Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-23 / 170. szám
Napié 1963. július 23, kedd. Névnap: LENKE. A Nap kel 4 óra 10 perckor, nyugszik 19 óra 30 perckor. A Hold kel 6 óra 46 perckor, nyugszik 21 óra 17 perckor. Jól jövedelmez a hibrid paradicsom 150 000 forintos bevételre számítanak a kertészetükben egy katasztrális hold hibrid paradicsomból a tiszanagyía- lui „Űj Élet” Termelőszövetkezet dolgozói — írja Hollősi Árpád tudósítónk. Tehenészetükben a fejési átlag megközelíti a tizenkét litert. Rossz családi körülmények között élő gyerekek helyzetét vizsgálta meg a Baktalóránt- házi Járási Gyermekvédő Bizottság. Több esetben hoztak olyan határozatot, hogy a szülőket a rendőrség és a gyámhatóság közös figyelmeztetésben részesíti gyermekeik helytelen neveléséért. Napfogyatkozás Szombaton délután Kanada és az Egyesült Államok északi területein napfogyatkozás kezdődött. Alaszkában, Anchorage váróé térségében teljes napfogyatkozást észleltek, úgyhogy a város utcáit ki kellett világítani. Vasárnap hajnalban 30 másodpercig tartó teljes napfogyatkozást észleltek a Japán északi részén lévő Hokkaido szigeten is. Befejeződött a moszkvai filmfesztivál Moszkva (TASZSZ) Vasárnap a Kreml Kongresszusi palotájában záróünnepség keretében osztották ki a 3. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A fesztivál nagydíját Fellini „Nyolc és fél” című filmje nyerte. A rövidfilmek közül a magyar „Ének a vasról" című film kapott aranyérmet. A játékfilmek ezüstdíjait az „Üresjárat” című szovjet, a „Fekete szárnyaik" című lengyel és a „Legenda a vonaton” című magyar filmeknek ítélték. Ezüstdíjas dokumentum filmek: „Egy ütközet története" (Kuba), „Márciusáprilis” (Szovjetunió), „Auto- mánia, 2000’ (Anglia). Nemzetközi Gyors- és Gépíróbajnokság A Nemzetközi Gyom- és Gépírószövetség 25. kongresz- szusa keretében a csehszlovák fővárosban vasárnap tartották még a gépíró-világbajnokságot. A bajnokságon 17 ország — köztük Magyarország — 71 versenyzője vett részt. A bajnokság eredményét július 24-én teszik közzé. Olvasóink figyelmébe Mai lapszámunkból a folytatásos regény részlete, anyagtorlódás miatt kimaradt. „Tanítók Akadémiája” címmel egyhetes tanfolyamot rendezett a közelmúltban a Felsőfokú Tanítóképző szakszervezete és a megyei pedagógus szakszervezet a tanítók továbbképzése céljából. Mándokon vendégszerepei csütörtökön a József Attila Művelődési Ház színjátszócsoportja. D. Nicodemi: Tacskó című háromfelvonásos színművét mutatják be. 8000 csirke felnevelését ütemezték be terven felül a sé- nyői „Búzakalász” Termelő- szövetkezetben. A terven felül tenyésztett csirkékből ötezer már elérte az öthetes kort 60 —65 dkg-os átlagsúllyal. Közöljük kedves mozilátogatóinkkal, hogy a szélesvásznú Dózsa moziba július 25-tól 31-lg jelzett „ÉJSZAKA” című film nem jelenik meg. Helyette július 25, 26-án AMERIKA EGY FRANCIA SZEMÉVEL. július 27, 20 ES VARSÓ MESSZE VAN. július 20. 30, 31, BABETTE HÁBORÚBA MEGY. (57710) Meleg Idő Várható időjárás ma estig: napos, meleg idő. Néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt keleti szél. Várható iegmagasabbb nappali hőmérséklet 31—34 fok között. Harminc fiatal medikus végzi nyári gyakorlatát a nyíregyházi megyei kórház különböző osztályain. 23 309 db üveget fontak be a Háziipari Szövetkezet ti- mári fonórészlegénél 6 hónap alatt. Elkészült ezenkívül 893 db gazdasági kosár és 514 db ruháskosár. Az elkövetkezendő II. félévben hasonló meny- nyiségű üveg fonására kerül sor. Nyíregyházát is megtekintették országjáró kőrútjuk során a harminchattagú Zala megyei pedagógus küldöttség tagjai. Tüzet okozott az eldobott égő cigaretta Vasárnap délután Nyíregyházán a Kordován bokorban keletkezett tűz Kulcsár András portáján. Nagy mennyiségű szalma és szálas takarmány égett. A tűz keletkezési okának kiderítésére megindították a nyomozást. A másik tűzeset hétfőn hajnalban történt a Nagyhalászi Kendergyár öltözőjében. Feltehető, hogy a tűzet eldobott égő cigarettavég okozta. A kár jelentéktelen, de intő példa arra, hogy csak a kijelölt helyen szabad dohányozni. Csillebércre utazik augusztus 3—12-ig a Felsőfokú Tanítóképző Intézet száztíz első és második évfolyamos hallgatója. A fiatalok úttörőve- zető-képző tanfolyamon vesznek részt. 600 szénaszárító állványt készítettek az építkezéseknél fennmaradt hulladék fából az ibrányi „Petőfi” Tsz-ben. Ezzel a munkával jelentős önköltségcsökkentést értek el. Indonéz-óceánra változtatták Sukarno elnök kívánságára az Indiai-óceán nevét. A televízió mai műsora 18,25: Hírek. — 18,30: Műsor 10—14 éveseknek. 1: Afrika, a fekete födrész, a tábortűz és a tv rejtvénymű9ora. 2: Mese a fehér mackóról, lengyel kisfim. — 18,50: A játékigazgató. Magyarul beszélő szovjet kisfiún. — 19,10: A Duna felett, helyszíni közvetítés az épülő Erzsébet hídról. — 19,30 TV Híradó. — 19,45: Szép ólmokat, gyerekek! — 19,55 Falu járó kamera. — 20,15: Az áldozat közbeszól II. Magyarul beszélő NDK bűnügyi film. 14 éven felülieknek. — 21,15: Népdalok. Boi- ross Jolán, Gaól Gabriella, Béres Ferenc és Bojtor Imre énekel. — 21,35: Beutaló az „üdülőknek—üdülőkről" című vidám műsor rejtvénye. — 21,45: Az Irodalmi Klub nyereményeinek sorsolása. — 21,55: Hírek. TV Híradó (ism.) Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés: Méhész Pál és Borsos Irén leánya Irén, Éva, Füzesséry Tibor és Póka Ilona fia Tibor, Farkas János és Lipcsei Mária leánya Valéria, Perecsi Sándor és Csóscsu Ilona leánya Ilona, Mirtill, Oláh Lajos és Hersman Erzsébet leánya Erzsébet, Tornai Mihály és Szentesi Erzsébet leánya Magdolna, Vegyenás Sándor és Rizán Erzsébet fia Mihály, Gutyán József és Sári Mária leánya Zsuzsánna. Házasság: Bálint Mihály és Gyureskó Ilona házasságot kötöttek. Halálozás: Hudák János 31 évei, Nagy Gáborné 59 éves, Rippel Béla 81 éves, Bóka Katalin és Szabó Gábor csecsemők elhunytak. Cs. Horváth Tibor — Zórád Ernő : A capuai fenevad 26. Előzmények: Az időszámításunk előtti 74. esztendőben, Spartacus vezetésével fellázadnak a capuai gladiátorok. A vezér útnak indítja Rómába Amicát, a szép és művelt görög rabszolgalányt, hogy elvigye a felkelés hírét az ott élő rabszolgáknak. A követ kísérője Mnogo, a fekete óriás. (Folytatjuk) Claudius practcrnak, a Mons 'Vezuvius TÖVÉBEN TÁBOROZÓ HÁT CONORS PARANCSNOKÁNAK KAPÓRA JÖTT A FOGOLY. HÍREKET SZERETNE KAPNI AZ ELLENSÉGRŐL. MnOGO AZONBAN MAKACSUL HALLGAT. Felújított gördülőcsapágyak Gyártja: MAGLODI GÉPGYÁR ÉS ÖNTÖDE MAGLÖD P^endelhető és vásárolható korlátlan mennyiségben Budapesti Csapágyüzletünkben V., Alkotmány u, 13. AZ ŰJ AR 50%-AÉRT. (258) MAI KÉRDÉSÜNK: Miért hali gátolt vasárnap a vezetékes rádió? Hétfőn délelőtt néhány Vö- röhadsereg úti lakó kereste fel szerkesztőségünket és elpanaszolta, hogy vasárnap délután hallgatott a vezetékes rádió. Éppen ez az az időszak, amikor az emberek jobban ráérnek rádiózni. Mi volt a hallgatás oka? Válaszol: Demeter László, a posta műszaki előadója: — A panaszok valóban helytállóak. Sajnos, az történt, hogy vasárnap délelőtt folyamán a III. számú postán, ahol a vezetékes rádiók gócpontja van, leégett két erősitőberendezés. A hibát hétfő reggel 7 órára kijavítottuk. A sajnálatos műszaki hibáért rádióhallgatóink elnézését kérjük. Nyíregyházi diákok sikere a tanulásban és a munkában A Sárospataki Diáknapokon részt június 30-tól július 13- a Nyíregyházi Vasvári Pál ig. Körösi Tibor tanár, szer- Gimnázium 12 tagú köldöttsé- vező és irányító munkájával ge szép eredményeket ér el a fiatalok 3.2 iskolák közötti a szellemi és kulturális ver- termelési versenyben első he- senyeiken egyaránt, Egy ezüst lyezést érteik el. Ezért a plakettet, egy ezüst- és négy tábor vezetősége értékes ju- bronzérmet szereztek a ve- talmakben részesítette az ön- télkedóikön, ezenkívül több ér- kéntes építőmunkásokat ésve- tékes helyezést értek el. zető tanárukat. Az iskola KlSZ-fiatalsága A brigádok közötti vermest ismét öregbítette a gim- senyben a Vasvári gimná- názium jó hírnevét ziutn fi3Wltódík osztályos bi*i— A taUtodl „IHH4n GW*- önkéntes Ifjúsági BpítŐtá- vej borban 28 vasváris fiatal vett —torna— úúsgyári használatra 6s a tejipari, vendéglátó és kiskereskedelmi vállalatoknak. A nyíregyházi almatárold jéggyárában korszerű eszközökkel folyik a jéggyártós. Daruik emelik a kockás „étkezési” jégdarabokat, melyet orvosilag ellenőrzött tiszta vízből, higiénikus módon gyártanak. Két műszakban 220—240 mázsa jég készül az almatárolóban. A június 1-től működő jéggyártó üzemben dolgozik Antal József, Kertész László és Spinűiért János. A jeges emberek főleg a külfödre szállítandó szabolcsi gyümölcsök .kisérésére” termelnek jeget, ezenkívül a fennmaradó mennyiséget a vendéglátó vállalatnak és az fms2-eknek adják át. A jégtárolóban dolgozó három jégdarus fagypont alatti hőmérsékleten dolgozik. S jól esik a felszínre jönni egy kis sütkérezésre. II MOZIMŰSOR széf esvAsznO rertmozd július 18—24-ig. (csütörtöktől— szerdáig). Széles változatban. PÁRIZSI KALAND. Francia íilmvigjéték. Előadás kezdete fél > érakor. Pénztárnyltás délután 8 érakor* SZ1ÍLKSVASZNO DÓZSA MOZI'. Július 13—84-ig (csütörtöktől— szerdáig.) VALAHOL EURÓPÁBAN. Egy fiatalkorú csavargó banda története. Magyar film. Főszerepben Som- lay Arthur. Előadások kezdete: fél í, fél 7 és fél B órakor. GORKIJ MOZI: július 22—24-ig (hétfőtől—szerdáig.) Csak 18 éven felülieknek. EGY ASZ- SZONY MEG A LANYA. Magyarul beszélő olasz film. Előadások kezdete: t 8 ét I érákét. MÓRICZ ZS1GMONT) MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: július IS—24-ig. (péntektől—szerdáig.) Szél.-s változatban. MEZTELEN DIPLOMATA. Rejtő Jenő, P. Howard „Vesztegzár a Grand- hotelben” című humoros regényéből készült új magyar fii fn vígjáték. Előadások kezdeté; fél t é9 fél 8 órakor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolos-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, 3enczur tér 21. Tel.; 16—70 16—71, 16—78. Felelős kiadó. Farkas PáL Kiadóhivatal. Nyíregyháza, Zsdánov u I. Tel: 30—00. Teijesztl a Magyar Posta, index szám- 25 059. Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Szokolai Sind«« Két hétre csökkent a vállalási idő a Patyolatnál Vasalás órák alatt — meg is várható A tavasz folyamán több esetben írtunk a Patyolat Vállalat munkájáról. A dolgozók kifogásolták, hogy nagyon hosszú a vállalási idő, nem szállítják pontosan a kitisztított ruhákat. — Azóta örvendetes javulás állt be — tájékoztatott Valkovics István igazgató. — A korábbi 6—7 hetes Vállalási idő Nyíregyházán 14 napra, vidéken 20—21 napra csökkent. Kivételt képez a különlegesen szennyezett öltöny, amelynek a tisztítása 18—18 napot vesz igénybe. - Figyelembe vettük a korábbi évelt tapasztalatait. Általában a csúcsforgalom tavasszal és ősszel következik be. Hogy elkerüljük a torlódást, emeltük a vasalók létszámát. Most már jól betanított szakmunkásgárdával rendelkezünk. — Korábban kaptunk két vasalógépet, amelyek sajnos mindig rosszak. Kihasználásuk alig 50 százalékos. Most megpróbáljuk azokat átalakítani. Így a vasalás lényegesen javulni fog, gyorsabb lesz. — Augusztus elsejétől érdekes újítást vezetünk be. Nyíregyházán a Szabadság téri üzemünkbe, továbbá a mátészalkai, fehérgyarmati, kisvárdaí, vásárosnaményl és tiszavasvári üzleteinkbe vasalókat küldünk ki. A kitisztított ruhákat így a helyszínen vasalják. Elkerüljük a hosszadalmas szállítást és a vele járó törődést, gyűrődéseket. A vasalóitat folttisztításra is kiképezzük. Nem keit egy kis pecsét miatt Nyíregyházára küldeni az Öltönyöket, a helyszínen kitisztítják azo- kät» SÍ5t. ha valaki Déldául e*v báli mulatságon összegyúrta a ruháját, 1—2 óra alatt kivasalják. Nyíregyházán, a Szabadság téri üzemünkben külön kis öltözőfülke lesz, ahol a vasalásra várakozók köpenyt kapnak arra az időre, amíg a munka tart. Ezzel az újítással tehermentesíteni tudjuk a központunkat, ugyanakkor a kiszolgálás lényegesen gyorsabb lesz. Azt akarjuk, hogy ne ismétlődjön meg az a nagy torlódás, ami a télen volt. Bogár Ferenc lázmarás emberek a kánikulában Jég kíséri a gyümölcsöt forró útján Kint 30—35 fokos hőség zzasztja az embereiket. Igazi cánikula... Am vannak emberek, akiknek nincs melegük, sőt fáznak is. A húsipari vállalat éggyárában Hámorík Mihály /esetésével Szolnoki István, Rétkai Károly és Ugyan András egyáltalán nem izzad a iéggyértó tartályok mellett. A tartályokban a hőmérséklet —15 Celsius. A Bethlen utcai telepen 24 óra alatt 400—450 tábla Jeget készítenek saját