Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-16 / 268. szám

Kedvezőek a feltételek az állatállomány átteleltetésére Szálas és lédús takarmányokkal jórészt pótolni leltet az abrakhiányt Az állatállomány az idén kedvezőbb takarmányozási feltételekkel vonult telelőbe, mint az elmúlt esztendőkben. A lédús takarmány félék­ből 13—20. a szántóföldi és egyéb szálas takarmányokból ped'g 10—15 százalékkal több termett, mint amennyire szá­mítottak. A betakarított szá­las és lédús takarmányok mi­nősége általában jónak mond­ható. A telelés előtti takarmány­helyzetről a Földművelésügyi Minisztérium takarmánygaz­­dólkodási osztályán közölték, hogy a tényleges abrakhiá­nyok megszűntetéséhez az el­múlt évekhez hasonló módon az idén is segítségét ad az állam, elsősorban azonban az egyes gazdaságoknak maguk­nak kell gondosikodniok a szükséges abrak beszerzésé­ről. A háztáji gazdaságokból történő felvásárláshoz a ter­melőszövetkezetek máris kap­hatnak rövid lejáratú kedvez­ményes hitelt. A jó pillangós és réti szénatermés ugyan­csak módot ad az abrak egy részének pótlására: a szé­naliszt a tapasztalatok szerint igen jól értékesült. Fontos, hogy a gazdaságok az étkezési és a vetőburgonya válogatás során kikerülő selejtburgo­­nyát veszteség nélkül féletes­sék, vagy megfelelően tárol­ják télire, tavaszra. Helyes törekvés, hogy a gazdaságok többsége most, november kö­zepén is folytatja a silózást: a kukoricaszárból, a répafej­ből, levélből, nyers répasze­letből, melaszból kiváló mi­nőségű silótakarmányt nyer­nek. Ez lehetőséget ad arra, hogy a szilázsból jó tartalékot képezzenek szűkösebb időkre. Ha a termelő üzemek a növendék sertés és tenyész­­marha-falkákat és a juhnyá­­jakat kihajtják a frissen leta­karított kukorica-, burgonya-, napraforgó- és répaföldekre, a hulladékok feletetésével — országos viszonylatban — több száz vagonnyi abrakta­­karmányt takaríthatnak meg még a tél beállta előtt. Bodnár Pista, a gépszerelő Politechnika —- Ha egy üzlet lenne... Skicc az Ajax-kalapácsról Alig húszéves és máris ko­moly, felelősségteljes munkát bíztak rá. Bodnár István ült a motor'láz tetején, kék overálljában, olajtól maszatos arccal, s mosollyal nézett volt tanáraira, önálló mun­kát kapott. Egy Csepel te­herautó villamossági hálóza­tának teljes átfüzését. Hasz­nára vált a politechnikai ok­tatás. Érettségi után 9 Hó­napra szakmunkásvizsgát tett és most jóleső érzés megmu­tatni tanárainak és a körülöt­te álló diákoknak: íme ezt csinálom. Látogatás a gépállomáson Á Kisvándai Besseny« György Gimnázium első- és másodéves diákjai nem ok nélkül keresték fel a gépál­lomás nagy szerelőcsarnokát. A látogatás szerepelt a poli­technikai oktatás tanrendjé­ben. Megnézték a gépeket, hogyan dolgoznak az eszter­gályosok. a marósok és he­gesztők. Legtovább a kovács­műhelyben időztek. A mű­hely bejáratától jobbra, kis­méretű gépi Ajax kalapács csattogott, ezt figyelték meg alaposaik Pap Sándor tanár hosszan magyarázta a gép működé­sének elvét, majd azt, hogy a gép pillanatok alatt kala­pálja élesre az ekevasat, amelyet fizikai erővel ne­gyed, esetleg félóráig lehet­ne megmunkálnád Termelő munkát is végeznek A gimnáziumba» a poR- tecnikai oktatás nemcsak műhely, illetve üzemlátoga­tásból áll. A diákok komoly termelőmunkát végeznek. Ma­ró és