Kelet-Magyarország, 1963. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1963-08-19 / 194. szám
Jugoszlávia várja kedves vendégét: Nyikita Szergejevics Hruscsovot Belgrád, (MTI) Belgrádban nagy érdeklődéssel várják N. SZ. Hruscsov, az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió miniszterelnöke Jugoszláviába érkezését. A jugoszláv főváros politikai köreiben nyomatékosan hangsúlyozzák hogy Hruscsov kedden kezdődő látogatása jelentősen hozzájárul majd a két szocialista ország baráti együttműködésének erősítéséhez és a világbéke megszilárdításához. A Szovjetunió mánisizter- elnöke a hírek szerint tárgyalásokat folytat majd Tito elnökkel és más vezető jugoszláv személyiségekkel, továbbá országjáró körútja során, — amelynek állomásai között lesz valószínűleg Szkoblje, Titográd, Dubrovnik, Split és Ljubljana is — több beszédet mond. Események sorokban Egr hét a külpolitikában A diplomáciának nincs nyári szünete — Huzavona Bonnban — A dél-vietnami dráma Az idei nyár felgyorsult és pergő eseménysorozata nem enged pihenőt. Nagykövetek egész sora halasztotta el szabadságát, hogy a szovjet, amerikai vagy angol külügyminisztériumban, országa nevében, aláírhassa az atomcsend- egyezményt. Genfben, hcsz- szabb tetszhalál után, ismét összeült a leszerelési bizottság. Gagra, Hyannis port, Colom- bey gyakran szerepel a táviratok keltezésében, bizonyítva, hogy a kormányfők nyaralóikba is magukkal vitték a világpolitikát. Rövidesen azonban változhatnak ezek a kel- tezési helyek. Hruscsov kedden kezdi meg — egy tudósító szellemes kifejezését idézzük — jugoszláviai munkaüdülését. Kennedyt nemsokára Washingtonba szólítja majd a szenátus atomvitájának finise. Macmillan az új választások, új politikai húzások lehetőségeiről folytat lázas tanácskozásokat és miniszterelnöksége óta először lemondta a hagyományos szalonkavadászatot is. De Gaulle nyugalmát, a mind erősebben megnyilvánuló bírálatok mellett, a krumplicsata, a borháború és a kongói válság háborítja. A külügyminiszterek már az ENSZ-dossziéba mélyednek, Gromiko, Rusk és Lord Home megállapodott abban, hogy szeptember harmadik keddjén ismét találkozik New Yorkban, a világszervezet közgyűlési időszakának megnyitóján. Nem volt túlzás tehát a már korábban elhangzott som- mázás: az atomcsendegyez- mény mozgásba hozta az egész világpolitikát. A szovjet diplomácia arra törekszik, hogy ezt az alapjában kedvező megélénkülést újabb tárgyalásokra, újabb egyezményekre használja fel. Ahogyan továbbra — adva van a válasz, nem egy fontos nemzetköz probléma valóban beérett a megoldásra. Elsősorban azokról a fontos részkérdésekről van sezó, amelyek önmagukban is enyhítenék a feszültséget, emellett köveznék az utat az általános teljes leszerelés, a német kérdés rendezése felé. Ezek az előtérbe került vitatémák: 1. megnemtámadási szerződés a varsói és az atlanti hatalmak közölt; 2. intézkedések a váratlan támadás megelőzésére; 3. a németországi külföldi csapatok létszámának külcsönös csökkentése, a megfigyelők cseréje a parancsnokságok között; 4. atommentes övezetek létesítése; 5. a katonai költségvetések befagyasztása, vagyis további emelések megakadályozása. Hogy a nemzetközi közhangulat mennyire igényli ezek megoldását, arra jellemző, hogy Bulgária és Brazília — véletlenül, de mégis törvényszerűen — egy napon terjesztette az ENSZ napirendjére a balkáni, illetve a latin-amerikai atommentes övezet tervét. A hidegháború szélsőséges hívei, a „veszettek” az erősödő nemzetközi nyomás ellenére sem teszik le természetesen a fegyvert. Az amerikai szenátus politikai őslényei, amint maga a Newsweek is illette Goldwatert és társait, nyíltan hadakoznak az atomrobbantások folytatásáért. De Gaulle idegenlégionárius csapatokat vezényel a távoli Polinéziába, hogy ott tartalék robbantási terepet építsenek, ha az algériai Szaharában lehetetlenné válnának a tervezett kísérletek. A leeresztett sisakrostélyú atommániákusok mellett azonban sok nyugati politikai és katonai vezető kétkulacsos játékot űz. Tart attól, hogy atomcsendellenes fellépésével elszigetelné magát, viszont köziben túl szeretné tenni magát a kötelezettségeken. A Pravda joggal bírálta a hét végén az amerikai—kanadai nukleáris atomegyezményt, amely éppen most ad lehetőséget amerikai rakéták állomásoztatására kanadai területen. Nem illenek az atomcsend-szellembe azok a hadgyakorlatok sem, amelyek során amerikai csapatok az atomháborús feltételeket játsszák élethűséggel.- De a legszembetűnőbb talán Bonn magatartása volt, mindaz, ami Nyugat-Németországban zajlott le a moszkvai egyezménynyel kapcsolatban. Igaz, Bonn program szerint ma, hétfőn aláírja az atom- csend-megállapodást. De, mint akinek a fogát húzzák... Említést tettünk már aj ENSZ ülésszak előkészületeiről: a világszervezet tanácskozását nagy figyelem előzi meg Az sem lehetetlen, hogy megelőzi egy rendkívüli összejövetel: Ceylon ilyen vitát kivár a dél-vietnami buddhista üldözésről. Diem diktátori rendszere ugyanis az elmúlt hetekben végletekig élezte a vallási elnyomást. (Dél-Vietnan mintegy tizenhárommillió lakosából egymillió a katoliku: és kilencmillió a buddhista. A katolikus Diem család kegyetlen terrort gyakorol nemcsak c vallásgyakorlatot illetően, hanem a buddhistákat másodrendű állampolgároknak tekinti.) Ez a vallásüldözés végeredményben egyik megnyilvánulása annak az általános, minden oldalú elnyomásnak, amely Vietnam déli felére jellemző. Milyen nemzetközi visszhangja támadt a buddhista üldözésnek tanúsítja, hogy nemcsak a környező ázsiai országok buddhistái tiltakoznak hanem tizenötezer (!) amerikai pap is felemelte szavát. A héten történt újabb, immár ötödik drámai öngyilkosság — buddhista szerzetes meggyúj tóttá magát, hogy kínhalálával tiltakozzék — csak növelU a felháborodás viharát. A Diem családdal túlságosai jóbarát Molting nagykövei helyett a tapasztalt diplomatát. a volt ENSZ képviselő Cabot Lodge-t küldik Saigonba. Amerika figyelmezteti a diktátort, de meneszteni nem meri. t N. TOMAN: A BIG Fordította: Sárközi Gyula 22. De miután a matrózok is rákaptak a rákokra, ezek nagyon gyorsan kifogytak és új táplálékról kellett gondoskodni. Bridge fedélzetmester, akire semmiféle tilalmak és ijesztgetések nem hatottak, általában megevett mindent, ami a legcsekélyebb mértékben is ehető volt, többek között a hóbortos halféléket is, amelyeket a lagúnában fogott. Amikor pedig Dudley megvizsgálta műszerével e halak szálkáit, kiderült, hogy valameny- nyi radioktatív. Ám ez a felfedezés sem ijesztette el Brid- ge-t és továbbra is fogyasztott mindent, amit sikerült fogni a szigeten, vagy a lagúnában. Rövidesen követték példáját nemcsak az összes matrózok, hanem Clark hadnagy is. — Nem szégyelli gyengeségét, hadnagy úr? — kérdezte tőle Dudley szemrehányó hangon. — Mit számít, hogy mitől döglök meg — felelte Clark nem éppen a legudvariasabban. — Az éhhalál bizonyára semmivel sem jobb, mint a sugárhalál. ...A segítség pedig csak nem érkezett. Egyszer, igaz, egy repülőgép szállt el a sziget fölött, de mintegy bosszantásképpen eltűnt a rakétapisztoly, s mire meggyújtották c máglyát, a gép már oly mesz- sze volt, hogy nem vette észre a füstöt. Éjjel-nappal égtek a máglyák, de sem repülőgépet, sem hajót a sziget közelében nem láttak. — Ügy látszik, hogy az ér radiogrammomat senki nerr fogta. Mit gondol, Dudley? — kérdezte Dixon már nem először. — Egyszerű a dolog, sir — felelte Dudley nyugodtan. — Azon a napon borzalmas vihai tombolt. — Lehetséges volna, hogj szigetünk a fertőzöttség olyai övezetében fekszik, a melye í»cn/<=»tl p>n mpntnhain spm mei megközelíteni? — kérdezte Stowne. — Ez is könnyen lehetséges — bólintott Dudley. — Radioaktív csapadékot hullató felhők rendszerint több mint háromszázötven kilométeres körzeten belül figyelhetők meg. Ugyanakkor az átható sugárzás nagysága harminchat órán keresztül eléri a háromszáz röntgent. — És harminchat óra után? — Aztán fokozatosan csökkenni kezd. Tehát türelemmel várnunk kell, míg Tabu szigetének körzete veszélytelenné nem válik. Akkor majd megközelíti valamelyik hajó — fejezte be szavait Dudley csüggedten. Az éhség és a szomjúság közben egyre erőteljesebben jelentkezett. Most már nemcsak az összes matrózok és tisztek itták a kókusztejet és halásztak a lagúnában, hanem Dixon is könyörögni kezdett Stowne doktornak, adjon neki legalább egy korty kókusztejet. És Francis Stowne legyintett és adott neki. 1963. augusztus 19. magfegyverkísérletek övezetétől is még mindig húszszor nagyobb a normálisnál. — Talán még azt is jó volna elmondani nekik, hogy kísérleteink eredményeképpen a halak és a planktonok radioaktivitása a Csendes-óceán jelentős részében sokszázszoro- san és sokezerszeresen túlszárnyalja az óceán vizének radioaktivitását. —Miért is ne közölhetné velük? — mondta Dudley olyan hangon, hogy a doktor mindjárt tudta, nem tréfál. — Akkor hát mondja meg nekik azt is, hogy a japán kormány kénytelen most átvizsgálni sok ezer hajóját és sok százezer tonna halat viszadobálni a tengerbe. Stowne doktor látva, milyen izgatottan beszélt Dudley ezekről a dolgokról, elhatározta, hogy valóban beszélni fog a tisztekkel és a matrózokkal. — Rendben van — mondta minden lelkesedés nélkül. — Beszélek a fiúkkal. De ahelyett, hogy megrémítsem őket ezekkel a borzalmakkal, inkább néhány gyakorlati tanácsot adok nekik. Még aznap összegyűjtötte a torpedóromooló megmaradt legénységét és a következő beszédet intézte hozzájuk: — Tisztek és matrózok! Nehéz helyzetbe kerültünk mindannyian. (Folytatjuk.) A szovjet honvédelmi miniszter nopiparancsa pillanatban szétzúzni azt ft támadót, amely meg merészeli akadályozni a szovjet népet a kommunizmus építésében. A légierők napja alkalmából Moszkvában és szerte az országban ünnepségeket rendeztek. A fővárosi ünnepségen Rugyenko légi marsall mondott beszédet. Malinovszkij marsall, szovjet honvédelmi miniszer napiparancsot adott ki a szovjet légi flotta napja alkalmából. A honvédelmi miniszter napiparancsában megállapítja: a szovjet fegyveres erők állandóan tökéletesítik harci képzettségüket, hűen őrzik az ország határait és készek minden Port au Prince. Súlyos veszteségeket okoztak a kormánycsapatoknak azok a haiti felkelők, akik augusztus 5-én 1 szálltak partra a szigetország i földjén, hogy megdöntsék Du- valier diktátor uralmát — jelenti az AP hírügynökség. A harcokban Duvalier-nek állítólag 125 katonája esett el, míg a partizánoknak csak 5 halottjuk van. Saigon. Saigon e&. a pagodájánál vasárnap reggel mintegy tízezer főnyi tömeg gyűlt össze, hogy a helyszínen tartott 12 órás éhségsztrájkkal tartsa éberen emlékét azoknak a buddhista szerzeteseknek, akik önmaguk elégetésével tiltakoztak a katolikus Diem diktátor vallásüldözése ellen. A legújabb hírek szerint Saigon katolikus érseke sem támogatja a diktátort. Montevideo. A Popular című uruguayi lap közli Jaime Pereznek, az Uruguayi KP Központi Bizottsága titkárának cikkét „A Kínai Kommunista Párt a kommunista és munkáspártok 1960-i nyilatkozata ellen” címmel. Az Uruguayi KP titkára hangoztatja, hogy a kínai elvtársak olyan szovjetellenes fegyvereket használnak fel, amilyeneket a trockisták, az úgynevezett 4. internacionálé képviselői és az imperialisták alkalmaznak. Koppenhága. Koppenhágában augusztus 16—17-én megtartották a finn, a svéd, a norvég és a dán kommunista pártok képviselőinek értekezletét. Mint a Land Og Folk című lap jelenti, az északeurópai kommunista pártok küldöttségei megvitatták a jelenlegi helyzet egy sor időszerű kérdését. Az értekezlet bebizonyította, hogy a négy kommunista párt azonos nézeteket vall a megvitatott kérdésekben. Belgrád. Kocsa Popovics jugoszláv külügyminiszter ez év szeptemberének első napjaiban hivatalos látogatásra a Lengyel Népköztársaságba utazik. A jugoszláv külügyminiszter viszonozza Adam Ra- packi lengyel külügyminiszter tavalyi jugoszláviai látogatását. Brazzaville. Szombaton este eltemették a brazzavillei kormányellenes tüntetések rend- őrsortűzben elesett négy áldozatát. A koporsók mögött nagy tömeg haladt, s ott voltak az új kormány tagjai is. Youlou abbét, a kormány- ellenes tüntetések nyomán kényszerült lemondásra, jelenleg egy katonai táborban őrzik. Az imperializmus nagy meglepetése a szovjet globális rakéta A Szovjetunió következetes a békés egymás mellett élés politikájában, ám Nyugaton még mindig vannak olyanok, akik világuralomra törnek és a fegyverek erejével szeretnék bebizonyítani, hogy a kapitalista rendszer oldalán van a fölény. A Szovjetunió ezért kénytelen szüntelenül fejleszteni, tökéletesíteni gazdasági és katonai potenciálját. Hruscsov miniszterelnök, esztendeje a Kalinyin választókörzet lakosságához szólva egyebek között beszélt az új globális rakétákról is. Azt mondotta: „Az Egyesült Államok katonai körei valamiféle falat szeretnének emelni a Szovjetunió visszacsapása ellen. Evégett egész radarhálózatot építettek ki, s közben arra számítottak, hogy a hálózat segítségével már röptűkben ártalmatlanná tehetik a rakétákat, amelyek nagyjából az Északi-sarkon át, tehát a legrövidebb úton érkeznek amerikai terület fölé. Nos, az új globális rakéták képesek arra. hogy bármely irányból körülröpüljék a Földet, s bármely célpontot megsemmisítsenek. A globális rakéta léte megfosztja jelentőségétől az előzetes riasztóberendezések hálózatát.” A szovjet kormányfő nyilatkozata hideg zuhanyként érte az amerikai katonai köröket. A Pentagon vezetői ugyanis már régóta nagy propagandát csináltak az Alaszkán, Grönlandon és Angliában létesített három rakétaelhárító riasztóállomásnak. Ezeknek az lett volna a feladatuk, hogy még idejekorán felfedezzék azokat a rakétákat, amelyek az Északi-sark irányából közelednek az Egyesült Államok felé. E megfigyelő és riasztó-állomások felszerelésére, noha a munkával még korántsem készültek el. máris több milliárd dollárt fordítottak, amelyről most kiderült, hogy kidobott pénz, hiszen a globális rakétával szemben ezek az állomások tehetetlenek. Mi a különbség a globális rakéta és a közönséges inter-, kontinentális rakéta között? Az új rakéta a glóbusz szóból kapta a nevét, mivel valóban képes arra, hogy csaknem az egész földgolyót megkerülve mérjen csapóst a célpontra. Ezzel szemben a mai interkontinentális rakéták hatósugara 8000 kilométer körül van. Az interkontinentális rakéta röppályája egy olyan ellipszis ívének felel meg, amelynek egyik középpontja a Föld középpontjával egyezik meg. Ha tehát mondjuk az adott célpont az interkontinentális rakéta kilövőhelyétől északra esik, úgy a rakétát már eleve északi irányba bocsátják fel, s így az ellenfél, amely ugyancsak ebből az irányból számít a rakéta veszélyére, . ott megfigyelő és riasztó-állomásokat szerel fel. A globális rakéta azonban egészen más helyzetet teremt, mert ugyanannak a példánkban szereplő célpontnak a megsemmisítéséhez egyáltalán nem feltétlenül szükséges, hogy a globális rakétát éppen északi irányba lőjék ki. A globális rakétát ebben az esetben js kilőhetik a homlokegyenest ellenkező, tehát déli irányba, s így a rakéta csaknem az egész Földet megkerülve ugyancsak délről, tehát olyan irányból mér csapást az agresszor területére. amerről ez a csapás előzetes megfigyelő-állomások híján készületlenül éri. A szovjet globális rakéta léte meglepetésszerűen érte az imperialistákat. Amint azt maga» Robert McNamara amerikai hadügyminiszter elismerte, a globális rakéták megjelenésével az Egyesült Államok területe déli. keleti és nyugati irányból teljesen védhe- tetlenné vált, mert ott lehetetlen megfelelő megfigyelő- és riasztóállomásokat felállítani. Az Egyesült Államok légiereje pályázatot hirdetett az amerikai globális rakéta megszerkesztésére. Nyilván még jó időbe telik, amíg a tervrajzok nyomán megszületik az első amerikai globális rakéta mintapéldánya, ami újabb bizonyítéka annak, hogy menynyire elmaradt az Egyesült Államok a Szovjetuniótól a rakétaépítésben. Roman Viktorov, az APN tudományos szemleírója. 2 Ám halat is egyre nehezebben tudtak fogni a lagúnában, mert a vörös korallzátonyok között mind gyakrabban tűntek fel a cápák. Az egyik ragadozó majdnem leharapta Tommy matróz kezét. Ezután az eset után rá kellett fanyalodniuk az ehető puhányokra. — Istenem! — kiáltott fel Stowne doktor elszörnyülköd- ve, amint megpillantotta Bridge fedélzetmester kezében a puhányokat. — Azonnal dobja el ezt az undokságot! Hisz ez peloris puhány, a radioaktivitás akkumulátora. — Ugyan, doktor úr! — legyintett a fedélzetmester köny- nyelműen. — Én már annyi ilyen szemetet megettem, hogy rövidesen magam is különféle alfa, béta és gammasugarakat fogok kibocsájtani. — Képzelje csak el — magyarázta Stowne felháborodva az esetet Dudley mérnöknek —, ez a hülye Bridge peloris puhányokat eszik! Tudja-e, hogy amikor kifogtak ilyen puhányokat a Csendes-óceánból, radioaktivitásuk kétezerszer volt nagyobb, mint az óceáni vízé, amelyben éltek. — Ezek szerint komolyan kell beszélni a matrózokkal — javasolta Dudley. — És ez a maga feladata, doktorkám! Magyarázza meg nekik, hogy az óceán vizének radioaktivitása kétezer kilométernyire a