Kelet-Magyarország, 1963. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-23 / 145. szám
Willy Frank: Családias hivatal Alighogy elfoglaltam új munkahelyemet, egy pokolian csinos leányzó könyökölt Íróasztalomra. Kábítóan illatos szőke haja végigsimította arcomat. — Jenőkém — suttogta bizalmasan három nap múlva lesz Bandi születésnapja. Remélem, hozzájárulsz az ajándékhoz. — Ki az a Bandi? — kérdeztem gyámoltalanul mosolyogva. — Ó, egy nagyon aranyos kolléga — csicseregte és nyomban orrom alá tolta a gyújtőívet, amelyre már körülbelül hatvan kartárs jegyezte fel hozzájárulását. Némi lelkitusa után öt forintot adományoztam a vadidegen Bandi születésnapi ajándékára. A szöszke hálásan meg- paskolta orcámat. — Juci vagyok! — mutatkozott be. Az esetről már teljesen megfeledkeztem, de három nap múlva ismét megjelent Juci, — Bandi hálás köszönetét és ezt a csekélységet küldi — trillázta, s közben lerakott íróasztalomra egy dupla feketét, egy oroszkrómtortát, és három mandulás csókot, ördög és pokol, gondoltam, ez aztán kifizetődött — öt forintért! A második héten felkeresett egy kis kövér kartárs, akit még sohasem láttam. Bambán, bánatos szemmel nézett rám. — Szegény kis Gizzelánk válik — szólalt meg tompa, gyászos hangon. — Az ördögbe is, ki az a kis Gizella? — robbant ki belőlem szívtelenül. — Hát csak ismered Gizellát! — kiáltotta szemrehányóan a kis kövér. — Nem emlékszel már a három hónappal ezelőtti pompás esküvőre? A gyönyörű ajándé-- kunkra, a rengeteg tojáslikőrre, amivel kínálgattak? — Nem, valóban nem ráztam a fejem. — Persze — kapott észbe a kis kövér —, te még akkor nem voltál nálunk. De azért adhatsz valamit. — S máris nyújtotta a gyűjtőívet. — Nálatok a válást is meg- ünneplik? — kérdeztem nyilvánvaló ingerültséggel. — Ne légy már ilyen cinikus — könyörgött a kis kövér. — Szegény Gizellának annyi kiadása van a válással meg a költözéssel, igazán segítenünk kell rajta. Kicsit húzódoztam, de végül mégis megpuhultam, és a szegény kis Gizellára is áldoztam öt forintot. Mérgelődtem is miatta, míg csak haza nem indultam. Mikor ki akartam lépni a kapun, egyszerre csak észrevettem, hogy egy csomó kartárs ácsorog ott. Hirtelen felcsattant a kis kövér hangja: — Jenő, te is hozzánk tartozol, el ne menj! A kedves kis Gizella nem akar hálátlan lenni és meghívott minket egy rundóra! Hetvenen vonultunk le» a legközelebbi eszpresszóba, ahol Gizella fejenként hat pohárka konyakot fizetett. Valóban, megint kifizetődött — öt forintért! Ezek a rejtélyes esetek elgondolkoztattak. Itt valami nincs rendben. Valahol, valami bökkenő van, de egyelőre még nem jöttem rá, hogy mi. S így ment ez folyton: születésnap, névnap, eljegyzés, lakodalom, ezustlakodalom, jubileum, s mit tudom én, még mi minden. Fizettem az ötforintos normákat, ahogy azt elvárták tőlem, és rendszeresen visszakaptam befektetésem két-háromszorosát. Amikor azután Károly ünnepelte a születésnapját, akkor végre bepillanthattam a kulisszák mögé. Károllyal ugyanis egy szobában ültem, asztalunk egymás mellett állt. Most nekem kellett gyújtenem. Naphosszat vándoroltam a gyűjtőívvel egyik osztályról a másikra, míg nyolcvankét kar- társtól összegyűlt négyszáz forint. A befolyt összegből vásároltam Károlynak egy virágcsokrot és egy csodálatos bólé szervizt. Ezután Károly revansálta magát. A legközelebbi cukrászdából hozatott a nyolcvankét kartárs részére egy-egy dupla feketét, orosz- krémtortát meg három-három mandulás-csókot. Az egész kis móka belekerült neki summa summárum ezerkettő- száznegyvenhat forintba. Károly kénytelen volt előleget felvenni. Hidegvérűen, de kissé sápadozva viselte el sorsát, majd hazavitte a bólé szervizt, hogy odaállítsa meglevő hat bólé szervize mellé. Végre világosság gyűlt az agyamban, s ugyanakkor jeges félelem szorította össze a szívemet. A saját születésnapomra gondoltam! Titokban másik állás után néztem, s mikoi már vészesen közeledett a rettegett nap, sietve felmopd- tam. — Kár, nagy kár saj* nálkozott az osztályvezetőm. — Ugye, neked nemsokára lesz a születésnapod? Ó, milyen jó lett volna, ha együtt ünnepelhetjük és milyen szívesen megleptünk volna valamivel. — Egy darabig rámszegezte tekintetét, majd hirtelen felkiáltott: — Tudod mit, Jenő? Kapsz egy kis emléket tőlünk és tartunk egy jó bú- csúösszejövetelt. Megtörtén vonszoltam ki magam a szobájából. Elvesztem! De egy jóságos véletlen a segítségemre sietett. Másnapra megbetegedtem. Orvosilag igazolt influenzával feküdtem ágyamban elrejtve. Gondtalanul és békésen teltek felmondási időm napjai, míg távol hivatalom veszélyeitől kúráltam magamat. De egy napon, óh jaj, kinyílt a betegszobám ajtaja és besétált a hivatal küldöttsége: a támogatásommal elvált kis Gizella. — Hatvannyolc kartárs kíván jobbulást — zengte mély bariton hangján ünnepélyesen az osztályvezetőm. Gizella virágot és csomagocskát rakott takarómra, miközben negédesen. felkiáltott: — Es ha felépülsz, megünnepeljük gyógyulásokat! Meggyőződésünk, hogy kiteszel magadért! Este felkeresett a kezelőorvosom. Egyszerűen nem tudta megérteni, mi okozhatta visz- szaesésemet. Hollós! Tibor fordítása. Váci Mihály: A CIGÁNYLÁNY Egy rég elhamvadt nyáron láttam a cséplések aranyporában. Ment fel a porszínű mennybe, szalpiafelhővel görnyedezve. Az ostorrá font sugaraktól a bűre ki-kicsattant olykor. Ment tel a szőke kazalra, ő, a szomorú barna. Szipogva táncolt a törekbe* térdét hús vödrökkel törette. A pelyvahordó nyele két sebbé csókolta tenyerét. Ha 6 vágta, fel, mintha élne, úgy bomlott vállára <J kéve, És irgalomért a kalászos rozsszál mind lehajtott « hajához, — éj-arca körül olyan tűz lett, mint o czesztohovai Szűznek. A hajába pergett magoknak fényei este felragyogtál^ s a kontyára hullt kalász pelyhe fejét éjjel körülderengte. Könnyű szép kicsi melle mintha madárka lenne, az inge alatt félve verdesve bújt a szívére. Ha a férfinép kikacagta, tenyerét remegőn odakapta. A szeme kék volt, mintha belőle vadgerlice inna. Soká a falombra ha nézett — a galamb odarakta a fészket. Ha fáradtan ült le, a forró szél is kikerülte, s lábainál, mint a komondor, lihegett, fulladva a portál. Ha jól tudom, talán még utána is ment a faárnyék. Hazafelé zöld hűvösök cirógatták a fű között, A holdat nézte, — mendegélt, s mennybe vitték a jegenyék. Az egész nem igaz: — álom. Fekszem és kitalálom, csakhogy valami fájjon, ÁRTATLANUL A VILLAMOSSZÉKBEN Tfz esztendeje múlt, hogy az Egyesült Államokban ártatlanul kivégezték a Rosenberg házaspárt. Áldozatai lettek a hidegháború eszlenlen őrjöngésének. Életükről és perükről legutóbb könyv jelent meg, amelyet M. Scheer írt Ártatlanul a villamosszékben címmel. Ennek a könyvnek egyik fejezetét közöljük most. Az utolsó órákban Ethel nyitott cellája előtt ült Julius. A sűrű drótháló még most is elválasztotta őket egymástól. Erőt vettek magukon, megfeszítették akaratukat, és szívükben bátrak maradtak. Nyolcszáz napon, nyolcszáz éjszakán éltek egymástól elválasztva, olyan távolságban, hogy hallhatták volna egymás hangját. Lélekben mindig együtt voltak. Szerették egymást az élet szép napjaiban és mélységes tragédiájuk közepette is. Most utoljára lehettek együtt. Nyugodt hangon beszélgettek. Levelet írtak gyer1963. június 23. mekeiknek arról, hogy érdemes élni, s hogy a jóság nem virágozhat a gyalázatban. Levelet írtak szeretett barátjuknak. „Manny” Bloch- nak, rábízták gyermekeiket — büszkeségüket, legnagyobb kincsüket. Szeretettel gondoltak Julius öreg, beteg édesanyjára, nővéreire, bátyjára, akik a nehéz időkben is mellettük álltak. Este hét óra húsz perckor érkezett el a búcsú pillanata. A dróthálón keresztül összeérintették ujjuk hegyét. így váltak el. Utolsó órájukat töltötték a cellában. Mindkét zárkában telefonkészüléket helyeztek el és a vonal túlsó végén egy FBI-nyamozó őrködött, aki közvetlen összeköttetésben állt az igazságügyminisztérium- mal. Csak fel kellett vqlna emelniük a hallgatót. Azt mondták nekik, hogy csak egyetlen szót kívánnak tőlük. Itt állt a telefon — néhány lépéssel arrébb pedig a villa- mosszék. Azt mondták- hogy az utolsó percig meggondolhatják magukat, míg csak értük nem jönnek. A hamis vallomással a népek közötti gyűlöletet akarták felkorbácsolni. Rosenbergék az igazság mellett döntöttek. Amikor Ethelt nyolc óra tíz perckor a kivégzőkamrába vitték, útja Julius cellája előtt vezetett el. A zárka üres volt Julius szíve már nem dobogott, a gyilkosságot végrehajtották. „Rosenbergné — mondta el később egy szemtanú — büszke tekintettel ült a villamosszékben, úgy uralkodott magán, mint még soha senki’’. Kissé megremegett, amikor az elektródát fejére szerelték, de megbilincselt kezei nyugodtan maradtak. Mozdulatlan volt akkor is, amikor a hóhérok arcára húzták a bőrálarcot. A harmadik áramütés után az orvosok meghallgatták szívverését és kijelentették, hogy még él Még kétszer kapcsolták be az áramot, amíg nyolc óra tizenhat perekor jelentették a halál beálltát. PELIKÁN A költő és Amikor a Kossuth téren találkoztam vele, múltszázadi előde, Hazafy Veray János jutott eszembe róla. Megállított, bemutatkozott és fesztelen, érzelgős hangon olvasni kezdte „összes műveit”. Szeremcsémre amikor a feléhez ért, könnyzacskóit gyakorlott módszerrel nyomogatni kezdte, s elcsuikló hangon rebegte: — Ne. haragudjon uram, az emlékek... nem tudom folytatni,,, ugye megért? Aztán feneketlen táskájába kotort, elővett egy papírlapot, amelyen öt-hat nyomtatott verse volt, j,Ha már ilyen szépen megismerkedtünk” — kiáltással a lapot hátamra fektetve dedikálta költeményeit. Eddig a találkozás eszmei része. Ami ezután következett, már jóval prózaibb volt: megkért, hogy. segítsek verseinek és egyéb műveinek kiadásában. a sorsharag osztályán már ismerik a meg nem értett költőt, nehány napja járt ott. Hivatkozva a Minisztertanács 1959-ben kiadott rendeletére elutasították kérelmét. Dilettáns „verseit” nem nyomtathatja ki. Itt tudtam meg, hogy azokat a nyomtatványolcat, amelyeket most az utcán terjeszt — ki mennyit ad érte alapon — még a rendelet megjelenése előtt nyomtatták. Négy éve ezekből a versekből élne? Mint kiderült, ez nem így van, hisz vagy egy évet börtönben is töltött — lopásért. Nos most már mindent értettem: minden hájjal megkent munkakerülő az én költőm, akit az emberek „nem, értenek" meg. Pedig lenne egy hely, ahol biztos megértenék, ha megbecsülné magát: a régi munkahelye. (szilágyi) Szegény, meg nem értett költő — gondoltam, s gyorsan elvittem verseit egy már régen megértett és megérett költő barátomhoz, s együtt olvastuk azokat. — Giccsnek is rossz — csóválta fejét az igazi költő s hozzátette: — Ki a csoda engedélyezi az ilyen bárgyúságok kinyo- matását? Nos ez már engem is érdekelt, s elindultam megkeresni ezt a csodát. A megyei tanács igazgatási Négy és fél percig tartott ez a gyilkosság. Azokban az órákban, amikor Ethelnek és Júliusnak meg kellett halnia, feljajdult a népekben a megsértett emberiség szava. A gyárak szirénái üvöltöttek. Sztrájkok lángoltak fel és az emberek ezrei leltek egymásra a városok utcáin és terein keserű fájdalmukban, engesztelhetetlen elkeseredésükben. Mint háborgó tenger hömpölygött az emberek tömege Párizs utcáin a Place de la Concorde felé, az amerikai követség elé, melynek falai megremegtek az épületet védelmező katonák sorfala mögött. Olaszországban az utcai feszületek előtt térdeltek az asszonyok, ott imádkoztak a halottakért. New Yorkban, ahol a gyilkosság órájában egyetlen utcában tízezer ember tüntetett, néhány nap múlva a férfiak és nők két üvegfedelű koporsó előtt vonultak el, látták a meggyilkoltak halvány arcát, sírtak és zokogtakTestüket elnémították, de szelemük ezer nyelven beszél a szabadságról, békéről, kenyérről és rózsákról, a harcról azért, hogy a gyermekek arcáról soha ne hervadjon le a mosoly. Diákok nyári gyakorlata A vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc gimnázium szakközépiskolai tanulói négyhetes üzemi gyakorlaton vesznek részt, az ország különböző állami gazdaságaiban, A három állattenyésztési csoport, a nyírmadai, a kom- polti, valamint a hevesi állami gazdaságban fogja elsajátítani az állattenyésztés és gondozás gyakorlata részét. Két kertészeti osztály pedig a csányi és a balatonszemes’ faiskolában hasznosítja majd a politechnikai foglalkozásokon tanultakat. Szállásukról, ellátásukról az állami gazdaságok gondoskodnak. A gyakorlaton teljesítménybérben dolgoznak, s a keresett összegből hazai és külföldi kirándulást szerveznek, Szenvedélyes régiségkutató, gyűjtő, biológus. — Ezekkel a jelzőkkel illethetném legjobban Csiszár Árpád ger- gelyiugornyai református lelkészt. A muzeális értékek összegyűjtése túlnőtt szórakozásán, szenvedélyévé vált. Mióta együtt dolgozik Jó Károllyal, a vásárosaményi gimnázium igazgatójával, egyre gyakrabban állítják ki tárgyaikat. A gyűjtemény szám- és Imúzeális élték szpoipaotjá- brlból jelentős, biztosítani tudja az anyagot egy beregi ftójmúaeum megalapításálhoz. XVII. századi keresztszemes 'terítő, híres szamosfalvl „Szakácskönyv”, 1700-as orvosi könyv, középkori szerA FA ISMERETLEN MŰVÉSZE Szerény, mosolygós arcú cigányember Horváth Vince. Munkában megfáradt öreg szeme kedvesen simogatja végig faszobrocskáit, amelyeket az asztalra rak. Szobrait —\ több mint negyvenet — nagy gonddal, tehetséggel munkálta meg. Mindenegyes figurájára életszerűség, lendület jellemző. Témáit a cigányéletből veszi, s művészi törekvéssel mutatja be faragványaival a cigánysorsot. Egyik szoborcsoportja cigányzenekart ábrázol, egy másikon pedik két csendőr rabláncra fűzve kíséri a cigánylegényt. Kifejező, jól megformált szobra a hátán gyermekét vivő cigányaszazony. Juhar- és diófából szinte élő embereket varázsol ez az öreg, Iskolázatlan cigányember. — Egyszer nagyobb ösz- szeget ajánlottak fel műveiért — mesélte Horváth Vincze, de nem adta el kedves figuráit, amelyeken 1937 óta dolgozik. Szeretné kiállításon bemutatni őket, úgy, mint más képzőművészek. Ha nem is érik el azok műveinek színvonalát, de az ösztönös szobrásztehetség minden munkája meglátszik. — Hogy tehetséges, joggal állíthatjuk — mondta róla egyik megyénkben élő festőművészünk. — Érdemes lenne foglalkozni Horváth Vinczével. számok és népművészeti alkotások, kisplasztika, grafika stb. gyűjtemény. Csiszár Árpádnak szándékában áll gyűjteményét közkinccsé tenni, és azt egyesítve a gimnázium készletével, berendezné Vásárosnamény- ban egy tájjellegű beregi ki&inúzeumot Most ismét új forrásokat talált Csiszár Árpád, és előreláthatólag szeptemberre — mire a múzeumot berendezik — a gyűjteményt megkétszerezi. Az illetékes szervek minden lehetőséget megadnak ahhoz, hogy gyűjtő és szervezőmunkájához segítséget nyújtsanak, <r. d.1 A beregi tájmúzeum alapja lehet Csiszár Árpád gyűjteménye Fotópályázatunkra beküldte dr. Arató István Nyíregyháza.
