Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-21 / 116. szám
Javuló játék — szerény tudású ellenfél ellen MAGYARORSZÁG —DÁNIA 6 0 (2:0) KÉZILABDA: Nagy érdeklődés előzte meg a vasárnap Szegeden megrendezett országos bajnokságra előkészítő válogató skeet-lövö vetélkedőt. Amíg az előző vasárnap Pilismaróton csak 6 csapat jelent meg a válogatón, Szegeden 13 csapat 65 versenyzője állt rajthoz. Sok meglepetést hozott a vasárnapi verseny. A találkozó bizonyítja, hogy kezd tömegsporttá válni hazánkban is a skeet-lövészet és egy év éta sokat fejlődött ez a sportág. Amíg az elmúlt évben 25-ből 59 találatot csak ritkán értek el, ezzel szemben a szegedi RÖPLABDA: Az NB H-es bajnokság élén A Nyíregyházi Munkás NB Il-es női kézilabda-csapata — miután szombaton 9:8-ra győzött a DVSC ellen — a bajnoki táblázat első helyére került, mivel pontot vesztett az Özdi Kohász és Miskolc. A nyíregyházi lányok eddigi eredményükért minden dicséretet megérdemelnek, s bár biztosra vehető, hogy elsőségükről a ké- sőbbiek folyamán le kell mondaniuk — nagyon megnyugtató a szereplésük. A jelek szerint ugyanis a tavaszi fordulóban összeszedhetnek any- nyi pontot, hogy a bajnokság végeztével a tisztes élmezőnyben végezzenek. NB U-es eredmények: Hódmezővásárhely—Talefongyár 4:3, Bp. Híradó—Bp. Vörös Meteor 9:2, Miskolci VSC—Özdi Kohász 4:4, Bp. Vasas—D. Kinizsi 11:2. D. Spartacus—Egri Lendület 6:4. Az NB II állása 1. Ny. Munkás 7 6 1 — 73:25 13 Z. Híradó 7 6 1 — 72:36 13 3. Ózdi Kohász 7 6 1 — 60:35 13 4. Miskolc 7 5 1 1 45:30 11 5. Bp. V. M. 7 5—2 44:34 10 6. Hódmczv. 7 5—2 35:29 10 7. Bp. Vasas 7 4 — 3 55:46 8 8. Telefongyár' 7 1—6 38:41 2 9. Eger 7 1—6 23:49 2 10. D. Spart. 7 1 — 6 34:72 2 11. DVSC 7------ 7 43:66 — 12. D. Kinizsi 7------ 7 11:70 — 0:0. 1. DVTK 24 14 7 3 42:16 35 2. Ózdi Kohász 24 14 6 4 43:17 34 3. MVSC 24 13 6 5 37:19 32 4. Nyh. Spart. 24 11 7 6 38:33 29 5. Láng 24 10 8 6 33:31 28 6. Egyetértés 24 W 6 8 33:27 26 7. G.-MÄVAG 24 9 7 8 35:29 25 8. B. Bányász 24 10 5 9 30:31 25 9. Sz. MÁV 24 8 5 11 21:28 21 10. Szegedi VSE 24 7 7 10 27:40 21 11. Bp. Előre 24 9 2 13 30:38 20 12. Bp. Spart. 24 8 4 12 27:39 20 13. K. Dózsa 24 5 8 11 23:28 18 14. Egri Dózsa 24 7 3 1* 22:33 17 15. Salg. KSE 24 5 7 12 22:38 17 16. DEAC 24 6 4 14 24:40 IC 3 város — 3 hír Az idei újrendszerű sport- fronton — Moszkvában, Varlövő EB (három részben bo- sóban — versenyeznek. A jú- . . , . . . - . nius végi, budapesti nemzetnyolitjak le), nehez feladat ^ vers<Lny ^ le az el5_ elé állítja a sportlövőket. A készületnek ezt a szakaszát, héten elkészült a válogatott A szakvezetők alaposan meg- keret végleges összeállítása; fiatalították a válogatott ke- Május 22-én Lipcsében szere- retet. Remélik, hogy a mow topéi a válogatott, majd július ni nemetközi sorozat olyan első napjaiban egyszerre két rutint biztosít majd a ver-senyzőknek, amely elegendő lesz az EB-re. Argentínában a labdarúgómérkőzések partjelzői új