Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-09 / 236. szám
Napié 1963. október 9. szerda. Névnap: DÉNES. A Nap kel 5 óra 53 perckor, nyugszik 17 óra 09 perckor. A Hold kel 21 óra 59 perckor, nyugszik 13 óra 12 perckor. Jubileumi irodalmi estet rendez 11-én az Országos I3éketanács, a TIT és az MSZBT megyei szervezete, a TIT Bessenyei György klubjában. A Lesszja Ukrajnka ukrán írónő emlékére megrendezett irodalmi esten Honfi József, a TIT főtitkárhelyettese tart megnyitó beszédet. Magyar tanácsi küldöttség utazott Olaszországba Az elmúlt évben hazánkban járt olasz polgármesterek csoportja látogatásának viszon zására háromhetes olaszországi tanulmányútra utazott egy országos magyar tanácsi kü döttség, amelynek tagja Bíró László, a Nyíregyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is-A delegáció Észak- és Közép- Olaszország városaiban tanulmányozza a közigazgatást, s látogatást tesz Rómában. Judo — Ila a férjét ebbe a helyzetbe hozza, fizet mint a köles 262 televízió és 4142 rádió van a mátészalkai járás 24 községében. Az első névadó ünnepségre került sor vasárnap Apagyon. Az úttörők sorfala között vonultak be a rokonok, ismerősök, hogy tanúi legyenek Oláh Árpád, — a helyi termelőszövetkezet traktorosa — Miklós nevű fia névadó ünnepségének — írja Kricsfalussy Béla tudósítónk Televízió, rádió, magnetofon, lemezjátszó használat közbeni bemutatóját rendezi meg ma délelőtt az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat mátészalkai műszaki szaküzle'.ében. 24 ezer forint kárt okozó tűz keletkezett az Ófehértó melletti Liget tanyán. Két dolhánypajta, 30 mázsa takarmány, 1 sertésül leégett és tönkrement 2 hordóban ezer liter bor. Vizibolha — desszert Amióta Olive professzor, a coloradói egyetem tanára vízibolhát ajánlott a jövő űrhajósainak táplálékul, a vízibolhák nagy cukor, protein, vitamin és ásványi só tartalma miatt — az Egyesült Államokban erősen megnüvekedeti a vízibolha kereslet. Egyes éttermekben a vendég kívánságára desszertként vízibolhát szolgálnak fel. Népművészeti és háziipari termékek kiállítását rendezik meg a jövő héten Nyíregyházán, melynek keretében 16-án délután népművészeti szövő szakmai ankétot tart a Népi Iparművészeti Tanács. Szüreti felvonulás Pusztadoboson A pusztadobosi szülői munkaközösség vasárnap délután vidám szüreti felvonulást rendezett. Zetor vontatta pótkocsín, szekereken szőlőlugasokat készítettek, mely alatt hordók, csőszök és népi zenekar foglalt helyet. így járták végig a közSég utcáit. Este vidám szüreti bállal zárták be az ünnepséget. A felvonulásról filmfelvételt is készítettek a tv munkatársai. Befejezték a vetést az apagyi Hunyadi Termelőszövetkezetben. Az elmúlt év október havának első napjaiban őszi búza vetésük még nem volt, ezzel szemben most 200 holdon került talajba a vetőmag. A rozsot 600 holdon vetették el, s ezzel teljesítették vetési tervüket. Világító felhők Közös svéd—amerikai kutatásokkal sikerült megfeiteni az éjszaka világító felhők titkát. Kutatórakéták a földre jutatták a szükséges vizsgálati anyagot, amelynek elemzése azt mutatta, hogy a világító éjszakai felhők meteoritport tartalmaznak. A meteorit porszemecskék jégkristályokat hordoznak. A kristályok visszatükrözik a nap sugarait, amelyek napnyugta után a földi megfigyelő számára már láthatatlanok. Ünnepélyesen avatták fel Somoskőújfalun a felszabadulás után épített századik postahivatalt. A több mint 800 000 forint költséggel épített korszerű hivatal ünnepélyes avatásán részt vett Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes is. Sörfesztivál Mint minden esztendőben, az idén is megrendezik Münchenben a hagyományos októberi sörfesztivált, amely két hétig tart és három millió liter sörrel várja a bajorokat és a szórakozni vágyó külföldieket. A város környéki nagy sík mezőn több mint hátszáz mutatványos bódét állítottak fel-A törvényt kijátszani pénzkérdés. Egy New York-i társaság a floridai partoktól mintegy 45 km-nyire játékkaszinót épít. Minthogy Nevadát és New Hampshiret kivéve az összes amerikai államokban tilos a szerencsejáték, a társaság kénytelen a kaszinót az amerikai felségvizeken kívül egy korállszigeten felépíteni. A játékosokat motorcsónakon szállítják majd a kaszinóhoz. ^Rfafírsirország A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabclcs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség' Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Teli Iá—70. 16—71. 16—72. Felelős kiadó- Farkas Pál. Kiadóhivatali Nyíregyháza. Bethlen O. u. L Tel.i 50—00. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Reggeli ködök Várható időjárás rna estig: kevesebb felhő, legfeljebb néhány helyen esővel. A szél gyengül. Helyenként reggeli ködök. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 14—18 fok között. A kannibalizmus profeszszora. R. A. Wardl, a winnipegi egyetem professzora előadást tartott az emberevés hasznosságáról. „Az emberi hús tápértéke kétségbevonhatatlan. Ezért a kannibálok mindig is egészséges emberek voltak” — jelentette ki a professzor, akit diákjai minden ékesszólása ellenére, még mindig nem ették meg. Ügy látszik, a kanniballzmüs profeszszora nem lehet valami étvágygerjesztő. Élelmes üzletemberek Torontó város lakói, — gyenge szótöbbséggel: 190 000 szavazattal 170 000 ellenében, — elhatározták az ívóvíz fluorozását. Azonnal akadt egy kereskedelmi társaság, amely készüléket ajánlott fel a „kisebbségnek” a vízben lévő fluor eltávolítására. Szép eredménnyel zárt a dögéi általános iskola „Ütlörő Termelőszövetkezete”. A kis tsz-tagok gazdag természetbeni juttatást kaptak, s a fennmaradó 14 ezer forint jövedelemből az iskola hangos keskenyfilmvetftő készüléket vásárolt. A televízió mai műsora 10,00: Tv híradó (ism.). — 10,15: Feltámadás I. Szovjet film (ism.). — 11,50: Mai román festészet Román kisfiám (ism.). — 17,40: Híreik: 17,50: A Magyar Hirdető műsora. — 18,00: Tényekről képekben. Akik a forintokat „csinálják". — 18,20: Lányok —asszonyok. — 18,40: Tv híradó. — 18,55: Szép álmokat, gyerekek! — 19,05: Offenbach: Hoffman meséi. Opera három felvonásban. Közvetítés a Debreceni Csokonai Színházból. A közvetítés első szünetében: riportműsor a színház ez évi terveiről. — 21,40: Hirek. A tv híradó ismétlése. Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Kalapos György és Verdes, Mária leánya Éva, Bordás József és Hevner Terézia fia József, Simon István és Balogh Irén fia Csaba, Kovács József és Purzsás Mária leánya Mária, Dobsovics László és Farkas Magdolna fiai Tibor és László, Hadházi Zoltán és Szabó Marg'it leánya Éva, Czuczor Vilmos és Sallal Julianna leánya Ágnes, Szilágyi Pál és Balogh Jolán fia Attila. Halálozás: Timkó Mihály 78 éves korában elhunyt Tovább garázdálkodik a F Haitiben négyszáz Itatott — Kubában mérhetetlen pusztulás — Ismét földrengés Szhopljeban Port au Prince, (MTI): Haiti kormányának szóvivője hétfőn megrázó részleteket közölt arról az emberveszteségről és anyagi kárról, amelyet a Flora nevű hurrikán okozott a szigetországnak. A kormány egészségügyi ml nisztere kijelentette, becslések szerint négyezer ember vesztette el életét az ítéletidőben. Az özönvízszerű esőzés és a nagy erejű szélvihar az or szag területének mintegy negyven százalékán tömegesen döntötte romba a lakóházakat. A hatóságok feltevése szerint a hajléktalanok száma eléri a százezret. Miragtant városkában az épületek 97 százaléka pusztult el, nem sokkal kedvezőbb a helyzet a környékbeli falvakban sem. A termést ért károkat ma még nem lehet felmérni. Mivel a vihar még nem ült el, és az utak járhatatlanok, a mentés munkája sem kezdődhetett meg teljes lendülettel. Havannában hétfőn hivatalosan közölték, hogy a vihar II halálos áldozatot követelt, 50 000 személyt kellett veszélyezetett otthonából biztonságba helyezni. Közölték továbbá, hogy a főváros élelmiszer-ellátásában átmenetileg nehézségek lesznek, mivel a környékbeli kertészetek súlyos károkat szenvedtek. A havannai rádió hétfő esti adása bejelentette. Fidel Castro miniszterelnök későbbre halasztotta algériai utazását, mert minden idejét a károk helyreállításával összefüggő feladatok megoldására fordítja. Az AFP jelentése szerint a mexikói hatóságok megtették az elővigyázatossági intézkedéseket az országnak — Kubától északra — a Mexikói öböl mentén fekvő valamennyi kikötőjében. Ugyanilyen intézkedéseket tettek Floridában is, mert egyes jelek szerint a forgószél változatlan erővel tart észak felé. A Tanjug jelentette, hogy Szkopljéban keddre virradó éjjel 1 óra 19 perckor erősebb földrengés riasztotta fel álmukból az embereket. A július végi nagy földrengéskor megsérült, de azóta helyreállított házak lakói nyomban elhagyták lakásaikat és az utcára, valamint a parkokban lévő sátortáborokba menekültek. A város egyes részében a helyreállított házak közül sok ismét megrongálódott. A kedd hajnali földrengés emberáldozatot nem követelt Gerlando Albertit Milanóban letartóztatta a rendőrség a maffiamerénylet során elpusztult 9 személy meggyilkolásával kapcsolatban. MTI Külföldi Képszolgálat APRÓHIRDETÉSEK Egyszoba konyhás ház 600 négyszögöl bekerített telekkel Kemecsei út 75-d alatt eladó. Villamos, busz és vasúti megálló 8 perc. (1828 Beköltözhető háromszobás kertes családi ház eladó. Tűzoltó u. 10. (74Z49) Egyszobás családi ház 400 négyszögöl ^lekkel eladó. Érdeklődni: Jakab Zoltán, Tunyogmatolcs, Kölcsey utca 30. (1807) Skoda 445-ös kitűnő állapotban eladó. Tiszalök, Szabadság u. 4. (1820) Beköltözhető kétszobás összkomfortos ház eladó. Sóstóhegy, Liiiom u. 1. (74251 Modern sötét hálószobabútor eladó. Csipke utca 5 (Állatkórház udvaron, ma-1 gánlakás. Szabó.) (74250) Egy db 24 lóerős villanymotor, függőköves darálóval, automata kapcsolóval, ampermérővel eladó. Tóth Gyula, Tiszaeszlár, Hajnal utca 1. (271) 500-as Ariel motorkerékpár eladó. Hengersor 12. (1815) A Mátészalkai Járási Rendőrkapitányságra db kerékpárt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa fenti kapitányságon átveheti. Szegfű utca 57. sz. ház beköltözhetően eladó. (1821 Női és férfi ruhák JAVÍTÁSÁT alakítását, fordítást, ing gallérozást, ágynemű, függöny, bútor és és autó huzat varrását szakszerűen végez a Textilruházati KTSZ javít$ részlege, Nyíregyháza. Bethlen Gábor utca 5. Szép sötét diófa hálószobák, kombináltszobák, kicsi és nagyméretű konyhák, olcsó barna háló, ruhásszekrény, toalett tükör, sodrony és mat rác sarokrekamié garnitúra, háromajtós szekrény eladó. Használt bútorokat vészék. Soltész Mihály utca 20. (67) Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda Ipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezető: Makrai János Idős asszony rendőrőrsre elmenne főzni. Révész Albertné, Lajos utca 4. (1817) A megyei kórház azonnali belépésre keres jó adminisztratív érzékkel rendelkező technikusokat. Illetmény 1500-tól 2000 Ft között, gyakorlattól függően. Egy mérnököt, illetmény 2200 és 2600 Ft között. Csak mérnöki, vagy technikumi végzetséggel rendelkezők jelentkezzenek. (273) Országos Söripari Vállalat azon nalra felvesz II MOZIMŰSOR SZBLESVASZNÜ beke mozi október 3—9-ig. (csütörtöktől— szerdáig.) A VEKDIJ. Színes nyugatnémet film. Előadások kezdete: fél 5, íéi 7 és fél 9 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZI; október 7—9-ig. (hétfőtől—szerdáig.) ÍTÉLETHIRDETÉS CSÜTÖRTÖKÖN. Magyarul beszélő lengyel film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: október 7—11-lg (hétfőtől—péntekig.) MEZTELEN DIPLOMATA. Rejtő Jenő (P Howard) „Vesztegzár a Grand Hotelben” c. humoros regényéből készült magyar filmvigjáték. Előadások kezdete: 4, í és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMONO MŰVELŐDÉSI HÁZ SZEI.BSVASZNO MOZIJA: október 4—9-ig. (péntektől—szerdáig., Széles változatban! AKIK ELLOPTAK A HOLDAT. Színes magyarul beszélő lengyel film. Előadások kezdete: fél 6 és fé1 8 órakor. Pénztár nyitás: 4 órától. A helyszínen hagyott „névjegykártya** Kézrekeriilt a gázoló vontatóvezető (Munkatársunktól) Mint arról tegnap hírt adtunk Ófehértóról Baktalórántháza felé igyekezett motorkerékpárjával az esti órákban Nagy József. Reflektorának fényében egy kerékpárt vett észre az út szélén- Azonnal megállt. A kerékpár mellett holtan találta Tulipán András baktal lakost. Nagy József értesítette a rendőrséget. A helyszínre siető nyomozók a megrongálódott kerékpárból és a Tulipánon észlelt sérülésekből azonnal megállapították, hogy cserbenhagyásos gázolásról van szó. Megindult a nyomozás a tettes kézrekerítésére. Alaposan áttanulmányozták a helyszínt, ahol üvegcserepeket találtak. Valószínű a gázoló jármű fényszórójából, vagy ablakából kerültek ki- Nem messze a szerencsétlenül járt embertől feltűnt egy rendszámtábla: VA 11—74. Ezután gyorsan kiderítették, hogy a gázoló jármű a Nyírmadai Gépállomás tulajdonát képező pótkocsis vontató, amelyet a kérdéses időben Kovács Mihály vezetett. Kovács Mihály Baktalórántházáról igyekezett Öfehértó felé. A jármű nem volt kifogástalan állapotban: nem égett a bal lámpája. Az országúton előzött egy lovaskocsit, ezért átkerült az út baloldalára, ahol — éppen a rossz lámpa miatt — nem vette észre a kerékpárost. Hallotta, amikor elütötte, ennek ellenére tovább hajtott A pótkocsi utasai többször figyelmeztették, hogy álljon meg és segítsenek- Kovács Mihály, a büntetett előéletű vezető, a maga nyers modorával rájuk támadt. „Még ti is ellenem vagytok?” Nem túlságosan bántotta a lalkiismeret. Hazatért és nyugodtan lefeküdt aludni. Nem sokáig alhatott, mert letartóztatták. A gázoló vontatóvezető hamarosan a bíróság előtt felel súlyos tettéért. malátagyár! munkára férfi betanított én segédmunkásokat állandó munkára, vagy májusig szerződéssel. Munkásszállás van Természetbeni juttatás napi 2 liter sör. Jelentkezni Bp. X. Maglódi ut 17. Munkaerőgazdélkodás. (Bp. 2418 ŐSZI VÁSÁR 1963. október 1-től 31-ig. AZ IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT BOLTJAIBAN MAI PROGRAM: Mátészalkán, a MŰSZAKI BOLTBAN TV, RADIO, LEMEZJÁTSZÓ, MAGNETOFON és LEMEZJÁTSZÓ BEMUTATÓ HASZNÁLAT KÖZBEN. SZAKMAI TANÁCSADÁS!