Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)

1963-08-23 / 196. szám

Hruscsov és Tito beszéde a szerda esti belgrádi vacsorán Belgrad, (TASZSZ): Mint már jelentettük, Hruscsov szovjet kor­mányfő szerdán vacsorát adott Joszif Broz Tito ju­goszláv elnök tiszteletére és ezen a két államférfi beszédet mondott. Hruscsov beszéde elején kö­szönetét mondott azért a szí­vélyes és meleg fogadtatá­sért, amelyben Belgrád lako­sai részesítették. Kijelentette, hogy ebben a jugoszláv nép­nek a Szovjetunió népei iránt táplált testvéri érzelmei nyil­vánultak meg.. A második vi­lágháborúban Jugoszláviában elesett szovjet hősök sírját is megható kegyelettel ápolja a jugoszláv nép. Ez arra mu­tat, hogy a szovjet emberek hőstetteinek emléke él a ju­goszláv nép szívében. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia népeinek barátságát a közös célokért, a szabadságért és a függetlenségért vállvetve ví­vott harc szilárdította meg. — Országaink népei nagy áldozatok árán megvédtek a békés munkához való jogukat — folytatta. — Mi, önökkel együtt jól tudjuk, mi a há­ború, milyen terheket és nél­külözéseket ró a népekre, mi­lyen áldozatokat követelnek tőle, ezért népeink lankadat­lanul és elszántan harcolnak a békéért. — A béke fenntartására irányuló törekvés egyesít min­den népet, minden józan gon­dolkodású és jóakaratú em­bert, tekintet nélkül politi­kai meggyőződésükre és nem­zeti hovatartozásukra. Minden embernek létérdeke a termonukleáris katasztrófa elhárítása — mondotta a to­vábbiakban a szovjet kor­mányfő, majd így folytatta: — Mi kommunisták, akik a népek akaratát és létfontos­ságú érdekeit juttatjuk kife­jezésre, mindig következetesen harcoltunk és ezután is fo­gunk harcolni a béke meg­szilárdításáért. Tudjuk, hogy e nemes küz­delemben velünk van minden békeszerető nép, a mi oldalun­kon van az egész emberiség rokonszenve és támogatása. Erőt, fáradságot nem kímél­ve arra törekszünk, hogy to­vább erősítsük a békeszerető népek szövetségét. — Erős gazdaságot, hatal­mas fegyveres erőket hoztunk létre a Szovjetunióban. Ame­. sebeli óriáshoz hasonlóan erőnk nem is napról-napra, hanem óráról-órára növekszik. Ha az imperialisták megtá­madják a szocialista országo­kat, háborút kényszerítenek ránk, akkor hatalmas csapás­sal válaszolunk, felhasználva az országunk rendelkezésére álló, összes eszközöket. — Küzdünk- a békéért, mert csak a béke biztosítja a le­hetőséget a szocializmus és a kommunizmus építéséhez, a béke biztosítja a Föld minden lakosa számára, hogy élhes­sen, elkerülhesse a termonuk­leáris katasztrófa borzalmait. Ám — ismétlem — nem ret­tenünk meg, ha az imDerializ- mus legreakciósabb körei, az úgynevezett „veszettek” hábo­rút robbantanak ki. Már több­ször megmondtam, hogy ha az imperialisták újra világhá­borút kezdenek, ez lesz az utolsó háború, mert a 'népek nem tűrnek meg olyan rend­szert, amely a háborúk és a pusztulás nyomorúságát zúdít­ja az emberiségre. Hruscsov a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a haladó erők egységére szükség van a békéért, valamint a népek szociális és nemzeti felszaba­dulásáért folytatott harcban egyaránt. Most nagyszerű le­hetőségek nyílnak arra, hogy egy hatalmas, egységes anli- imperialista áradattá egyesül­jenek korunk összes haladd erői. A Szovjetunió Kommu­nista Pártja mindent megtesz ezért az összefogásért. — Éppen azért jöttünk ma újra ide, Jugoszlávia földjé­re, — folytatta Hruscsov —, hogy a jugoszláv vezetőkkel, a testvéri Jugoszlávia népei­vel találkozva, még jobban erősítsük államaink egységét és együttműködését, összefor­rasszuk a szovjet és a ju­goszláv népnek, valamennyi szocialista ország népeinek az erőfeszítéseit a béke ügyének diadaláért, a szocializmusnak és a kommunizmusnak Marx és Lenin tanításai alapján tör­ténő felépítéséért folytatott harcban. Hruscsov a továbbiakban megelégedéssel mutatott rá a Szovjetunió és Jugoszlávia együttműködésének fejlődésé­re és erősödésére. Különösen kiemelte a gazdasági kapcso­latok sikeres fejlődését, majd hangsúlyozta: — Nagy jelentőséget tulaj­donítunk annak, hogy politi­kai téren is fejlődjenek kap­csolataink. A ma élő szovjet és jugoszláv nemzedék köte­lessége mindent megtenni, hogy végérvényesen megszilár­duljon népeink testvéri barát­sága. Tito elnök beszédében ki­jelentette, hogy az utóbbi idők­ben a Szovjetunió és Ju­goszlávia kapcsolatai állami vonalon a legjobb kölcsönös megértés és a jó együttmű­ködés jegyében fejlődtek. — A látogatással kapcsolat­ban — folytatta Tito — nyu­gaton már hallatszanak han­gok. Egyesek felteszik a kér­dést ki kinek tesz majd en­gedményt, „belép-e Tito a ju­goszláv kommunistákkal együtt a „táborba”, vagy pe­dig Hruscsov a Szovjetunió kommunistái nevében valami­lyen engedményeket tesz a jugoszláv kommunistáknak?" Erről egyáltalán nincs szó — hangsúlyozta Tito. — Szó sincs engedményekről, nem lesz semmiféle megbeszélés ezekről a kérdésekről. — Népünk tudja, — mond­ta ezután —, hogy Nyikita Szergejevics nemcsak a Szov­jetunió békeszerető erőinek élén áll, hanem a világbéke harcosainak első soraiban menetel. Nagyon jól esett hal­lanunk azokat a szavait, hogy mi együtt haladunk a békéért, a gyarmati rendszer megszün­tetéséért, a nemzetközi köl­csönös megértés megjavításá­ért, a jobb életért folytatott harc útján. — A jugoszláv nép min­dennél jobban kívánja a bé­két — folytatta Tito, — mert a szovjet emberekhez hason­lóan tudja, mi a háború. Tito megelégedését nyilvá­nította a részleges atomcsenű- szerzödés megkötésével kap­csolatban, majd befejezésül si­kereket kívánt Hruscsovnak a leszerelésre, a békés együtt­élés megvalósítására és a vi­lágbéke megszilárdítására vo­natkozó erőfeszítéseiben. Hangsúlyozta, hogy e törek­véseiben Hruscsov a szocialis­ta Jugoszlávia teljes támoga­tására számíthat. Az asturiai bányászok nem adják fel a harcot Franco ellenes tüntetések Olaszországban Párizs (TASZSZ) A francoista kormány nem tudja megtörni a sztrájkoló as' uriai bányászok küzdőszel­lemét. A sztrájk immár 35 napja tart. Az ismét megnyi­tott bányákban a munka gya­korlatilag nem indult meg. Legújabb jeleníéseU fze- rint Asturiában már 2!> 000 nanyasz sztrájkol. Most még azok a bányászok is ülősztrájkokat tar anak, akik közben már felvették a munkát. A széntermelés oly mértékben csökkent, hogy a hatóságok engedélyezték a vállalkozók számára a szénimportnak a behozatali kvótán .felüli nö­velését. A ha'óságok most attól tar­tanak, hogy a munkabeszün­tetés kiterjed az egész érc- bányászati és kohászati ipar­ra. Rómából jelentik: A geno­vai kikötőmunkások augusz­tus 21-től 31-ig szüneteltetik a spanyol lobogó alatt közle­kedő hajók ki- és berakási munkáját. Ezzel fejezik ki tiltakozá­sukat Franco rendszere ellen, igy támogatják * demokráciáérí küzdő spa­nyolok harcát. Augusz'us 20-án ugyanezen ok miatt sztrájkoltak a szardí­niái Iglesias szér.medence bá­nyászai. Az olasz nép az elmúlt na­pokban nagy tűzetéseken jut atta kifejezésre felháboro­dását a Franco-rendszer leg­újabb gaz'ette. két fiatal an­tifasiszta kivégzése és a spa­nyol fasiszták készülő bűntet­tei miatt. Livornóban a kikötőmun­kások tíz órán át sz'ráj­koltak és tiltakozó sztráj­kok vol ak Rómában, Bo­lognában, Milánóban cs több olasz városban. Car- rarában a márványbányák dolgozói a kommunisták, a szocialisták, a keresz­ténydemokraták kezdemé­nyezésére lenyűgöző mé- •retü . egységes tüntetésen bélyegezték meg a spa­nyol dik'átort. La Pira firenzei keresz­ténydemokrata polgármester, Badaloni, Livomo^kommunista polgármestere és" sok más közéleti és kulturális szemé­lyiség a spanyol kormányhoz intézett táviratban fejezte ki felháborodott tiltakozásét. A három nagy szakszerve­zeti szövetség felhívta a dol­gozókat, fokozzák a harcot Franco rendszere ellen. A washingtoni „nagy menetre4* készülnek az amerikai négerek Washington, (MTI): Az Egyesült Államokban nagy a készülődés a néger la­kosság augusztus 28-i wa­shingtoni „nagy menetére”, amelyet „szabadságot és mun­kát” jelszóval szándékoznak megtartani. Ebben az Egyesült Államok tör­ténetében példa nélkül álló hatalmas megmozdu­lásban a hírek szerint kö­zel kétszázezren szándék koznak részt venni. A négerek azt követelik az Egyesült Államok kongresszu­Újabb letartóztatási hullám Dél-Vietnamban Saigon, (MTI): Nyugati hírügynökségek köz­lése szerint újabb letartóztatá­si hullám van Dél-Vietnam- ban. A Reuter szemtanúk alapján közli, hogy az egyik saigoni kórház­ban igen sok szerzetes fek­szik sebesülten. A pago­dák megostromlásakor ugyanis a katonák lőfegy­verüket használták és több személyt eltaláltak. A Reuter jól tájékozott for­rások alapján közli, hogy csü­törtökre virradó éjszaka in­dult meg az újabb letartózta­tási hullám. Ez alkalommal a hatóságok a kormánnyal nem rokonszenvező poli­tikusokat és értelmiségie- | két fogták le mind a fő­városban. mind a vidéken. A hírügynökségek elmond­ják, hogy a saigoni rádió csü­törtöki adásaiban hevesen szi­dalmazta a buddhista vezető­ket, egy részüket kommunista ügynököknek tüntette fel. A Reuter saigoni megfigye­lők alapján úgy véli, ha a helyzetben gyökeres fordulat nem következik be, akkor hát­rányos helyzetbe kerülnek a kormánycsapatok a népi fel­szabadító erők ellen vívott harcban is. A dél-vietnami rádió csütörtökön a Saigontól északra fekvő tartományban állomásozó 2. hadtest katonáit egységre szólította fel, meg nem erősített hírek szerint a felhívást az tette szükséges­sé, hogy a 2. hadtest katonái közül sokan dezertáltak. sától, hogy késlekedés nélkül hozza meg a faji. megkülön­böztetést jogilag betiltó tör­vénytervezetet. Ez az elsődle­ges követelés, amelynek jegyé­ben már júniusban megkez­dődtek az előkészületek , a „nagy menetre”. Az amerikai négerek elnyomásának meg­szüntetéséért folyó harc prog­ramja azóta bővült. A tüntetés részt vevői most azt a jelszót tűzték ki, hogy a kormány ha­ladéktalanul intézkedjen a né­ger lakosság munkába helyezé­séről és biztosítsa a fehérek­kel egyénig bért. Ily módon a program túlnőtte a gazdasági követelmények kereteit és a jelen pillanatban egyre in­kább politikai és társadalmi jelleget ölt. Az előkészületek első szakaszában a kormány szerette volna rábírni a szervezőket, hogy a „nagy menetet” ne tartsák meg. vagy legalábbis halasszák el 1964-re. Ezt Robert Kennedy igazságügymi- niszler követelte a tünte­tés vezetőitől. A néger ve­zetők azonban nem men­tek ebbe bele. A kormány ekkor azt szerette volna elérni a mozgalom veze­tőinél. hogy rendezzenek félig vallási jellegű