esztergagépek mellé áll­nak, satupadoknál a MÉH- 1 el épről kikerült ócskavasak­ból, acél darabkákból haszná­lati tárgyakat, szerszámokat készítenek. A politechnikai műhely felszerelését — kivé­ve a komolyabb gépeket — a diákok készítették. Az is­kolaépület alagsorának neon­világítását szintén ők szerel­ték. A két oktató tanár, Pap Sándor és ifj. Vértesi Géza, egymás között már sokat be­szélgettek arról: a termelt áru nagy részét jó lenne ér­tékesíteni, hasznosítani. Több tucat asztalt, székét, gyermek karosszéket készítenék éven­te, szerszámokat garmadával és ezeknek a sorsa nem más, mint az, hogy hányódnak, po­rosodnak, csak a helyét fog­lalják az iskolában. Ha egy üzlet lenne, egy kereskédel­­mi szerv, amely átvenné az iskolában termelt árut, több­szörös haszonnal járna. Az iskola pénzügyi kerete kevés, még arra is, hogy kellő mennyiségű anyagot vásárol­hassanak, s ha a termékeket értékesítenék, ez a keret mindjárt bővülne. Másrészt a diákok is érezhék, hogy ar­ra, amit termelnek, szükség' V3D„; Ok TS elkészítik Átrág a kovácsmubetyben álltak, Szabó József és Daskó József másodéves gimnazis­ták rajzot, skiccet készítet­tek a gépi kalapácsról. Az egyik kovács megkérdezte: — Minek kell az fiúk? — Ilyen kalapácsot készí­tőnk * A két tanár ezt is kigon­dolta. A MÉH-telepen ösz­­szegyüjtik a szükséges anya­got és útmutatásaik alapján a diákok elkészítik a kalar pácsot. Értéke húsz—harminc­ezer forint, de nem ez a mérvadó. Amíg a fiúk a ka­lapácsot elkészítik, új isme­retekre tesznek szert, sokat tanulhatnak és aztán elsajá­títhatják a gépi kovácsolást. A kisvárdai gimnáziumban sokoldalú a politechnikai ok­«ÉGI RÁDIÓJÁT kedvező feltételek mellett BECSERÉLHETI MODERN VONALÚ, ÚJ TÍPUSÚ KÉSZÜLÉKRE Felvilágosítást adnak m inden szaki! > let ben (82263) tatás. A fiatalok lakatos, vil­lanyszerelő, asztalos, forgácso­ló előképzést kapnak. Talán egy hiba van csak, hogy a műszaki rajzolvasást, műsza­ki rajzkészítóst nem tanul­hatják, mert nincs hozzá megfelelő segédlet— Diákból segéd A gépállomás nagy szere­lőcsarnokából távozóban a tanárok éfc diákok újra Bod­nár István mellett álltak meg. Az alig több mint egy évvel ezelőtti diákból lett se­géd buzgón dolgozott, közben válaszait a honája intézett kérdésekre. Bodnár István mindazt, amit á politechnikai oktatáson tanult, most hasz­nosíthatja. Megelégedett, jól kereső szakember lett belőle. Seres Ernő. Űjabli sikerek a tuzséri Rákóczi Jsz-ben Nem véletlen, hogy a tu­zséri Rákóczi Termelőszö­vetkezet az elmúlt évben az országos versenyben — a gyümölcstermelő • termelőszö­vetkezetek kategóriájában — a legjobb 15 tsz. között sze­repelt, és ezért kormány­­kitüntetést kapott! Ebben a gazdasági évben hasonlóan szép eredmények­kel dicsekedhet a tagság és a vezetők. Radnai György főkönyvelő tájékoztatása sze­rint a tsz. almatermésének 85 százaléka export minő­ségű. A tervezett 110 vagon al­materméssel szemben 155 vagon termés várható a 239 holdas almáskertből. így a tervek szerinti 5 millió fo­rint helyett lényegesen több jövedelem kerül a közösbe. Nagy gondot fordítanak nemcsak az alma minőségé­re, de újabb területek bete­lepítésére is. 42 hold fiatal gyümölcsös egy-két éven be­lül termőre fordul. Az ősz folyamán újabb 22 holdon telepítenek törpe almacse­metéket. Elért szép eredményeik tették lehetővé, hogy a termelőszövetkezet ebben az évben valamennyi építkezését saját erőből végeztesse el. Több mint félmillió forintos költséggel gépszín, mérleg­ház épült és egy almatároló átalakítását is elvégezték. N. Gy. Méhész szakcsoport Nyírbogától! Több mint 400 méhcsalád­dal dolgozik a nyírbogáti méhész szakcsoport. Vállal­ták, hogy ebben az évben 142 mázsa mézet adnak át az államnak. A 22 taggal mű­ködő csoport ezt a vállalását már teljesítette is. A nyírbogáti méhészek jelentős támogatást kapnák az államtól. Az idén már akciós kaptáraikat is tudtak .vásárolni, de kapnak az etetéshez cukrot és műlépet is. A viaszért kálónként 5 forint térítést és műlépet kapnak cserébe a méhésze­ti központtól. A viaszt hely­ben főzetik ki. Három üst­tel felszerelt két viaszol vasztóval rendelkezik a cso­port, de saját pergetőjük is van, amit a tagok minimális használati díjért vehetnek igénybe. Legutóbb magnetofont vá­sároltak, hogy hangszalagra rögzíthessék neves méhésze­ti szakemberek előadásait, s a felvételeket havonként egyszer, a szakmai megbe­szélésen meghallgatják. A jövő esztendőre 160 má­zsa mézet szerződtek, és le­hetőséget adnak a szomszéd méhészeknek is műlépcseré­­re. Fügedi Imre tudósító. Határidő — prolongálja Nagyon szép, modern vonalú gimnázium épült fel ebben az évben Vásárosnaményban. A terv szerint az 1963—64-es ok­tatási évet már ott kezdték volna meg a minden igényt ki­elégítő körülmények között, ami ambíciót ad a tanuláshoz, és a tanításhoz egyaránt. Az ambíció ugyan megvan, mert tanulni is, és tanítani is élet­szükséglet. Am a szeptember 1-re kitűzött határidőt már régen túléltük, az osztályok mégis szétszórtan vannak el­helyezve a községi tanácsnál és a járási művelődési háznál. Az történt ugyanis, hogy a megyei építőipari vállalat csak jegyzőkönyvileg adta át az épületet már négy esetben. Az első átadás • alkalmával 309 ezer forintos hiányosságot ál­lapítottak meg, mely főképp szerelési munkálatokból adó­dott; vízvezeték, fűtés, kazán stb. A vállalat szeptember 23- tól naponta 2000 forintot fizet kötbér címén a gimnáziumnak. Ezt a felesleges kiadást jobb munkával megspórolhatták volna. így azonban csak dísze a községnek az új épület, de haszna még nincs; belül sok minden még rossz, a munka befejezésre vár. Sánta Miklós járási művelődési ház igazgató. A tsz-vezetők ismerjék a balesetelhárítás rendszabályait ■■ FIZESSEN EL0 a KELET-MAGYARORSZÁGRA December hónapban jutalomsorsoláson vesznek részt a leg­jobb eredményt elért járás előfizetői. Új vonalú, ntodern import és hazai konyhagarnitúrák, szobabútorok érkeztek a földmű vessző vet­kezeti bútorüzletekbe, •• Üzleteinket megtalálja Csengerben, Fehérgyarmaton, lökön és Tiszavasváriban. Nyírbátorban, Tisza-OTP hitellevelek beváltása! A mezőgazdasági munka gépesítésével egyre inkább előtérbe kerül az ezzel együtt járó baleseti veszély elleni küzdelem. A mezőgazdasági munka egyes területei foko­zottan balesetveszélyesek, ezért a balesetelhárítási óvó rendszabályok figyelmen kí­vül hagyása gyakran súlyos, esetleg halálos kimenetelű üzemi balesetet okoz. Ez a körülmény növekvő felelőssé­giét ró a termelőszövetkeze­teknek a szabályok betartá­sáért felelős vezetőire. A jogszabályok részletesen szabályozzák az üzemi balese­tek megelőzésére teendő in­tézkedéseket. A lefolytatott ügyészi vizsgálatok azonban azt bizonyítják, hogy a ter­melőszövetkezetek vezetői és a tanács szakigazgatási szer­vének vezetői csak részben tesznek eleget a jogszabály által előírt kötelezettségeik­nek. Általános jelenség az. hogy a termelőszövetkezetekben ki­jelölt biztonsági megbízottak (ahol ilyet kijelöltek) kötele­zettségeiket csak részben is­merik, tevékenységük arra korlátozódik, hogy baleset esetén a baleseti jegyzőköny­vet kitöltik. A 22/1930. (Vili. 30.) FM. számú rendelet 3 §-a szerint a termelőszövetkezetek biztonsági megbízottai a járá­si mezőgazdasági osztályon szervezett bizottság előtt munkavédelmi ismeretekből vizsgát tesznek. Ez csalc írott betű maradt, mert a biztonsági megbízot­tak a vizsgát nem tették le. A mezőgazdasági osztály sem szorgalmazta a biztonsági megbízottak levizsgázta tását. A 22/1960. FM. számú ren­delet előírja a termelőavövet­kezetek részére, hogy szükség szerint, de évenként legalább egyszer, a tavaszi mezőgazda­­sági munkák megkezdése előtt, biztonsági szemlét kell tartani, ahol az üzem bizton­sági berendezésekkel való ellátottságát a szemlebizott­ság ellen őrzi és az esetleges hiányosságok megszűntetése érdekében észrevételeit jegy­zőkönyvben rögzíti. A terme­lőszövetkezetek nagy része a biztonsági szemléket nem tartja meg Előfordult nem egy termelőszövetkezetben, pél­dául Beregdarócon, Jándon, Gergelyiugomyán, hogy a ter­melőszövetkezét megalakulása óta egy esetben sem tartótták meg az előírt biztonsági szem­lét. A 69/1952. FM. sz. utasítás szerint — amely a termelő­­szövetkezetekre vonatkozóan is tartalmazza a balesetelhárí­tási rendelkezéseket —, a ter­melőszövetkezet vezető be­osztású dolgozói csak úgy f >g­­lalhatják el állásukat, ha elő­zetes írásbeli nyilatkozatot adnak arról, hogy az irányí­tásuk alatt álló terület bal­esetelhárítási módozatait és óvó rendszabályait áttanulmá­nyozták és ismerik. Ilyen nyilatkozatot a termelőszövet­kezet vezető beosztású dol­gozói egyáltalán nem tesznek, de a formai hiányosság mö­gött. az rejlik, hogy a baleset­elhárítási óvó rendszabályokat is csak hiányosan ismerik. A balesetelhárítással kap­csolatos előírások • betartása elengedhetetlen a biztonságos munkafeltételek megteremté­séhez. Az a vezető, áld az előírásokat maga sem 'smeri, nem tudja ellenőrizni azok betartását. Csak a balesetel­hárítási óvó rendszabályok be­tartása eredményezheti a fo­kozottabb gondoskodást a dol­gozó emberről. Dr. Beck Károly járási vezető ügyes* Vásárosé amény (82365) Felvételi hirdetménv w A NYÍREGYHÁZI FELSŐFOKÚ MEZÖGAZDASÄGI TECHNIKUM GYÜMÖLCS- és SZŐLŐTERMESZTÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATÄRA felvételt hirdet az 196 í. évi TANÉVRE. Jelentkezési határidő: 1963 december 20. Felvételre 20 éves kortól lehet jelentkezni másfél évea munkaviszony igazolásával. A felvételi kérelemhez csatolni kell: születési anya­könyvi kivonatot, iskolai végbizonyítványt, (érettségi, techni­kusi oklevél, szakérettségi, szakmunkásbizonyítvány) önélet­rajzot, orvosi igazolást és munkahelyi javaslatot. A tanulmányi idő 3 év. A végzett hallgatók szaktechni­kusi oklevelet kapnak. Bővebb felvilágosítást az intézet tanulmányi osztálya ad Nyíregyháza, Rákóczi u. 69.

Next

/
Oldalképek
Tartalom