Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-27 / 226. szám

Napló 1903. szeptember 27, péntek Névnap: ADALBERT Ä Nap kel 5 óra 35 perckor, nyugszik 17 óra 35 perckor. A Hold kel 13 óra 52 perckor, nyugszik 22 óra 32 perckor. Példamutatás Az utóbbi időben egyre töb­bet foglalkoznak a tanyai te­lepülések kulturális ellátásá­nak megjavításával a máté­szalkai járásban a tanácsi szervek. Ennek egyik szép megnyilvánulása az az intéz­kedés, hogy november else­jéig valamennyi tanyán könyv­tárat létesítenek. Hat ilyen te­lepülés van még a járásban. Egyelőre csak száz-száz köte­tesek lesznek ezek a könyv­tárak, de állományát 3 hóna­ponként cserélik és vándorol- tátják, így az olvasók rend­szeresen újabb szépirodalmi, illetye szakmai könyvekhez juthatnak. Ezenkívül a járási tanács művelődési osztálya azoknak a tanyáknak, ahol vil­lany van, televíziókészüléket adományoz. Kocsord—Puszta- sándor és Nagydobos—Perényi tanyán már felszerelték a te­levíziót. s az év végéig Ti­bor szállás—Halmos tanya is megkapja. Önkéntes véradónapot ren­dez a Vöröskereszt ma Zá­honyban. Több százan jelent­keztek véradásra. Ifjúsági hangversenysorozat Igényes zeneértő közönség céljából ifjúsági hangver­senysorozat rendezését terve­zik Nyíregyházán középisko­lások részére. A 4 előadásból álló bérleti hangversenysoro­zat tematikája szorosan kap­csolódik az iskolai tananyag­hoz. A műsorokhoz irodalmi művek is járulnak. így a diákok teljes képet kapnak egy-egy korszak zenekultúrá­járól. Többek között megis­merkednek a reneszánsz és barokk zenével, a klassziciz­mus mestereivel és a nép­dalokkal. Bérleteket szolid árakon válthatják meg a diákok. A hangversenyeket az Országos Filharmónia rendezi. Húszezer forint értékben festmény A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács művelődési osztálya húszezer forint értékben vá­sárolt festményeket a megyei képzőművészeti csoport idei tárlatán bemutatott anyagá­ból. A képzőművészeti alko­tásokkal a járási és községi művelődési otthonokat és kul­turális intézményeket díszítik. A József Attila Művelődési Házban 1963. szeptember 28-án este 7 órai kezdettel énekkari hangversenyt rendeznek. A műsorban közreműködik a szegedi szakszervezetei mű­vész kórusa és a József Attila Művelődési Ház énekkara. Ve­zényel: dr. Mihalka György és Tárcái Zoltán. PATRONÁLAS Szellemes, népgazdaságig is jelentős találmányra veze­tett az Irodagépipari és Fi­nommechanikai Vállalatnál Végvári Béla műszermérnök osztályvezető, valamint Nagy István és Szigetvári Béla mű­szerész munkája. Olyan beren­dezést szerkesztettek, amely­nek segítségéve] a közönsé­ges latin- vagy cirtUbetfls író­gépeken a nyomtatottal azo­nos külső megjelenésű szö­veget lehet írni. Ez pedig két­féle eltérést jelent a megszo­kott gépírt szövegekkel szem­ben. Az egyik az, hogy míg a közönséges gépírásnál minden betűre és írásjelére egyfor­mán 2,6 milliméter jut a sor­ból, az új berendezés beépí­tésé után mindegyik beéri annyival, amennyin éppen el­fér. A találmány hat külön­böző méretű „helyfoglalást’* tan/, lehetővé. A pont hely­igénye például körülbelül egy milliméter,' az m-betűé 2. a nagy m-betűé — ez a leg­hosszabb — 3,2 milliméter. A másik különbség pedig az, hogy a találmány alkal­mazása esetén a sorok egy­formán végződnek, vagyis utolsó betűik, illetve írásje­leik nontosan esymás alá ke­rülnek. A találmány tehát a közönséges írógépet valóságos „szedőgéppé” alakítja át, il­letve bizonyos értelemben le­hetővé teszi, hogy az írógép pótolja a szedőgépet. Népgazdasági jelentősége három téren mutatkozik. Elő­ször is 40 százalékos paoír- megtakarítást tesz lehetővé. Másodszor az 1000—1500 pél­dányszámú „nyomtatványok", — brossurák, egyetemi jegy­Ismcretterjesztg mozi nyílik a József Attila Művelődési Házban, amely minden hétfőn délután 5 órakor tart előadást. Nem mindennapi látványban gyönyörködhetnek Baktaló- rántházán. A tbc szanatórium kertjében az idén immár má­sodszor borult virágba a lila orgona. Öregek napját rendezett a máriapócsi nőtanács a községi kultúrteremben. A baráti ösz- szejővetelen 75 öreget vendé­geltek meg, s az úttörők vi­rággal köszöntötték őket. Impozáns kerámiaképet he­lyeznek el a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság új épü­letének előcsarnokában. A kép 2 és félszer 3 és fél méter nagyságú. Szamosbecs község éves ba- romfiértékesítési tervét — a tsz és a háztáji gazdaságok — 102 százalékra teljesítette. A televízió mai műsora 10,00: Tv-híradó. — 10,15: Telesport ismétlés. — 10,30: Oxfordi diákok. Amerikai filmburleszk. (Ismétlés.) —« 11,30: Dán falvakban. Riport­film. (Ismétlés.) — 11,55: A jövő hét műsora. Börtönben végződött a nyíregy­házi ..galeri" pályafutása A Magyar szocialista Munkáspárt Szabclcs-Szstmár Megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja Szerkeszti a Szerkeszt1) Bizottság Főszerkesztői Ordas Nándor Bzerkesstfiségi Nyíregyháza, Benczúr tér ti. Teli is—to. is—71. ti—7l Felelős kiadd. Farkas Pál Kiadóhivatal) Nyíregyháza. Bethlen G. u. 1. Tel.i S0—0« Terjeszti a Magyar Posta Index számi 25 058. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomda­ipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezetői Szó kólái Sándor. több százezer forintra tehető. A karambol emberéletet nem követelt; a robogó szerelvény mozdonyvezetője, segédvezető­je és fűtője életben maradt A szerencsétlenség okának és az anyagi kár pontos megál­lapításának vizsgálata folya­matban van. íi­MOZIMŰSOR SZBLES VASZNO BGKE mozi szeptember ÍI—október í-ig. (csütörtöktől—szerdáig.) Széles változatban! KORZIKAI TEST­VÉREK. Dumas regényének színés, olasz, francia filmválto­zata. Előadások kezdete: fél S, fél 1 és tél 8 órakor. szelesvAszno Dózsa mozji szeptember ÍI—október 1-ig. (csütörtöktől—szerdáig). Széles változatban! BALVANY. Izgal­mas magyar film. Előadások kezdetei fél I, M 7 fél 8 őrakor. GORKIJ MOZI: szeptember 25— 38-ig, (csütörtöktől—szombatig.) HUSZAHKISASSZÖNY. Magya­rul beszélő színés szovjet Ope­rett film. Előadások kezdete: 4 8 é. I órakor. MÓRICZ ZSIOMOND MŰVELŐ­DÉSI UAZ SZELESVASZNO MOZIJA: szeptember 27—októ­ber 2-ig. (péntektől—szerdáig.) Széles Változatban I A NÉGY SZERZETES. Színes magyarul Beszélő olasz fllmvlgjáték. Előadások kezdeté: fél 6 és fél 8 órakor­Szeptember 16-a óta érdekes kiállítást tartanak nyitva a Budapesti Nemzetközi Vásár nehézipari pavilonjában, ahol 597 terjesztésre alkalmas újí­tást mutatnak be a látoga­tóknak. Több mint 3 500-an tekintették meg a kiállítást és a látogatók eddig kereken öt­ezer újítás leírásával tértek haza. Borús idő Várható időjárás péntek es­tig: a felhőzet keleten is csök­ken és az esők átmenetileg megszűnnek. Nyugat felől újabb borulás és eső érkezik. Az északnyugati szél gyengül és délnyugatira fordul. Hideg éjszaka. Nappali hőmérséklet alig változik. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 15 fok körül. Gazdag programja lesz megyénkben az Országos Múzeumi Hónapnak Megnyitó október elsején — Grafikai és népművészeti kiállítás Nyíregyházán — Autóbusszal Bátorligetre — Színes, változatos előadások líisvárdán, Mátészalkán, Nyírbátorban, Tiszavasvártban Az Országos Múzeumi Hó­nap keretében Szabolcs-Szat­már megyében is több érde­kes rendezvényre kerül sor októberben» Dr. Csalány De­zső kandidátus, megyei mú­zeumigazgató ezzel kapcsolat­ban tájékoztatta lapunkat: — Tavaly a néprajzi ván­dorgyűlés tette inkább emlé­kezetessé megyénkben a mú­zeumi hónapot. Bár most nem kerül sor hasonló, nagy or­szágos rendezvényre, az idei eseménysorozat mégis nagy érdeklődésre tarthat számot. Míg 1962-ben csupán két mú­zeummal — a nyíregyházival és a nyírbátorival — dicse­kedhetett megyénk, addig most hivatalosan kilenc mú­zeumunk Van. Ezak gazdag programot állítottak össze az Országos Múzeumi Hónap Idejére. Október elsején délután Nyíregyházán, a Bessenyei klubban lesz a múzeumi hó­nap megyei megnyitója. Ezt követően a megyeszékhelyen grafikai kiállítás nyílik októ­ber 6-án a Felszabadulás úti teremben, nyolcadikén pedig néprajzi, népművészeti kiál­lítás a Zrínyi Ilona leány­gimnáziumban. Érdekesnek Ígérkezik dr. Bende Kálmán kanditátus október 16-i elő­adása „A Martinovics-féle összeesküvés Szabolcs megyé­ben” című előadása, valamint az október 24-én, a TIT-ben elhangzó két előadás a bokor­tanyák kialakulásáról, és a Nyíregyháza környéki táncha­gyományokról. Ugyanezen a napon modem magyar ipar­művészeti kiállítást nyitnak meg a Felszabadulás úti kiál­lító termekben. Nyírbátorban október 2-án nyitja meg a múzeumi hóna­pot Kádár András, járási ta­nácselnök, közvetlenül utána dr. Csallány Dezső megyei múzeumigazgiató tart előadást „A Nyírség a népvándorlás korában” címmel. A későbbi napokon autóbuszkirándulás­ra kerül sor Bátorligetre, Sza- lontai Barnabás múzeumigaz­gató az 1549-es nyírbátori egyezményről, dr. Erdész Sán­dor Nyírbátor népiköltészeté­ről tart előadást. Gyártörté­neti kiállítást nyitnak meg a nővénvolniinari vállalatnál nk­Bronzkori sírokat tártak fel Vásárosnamény ban A múlt hét végén négy bronzkori sírt tártak fel Vé- sávosnaményban. A holtteste­ket zsugorítva helyezték örök nyugalomra, s mellé temették földi ingóságait Is. A síroknál emberi csontokon kívül érde­kes leletek: kő- és bronzesz­közök, cserépedények és töre­dékek kerültek napvilágra. Különösen gazdag volt a tar­talma az egyik sírnak, amely­ből 13 ép állapotban lévő edényt emeltek ki. A legna­gyobb kb. 45 centi magas lehet. A halottnak szánt húst tehették bele, mert apró álla­ti csontdarabokat találtak ben­ne. Erről a helyről még szé­pen csiszolt kőbalta, pattin­tott kovakés és egy ritkaság- számba menő bronzvéső került elő. Egy másik sírban a te­metkezésnek a szokásostól erő­sen eltérő formájával talál­koztak. A halottat kőágyba fektették, s ráadásul még fe­lülről is megdobálták kövek­kel úgyannyira, hogy kopo­nyáját teljesen összezúzták., A leleteket egyelőre a vá- sárosmaményi múzeumban he­lyezték el. Összeütközött két tehervonat a városföldi vasútállomáson Több százezer forint értékű anyagi kár Csütörtökön hajnalban 3 óra 30 perckor a Kecskemét fe­lől érkező tehervonat a város- föJdi vasútállomáson 40 kilo­méteres sebességgel belero­hant egy ott Veszteglő má­sik teherszereivénybe, amely petróleumtartályokat szállí­tott. Az ütköaés olyan heves, volt, hogy 17 vagon teljesen” összetört, g a pályatest is sú­lyosan megrongálódott. Az összeütközés következtében két petróleumtartály kigyul­ladt a mozdony szikrájától. A tűz gyorsan átterjedt a mozdonyra, amely teljesen ki­égett. Az égő roncsokat a kecskeméti tűzoltóknak sike­rült eloltaniok, még mielőtt a Lángok átterjedtek volna az egész szerelvényre. Az eddigi vizsgálat megál­lapította, hogy az anyagi kár Pótolhatja-e az írógép a szedőgépet ? Érdekes, új magyar találmány zetek, prospektusok, stb. — ezzel a módszerrel sokkal gyorsabban és olcsóbban sok­szorosíthatók stencillen, rota- printen, vagy ofszet-nyomás­sal, mint nyomdai úton. Leg­nagyobb jelentőségét azonban a külföldi piac igénye adja meg, amely szovjet, lengyel, román, amerikai, angoG, hol­land stb, szakemberek érdek­lődésében jelentkezik. A szülők tiltakozása elle­nére bensőséges barátság ala­kult ki Nagy Antal 18 éves nyíregyházi fiatalember, Sz. 1. és Sz. S. között. A két fiatal­korú