Kelet-Magyarország, 1963. december (20. évfolyam, 281-304. szám)
1963-12-20 / 297. szám
Tanyai féíi es fék >r. Westsik Vilmos, Kossuth-dijas tudós, a homoki ílkodás kitűnő ismerője sűrűn látogat el azokhoz, tanításai nyomán hosszú évtizedek gyakorlataibólnos ismeretekkel gazdagodnak. Nemrég Vajda bokori tgok részére tartott előadást. Foto: Hammel József A kézisajtolótói az extrahálásig Ötven év az étolajkészítés történetéből ARVASAQ Az idén száz esztendős juleumát ünneplő Tiszántúli ö vény olaj ipari Vállalatnál — ípszerű nevén a nyírbátori óni-telepen — az 1910-es /éktől kezdve végzik a nöányi olaj előállítását. A napiforgómag termesztésének a legyei hagyományai már a iúlt században megadták a apraforgó olaj gyártásának az lapját: kezdetleges formában jbb száz kis o'ajütő működött zabolcs-Szatmár területén. 500 ATMOSZFÉRA NYOMÁSON A kézi olajütéshez képest elentős haladást jelentett s íidraulikus sajtókkal végzett nagfeldolgozás, amikor a pörkölt őrleményből, 350—500 atmoszféra nyomáson az olaj túlnyomó részét kisajtolták. Az elmúlt két évtized ipari fejlődése túlhaladta a hidraulikus sajtókat, s ezek 1954-ben átadták helyüket Nyírbátorban is a csigasajtóknak. A kettő közötti különbségre jellemző, hogy kevesebb dolgozóval mintegy hatszorosára nőtt a termelés. Ezzel azonban nem fejeződött be Nyírbátorban az ipari fejlődés. A csigasajtók ugyanis — korszerűségük ellenére Felhívjuk mozilátogatóink figyelmét. hogy a BÉKE MOZI műsorán szereplő „BENZINKÚT HERCEGNŐJE” c. film helyett (december 19—25-ig) a kiváló OLASZ FILM „Az éjszaka“ «mmel kerül bemutatásra. — nem tudják az olajat a magból teljesen kivenni: a „pogácsában” körülbelül 7 százalék olaj marad. Ez, az üzem kapcitását figyelembe véve, igen tekintélyes menynyiség. A magban maradó olaj teljes kivonása érdekében született meg a határozat: a sajtoló üzemet az ez idő szerint legkorszerűbb extraháló berendezéssel kell kiegészíteni. Az extrahálás lényege az, hogy a sajtók által a magban hagyott olajat bizonyos anyaggal kivonjuk, majd ezt az anyagot elpárologtatjuk — s marad a tiszta olaj. Az extraháló üzem már épül, a berendezés modern, félautomata lesz: a termelésnél nem fizikai munkára, hanem a kezelő személyzet ellenőrző tevékenységére lesz szükség. nentes, jellegnélküli olajat sedveiik és keresik. Kidolgoztuk a gyengén napraforgó ízű ilaj gyártási módszerét: a nagot pörkölés nélkül, hidegen sajtoljuk, s a tapasztalaik szerint ez az olaj meglyerte külföldi vásárlóink tetszését. Mivel a hideg sajtolás .okban különbözik a szokásos módszertől, külön üzem•észt szereltünk fel erre a :élra. A HIDEGSAJTOLÁS Hazánkban — közismerten — a jellegzetes zamatú, pörkölt ízű napraforgóolajat részesítik előnyben a fogyasztók. Nem így van sok külfö'di államban, ahol a pörkölt íztől ROHAMOS FEJLŐDÉS A rövid történelmi áttekintés érzékelteti, hogy ebben a mezőgazdasági terméket feldolgozó iparágban is milyen rohamos a fejlődés az utóbbi időben, annak érdekében, hogy a mind kevesebb erős fizikai munkát végző emberi szervezetnek minőségében is a legmegfele’őbb növényi eredetű zsírt biztosítsuk a nehéz, sokszor megbetegedéseket okozó állati zsírokkal szemben. Berky József főmérnök A légiriadó a Baross téren érte. Futott a többiek után. Az óvóhelyen, amennyire csak lehetett, félrehúzódott. Észre se vette, hogy megkulcsolja a kezét; mint odahaza szokta, a mezőn, ha fenyegető, fekete felhő úszott az égen. Zúgás, majd olyan robaj hallatszott, mint, amikor magas szikláról egymás után hatalmas követ görgetnek. A görbe kis öregasszony a közelébe settengett; motyogott fogatlan szájával, az allén vékony fonálban futott lefelé a nyál. Blúza ujjával szégyellősen letörölte, sietősen mondta: — A Rózsák teréről jövök, a templomból, befejezem az ott kezdett imádságot. Mindnyájunknak hasznára lehet. Nem igaz? Az ülhet csak le, akit gyerekkel együtt kergetett ide a szírénázás. A levegő egyre fojtóbb. A rendőr fontoskodik: — Sokan ideszorultunk, a levegő kevés, minek következtében azt ajánlom: guggoljon le, akinek nem jutott ülőhely, továbbá azt is tanácsolom: ne sokat fecsegjünk, mert — ha valaki nem tudná — a beszéd sok oxigénfogyasztással jár... Előrefurakodik a tömegben, mégjobban meghangosodik a szava: — Maguk ketten, maguk nem hallották a hatósági közeg figyelmeztetését? Vagy azt hiszik, kíváncsiak vagyunk arra, mi lesz ma Hajdúskúéknál a vacsora és mi volt tegnap az ebéd? Orvosért kiáltoz valaki. „Ki lett rosszul?” kérdezi a nagykeservesen előkerített táskás kis emberke. A görbe öregaszszony abbahagyja a Rózsák terén megkezdett imádságot, pulykavörös a méregtől: — Nem csoda, ha rosszul lett a nagysága. Figyelem, egész idő alatt egyebet se tesz, csak tömi magát. A másik, mint, aki ájulatból kászálódik, aléltan nyöszörgi: — A férjem nyugalmazott földművelésügyi államtitkár, tehát nagysága semmiképpen se lehetek és nem tömöm magamat, hanem kekszet rágogatok a gyomoridegességem miatt. Ha kíváncsiak reá, ha nem, a közelben állók megtudják, hogy Hajdúskúéknál ma hamis gulyáslevest vacsoráznak, olajban sült lángossal, amit Hajduska úr szeret foghagymával bedörgölni. — Ne fogyasszunk a kelleténél több levegőt — szentenciázik ismételten a rendőr, a mentholcigarettás férfi ráfelel: — Parancsára, biztos úr, éppen csak annyit, amennyi a létfenntartáshoz elengedhetetlenül szükségeltetik. Katica nevetne is, nem is; nyugtalanul izeg-mozog; szeretné elérni a négyórás vonatot, de a robaj, a pufogás még javában hallatszik. Az anyja ölében nyafog a négyéves forma kislány: „Vizet akarok”, az orvos pöröl: „Micsoda eljárás ez? Kutyát hozni az óvóhelyre!” Végül is, lefújják a riadót, Katica siet a Hévállomásra. — Azt mondják, Csepel kapott szőnyegbombázást. A halott kevés, de annál nagyobb az anyagi kár — újságolja odakinn a mentholcigarettás ÍRT A: SÁSDI SÁNDOR férfi. Most nézi csak meg istenigazában. Alacsonytermetű, de csinos. Az a legszebb rajta, hogy a szeme világosszürke,- a szemöldöke, a haja csaknem fekete. — Ne siessen, kisasszony, megvár bennünket a Hév. Ha nem méltóztatna tudni, háború van, minek okából a négy órás indulhat akár hatkor is. — Én Jánosföldre utazom.. — Na ne mondja, mert elrontja. Mit szól hozzá, még azt is tudom, hogy a Miklós utcában, az őrnagy úréknál dolgozik; én eggyel lejjebb lakom, a Blaha-közben. Illetve, ott a műhelyem... illetve, ott is lakom, a műhelyből elkerített fényűző lakosztályban. Én csináltam az őrnagy úr kaptárjait, amikor fejébe vette a méhészkedést. A múlt héten saját kezűleg szállítottam helyszínre a két konyhai hokedlit, amikor is bátorkodtam köszönteni a kisaszszonyt, megkockáztatva egyúttal azt is, hogy: „Hidegebbre fordult”, mire a kisasszony: „Azért tél, hogy hideg legyen”. — Tudom mér: Gréezi asztalos. — De nem a részeges. Nem vagyok összetévesztendő Palival, a finom mákvirággal, italboltok törzsvendégével. „Kisebbik a Gréezi Pista. Ki csak a friss vizet issza”. így mókázik a bátyám; továbbmenőleg. ijesztget, hogy négylábúvá változom, az örökös takarmányevés miatt. — Talán csak nem szénát eszik? — Zöldfélét. Nyerskoszton élek... Ha tud lépést tartani velem, elérjük még a Hév-et. — Nekem jegyet is kell váltanom. Az asztalos felkiált. — Püff neki, indít a kalauz. — Maga csak fusson,-ne törődjön énvelem. — Azért se futok. Vagy elkerget? A keskeny, jéghideg váróteremben leülnek a padra. — Fogadjon el tőlem egy jótanácsot, kisasszony: mindig tértijegyet váltson, akkor megspórol egy sorbánállást. — Hagyja már abban a kisasszonyozást, csúfolásképpen illik csak reám. Katica a nevem... — Volt egy nagynénikém, a világ legjobb asszonya, azt is e néven tiszteltük. A váróterem ablakán kék papíros, a pénztárfülkéből szivárog csak ki gyér világosság. — Én miattam kuporog itt a sötétben, pedig javában szundikálhatna a vonaton. — Jobb nekem maga mellett. — Hiszi a pici... A kocsi zsúfolásig megtelt ők ketten a peronon szoronganak, azokkal együtt, akiknek javarésze a csepeli bombázást meséli. — Milyen szép lehetne az élet, Katica, ha nem lenne háború, ha az emberek nem marnák egymást. Dühösek, mérgesek; néha azt gondolom, csak azért, mert naponta leforrázzák a gyomrukat összepancsolt húsétellel... Hideg, kevéscsillagú éjszaka. — Hazakísérem, nehogy eltévedjen... Igaz is ám; tudom, hogy két cserép fukszia díszeleg az ablakában. Hazulról való. Élmények, szabolcsi sikerek BESZÉLGETÉS ZSOLNAY HÉDIVEL „Ilyen vagyok:, ilyen”, „Hulló levelek”, „Nésha az kell, hogy dédelgess”, „Bűvölet" stb. Ha a fenti számok bármelyikét halljuk, Zsolnay Hédire, a sanzon és táncdaléneklés itthon és külföldön egyaránt jól ismert előadójára gondolunk. Egyhetes szabolcsi vendégszereplésének utolsó állomásán, a tiszalöki művelődési házban hangzik a közönség tapsa. Mikor felteszem neki az első kérdést, hogy a budapesti Bartók Színház és Egyetemi Színpad után, hogyan vállalta a több száz kilométeres utazással járó, kis szabolcsi művelődési házak színpadán való fellépéseket, Csodálkozva néz rám; —- Szó sincs semmiféle áldozatvállalásról részemről. Meggyőződésem, hogy színésznek és énekesnek egyaránt feladata, hogy találkozzék közvetlenül is azzal a közönséggel, amely eddig csak televízióiból, rádióból, vagy hanglemezről ismerte. Számomra ugyanolyan kedves a kis községek közönsége is. mint a budapesti színházaké, s a tapsukból felém áradó szeretet kárpótol minden fáradságért. Hallottuk a konferansziétól, hogy Zsolnay Hédi a tavasszal Párizsban járt. Hozott-e új számokat a tarsolyában? — Igen, tizenhat új számot hoztam magammal, amelyek magyarra fordítása most folyik, ezeket jövőre önálló est keretében szeretném bemutatni. — Találkozott-e Póriasban a francia sanzonéneklés nagyjai val? — Sajnos, Edith Piaf már ekkor is kórházban feküdt, Julitte Greco-t is csak televízióban láttam, azonöan sikerült megnéznem Marceau pantomimegyüttesét, ami igen nagy hatással volt rám. Az hogy Marceau pantomimját említette, amelynek rendkívüli megjelenítő ereje közismert, egyáltalán nem véletlen, hiszen Zsolnay Hédi nemcsak énekes. Előadóművészetének rendkívüli vonzása abban rejlik, hogy az előadott szám hangulatának megfelelően elmondja, vagy éppen elneveti mondanivalóját. Amint kilép a színpadra, sima szabású fekete ruhájában, amelynek egyetlen dísze egy nagy vörös virág a szíve fölött, s énekelni kezd, fenntartás nélkül elhisszük neki, hogy ő a párizsi piacok zöldségeskofája, a megcsalatottságát dacba rejtő, elhagyott olasz szerető, vagy a kéteshírű spanyol lebúj éjszakai pillangója. Előadásmódja magával ragadja a közönséget, hiszen számainak elhangzása után néhány pillanatig mindig csend van a nézőtéren, s csak utána csattan fel a taps. — A kritikák nagy elismeréssel írtak a művésznőnek a Villon esten történt fellépéséről, ahol a megzenésített balladák egyikét adta elő. Tudunk ezenkívül arról is, hogy szívesen énekel Ady, József Attila és Juhász Gyula verseket is. Ez azt jelenti, hogy szakított a táncdalénekléssel? — Szó