Kelet-Magyarország, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

Napló a jövő évi költségvetési tervjavasSatekrói tárgyalt a megyei tanács ülése 1963. október 27, vasárnap Névnap: SZABINA A Nap kel 6 óra 19 perckor, tyugszik 16 óra 36 perckor. A Hold kel 14 óra 34 perc­kor, nyugszik 0 óra 0 perckor. 1963. október 28, hétfő Névnap: SIMON A Nap kel 6 óra 21 perckor, nyugszik 16 óra 34 perckor. A Hold kel 15 óra 03 perc­kor, nyugszik 0 óra 32 perc­kor. Háromtagú művész­­küldöttség érkezik m szovjet filmnapokra A november 7. és 13. között Magyarországon megrende­zendő szovjet filmnapok alkal­mából háromtagú művészkül­döttség érkezik a Szovjetunió­ból. A küldöttség tagjai: Szamszon Szamszonov, a film­­napok bemutatásra kerülő >,Optimista tragédia” című al­kotás rendezője, Vjacseszlay Tyihonov, a film főszereplője, • filmnapok másik mű­sora, az „Üresjárat” című al­kotás hősnője Tamara Szjomi­­na, akit a magyar közönség a „Feltámadás” című szovjet film •»szerepében ismert meg. ülést tart holnap a kis- Várdai járási népfrontbizott­­•ág mellett működő községfej­lesztési akcióbiaottság, e meg­tárgyalja a járás községeinek igénylése alapján az 1964 évi tervdokumentációk készítésé­vel kapcsolatos feladatokat. Hármas vetésforgóban öt­száz holdon létesítenek rizs­telepet a milotai Űj Élet Tsz­­ban, így évenként mintegy 160 holdas telepen lesz rizs, a többit egyéb növények ön­tözéses termesztésénél haszno­sét ják, a megépülő öntöző­­fürt övezetében. 29 malacot hozott a világra • jékei Szabad Föld Terme­lőszövetkezet egyik három­éves kocája. A népes csalá­dot világrahozó anyakoca alatt tíz malacot hagytak. A többit más kocák alá helyez­ték el. A televízió mai műsora M6: Hétméríöldes kamera. Ut­­törőhlradó. — 9,55: Kis mesterek. Az Intervízló műsora Berlinből. — 11,00: Foxi maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. — 11,25: Rinocerosz-vadászat. Angol kis­­film. — 13,50: Magyarország-Ausztria labdárügö-mérkőzés. Köz­vetítés a Népstadionból. Ripor­ter: Szőnyi János, Vitray Tamás — 13,45: A Magyar Hirdető mű­sora. — 18.00: A termelőszövet­kezetek és az állami támogatás. Beszélgetés Királyi Ernő föld­művelésügyi miniszterhelyettessel — 18,10: A kisfilmek kedvelőinek: 1. Az ember alkotó, S. őszi vál­tozások. Csehszlovák kisfilmek. — 18,35: Nyári emlékek, a ma­gyar tv klsfllmje. — 18.50: Esti beszélgetés. Dobozi Imre jegyzete. — 19,05: TV Híradó. — 19.25: Szép álmokat gyerekek! — 19,35: Csehov három egyfelvonásos vigjátéka Leánykérés, Medve. Ju­bileum Közvetítés a Madách Színház kamaraszínházából. — 21,40: Telesport. — 22,00: Hírek. A TV Híradó Ismétlése. II MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ BÉKE MOZI: október 24—30-ig. (csütörtöktől —szerdáig.) Széles változatban. ÉN ÉS A GENGSZTER. Ka­­cagtatóan szellemes, angol filmvigjáték. Főszerepben: Nor­man Wisdom. Előadások kezdete! fél 9i tél I és fél 9 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA MOZI: Október 24—27-ig. (csütörtöktől —vasárnapig! Széles változat­ban. UDVARI BOLOND. Szí net, zenés kalandos, amerikai film. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: október 24—27-lg (csütörtöktől—vasárnapig.) FOGLYUL EJTETT CSOPORT Bolgár film az emberi helyt­állásról, bizalomról. Előadások kezdete: 4, 6 is 8 órakor. MÓRICZ 7-SIGMONI) MÚVELÖ­­ÖÉS1 UAZ S-ZELESVASZNÚ MOZIJA: október 25—27-lg. (péntektől—vasárnapig). FEL­NŐTTEK ÉS GYEREKEK. Ma­gyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete: fél 8 és fé> 8 órakor. Pénztár nyitás: 4 órától. 191 ezret fizet a négyes lottó A 43. játékhéten — nem vég­leges megállapítás szerint — öttalálatos szelvény nem érke­zett. Négy találatot 20 fogadó ért el,, nyereményük egyen­ként 191 788 forint. Három ta­lálatot 2755 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 696 fo­rint. Két találatot 98 425 foga­dó ért el, nyereményük egyen­ként 19 forint 50 fillér, Háromezernyolcvannyolc fő­vel növekedett ez évben me­gyénkben a falusi taka­rékszövetkezetek taglétszá­ma, közel 15 ezer az üssz­­taglétszám. A betétállomány meghaladja a 26 millió fo­rintot. Jugoszláv szövetkezeti küldöttség megyénkben Négytagú jugoszláv szövet­kezeti küldöttség érkezett tegnap délben megyénkbe. A jugoszláv szövetkezeti szak­emberek többek között meg­tekintik a sóstóhegyi Vörös Csillag Termelőszövetkezet gyümölcsösét és a nyíregyhá­zi almatárolót. Tegnap ünnepelte fennállá­sának 45. évfordulóját az encsencsi önkéntes tűzoltó­testület. A falu vezetői mel­lett a lakosság is nagy számban vett részt a szép ünnepségen. Felhős, párás idő Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, párás, kö­dös idő, főként a mai nap folyamán több helyen eső. Mérsékelt szél. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let: 9—12 fok között. I A nyírmadal és a mátészal­kai gépállomások már több mint másfélszeresére teljesí­tették őszi mélyszántási ter­vüket. Hagyományos népi zenekari versenyt rendeztek a napok­ban Fehérgyarmaton. A ki­lenc vetélkedő zenekar közül az elsőséget a vásárosnaményi étterem zenekara szerezte meg, míg második és harma­dik helyezést a fehérgyarma­ti, illetve a tiszavasvári népi zenészek értek el. * J Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Mádi Gyula és Fábián Ildikó fia László Tibor, Boros Mi­hály és Márföldi Magdolna fia József, Czimer Antal és Bacsó Ilona fia Tamás.­Házasság: Zilahi László és Lengyel Er­zsébet, Buzga Miklós és Hogyinszki Ilona, Szabó And­rás és Szabó Ilona, Gál Gyu­la és Százvai Margit, Galam­­bosi Lajos és Sajtos Etelka, Dobos Bertalan és Oláh Irén Judit, Hegyes József és Bal­ia Erzsébet, Csatári Zoltán ás Földi Éva, Nagy Pál és Simon Magdolna, Kerekes László és Balogh Mária, Fe­­renczi József Miklós és He­­lebrand Ilona, Sike István és Kiss Ilona Katalin, Holik Ti­bor és Csikós Klára házassá­got kötöttéin Halálozás: Csáki Ferenc 54 éves, .Var­ga József. Nagy László Juhász Margit Ildikó, csecsemők el­hunytak. * A Magyar Sioelaltsta Munkáspárt Szabolcs-Szatmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor. Szerkesztőség: Nyíregyházai Benczúr tér 21. Tel.: lé—70. 16—71, 16—72. Felelős kiadó: Farkas Pák Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 1. Tel.: so—oo. Terjeszti a Magyar Posta. ________Index szám: 25 059, Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat. Nyíregyháza. A Szaboles-Szatmár megyei tanács szombaton ülést tar­tott. Napirenden a jövő évi költségvetési tervjavaslat megvitatása szerepelt. A terv­­javaslatokat előzetesen már a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága megtárgyalta, s en­nek alapján a járási taná­csok végrehajtó bizottságá­nak részére megadta a bevé­teli keretszámokat. Ennek birtokában készítették el a költségvetési tervjavaslatai­kat. A helyi tanácsoknak, mint helyi államhatalmi szer­veknek ezt követően kezdő­dött meg az aktív részvétele a költségvetési munkában. Az állandó bizottságok tevékeny­ségén keresztül érvényesült az az elv, hogy az előirányza­tokban a lakosság javaslatai Jussanak kifejezésre és így mérlegelt szükségletek minél nagyobb mértékben kapjanak fedezetet. A költségvetések felülvizs­gálata során a tanácsok kü­lönböző szakosztályai szoro­san együttműködtek. Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a megye tervezett költ­ségvetési előirányzata 74 mil­lió forinttal magasabb az ideinél: összesen 665 millió forint. Az emelkedés azért is jelentős, mert majdnem két százalékkal magasabb, mint az országos átlag. Az összegből 288 milliót (a tavalyinál 36 millióval töb­bet) költenek az oktatási és kulturális intézetek, 200 mil-Szerencse az első héten A lottó 43. játékhetén Fesz­téi Sándorné, dombrádi lakos és kilenc munkatársa — va­lamennyien a helybeli bölcsö­dé dolgozói — 1 683 766-os számú szelvényükkel négyes találatot értek el, melyre 191 ezer 788 forint nyeremény jut. Néhány nappal előbb ha­tározták el a bölcsödé dol­gozói, hogy hetenként kollek­tiven játszanak meg 12 lottó­­szelvényt. Fortuna hamar ke­gyeibe fogadta őket: már az első héten ilyen nagy összeg­hez jutottak. A nyereményt november 10-én nyilvánosan fizetik ki a helybeli művelő­dési házban, ahol elekor tart­ják a Novemberi Takarékos­­sági Napok ünnepélyes domb­rádi megnyitóját. Ekkor mu­tatkozik be a község lakossá­gának a mátészalkai cigány­együttes ia A Szaboles-Szatmár megyét csaknem teljesen körülölelő felső Tiszán nagy teljesítmé­­yű úszódarukkal kezdték meg a mederkotrást, s már az első napokban érdekes régiségek kerültek felszínre. Tivadar község határában például egy több évszázados feörisfa, csak­nem 130 centiméter átmérőjű szenesedő törzsét emelték partra, amely arról ad bizony­­sáságot, hogy ezen a vidéken régen erdő övezte a folyó mentét. Naponta kerülnek elő liót (a tavalyinál 23 millióval többet) a szociális és egész­ségügyi intézetek fenntartá­sára. Többek között az óvo­daférőhelyek száma 650-nel, a diákotthoni férőhelyeké 115-tel, a gimnáziumi osztá­lyoké 74-gyel, a kórházi ágya­ké 21-gyel, a szakrendelési óráké 49-cel, az ovosi körze­teké 5-tel, a gyermekorvosi körzeteké 7-tel gyarapodik. A számszerű fejlesztés mel­lett jelentős minőségi válto­zás is bekövetkezik, vagyis az egy mutatóra eső elő­irányzat magasabb lesz az ideinél. így például áz egy kórházi ágyra jutó évi költség 5700 fo-Nyíregyháza belterületén hónapok óta feltúrt utcák, felszedett úttestek és mély árkok jelzik a közművesítés útját. Ezek á munkálatok megnehezítik a közlekedést járműveknek, gyalogosoknak egyaránt _ Felkerestük a megyei ta­nács vb. tervosztályát, ahol Bárkányi mérnök tájékozta­tott a közművesítés állásá­­róL — A víztorony idejében el­készült. Sajnos a csatornázá­si munkálatok időrendját nem tudtuk betartani. A kivitelező vállalat sem hibás, mert a földmunkálatokat ide­jében elvégezték. A vízveze­tékhez szükséges csatlakozó kötődarabok nem készültek el és ezért van, hogy meglehe­tősen régen nyitva állnak a kiásott árkok. — Miért nem lehetett ugyanabban az árokban le­fektetni a szennyvízlevezető és a vízvezetékhálózat csö­veit? — Ez egészségügyi szem­pontból helytelen Volna, mert lehetővé tenné a szennyvíz érintkezését az ivóvízzel. Ezért készítettük először a szennyvízlevezető csatornát és agyaggal, hordalékkal belepett ősíák. Mezőladánynál is egy 220 centiméteres törzsű tölgy­fát ^szedtek ki a Tisza med­réből, s vele együtt a felszín­re került egy fatönkből kifa­ragott csónak maradványa és egy negyven centiméteres agyagedény. Találtak már a Tisza fenékkotrása alkalmá­val mammutcsontot, régi ivó­edényeket, cserepeket. Ezeket a leleteket a Felső Tiszavidé­­ki Vízügyi Igazgatóság össze­gyűjti és kiállítást rendez be­lőle. rinttal, az egy orvosi körzet­re eső költség 5000 forinttal, az egy gimnáziumi tanuló­­csoportra jutó fenntartási költség 10 000 Ft-tal növek­szik. Ezzel szemben a szociális és egészségügyi ágazat mű­ködési bevételei — a terve­zett szerint — 8 és fél száza­lékkal csökkennek és csak alig van valami emelkedés a kulturális ágazat bevételei­ben, holott a fejlődés szinte ugrásszerű itt is. Ebben ki­fejezésre jut az, hogy ha­zánkban mind szélesebb kör­ben válik ingyenessé a beteg­­ellátás és a továbbtanulás. utána fogtunk a vízvezeték lerakásához. Az ivóvíz a Kossuth utcán át a Beloiannisz téren ke­resztül jut a víztoronyig. Ez a fő nyomóvezeték. A íő kör­vezeték tovább jön a Vasvári Pál utcán, a Mező utcán, a Vasgyár utcán át. Innen folytatódik az Árpád utcán és a Móricz Zsigmond utcán keresztül a víztoronyig, — érintve az almatárolót is. A vízvezeték másik főútvo­­nala a Vöröshadsereg utcán át a kórházik vezet. Ezeken az útvonalakon a szennyvíz­­csatornák már elkészültek. A vízvezetékhálózat munkála­tait azonban a fentebb emlí­Szüret után is virágzik a jonatán almafa A Nyíregyháza melletti Kis­teleki Üjkert bokorban már leszedték a gyümölcsöt az al* mafákról. A gazdag termés súlya alatt szinte roskadoztak az ágak, s bőven teltek vele a ládák. A gazdák azonban hagytak a fán termést, mert július végén másodszor virág­zott Jonatán annaiaK „auJ lőne” termése nem érett be. Az almaszüret után k/ét-há­­rom nappal azonban újra ki­festettek a rügyek, egy har­mincévesre becsült almaién, s megjelentek a harmadik vi­rágok. Nyolc-tíz fürtben, csak­nem negyven virág pompázik még ma is, bár a kora haj­nali fagyok sanyargatják ékességét; tett csatlakozó kötődarabofc hiánya miatt nem tudjuk ez évben elvégezni. — Mikor készül el telje­sen a város közművesítése? — Még ebben az évben a Kossuth utcán a vízvezeték nyomáspróbáját elvégezzük, de az összekötő hálózat hiá­nyában a víz nem juthat el a víztoronyig. A közművesítés munkála­tait 1965. augusztus haváig be kell fejezni. Ha elkészül —, Nyíregyháza 8000 köbmé­ter vizet kap naponta. Ez biztosítja a város lakosságá­nak vízellátásét és ebből ipa­ri célokra is tudunk fordí­tani, • Farkas Pál. Még négy napig Eehet gépkocsiteetétkönyvet váltani Gépkocsi sor sót ás novemberben Tizedik alkalommal rende­zi meg az Országos Takarék­­pénztár a gépkocsi-nyere­­ménybetétkönyvek sorsolását. A tizedik sorsolást 1963 no­vember 18-án a MOM Mű­velődési Házáben tartják meg. A sorsoláson részt vesznék mindazok az 1963 október 31- én még forgalomban lévő gép­­kocsi-nyereménybetétkönyvek, amelyeket 1963 július 31-ig bezárólag bármely hónapban váltottak. Megyénk gépkocsi-nyere­mény be tétkönyv tulajdonosa­inak az eddigi sorsolások al­kalmával kedvezett a szeren­cse. Húsz értékes gépkocsi került a kilenc sorsolás alkal­mával szabolcsi betétkönyv­tulajdonosok birtokába. Ebből az elmúlt sorsolás alkalmával Fehérgyarmatra és Nyíregy­házára került egy-egy gép­kocsi. A november havi sorsolá­son megyénkből 4234 darab betétkönyv vesz részt. Az 1964 február hónapban meg­tartásra kerülő gépkocsi-nye­­reménybetétkönyv sorsolásá­ra október 31-ig tehet betét­könyvét váltani, tehát mind­össze már csak 4 napig. Ok­tóber hónap folyamán me­gyénkben közel 2 millió fo­rint értékű betétkönyvet vál­tottak a szabolcsi dolgozók. Ahol állnak a traktorok! Az őszi vetések befejeződ­tek, s ezzel a fontos munká­val elsőként végeztek a Köl­esei Gépállomás körzetének tsz-ei a fehérgyarmati járás­ban. Ezzel a munkával, a szál­lításokkal, aprómagvak csép­­lésével, mélyszántással a gép­állomás 70. az ide tartozó tsz-ek 45 erőgépe teljesen le volt kötve: ha a tennivaló sür­getett, ezekből a gépekből 25—30 darabot üzemeltettek kettős műszakban, amelyből a gépállomásra 3—6 jutott. S ezekben a napokban átlagosan 20—22 gépállomási traktornak nem jutott munka! A gépállomás körzetében a tizenegy tsz elég jól el van látva gépekkel ahhoz, hogy közös összefogással minden időszerű munkát el tudjanak végezni. Azonban itt is meg­van a tsz-eknek a saját erőbe vetett túlzott optimizmusa. A gépállomás idei tervének alig 90 százalékára tudott szerző­dést kötni a szövetkezetekkel, s ezzel szemben október 20-ig 121 százalékra teljesítette éves tervét, mert a szövetkezetek „menet közben” igyekeztek korrigálni. Ez bizonyos terv­­szerűtlenséget okozott a gép­állomás munkájában is, de In­kább azt mutatja, hogy a szö­vetkezetek gépierő tervezése még mindig felületes. A IX termelőszövetkezetnek még igen sok a tennivalója be­fagyásig. Az október 22-1 álla­pot szerint a burgonyának több mint egynegyede, a kukoricá­nak 40 százaléka nincs beta­karítva, a rizs egyharmda csé­­peletlen — még aratatlan is van! —, cukorrépából még alig szállítottak, a szedése még most kezdődik. Tizenöt—har­minc kilométer a távolság a termelvények — köztük az alma — vasúthoz szállításá­hoz. A szemtermést betakarí­tott területen sok még a nap­raforgó és a kukorica szára. A szükséges őszi mélyszántás­nak még csak körülbelül a felét végezték el. A fentiek alapján túlzott több tsz részéről a derűlátás, amelynek alapján a korábbi gépállomási szerződéseket nemlegesen igazolják vissza, vagyis azoknak a megsemmi­sítését kérik. A gépállomás többet szállíthatna, a kukorica szórvágásánál még nem vet­ték eddig igénybe az özem gépeit, pedig ezáltal gyorsab­ban felszabadulna a terület az őszi mélyszántások elvég­zésére. amelyből tavaly is adósak maradtak mintegy ezer holddal önmaguknak a tsz-ek. A takarékossági szándék igen üdvös a szövetkezetekben a gépi munkáknál. Azonban szükséges nagyon jól megvizs­gálni ezt a dolgot minden tsz­­ben, nehogy látszat takarékos­ság legyen; mert amit esetleg megtakarítanának a gépi munkáknál, az talán többszö­rösen elveszne az esős idők miatt tönkre menő, értéküket vesztő vagy betakaríthatatlan termelvényeknél, melléktermé­keknél vagy amiatt, hogy a nélkülözhetetlen fontosságú őszi mélyszántás maradékta­lan elvégzése csorbát szen­vedne. Mert az elkövetkező őszi Időszak legfontosabb fel­adata az, hogy az utolsó szem termény is idejében, biztos helyre kerüljön a szövetkezet és a népgazdaság érdekében - az, hogy az őszi melyszánté' ' elvégezzék, a sár ne tegyo lehetetlenné ezt a fontos mun­kát, a fagy ne vesse ki az ekét. Samu András, Kotorják a Tiszát — különleges leletek kerültek felszínre Még ez évben megtörténik a nyíregyházi vízvezetékek nyomáspróbája A közművesítés legfőbb akadálya aas anyaghiány

Next

/
Oldalképek
Tartalom