különösén boldog volt, hogy egy „tapasztaltabb” fiú barátságát élvezheti. Szabad idejükben, ami bőven volt, csavarogtak. Időnként moziba rpentek. A jól összekováesolódott „galeri” először kisebb bűn­cselekményekkel kezdte. Ki­verték a vlllanyégőkét, csen­gőket szereltek le, a Dózsa György utcába jártak egy ab­lak alá, ahol figyelték, hogyan vétkezik a hölgy. Ez azonban csak a kezdet volt, amivel tá­volról sem elégedtek meg. Közösen elhatározták, hogy az éjszakai órákban magáno­sán sétáló nőket fognak leüt­ni, megerőszakolják, elszedik értéktárgyaikat. Az első sike­res akcióra a múlt év novem­berében került sor. Nyomába szegődtek egy lánynak, útköz­ben elosztották egymás között a szerepeket. Nagy Antal és Sz. I. feladata volt, hogy le­üssék. Sz. S. az elszedendő értéktárgyakat kezelte, ugyan­akkor tőrkésével őrt állt, hogy senki ne háborgassa őket. Minden úgy történt, ahogy előre eltervezték. A lány, ami­kor észrevette, hogy mi ké­szül ellene, segítségért kiál­tott, a brutális fiatalok azon­ban néhány ütéssel elnémítot­ták. Zsebkendővel betömték a száját, elszedték a pénzét, óráját és mindhárman meg­erőszakolták. Az első sikereken felbuz- dúlva most már módszeresen keresték áldozataikat. Az Észa­ki temetőnél szintén le akar­tak ütni egy nőt, az azonban rúgott, harapott, kiáltozott. A közelben észre Is vették és a galeri jobbnak látta, ha gyor­san elszalad. A fiatalasszony annyira megrémült, hogy né­hány nap múlva elköltözött a temető környékéről. A fiatal bűnözők feltörtéit az SZTK-val szemben lévő árusítóbódét, ahonnan konzer- vet loptak. Egy részét a hely­színen elfogyasztották, a töb­bit pedig eldobálták. Ki tudja, hány áldozat sirat­hatta volna óráját, pénzét, ha a rendőrség közbe nem lép. Mindhármukat letartóztattak, s ügyükben a napokban ho­zott ítéleteit a nyíregyházi já- ráabíróség. Nagy Antal első­rendű és Sz. I. másodrendű vádlottat 7—7 évi szabadság- vesztésre ítélte. Sz. S. har­madrendű vádlott 2 évi é3 6 hónapi börtönbüntetést ka­pott. A bírói ítélet kimondja, hogy a vádlottak a feltételes szabadlábra bocsátás kedvez­ményében nem részesülhetnek. Az ítélet nem jogerős. tóber 19-én, majd a hónap utolsó napján kerül 3or dr. Balassa István kandidátusnak, a Művelődésügyi Minisztérium osztályvezetőjének előadására a nyírségi földművelés törté­netéről. Krucsay-relikviákból és So­mogyi Rezső gyűjtéséből nyit­nak kiállítást október 3-án Kisvárdán. Előadás hangzik el később a település utcáiról, majd október 24-én dr. Entz Géza Szabolcs megye műem­lékeiről beszél. Beregi népmű­vészeti kiállítás nyílik októ­ber 4-én Vásérosnaményban, ahol — többek között — Be­reg régészeti emlékeiről it hangzik el előadás. Tiszayas- vári legérdekesebb eseménye a Kabai-kiállítás megnyitása lesz. Ugyanitt tart majd elő­adást Hársfalvi Péter törté­nész „Munkásmozgalmak Ti- szavasvárlban” címmel októ­ber 12-én. Mátészalkán való­színűleg Novak Lászlóné elő­adása vonzza majd a legna­gyobb közönséget a magyar- országi cigányok történetéről. Ezeken kívül rendezvényekre, előadásokra kerül sor még Nagycserkeszen és Nyírvasvá­riban. (a. — Traktorosokat nem tudtunk küldeni, de előadunk maguknak egy remek villámtréfát a mezőgazdasági munkák elmaradásáról!! Endrődi István rajza. Nagy a kereslet, kevés az üvegballon. Tavaly a szüret Idején 100 üvegballont adott el az Iparcikk Kisker 19. szá­mú nyíregyházi üvegboltja. Az idén 150 darab félhektós és 50 darab negyedhektós ballon fo­gyott el az üzletben. Ez a mennyiség még mindig nem elégíti ki az igényeket, Hattantermes iskola épült községfejlesztési alapból és a község lakóinak társadalmi munkájával Nylrlugoson. Az általános iskola műszaki át­adása október 5-én 14 órakor lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom