Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-17 / 217. szám

Események sorokban A vietnami néphadsereg fő­parancsnokságának összekötő bizottsága üzenettel fordult a nemzetközi megfigyelő és el­lenőrző bizottsághoz, s felhív­ja a figyelmet Kennedy ama nyilatkozatára, amely szerint a dél-vietnami , .háborúban 25 000 amerikai vesz részt, s az Egyesült Államok „meg akarja nyerni a dél-vietna­mi hábarút”. A Vietnami Táv­irati Iroda jelentése szerint az összekötő bizottság azzal a kéréssel fordult a vietnami nemzetközi megfigyelő és el­lenőrző bizottsághoz, hogy te­gyen "kellő időben intézkedé­seket a dél-vietnami agresszív háború kibővítésére irányuló amerikai tervek megakadá­lyozására. Kölnben bűnvádi eljárás indult Otto Haniseh rendőr- őrmester ellen, akit „az ál­lam veszélyeztetésével” és „felforgató” tevékenységgel vádolnak. A vádirat egyik fő „bizo­nyítékként” azt hozza fel Ha- nisch ellen, hogy egy alka­lommal a „Német Demokra­tikus Köztársaságról” beszélt, ahelyett, hogy a bonni pro­paganda szóhasználata szerint „keletnémet rendszert” emle­getett volna. Hétfőn, a Malaysia Állam­szövetség fennállásának első napján heves tüntetés zaj­lott le Dj akartában a brit nagykövetség épülete előtt. Körülbelül ötezer ember vet­te körül a nagykövetséget, s a Malaysia Államszövetség meg­alakulása ellen tiltakozó, an­golellenes jelszavakat hangoz­tatva még a nagykövetség kertjébe is behatoltak. Több száz főnyi tömeg VO' nult a Hyde-panktól a londo­ni Worwood Scrubbs börtön elé, ahol George Clark, ez atomleszerelési mozgalom „százak bizottságának” egyik titkára 18 havi büntetését tölti, mert tüntetett a görög királyi pár londoni látogatá­sa ellen. VI. Pál pápa fogadta ftyikogyim érseket Róma, (MTI). VI. Pál pápa magánkönyv­tárában fogadta Nyikogyimot, az orosz orthodox egyház ér­sekét, minszki metropolitan aki az orosz orthodox egyhá­zon belül a többi egyházak­kal való kapcsolatokért fele­lős. A római lapok általában jelentősnek tartják az ese­ményt. A Paese Sera emlé­keztet rá, hogy orosz ortho­dox egyház megfigyelőket küldött már a zsinatra eddig és ezután is szándékában van. Ugyanakkor a görög és a konstantinápolyi orthodox egyházak ezt nem tették. Bonn, (MTD: Dobsa János; a Magyar Táv­irati Iroda tudósítója jelenti: — A telefonlehallgatási bot­rány újabb súrlódásokhoz ve­zetett a bonni koalíciós part­nerek között. FDP körökben azt hangoztatják, hogy nin­csenek megelégedve Höcherl belügyminiszter védekezésével és azt követelik Erhardtól, hogy hagyja ki Höcherlt az október derekán megalakítan­dó új kormányból. Ugyanezek­ben a körökben azt mondják: különösen felháborította őket az a tudomásukra jutott tény, hogy a Höcherl ellenőrzése alatt álló alkotmányvédelmd hivatal által kezdeményezett telefonlehallgatási akció során magának Erich Mendenek, az FDP elnökének telefonbeszél­getéseit is lehallgatták. A Strauss vezetése alatt álló ba­jor CSU, amelynek Höcherl tagja, azonban hallani sem akar Höcherl leváltásáról, mégkevésbé arról, hogy áten­gedi á belügyminisztériumot az FDP-nek. CSU-körökben kijelentik, hogy ebben a kér­désben semmi esetre sem fog­nak engedni a FDP követelé­sének. Berlin (MTI): Pinczési Pál, az MTI berlini tudósítója jelenti: < A Szovjetunió, az NDK, Len­gyelország és Csehszlovákia testvéri hadseregeinek ötnapos együttes hadgyakorlatát, amely a Kvártett nevet kapta. a Német Demokratikus Köztár­saság déli részén összesen 25 ezer négyzetkilométernyi területen bonyolították le. Ez annyit jelent, hogy ötszáz ki­lométernyi távolságról is kel­lett tehát csapatokat mozgat­ni, s a parancsnokságnak nagyszerű szervezési és terve­zési képességét mutatja, hogy a csapatok mégis percnyi, a repülőgépek pedig másodperc­nyi pontossággal ott voltak a helyükön bevetésre készein. A hadgyakorlaton összesen 40 ezer katona, altiszt és tiszt, 760 páncélos és több száz re­pülőgép vett részt. Ami tehát a területet, a csapatok nagy­ságát és technikai ellátottsá­gát illeti, ez volt eddig a Német Demokratikus Köztár­saságban végrehajtott legna­gyobb méretű hadgyakorlat. Érdemes megemlíteni, hogy ennek ellenére — a NATO hadgyakorlatokkal ellentétben — ez a gyakorlat alig aka­dályozta a közlekedési utak forgalmát, s még kevésbé oko­zott károkat a mezőgazdaság­nak. A gyakorlaton az NDK nem­zeti néphadserege adta a részt vevő szárazföldi és légierők zömét, s bizonyítékát szolgál­tatta annak, hogy a szocialis­ta testvéri hadseregek e leg­ifjabb tagja is kitűnően kép­zett és nagyszerűen felszerelt haderővel rendelkezik, amely bonyolult feltételek közepette is megállja a helyét. Heinz Hoffmann hadsereg­tábornok, az NDK nemzetvé­delmi minisztere, aki a had­gyakorlatot vezette, kijelentet­te, hogy a Kvártettet nem va­lami különleges katonapo­litikai okok miatt tartották, hanem e hadgyakorlat végre­hajtása már jóelőre szerepelt a Varsói Szerződés Államai Egyesült Hadseregeinek főpa­rancsnoksága által jóváhagyott tervben. A hadgyakorlat végeztével a drezdai régi vásártéren az NDK lakossága lelkes ünnep­lésben részesítette a testvéri országok hadseregeinek kép­- viselőit. Itt tartották meg a hagyományos tűzijátékkal egybekötött színpompás taka­ródét is. A hadgyakorlatok te­rületén fekvő hét nagyváros­ban ugyanakkor „manőverbált’' rendeztek. A szovjet, a lengyel, a csehszlovák és a német csa­patok 15—15 legjobb katonaja kitüntetésben részesült. Az összes részvevők pedig em­lékérmet kaptak a kővetke­ző felirattal: „szeptember 1963.” Nehru beszéde külpolitikai kérdésekről Embertelenség a nyugatnémet hadseregben „Szűkös értelmi képességeiket erőszakos módszerekkel pótolják“ Most már ■ világos — hangoz­tatta —, hogy az angolok kü­lönleges fegyvereket szállíta­nak az iraki hadseregnek, köztük repülőgépeket és köny- nyű tankokat. A kurd politikus közölte, hogy az autonómiáért küzdő harcosok ellenőrzésük alatt tartják a kurd terület jelen­tős részét. Az iraki kormány- csapatok csak néhány na­gyobb várost tudtak elfoglal­ni. Végezetül azt a reményét, fejezte ki, hogy az ENSZ-köz- gyűlés küszöbönálló üléssza­kán szőnyegre keriil a kurd kérdés is. Talabani azért utazik New Yorkba, hogy ott részt vegyen a közgyűlés ülésszakán. A kurd nép jogait védel­mező Genfi Bizottság vasár­nap nyilatkozatban ítélte el az ir aki Baath-párt vezetőit. Ezek az emberek hangsúlyozza a nyilatkozat*. — a szíriai ba- athistákkal együttműködve újra kezdték azt a véres há­borút, amelyet Kasszem 19fcT. szeptemberében indított a kurd nép ellen. Katonailag azonban súlyos vereséget szen­vednek. kát. A főhadnagy ily módon akarta megállapítani, miként viselkedik a legénység, amely­nek, véleménye szerint „min­den pillanatban készen kell állnia minden eshetőségre.” ' Az álmukból felriadó, mind­össze egy hónap óta szolgála­tot teljesítő újoncok közül azonban sokan nem emlékez­tek, mit kell ilyen esetben tenniük és a riadó vége az lett, hogy húsz katonát a neumünsteri kórházba szállí­tották, súlyos légcsűgyulladás- sal. — Utoljára fordul elő, hogy a Bundeswehr kiképző altiszt­jei ilyen kegyetlen „porosz”’ módszereket alkalmazzanak — jelentette ki Helmut Heye al- tengernagy, a Bundeswehr parlamenti képviselője. Nem engedhetjük meg tovább, hogy azok az altisztek, akik szűkös értelmi képességeiket erőszakos módszerekkel és dúrva ordítozással akarják nótolni. folytassák eddigi el­járásaikat. Valóban „erőltetett“ menet Az altengernagy az utóbbi időben több esetben volt kény­néhány újoncot tettlegesen Oántalmazott. Oldenburgban egy katona vízbe fulladt, miután egy altiszt parancsára a vízbe vetette magát. Utólag megállapították, hogy a kato­na figyelmeztette az altisztet, hogy egyáltalán nem tud úsz­ni. Másutt egy tizedest há­romhavi elzárásra ítéltek, mert egy katonát felpofozott, aki beteg lévén nem engedel­meskedett parancsára és nem vágta magát vigyázzba. Holz- mündenben a műszaki csapa­tok egyik katonáját egy őr­mester kikötötte egy fához. Nagoldban egy ejtőernyős ka­tona, Willy Brenner őrségen állt. Váratlanul megrohanta három hadnagy és két őrmes­ter. Leteperték, száját betöm­ték, megkötözték, egy gépko­csiba dobták, aztán elrobogtak vele. Egy dombra érve meg­álltak s az összekötözött ka­tonát a meredek domboldalon leg'urították. — Meg akartunk győződni, vajon az őrszem képes-e meg­védeni bennünket valamilyen váratlan támadástól — mon­dották a tisztek és a két őr­mester védekezésül. A A fenti eseteket a Spiegel, nyugatnémet képeslap sorol ja fel. „Ha egy parancs ellentét­ben áll a törvénnyel, a német hadsereg katonáinak jogukban áll megtagadni az engedel­mességet” — szól az új német katonai törvény egyik utasítá­sa. Ennek a meglepő és min­den tekintetben forradalmi újításnak alapján a közelmúlt­ban fegyelmi eljárást indítot­tak egy őrmester ellen, aki nem szegült szembe felette­sének, egy főhadnagynak pa­rancsával bár tudhatta, hogy a parancs végrehajtása súlyos következményekkel járhat. A főhadnagyot szintén letartóz­tatták, és rövidesen hadbíró­ság élé állítják. Kísért a porosz milHarizmus szelleme Klaus Kuel főhadnagy egy éjszaka váratlanul megparan­csolta Friedrich Rosk őrmes­ternek, hogy fuvasson riadót és dobjon az egyik szobába füst és könnyfakasztó bombá­1963. szeptember 17. Tiltakozó tüntetés Swansea-ben London. (MTI): A nyugat­német páncélos csapatok Wa­lesben történő kiképzése el­len tiltakozó országos mozga­lom a Wales legnagyobb ki­kötővárosában, Swansea-ben rendezett nagy felvonulással érte el csúcspontját. A tüntetők megkoszorúzták a háborús halottak emlékmű­vét, majd nagygyűlést tartot­tak. A gyűlésen Michael Foot munkáspárti képviselő kije­lentette: — Meg kell szabadulnunk a németektől. Nemcsak itt Walesben, hanem lei kell se­pernünk az összes idegen tá­maszpontot az Egyesült Ki­rályság területéről. Az Egye­sült Államok fő atom támasz­pont jának lenni halálos ve­szedelem. Halálos veszedelem az is, hogy német rohamosz­tagos csizmák tapossák Wales földjét. ‘ A nagygyűlés egyhangúlag hozott határozatában kijelen­tette: — Német csapatok jelenléte hazánk földjén meggyalázza azt a rengeteg szenvedést, ál­dozatot és hősiességet, ame­lyet népünk a német náciz­mus elleni harcban viselt, il­letve tanúsított. Nyugat-Né- metországban a fegyveres erő­szak politikája uralkodik. Csapataik itteni jelenléte sú­lyosan veszélyezteti hazánk biztonságát és szabadságát. Követeljük, hogy szüntessék meg német csapatok itteni ki­képzését és ne adjanak itt tá­maszpontokat német száraz­földi, tengeri, vagy légi had­erőnek. A határozatot megküldték Macmillan miniszterelnöknek. Lázas izgalom Londonban a Denning-jeleníés átadásának napján Újabb súrlódások a bonni) kormánykoalícióban Az FDP vezetőségében rossz vért szült az is, hogy Ade­nauer nem hívta meg a hét végi cadenabbiai külpolitikai értekezletre Erich Mendet, a párt elnökét, s csak azt ígérte meg, hogy utólag tájékoztatja majd Mendét az értekezlet határozatairól. FDP körökben emiatt keserűen azt hangoztat­ják, hogy CSU vezetők meg akarják fosztani koalíciós partnerüket attól a lehetőség­től, hogy még idejében be’e- szólhasson a külpolitikai dön­tések kialakításába. Részletek a négy szocialista ország hadseregének együttes hadgyakorlatáról Gromiko New Yorkba érkezett New York, (MTI): Gromiko, szovjet külügymi­niszter vezetésével vasárnap repülőgépen New Yorkba ér­kezett a Szovjetunió ENSZ- küldöttsége a világszervezet őszi közgyűlésére. Gromiko, szovjet külügymi­niszter a New York-i repülő­téren elhangzott rövid nyi­latkozatában rámutatott, hogy a leszerelés a legfontosabb kérdés, amelyet az ENSZ közgyűlésnek meg kell vitat­nia. Hozzáfűzte, még nem tud­ja, hogy mennyi ideig marad az Egyesült Államokban. Ez — mondotta — a közgyűlés munkájától függ. Gromikótól azt is megkér­dezték, hogy találkozik-e majd Kennedy elnökkel. A külügy­miniszter válaszában hangoz­tatta, hogy ez a lehetőség nincs kizárva. Elmondta azt is, hogy a közgyűlés ideje alatt a Szovjetunió és a2 Egyesült Államok képviselői folytatják a két országot köl­csönösen érintő kérdésekkel kapcsolatos véleménycserét. Leszállásra kényszerítenek egy kalózgépet Kubába? Havanna, (TASZSZ): Szeptember 11-én este 8 óra tájban Cienfuegos varos térségében a légvédelmi üte­gek leszállásra kényszer! tet­tek egy idegen repülőgépet. A gépet Anastasio Somoza tábornok, a nicaraguai fegy­veres erők parancsnokának volt segédtisztje, Teodoro Pi- cado vezette. A segédtiszt egy­ben Somoza Cost Rica-i bir­tokának intézője volt. A le­szállásra kényszerített gép pi­lótájánál a Costa Rica-i Nem­zeti Bank által Somoza nevé­re kiállított csekkönyvet ta­láltak. . Picado kihallhagatása, a nála talált okmányok és más té­nyek arról tanúskodnak, hogy az ex-segédtiszt Somoza uta­sítására fegyverekkel látta el a Közép-Amerikában tevé­kenykedő kubai ellenforradal­már csoportokat. Somoza és társai birtokain képezték ki a zsoldosokat az 1961-es évi kubai intervencióra. A lapok jelentik, hogy a kubai hatóságok tovább foly­tatják a vizsgálatot annak megállapítására, nem vett-e részt Picado a legutóbbi Ku­ba elleni kalóz-légitámadás­ban. Delhi, (TASZSZ): Az indiai parlament népi kamarájában folyó külpoliti­kai vita során Nehru minisz­terelnök beszédet mondott. Kijelentette, hogy „India kül­politikája a béke és a népek közötti együttműködés politi­kája”. Rámutatott arra, hogy a nukleáris fegyverkísérletek részleges eltiltásáról szóló moszkvai szerződés megköté­se napjaink egyik legfonto­sabb eseménye. Sajnálkozott amiatt, hogy míg az egész vi­lág, Indiát is beleértve, öröm- ,mel üdvözölte a szerződést, Kína, Franciaország és né­hány más ország nem hajlan­dó azt aláírni. Nehru újból leszögezte, hogy az indiai kormány szi­lárdan folytatja a katonai tömböktől való távolmaradás politikáját. Elítélte azokat a reakciós próbálkozásokat, ame­lyek e politika megváltozta­tására irányulnak, s kijelen­tette, hogy ha India feladná ezt a politikát, ez a lépés „káros lenne az ország nem­zeti érdekeibe, szabadságára, függetlenségére, szuverenitá­sára és területi épségére néz­ve”. A miniszterelnök méltatta a gyarmati népek nemzeti fel­szabadító harcának jelentősé­gét és országa támogatásáról biztosította e küzdelmet. Befejezésül állást foglalt a Kínával fennálló határviszály békés rendezése mellett. r Rz angolok különleges fegyverebei < szállítanak Iraknak ; Talabani nyilatkozata 11 Dzsalal Talabani, a szabad- 1 ságukért küzdő kurdok egyik 1 vezetője vasárnap útban 1 New York felé Párizsba ér- i kezett. Talabani a repülőté- ] ren mondott .nyilatkozatában j hangsúlyozta, a kurdpk auto­nómiát követelnek, s- cáfolta 1 azokat a híreszteléseket, hogy 1 önálló államot akarnának lét- 1 rehozni. 1 Talabani elítélte Angliának < a kurd nép ellen indított ná- | borúban játszott szerepét, j 2 télén közbelépni egyes altisz­tek hatalommal való vissza­élése miatt. Az altisztek azzal védekeznek, hogy túlságosan kevesen vannak, és egy-egy kiképzőre túl sok újonc esik. Tény az, hogy a Bundeswehr altiszti állománya egyelőre csak a 70 százaléka annak a keretnek, amely a ma mintegy 400 000 katonát számláló nyu­gatnémet hadsereg kiképzésé­hez szükséges. Kikötés és dúrva kínzás A múlt hónapban egy fiatal éjtőernyős, a 19 éves Gert Trinborn, meghalt a tübingeni klinikán, ahová egy erőltetett menetelés után szállították be. Az újonc mindössze 32 nap óta teljesített szolgálatot. A 15 ki­lométeres erőltetett menetelés alkalmával rosszul érezte ma­gát és azzal a kérelemmel fordult őrmesteréhez, engedé­lyezzen neki egy kis pihenőt. Az Őrmester azonnal elvette fegyverét, ráfogta és kénysze­rítette a menetelésre, mind­addig, amig össze nem esett. ■ Treysában egy altisztet hat­hónapi elzárásra ítéltek, mert London: A politikai lázmérő higany­szála új csúcspontra szökött fel hétfőn Londonban, amikor Macmillan miniszterelnöknek átadták lord Denning terje­delmes összefoglaló jelentését. A miniszterelnöknek át­adott 55 000 szó terjedelmű jelentés, 160 tanúvallomás, hozzávetőlegesen 800 000 szó (10 közepes méretű könyv!) összterjedelmű jegyzőkönyvé­nek összefoglalása. A tanúk bizarr listáján — a News of The World című vasárnapi lap felsorolása szerint — .po­litikusok, újságírók, rendőrök, selyemfiúk és prostituáltak szerepeltek.” A Sunday Te­legraph rendszerint igen jól tájékozott belpolitikai tudósí­tója —, aki maga is beszélt lord Denning néhány tanújá­val — úgy tudja, hogy a „vizs­gálat folyamán Proíumon Kí­vül szóba került legalább há­rom miniszter és egy exmi- niszter magatartása is.” Politikai körökben, különö­sen kormánypárti berkekben rendkívül ideges találgatások folynak a jelentés tartalmá­ról. Amint az Observer írja, a konzervatív pártközpontban biztató jelnek tekintik, hogy eddig egyetlen miniszter sem nyújtotta be lemondását.

Next

/
Oldalképek
Tartalom