Kelet-Magyarország, 1963. július (23. évfolyam, 152-177. szám)
1963-07-20 / 168. szám
iapló A lottó nyerőszámai: 21, 35, 36, 48, 60 Október 1. helyett augusztus 20-án fejezik be megyénk utolsó községében is a villamosítást FIGYELEM! FIGYELEM! Vásároljon a nyíregyházi földművesszövetkezet A TIT ÁSZ Nyíregyházi Üzletigazgatósága ebben az évben hetedszer nyerte el az élüzem rímet. A kitüntető cím elnyerésében jelentős szerepük volt a szocialista rímért küzdő brigádoknak, a brigádokra és egyénekre épülő versenyvállaláaok teljesítésének. Összesen 14 kollektíva dolgozik a s2ocialistá brigád címért. Ebből 7 brigád elnyerte a megtisztelő címet. Van olyan kollektíva, amely már háromszor kapta meg a j szocialista címet. Ebben az évben újabb 26 kiváló dolgozó kapott oklevelet, tízen jel- vényes kiváló dolgozó oklevelet kaptak, összesen mintegy 20 ezer forint jutalommal. A szocialista brigádok 16 ezer forint jutalomban részesültek. A nyíregyházi üzletigazgatóság ebben az évben vállalta, hogy a tervezett kilovatt- óra villamos energia kiesést 5 százalékkal csökkentik. Az első fél évben betervezett kiesést lecsökkentették s a tervezett .24 ezer forinttal szemben a kiesés alig haladta meg a 10 ezer forint értékű villamos energiát. A villamos energia kiesés jelentős csökkenése azt eredményezte, hogy az üzemek mintegy félmillió forint megtakarítást értek el ezáltal. Idei vállalásukban szerepelt, hogy hálózatszerelői tervüket 10 százalékkal túlteljesítik. Ezt azonban a téli C& kora tavaszi rossz időjárás miatt nem tudták teljesíteni. Újabb vállalásban ígéretet tettek, hogy a lemaradást június 30-ig pótolják. Betartották szavukat, s tervüket június 30-ra több mint 100 százalékra, termelékenységi tervüket 109 százalékra teljesítették. Az ipari gőz önköltségének vállalt 1 százalékos csökkentésével szemben eddig 3 százalékot értek el, 183 ezer forint helyett 583 ezer forint értékben. Az első fél évben 11 százalék helyett 10 százalékos hálózatveszteaég volt az üzletigazgatóságon, amivel több, mint 10 ezer forint megtakarításhoz jutottak; Fontos vállalásuk volt, hogy ebben az évben félmillió forint értékű hulladékanyagot (réz, alumínium) gyűjtenek össze és értékesítenek. Az első fél évben 545 ezer forint értékű hulladckanyagot gyűjtöttek és értékesítettek. Az üzletigazgatóság dolgozói vállalták, hogy a betervezett október 1. helyett augusztus 20-ra befejezik megyénk villamosítását. Augusztus 20 án Aporligeten is kigyúl a fény, s ezzel nem csak megyénk, hanem az ország minden községébe eljut a villany. N. T. MAI KÉRDÉSÜNK: Miéri nincs taxi Bakialéránibázán ? Baktalóróntházl olvasóink több esetben fordultak szerkesztőségünkhöz ezzel a kérdéssel. Községük lakossága igényli a taxit, s ha korábban nem is használták ki megfelelően, a szülőotthon betegei, az egyre növekvő forgalom feltétlenül szükségessé teszi a taxiállomás létesítését A válasz Válaszol: Majoros Pál, az AKÖV forgalmi osztályvezetője: Baktalórántháza az egyetlen Járási székhely, ahol Jelen pillanatban nincs telepünk. Az utóbbi időben több községben meg kellett szüntetnünk a taxiállomásokat, mert a lakosság nem használta ki kellő mértékben és vállalatunknak nagy ráfizetést jelentett ezeken a helyeken a taxi üzemeltetése. Ez volt a helyzet Baktalórántházán is. Mindaddig nem tudjuk megígérni a baktaiórántháziaknak a taxit, amíg nem biztosított a megfelelő kihasználás. (Sz.) ...