nagygyűlést, mégpedig olyan programmal, amely támogatja Kennedy oolgárjogi törvénytervezetét. Ez a cselvetés sem sikerült. Kennedy a napokban kije­lentette, hogy augusztus 28-án a Fehér HázbSn fogadja a wa­shingtoni „nagy menet” veze­tőit. A washingtoni rendőr­főnök kijelentette az új­ságíróknak: a rendőrség „minden eshetőségre ké­szen áll” és összesen kö­rülbelül 10 000 főnyi kar­hatalmat mozgósítottak. Bayar Rustin, a tüntetés egyik szervezője, aki szerdán érkezett New Yorkba, külföldi újságíróknak rendezett sajtó- tájékoztatón elmondotta, hogy az előkészületek teljes ütem­ben folynak. — Nem azért me­gyünk Washingtonba, hogy va­lamit kérjünk, hanem azért, hogjr közöljük az elnökkel és a kongresszussal követeléseinket. A néger vezető kijelentette: a „nagy menet”-nek két célja van, először, hogy megmutassuk Amerikának és a világnak, hogy a né­ger lakosság nem tűri to­vább polgári éb emberi jogainak megnyirbálását; másodszor, hogy tudtára adjuk az elnöknek és a kongresszusnak, amennyi­ben nem tesznek kellő időben megfelelő törvény­kezési intézkedéseket e jo­gok biztosítására, akkor az országot komoly tár­sadalmi nehézségek fe­nyegetik. Plaquemine Mississippi men­ti városban szerdán folyta­tódtak a négerek tüntetései. Este a faji egyenjogúságot kö­vetelő színesbőrű lakosság tüntető menetben vonult fel a város utcáin és a ..győzni fo­gunk” cimú szabadságdalt éne­kelte. A rendőrség a felvonu­lókra támadt és 104-et letar­tóztatott közülük. N. TOMAN: A „ BIG JOE“ I ■■■ » I ■■ I ■■■ 11 —— Fordította: Sárközi Gyula 23. De mi katonák vagyunk, tehát fegyelmezett és bátor férfiak. Viselkedésünk pél­dául kell hogy szolgáljon azoknak, akik hasonló hely­zetbe kerülnek majd egy­szer... — A tárgyra! — kiáltotta egy rekedtes hang a matró­zok hátsó soraiból. — Nem a viselkedésünk fog például szolgálni, hanem ra­dioaktiv holttesteink szolgál­nak majd figyelmeztetésül másoknak — jegyezte meg az eLső sorban álló Bridge fe­délzetmester rendkívüli nyu­galommal. — Nagyon örvendek Brid­ge, hogy megőrizte humorér­zékét — folytatta Stowne tet­1963. augusztus 23. tetett mosollyal az arcán. — Vegyenek példát magáról a többiek. Ahhoz pedig, hogy valóban ne váljunk radioak­tiv holttestekké, néhány gya­korlati tanácsot akarok adni maguknak, fiúk. Ha már egy­szer az itteni halak ilyen, vagy olyan mértékben fertő­zöttek, ezen már nem tudunk segíteni. De nem tanácsolom, hogy a tonhalat fogyasszák. Különösen radioaktiv. Inkább a makrélát halásszák, szerin­tem kevésbé veszélyes. És ve­gyék számításba, hogy min­denféle halban a legtöbb ra­dioaktiv anyag a májában, epehólyagjában és szívében található. Húsa tehát kevés­bé veszélyes, mint a belső ré­sze. Zsigereljék ki és jól mos­sák ki a halakat... Amikor Stowne visszament a tengernagy sátrába, Dixon megkérdezte tőle: — Miféle tanácsokat adott a matrózoknak, Francis? Tisz­tában van azzal, hogy ezek­kel a tanácsokkal most mint­egy hivatalosan megengedte a legénységünknek a radiok- tiv táplálék fogyasztását? — Dehát mit tehettem vol­na, Edgar? Valamit csak en­niük kell a matrózoknak. At­tól tartok, hogy rövidesen ne­künk kettőnknek is át kell térnünk a radioaktív puhá- nyok fogyasztására... — Miattunk ne nyugtalan­kodj, Francis! Cisteint kap­tunk. Fokozta szervezetünk ellenállóképességét a radiok- tiv sugárzással szemben. TI meg mindjárt penicillint kap­tok, hogy megakadályozzuk a fertőzést. — Lehet, hogy vérátömlesz­tésre is szükség lesz. — Azt is megcsináljuk Francis, ne nyugtalankodj. Fél óra múlva a Fowken torpedóromboló legénységének valamennyi életbenmaradí tagja már a Chariti fedélze­tén volt. Sokan közülük nyom­ban vérátömlesztést kaptak. — Tudják, milyen ajánla­tot kaptam fél órával ezelőtt — szólalt meg Stowne-Sydney Milliberry-től, a Sirena mun­katársától? Legyek a társ­szerzője a „Trágikus esemény Szent Patrick szigetén” cím« cikksorozatnak. Amikor pedig megjegyeztem neki, hogy nincs írói tehetségem, csak neve­tett naivitásomon s aztán ‘nyomban elűzte összes kéte­lyeimet: „Ilyen társszerző mellett, mint én vagyok, nincs is szüksége semmiféle tehet­ségre.” Aztán .olyannyira ki­fejtette előttem elgondolását, hogy mór semmi kétségem nem maradt afelől, hogy nem­csak írnom, hanem mesélnem sem kell neki semmit. Ö megír mindent s nem úgy, ahogy az a valóságban történt, hanem ahogy azt a Sirena című lap szerkesztője kívánja, annak a verziónak megfelelően, amit ez az újság a Szent Patrick sziget termé­szetes radioaktivitásával kap­csolatban felvetett. — Az ö/dögbe is, uraim! — élénkült fel Dixon tenger­nagy váratlanul. — Hisz ez nagyszerű ötlet' Lehetővé te­szi „Big Joe”nk „rehabilitá- sát”. — Az ötletet megvalósíthat­ja magának Harvey Morrison rádiókommentáior is — ta­nácsolta a tengernagynak Dudley mérnök, aki addig hallgatott. — Még csak nem is kell személyesen megjelen­nie a stúdióban, megírják és fel is olvassák maga helyett azt, amire szükségük van. Dixon tengernagy érdeklő­dését annyira felkeltette az a lehetőség, hogy különféle módszerekkel kiköszörülheti a jóhírén esett csorbát, hogy észre sem vette a mérnök szavaiban rejlő gúnyt. Dud- ley-nak pedig az egésztől hir­telen olyan hányingere lett, hogy engedélyt kért Hap- worth-tól: legalább öt percre kimehessen a friss levegőre. Az orvos megsajnálta és meg­engedte, hogy kimenjen a fe­délzetre. A nap csak az imént nyu­godott le a látóhatár mögött. Az óceán lassan, egyenlete­sen ringatta a hajót. Csend, nyugalom honolt köröskörül, de Dudley-t már nem érde­kelte a természet szépsége. Most mindent másnak látott: fertőzöttnek, tönkretettnek. Előtte most minden elvesztet­te értelmét... De nem ugrott a tengerbe. Ehhez bizony már nem von elég bátorsága. Volt még egy oka: a család. Felesége, gyer­mekei, öreg szülei. Nem tud­ta, nem volt joga magukra hagyni őket ebben a pokolian rosszul berendezett világban. „Hát igen, tulajdonképpen miért is vetném magam a tengerbe?” — kérdezte ön­magától, miközben a fedélze­ten sétált és megnyugodott kissé. Mintha nem tudta vol­na ő már ezelőtt is, amit most megtudott? Bridge, a matrózok és egy-két fiatal hadnagy va­lószínűleg sokmindent nem tudott. Csodálkoztak rajta, megrendítette őket. És ezt nem felejtik el. Lehet, hogy még megípróbálják felvenni a har­cot a gonosz ellen, amely ezt az egészet szülte. De ő, Dud­ley hadmérnök, minderről tu­dott. Most aztán saját bőrén tapasztalta. De ő nem képes harcolni, ő csak együtt tud érezni azokkal, akik harcol­nak, akik harcolni fognak. Neki családja van, megszokta a jólétet, őt nagyon jól meg­fizeti a gazda ahhoz, hogy rájuk emelje kezét, felemelje a hangját... — Nem, erre ő határozot­tan nem képes. De most már ő sem egészen az az embet^ aki azelőtt volt. Ügy érezte, hogy már nemcsak együtt tud érezni azokkal, akik harcolni fognak, hanem már segíteni is tudja őket, mert mindenki­nél jobban tudja, mibe fog kerülni az emberiségnek nem­csak az atomháború, hanem a magfegyverkísérleíek foly­tatása is... VÉGE 2

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom