Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-16 / 268. szám

AZ MSZMP SZABMCS-SZA TMÁR MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA occ. Évfolyam, 26S. szám Arat 50 fillér «63. november ig, szombat 30 000 vaitBsal több áru -10,5 százalékkal ölesebb fogyasztói árak Szirmai Jenő tájékoztatója az ország zöldséggyümölcsellátásáról ÉVNYITÓ TÉL ELŐTT r Egyre nagyobb figyelem fordul esztendő végén, tél­kezdetkor megyénkben a me­zőgazdasági felnőttoktatásra, sok helyütt még teljes erővel dolgoznak a betakarításon, de szakítanak időt arra is, hogy rögzítsék: miként hasz­nosítják a hosszú estéket. Jó kezdemények születnek ilyen­kor érdekes előadássorozatok megtartására, filmvetítéses ismeretterjesztésre. Minden vállalkozás között legjelen­tősebb most megyénkben a megszűnt, túlhaladott ezüst­kalászos tanfolyamok öröké­be lépett szakmunkásképző tanfolyamok szervezése, no­vemberi évnyitója. Eddig jól betöltötték hiva­tásukat az „ezüstkalászosok”, le a fejlődés új, magasabb tövetelményeket támaszt a tözös gazdaságokra. A no­vember közepével nyíló szak­munkásképző tanfolyamok el­ső évfolyamán — több, mint LOO csoportban — háromez­ren kezdik meg elsajátítani » korszerű nagyüzemi nö­vénytermesztés, gazdálkodás tudnivalóit Szabolcsban. A második és a harmadik év­folyamon összesen másfél ez­ren tanulnak a téli hónapok­­jan. Mindenképpen vizsgaév ■esz ez a mostani, melynek végén nemcsak a hallgatók­nak állítanak ki bizonyít­ványt, hanem azoknak a tervezőknek, társadalmi munkásoknak és fizetett elő­­idóknak is, akik vállalkoz­ik erre a nagy feladatra. Nemcsak időt és fáradtsá­got áldoznak a hallgatók, az üőadók, meg kell küzdeniük léhány kezdeti gonddal is. Jiszen ennek az oktatási fon­nának nincs múltja, tradi­­:iója, még most készülnek a císérleti tantervek, hiányoz­tak a tankönyvek. Éppen ízért nehezedik most nagy felelősség az előadók vállán: t hallgatók csupán az elő­adásokra támaszkodhatnak. Ja azok élvezetesek, lényeg­­■etörőek lesznek, az ered­mény ebben a kísérleti idő­­izakban sem maradhat el. De semmivel sem kisebb ennivalójuk lesz a követke­­:ő hetekben, hónapokban a iözségek vezetőinek. Rajtuk •s a helyiséget adó iskola­­gazgatókon múlik, hogy a anulásra vállalkozott fel­lőttek ne fűtetlen tanterem­­>en üljenek le s, hogy ne írezzék azt, ők csak megtűr­ök az iskolában. Persze, ez tövetelményeket támaszt a íallgatókkal szemben is: ha tellően óvják a rendelkezé­­iükre bocsátott helyiség be­rendezéseit, akkor szívesen átott vendégek lesznek. Sürgős megoldásra vár vi­­zont még több probléma, dén 29 csoport bentlakásos iktatására nyílik anyagi le­­tetőség. Itt az ideje, hogy 'alamennyi járásban keres­ők a lehetőségét az alkal­mas helyiség felkutatósá­lak... December elsejével ijabb nagy jelentőségű ok­­atás veszi majd kezdetét: 100 ember alapfokú traktor­vezetői vizsgára kezdi meg i felkészülést. Ha az állami 'azdaságok és a gépállomá­­lok vezetői nem támogatják cellően ezt a nagy reményű tezdeményezést, aligha lehet eljes a siker. A mezőgazda­­ági felnőttoktatás új formó­­a a leggyengébb ponton, a izakemberellátásban tesz tagy szolgálatot a közös gaz­­iaságoknak. Tenni érte, íemcsak hivatali kötelesség. A. S. A Minisztertanács csü­törtöki ülésén Szirmai Je­nő, a SZŐ VOSZ elnöke je­lentést tett a kormánynak a burgonya, a zöldség-gyü­mölcs felvásárlás alakulá­sáról, valamint a lakosság téli ellátásáról. Az újsá­gok, az MTI és a rádió munkatársai a jelentéssel kapcsolatban kérdéseket intéztek a SZŐVOSZ elnö­kéhez. Szirmai Jenő a kérdésekre adott válaszában hangsúlyoz­ta, hogy a felvásárlás adatai, a belföldi ellátás és az ex­portszállítások • alakulása a bőséges ellátást biztosító té­li készletezés állatni és szö­vetkezeti gazdaságaink mun­káját dicséri. A felvásárolt zöldség, gyü­mölcs és burgonya meny­­nyiségileg meghaladja a 140 000 vagont. Ez gyakor­latilag azt jelenti, hogy az említett cikkekből az elmúlt évinél 30 000, az ez évre tervezettnél pedig mintegy 10 000 vagonnal többet vásároltak feL Űjább erdőrészek, ligetek, fasorok csemetéit ültetik ezekben a napokban szerte a megyében. Az időjárás ked­vez a program teljesítésének — kár lenne nem kihasznál­ni. Természetesen — az ál­lami erdőterületeken kívül —y a termelőszövetkezetek erdő­sítenek legtöbbet: a tervezett 1600 holdból 1400 holdat, míg a többi területen tanácsok, közületek osztoznak. Jelentősebb területen er­dősít az ajaki Búzakalász, nyírmeggycsi Petőfi, nagy­­kállói Zöld Mező, mérkí Kossuth, ófehértói Búza­kalász és még több, fő­leg gyenge, futóhomokos területű szövetkezet. Ilyen erdősítésekre mintegy 5 millió 900 ezer csemetét és 46Ö0 suhángot használnak fel, melyek leszállítása a faisko­lákból már befejezéshez kö­zeledik. Az elültetésre kerülő Subán gok főleg nyár, a többi akác és egyéb, erdősítésre alkalmas fajták. Országosan is elismert, hogy a szabolcs-szatmári génállomá­sok a legszebben fásítottak, parkirozottak. A termelőszö­vetkezetek részéről is mind nagyobb a hajlandóság, hogy majorjaikat a gépállomások­hoz hasonlóan szépítsék, fá­sítsák. Ilyen célra az őszön közel 600 ezer csemetét és 1200 suhángot rendellek a tsz-ek, me­lyeknek ültetése folyama­tosan halad. Tanyaközpont fásítására pél­dául a nagykállói Zöld Mező és a Virágzó Föld 28—28 Egyes cikkekből — mint pél­dául a nyári gyümölcsökből — hiány volt. Más vonatko­zásban azonban bőségesen pótolták ezeket az időjárás számlájára írható Időszakos és mindig csak bizonyos cik­keket érintő hiányokat. Ki egyre több korszerű terme­lési módszert alkalmazó szö­vetkezeti gazdaságok összessé­gében végül is egész éven át biztosították a főváros, az ipar és üdülőtelepek, általá­ban a mezőgazdasági terme­léssel nem foglalkozó lakos­ság ellátását, valamint az ex­port szállításokat A mező­­gazdaság szocialista átszerve­zése éppen ezen a téren, a zöldség-gyümölcs termelés gyors fejlődésében, az ellá­tás javulásában kamatozik legkézzelfoghatóbban az egész ország számára. Mindéképpen a szervezet­tebb, korszerűbb termelés javára írható ugyanis, hogy a lakosság az idén ezer, a nyírbátori Kossuth 16, a gávai Űj Élet 13, a ven­cséllői Szabadság 11, a nyír­turai Zöld Mező 9800 darab csemetét ültet eL Jó ütemben haladnak az egyes közút és vasút menti fásítások is. Ezeken a helye­ken 16 ezer, kimondottan óri­ás nyár suhan gokat használ­nak fel ültetésre. Kivétel a 4-e® számú főút, amelyet a Nyíregyháza—Vásárosnamény közötti 47-es műút szegélyé­hez hasonlóan képeznek ki cserjeesoportok, facsoportok és fasorok váltakozásával, il­letve most ezek csemetéit ül­tetik el, Nyíregyháza és Kis­­várda között. már nem esak több és jobb minőségű, hanem ol­csóbb áruhoz is jutott. Az első háromnegyedév ada­tait vizsgálva szembetűnő, hogy a fogyasztói árak 1981. és 1962. azonos idő­szakához viszonyítva 6, illetve 10,5 százalékkal ala­csonyabbak voltak. A hatalmas mennyiségű áru többségét — a zöldségfélék 100, a gyümölcs 60 százalé­kát — szerződéses alapon termeltették. A jó termésből a télre is zavartalan ellátást bizto­sít a kereskedelem. Burgonyából az 1981. évi 6000 és a múlt évi 12 300 vagon­­nyi helyett 14 000 vagonnal lesz az r -szág „kamrájában”. Vöröshagymából az 1961. évi 573 és az 1962. évi 1091 vagon helyett 1140 vagonnal tárcá­nak. A kitűnő és közkedvelt téli gyümölcsből, az almából 1032, illetve 671 vagonnal többet raktároznak, mint 1961-ben, illetve 1962-ben. A tapasztalat szerint ez a meny­­nyiség úgyszólván a tárolha­tóság végső határáig, máju­sig, bőségesen fedezi a bel­földi keresletet. Számottevően fejlődött a gyümölcs- és zöldségexport. Az egész évre tervezett 331 millió devizaforint értékű áru helyett már eddig 413 millió devizaforint értékű árut helyeztünk el részben szocialista, részben tőkés ál­lamok piacain. A szállítások folytatódnak. Az idei zöld­ség-gyümölcsexport értéke vé­gül is el fogja érni a 450 millió devizái orintot. Ezután Szirmai Jenő a fel­merült problémákkal foglal­kozott, majd hangoztatta: A SZÖVOSZ mint eddig, úgy a jövőben is nem egy­szerűen kereskedelmi feladat­nak tekinti a tevékenységét. Az ellátás javítása mellett a termelés fejlesztésére is nagy gondot fordít. Jelenleg szakbizottságok járják a termelőszövetke­zeteket, felülvizsgálják a panaszaikat, s minden in­dokolt esetben — utólago­san is — kártalanítják őket. Ez az év végi rende­zés együtt jár a jövő évi tervek megbeszélésével. A földművesszövetkezetek már az idén 87 csomagoló szint építettek teljesen in­gyen a szövetkezeti gazdasá­gokban. A következőkben a kilónként 1—2 forintos több­letbevételt jelentő helyszíni csomagolást, válogatást, osz­tályozást segítik elő. E cél­ból 50 válogató gépet szerez­nek be, s ezeket minden térítés nélkül kölcsönzik a gazdaságoknak. Ugyancsak a következő év­ben megkezdik a szárító és tartósító üzemek hálózatának a kiépítését, illetve bővítését. A hosszan tartó napsütéses, száraz szép őszi időjárás egyik napról a másikra elromlott. Oka — mint a Meteorológiai Intézet Központi Előrejelző Osztályán elmondották — az Atlanti-óceán felől nagy sebes­séggel érkező légtömegek, ame­lyek pénteken reggeltől déliga nyugati országhatártól a fő­városig jutottak és gyors ütemben terjeszkednek tovább kelet felé. Ezek a légtömegek lehűlést, esőt hoztak maguk­kal. A hőmérséklet egyébként az évszakhoz képest még min-Közös jövő — közös terv (3. oldal) Találkozás a valósággal (3. oldal) A lottó nyerőszámai (6. oldal) Harmadik mérkőzés a Világkupában (4. oldal) Ragasztott zakó és calypso (6. oldal) Hatévi bör­tönt kapott a késelő férj (6. oldal) dig igen magas. Pénteken 14 órakor Pécsett, Szegeden* Kecskeméten még 13—15 fokot mértek, az ország többi ré­szén, ahol több volt a felhő, tíz fok körül — valamivel fölötte vagy alatta — járt a hőmérő higanya. Ez, a november kö­zepén még szinte rendkívüli­nek számító enyheség egyelőre tovább tart, sőt az éjszakai le­hűlés is gyengül. Szép időre ennek ellenére sem számíthatunk. Pénteken délelőtt a Dunántúlon már esett, szombatra az ország többi ré­szén is erősen borús, esős idő, s kellemetlen nyugati szél várható. Olaszországban másfél hét óta szinte nyárias az idő. Ró­mában pénteken délben még árnyékban is 20 fokot mértek. Szicíliában a napsütés olyan erős volt, hogy Palermóban a turisták nyugodtan hódolhattak a strandolás örömeinek. Észak felől azonban már kö­zeleg a tél. Finnország északi részén péntek reggel 28 fokkal fagypont alá süllyedt a hőmér­séklet, Lappföldön sok helyen mértek 25—27 fokos hideget. Svédország északi tartomá­nyaiban is uralomra jutott A tél. Az országnak mintegy a fe* lét már hótakaró borítja és a Stockholmtól 250 kilométerrel északra lévő hegyekben a 3d centiméteres hóréteg már ki­váló sportolási lehetőségeket Megkezdődtek az őszi fásítások Több millió csemete erdősítésre, tanyaszépitésre Szicíliában strandolnak, Svédországban 30 centis hó van Vége a szép időnek — Esőt hoztak a nyugati légtömegek — Közeleg a tél

Next

/
Oldalképek
Tartalom