Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-11 / 187. szám
SZEGÉNY ROKONOK C zegények — sajnálja ^ őket anyám. — Bizony, szegények — sopánkodik apám is. Anyám közben ebédet készít, apám inget cserél, mert rokonokat várunk. Üzenték, hogy ma délelőtt erie járnak, benéznek hozzánk. — Aztán ne dicsérd már előttük a téeszt, int apám előre. — Miért? — kérdem. — Miért? hisz van ezeknek bajvúc szegényeknek elég. 8— 10 forintot kapnak egy egységre. Tavasszal i-. négyszázan adták be a kilépési nyilatkozatot. — Én egy szót sem szólok — ígérem meg. Délfelé jár az idő. Port kavar a teherautó a száraz úton. Egyszercsak egy ilyen porfelhőből begurul az udvarra két biciklis. Rájuk gá- gognak a libák. —- Itt vannak szegény rokonok — sóhajtja anyám. — Itt! — és apám eléjük siet. Aztán kiderül, hogy csak az egyik rokon, a másik cimborája. Mind a kettőn hosszú, bokáig érő csizmanadrág van, és szandál. Biz az jó kövérek mind a ketten. Az egyik a rokon —< én csak valamikor gyerekkoromban láttam — magas, fekete hajú, sima arcú férfi. Apámtól jóval fiatalabb. Le is tegeződünk. A másik, a cimborája még barnább, hegyes bajusza van, kis alacsony, mozgékony ember. T ekezelünk vele is. Aztán-Lj asztalhoz ülnek. Zöldbableves van ebédre, benne füstölt oldalas, meg csülök. A vendégek kanalazzák, apámmal mi is. A húst utoljára hagyják, kiveszik a tányérból, ráteszik kenyérre, a bicskájukkal úgy vagdalják. Jó étvágyú mind a kettő. — Egyenek még — kínálja őket anyám, és látom, milyen szívesen mondja szegényeknek. Azok esznek. — Itt jó! — mondja a rokon. — Itt készpénzben fizet a csoport. — Igen! mondja apám — így csakugyan jobb. — No, hála istennek — gondolom magamban, nem én kezdtem. — Kát nálatok? — kérdi sajnálkozva anyám. — Jaj, szegények... éppen halljuk... — Ne is kérdezze néném — feleli a rokon. Legyint a kezével, a cimborája bólintgat rá. Nézem az arcukat. Telt a képük piros, barna. Az ingük hófehér gyolcs, a nadrágjuk se olcsó szövet. — Enni csak van mit? — néz rájuk apám. — Hál istennek, még az éppen akad — feleli a kis bajuszos. — Disznót öltünk — folytatja a rokon fanyalgó képpel — dehát megette a fene az egészet. Nincs már az embernek étvágya se hozzá. — Nem is lehet — toldja meg a cimborája — és újra merít a bablevesből A ztán arról beszélgetünk, ^ hogy mennyi a jövedelem. — Szinte semmi! — mondja a pirosarcú kis bajuszos. — ötszáz munkaegységre hatszáz forint! — Lehetetlen — sajnáljuk őket apámmal. — Pedig úgy van! Aztán beleszólok én is. Dehát ha ötszáz munkaegységet teljesítenek, akkor aztán a munka után csak kell valaminek teremni is. — Nem nagyon— feleli a rokon. — Jobbára csak úgy Íratjuk az egységeket. Hiába PABLO NERUDA: A tenger munkásai Valpareisoben történt, hogy meghívtak a tenger munkásai: alacsonytermetűek voltak és kemény- kötésűek. Napbarnított arcukon a Csendes óceán térképe, hatalmas áramlásaival, cáparajokkal és viharainak hullámszárnyaival. Félmeztelen és rosszul táplált, szegény kisistenek, szerettem elnézni, ahogy küzdöttek és összemérték erejüket messzi tájakról jött férfiakkal., nyomorúságos idegen kikötőkből való legényekkel és hallgattam őket: spanyolok, kínaiak, baltimorebeliek és kronstadtiak mind egyazon nyelven beszéltek. Könny szökött szemembe, amikor az Internacionálét énekelték. „Testvérek”, szerettem volna szólanl, de csak a megindultság sóhaja szakadt fel keblemből, mely énekké vé1 ’ ajkamról a habok felé