Kelet-Magyarország, 1963. november (20. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-03 / 258. szám

Üauké&uö- ÍJTIJEGYZET -Egyik este a tengerparton szovjet író barátom egy nagyon régi grúz népmesét mondott el nekem. A tigrisről és az ifjúról szólt ez a mese, iszonyú harcukról, véres pusztulásukról és az anya bánatáról. Az ifjú édesanyja álmában újra látja fiának halálos küzdelmét, büszke is tigrisölő szülöttére, majd váratlan fordulattal úgy végződik a mese, hogy az ifjú édesanyja a világ minden flátvesztett asszonyának bánatát 'siratva elindul a tigrisanyához, hogy megvigasztalja, hiszen annak is gyásza van.

Az ellenfélnek — még a fenevadak is! — ilyen megbecsülése jellemzi azt a népet, amely évszázadokon át öldöklő harcban, de mindig fegyverrel a kezében védhette meg szabadságát.

túsz erdők, teaültetvények és gyümölcsöskertek között száguldunk. Néhány kilométernyi távolságra a Kaukázus hófödte gerincvonulata zárja be előttünk a látóhatárt.

Ütünk végcélja a Rica tó 125 km-re Saocsitól, mintegy 1000 méterre a tenger szintje fölött fekszik. A hozzávezető keskeny és csodálatosan szép völgyszorost hasonlíthatnám az Elba völgyéhez, a Békás szoroshoz, vagy az alpesi hegyi utakhoz, de magának a völgykatlanba zárt Rica tónak és környékének szépségével talán még a svájci és az olasz tavak sem versenyezhetnek. Az elénk táruló képen domináló színek a mély kék és a hófehér. A nyugodt sima víztükör zöldes fényben viliódzó mélykék alapszíne fölött haragos zöld fenyőfák, és 2—300.0 méter maSzocsI: a keleties stílusban épült pályaudvar

Alig tudtam többet ennél a népmesénél, a grúz népről és magáról Grúziáról, mikor másnap reggel nyitott autóbuszunk elindult a tengerparti szerpentin úton velünk dél felé, Gagra Irányába. Színes olasz tájak és svájci havasok víziója ölelkeznek ámuló szemeink előtt. A tengerparton pálmafák, ciprusok és eucalipgas szürke sziklacsúcsok állnak őrt hófehér sipkákkal a fejükön. És a festőién szép táj fölé halványkék üvegbúraként borul az áttetsző égbolt.

„A világ minden folyóvizei közül a szurdokok pajkos folyóit szeretem a leginkább, és ezek közül is azt, amelyiknek neve: Csihura. Ennek a vízével kereszteltek meg, és

Üdülőhajó a Fekete-tengeren

Mária főhadnagy

Az egri Gárdonyi Géza Színház hcnuuaioja

ez volt az én első tükröm. A Csihura partján, egy dombtetőn emeletes kőház áll. Csúnyácska épület, magassága egy kisebb toronyé, a hossza mint akármelyik kastélyé, falai valóságos várfalak. És mégsem olyan mint torony, kastély, vagy vár. Itt, ebben a házban születtem én 1840. június 9-ének hajnalán.” így kezd mesélni önmagáról önéletrajzában a grúzoK egyik legkedvesebb költője; Akari Cereteli. Gyermekkorában Akari patriarkális környezetben nevelkedett, és itt is hallott már a világ gonoszságáról, Kutaiszi város gimnáziumában pedig közvetlenül tapasztalhatta a kegyetlenség, az igazságtalanság rendszerét. Középiskolái elvégzése után Szentpétervárra, lángoló lelkű ifjak társaságába került. Eszméik hirdetőit forradalmi demokratáknak hívják, és megjelenik körükben az ukrán nép nagy forradalmár költője, a katonai büntetőtáborban idő előtt megöregedett Tarasz Sevcsenko. Ilyen környezetben érik költővé az ifjú Akari, és szülőföldjére visszatérve rövidesen a grúzok köztiszteletben álló nemzeti dalnokává lesz.

Grúzia ősi kultúra hazája. Itt terült el a tengerparton két és fél ezer évvel ezelőtt a mesés gazdagságú Kolkhisz görög gyarmat. Az antik Európáéval egyivású kultúra virágzott Kolkhisz-ban, majd később az európai lovagkorral vetekedő, középkori műveltség hazája lett. Ennek fő tanúja Rusztaveli, aki Aristót három évszázaddal megelőzve írta meg a grúz Orlarídót, de tanúja az a sok várrom is, mely a kaukázusi hegygerinceken, meg a sok kiásott kincs, mely a múzeumokban hirdeti ennek az egészen sajátos világnak az emlékét. Délnyugat felől a törökök, délkeletről a perzsák, észak felől a dagasztani hegyekből a törökökkel és a perzsákkal szövetséges törzsek csaptak le sűrűn Grúziára. A végpusztulás fenyegette már ezt a gazdag és művelt népet, amikor királyai a megmenekülés egyetlen útját választották: csatlakoztak Oroszországhoz

Tbiliszi — Grúzia fővárosa — 1958-ban ünnepelte fennállásának ezerötszázadik évfordulóját. Tbiliszi egész Transz- Kaukázia szellemi központja, a grúzok kis Párizsnak becézik és joggal. Rusztavi, a főváros ipari ..szputnyikia" a kohászat, a vegyészet és a fémmegmunkálás központja. Ma sokat emlegetik a város szabadegyetemét, amely 13 művelődési szabadegyetemének egyesüléséből jött létre. A szabadegyetem élén tudományos tanács működik, amelynek tagjai a művészeti, a tudományos és a műszaki élet kiválóságai, valamint közismert társadalmi személyiségek. A rektori szerepre Akari Horava professzor, a szovjet színjátszás egyik legkiválóbb képviselője, a Szovjetunió népművésze, „az évszázad legjobb Otellója” vállalkozott. Ezzel az egyetemmel párhuzamosan, és ugyanilyen széles körű programmal működik a műszaki szabadegyetem, a közegészségügyi, valamint az anya- és csecsemővédelmi kérdésekkel foglalkozó szabadegyetem is. így hát nem véletlen, hogy Rusztaviról, az ifjú gyárvárosról olykor komolyan azt mondják, hogy „egyetemi város”.

Befejezésül néhány adat: Grúziában ma 40 ilyen egyetem működik, a Szovjetunióban pedig összesen több mint hatezer, és összesen másfél millió hallgatójuk van.

Horváth Sándor

A századforduló a gyorsan fejlődő Pest-Buda, a második világháborút megelőző évtized alatt megteremti a klasszikus magyar operettet. Uj színházak nyitják meg kapuikat, akkor, amikor az egész Európa a nagy összecsapásra készül.

A klasszikus magyar operett egyik megteremtője Huszk; Jenő, a két évvel ezelőtt elhunyt zeneszerző annyi örök szép melódia szerzője 1902-ben 27 éves korában mutatták be a Bob herceget, amely megalapozta hírnevét. 1955-ig 14 színpadi művet írt. Idős korában is fáradhatatlanul dolgozott.

Késői műve a Mária főhadnagy, amelyet 1942-ben mutattak be g Fővárosi Operett Színházban, a százas szériáikban játszották. Ez a romantikus nagyoperettje méltán sorakozik klasszikus művei közé.

A darab szövegírója, Szilágyi László a háború előtti évek ismert librettistája. Ez a darabja legnagyobb sikerei közé tartozik.

Lebs-tück Mária valóban élt. történelmi alakjának színpadra állítása szerencsés és hálás ötlet

Lebstück Mária Bécsben nevelkedett, nagybátyjánál, Simonich osztrák tábornoknál. Az előkelő palotában esküvőre készülnek. Mária azonban nem szereti kiszemelt osztrák vőlegényét. Az esküvőre megérkezik Mária nővére, Antonia, Draskóczy kíséretében. Közben kitör a forradalom Pesten, amelynek híre eljut Bécsbe is. Mária megszökik esküvőjéről, beáll magyar honvédnak és végigharcolja a szabadságharcot. Haditetteiért kitüntetik, s főhadnaggyá léptetik elő. Egy véletlen folytán kémkedés gyanújában keveredik, letartóztatják és lefokozzák. Később ártatlansága kiderül és rehabilitálják. Addig azonban nem tartja meg esküvőjét, igazi szerelmével, Jancsó Bálint huszár hadnaggyal, amig a szabadságharc be nem fejeződik, mert erős karjával és jó kardjával szolgálni akarja a haza szent ügyét.