fegyvert „találtak feT” a renitens szurkolók elleni küzdelemre. A zászlórúd alsó végét kemény gumiból készítik s ezáltal szükség esetén a zászlö- rudat gumibotként használhatják. ~ + ft;" A bélyegkatalógusok szerkesztői nemrég megállapították, hogy Lichtenstein hercegségben bocsátják ki a legtöbb olyan bélyeget, amely labdarúgót ábrázol. Ennek az az érdekessége, hogy ebben az államban egyáltalán nincs labdarúgó-csapat. Szombaton és vasárnap bonyolították le Kisvárdán a Kelet-magyarországi, területi lovasverseny első fordulóját. A kétnapos sporteseményt mintegy ötezer néző tekintette meg. _ ( Eredmények, Ifjúsági díjlovaglás: 1. Pádár Kálmán (Debrecen) Csongor nevű lován, 2. Harmann Mihály (Nyíregyháza) Dicső n. L, 3. Harmann Mihály (Nyíregyháza) Nóri n. 1. Pótló díjlovaglás: 1. Nemes Géza (Debrecen) Csavargó n. 1.. 2. Sártori Endre (Hortobágy) Gazfickó n. 1., 3. Nagy József (Debrecen) Csaló n. 1. Kezdő lovak díjugratása: 1. Harmann Mihály (Nyíregyháza) Nóri n. 1., 2. Nemes Géza (Debrecen) Nóri n. 1., 3. Mráz László (Nyíregyháza) Duci n. 1. Ifjúsági díjugratás: 1. Pádár Kálmán (Debrecen) Pajor n. 1., 2. Dóri József (Hortobágy) Gyöngyös n. 1., 3. Csicska István (Nyíregyháza) Csinibaba n. 1. Hármas csapatverseny 120 cm-es akadályon: L Debrecen, 2. Nyíregyháza. 3. Hortobágy. Kettes fogatok versenye: 1. tiszakanyári Havasi Gyopár Tsz (hajtotta: Kádár Vilmos), 2. papi Üj Élet Tsz (hajtotta: Oláh Sándor), 3. nyírtassi Dózsa Tsz (hajtotta: Kiss István). Négyes fogatok versenye: 1. tiszakanyári Havasi Gyopár Tsz (hajtotta: Tárká- i nyi Mihály), 2. dombrádi Vörös Csillag Tsz (hajtotta: Harsányt Ferenc). Kettes hajtófogatok versenye: 1. Gyulata- nyai Kísérleti Gazdaság (hajtotta: Orgonás Mihály), 2. fé- nyeslitkei Kossuth Tsz (hajTENISZ: Négy első helyet szereztek versenyzőin k Diósgyőrött, az országos teniszversenyen Szabolcs-Szaí- már színeit a Nyíregyházi Munkás teniszezői képviselték, s nagyszerű szerepléssel tértek haza: négy számban első Iv'iyei szereztek, s két igen értékes helyezést A nyíregyházi versenyzők eredményei: Serdülő leány egyes: Balia Anna. Ifjúsági leány egyes: 1. Lengyel Katalin Serdülő fiúk: 1. Balczó Zoltán. II. osztályú férfi egyes 1. Barta Béla. A serdülő fiúk versenyében Bállá István második, a férfi ifjúságiban pedig Szalontai János harmadik lett. Elmaradt mérkőzést játszottak az NB Ill-ban Az NB Ill-ban és a megyei labdarúgó-bajnokságban a megyei ifjúsági válogatottak tornája miatt szünnap volt az elmúlt vasárnapon, az Északkeleti csoportban azonban lejátszották az őszről elmaradt, illetve újra játszani rendelt Kazincbarcika—Egercsehi találkozót. A mérkőzés 0:0 arányú döntetlennel végződött. E mérkőzés után a bajnoki táblázat az alábbi. Népstadion: 45 000 néző. Vezette: Treichel (Regely, Stipekkohl), mindhárom nyugatnémet. Magyarország: Ilku — Mátrai, Mészöly, Sárost — Sólymost, Sipos — Sándor, Gö- röcs, Albert, Monostori, Fenyvesi >dr. Edző: Baróti Lajos. Dánia: Gaardhoeje — K. Johansen, K. Andersen, Kurt Hansen — Kaj Hansen, J. Petersen — E. Misser, O. Sorensen, K. Petersen, E. Jensen, H. Enoksen. Edző: Poul Petersen. Góllövő: Göröcs, Fenyvesi dr„ Monostori, Albert, Rákosi, Solymosi. Szögletarány: 13:4 (7:1) Magyarország javára. Csere: Göröcs helyett Rákosi a szünet után, A dánok 4—2—4-es felállításban játszottak, s az első perctől kezdve a magyar csapat támadott és már a 4. percben vezetéshez jutott. Albert Göröcshöz játszott, s a jobbösszekötő 11 méterről a kifutó kapus mellett a hálóba lőtt, 1:0. Nagy fölényben játszott a magyar csapat, egyre másra vezette támadásait, azonban a befejezések nem sikerültek, csatáraink eléggé pontatlanul lőttek. A 17. percben mintaszerű magyar akciót láthatott a közönség, melynek végén megszületett a második magyar gól. Sándor ügyesen futott el, jó labdát tálalt középre, s a jó ütemben futó Fenyvesi a 11-es pont tájáról felmagas, erős lövéssel a kapu baloldalába lőtt, 2:0. Továbbra is maradt a magyar mezőnyfölény, de az eredmény nem változott, mert játékosaink olykor bosszantó, labdakezelési hibákat vétettek. A vendégek az első veszélyes támadást a 39. percben vezették, ekkor Ilku Misser elé öklözött ki egy labdát, de a dán csatár annyira meglepődött a váratlan jó helyzettől, hogy hirtelenkedve kapu fölé lőtt. Szünet után nem váratott magára sokáig az újabb magyar gól, meredek labdával szöktették Monostorit, aki elfutott, s egy csel után a kapuba lőtt, 3:0. Állandóan a dánok térfelén pattogott a labda, s a kihagyat magyar helyzetek ellenére is érezhetően feljavult legjobbjaink játéka. Ez gólokban is kifejezésre jutott. A 75. percben Albert jó labdát kapott, s a kifutó dán kapus mellett a hálóba helyezte, 4:0. Négy perc múlva Rákosi volt eredményes, 12 méterről futtából, a mérkőzés legszebb gólját „ragasztotta” a bal felső sarokba, 5:0. A közönségnek ekkor határozottan tetszett a magyar csapat játéka. Ötletesen, szellemesen szőtték ekkor támadásaikat válogatott játékosaink. A nézősereg ütemes tapsa közben született meg a hatodik magyar góL A 83. percben Solymosi vehette fel a labdát, Alberthez továbbított, majd amikor visszakapta a labdát, 8 méterről a kapu jobb sarkába lőtt, 6:0. A magyar válogatott ezen a találkozón kétségtelenül javított a legutóbbi stockholmi vereség keserű ízén. Játéka azonban csak a második félidőben tetszett a szakembereknek. Az első negyvenöt percben még kísértettek a korábbi hibák, játékosaink sokat cipelték a labdát, pontatlanul adták egymáshoz, s sok labdakezelési hibát is vétettek. Szünet után ezek eltűntek, s ekkor születtek a magyar gólok. A Népstadionban lezajlott mérkőzés összeségében véve szép játékot, s nagy arányú magyar győzelmet hozott. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy együtte- sünk egy egészen szerény képességű válogatott ellen érte el, s az is sokat mond, hogy ha a magyar együttes igazáji jól játszik, ezen a találkozón kétszámjegyű eredménynek kellett volna születni. A dánok elleni győzelem bíztató a közeljövőben Prágában sorra kerülő Cseh- Szlovákia—Magyarország válogatott mérkőzés előtt, azonban csak úgy számíthatunk Prágában teljes sikerre, ha tovább javul válogatottunk. A magyar csapatból a közvetlen védelem és a fedezetsor játéka ellen aligha lehet kifogást emelni. A csatársor tagjai közül Sándor és Albert teljesítménye emelkedik ki, a többiek átlagos teljesítményt nyújtottak. A dánok és a mezőny legjobbja, a hat gól ellenére is Gaardhoeje kapus volt. TriecheJ játékvezető a sportszerű találkozón végig jól bíráskodott. | További küzdelem az elsőségért j MARADTUNK A NEGYEDIK HELYEN Az NB II. vasárnapi eredményei Az NB Il-es labdarúgó-bajnokság Keleti-csoportjában tovább bonyolódik a helyzet az élbolyban. A Nyíregyházi Spartacus, a szombati Láng elleni döntetlenjével megőrizte negyedik helyét, s kilátása van, hogy meg is tartja azt, ugyanis vasárnap hazai pályán, a Borsodi Bányász ellen tovább növelhetik pontjaik számát, s ezzel szinte biztosíthatják bejutásukat az NB I/B-be. A vasárnapi eredmények után továbbra is nyílt a hely- , zet az elsőség megszerzése terén. Diósgyőr egypontos előnyhöz jutott, mivel az Özdi Kohász Egerben kénytelen volt „leadni” az egyik pontot. Kettejük között a harc még nem dőlt el, inkább most kezdődik igazán. S érdekes- 3ég, hogy kis szerencsével még a j miskolciak beleszólhatnak 1 az elsőség kérdésébe. Lassan tisztázódik az is, í hogy körülbelül mely csapatok jutnak az NB I/B-be, ugyanis a nyolcadik helyezett Borsodi Bányásznak már négy pont előnye van a kilencedik helyezett Szolnokkal szemben. Vasárnapi eredmények: Ózdi Kohász—Egri Dózsa 1:1, Diósgyőri VTK—Kecskemét 2:0, Borsodi Bányász—Budapesti Előre 3:0. Budapesti Spartacus—Szolnoki MÁV 1:1, Salgótarjáni KSE—Szegedi VSE 2:0. Miskolci VSC— Debreceni EAC 1:0. Budapesti Egyetértés—Ganz-MÄVAG Ezúttal gyengébben játszott az olimpiai keret Magyar olimpiai keret — Spartak Trnava 3:0 (1:0J Győrött, 3000 néző előtt az olimpiai keret a következő összeállításban lépett pályára: Géléi — Novák, Orbán, Ihász — Palotai, Nagy — Györkő, Komora, Bene, Po- vázsai, Dunai II. A csehszlovák II; Liga első helyén tanyázó csapat ellen jó iramban kezdett a magyar együttes* s az első percekben gólveszélj’es helyzeteket teremtett a vendégek kapuja előtt. A vezető gól a 26. percben született, amikor Komora egy kapu előtti kavarodásból talált a hálóba, 1:0. Szünet után Marosi, Szepesi. Nógrádi és Szarka is helyi kaptak a magyar csapatban. A második félidőben teljesen a magyar olimpiás csapat uralta a mezőnyt. Az 52. percben egy szép támadás végén Bane Povázsaihoz játszott, akinek lövése a hálóba vágódott, 2:0. Nem sokkal ezután Palotai szépen adta vissza Nagynak a labdát, s az MTK fedezete a jobb sarokba lőtt, 3:0. A nagy hőségben lejátszott mérkőzés különösen nagyerő- feszítést követeit a játékosoktól. A mérkőzés azt mutatta, hogy olimpiai válogatottunk ezúttal gyengébben # Uj országos csúcs a szegedi skeet-lövo versenyen 4-ik helyen végeztek megyénk versenyzői válogatón már nem volt feltűnő ez az eredmény. Bács, Borsod és Békés megyében meglepően sokat fejlődtek a skeet-lövők. A szegedi válogató versenyen Bács csapata kcrüit az első helyre 100-ból 74 találattal. Ezután a borsodiak következtek 66, a harmadik helyre a Békés megyei csapat került szintén 66 találattal. Megyénk csapata a negyedik helyet szerezte meg 61 találattal. Az egyéni versenyben id. Zalai Géza (Bács) került az élre 25-ből 22 találattal. (Üj országos csúcs.) 2. Gyulai Mihály (Békés) 20. 3. Kocika Mihály (Békés) 19, 4. ifj. Zalai Géza (Bács) 18, 5. Kádár László (Borsod) 18 találattal. A szabolcsi csapat szokásos teljesítményét nyújtotta. Eddigi átlagteljesítményük versenyzőnként 25-ből 15—16 találat volt s ezt most is elérték. Ezen a vetélkedőn derült ki azonban, hogy bár eddig ezzel a teljesítménnyel mindig az éivona’tan voltak a szabolcsiak, ma már nem elég a sikeres szerepléshez. Am-.g ugyanis a többi, tőlünk előrehaladottal b megyékben e sportág szélesítésével egyidí- ben külön foglalkoztak egy 5 fős rr.-gyeí csapattal, addig megyénkben erre nem kerü't eddig sor. Az országos bajnokságra készülve azonban követnünk kell a Bács, Békés és Borsrd megyeiek módszerét, hogy ugrásszerű javulás történjen Szabolcsban a skeet- lcvészetben. Részrehajló bíró — Váratlan hazai vereséa A Nyíregyházi Spartacus N 1 I-es férfi röplabdacsapata v iárnap délelőtt Nyíregyhá- 7 n a Budapesti Postás együttesével játszott, s nagy meg- ; epetésre vereséget szenvedett 3:2 arányban. Az első játszmát a vendégek nyerték, majd a Spartacus jutott 2:l-es vezetéshez, s a negyedik játszmában biztosíthatták volna 3:l-es győzelmüket, azonban 12:7-ről veszítettek. A döntőt a fővárosiak 15:12- re nyerték, s így születet meg váratlan győzelmük. A találkozón a nyíregyházi fiúk egészen mérsékelt teljesítményt nyújtottak, s ezenkívül vereségüket nagyban elősegítette, o rendkívül rosz- szul működő játékvezető, aki szemmel láthatóan a fővárosi csapatot segítette Ítéleteivel. R férfi NB I. 1. U. Dózsa 18 17 1 52: 3 35 2. Vasas 16 16 — 48: 9 32 3. Bp. Honvéd 17 15 2 47:11 32 4. Farkaslyuk 18 11 7 38:29 29 5. Bp. Spartacus 16 11 5 36:28 27 6. Debrecen 18 8 10 29:38 26 7. Csepel 18 8 10 28:38 26 8. ^Nyíregyháza 18 8 10 29:39 25 9. V. Izzó 17 7 10 29:36 24 10. Pénzügyőrök 18 5 13 27:42 23 11. Salgótarján 18 5 13 27:43 23 12. MTK 18 5 13 26:45 23 13. Bp. Postás 17 5 12 24:43:22 14. Z. Danuvia 19 2 17 15:53 21 *Egy büntetőpont levonva. Ugyancsak Nyíregyházán került sor — a férfi mérkőzés előtt — a Nyíregyházi Sparta- - f,—Budai Doboz, NB Il-es ői bajnoki mérkőzésre, mein biztos, 3:0 arányú Spar- jus győzelem született. Szépen szerepeltek megyénk termelőszövetkezetei a kisvárdai lovasversenyen tóttá: Vaszil Adolf). Helyezetten lovak díjugratása, 110 cm-en: 1. Nemes Géza (Debrecen) Csángó n. 1., 2. Harmann Mihály (Nyíregyháza) Darabos n. 1„ 3. Sánta József (Hortobágy) Gyöngyös n. 1. Serdülők díjugratása: 1. Dobi József (Hortobágy) Gyanús n. 1., 2. Nagy Sándor (Hortobágy) Gyöngyös n. 1., 3. Kántor László (Nyírtass) Kozma n. 1. Kitartásos ugrató verseny: 1. Kelenföldi László í M irí nrrn\ 1 7(1 onD fi rvt ofot4 A sportiskolások szerepeltek legjobban az egyesületi atlétikai bajnokságon Vasárnap a nyíregyházi Diák-pályán rendezték meg az egyesületi atlétikai bajnokság első fordulóját. Az eseményen öt sportkör indította el versenyzőit a serdülő, másod- és harmadosztályúak versenyében. A csapatversenyben az alábbi eredmény született: 1. Nyíregyházi Sportiskola 1939 pont, 2. Nyíregyházi VSC 1877, 3. Nyíregyházi 110-es ITSK,* 4, Nyíregyházi Felsőfokú Tánítóképző 341, 5. Nyírbátor 123 ponttal. Eredmények, serdülő lányok, 100 m: 1. Galambosi Margit (Sportiskola) 13,8. 80 m gát: 1. Banka Etelka (110-es ITSK) 15,7. Magasugrás: 1. Galambosi Margit (Sportiskola) 140. Súly: 1. Lengyel Éva (Sportiskola) 7,28. Női II. osztály, 100 m: 1. Béda Ilona (110-es ITSK) 13,4, 400 m: 1. Berecz Éva (NYVSC) 66,8, Magasugrás: 1. Béda Ilona (110-es ITSK) 130, Súly: 1. Nyirán Etelka (NYVSC) 10,42, Diszkosz: 1. Kosa Gabriella (Sportiskola) 31,76. Női III. osztály, 100 m: 1. Bocskai Katalin (Sportiskola) 13,7, 400 m: 1. Kindrusz Jolán (NYVSC) 71,4, Magasugrás: 1. Szmóré Irén (Tanítóképző) 130, Súly: 1. Tomasovszky Mária (Sportiskola) 7,79, Diszkosz: 1. Tomasovszky Mária Sportiskola) 27,09. Férfi serdülő. 100 m: 1, Szentmiklósi Ferenc (110-es ITSK) 12,4, 1000 m: 1. Gecse István (110-es ITSK) 2:58,2, Rúdugrás: 1. Murczkó Károly (NYVSC) 280, Súly: 1. Szabó Gyula (Sportiskola) 12,24, Gerely: 1. Szabó Gyula (Sportiskola) 34,08, Távolugrás: 1, Szentmiklósi Ferenc (110-es ITSK) 556. Férfi II. osztály, 100 m: 1 Hegedűs Béla (NYVSC) 11,4. 400 m: 1. Breznyiczki Pál (Sportiskola) 54,1, 1500 m: 1. Szabó Dénes (Nyírbátor) 4:13,2, 5000 m: 1. Kiss József NYVSC) 15:26,2, 110 m gát: I. Piószegí János (Sportiskola), Súly: 1. Moravecz Ferenc (NYVSC) 10,64, Gerely: 1. Kovács András (NYVSC) 48,16. Férfi III. osztály, 100 m: 1. Viroszt Béla (110-es ITSK) II, 8, 400 m: 1. Mérai László (Sportiskola) 58,2, 1500 m: 1. Teski István (NYVSC) 4:55,6, Rúdugrás: 1. Bús Béla (Sportiskola) 3 m, Súly 1. Valent Miklós (Sportiskola) 11,19, Gerely: Gunyecz Tibor (NYVSC) 44,32, Távolugrás: 1. Viroszt Béla (110-es ITSK) 576 cm. 1. M. Bányász 23 17 1 S 56:28 35 2. Ny.-háza 23 12 8 3 40:23 32 3. F. Autóbusz 23 11 8 4 10:26 30 4. r*. Dózsa 23 16 7 6 40:28 27 5. D. GÖCS 23 6 12 5 39:24 24 6. Rudabánya 23 8 8 7 32:29 24 7. H. Spart. 23 9 6 8 31:36 24 8. KMTK 23 8 7 8 35:27 23 9. Egercsehi 23 10 3 10 43:35 23 10. Nagykálló 23 8 6 9 34:41 22 11. MMTE 23 7 5 11 37:44 19 12. Eger 23 5 9 9 34:42 19 13. Kisvárda 23 8 3 12 25:40 19 14. Szuhavölgy 23 5 6 12 24:39 16 15. Gyöngyös 23 5 6 12 25:49 16 16. Somsály 23 5 5 13 22:46 15