Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-10 / 237. szám
Ölelkezés a fasizmussal Nemzetközi tárgyalások idején mindig nehéz megítélni, hogy melyik az amerikai politika igazi arca. Az, amelyen megjelenik az udvarias diplomata mosoly, elégedettség ül ki rajta az elért haladás miatt, vagy a másik, amely katonás hűvösséggel bólint egy-egy hidegháborús egyezmény megkötésekor. Ez a kettősség, az ellentmondó magatartás most is jelentkezett, a három nagyhatalom külügyminiszterének New York-i tárgyalásai idején. Miközben Gromiko, Rusk és Lord Home az ENSZ ülések szünetében a leszerelés továbbfejlesztéséről ' tanácskozott, az amerikai külügyminisztérium újabb katonai paktumot szövegezett meg Franco Spanyolországával. Az ellentétesség két értelemben is jelentkezett. Egyfelől Rusk Gromikót arról biztosította, hogy az Egyesült Államok lépésről lépésre kívánja megközelíteni a leszerelés bonyolult ügyét, közben pedig Castiella spanyol külügyminisztertől támaszpontot kért a Polaris rakétával felszerelt atom-tengeralattjárók számára. Másfelől e támaszpontokért cserébe akkor ajánlotta fei Amerika Spanyolországnak teljes katonai, gazdasági és politikai támogatását, amikor a Franco-fasizmus egyik legerőteljesebb akcióját vezeti a munkásosztály ellen, terrorral megfélemlítéssel igyekszik letörni a terebélyesedő sztrájkmozgalmakat. A spanyolországi Polaristámaszpontok már régóta izgatják a vezető jenki katonai köröket. Látványos propaganda hadjárattal közölték, nogy megszüntetik a görögországi . s törökországi rakéta-támaszpontokat, de enrlkk a lépésnek semmi köze nem volt az enyhüléshez és a leszereléshez. Egyszerűen a haditechnika fejlődése késztette a Pentagont stratégiai terveinek felülvizsgálatára, s így jutott arra a felismerésre, hogy a Poláris-bázis hatékonyabb a korábbi helyhez rögzített támaszpontoknál. A görög és török állások feladása után, a veszett tábornokokat régóta foglalkoztatta hogyan lehetne niegszerezni a spanyolországi Rota földközi-tengeri kikötőjét az atom-tengeralattjárók számára. A Franco-kormány hamar felismerte az amerikai étvágy íelcsigázásában rejlő nagy politikai lehetőségeket. Csaknem egy esztendeje felsrófolta az árakat, közölte Washingtonban, hogy olcsón nem adja magát Kennedyék — nyilván a kedvezőbb diplomáciai alku végett — eleinte visszautasították a spanyol követeléseket, hiszen ezek teljesítése alaposan megrázkódtatta volna NATO egész rendszerét. Franco nem követelt sem többet, sem kevesebbet, mint Spanyolországot tegyék az Atlanti Szövetség teljesjogú tagjává. Elsősorban a skandináv YATO-lagállamok — Dánia és Norvégia — tiltakoztak hevesen. közölték, hogy népükkel sehogyan sem tudják elfogadtatni a madridi fasizmus tisztára mosását, örökre szétrombolnák az illúziót, hogy sz Atlanti Tömb demokratikus államok szövetsége. Bármilven kis ország is Dánia és Norvégia, az Egyesült Államok nem mellőzhette ezt a véleményt, mert a partneri viszony politikai alapelveit ingatta volna meg. Az egyesztendős tárgyalások után most megtalálták az „áthidaló megoldást”. Miközben Franco diplomatái lassan, — ahogy' a nyugati sajtó írja — finom módszerekkel” dolgoztak, megpuhították az amerikaiakat, teljes mértékben megkapták azt, amit óhajtottak. A szeptember végén Washingtonban aláírt amerikai—spanyol egyezmény tökéletesen kielégíti a madridi fasiszták minden igényét Közvetlenül ugyan nem tette Spanyolországot az Atlanti Tömb tagjává, de megadja neki mindazokat a jogokat, amelyeket a NATO tagok élveznek az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyukban. A szerződés öt esztendőre engedi át az amerikai fegyveres erőknek a spanyolországi Rota. Torrejon, Saragossa és Sevilla katonai berendezéseit. Rotát a Polaris tengeralattjárók támadásaikhoz, kiindulópontul használhatják. Az alku keretében az Egyesült Államok hármas kötelezettséget vállalt magára. Katonailag minden Franco által kért korszerű fegyvert átad a spanyol hadseregnek, elsősorban a Stengers B—47 hosszú távú harci repülőgépekről van szó. A nyugati sajtó kommentárjai megjegyezték, hogy a kötelezettség főként mennyiségi vonatkozású, a hangsúly tehát minél több modern hadieszköz szállításán van. A pénzügyi megegyezés keretében a Kennedy-kormány közölte, hogy hivatalos állami segélyt nem tud adni Spanyolországnak, mert a pénzügyi tartalékok kimerültek, a kongresszus amúgyis alaposan lefaragott a külföldi segélyprogramból a fizetési mérleg közismerten súlyos deficitje miatt. Ellenben az amerikai kormány mindent megtesz, hogy magáncégek és félhivatalos szervezetek a legnagyobb összegű befektetéseket vállalják Spanyolországban és így siessenek gazdaságilag a Franco-rendszer alátámasztására. Az export-import bank máris megállapodást kötött madridi szervekkel, hogy öt esztendőre tehát a támaszpontegyezmény időtartamára — 100 millió dolláros hitelt nyújt 5,5—5,75 százalékos kamatra. Mindezzel Franco kettős adut kapott kezébe az amerikaiaktól. Külpolitikailag a nyugati szövetségi rendszerben a spanyol fasizmust felértékelték, belpolitikailag pedig támaszt adtak alá a munkásosztály éleződő osztályharcai idején. Spanyolországból szinte naponta érkeznek hírek a terror fokozódásáról, tömeges letartóztatásokról, megtorlásokról. A társadalom minden rétege — legutóbb nagynevű vezető értelmiségiek emelték fel szavukat a fasizmus tobzódásai ellen, a demokratikus ellenzék tábora mind nagyobb lesz. Ebben a politikai légkörben érkezik Franconak a mindennél szélesebb kiterjedésű amerikai segítség, amelynek révén a fallangista diktátor megszilárdíthatja túlhaladott, világszerte gyűlölt rendszerét. „Alkudozásnak nincs helye...“ Ben Bella sajtóértekezlete (Reuter, AFP; Algír, TASZSZ): Ben Bella algériai államelnök az FLN algíri székházában sajtóértekezletet tartott. Ami a zemdülőket illeti - hangoztatta Ben Bella — „alkudozásoknak nincs helye”. „Bűnözőkkel nem tárgyalunk” — mondotta. Hozzáfűzte, ha szükséges, többszázezer algériai fegyverbe áll, hogy véget vessen a lázadásnak. Néhány napon belül mindenki láthatja majd, hogy „a világon senki sem tartóztathat fel bennünket” — hangoztatta. Az algériai elnök azt is be jelentette, hogy október 24-től 27-ig tartják meg az algériai parasztság kongresszusát, hogy megvitassák a földreform intézkedéseket. Ez a kongreszszus teljesíti ki azt az elvet, hogy azoknaa kell adni a földet, akik rajta dolgoznak. A kongresszus tükrözi, hogy Algéria határozottan rálépett a szocializmus útjára. A fellahok kongresszusa méltó választ ad mindazoknak. akik a „demokratizmust” csak gurgulázzák. A tényleges demokrácia azt jelenti, hogy a munka hasznát maguk a dolgozók élvezik. E kongresszus után sor kerül az ipari szektor dolgozóinak kongresszusára is, amelyet majd az FLN kongresszusa követ. Algéria nagyobb városaiban tömeggyüléseket tartottak, a Bonn és a szocialista országokkal való kereskedés Utoljára elnökölt Adenauer A bonni kormány szerdán tartotta 700. misztertanácsát. Ez volt egyben az utolsó minisztertanácsi ülés, amelyen Adenauer mint kancellár elnökölt. A minisztertanácson — mint Hase sajtófőnök később közölte — külpolitikával összefüggő gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkoztak, elsősorban a Szovjetunióval való kereskedés kérdésével. A kormány ezzel kapcsolatban azt a határozatot hozta, hogy a Szovjetunióval va ló kereskedelem „elvi kérdéseit” a párizsi NATO-íanáes elé terjeszti további megvitatás végett. A bonni kormány most hozott határozata, amellyel egy közismert hidegháborús testület a párizsi NATO-tanács elé terjeszti ezt az egész kérdés-komplexumot, arra mutat — hangsúlyozzák politikai megfigyelők körében —, hogy Adenauer igyekszik előre megkötni utódának, Erbardnak is a kezét ebben a kérdésben. A NATO-tanács mozgósítása ezenkívül azt a célt is szolgálja, hogy elgáncsolják azokat a törekvéseket, amelyek az utóbbi időben egyre erőteljesebben jelentkeznek a nyugati országok gazdasági köreiben, s amelyek a NATO-országok és a szocialista tábor közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére irányulnak. tömeggyűlések részt vevői tiltakoztak a kabiliai ellenforradalmárok üzelmei ellen. A legjelentősebb tömeggyűlést Tizi Ouzouban, kabiliai központban tartották, ugyanott, ahol tíz napja az ellenforradalmárok hívták egybe a pártütő gyűlésüket. A gyűlésen Boumaza nemzetgazdasági miniszter — aki maga is kabil származású — a részt vevők lelkes tetszésnyilvánítása közepette hangoztatta, hogy az algériai népnek erélyesen szembe kell szállnia az imperializmussal. Rámutatott arra, hogy a Nyugat, kiváltképpen az Egyesült Államok uszító hadjáratba kezdett Algéria ellen, erről személyesen is meggyőződött a múlt héten az Egyesült Államokban tett látogatásakor. Viszont a Szovjetunió 500 millió frank hitelt adott Algéria felépítésére. Az AFP újabb algériai államosítási intézkedésekről számol be. A hírügynökség elmondja, hogy Bone térségében több gőzmalmot, sóbányát, két szállodát és egy sörgyárat államosítottak. Élesedik a sztrájkharc-i A UPI jelentése szerint szerdán fokozódott a feszültség Singsapore-ban, ahol kedden általános sztrájk robbant ki, mert a kormány fel akart oszlatni hét szakszervezetet. A hatóságok azzal vádolták a munkásszovetséghez tartozó hét szakszervezetet, hogy „kommunisták által ellenőrzött tevékenységben vesznek részt”, és lefoglalta bankbetétjüket. Az általános sztrájkot eredetileg két napra hirdették meg, szerdán reggel azonban közölték, hogy meghatározatlan időre meghosszabbítják. Az AP jelentése szerint újabb szakszervezetek csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. A kormány alkotmányellenesnek nyilvánította a sztrájkot és mozgósította fegyvereseit. Az utcákon acélsisakos rendőrjárőrök cirkálnak. Továbbra is rendőrségi őrizetben van a kedden hajnalban, a sztrájk kirobbanása előtt letartóztatott 17 szakszervezeti vezető, közöttük a Singapore-i parlament három tagja. A gyárak bejáratánál farkasszemet néznek a sztrájkőrök és a rohamrendőrök egységei. A Ziergiebel: i c ü n c L í auú 15. — Maga Svájcba igyekszik. — Olyan határozottan mondta, hogy nem mertem ellentmondani. — Ez itt veszélyes — folytatta —, a szomszédaim a határőrség szolgálatában állnak. Ha ott kopogtat, vége van! Látta valaki? — Nem, nem hiszem. — Tudja merre kell mennie? — Nem pontosan, de hallottam, hogy a határ nincs már messze. Finstermünznél kell lennie. Igen, de ott nem jut át. Akkor ugyanúgy vasúton is megpróbálhatná. A paznauni völgyön keresztül kell mennie, ez kerülő, de biztosabb. Várjon csak... Papírt és ceruzát vett elő és egy vázlatot rajzolt nekem. — A paznauni völgyig tíz kilométer az út. Mindig a Trisanna nevű kis patak mentén menjen. Maradjon a hegyen, a patak könnyen felismerhető. Később eljut a Fimber patakhoz, ez Svájcból jön. Onnan két—három óra alatt odaát lehet. Csak attól félek, hogy útközben elkapják. — Nem, nem fognak elkapni — mondtam határozottan. — Sok szerencsét kívánok. — Köszönöm; gyakran megfordulnak erre hasonló járatban? — Ritkán; egy évvel ezelőtt elfogtak egyet. Szökevény volt. A fiam, sajnos, elkésett a dologgal. Most Norvégiában van eltemetve. Nem feleltem semmit. A férfi nyilván katonaszökevénynek tart. Maradjon hát ebben a hiszemben. A másik dolgot talán meg se értené. Az órára nézett. — Mindjárt egy óra. Jöjjön át, most hírek vannak... — Felállt és mosolyogva tette hozzá. — Talán már vége a háborúnak, akkor megtakaríthatja magának az utat Nem sok kedvem volt rádiót hallgatni, de udvariasságból követnem kellett A szoba szegényesen volt berendezve és a rádiókészülék akkumulátorral működött Bekapcsolta és azt mondta: — Néha Londont hallgatom; öreg skatuja, de jól szól. Valamivel később felhangzott a bemondó hideg hangja. Megint hajókat süllyesztettek el és Olaszországból súlyos harcokat jelentenek. — Ha a keleti frontról beszélnek utoljára, akkor mindig rossz ott a helyzet — suttogta a férfi. Ebben a pillanatben megszólalt a bemondó: „A keleti fronton megzavartuk az ellenség támadási előkészületeit. Bergyicsev Vinnicia térségében az elhárító csata változatla" hevességgel tart. Az arcvonal kiegyenesítése folyamán...” A férfi meglökött: — Arcvonal-kiegyenesítés, visszavonulnakTM. Ki a jó európait Űj fogalom került a külpolitika szótárába: „Jó európai”. Igaz, volt már ehhez valamennyire hasonló: „Csendes amerikai” — politikai regényben, „Szép amerikai" — filmen, „Titokzatos keleti” legendákban. Most itt az újabb meghatározás. Vajon, ki jó európai? Az-e, aki szereti ezt a földrészt és jól ismeri kultúráját? Vagy talán aki szépen megeszi a spenótot? Nem kérem. De Gaulle meghatározta a jó európai ismérveit, amikor a leövetkező ajánlatot tette (nem sok sikerre') Angliának: ..Hagyjátok faképnél az amerikaiakat, szervezzetek velünk közösen külön atomhaderői. akkor iá európaiak lesztek, ellenkező esetben nem”. Tessék tehát feljegyezni a jövendő és a tankönyvek számára: „Jó európainak nevezik azt az egyént, vagy államot, akinek, vagy amelynek külön atombombája van, s ezt megosztja a francia kormánnyal”. Ennek megfelelően természetesen kell lenni jó és rossz atombombának is. Francia mértékkel: rossz atombomba az, amelyre vonatkozik és jó atombomba az, amelyre nem vonatkozik az atomcsendegyezmény. Ezek után még csak saját következtetéseinket vonjuk le: a fentiek alapján az a „jó európai”, aki jó a francia kormánynak, nem jó európai — Európának. ,IIadfáp-el látás“ Dieméknél Nem igen bíznak az utánpótlásban a Felszabadítás! Front ellen harcoló Diem-hadsereg katonái, kirabolják az útjukba eső falvakat, hogy élelmet szerezzenek. Az élelmiszer utánpótlás „vastartaléka”, a parasztság féltve őrzött baromfiállománya, — a katonák hátizsákjában. MTI Külföldi Képszolgálat. — Igen, de tovább hazudnak, ha csak a szájukat kinyitják. Kezet nyújtottam neki. — Most inkább mennék. A férfi a konyhaszekrényhez ment és egy kis kenyeret vett elő. — Nagyon kemény, de jól fog esni. Sok szerencsét a paznauni völgyben! És csak tartsa mindig nyitva a szemét... — Majd nyitva tartom a szemem. Még egyszer köszönetét mondtam, és kiléptem. Elkísért egy darabig az úton, míg végül egy keskeny hegyi ösvényhez értem, amely a paznauni völgybe vezetett. A hó és a hideg hasznomra volt, mert ebben az évszakban a parasztok a meleg szobában maradtak. De a hó egy másik veszélyről árulkodott: némely helyen sizők nyoma volt világosan kivehető. A nyomok erdei csapásokról jöttek, és ilyen mélyedésekben ismét el is tűntek. Ezt az utat nyilvánvalóan állandó ellenőrzés alatt tartották. Egy óra telhetett el, mikor magam előtt hangokat észleltem. Leereszkedtem a lejtőn, de éppen meet nem volt sehol egy szikla, amely mögött elbújhattam volna. Nem maradt más hátra, mint hogy lekuporodjak, s ebben a nelyzetben várakozzak. A hangok közelebb jöttek, s már hallatszott a havon lesikló silécek nesze. Visszatartottam a lélegzetemet, mikor fölöttem voltak. Továbbsiklottak. Két határőr volt, fehér álcázó öltözetben. Késő délután az út egy széles, hosszan elnyúló völgykatlanban végződött. A paznauni völgy! Lenn a hóban világosan felismerhető volt a kis patak. Az a gondolat, hogy a határ közelében vagyok, sietésre ösztökélt. Jól tudtam követni a víz folyását a lejtőről, amelyen nagy sziklakövek hevertek. A nap már nem állt magasan a fehér hegycsúcsok fölött, egy jó óra múlva bealkonyodik. Akkor kell végrehajtanom tervemet. Fogalmam sem volt róla, hogy milyen a határ, egy keskeny szorosnak képzeltem, amelyen időről időre ellenőrző körutakat tart a határőrség. Mindenesetre sötétben megyek át, ahogy Kari tanácsolta. Könnyű szél kerekedett. Felhőcsíkok húzódtak a nap elé, és különös módon elhomályosították. A völgykatlanra könnyű ködfátyol borult. Valamivel lejjebb másztam, és hirtelen egy kis csermely előtt álltam, amely a patakba tolkollt. Ez lenne a Fimber patak? Mi most a teendő? Egy pilla ‘ atig tanácstalanul töprengtem. A csermely olyan keskeny volt, hogy nehézség nélkül átmehettem rajta. (Foly tatj uk) 2 ^ivfagyarország 1963. október 10.