Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-16 / 112. szám
1963. májas 16, csütörtök Névnap: MÖZES A Nap kel 4 óra 06 perckor, nyugszik 19 óra 15 perckor. A Hold kel 0 óra 57 perckor, nyugszik 10 óra 38 perckor. ROSSZ VICC A Megyei Könyvtár gépkocsija a laskodi útszélen állt, vezetője a reflektoron kisebb javítást végzett. Sebesen jött a Mátészalkai Sütőipari Vállalat FB—01-es rendszámú tehergépkocsija, s az úttesten lévő tócsából alaposan befröccsentette az álló kocsit és vezetőjét Pedig a tehergépkocsi vezetője már messziről látta, hogy az útszélen álló személygépkocsi mellett jókora víztócsa van. Hely is volt rá, hogy kikerülje... •— falusi — Békegyűlések Nyíregyházán. Ma délután két helyen lesz békegyűlés a városban. Az első kerületi nőtanács helyiségében Perecsényi Jenő, Rozsrétbokorban pedig Hajdú Sándor tart előadást. Vasárnap Borbányán lesz békegyűlés, ahol Tamai Imre, a Hazafias Népfront városi elnöke tart beszámolót. Krúdy Gyula ünnepi Irodalmi estet rendeztek kedden este a nyíregyházi József Attila Művelődési Ház nagytermében az író halálának 30. évfordulója alkalmából. Ünnepi beszédet mondott Barta András irodalomtörténész. Orvosi tudományos ülés Nyíregyházán Az Orvosegészségügyi Szak- szervezet megyei bizottsága május 17-én, pénteken délután hat órakor rendezi meg VII. tudományos ülését a megyei kórházban. A ,,'Rhe- opiryn által okozott Stevens Johnson sydroraa gyógyult esete” címen Major Eleonóra tart bemutatót. Váczi Lajos egyetemi tanár az orvostudományok legújabb irányzatairól, Juhász Lajos a rákkutatás és a rákellenes küzdelem helyzetéről tart előadást. Kilenc és fél millió liter szikvizet állított elő öt év alatt a Szabol cs-S za tmár megyei Gyümölcsszeszfőzde és Szikvízipari Vállalat. A szik- vízfogyasztás évente már megközelíti a két és fél millió litert. Infraalagútszárító kemencék sorozatgyártását vezetik be a Nyíregyházi Vasszerkezeti és Gépipari Vállalatnál. Az új termék iránt külföld. is érdeklődik. Az egyenként mintegy egymillió 700 ezer forintos értékű berendezésekből évente 15 darabot állítanak elő. ötmillió 240 ezer forintot költenek ebben az évben utak és járdák építésére Nyíregyházán. Ebből az ösz- szegből 11 utca járdáit aszfaltozzák. Munkaerőt alkalmaznak RAJZ SZÖVEG NÉLKÜL (L. Nyemirovszkij rajza) „Sajnos, nem szolgálhatok vele Filléres áruk a hiánycikkek listáján Orsi óra a szabadban. S ha már fényképezésre lg sor kerül, gyors fésülködés, mert a kislányok Barabáson is lányok. (Foto: Hammel.) A MÁV-val egyidőben — május 26-án 0 órakor — lép életbe a MÁVAUT nyári menetrendje is. Az új menetrend újabb 38 községet kapcsol be az autóbuszhálózatba, járatokat kap például Tiszatelek, Rönök, Rábafüzes, Jakabháza, Sénye, Belezna, Nagylók stb. A munkásjáratok száma: 878-cal növekszik, s ezeknek segítségével jelentősen javul a munkásszállítás — többek között — Ajka, Baja, Kazincbarcika, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Sarkad, Szeged, Székesfehérvár, Zalaegerszeg térségében. 198 új kirándulójárat szállítja az utasokat, elsősorban a Balaton partján, különösen annak északi oldalán, Tihany, Balaton* füred, Badacsony körül, de jelentősen javul a közlekedés Abaliget, Bükk, Bükkszék, CserkeszöUő, Gyula, Ka- locsa-Szelidl tó. Mezőkövesd gyógyfürdők környékén. 217 új autóbusz-megállóhelyet létesítenek, s csökken a menetidő is. 45 vonalon 273 járatnak a menettartama lesz rövidebb. Halálos gázo’ás Nyírlövőn Kedden a kora délelőtti órákban halálos kimenetelű gázolás történt Nyírlövő község külterületén. Harschalkó István tokaji lakos, gépkocsivezető a nyíregyházi fmsz SA 08—54 forgalmi rendszámú tehergépkocsijával közlekedett. Vele szemben haladt Molnár Sándor 28 éves nyírlövői lakos, aki süketnéma, korlátoltan beszámítható. A gázolás a 7. kilométerkő közelében történt. Molnár Sándor a helyszínen meghalt- Orvosi vizsgálat szerint a gépkocsivezető nem volt ittas állapotban. A baleset bekövetkezéséért teljes egészében feÍ lelős, mert egy éles kanyarnál 50 kilométeres sebességgel közlekedett. A rendőrfőkapitányság megindította ellene az eljárást. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabo'cs-Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja* Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztői Ordas Nándor Szerkesztőség: Nvlreeybáza, Benczúr tér 21. Tel. it -n, 16—71. 16— II. felelős Rlaaó Farkas Pál. Riadóit) vatal: Nyíregyháza, Zsdánov u l. Tel: 30—00, Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 069. Szatolcs-Szatmár megyei Nyomd». ipari Vállalat. Nyíregyháza. Felelős vezetői Szokoíai Sanda*. Zágor György, a Magyar Népköztársaság újonnan kinevezett jugoszláviai nagykövet« kedden megérkezett állomáshelyére, Belgrádba. Elnökségi ülést tartott szerdán délelőtt a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Az ülésen Baki Miklós bak- talórántházi járási titkár számolt be a járási és községi nénfrontbizottságok testületi munkájáról és munkamódsze- réről. Muzbek László a mező- gazdasági ötéves tervagitációs munka eredményeiről és a további feladatokról tájékoztatta a megjelenteket. A Nők Akadémiájának zárófoglalkoizása volt kedden Nyíregyházán a második kerületben. Ebből az alkalomból Kovács Kórolyné, a nőtanács megyei titkára a békeharc kérdéseiről tartott előadást. Kétnapos tapasztalatcsere értekezlet kezdődött a kul- túrház igazgatók részére Tiszátokon. Disszidálni akart, elfogták Leier László szakoly! lakos összeveszett a feleségével és elhatározta, hogy disszidál. Gönyünél a határőrök elfogták. Azt állította, hogy Szolnokon a MÁV-nál volt alkalmazásiban és a faluban akar elhelyezkedni. Tiltott határátlépési kísérlet büntette miatt előzetes letartóztatásba helyezték. Harminc motorkerékpár több mint 300 kerékpár van már Nyírtéten. A felszabadulás előtt még a kerékpárt is alig ismerték a községben. 1300 új traktorost képeztek ebben az oktatási évben megyénkben a téli időszakban. Az új szakemberek zöme a termelőszövetkezeteikben dolgozik. 112 szakembert adtak át a termelőszövetkezeteknek az utóbbi négy év alatt a megye állami gazdaságai. A szakemberek között 65 agronó- mus, 30 könyvelő is van. A Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmával csütörtökön Budapestre érkezik két új típusú szovjet utasszállító repülőgép, a rövid fel- és leszállási pályát igénylő AN— 24-es, továbbá a közép- és hosszabb távú utazásokra kiválóan alkalmas TU—124-es típusú gép. A légiközlekedés újdonságait a vásár tartama alatt a Ferihegyi repülőtéren bárki megtekintheti. EsB, zivatar Várható időjárás ma estig: felhős idő, sok helyen eső, zivatar. Élénk keleti, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúl nyugati felében 16 —20, máshol 21—26 fok között. Az amerikai „Southern Star” kiadója rájött, hogy a szórakoztató sajtóhibák növelik a lap iránti érdeklődést. Elbocsátottak három korrektort és helyettük szerződtettek egy újságírót, akinek egyedüli teendője, hogy minden számba legalább egy humoros elírást csúsztasson. Budapesten szerdán megkezdődött a II. Országos Gyógypedagógiai Tudományos Konferencia. A tanácskozáson a magyar szakembereken kívül Anglia, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, az NDK, Románia és a Szovjetunió gyógypedagógusainak küldötte is jelen vannak. Először Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes tartott tájékoztatót közoktatásügyünk időszerű kérdéseiről. A nyíregyházi rádió műsora 18,00: Falusi hétköznapok. A nyíregyházi rádió mezőgazdasági híradója. — 18,20: Ki mit szeret. Zenés műsor a hallgatók kívánsága szerint. — 18,45: Eseménynaptár. Nyíregyháza anyakönyvi hirel Születés Csorba György és Orsó Irén fia György, László, Kalasz Sándor és Bojda Ilona lánya Judit, Gabriella. Hudák Béla és Pázmándy Anna fia Levente, Béla, Őri György és Tóth Ágnes lánya Agnes, Gizella, Szabó György és Valik Erzsébet lánya Csilla, Be- ri Károly és Rácz Mária fia Attila, Gyula. Halálozás Vinnai Mihályné 74 éves, Merkovszki Mihályné 77 éves, Kresztyankó Mihályné 98 éves elhunytak. I Köszönetét mondok mindazoknak, akik drága Jó férjenHORVATH LAJOS temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmamat eny ,‘3 hiten! Igyekeztek. özv. Horváth Lajosné íj __________________________((845 tanaamaÉBMa A hazai könnyűipar három pavilonban mutatja be új termékeit A Budapesti Nemzetközi Vásár nyitása előtt Napié A Budapesti Nemzetközi Vásáron az idén három szakosított pavilonban kapnak helyet a könnyűipart termékek. A Kossuth-pavilon ruházkodás kellékeit. a textil, ruha, bőr, cipőipar újdonságait foglalja magéba, s a lak- berendezés és ezúttal először a nyomdaipar is külön pavilont kap. A vásáron mutatkoznak be először az év legszebb termékei. Az állami cipőipar 250 modelljét állítják ki, bemutatják a Pannónia szőrmeárugyár újdonságai között a panofix tizenkét legújabb árnyalatát. A textiliák közül nagy érdeklődésre tart számot a színes klöpli függöny, a szövés nélküli textilanyag több változata, így például a nyomott mintás tűzött frottír. Helyet kap a kiállításon a gyűrődés- álló kikészítésü selyem. Újdonság a poliamid és viszkóz szálból szőtt selyemfényű düftin, a középen megerősített sűrűbb szövésű lepedő és a helanka fonalat tartalmazó rugalmas szövet. A kötszövő- ipar a vásárt felhasználja az új alapanyagokat tartalmazó perion és gyapjú, akril és gyapjú keverékű jersey típusú kötöttholmik közvéleménykutatására. Ezeknek az új cikkeknek a sorozatgyártását a látogatók véleményétől teszik függővé. Ki nem ismerné azt a mozdulatot, amikor az elárusító széttárja a karját és mentegetőzve mondja: — Sajnálom, kifogyott. Nem szolgálhatok vele. Tes-- sék talán a jövő héten benézni. Akkorra jeleztek árut. A vevő türelmes, bemegy a jövő héten és ha szerencséje van, megkapja, amit keresett. Ha peches, akkor újabb határidőt jelölnek meg. Néha hetek, sőt hónapok telnek el, amíg hozzájuthatnak a mindennap keresett cikkhez. Az ember azt még csak tudomásul veszi, hogy éppen a főidényben nem lehet hűtő- szekrényt kapni. Országosan nagy a kereslet, nehéz kielégíteni. Az ipar Agy látszik elfeledkezett arról, hogy semmi sem tart örökké, egyes alkatrészek tönkremennek, újat kell • vásárolni helyette. Ilyenkor a vevők gyakran szemben találják magukat az ismert mozdulattal: nincs. Nincs gumigyűrű, az eletro- mos főzőkhöz nincs betét. Pedig keresik nap, mint nap. A vásárlók nagy számmal veszik a kerékpárokat. Teljesen érthetetlen viszont, hogy például a 16—20-as gyermekkerékpárokhoz semmi féle alkatrész nem kapható. A 26-os kerékpárokhoz — amelyek különben a keresett típúsok közé tartoznak — nem lehet küllőt kapni. Egy küllő ára 13—17 fillér. Ha néhány kitörik, senkinek sincs annyi pénze, hogy új kerékpárt vásároljon. Különösen nehéz külföldi gyártmányú gépekhez alkatrészt kapni. Néhány dolgot emeltünk csak ki. Többnyire filléres, esetleg forintos áruk, de ezek nélkül a több száz, vagy ezer forint értékű gépek, eszközök használhatatlanokká válnak. Ajánlatos lenne, ha a nagykereskedelem jobban figyer~ MOZIMŰSOR SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA MOZI: május 1(1—19-ig. (csütörtöktől— vasárnapig.) A FEKETE NEMZEDÉK. Magyarul beszélő csehszlovák film. Előadások kezdete: fél 5. fél 1 és fél 9 órakor. SZÍÜ.flSVASZNÜ KET1TMOZIS május 16—19-ig. (csütörtöktől— szombatig.) Széles vá’tozatban! AMÍG AZ UTOLSÖ VENDÉG ELMEGY. Uj angol film. Előadások kezdete: * órakor. Pénztárnyitás: du. 6 érakor. GORKIJ MOZI: május 15—17-ig. (szerdától—péntekig.) ALL AMI ÁRUHÁZ, zenés magyar filmvígjáték. Előadások kezdetei í. 8. és 8 órakor. HCKICZ ZSK5MONT» MOVEtn DÉSI HASS SZELESVASZNC MOZIJA: Szünnap! lembe venné a dolgozók igényeit és a megrendeléseket ennek alapján továbbítaná at; iparhoz. (bogár) Május 26-án lép életbe a MÁVAUT nyári menetrendje Őiabb 38 községet kapcsolnak be az autóbuszhálózatba A ktllóseinjéni Növényvédő Állomás Diesel motorszerelőket és autógén villanyliegesztőt vesz fel. Jelentkezés mindennap reggel 7-től 16 óráig a Növényvédő Állomáson. Órabér megegyezés szerint. (845) Azonnal felveszünk — a dolgozó kívánsága szerint — állandó munkára vagy meghatározott időre kőműves, ács és villanyszerelő szakmunkásokat, valamint 18 éven felüli férfi segédmunkáso- : kát. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Kéthetenként szabadszombat. Tanácsi igazolás, kéziszerszám és munkára- ha szükséges. Jelentkezés Cegléd, Puskin u. 4. vagy Nagykőrösi Konzervgyár építkezésen. EM. Bács megyei Állami Építőipari VáUalat, Kecskemét. Klapka utca 34. (K. 73076) A tlazalökl Földművesszövetkezet szakképzett szakácsét keres felvételre. Jelentkezés az fmsz központi Irodájában. Erkölcsi és működési bizonyítvány nzükséges. útiköltséget (elvétel esetén térítünk. (30) Legalább 9 éves gyakorlattal rendelkező szobafestő szakmunkásokat Nyíregyházán és körzetében lévő munkahelyeire felvesz az EM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat. Nyíregyháza, Széchenyi út 43.