szállt. Maguk közül valónak tartottak. Férfitekintetük átölelt s néma pillantásukban elismerés volt. dolgozna az ember — úgyse ér az egység semmit. Ja?! — mondom, s anyám nyugtalan lesz a hangomra. Csak nem akarom ezek előtt a szegény rokonok előtt dicsérni a szövetkezetét? — Dehát akkor miből éltek? — kérdezem. A rokon kanalaz, éppen egy nagy füstölt bőrüshússal van elfoglalva. Helyette a cimborája mondja: — Hát; hizlal az ember egy-egy kis paci bikát... — Az milyen? — kérdem. — Hát olyan kicsi. Paci, úgy mondják. — No, dehát miből? — faggatom tovább. Hisz nincs föld, ami a takarmányt megteremje! Az nincs, dehát annyit lo- posgatunk, hogy annak az egy-két bikának elég legyen. Megéri — folytatja — mert ha jó a bika, felmegy 4— 5 mázsára is. Nyolc, tízezret csak megadnak érte. r^sak hát — kapcsolódik bele a rokon, nem ér semmit! Nincs az embernek kedve hozzá. — Hogy Is lenne szegényeknek — sóhajtozik belé anyám. Aztán elmondják, most is ilyen ügyben járnak itt. Egész kicsi borjúkat vennének, meg szénát télire. — Dehát, hogy tudnátok elvinni — kérdezi apám, — hisz nincsen fogat. A kis bajuszos befejezi az evést, hetykén mondja: — Hm! mi azt elintézzük. Eljön érte éjszaka valamelyik zetoros legény. Mire az elnök felkél, már otthon is vagyunk. — így jobban jövünk ki — magyarázza a rokon is, mert csak a zetoros fiúnak fizet az ember. — Miből is fizetnének szegények — sajnálkozik anyám .újra. — Persze, persze, — bólogat rá mind a kettő. "TTátrébb toljuk a széket magunk alatt, vége az ebédnek. A libák odamennek a kerékpárhoz. Csak most látom, vadonatúj mind a kettő. Aztán azok az átkozott ^árnyasok kezdik csipkedni a gumit. — Nem hiába mondta nagyapád — zsörtölődik apám — hogy a liba gyújtogatna, ha lenne gyufája! — Hess te! — riassza őket anyám, — hess! Még csak az kellene, hogy tönkretegyétek a biciklijét ezeknek a szegény rokonoknak! A seprűvel elkergeti őket; atán visszajön, ebéd után még sokáig jóízűen sajnálkozunk. Én hallgatok, mert megígértem, hogy nem szólók bele. C zegények,.: sóhajtja ^ anyám, ki tudja há- nyadjára — amikor beteszi utánuk a kaput. Én meg egy kicsit haragszom rájuk. A rokonra, meg a bajuszos cimborára is. Végh Antal SÖmSRF) során elfogyasztott mérhetetlen mennyiségű fröccstól kissé bamba arcú, másrészt mtrt ebben a korban már valóban kicsit furcsa az árvagyerek állapot. — 1910-ben, — válaszolja a félárva gyerek. — Szinte hihetetlen történet — mondom. — Sőt, az nem létezik, hogy ilyen akkor megtörténhetett — érti meg a tréfát at erős testű — abban a világban. — Bizony én sem hiszem — tóditom a tréfa fonalát — hiszen boldog monarchia volt, talán éppen akkor született Ottó, a mi kedves apostoli királyfink... Ezt magának csak most utólag beszélhették be. A hosszú, barna érti a tréfát, kicsit (kesernyésen mosolyog, bocsánat, mondja és megy a pénztárhoz blokkért, majd a söntés pulthoz, förccsutánpótlásért. Szellemes szomszédom, kicsit felemelkedik és bemutatkozik, mondja a nevét, és hogy kisiparos. — Ilyen, egy szemtelen alak — int fejével a fröccsre váróra, azt hiszi, hogy bennünket be tud csapni. 1910- ben... Pont abban a szép világban fordulhatott volna ilyen elő. Megdöbbenve nézem. Talán velem is tréfál. De, nem: „Az ilyen fajták — magyarázza őszinte átérzéssel — képesek mindent össze/ia- zudni; csakhogy a múltat sötétítsék, a mai dolgokat pedig kiemeljék”. Komolyan, megfontoltan beszél. Olyan ember, aki tudja, hogy minden szava bronzba kívánkozik. Ez valóban hülye. Ordas Nándor Húszmillió dollár költséggel készül De Lanrentiis Biblia iilmje Az amerikai Columbia :ég húszmillió dollárt folyósít Dirjo De Laurentiis készülő Biblia filmjéhez. A filmgyár szóvivője szerint ez a legnagyobb szabású üzlet, amit a vállalat valaha kötött. A színes film megjeleníti Mózes öt ’könyvét, vagyis a Genesist a világ teremtését, a paradicsomot, Adám és Éva történetét, Kain testvérgyíl- kosságát, Noé és a vízözön, a bábéi tornya, Ábrahám, I Izsák, Ézsau, Jákób és József történetét. Egy teljes évig tart a film elkészítése. A felvételek De Laurentiis új római stúdiójában, Olaszország déli vidékein, Egyiptomban és Spa- | nyolországban készülnek. | Sodorna városát például az BERECZ ANDRÄS: tanulmányrajz. Etna hegy lejtőjén építik fel. Egy munkás hatvanezer képe Dedtkáció Ibarruritól — Ajándék a belga anyakirátynőtől Önálló kiállítás otthon ós külföldön A szovjet Norilszk város a sarkkörön túlon van. Ide, erre a távoli településre, Iván Rehlov helybeli munkás címére szinte naponta hordja a posta a leveleket és a kisebb csomagokat. A bélyegeken ott a feladó- városok pecsétje : Moszikva és a többi szovjet város mellett Budapesté és Becsé, Prágáé és Rómáé, Lipcséé és Párizsé. Iván Rehlov huszonöt esaetendeje gyűjti a képzőművészet mestereinek műveiről készült reprodukciókat. Gyűjteményében immár hatvanezer darab van, s mellettük még ezernél több litográfia és metszet is. Rehlov gyűjt Rjepint, Rubenset, Rembrandtot, Botticfllit, Leonardo da Vincit, Goyát, s természetesein a maiakat is. műveinek különböző kiadásait, pédául 93 nyelven találjuk meg nála. E könyvek közül sokat az egyes kommunista pártok vezetői küldték meg neki, gyakran meleg hangú dedikációval, mint például Dolores Ibárruri, Wilhelm Pieck, Palmiro Togliatti is. A norilszkl munkás azonban nem csupán gyűjtő, hanem lelkes progandista is, aki szívesen bocsátja a különböző intézmények rendelkezésére kincseit. Könyveiből, reprodukcióiból maga válogat össze egy-egy alkalommal önálló kiállításfa valót! ízelítőül néhány kiállításának címe: Modern szovjet bélyeg- grafüia, Az 1812-es honvédő háború ábrázolása a képző- művészetben, Az orosz és francia képzőművészet mesterművei. Ezekben a kiállításokban a norilszkiak mellett más szovjet városok lakói is gyönyörködhettek. De Rehlov kölcsönadta már gyűjteményét a külföldnek is. Egy szibériai őstehetség, bizonyos Vaszüij Meskov hangulatos életképeiből önálló kiállítást rendezett, amelyet tavaly Lipcsében is bemutattak. Később a kiállítás tovább vándorolt Berlinbe, ahol olyan nagy volt a sikere, hogy az ottani rendezők kérték, hadd maradjon náluk az idén is a gyűjtemény. Rehlov gyűjteménye napról napra gyarapodik. A no- rilszki munkás jó viszonyban van több szovjet képzőművésszel, s tartja a kapcsolatot a drezdai és a római képtárral, a londoni Királyi Múzeummal, továbbá tizenhat külföldi művészeti kiadóval, amelyek rendszeresen értesítik új kiadványaik megjelenéséről. Rehlovnak több értékes reprodukciós album van birtokában, amelyeket Erzsébet belga anyakirálynőtől, Gronchi volt olasz köztársasági elnöktől és Schfirt osztrák köztársasági elnöktől kapott ajándékba. — Amikor gyűjteni kezdtem, nem gondoltam volna, hogy gyűjteményem valaha Is túlnövi lakásom kereteit. Én azonban örülök, hogy még. is így történt, mert jólesik a tudat, hogy mások is gyönyörködhetnek a nagy mesterek műveinex reprodukcióiban. Jefim Zaharov Stradi vári-gordon !<«• a La Plata folyó hullámain Afnadeo Baldovino, a híres Trieste trio kamaraegyüttes csellistája, Stradivári-gordon- káját vitte el dél-amerikai vendégkörútjára. A La Plata folyón az együttes hajója hajótörést szenvedett, ölven ember halálát lelte a hullámokban, a többi megmenekült ugyan, de minden ingósága odaveszett. Elveszett a gordonkaművész mintegy másfélmillió értékű hangszere is. Egy héttel később helikoo- terrel pásztázták végig a folyamot, s a pilóta észrevette a habok tetején úszó gordonkát. Sikerült is kihalászni, de a víz érthető módon igen súlyos kárt tett benne. A reprodukciók mellett könyveket is gyűjt: Lenin Szabolcsi essperantisták Szófiában Fakultativ nyelv az egyetemen — Pácon por la homoro „Por la mon paco" fervois- ta esperanto grupo — ez a felírat található a vasutas kultúrotthon egyik szobáján. A „Világbékéért” vasutas eszperantó csoport tartja itt összejöveteleit. Ez a kör vasutasokból és más foglalkozású emberekből áll. Negyven-öt- ven tagja van a csoportnak, vezetője Torma Sándor. Nők, férfiak, fiatalok és öregek nagy szorgalommal sajátítják el az eszperantó nyelvet, amelyet dr. Zámenhof lengyel orvos szerkesztett. Nem nehéz elsajátítani, hiszen nyelvtana a legkönnyebb az összes nyelvek között. Kongresszusokon is képviseltetik magukat, a szabolcsiak Jelenleg augusztus 3-a óta szófiában folyik az Egyetemes Eszperantó Kongresz- szus, amelyen a csoportnak két szabolcsi képviselője is részt vesz. Az egyik az idősebb generációból Járó Antal, a másik, a tizennyolc éves Vaskó Tibor. Kint van a kongresszuson Nagy Károly is, aki ebben a körben tanulta meg a nyelvet és aki a Szovjetunióban, a Leningrad! Egyetemen tanul, a Leningrádi Eszperantó Kört is képviseli. A következő kongresszus 1964-ben Hágában, 1965-ben pedig Tokióban lesz. A kör tagjai között van a 70 éves nyugdíjas pedagógus, Horváth Jenő Is. A tagok eszperantó nyelven újságokat olvasnak, például a Hungara Esperantistó (magyar eszpe- rantista) című folyóiratot. A világ minden tájával leveleznek eszperantóul, az eszperantó irodalom remekeit eredetiben olvassál?. Ez az irodalom Igen gazdag. Nemcsak az egyes országok remekműveit fordították le, hanem vannak oredeti eszperantó nyelven írt regények és színdarabok is. Ennek az irodalomnak Magyarországon két nagy - képviselője van, egy költő: dr. Kalocsai Kálmán, és egy író: Baghi Gyula, akit az „eszperantó magyar atyjának” is neveznek Az eszperantisták hiszik, hogy egyszer világnyelv lesz az eszparantó, Sokan ebből a nyelvből érettségi vizsgát is tettek, sőt a szegedi egyetemen fakultatív nyelvként be is vezették. Ez a vasutas kör is tjtént minden eszperantó csoport egy nagy célért küzd: az ő szavukkal kifejezve „pácon por la homaro”. Békét az emberiségnek! Gombos Ágnes 7 asárnap délelőtt a sűrítésben. A kecskelábú asztalnál hárman ülünk, a nagy hőség, a Nyíregyházi Spartacus (ahogy ők mondják a spiritusz) új összeállítása után már majdnem ismerjük egymást. Egyikőnk, magas barna, hatvanas férfi szomorkásán meséli, hogy édesanyja, amikor ő még kisgyerek volt otthagyta szegény földműves édesapját és megszökött egy kupeccal. Édesapja pedig bánatában öngyilkos lett. — Ez mikor volt? — kérdezi a másik, ugyancsak hatvanas, de zömök, kövér, szélesarcú férfi. Hangja kissé ironikus, egyrészt mert asztaltársur.k az évtizedek *963. augusztus 11.