sincs róla. Szeretem és szívesen éneklem a tánczenét is, s hogy ez mennyire így van, arról rövidesen meg fog győződni, hiszen a műsor második félében az „Előzés” című olasz filmből jólismert twisztet is elő fogom adni. D. M, — Azt is tudom, néha templomba megy. — Másodvasárnaponként enged ei a nagyságos asszony... Odabent az őrnagy úr pálinkával kínálja: — Ettől átmelegsziiv. A légiriadó hol érte? ★ Gréezi Pista mentegetőzik: — Tessék elhinni, méltósága* asszony... — Mondtam már, ez u megszólítás nem illet engem. — Tudniillik, azt vallom: ami nem kerül pénzbe, azzal legyünk bőkezűek. Bocsánat a szellemeskedésért, inkább maradjunk a csontenyvnél. Olyasmit a magamfajta szegény ördögnek nem utalnák ki, amit pedig az Izsák fiókokban árusítanak, az mindenre jó. csak ragasztásra nem. Egy szú. mint száz: visszaviszem a két hokedlit és majd kigondolunk valami okosat. Az udvaron találkozik Katicával : — Remélem, szói fogadott? Vagy még mindig idegenkedik a fejtetőre állástól? — Ha olyan bolond lennék, mint, aki ajánlhatja. — Higyje el, felfrissíti a szervezetet. Fokozza az agyér működését, a pajzsmirigyre jótékonyan hat... Tudja, mit ettem ma ebédre? — Malacpörköltet. — Leszelt nyers kalarábét és sárgarépát összekevertem, ráöntöttem egy bádogdoboz paradicsompürét. — Jó étvágyat hozzá. — Megvolt... Az arcbőre olyan, mint a tavaszi diófa levele? — Olyan zöld? — Olyan bársonyos. Kár, hogy a forró étel idő előtt megráncosítja majd. Elárultam már magának, hány éves vagyok? — Nemrég azt hazudta, karácsony havával múlt negyven. — Ezt a tényt okmánnyal igazolhatom, azt viszont csak becs’ szavammal erősíthetem meg, hogy néztek már a részeges Gréezi fiának, pedig a bátyám csak öt évvel idősebb nálam. Múlt vasárnap a gőzfürdőben tapogatja a karomat egy illető: „Szertorna?” Rázom a fejemet, hogy: nem. „Birkózás?” Azt se hagyom helyben és talán még most is foggatna, ha el nem árulom a fejtetőre állást és a nyers kosztot. A két hokedlit azonban nem hozta vissza, pedig mar kifakadt a tavaszi diófa levele is. — Valamennyi iparos megbízhatatlan — mérgelődik az őrnagyné, a szomszédék Amáliája rákontráz: — Bennünket a nyugággyal csapott be; egy nyáron át tartott, aztán úgy lötyögött, hogy a gazdám tűzrevalónak összeapríioíta. — Nem az asztalos hibája, hanem azé, aki naphosszat esővel áztattatta. Katica mondja ezt és, négyszemközt maradván, megkérdezi: — Kíváncsi vagyok reá, mi bajod Gréezi Pistával? Amália röhigcsél: — Az, hogy vér helyett sárgarépalé folyik az ereiben. Karády Katalinnal bezárhatnák egy szobába, annak is a yoga, vagy mifene lélegzést magyarázná. Férfi az ilyen? Eszi a fene! Katica várt egy hetet, várt kettőt, akkor elment a Blahaközi műhelybe. Jókora helyiség, egy része lécre szegeit légvédelmi papírossal elkerítve. Onnan hallatszik a hegedűsző, majd az ismerős hang: — Jövök már. — Az őrnagyné megint előhozakodott a hokedlival. — A bátyám a tél vége óta ígérgeti a csontenyvet, de annak a szava futóvíz. Tegnap nagykeservesen szereztem húsjegyért és most már satuban fetreng az oly epedve várt két bútordarab. A jó szagú szliács, valamint az enyv büdössége összekeveredik a túlszéles ablakon át bezúdúló tavaszi illattal. Kiérződik belőle az aranyeső és a lila akác méhet csalogató édessége. — Elvihetem a hokedlikat? — Satuval együtt? Ráadásul talán egy körfűrészt és néháiiy gyalut is adjak? Holnap elkésünk vele? Különben is, tudni szeretném, hpl tartunk a fejtetőre állással? Mintha nem is hallaná: — Nincs magának arra szüksége, hogy Amália mindenfélét összelocsogjon, az őrnagyné meg unalomig ismételgesse az iparosok megbízhatatlanságát. (Folytatjuk)!