Az Egri Gárdonyi Géza Színház gondos és lelkiismeretes munkával készült a bemutatóra. A rendező Hortobágyi Margit pontosan törekedett a történelmi légkör megteremtésére. Valamennyi szereplő játékát e cél érdekében mértéktartóan, biztosan fogta gssze.

LebstücK Mária alakját Kopetty Lia állította színpadra. Játéka magával ragadó, sokszínű, Jászai 1.ászló Jancsó Bálint szerepében méltó partnere Máriának. Antóniát .Lehoczky Éva finoman alakította, játék" elegáns volt. Gyönyörű hangiával megérdemelt sikert aratott. A tábor jelenetnél elhangzott dal beállítását a szituáció semmiképp sem indokolja. Ennek beszúrása öncélúnak látszik.

Draskóczy alakját Antal László hitelesen mintázta meg. Fontos Magda Panni szerepében bővérű alakítást nyújtott, igen szépen énekel s jól táncol. Az előadás fő rugója Kanalas László Zwickli Tóbiás, a szabó figurájában. Játékával mindig mértéktartó, mégis ellenállhatatlanul humoros.

Herédy Gyula, Fekete Alajos, Petőházi Miklós, Olasz Erzsébet, Páljfy György, Paláuzz Ferenc jól játszottak.

Huszka Jenő klasszikusan szép zenéjét a zenekar Somos István biztos vezénylésével hűen tolmácsolta. Hangzása tömör, kiegyenlített. A Jurátus indulót kissé elsietettnek éreztük.

A dalszövegek egyes részeinek átírása nem sikerült. Átdolgozásuk indokolatlan és felesleges. Az eredeti dalszövegek sokkal szebbek és kifejezőbbek.

Greguss Ildikó jelmezei, Vass Jenő díszletei és Zakar István maszkjai nagyban hozzájárultak a darab korhflségéhez, s emelték annak hangulatát.

Somoss Zsuzsa táncai hatásosak voltak, többet meg kellett ismételnie. A palotás szép előadásáért a tánckart külön elismerés illeti.

Lupkovics Tibor

Baráth Lajos:

TÁRSAK

A mikor kifutottak a pályára, bamelegiteni, a hetes Intett szélső társának. — Megint nem jött az öreg — s furcsa grimaszba torzult keskeny arca. Közvetlenül a vonal mentén végezték a gimnasztikáit, így szokták meg: látni a fehér mészcsíkot.

— összetört a kocsija, azt mondják... — Szanyi a levegőt rugdosta, majd megpróbálkozott spárgát csinálni, többször, egymás után. — Észre vetted, hogy már harmadik hete nem jött ki?

A hetes megint csak nevetett. — Nem hiányzik különösebben.

Rövid sprinteket futottak, egymás mellett. Mielőtt viszszafordultak volna, Szanyi megjegyezte. — Nekem kabalám volt az öreg, bizony isten. — Széttárta karját, mint aki azt akarná még mondani. „Hát most oda a szerencsém.” Valóban, Szanyi régen jóbarátságba volt az öreg lábatlannal. Csak úgy is hívta magában, s a hetessel egymás közt is, hogy a Lábatlan.

T ábatlan évek óta kijárt

■*-* a mérkőzésekre. Már a tartalékos csapatok játékára megérkezett s addig nem mozdult el a virágágyak alkotta kis lésből, amig az utolsó játékos is el nem tűnt a tribün alá épített kijáróban. Ott ült, magánosán, szomorún. Soha nem tapsolt, nem szidta a bírót vagy a játékosokat, erre pontosan emlékezett Szanyi, csupán szürkére fakult szemében ^ ült egyféle szomorú, sóhajtásnyi félelem. Ezt a félelmet és a

szomorú reményelést látta maga előtt Szanyi, aki a baloldalon, közvetlenül a vonal mentén játszott. Az a típusú szélső volt, aki szánté oda ragadt a vonalhoz.

Aztán az évek hosszú során barátságot kötött a szélső " és Lábatlan. Szanyi mindig azt olvasta ki a tolókocsiban ülő tekintetéből, hogy „Bátran, menj csak a kapura”. Szót azonban sohasem váltott a két ember. S harmadik hete Lábatlan nem gördült be a pálya szélére. A balszélső már az első héten észrevette, gondolta, talán üdülni ment az öreg, s ebben reménykedett a második vasárnap is, mert bár idegenben játszottak, ösztönösen a virágágyakra tévedt a tekintete, hátha az öreg ott ül kocsijában.

— Azt is hallottam erről az emberről, hogy nagyon szegény — mesélte Szanyi a hetesnek, amikor már labdázgattak; a bíró sípjára válva.

— Lehet, hogy nincs pénze kocsit venni... — Megkerülte a lassan guruló labdát, majd belsővel társa elé talált. — Szerinted mennyibe kerülhet egy olyan tolókocsi?

— Nem tudom — mondta a hetes. — Nem akartam soha olyanban ülni. Magadnak akarsz egyet?

C zanyi rosszallóan figyel-^ te gúnyolódó társát, akinek megmeredtek arcvonalai s magasra ugorva hozzápeirdítette a labdát. — Nem magamnak gondoltam — s mert látta, hogy a hetes nem figyel rá, megfogta a labdát

— Neked nem hiányzik az öreg? őszintén...

A hetes megint csak nevetett Ilyenkor hosszan előre nyúló orra is remegett s szempillái redőnyéből leseitt Szanyira. Nem válaszolt azonnal. Mintha lazítaná Izmait, úgy tett, pedig csupán arra gondolt, hogy egyáltalán nem érdekli az öreg, akit ő is megfigyelt, érzéketlen fakornak tartotít mert még a gólját sem tapsolta meg. Haragúdott a nyomorék emberre. — Hiányzik — gúnyolódott. Majd szólj, ha újra kijön a meccsre.

Szanyi nem értette a hetest. — Bennünket szeretett legjobban. Hiszen előtte játszottunk mindig...

— Ezzel mit akarsz mondani? — kérdezte a másik.

— Semmit se — felelte Szanyi. S arra gondolt, hogy egyszer két hétig Írellett a kórházban feküdnie, mégcsak nem is láthatta a fiúkat. A két vasárnapon majd meg bolondult, a rádióban csak időnként közölték az eredményt és másik mérkőzésről közvetítettek. — Semmit se akartam mondani. Csak arra gondoltam, hogy Lábatlan nagyon egyedül lehet s ha pénze sincs arra, hogy tokikocsi ját kicserélje, akkor annak az embernek borzalmas lehet.

— Meglehet — hagyta rá a hetes s rászólt, hogy dobja már a labdát. — Talán neki akarsz tolókocsit venni? — s kacagott

— Vehetnénk — állt meg újra Szanyi. — Kibírnánk ketten.

A hetes megint hunyorgott — Megbolondultál? Azért rohan gászom en

kilencven percig, hogy az öregnek... Ebből te nem eszel! — S magában olyanokat mormogott, hogy ez a Szanyi teljesen megbolondult, úgy szórja a pénzét.

— Ha megnyerjük ezt a meccset, akkor a kettőnkéből tellene is — mondja Szanyi.

S komolyan is gondolta, amit mondott. Borzalmas lehet annak az embernek... j,Soha sem látott maga előtt egy embert olyan tisztán képzeletével, mint Lábatlant: a partvonaltól nem messze ült, keze görcsösen markolta kocsija kormányát s int neki: „Menj csali bátrabban...” Ha golt rúgott, akkor intett, biccentett és Szanyi tudta, hogy az öreg boldog ilyenkor.

— Mondom én, hogy bolond vagy — próbálta el viccelni a hetes Szanyi javaslatát. A fiú azonban már döntött magában.

— Mért ne — mondta. —

Hogy örül majd nejei.

Még kezdés előtt megkérte a főrendezőt, hogy kerítse meg az Öreg címét

— Pali bácsi úgy is mindenkit ismer — lelkendezett Szanyi.

— Egy tüzes buga végbe botlott, még fiatalon,, negyven éves — mondta az öreg főrendező. — Az Őrház utcában laknak, megmondja bárki, ha kérdezed.

\/f indenki azt mondta ilyen

L’-*- jól talán még soha sem játszott a balszélső; amikor megkapták a pénzt, Szanyi szólt társának, hogy együtt is mehetnének, mondjuk hétfőn, akkor úgy sincs edzés.

— Valóiban megbolondultál te? — nézett rá társa. — Meddig bírsz te úgy játszani, mint nza is? Meddig? öt évig még? Vagy esetleg nyolc, hogy sokat mondjak! Aztán abbéi élsz majd, amit a gyárban összegürizel!

Szanyi másnap délután megkereste az Örház utcát. A gyerekek megmutatták azt a házat, amelyikben Lábatlan lakott. Kinn ült az udvaron, egy dúrván ácsolt fél ferslógban.

— Én mindig mondtam, hogy maguk rendes emberek! — s apró ráncokkal tarkított arcát törölgette zsebkendőjével. Mosolygott és bólogatott. — Azt mondja, hogy a társa is jött volna?' Nagyon megrúgták? — és sokáig sajnálkozott. — Megkínálom egy kis befőttel... Mindenki azt mondja, hogy maga nem nem issza a szeszt. Nagy szerencse... A többiek. Értem, értem! Nem kell semmit sem mondania, megértem én úgy is.

Szanyi szégyellt© magát. Úgy érezte, ennek az embernek nem adhat pénzt. Megsértődne. „S ha nincs pénze? ’ Nem tudott dönteni. Az öreg féllábú ember pedig beszélt.

— Olvastam, hogy magának nagyon ment a játék... Az egyik lap azt írja, hogy a győzelmet egyedül is megérdemelte volna... Gratulálok magának. Kettőjüket látom legtöbbet, mert ott szaladnak előttem. Én ennek külön örüaz a bizakodó szomorúság ült Lábatlan tekintetében, mint amikor őt nézi a vonal mentén, mielőtt átvenné a labdát.

— ...Beszélgettünk Imrussal 1 úgy hívják őt, a hetest. Mondja, hogy mi ketten igazán könnyen segíthetnénk... Hiszen jól megfizetik a játékot, különösen ha győzünk... Gondoltuk, hogy mi szívesen összeadnánk azt a pénzt, a kocsira.

T ábatlan nevetett. Szinte könnye is csurgóit.

— Hiszen adnak újat, csak ki kell várni. Mert tudja azt maga iS) hogy az SZTK lassú — s nevetett, és csapkodta a csonka lábát. — Hogy maguknak mi nem jut eszükbe — és zsebkendőjével törülgette izzadt homlokát, arcát. — E héten bizonyára megjön, írtam is nekik, hogy igyekezzenek.

Szanyi elköszönt. Míg áthaladt az apró udvarkán, nem mert visszanézni. Félt, hogy szégyenéből és keserúsiégéből észre vesz valamenynyit az öreg Mert akkor már újra társára, a hetesre gondolt, aki bolondnak tartotta.

Lábatlan szava megállítótlök... ő is jó volt? Látja, hát

ta a kapuban.

ennek is örülök! Csak mielőbb gyógyuljon meg.

Már teljesen ősz volt Lábatlan haja. Vajon sok fájdalom érhette a lelkében is? S kérdezte önmagától Szanyi — És akkor is megsértődne, ha most oda adnám a pénzt? — De arra is gondolt, hogy idehaza borzalmas lehet ennek az embernek...

— Hallottam, hogy a kocsija... — s intett a rossz deszkatákolmányra — Elromlott, nekem úgy mondták.

— öreg volt már nagyon, meg ócska is... — mosolygott szomorkásán az öreg Ugyan— Ha megkapom az új kocsit, «gy délután megkeresem magukat otthon... Ha szívesen látnak.

r

VJsak jöjjön — intett Szanyi. S valami gombóccá györődött keserűséget még mindig nem bírt lenyelni, ott fojtogatta, kínozta, torkában mint egy rossz emlék.

I 1963. november 3.