Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-28 / 149. szám
Az állványokon szárított lucernát erőgépre szerelt eme lő villával szedik össze, szállítják a kazlak mellé, s házilag készített „gólya” kazalrakóval emelik magasba a tiszadobi Táncsics Tsz-ben. Foto: Hammel J. Reverenda, füstölt hús, több ezer forint... FELEDÉKENY UTASOK — TALÁLT TÁRGYAK A VONATOKON Reverenda. Mikor megpillantotta az egyik kupéban a padra vetve, mosolygott. Fejét csóválta. Sok mindent talált már hét esztendő alatt Muri Ferenc a vonatszerelvények egyik műszaki átvevője — akinek egyebek között az is feladata, hogy a kocsiban felejtett tárgyakat nyilvántartásba vegye — de még ilyet soha. Muri bejegyezte a talált tárgyak naplójába. Várt. Gondolta csak jelentkezik érte a tulajdonosa. De nem jött senki. A 24 órai megőrzési határidő lejárt. Átadta az illetékes főintézőnek, itt leltárba vették, őrizték néhány napig, s utána beszállították Debrecenbe. — Soha nem tudtuk meg, kié volt — mondja. — Nem jelentkezett a gazdája. így jártak azzal az ÚJ játékmackóval is, melyet most is ott őriznek a szekrényben, s valahol egy kistfiú, vagy lány várja az ajándékot, melyet a gondatlan szülő ottfelejtett valamelyik vonat- ban. — Sok Nyíregyházára érkező vonatot futottam végig, mióta itt szolgálok — magyarázza Muri Ferenc — de még mindig leltem valamit. Fenyvesi Tibor műszaki intéző kjt vaskos könyvet tesz elém. Lapozgatjuk. — Nagyon feledékenyek az emberek — jegyzi meg Muri. — Tessék nézni, még a zakóját is elhagyta, Május 13-án az 1720-as vonatban egy új férfinadrágot találtam. A mai napig sem vették át. Kilencedikén az 1726-osban egy tervrajz göngyöleget. Ki tudja. lehet valamelyik falusi kultúrház vagy üzem rajza, s nem keresi a kutya sem. S talán újabb ezreket fizetnek mig a másik elkészül. Van itt minden. Aktatáskák garmadával. Szemüveg, ételhordó, száraztészta tarisznyával csákánv. klarinét tokkal, kőfaragó balta, versenyjegyzőkönyv tömb, ballonkabátok. női nvlonkendő, iratok, fényképezőgépek, pizsama, viharlámpa, cigaretta- tárca, női alsószoknya, fürdőruha. selyem’iernvócrubó táskával. S ki is tudná felsorolni. — Az emberek feledékeny- sége igazodik kérem az évszakokhoz. Sőt. az időjáráshoz is — bölcsé'lkedik a talált tárgyak mestere. — Már többször megfigyeltem: ha esős időben ballonban ernyővel száll valaki a vonatra Szálkán, de mikorra Nyíregyházára ér, derült az idő, biztos ott felejti a kabátot Is, ernyőt is. Különösen ősszel sok a talált tárgy, amikor forr a bor. Akkor aztán nem törődnek magukkal az emberek. S érdekes, sok mindent leltem már, de még italt soha. Üres üveget annál többet. — Találtak a mi embereink már élő csirkét is, meg tojást — sorolja a főintéző mosolyogva. — Egy ideig tartottuk, aztán a napi áron értékesítettük. Ez a szabály. — A legértékesebb eddig egy mérnöki műszer volt ^ — szól közbe Muri. — Néhány óra múlva érdeklődtek is telefonon, s személyesen jöttek érte. Nagyon hálás volt az illető. S volt még ez évben egy érdekes esetem. Február 12-én a Miskolcról érkező vonatban találtam egy férfi télikabátot. Mikor a zsebébe nyúlt valósággal megfehéredett. Érezte, hogy egy köteg pénz kerül a kezébe. Megszámolta. Több ezer forint volt. Egy pillanatra sem jutott eszébe, hogy elvegyen belőle. *— Az illető meg sem várta a következő vonatot, gépkocsival jött érte. Azt sem tudta, hogyan köszönje meg. Nekünk nem szabad elfogadni egy fillért sem, hisz ez a munka hivatásunkkal jár. — Pedig megtörténik, hogy kísértésbe esik az ember — jegyzi meg mosolyogva Fenyvesi Tibor. — Nemrégiben egy teljes füstűit sonkát és sült csirkét találtunk. Itt őriztük éjszakán át, néztük, majd elcsordult a nyálunk, s reggel nem jött érte senki. Tartottuk még, aztán kidobtuk, megromlott. Az emberek sóvárogva néztek utána. Ebben az esztendőben 356 különböző tárgyat találtak a Nyíregyházára érkező vonatokban. melyekből mindössze csak 112 leit gazdára. A többit nem kereste eddig senki. — Ha a címet megtaláljuk, elküldjük. A személyazonossági igazolványokat, katona- könweket stb. azonnal beszolgáltatjuk a rendőrségre. — sorolja Fenyvesi. — Vannak akik hálásak, akadnak azonban fennhéjázó utasok is. A napokban történt. Az egyik Debrecenből érkező vonatban 10 kiló sertéshúst találtunk. Őriztük, s egyszer csak megjelent érte egy asz- szony. Ránk akarta fogni, hogy elvettünk belőle, mert az 13 kiló volt. Csak akkor emlékezett már, hogy 3 kilót Debrecenben leadott, amikor rendőrt akartunk hívni. — Nagyon ügyelnünk kell — szól közbe Muri. — A múltkor egy táskát találtunk, megrakva szappannal, mosószerekkel, máskor meg telefonhuzalokat. Ezekből arra következtettünk, hogy nem egyenes úton jutott hozzá a gazdája. Ilyenkor mindig szólunk a rendőrségnek. Hisz ezek nyilván üzemi szarkák, s nekünk is érdekünk, hogy ne lopják meg a népgazdaságot. Ábrák József féklakatos szól be az irodába. — Jöjjön már Feri bácsi. Valami esőkabátot keresnek. ■— így van ez kérem — mondja Muri Ferenc. — Most még három vonatot nézek át, s biztos találok mindegyikben valamit. Ő nem lehet feledékeny. Csak egy: becsületes. S Muri Ferenc az, százszázalékig megbízható ember. Farkas Kálmán HOL A BÖKKENŐ? Az egyik nagy szovhoz igazgatójával beszélgettem: — Mi az akadályai a jobb termelési mutatók elérésének? — Nos, hát különféle akadályai vannak... — Van elég traktor? — Több, mint kell. — Kombájnok vannak? — Sok. S a legkülönfélébbek. — Segítenek a tudósok? — Segítenek. Még izotópokkal és jelzett atomokkal is. — S hol a bökkenő? — A bökkenő a szögekben van — élénkült fel az igazgató. — Az egész szovhoz egy fél láda szöget kapott, tgy hát csűrt sem építhetünk, s lám így néz ki a gazdaságunk. A szög egyszerű dolog. S az izotópoknál mégis bonyolultabb. A LYUK Késő éjszaka kopognak az ajtón. — Jft régi kolhoztagok laknak? — kérdi egy borostás állá fiatalember, Első év a tanárképző főiskolán Tanárok, diákok a fiz hónap munkájától „Felvételi vizsga, évnyitó, az első előadások, a KISZ- szervezet megalakulása, szorgos hétköznapok, az első gólyabál, félévi vizsgák, a második félév, az újból megindult előadások, színház-, mozilátogatások. .. előttünk az év végei" Az ABC, a Nyíregyházi Tanárképző főiskola diáklapja második számát indították a fentiekkel. És bár az idézett szöveg rövid, de hű, szinte menetrendszerű pontossággal rögzítette a hallgatók első évének lényegesebb eseményeit. Ma az utóvizsgák izgalmai is elmúltak már. Nincs hagyomány — Gyorsan elröppent a2 év — mondja Hamar Péter, a KISZ-szervezet titkára. — Nagy ambícióval jöttünk tanulni ebbe a főiskolába, s nyugodtan mondhatom társaim nevében is: cseppet sem tört meg bennünk a lendület. Péter Bajáról jött KISZ megbízólevéllel. Igaza van, ezt mondják a többiek is, Révész Gyöngyi Kistelekről, a kőszegi, a fehérvári és a fővárosból jött fiatalok. Kovács József, a főiskola igazgatója említi, hogy nagyon szerencsés helyzetben vannak. Ezerharmincnyolc jelentkezőből, az ország tanárnak készülő ifjúsága színe- javát választhatták ki. S az a száznegyvenkét hallgató, alti itt maradt, megállja a helyét. Tízhónapos most a főiskola. — És éppen ezért nincs hagyomány. Talán jó is, mert minden hagyománnyá válhat — véli Porzsolt István igazgatóhelyettes —, s hozzáfűzi, az oktatói gárdán múlik, hogy a legjobb tapasztalatok, módszerek váljanak azzá. Egy életre — két év alatt A tanárikar azt vallja: nem féltudósokat, hanem egész értékű általános iskolai nevelőket akarnak képezni. Nem jelent ez tudománytalanságot — hangsúlyozzák —, csak azt célozza, hogy túl a szaktudomány szempontjain, olyan közvetlen nevelői légkör alakuljon ki, amely nélkülözhetetlen a pedagógusok nevelésében. Porzsolt István folytatja: — Kétéves, tehát az ország főiskolái közül itt a legrövidebb a benti képzés. Nos, nekünk ennyi idő alatt kell a hivatásszeretetet olyan hőfokra juttatni, amely egy életre elég a falusi pedagógusnak. Hogy a jövő matematika, irodalom, biológia tanárai már itt, a padokban megismerjék az általános iskolát, a falut, a problémákkal, gondokkal is küzdő iskolát. A főiskola folyosóján találjuk Sipos Juditot. Nyíregyházi, három évig várt rá, hogy tanárképzőbe kerülhessen. — Mit csinál egy év múlva? Szívesen megy majd falura? Értetlenül néz. — Persze, hogy szívesen. Már idén is nagyon szeretnék tanítani. — A felvételinél tudomásul vettük, hogy csak ide az jöhet, aki vállalja a falut. Nálunk nem szükséges rossz a vidék. Mi tudjuk, a Nyírség falvai nagyon várnak bennünket. Lakatos György vallott így a hivatásról. Maga is falusi fiú. Mezőladányi. Ezek a fiatalok tudják, mire vállalkoznak. — Ma már különben is relatív fogalom az, hogy vidék. .. — mosolyognak. Sorolják, milyen jól telt el az első év. — A magyarosok, matematikusok már voltak kirándulásokon, megismerni a megyét. Szatmárcseke, Tarpa, Tiszabecs, Kisvárda, Nagykál- ló, mind egy fontos állomása szép emlékeinknek. A biológusok most mentek két hétre, hogy az iskolában majd a beregi növény év állatvilág ismeretében taníthassanak. Több a jó tanuló — Ügyesek, szorgalmasak — mondja Bachát László, a nyelvészet oktatója. — Valamikor, az én egyetemi éveim alatt negyvenöt szakos közül kettő vállalta a kutatást. Itt negyvenhetén vannak. Nyolc- can készítenek szakdolgozatot, tizenhatan végeznek nyelvészeti kutatómunkát. Földrajzi neveket gyűjtünk, az Akadémia keretében a paraszti enciklopédiának mentjük meg a már-már feledésbe menő szántás-vetés szóit. A falu tanárai néprajzosai is lesznek a vidéknek. Hamar Péter a KISZ-ről beszél: — Munkánk lényege, hogy a hallgatókban legyen egy stabil alap amire majd lehet építeni. A legfőbb ifjúsági munka ezért a tanulás. Év végére taggyűlésen beszéltük meg a felkészülés legjobb módszereit. És az eredmény? Több a kitűnő, a jeles. Általában több a jó tanuló. A főiskolai napok tanulsága Cservenyák László a marxizmus tanszékvezetője foglalja össze az évet: — Ami a legörvendetesebb, a hallgatók ismerik, értik az anyagot. Jól illesztik be a szaktárgyakba az ideológiát, a tanultaikba a mát. A KISZ megbízatása arra szól, amit szívesen csinálnak a lányok, fiúk. Otthonossá teszik a kollégiumot, parkot készítenek sok virággal. Irodalmi színpaduk van, az első világnézeti előadásukat Trencsényi Waldapfel akadémikus tartotta. Tudományos diákkörök, úttörő módszertani kabinet segít a képzésben: Szólnak a nem mindennapi sikerről, hogy Pécsett, a főiskolai napokon egy-két sportszámban megelőzték a nagy múltú, ezer hallgatóé főiskolákat. — A főiskolai napok nagy tanulsága mégsem ez — mondja a KISZ-titkár — hanem, hogy megtanultuk értékelni a tanár és hallgató itteni, szinte csodálatos viszonyát. Tanár, hallgató világosan érti, tisztán látja a főiskola létrehozásának célját. S a lehető legtöbbet tesz a meg valósulásért. Kopka János Az első bizonyítvány Foto: Darabos László Fehérgyarmat — Igen. — Oh, mennyire örülök, hogy magukra találtam — mondja a látogató. — Hallgassák, csak meg, micsoda arcátlanság! Már negyvenféle címre írtam leveleket. Írtam a Legfelső Tanácsnak, a Vöröskeresztnek, Gagarin űrhajósnak és a Krokogyilnak... — Várjon csak, hát miről van szó? — Nagyon komoly dologról. Nem semmiség! Lyuk van az óvoda kerítésén, "s a gyerekek kijárnak az útra. Halálos balesetek is történhetnek. — S megpróbált már kalapácsot venni a kezébe és beszegezni? — No, lám maguk sem értenek meg engem. Ezt már a kolhozelnök is mondta... Nem a beszegelésről van szó, hanem az elvről. EGY PERC! Bemegyünk az étterembe és leülünk egy asztalhoz. Beszélgetünk, újságot olvasunk. Felénk sem néz senki. Hogy hol vannak a pincérek? Az egyik sarokban beszélgetnek elmélyülten. Végül odaszólunk: — Kartársak!... Egyikük kényelmesen odasétál, de ahelyett, hogy meghallgatna bennünket, így szól: — Egy perc! — és eltűnik. A perc igen hosszúra nyúlik. Ugyanez van a repülőtéren. — Ne nyugtalankodjanak, polgártársak. Valamennyinket nyilvántartásba vesszük. Egy perc! — Hogy-hogy ne nyugtalankodjunk? A repülőgépnek már fel kellett volna szállnia, s minket még nem vettek nyilvántartásba. S, ami a legfontosabb, mindannyian idejében érkeztünk. — Óh, ez az „egy perc!* Mindenütt ezt hállja az ember! Egy perc, az 60 másodperc, de hamar kiderül, hogy az emberek elfeledkeznek erről és nekik az egy perc egy jó óra, de néha egy egész nap. Számomra az „egy perc!* azonban egészen másként hangzik. Vlagyimir Pervickij, a Szocialista Munka Hőse, egy egy kubányi gépkezelő 1960- ban 1 mázsa kukoricára 11,4 percet fordított, 1961-ben 10,S percet, a múlt évben pedig 8,5 percet. Ebben az évben a 7 percért harcol. A termelőmunka színvonala tekintetében Vlagyimir Pervickij és munkatársai megelőzték az Egyesült Államok farmjait. Pervickij munkacsoportjának mindegyik gépkezelője 8,656 mázsa kukoricát termelt u múlt évben. Lám, ők tudják milyen az igazi perc! Borisz Jegorov: A tárcaíró noteszéből
