Kelet-Magyarország, 1963. szeptember (23. évfolyam, 204-228. szám)

1963-09-22 / 222. szám

II szovjet kormány nyilatkozata

(Folytatás az t. oldalról.)

pán és többi szövetségeseik atomfelfegyverzése, ezt elsősorban azért tették, mert nem mertek szembeszállni a szocialista országok álláspontjával, országaik és más országok

közvéleményének egyhangú

követelésével. De mi történik, ha az álhatatös pekingi tanácsokat követjük? Az amerikai és a többi imperialista országbeli agresszív körök azonnal felhasználnák ezt az atomfegyverkezési verseny fokozására arra, hogy újabb országokat vonjanak ebbe bele. Ez pedig csak megnehezíti a kapitalista országokban a tömegeknek az atomfegyverkezési versennyel szembeni ellenállását. Az események ilyen fejlődését rendkívül veszélyesnek tartjuk a béke ügyére nézve.

A kínai kormány azt állítja,. hogy Nyugat-Németország, Japán és a többi impérialista ország atómfelfegyverzéséért állítólag kárpótolna a nukleáris fegyver megjelenése Kínában. De ha elismerjük, hogy a háború forrása az imperializmus, akkor azt is el kell ismernünk, hogy a háborús fenyegetés annál nagyobb, minél több imperialista állam kap atomfegyvert. Különösen akkor amikor olyan országokról van szó, amelyekben olyannyira erősek az agresszív revansis- ta elemek. Tudott dolog, hogy Nyugat-Németország irányítói például nemcsak a? amerikai imperializmus szövetségesei, hanem megvannak saját külön agresszív terveik az NDK- val, továbbá Lengyelországgal, Csehszlovákiává! és ä Szovjetunióval kapcsolatban a határok felülvizsgálatára. Revan- sista terveket forgat a Japán reakció is.

Az. egészséges értelem azt mondja, hogy a béke érdekében tartózkodni kell az atomhatalmak számának növelésétől, harcolni kell az atomfegyver betiltásáért, teljes felszámolásért.

A nukleáris fegyverekkel kapcsolatos álláspontjuk megmagyarázására irányuló _ igyekezetükben a Kínai Népköz- társaság vezetői odáig menteki hogy a Szovjetunió egy idő óta megbízhatatlan szövetséges lett. nem lehet már támaszkodni rá, s ezért Kína, úgymond kénytelen saját nukleáris fegyvert kialakítani. (Hogy ennek

az állításuknak .a meghizha- tóság látszatát adják, .elferdítik a Szovjetuniónak a tajvani kérdésben elfoglalt és az egész világon jól ismert álláspontját, s azzal vádolják meg a Szovjetuniót, hogy hajlandó elismerni „két Kína” létezését.

Sajnos a józan gondolkodás a kínai vezetőknek korántsem erős oldala.

Miféle „bizonyítékokat” hoznak fel ennek az állításnak az alátámasztására? Mindenekelőtt azt, hogy a csangkajse- kisták aláírták a nukleáris fegyverkísérletek megtiltásáról szóló szerződés amerikai példányát.

Ami a mi viszonyunkat illeti a esangkajsekista klikkhez, az jól ismert. Egyetlen nemzetközi dokumentum alatt sem ismertük és ismerjük el a esangkajsekista képviselő aláírását. A szovjet kormány-nem hívott meg csangkajsekistát az egyezmény aláírására és nem adta ilyesmihez beleegyezését. Sőt, mi több a.szovjet kormány még az egyezmény megkötéséről folytatott tárgyalások idején közölte az Egyesült Államok kormányával, hogy nem ismeri el a esangkajsekista klikk képviselőjének aláírását, s hogy Kína részéről az egyezmény egyetlen törvényes aláírása a Kínai Népköztársaság képviselőjéé lehet. •

Sajnálkozni kell amiatt, hogy a kísérleti tilalomról szóló egyezmény alatt éppen ez az aláírás nem szerepel.

A Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozatában egy másik képtelen koholmány is benne foglaltatik, amely szerint a Szovjetunió

— úgymond — „azt akarja, hogy Kína egyezzen bele az Egyesült Államoknak a „két Kína” megteremtésére irányuló sötét terveibe”. Ezzel kapcsolatban N. Sz. Hruscsov elvtársnak egy kijelentésére hivatkoznak, amelyet 1959. októberében a Kínai Népköztársaság vezetőivel folytatott beszélgetésében tett E beszélgetés során N. Sz: Hruscsov a tajvani - kérdést érintve azt mondta, hogy a kérdést különféle utakon lehet megoldani

— nemcsak háborús, nanem békés úton is. Most a kínai vezetők e kijelentés éneimét

• elferdítve .úgy próbálják .feltüntetni a dolgot, mintha a Szovjetunió á tajvani kérdés békés rendezésének lehetőségét eltűrve egyidejűleg a „két Kína” helyzetét is elismerné.De ez természetesen nyilvánvaló képtelenség. Annak idején nem más, mint éppen a Kínai Népköztársaság Kormánya vetette fel Tajvan békés újraegyesítésének gondolatát Kína egyéb területeivel, sőt — mint közölték — kész lett volna felelős tisztséget juttatni Csang Kaj-sefcnek a kínai kormányban. Ezzel talán szintén a „két Kína” helyzetét szerette volna törvényerőre emelni?

Az egész világ tudja, hogy a Szovjetunió kormánya mindig osztotta és támogatta a Kínai Népköztársaságnak Tajvan kérdésében elfoglalt álláspontját. A Szovjetunió sohasem egyezett és ma sem egyezik bele abba, hogy Tajvant leválasszák Kínáról, erélyesen visszautasította a „két Kína” koncepciót. N. Sz. Hruscsov. szovjet kormányfő az Egyesült Államok elnökével 1959-ben folytatott beszélgetése során határozottan hangsúlyozta, hogy Tajvan Kína elidegeníthetetlen része, siv-gy a kínai népnek teljesen jogában áll Tajvan felszabadítása.

A kínai vezetőknek, akik több mint kétes értékű álláspontra helyezkednek, óvatosabban kellene felvetniük a proletár internacionalizmus kérdését, és azt, hogy ki sérti meg annak alapelveit. Valóban. ha a kínai vezetők a proletár nemzetköziség elveit követik, akkor miért igyekeznek olyannyira megszerezni az atombombát?

Szerintünk a saját atomfegyver szükségességének gondolata egy olyan ország vezetői részéről, amelynek biztonságát a szocialista tábor egész ereje biztosítja, csak abban az esetben merülhet fel, ha valamiféle olyan különös céljaik és érdekeik támadtak, amelyeket a szocialista tábor katonai ereje nem támogathat. De ilyen céljai és érdekei csak azoknak •támadhatnak, akik feladják a proletár nemzetköziséget a külpolitikai kérdésekben, letérnek a szocialista álláspontról, félredobják a békés , együttélés lenini elveit.

Események

sorokban

Az angol békebizottság nyilatkozatot adott ki, amelyben haladéktalan erős ellenállásra szólít a sokoldalú NATO- atomhaderő létrehozása ellen. Hangsúlyozza, hogy a terv értelmében Nyugat-Németország atomfegyvereket vonhat ellenőrzése alá,. Anglia pedig évi kétszázmillió fonttal növelné fegyverkezési kiadásait.

A Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottsága nyilatkozatban fordult az ország ifjúságához. A nyilatkozat hangsúlyozza: a.Német Demokratikus Köztársaság. egy egész történelmi korszakkal megelőzte -Nyugat-Németorszá- got. A békéért, a demokráciáért és a szocializmusért folyó harc, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság vív, egész Németország jövendője szempontjából történelmi jelentőségű feladat. Az NDK ifjúságára hárul az a nagy felelősség, hogy megoldja ezt a feladatot és bebizonyítsa: Nyu- gat-Németországban is történelmileg szükségszerű egy ilyen nagy fordulat.

Az Indonéz Köztársaság

megszakította kereskedelmi kapcsolatait a vele ellenséges, angol súgalmazásra megalakult Malaysia Államszövetséggel, elsősorban a szövetség singaporei és malájföldi tagállamával.

i

Az Humanité jelentést közöl az asturiai irancoista rendőrterrorról, a spanyol kormány a megfélemlítés legai- jasabb eszközeivel igyekszik letörni a bányászok sztrájkmozgalmát — írja a lap. Az asturiai szénmedencében valóságos embervadászat folyik. A ztrájkolókat letartóztatják, megkínozzák, éjszaka otthonukból a bányákba hurcolják.

Adenauer nyugatnémet kancellár szombaton délelőtt Párizsba érkezett^ hogy búcsú- látogatást tegyen • visszavonulása előtt De Gaulle,.elnöknél. De Gaulle a protokollárisszabály októl eltérően. államelnök létére a repülőtéren üdvözölte a bonni kormányfőt.

VI. Pál pápa szombaton bejelentette, hogy átszervezéseket hajt végre a római kúrián, a Vatikán „kormányban”.

Vádolt a vádlott

A többhónapos börtöntől és. a raffinált fondorlatokat felvonultató tárgyalásoktól meg nem törve, Georgi Dimitrov az emberiség és benne a német nép ügyéért állt ki a lipcsei pör fórumán.

Nem a lipcsei per történelmi és politikai hátterét kívánjuk felidézni itt abból az alkalomból, hogy éppen harminc esztendeje — 1933 szépmás. antantszíjas Hermann Göringnek (akkor porosz miniszterelnök),, ugyanúgy, mint a „tekintéiyuralom” többi- • felvonultatott külsejükben is ijesztő képviselőinek. S kiál- ■ fásával — amelynek külső, megjelenési formája gyakran oly csendes volt, oly halk és finoman gúnyos — a képtelen vádak visszavonására tudta . kényszeríteni az egész „Artütember 21-én — ült össze

Lipcsében a fasiszta vérbíróság, hogy azért a bűnért, amit Göring és Goebbels ügynökei követtek el, végezzenek a kommunista Dimdtrowal és társaival és rajtuk keresztül

— jelképesein és eszmeileg — magával a kommunizmussal is. A hátteret — a fasizmus németországi uralomrajutá- sát, a „Reichstag” épületének fasiszta parancsra történő felgyújtását — mindannyian ismerjük. S Georgi Dimitrov egyéniségéről nem szükséges sokat beszélni; ez a bátor és igaz forradalmár, a bolgár munkásosztály és a nemzetközi munkásosztály e nagy fia már régóta helyet kapott a szivünkben. \

Nagy dplog volt, hogy kiáltott, hatalmas dolog. A bilincsbe vert kezű rab, a vádlott, az „idegen” — akihez nem engedték be nemhogy az újságírókat, de az újságokat sem —, a világtól elszigetelve is meg tudott felelni a pocakos, csizAaon -az éjszakán, amely fogságom utolsó éjszakája kellett, hogy legyen, sokáig nem tudtam elaludni. Éjfél után sikerült csak másra gondolnom, és zaklatott idegeimet körrnjw szendergéssel megnyugtatnom. Nemsokára ismét felébresztettek a városi toronyóra ütései. Hajnali négy óra lehetett, mert az alattunk levő folyosókról az ellenőrző körútját végző börtönőr léptei hangzottak fel.

Gondolataim megint előresiettek. Még három óra, aztán kávét kapunk és egy szelet kenyeret. Egy órával később jön az autó, amellyel a Gestapo fellegvárába visznek kihallgatásra, onnan nem térek többé vissza. Négy óra múlva az innsbrucki Gestapöfögő az 34-es cellájában egy- gyel kevesebben lesznek, Klaus Sedser fogollyal...

De mi lesz ha a szökés nem sikerül? Különös, hogy ezekben a hetekben egyetlenegyszer sem gondoltam ilyen lehetőségre. Csák most, amikor az óra egyre közeledett, jutott eszembe, hogy gondosan előkészített tervembe hiba csúszhat, valami hiányozhat belőle. Ez az előre nem látható, ismeretlen tényező az, amit a matematikában iksz- nek neveznek. Az én esetemben' : azonban ezt senki sem számíthatta ki, mert áz ellenfél gondolataiba nem lehetett belelátni.

De miért viselkednének kísérőim és az a sebhelyes arcú éppen ma másképpen, mint egyébként? Szökési tervem egyszerű volt, és azokon a tapasztalatokon alapult, amelyeket a hat hónap alatt szerez- !em. Reggel nyolckor elszállítanak, tíz perc az út a vároZIERGIEBEL:

1963. szeptember 22.

son át, a Gestapo főhadiszállásáig negyven lépcső fölfelé a második emeletre, és azután, mint mindig, várakozás — fél óra, olykor egy óra is. A folyosót normális úton elhagyni lehetetlen, mert az ajtót egy kinn ülő fogdmeg csak felszólításra nyitja ki. Tervem három percet irányzott elő az épület elhagyására, két órát a városból való kijutásra, három-négy napot a svájci határig vezető útra. De minden az első három perctől függött.

Képzeletben magam előtt láttam a hosszú folyosót, fapadlóján immár századszor mentem végig lábujjhegyen a vécéig. Ennek ablaka elég nagy volt ahhoz, hogy egy ember keresztülfél-jen rajta, az esőcsatorna, amely szorosan az ablak mellett vezetett és az udvaron végződött, elég erős volt ahhoz, hogy egy embert elbírjon: utolsó, kihallgatásomkor meggyőződtem róla. Az udvarból mindössze öt lépést kell tenni az utcáig. Azután körül kell futnom az épületet, hogy az - Inn hídját elérjem. A hídon túl kezdődtek a zegzugos utcák, majd aztán a hegyek, amelyek elegendő védelmet Ígértek.

De mi lesz, ha ma nem váratnak, hanem rögtön kihallgatásra hurcolnak? Az első x számításomban.. Vagy ha észrevesznek, mikor lekúszom? Minél inkább közeledett a döntő óra, annál több hézagot találtam számításomban.

Védekeztem, ellene, újra és újra elhitettem magammal, hogy semmi baj nem történhet. Négy óra múlva szabad vagyok — vagy...

De vajon nem a szabadság egy fajtája-e a halál is? Nem, ostoba vagyok, hogy helyt adok mo6t ilyen gondolatnak! Hiszen éppen azért menekülök, mert a halál itt állandó vendégem. Élni akarok, élni! Meg akarom érni ezeknek a gyáva gyilkosoknak a végét, felelősségre akarom vonni őket — legalább is azt az egyet, azt a sebhelyes arcút! Már csak a bosszúnak ezért a napjáért is érdemes élni. Igen, a sebhelyes arcú számomra...

Kívülről léptek közeledtek. Kulcscsomó csörgött, az ajtózár kettőt csattant, felül és alul fólretolták a reteszeket. Ziháló lélegzetéről megismertem a börtönőrt. Mettinger- nek hívták, fáradt ember, békében hagyott bennünket, már amennyire módjában állott.

Behunytam a szemem, mikor a sötétet egy botlámpa fénykévéje tépte szét. A fénv- kéve a sarokba suhant. Ott feküdt Schneider, egy matróz, akinek nem sikerült Svájcba szöknie. Iszonyatosan félt a hadbíróságtól, amelyet mindennapra várt.

A második, akit Mettinger botlámpájával megvilágított Karl Bänder volt — legalábbis annak nevezte magát. Bänder kommunista volt, funkcionárius, ahogy számos beszélgetésből kivenni véltem. Bár

nem tartoztam pártjához, nagy bizalommal volt irántam. Sok mindent tudtam meg tőle, ami menekülésemben hasznomra lehetett. Egy napon ő is meg fogja kísérelni a szökést. Célja az volt, hogy eljusson a karintiai hegyekbe, a partizánokhoz, akikről bámulatosan jól volt tájékozva. Talán onnan jött? Nem tudtam. Csak azt tudom, hogy a sebhelyes szörnyen megkínozta, és hogy ezek a kínzások bármely nap megismétlődhetnek. Igazán legfőbb ideje volna, hogy Kari ebből a pokolból kikerüljön...

A fénykéve rám vetődött. Vajon mi járhat egy ilyen őr fejében, mikor látja, hogy milyen tehetetlenül fekszünk? Kíváncsiság? Részvét? Valószínűleg egyik sem. Nyilván csak a tárgyilagos ellenérzés vezeti, és jólesően gondol rá, hogy ismét eleget tett kötelességének.

„Jól nézd meg az arcom — gondoltam —, ma látod utoljára.” Mettinger eloltotta a lámpáját, és bezárta az ajtót. A szomszéd • cellához csoszogott. Valaki oldalba bökött.

— Alszol? — suttogta mellettem Karl Bänder.

— Pedig jó lenne, ha aludnál. Odakinn nem sok módod lesz rá. Emlékszel még minden állomásra? Egész a határig?

— Igen, Landeckig minden nehézség nélkül eligazodom. A fő. hogy kikerüljek ebbőt a lyukból.

— Sikerülni fog. csak merszed legyen hozzá. Mert ha nincs, minden elveszett.

— Hidd el, Kari, merszem, az van.

— Elhiszem, Klaus. És az esőcsatorna elbír, ugye?

— Hát persze, horganyból van, és szilárdan áll a falban.

— Hm. — Ha túl vagy raj ta, vigyázz a határon. Inkább éjjel menj át, és mindig las san, óvatosan. Majd csak nyél be ütöd. Én is elkészítettem már a magam tervét.

— Te is szökni akarsz?

— ígéri, talán már a legközelebbi napokban.

— Hogyan?

— A fogorvostól. Tudod, hogy sürgős esetekben egy magán fogorvoshoz visznek bennünket. Földszinten van a rendelője. Az ablak előtt egy kis kert, bokrokkal, mögötte erdő, és nem messze onnan a hegyek.

— De hiszen meg leszel bilincselve — vetettem közbe. Kari egy kézmozdulatot tett.

— Kockázat nélkül nem lehet szökni. A kézibilincs a legkevesebb. Ha egyszer kinn vagyok a szobából, elérem a hegyeket is. és ott senki sem fog meg többé. Három nap alatt a partizánoknál vagyok.

— Minden jót kívánok neked, Kari.

— Köszönöm, én is neked. Aludj még néhány órát, holnap, nem, ma szükséged van minden erődre. Jó éjszakát, Klaus.

— Jó éjszakát, Kari.

— Még valamit: vidd magaddal a fogkefédet.

— Olyan fontos ez?

— Nem fogmosásra. Megmutatom neked, hogy, lehet vele tüzet csiholni. Talán szükséged lesz rá, mert a hegyekben most kutya hideg van.

— Jó, magammal viszem — mondtam mosolyogva, és kissé bolondosnak tartottam az ötletet. Nem sejtettem, hogy milyen-hasznos, de milyen veszélyes is ' lesz még szárnom- ra ez a tanács.

Folytatjuk

ro Ui-gang”-et. Göringék pribékjei rejtekfolyosókon petróleumot szállítottak, hogy. lángba borítsák — provokáció . céljából — a „Reichstag” épületét. De hiába próbálták felhasználni — a Dimitrov és Di- mitrov-képviselte gondolat ellen — az eszmei rejtekfolyo- sókat és a demagógia petróle- umos-hordóit, csődött mondtak.

E kiáltás történelmi jelentőségét nem lehet eltagadni, de kisebbíteni sem. Hiba volna azonban nem elismerni,' hogy az olyan tisztán látó Georgi Dimitrov kiáltása csak ' részben ért el eredményt. Leleplezte a fasisztákat, felkél- , tette sok ember lelkiismeretét a világban, de a hémetbrisááf-- gi fasizmus még több mint tíz esztendőn át uralkodott. Éppen mert Dimitrov mindent megtett, amit meg kellett tennie, érdemes és szükséges az évforduló napján feltenni a kérdést: mi az oka annak, hogy a nagy lipcsei leleplezés után nem dóit össze Hitlerek rendszere?

A reakciós erők történelmi gyökerein, a nemzetközi imperializmus akkori — a mainál lényegesen nagyobb — hatalmán, a szociáldemokrata és a polgári demokrata . pártok vezetőinek könnyelműség gén, közönyén („Hitler csak-, epizód, még néhány -hónap és, a süllyesztőbe, megy”, st'b.) ki- - vül bízoflyos felelősség terheli még a forradalmi- pártokat is, hogy nem alakult ki elég gyorsan és elég tartósan az az antifasiszta egységfront, amelyet éppen Georgi Dimitrov javasolt elsőnek. Maga a történelem mutatta meg, hogy . a nemzetközi kommunista. mozgalom még azokban az időszakokban is, amikor szektás hibák akadályozták teljes lendületét, többet tett a népekért, mint bármely más mozgalom. j

De ugyancsak a történelem mutatta meg, hogy ha nein gáltolják dogmák és sablonok, az „élet arányfájá ’-ért, a nagy • tömegek érdekeiért, a békéért* és igazságért vívott küzdelmet, akkor milyen egészen nagyszerű eredményeket lehet elérni. Georgi Dimitrov bátor és rugalmas leninizmusa, harcos és bölcs embersége éleiében is nagy, történelmi jelentőségű visszhangot vert. Dimitrov végül is megérthette népének, a bolgár népnek fel- • szabadulását és megérte azt is, hogy megalakult a törté-, nelem első néxriet munkás— paraszt állama, hogy Goethe és Heine népe nagy tömegeiben szembefordult a fasizmussal és neofasizmussal is.

Nem érhette meg azonban a mostani napokat, amikor a leninizmus új, hatalmas erm- ményeket ér el az agresszió, a Hitler és Göring ,jbabév- jai”-ra pályázó új „veszettek ’, az emberuszítás ellen, -amikor •- a békés egymás mellett élés -- elve és gyakorlata a semmifajta embertelenséggel és * tudománytalansággal "ősszé-' nem ■ békíthető forradalmi ideológia megerősödésével jár együtt

2