é8 egy pótkérdés Miért nincs fekete a korán nyitó presszókban című cikkünkben — mely július 17-én jelent meg — kifogásoltuk, hogy a korán nyitó presszókban csak a nyitás után fél, vagy háromnegyed óra múlva lehet kapni feketét. Miért? Erre a választ Szendrei István a Vendéglátóipari Vállalat igazgatója adta meg, s ígéretet tett, hogy sürgősen intézkedik. „Többé nem fog előfordulni'’ <—- írta a lapban. Sajnos előfordul. Tehát, július 19-én a Sport presz- szóban is szolid humorral fogadták fekete igényünket. Nem változott a helyzet. S ezt mondhatjuk: az ígéret csak annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. (f. k.) Ismét a szürke és a fekete az őszi—téli női ruhák divatszíne MOZIMŰSOR Bő választékkal újonnan megnyitott LEÉRTÉKELT ARUK BOLTJÁBAN Nyíregyháza, Búza tér 4. sz. (57703) Cs. Horváth Tibor — Zórád Ernő : A capuai fenevad 24. Előzmények: Az időszámításunk előtti 74. esztendőben, Spartacus vezetésével fellázadnak a capuai gladiátorok. A vezér útnak indítja Rómába Amicát, a szép és művelt görög rabszolgalányt, hogy elvigye a felkelés hírét az ott élő rabszolgáknak. A követ kísérője Mrtogo, a fekete óriás. (Folytatjuk) Tanulmányi kiránduláson voltak a nyírvasvári Vasvári Pál Termelőszövetkezet szakmunkásképző tanfolyamának hallgatói a nagynédei Szőlőskert Tsz-ben, ahol a völgyelzáró gátas öntözési rendszert tekintették meg. Ellátogattak Gyöngyösre és Egerbe is, ahol a két város nevezetességeivel Ismerkedtek. A televízió mai műsora 15,10; Szovjetunió—USA atlétikai viadal, közvetítés Moszkvából. — 18,00: Hírek. — 18,10: Dávid és Góliát Délkelet-Azsiában. 19,30: Nyári szünet. A képről-képre nyári melléklete. — 19,30: TV Híradó. — 19,45: Hétről hétre. — 19,55: Szép álmokat, gyerekek! — 20,00: Üdülőknek üdülőkről. Vidám zenés műsor. — 21,55: Maupassant novellái IV. r. A két barát. Magyarul beszélő francia film (Csak 14 éven felülieknek). — 22,20: Hírek. TV Híradó (iám.) Nyíregyháza anyakönyvi hírei Születés Suhajda István és Pál Katalin fia István, Bálint Elek és Ladányi Olga leánya Ágnes, Pál György és Papp Veronika fia Gyógy, Szász Mihály és Hamza Mária leányai Zita és Szilvia. Halálozás Petrányi Jánosáé 60 éves, Daróczi Ilona csecsemő elhunytak. Felhívás Az elmúlt években már többször hívtam fel a lakosság figyelmét, hogy akinek birtokában propán-bután gázpalack van, de nincs benne a fogyasztók névsorában, jelentkezzen a Járási (városi) tanácsok kereskedelmi felügyelőinél, hogy a legális fogyasztók névsorába való felvételéről Intézkedhessek. Az utóbbi Időben Ismét többen Jelentkeztek, hogy rendelkeznek palackkal, de nem fogyasztók, s kérik, hogy propán-bután gázellátásban részesüljenek. Fentiek értelmében felhívom azokat a lakosokat, akik palackkal rendelkeznek, de nem legális fogyasztók, hogy folyó hó ■31-lg a Megyei Tanács Kereskedelmi Osztályának címezve (név, utca, házszám megjelöléssel) jelentsék be, hogy propán-bután gázpalackkal rendelkeznek. Ennek a'apján fogok intézkedni a fogyasztók névsorába való felvételükről. Fodor Andor sk. Megyei Tanács VB. Kér. Oszt. vezető Munkaerőt alkalmaznak Nagy gyakorlattal rendelkező gépkocsivezető elhelyezkedne. Megkeresést „Sürgős’! Jeligére Kiadóba kér. (1263) Az Országos Műemléki Felügyelőség Nyíregyházi Építésvezetősége felvételre keres kőműves, ács szakmunkásokat és segédmunkásokat változó munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. Cím: Nyíregyháza, Felszabadulás u. 36. __________________'_____________(1*71) Kertészeti főiskolát végzett ag- ronómust keresünk felvételre. Cím a Kiadóban. (131) Tanulót vlzvezetékszerelő szakmába felveszek. Fancsaly Károly Pacsirta utca 31. (57634) A Női- és Gyermekruha Nagykereskedelmi Vállalat a napokban rendezte meg az idei őszi-téli női ruha divat- bemutatót. A kereskedelem és a finomkonfekció ipar mintegy 600 szakembere tekintette meg a vállalat tervezőinek csaknem száz különböző ruha modelljét. A bemutatott délelőtti, délutáni és estélyi ruhák, télikabátok a párizsi divatot követik, de a hazai ízlésnek megfelelően letompították a francia divat túlzásait. Az elmúlt ősszel és télen jelentős teret kapott a barna szin. Aa idén azonban ismét a szürke és a fekete az ószi és téli szezon nagy divatszíne. A ruhák hossza nem változott, megmaradt a térdet -------------------------- , ...... mindössze néhány újjnyira takaró szoknyahosszú ruhák princessz és empire vonaluak. Az estélyi, színházi ruhákat — párizsi hatásra — sok esetben a ruhák hátrészén díszítették. A kabátok nagy része sportos. Hátul dragonyos, továbbá alul bővülő, kö- penyformájú, de néhány ragián szabású mintát is bemutattakA díszítéshez most is felhasználták a valódi és a műszőrmét, s a varsói divatkongresszuson látottak alapján gyakori a kétsoros, apró gombos megoldás. A bemutatón látott szép modelleket nem mértékszabóságok kapják, hanem a finomkonfekció ipar gyártja majd 50 darabos sorozatokban. xfe ÖLtOÖZŐK CSAKUGYAN M/NDJ08BAN CLMARADNAK.. SARKUNKBAN VANNAK, Mno&oI ' /Vf YlLJ. amica, UHgCLYOUK SZÉLESVÁSZNÚ KERTMOZI! Július 18—24-lg. (csütörtöktől— szerdáig). Széles változatban. PÁRIZSI KALAND. Francia ítlmvígjáték. Előadás kezdet* fél t órakor. Pénztárnyitás délután 6 órakor. SZELES VASZNtT DÓZSA MOZ:> július 18—24-lg. (csütörtöktől— szerdáig.) VALAHOL EURÓPÁBAN. Egy fiatalkorú csavargó banda története. Magyar film. Főszerepben Som- lay Arthur. Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: julus 18—11-lg. (csütörtöktől—vasárnapig.) AZ UTOLSÓ ELŐTTI EMBER. Sportrepülőkről, ejtőernyősökről szóló új magyar film. Előadások kezdete: á 6 és t órakot. MÓRICZ ZSIGMONtl MŰVELŐDÉSI HÁZ SZELESVASZNO MOZIJA: július 1»—24-lg. (péntektől—szerdáig.) Széles változatban. MEZTELEN DIPLOMATA. Rejtő Jenő, P. Howard „Vesztegzár a Orand- hotelben” című humoros regényéből készült új magyar íilmvlgjáték. Előadások kezdeté] fél 6 é» fél á órakor. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szaboles-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyház») Benczúr tér íí. Tel.: 16—70 16—71, 16—72. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u l. Tel: 30—00. Terjeszti a Magyar Posta. Indtx Szám- 85 059. Szaboles-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelőé vezetői Szokolai Sánclac, 1963. július 20, sxambat Névnap: ILLÉS A Nap kel 4 óra 06 perckoi nyugszik 19 óra 33 perckor A Hold kel 3 óra 24 perckor nyugszik 19 óra 26 perckor Társadalmi munkában hé és fél hold erdei facsemeti gondozását végzi a baktaló- rántházl erdészet KISZ-szer- vezetőnek 45 tagja. A végzett munka értéke mint eg) háromezer forint. Nixon volt amerikai alelnök elutazott Budapestről Richard M. Nixon, az Egyesült Államok volt alelnöke, áld családjával együtt háromnapos magánlátogatási tett Magyarországán, pénteken reggel a menetrendszerű gyorsvonattal Bécfíbc utazott, Jelentkeztek a nyereménylakás tulajdonosai Mint tegijapi számunkban hírt adtunk róla: a július 6-án tartott „Lottó Júniális” rendkívüli jutalomsorsolásán, a Balatonalmádiban felépülő kertes üdülőlakást beépített bútorokkal, két heverővei és négy székkel ellátva egy szabolcsi szelvénytulajdonos nyerhette. Az OTP értesítése szerint jelentkezett, illetve jelentkeztek a nyereménylakás' tulajdonosai: Pólyák György, Oláh István és Zsi- gó Miklós kállósemjéni vasutas dolgozók. Magánosok és közületek, figyelem! Szövetkezetünk hűtőjavító részlege rövid határidőre vállal mindenfajta vízhűtéses motor hűtőjavítást Bádogos részlegünk vállal gépi és háti permetezőgép javítását, épületek csatornázását, csatomajavítást, tűzhely javítást, mindenféle új és átalakítási munkát. — ÜJfehértéi Vegyes Ktsz Üjfehértó. (134) Közöljük kedves mozllátogatő- inkkal. hogy a szélesvásznú Dózsa mozi július 25-től 3l-ig jelzett „ÉJSZAKA” című film nénié' enik meg. Helyette július 25 26-án AMERIKA EGY FRANCIA VZEMEVEL. Jú'lus 27, 28 ES VARSÓ MESSZE VAN. 1ÚÜU' 29, 30. 31. BABETTE HÁBORÚBA A vásárosnaményi járáf tsz-cinek vezetői táblásítás táblatörzskönyvek, táblatér- t képeik készítésével kapcsola- e tos feladatokról tanácskoztak _ tegnap Tarpán. A tanáesko- _ zást a járási tanács mezőgaz- „ dasági osztálya szervezte. ír Az ÉRDÉRT Vállalat mátészalkai telepe 24 főből álló önkéntes tűzoltócsapata lelkesen készül az augusztus közepén Budapesten megrendezésre kerülő országos tűzoltó- ' versenyre. A csapat a járási versenyben az első helyet " szerezte meg.- Annák bálja. A Fegyveres t Erők nyíregyházi klubjában . ma este tartják a hagyomá- „ nyos Anna-bált. A változa- 1 tosan összeállított műsor ke- • rétében a Debreceni Csokonai Színház művészei Is közreműködnek. Az aratás gyors befejezéséhez nagyban hozzájárult Ofehértón 38 KISZ-fiatal. Az ifjak aratócsapata vasárnap ’ is dolgozott és 220 kereszt kenyérgabonát tett rendbe. t 34 fok meleg 5 r Várható időjárás szombat 3 estig: meleg, túlnyomóan na- ; pos idő, legfeljebb elszórtan ; átfutó eső, zivatar. Mérsékelt- szél. Várható legmagasabb : nappali hőmérséklet 30—34- fok között, i Szovjet gyártmányú a világ minden negyedik órája A Szovjetunióban évente ;• több mint 25 000 000 külön- 1 böző márkájú órát gyártanak. ' Ez a mennyiség a világ óra- ’ gyártásának körülbelül a negyedét jelenti. A Szwvjet- " unió évente több mint ‘ 5 500 000 „MADE IN USSR” > jelzésű órát szállít több . mint hatvan országba. Minden tizedik családra j1 jut egy televízió Rakamaz v községben. Az elmúlt fél év 3 alatt 59 televíziót vásároltak £ a községben. A rádiótulajdonosok száma jelenleg 1143.