Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)

1963-07-28 / 175. szám

K KULTURÁLIS JEGYZET: Kém se és papilla, de talán Msaiil) Széles koronájú nagy akác­fák alatt, szeszélyesen hul­lámzó homokdombok között nyújtózik a falu — Aporliget. Akácai évszázadosak, homok­ja millió éves — és a község — férjhezmenendő lány — ti­zennyolc esztendős. Szabolcs leghomokosabb sar­ka. Nyírbátoron túl, a román határ szélén, útrahajló akác- erdők közt vezet az út. Meg kell kérdezni, hogy merre, mert Aporliget nincs mind­egyik térképen rajta. Fiata­labb a község, mint az öre­gebb térképek. Kevesen hallottak róla az országban. Most egyszerre ne­ve lett ennek a homokos, aká­cos szabolcsi falunak. Aporli­get talán az utolsó község az országban, ahová bevezetik a villanyt. Vagyis, már bevezet­ték és augusztus húszadikán kigyűl. Az útmenti szürke villany­oszlopok, a fehérre meszelt házak falán hosszú csíkok bi­zonyítják mindezt. Nincs többé sötét magyar falu. Még húsz éve sincs, hogy kezdődött és Aporligeten feje­ződik be. Fedics Mihály mesevilága Aporliget... A nyíregyházi levéltárban azt mondják róla: nincs sok feljegyzés a község­ről, de következtetni lehet, hogy valamikor pór-liget, sze­gényemberek tanyája volt. község a felszabadulás után lett belőle. Az unalomig mondták vala­mikor: a sötét országrész... a ötét Szabolcs-Szatmár. Volt! Je má már a legsötétebbiket, i legeldugottabbat, a legmesz- szebbre esőt sem láttam sö­tétnek. Villany csak augusztus húszadikán lesz, de van ebben a faluban már világosság. Nem a szülőmegyém iránt ér­zett szerétéiből mondom mindezt. Világosnak, ébredő­nek, szépnek láttam ezt a fa­lut, ottjártamkor. Szép a gond­jaival, okos terveivel, komoly parasztjaival, akácfáival, még a sivár homokjával együtt is szép. A látogatónak Is, a lakók­nak is, akik itt az út mentén .búzakévéket kötöznek, tenge­rit kapálnak, nagy kupacokba gyűjtik a szénát és hűsölni a orró homokról az aikácfák alá mennek. A falu Igazgató tanítója Iszály László. Idős ember. Majd harminc éve él itt. Most már itt is marad. Vele járom a falut. Nézzük a homokon ülő aprócska házakat. A há­zak között keménytörzsű vil­lanyoszlop, körötte friss föld­hányás, fekete drót fut a fe­hér házak homlokáig. A falu közepén tér. Ott a kultúrhéz is. Fedics Mihályról nevezték el, a falu szülötte ő, a világ­hírű mesemondó. — Gazdag nép ez, ha szűkö­sen is terem a homokja — mondja a tanító. Gazdag az emberek lelke, vágya, célja Ez teremtette Fedics Mihálj mesevilágát is. Most pedig valóságot formál régi vágyakból Aporliget né­pe. A villany bevezetése való­ságos „forradalmat”, jelent a falu, a családok, de szinte minden egyes ember életében. Nem sajnáljuk a néhány bi*kát" Járom az utcákat a tanító­val, és mind jobban érzem, látom, hiszem, hogy ez így van. Leninről beszélünk. Lóm, milyen világosan tudta, hogy a villamosítás egyik legna­gyobb lépés az új társadalom felépítéséhez. Ki tudja hány­szor bizonyosodott ez be azóta, de itt Aporligeten szinte is­kolapéldája ez. Hó gyan? A termelőszövetkezet irodá­ja éppen olyan kis házban van mint akármelyik másik a széles út mentén. Nem a jól gazdálkodó szövetkezetek kö­A falusi könyvterjesztés gyakran nem tudja helyére tenni munkájában, hogy meddig kultúrpolitika, med­dig kereskedelem. E szemléletből fakad még ma is, hogy akad néhány föld­művesszövetkezet, amely el­sősorban kereskedelmi ügy­letnek látja a falusi könyv­terjesztést. Mindenáron a könyveladást szorgalmazza, ahelyett, hogy az olvasási igény felkeltését célsó intézkedéseket, segítségnyúj­tásokat venné figyelembe. E nézettel szembeszállva már sikerült elérni, hogy a könyv forgalmát földműves- szövetkezeteink zömében kü­lönválasztják — és nemcsak különválasztják, hanem jó értelemben el Is határolják —, a só, paprika és egyéb közszükségleti cikkek forgal­mától. Ez év márciusában a Népszabadság Cikke — Ke­reskedelem -gagy kultúrpoli­tika —, nyújtotta a legfőbb eszmei segítséget. Ahol meg­fogadták az ott felvetetteket, lényegesen jobb eredménye­ket tudtak elérni, mint ahol továbbra is a szűk kereske­delmi elképzelések megvaló­sítására törekedtek. .Országosan a falusi könyv- terjesztésre a SZŐVOSZ mintegy hatvanmillió forint összeget fordít évente. E ha­talmas összeggel lényegében meghatározza a SZÖV- KÖNY Vállalat beszerzési politikájával, hogy az ország falusi lakossága milyen mű­veket kapjon kézhez, milyen könyveket olvasson. Így az évente kikerülő művek vá­lasztéka igen széles skálájú, nem beszélve arról, hogy a SZÖVKÖNYV Vállalat fővá­rosi könyvüzletekkel egyidő- ben árusítja az újdonságo­kat. A különböző falusi kul­turális eseményeknek az el­múlt két év alatt hathatós tényezője lett a könyvvel kapcsolatos rendezvény: könyvbál, író-olvasó talál­kozó, ankét. Szabolcs-Szatmár megyé­ben a földművesszövetkezeti könyvesboltok tevékenysége I960 óta egyenletesen fejlő­dik. összehasonlításként ér­demes megemlíteni, hogy 1962 első félévéhez viszonyít­va 1963 első félévében 9,0 százalékos forgalomemelke­dés jelentkezett. A társadal­mi könyvbizományosok szá­ma 075, ebből 250 pedagó­gus. Jelenleg a társadalmi munkások szervezésében hiányosság, hogy a megye termelőszövetkezeteinek több mint 60 százalékában nem működik bizományos. Így lassan, vagy egyáltalán nem jutnak el a legfontosabb me­zőgazdasági szakkönyvek azok kezébe, akiknek első­sorban szükségük lenne rá. A megyei - könyvbarát- mozgalom mór sok jó kezde­ményezés megvalósításával, a társadalmi erők összefogá­sával enyhített ezen a gon­don is. A könyvbarát-mozga- lomban részt vevő szerveze­tek összehangolt munkájá­nak egyik jó fokmérője az egy lakosra eső könyvfor­galom alakulása: 1957-ben 5 forint 61 fillér volt, 1962-ben már 13 forint 73 fillérig emel­kedett. Ez arra figyelmeztet, hogy még mindig sok a ten­nivaló, hiszen ez az összeg az országos átlag alatt Pan. A Szövetkezetek Országos Szövetsége és a Magyar Írók Szövetsége, hogy javítson a könyvterjesztés mutatóinak jelenlegi helyzetén, hogy egyre nagyobb mértékben felkeltse az olvasási igényt, olyan intézkedéseket hozott, melyeknek hamarosan már jelentkezik az erkölcsi ered­ménye. Budapesten megala­kult a földművesszövetkezeti mozgalom köré csoportosult írók baráti köre. Ez év jú­niusában az első tíz író már elutazott az ország különbö­ző vidékeire, hogy még élőb­bé tegye a művelődés e szer­ves részét. Az így vidékre utazott Írók megismerked­nek egy-egy járás életével, az ott szerzett élményeiket írásaikban visszaadják.' Sza­bolcs-Szatmár megyébe az első csoporttal indult el Végh Antal fiatal író és őt köve­tik majd hónapról hónapra a többiek: Berkesl András, Gergely Mihály, Fekete Gyu­la, Féjja Géza, Baranyi Fe­renc, Soós Zolién és mások. Az ösztöndíjjal vidékre kül­dött írókat azokra a helyek­re irányítják, ahol a SZÖ- VOSZ és az írószövetség, ahol az élőszó erejére is igén nagy szükség van. Mi g. ént ónt napjainkban kezdődnek az őszi megyei könyvhetek előkészítő mun­kálatai. Ezt az időt arra kell - fordítani, hogy elsősorban azok a községek kapjanak író-olvasó találkozót, könyv­vel kapcsolatos rendezvényt, ahol még a tennivaló dan­dárja hátra van, Az őszi me­gyei könyvhetek sikere már nagyban biztosíthatja, hogy Szabolcs-Szatmár megye is eléri“ az egy főre eső könyv­forgalomban a 16 forint 20 filléres országos átlagot. Földi Lajos 1963. július 28. zül való ez, de most vezetők­nek, tagoknak egyaránt új re­ménye van. Tavasz óta más a vezetőség és szinte ezzel együtt változott a tagság mentalitása. Huszonegy forintról indulnak felfelé. Hosszas fáradságos, szomjas az út. Segíteni fogja őket a villany. Tervük: vil­lanydaráló, villannyal hajtott fűrésztelep, takarmányfeldol­gozó üzem villamosgépekkel. Nem nagy tervek, de indulás­hoz jó. — Könnyebb lesz az embe­rek munkája, túl a nagyobb jövedelmen — mondja Szabó Emma, a szövetkezet főköny­velője. Igen, ha csak ezt vesszük. De van itt más is. Az embe­rek tudatának változása. A magasabb műveltség. Az egy­re szélesedő látókör. Javuló rmmkaerkölcs, nagyobb szak­értelemmel végzett munka. Néhány év múlva forintban fog mindez jelentkezni. Szakértelem, műveltség, tu­dás: mert ertélkül ebből a ho­mokból gazdagon termő vilá­got sohasem lehetett volna te­remteni. Pór-liget volt ez, de gazdag, művelt, boldog Aporliget vil­lany nélkül sose lehetett vol­na belőle. — Nem sajnáljuk azt a né­hány birkát augusztus húsza­dikán — beszél az ünnepség­ről Tatár Árpád, az egyik tsz­vezető. mert lesz néhány juh, amelyik nem éri el, hogy ki- gyúljon a faluban a villany. Letenni a terheket Sok okos tervről beszélge­tünk még, amit villany nélkül nehezen, több ideig, vagy egy­általán nem lehetne elérni. Itt a háromszáz holdas erdő. Ha kitermelésre kerül a sor, vil­lanygéppel végzik. Alakul, forr, éled ez a falu. Az a legszebb benne, hogy a magukénak érzik a lakói. A legifjabb aporligetiek igazán. Ez évben hetvenezer facseme­tét ültettek el az aporligeti kis leánykák, legénykék. Tudni, tanulni, élni akar­nak. Fiatalok, idősek egyaránt, A nyolcadik osztályt a legutóD- bl tanévben harmincnyolcán végezték el. Fele középiskolá­ba ment. És micsoda skálája az akarásnak: az idén végezte a nyolcadikat a falu hatvan­PÓR-LIQET ÉS APORLIQET Kinyílik a világ egy falu előtt három éves tanácselnöke is, úgy, hogy egyszer sem hiány­zott. Lám, van fény a faluban, ha majd kigyúl a villany, nem az adja a világosságot, csak erő­síti, mert Aporligeten az Igazi világosság réges-régen kigyúlt. Még valamikor a tanyasi pó­rok idejében. Húsz év óta erő­sebben izzik. Tartóoszlopa a munkaszeretet, a szebb, kul­turáltabb élet utáni vágyako* zás. Eben a faluban nagyon erősek ezek az oszlopok, olya­nok, mint a vezetéket tartó nagy vastag betongerendáké. Micsoda gondok! A földmű­vesszövetkezet el kell hogy ad­ja tizenhat petróleumos hordó­ját. Majd háromezer literig ment fel a havi petróleumfo­gyasztás. Nem is csoda, mert a kultúrház nagytermében ti­zenhat-húsz lámpa égett. Bi­zony ritkán. Nem szívesen jöt­tek ide színészek, színjátszók. Hogy mit jelent az óvoda Néha előadás közben elaludt a lámpa, ha agregátort sze­reztek, elromlott. Sok volt a baj. Még az iskolában is kel­lett esténként tíz-tizenkét lám­pa. A téli analfabéta tanfo­lyam is petróleum égő fényé­nél folyt. Az Idősebb Írástudat­lanoknak nagy megerőltetés volt ez. A tanfolyamot mégis befejezték, mert az is hozzá­tartozik a fény ünnepéhez hogy az írástudatlanság terhét letehessék még azok is, akik ötven—hatvan éve hurcolják magukkal egy nyomasztó Vi­lágból. Aporligeten nemsokára a Nemzeti Színház előadásait is látják. Kiváncsiak a Népsta­dionra, a legújabb filmekre. Látni akarják az egész vilá­got. A televízió sokat elvisz belőle Aporligetre is. Több pa­rasztcsalád van, amely tervezi, hogy vesz. A tanítók, a tanács, a tsz-vezetők közül is többen. Ezeket beszéljük sétáldskoi a falu utcáin. Szívesen szól­nak mindenről, boldogan, min akinek öröme van. —■ A rádiók! — azt kihagy­tuk — mondják. A telepes rádiók mennek a tanyára. Újat vesz sok család. Aztán a moziról beszélünk. Nagy láto­gatottsága Volt eddig is, de ez­után többen mennek este, Ne­on világítás lesz az utcán, nem kéll majd botorkálni ha­zafelé. — Búcsúzkodjunk? — kér­dezi Sanyi, a gépkocsivezető. Csakhogy még nem enged­nek el bennünket. Meg kell nézni a falu büszkeségét. Nem a legidősebb ember az, nem Is a legszebb lány, haném a hat­százezer forintért épített nap­közis óvoda. Hogy ragyog itt minden! Kik csinálják ezt a tisztasá­got? Külföldi vendégeket kel­lene Idehozni: íme lássák, Itt nevelik egy eldugott szabolcsi falu jövő. nemzedékét. Egész­ségesen, tisztán, boldogan. Ezek a gyermekek mér csak könyvből olvashatják, hogy volt idő ezen a vidéken, ami­kor homokba ásták az anyák a gyermekeiket a kukorica­föld végén, hogy el ne. kószál­janak. míg ők kapálják har­madába, aratják tizedébe a homok silány tengerijét, gabo­náját. Hej! Álmodó Móricz Zsig­mondi Ha egyszer átgyalogol­nál ezen a ml új Világunkon! Hazaiön egy fiú Ki mit vár a villanytól az óvodában? Papp Győrgyné, a vezető óvónő: liogy könnyebben va­salhasson, főzzön, mosson majd munka után a családjá­nak. Munkatársai: porszívógé­pet, padlókefélót, nagyobb tisztaságot. — Ettől nagyobb tisztaságot? — Ha nem is nagyobbat, de könnyebb munkával. És Krancz Sárika — a leg- fiatalobb óvónő: Az ám! Sári­ka nagyon sokat vár. Minden­kinél többéit, zenegépet, twist lemezeket — az természetes. Pestről került Ide. Itt Is akar maradni egész életében. Csi­nos, fiatal, kedves arcú. Ti­zennyolc éves. Talán éppen egyidős Apafii get tel. Azzal, hogy a szétszórt házcsoportok­ból rendezett község lett. — Igen, de mi hát az, amit ő vér? Ugyan, mit is várhat­na? — Hogy majd hazajön egy fiú a városból, mert lesz már itt minden. Munka, szórako­zás, vidámság. Legyen! Olyan széppé és bol­doggá váljon az életük, mint amilyennek Sárika és az apor- Ugetiek megálmodták. Világítson hozzá a villanyi Végh Antal Egy asszony írta: I állja Hr uses óva Harminc éve kénysze­rült a föld alá Para­guay Kommunista Pártja. Beszélj! Feje, válla, háta, gyomra sa­jog. Szörnyen fájnak az üté­sek. — Beszélj, te rohadt! Be­szélsz? Kivel tartod a kap­csolatot? Márta hallgat. — . Beszélj! És ismét záporoznak az üté­sek arcára, fejére. — Ismered őt? Márta kinyitja szemét, hogy lássa, kit mutatnak neki. Ne­héz megismerni az eltorzult arcú embert. Ki lehet ez a pária? Oh a szeme az tüzel, szinte villámokat szór, bér a teste az ösáze van törve. „Igen, ez Karlosz! Üdvözöl­lek drága Karloszom..;’’ gon­dolja Márta. — Én őt nem Ismerem, elő­ször látom,.. — Nem Igaz! Ismered! Az anyád kutyauristenlt, — hang­zik a durva káromkodás, or­dítás és valamilyen idegen szavak is hallatszanak. „Mit is jelent ez? Igen ezt németül mondták. Mondták is egyszer az elvtársak, hogy a rendőrségben nagyon sok volt SS. és Gestépós szolgál... Te­hát Stresner az egyik rendőr­tiszt német. Így van. Az a vörös hajú nem is tud spa­nyolul... Igen, valamikor bi­zonyára így hallgathatta ki, vallatta, ütötte-verte az orosz : partizánokat, de az oroszok győztek. Most biztos fél, hogy mi is győzünk, s akkor nem : lesz hová bújni... Ezért van­nak olyan elszánt harcban el- , lenünk” — száguldoztak agyá­ban a gondolatok. Mártát a falhoz állították. — Ide figyelj! Nézd meg jobban, hátha mégis megisme­red, hátha visszaemlékszel! Márta csak nézi, hogy val­latják elvtársát, szerelmét, aki­vel együtt dolgozott a föld­alatti mozgalomban. Minden ütés, amit Karlosz,ra mérnek, mintha Márta szívét érné. Né­zi, amint Karlosz büszke fejét belenyomták a vederbe, az tán bekapcsolják az áramot. Ügy szeretné kiszakítani ma­gát a bilincsek közül, s vállal­ni Karlosz helyett a szenve­dést, segíteni neki, mondani, hogy... Nem! Nem lehet! izzó tekintettel néz a vallatókra, alig hallható hangon suttogja magénak „Márta légy erős, kemény, csak előre nézz” Kar- los« megkínzott te»'ét feleme­lik, s odadobják a sarokba, ahol Márta áll. „Talán újra fognak vallatni engem?” Márta becsukja a szemeit. A szobába zaj, tompa huppanás. csak a földre dobott test ad­hat Ilyen hangot, Szörnyű per­cek! Milyen szörnyűségek vár­nak még rá. Forró könnycsep­pek gurulnak végig összetört arcán. Gondolatai csapongnak, az emlékek, amikor még együtt volt Karlosszal, mikor csókol­ták egymást, együtt dobbant a szívük. Milyen szörnyű most nézni a haldokló Karlosz Üve­gesedé szemét. A vallatok Mártát ismét üt­legelni kezdték. ŰJabb és újabb módszereket eszeltek ki, míg végül Márta elvesztette eszméletét. A börtön kórhá­zában ébredt föl, feje nagyon fájt, csak egy gondolat foglal­koztatta — bár teste erőtlen volt —■ „bosszút Karlosz vé­réért.” „Ok azt hiszik, hogy már végem lesz. Nem! Én erősebb lettem, ezt majd megértik ők egyszer.” Néhányszor megjár­ta már az utat a börtönkórhé- zi szoba és a vallató kamra között, Üjabb kínzást találtak ki számára. Egy éjszaka Mérla elaludt. A szomszéd zárkából gyermek sírást hallott. Tudta, hagy eb­ben a börtönben minden zár­ka Ilyen, mint az övé, —• csu­pasz kövek, falak, A gyerek panaszosan, fájón sírt. Fél­álomból felemelte fejét, meg­érezte. hogy a g'-ermek kicsi még. Igen, ez az 6 gyermeké,,, Mit akarnak? Aljasok, így akarnak kicsikarni tőlem va­lamit? Márta nem bírta to­vább, az ajtóhoz rohant, öklé­vel verni kezdte. Zokogva, könnyek között ordította: — Nyissátok ki! Nyissátok ki! Az ajtóban megjelent két börtönőr. Vadul ütni kezdték, s ütötték, míg eszméletét nem vesztette. Ekkor egy vedér szennyes hidegvízzel öntötték le, s a zárka ajtaja ismét be­zárult. Ki tudja meddig fe­küdt így eszméletlenül, mikor magához tért, felemelte fejét, hallgatózott. A szomszéd zár­kában a kicsi még mindig ke­servesen sírt. Ólomlábakon cammogtak a percek. Mellette sírt, zokogott a gyermek, éhes volt. Bántotta szegényt a le- vegőtlenség és a sötét. Márta néha azt hitte, már-már meg­őrül, Nem tudta, mikor van este,.mikor reggel, mert a zár­kában mindig éj volt, nehéz levegőtlen éj. „Nem, nem sza­bad.,. Most Összeroppannom nem szabadi!! Ha én valla- nék.„ Óh nem, szörnyűség! Sok-sok élvtárs pusztulna el. Mindegy, inkább én. csak Ők folytassák tovább a harcot. Márta, hogy ne hallja a szf- veltépő gyermeksírást, gondol­kozni kezdett. Vajon, mi van túl a börtöiifalon? Igen, mikor még Márta ve­zetett egy klubot, melyben az édesanyák gyűltek össze, har­coltak az iskolák számának a növeléséért, szereztek ■ tejet a gyermekeknek, gondoztál: az elhagyatott kis apróságokat. A rendőrség csak ezt a tevé­kenységet Ismerte, Hogy kom­munista volt. ezt, nem tudták. Ha tudnák, biztos nem élne már. „.Mária éhségsztrájkba kez­dett. Ez tizenhét natha folyt már. A tizennyolcadik napon a börtön kórházba vitték ugyanarra az ágyra került, ahol előzőleg volt. Három hétig nem bántották. Márta kiss« rendbe jött és egy éjjel isméi értejöttek. Kiráncigálták az ágyból, egyszál ingben. Márta úgy gondolta, most ismét el­viszik a sírgödörhöz, s végez­nek vele. Megérkezett a gép­kocsi egy ismeretlen helyre és kibödták belőle, Mikor fel­ocsúdott pillanatnyi kábulatá­ból, a rendőreik mái el is tűn­tek. Éjszaka volt, de Márta sze­me hamar megszokta a söté­tet. Nem messze tőle egy kis temető volt, oldalánál folyt egy ezüstösen csillogó folyó — ez biztos a Pilkomájó, de hisz akkor közel van az argentin határ. Hajóéiban jöttek a folyóhoz az asszonyok mosni. Megtalál­ták Mártát s magukkal vitték a közeli Klorindn falucskába. Felöltöztették, jól tartották, néhány napig pihent. Egyszer­re elvtárank érkeztek Mártáért. Ekkor tudta meg., hogy Brazí­liában, Argentinéban, Urugay- ban hogyan küzdöttek az éle­téért... Most Márta Lelsamott bará tok közt él egy latin-amerikai országban, s álmodik a pilla­natról, mikor ismét visszatér­het hazájába folytatni abba­hagyott harcát. Álmodik arról, hogy egyszer még szembenéz kínzóival, barátainak, elvtár- Sáinak, férjének, gyerme­keinek gyilkosaival. ...Márta elmondotta magá­ról, hogy ilyen, mint ő, igen sok van hazájában kik szíve­sen áldozzák életüket is a haza szabadságáért, n-'pük ke­nyeréért, gyermekeikért, a boldogságért. Az Ogooyok című szovjet folyóiratból fordította: * Pusztai András. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom