Kelet-Magyarország, 1963. május (23. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-28 / 122. szám

Rajtunk is múlik A nyíregyházi városi ta­nács építési osztálya — a Kertészeti Vállalaton keresz­tül — évenként több mint egymillió forintot fordít a parkok bővítésére, fenntartá­sára, virágok, egyéb növé­nyek nevelésére, klülteté- sére: a város kertészeti szé­pítésére. Nem kis összeg ez — a lakosság pénze van benne. Nyíregyházát szeretnénk egészein olyannak látni, mint az egy megyeszékhelyhez Il­lik. Az Ilyen irányú központi és megyei törekvések, isme­retesek is, A város külső ké­pét, első kedvező, vagy ked­vezőtlen benyomását nagy­mértékben befolyásolja — az épületek mellett — parkjai­nak rendezettsége; általában a tisztaság. Azt tudjuk, hogy — egy­két régit kivéve — parkjaink fiatalok, most vannak kiala­kulóban. Nyáron gondot okoz a gyepfelületek öntözése, az évszakok változásának meg­felelően nem mindig sikerül az egy- és többnyári virágok biztosítása. Ezek jórészt anyagi nehézségek. Van azonban másfajta ne­hézség is, 11 A MÁV állomást a város­sal összekötő Petőfi-park a megye és más vidékek utazói­nak, vásározóinak a pihenő­helye — általában késő dél­utánig. Ha az átutazó vendég a parkról Ítélné meg Nyír­egyháza rendjét, tisztaságát — és sajnos, legtöbbször csak ezt teheti —, akkor igen rossz bizonyítványt állítana ki. Nincs olyan parkunk, amelynek sétányai mellett ne lenne néhány „vadcsapás”, külön ösvény, amelyiknek a kitaposásával, használatával mindenképpen meg akarnak takarítani három-négy méter­nyi távolságot az ezeken köz­lekedők. Lehet előttük védő­sövény, védöhuzal — nem számit: letiporják. Nem is be­szélve aztán a túlzott vlrág- szeretetről, amelynek ered­ményeként megtépett díszfák, csúffá tett virágágyak ékte- tenitik az útszegélyeket, par­kokat. Igen életrevaló és üdvös mozgalom vette korábban kezdetét: az uteaszépítés a lakosság gondozásában, A kertészeti dolgozók a par- kokban, a főbb utak két ol­dalén elvégzik a növények, virágfélék ültetését, gondozá­sát. A többi út szegélyére az idén is több mint harminc­ezer virágtövet, több száz ki­logramm fűmagot biztosítot­tak, hogy az utcában a lakók elültessék, gondozzák — sa­ját szórakozásukra és gyö­nyörködtetésükre. A díszítő növényeket ingyen kapják — s a kezdeményezés mégsem talál megfelelő érdeklődésre. Amikor türelmetlenek va­gyunk — legyünk is azok jog­gal — Nyíregyháza szebbé té­tele miatt, gondoljunk arra városiak, s gondoljunk arra vidékről városba utazók, hogy rajtunk is múlik, és nem kis mértékben a város szépsége, tisztasága. i s. a. Seen ned él tje ni a Qep Olyan a motor, mint az ember — Éjjel is hívnak — Amíg meg nem unnak a gépek — Hogy milyen vagyak? Mint a legtöbb ember, csak nekem a szenvedélyem a gép. Suhanc koromban kezdődött, mikor addig „babráltam" egy ócska Singer varrógépet, míg megindult. Azóta sokféle ma­sina járt a kezemben, ,,csü- högó” (lóvontatású cséplő), Hoffer, a malomban szívógáz­motor, de a legkomolyabb a Diesel... Milyen jószág a Diesel? Sokat mondhatnék róla, bonyolult, haragos, nem hagyja magát kiismerni, al­katrészei megbújnak, máskor 6zelid és engedelmes, hagyja, hogy kitappinisam a beteg csapszeget, a törött gyűrűt, a hibás vezérlőművet, a hid­raulikát ,., Mennyi min­den előzi meg mig rájö­vök, hová kell nyúlni — ezt kevesen tudják. Olyan ez, mint az a bizonyos koppan- tás, az a lényeg, az ember tudja, hová kell ütni,,. Dehát a motor, aki ékti a hangját, a nyelvét, legtöbbször elárul­ja mi a baja, mint a beteg ember. Egy mellék zörej, egy apró rezgés sokat mond a szakembernek. Itt volt nemrég az egyik kotró, — mivelhogy mostanában Skoda- kotrógépeket javítok —, Üzen­nek értem, hogy menjek be a műhelybe, mert zűröaik a Skoda. A feleségem már tud­ja, hogy ilyenkor kár szólni, nem hagy nyugton az izga­tottság. Éjjel is hívnak, mit csináljak, álljon a gép órákig egy kis hiba miatt, ne ke­ressenek a fiúk... Hát me­gyek be, a munkatársaim már vizesek az igyekezettől. Mondom, a gyűrű... A töb­biek furcsán néznek vissza, mivelhogy ők is legalább úgy tudják' miről van itt szó, mint én. Gyűrű kell de. .. Bejárták már a fél országot alkatrész után, nincs. — Hát megcsináljuk —, mondont ki, amit gon­dolok, pedig hát igen meggon­dolatlanul. Milliméterre be­gyűrűzni a különleges hen­gert, ez gyári munka lenne... Mégis hozzáfogtunk, mint akik tudják, hogy mit akar­nak, de még egyelőre maguk sem látják, mi sül ki belőle. „Ez úgy se lesz jó...” — szó­lalt meg egyikünkből a két­kedés. Susztermunka az ilyen, tudom én, de addig kínlódnunk, míg sikerült... Azóta is azzal jár a motor. Miért csinál ilyet az em­ber? Mert szereti a gépet, meg nincs annál büszkébb érzés, mint mikor ott hever egy halmaz alkatrész, törött csapágyak, gyűrűk és az em­ber addig kínlódik, vesződik véle, míg összeáll minden és a gép megindul... Meg, nem mondhatom, meg is fizetik, havi kétezret viszek haza, eine jön még egy kis mellé­kes is, a drótkötélpálya köte­leit is én szoktam fonni né­hány társammal, minden esz­tendőben vagy tíz kilométer hosszan.,, Mi a szevedélyem még? Hát szeretem a bort, persze nem túlzásba, azt nem is le­het, mióta csoportvezető va­gyok, pláne, hogy nem. Má­jus elsején is mi történik, sö- rözgettünk fenn a teraszon, egyszercsak jön a főművezető, azt mondja, hogy: „Elek bá­csi, milyen állapotban tetszik lenni. EláUítódott az adagoló, rendetlenül jár a gép.” Meg­csináltam. Máskor meg, fize­tés napján, azt mondom a fő­művezetőnek, műszak vége- felé, „elmennék ,az orvoshoz, nagyon fáj a fejem,” A főmű­vezető átlátott a szitán, azt válaszolta: „De utána ne jöj­jön vissza, Éllek bácsi.” Nem álltam meg, visszamentem- ottmaradtam, míg bebúgott a motor, aztán elmentem, ha­za... Látja, most építettem nemrég ezt a kis házacskát, körülkerítettem. Kutat csinál­tam, hagy amíg teremni fog a szőlő a kertben, legalább jó vizet igyák. A gyerekek persze gonddal járnak, az egyik lányom, most érettsé­gizik. az egyik fiam a jármű­javítóban tanuló Debrecen­ben, havi ötszáz forintba ke­rül, mert kintiaké. Elmegy a pénz... Két lányom férjnél van, a másik fiú Pesten gép­lakatos. A két fiú örökli a családban a mesterséget.. Meddig akarom még foly­tatni? Amíg bírom, amíg meg nem unnak a gépiek. Mert én, nem tudom megunni őket soha... *0> Elmondtál Pécsik Elek, a MÁV záhonyi kotrógép szerelője. Feljegyezte: Páll Géza összenéznek. — Nem számoltuk. — Zsdanov elvtárs magya­rázza: — Tavaly a Szovjetunió 176 000 fémmegmunkáló szer­számgépet gyártott. Hatvan esztendeig az Egyesült Álla­mok vezetett. Ma már nem. Vásárló a Rigára — S ez az összefogás ered­ménye — mondja Korzin elv­tár«. — Nekem — folytatja — hosszú ideig fájt az egyik ka­rom. Nem tudták gyógyítani. Sokat szenvedtem vele. Most elmentem egy szovjet orvos­hoz, s olyan gyógyszert adott, amely egy nap alatt elmu­lasztotta. — Tudja milyen gyógyszer volt?! Magyar! Az ablakon keresztül látom, egy középkorú-csizmás paraszt vizsgálja a tetszetős Riga ro­bogót. Körbejárja, szemléli s bejön. — Tessenek már felvilágosí­tani, hol lehet ezt megvásá­rolni? Udvariasan sajnálkoznak rajta. Az a fejét csóválja, s kis szünet után megjegyzi: — Pedig nekem három kel­lene. Csak egy kikötésem lett volna, hogy valamennyi piros színű legyen. Farkas Kálmán Ne a statisztikáért..! Örülünk, ha az új, a jobb mind szélesebb körben ter­jed. így van ez az állvá­nyos pillangós szénaszárítás­sal is. A szövetkezetek se­gítséggel, saját erőből sok­kal több szenaszárító áll­ványt készítettek az idén, és használnak mint tavaly. Ezzel a szárítási módszerrel szinte megkétszerezhetik a takarmány megmaradó táp­értékét. A tiszakóródi Űj Élet Tsz- ben is szép sorban álltak az állványok mintegy tizen­öt hold lucemaföldön. Egy részükön rajta a széna, a többit rakták. De nicsak, a rendekben fekvő lucerna száraz, sőt amit nem sütött át jól a nap, azt meg is forgatják! Az Ilyenre szokták mondani: mindenki nézze meg, mert így nem szabad csinálni... A lucerna a renden meg­száradt — a levelei első­sorban —se száraz szénát összegyűjtik, az állványok­hoz szállítják, azokra fel­rakják. majd onnan kocsira, kocsiról kazalba. Az állvá­nyok közbeiktatásával tehát még több lehetőség van az értékes levelek pergésére, s a legfőbb cél — a zöldön való szárítás — érdekében tett igyekezet is kárba vész mert fokozódik a táp­anyagv es ztcség. A lucerna betakarításá­val foglalkozó brigádvezető igen rosszul szervezte meg ezt a munkát. A kecskét — mármint a statisztikát — jóllakatta, de a káposztá­nak legfeljebb csak a tor­zsája maradt meg... Nyíregyháziak a „Ki mit tud K I •• r f •• j w| középdöntőben Vizsga előtt a „testvér-brigád fogtatok. Kérjetek szakmai segítséget valamelyik zeneta­nártól, Nagyon szép dolog, hogy Ha way számokat vá­lasztottatok, de baj van az összhangzattal. Az együttes és mi is jóleső érzéssel hallgatjuk az elis­merést. a szakszerű tanácso­kat. Mosolyognak, már nem látszik rajtuk az iménti iz­galom. — Mióta énekel? — kér­dezzük a hetedikes Jarosie- witz Margitkát. — Amióta az eszemet tu­dom. Óvodás korom óta. — Hogy tudta megtanulni az idegen szöveget? — Hanglemezről, magnó­ról. — S a zenekar? — Mi is hanglemezről ta­nultunk, azért volt baj itt- ott — válaszolják szinte kó­rusban a fiúk. Valamennyien középiskolás diákok — Ben- gyel Gyula és Gergely Jó­zsef most érettségiznek. Si­mon Géza, Fekete István és Tóth Tibor pedig harmadiko­sok. Most majd minden sza­bad idejüket gyakorlással töl­tik, hogy a középdöntő is meghozza a sikert. A döntő­bejutás rajtuk múlik, nem az énekhangon — ez Fényes Szabolcs véleménye is, hi­szen ilyen kiművelt, kultu­rált énekhanggal, ilyen hi­bátlan hangtechnikával rit­kán találkozhatunk. — r. —• 42 vasutas ifjúsági brigád Záhonyban Záhonyban 651 fiatal vesz részt az Ifjúság a szocializ­musért mozgalomban. Az első követelményt, a munkát 97 százalékban teljesítették ed­dig. 42 ifjúsági brigád 300 tag­ja vesz részt a versenyben, a brigádok munkateljesítményei száz százalék fölött vannak. Öt brigád nyerte el a szocia­lista brigád címet és 13 pedig küzd érte. 3 1963. május 28. Emberek a nemzetközi vásáron Ha Móricz Zsigmond megírhatná — Könyv a kritikának — Pesti brigád, moszkvai brigád — Három piros robogó és a tsz-paraszi Járom a vásárt, s Mórlcz- nak a szavai zsonganak ben­nem, amint nézem, bámulom a nagy színes, zsiborgó forga­tagot, Orosz, német, angol, francia, japán meg ki Is tud­ná felsorolni hány féle nyel­ven beszélnek Itt. Szatmár nagy szülöttje, az ország híres kritikusszemű írója, a Nyugat­ban ekként büszkélkedett: „A Budapesti Nemzetközi Vásárt, gondolom a világ legszebb vá­sárának lehet tekinteni”. Hogy miért? Erre meg így válaszol: „Azért, mert szokat­lanul a város legszebb kert­jében van”. Igaza volt. Már akkoriban arra ösztökélte a kormányt, hívjon meg kül­földieket is. Ezt írja: „Csábí­tani lehetne a világ utazóit, hogy jöjjenek, nézzék meg a budapesti vásárt, mert ehhez hasonlót sehol sem találnak.” Ékszíj és cselekvő automata Igazában ez csak most vált valóra, több mint harminc esztendő elmúltával. Móricz akkor megcsodálta a hatalmas ékszíjakat, s azon tűnődött, hány állatnak a bőrét kellett oly ügyesen összefabrikálni, hogy megalkossa az ember. Mosolyogni való ma már. Em­berek helyett gondolkodó és cselekvő automatákról írhatna most, melyekből annyi van, hogy szinte megszámlálhatat­lan. Pavilonról pavilonra já­runk, ezrek és tízezrek, s va- lahányan megállunk a Szov­jetunió hatalmas vásárcsar­nokában. Felüdül az ember. Van egy asztal, úgy a pavilon közepetáján. Rajta felirat: Információ: Mellette három fülhallgató. Idősebb vasas hallgatja. Mosolyog. — Hiába no, — mondja. — Tudnak ezek az oroszok! A sajtóirodában Világhírű prémek, okos gé­pek, ruha és cipőköltemé­nyek, minden van itt amit az ember el sem tud képzelni. Hogy mi a vélemény? Ott van a könnyűipari részlegnél egy könyv. Megszámlálhatatlan véleménnyel, aláírással. Egy fekete kendős néniké okulá­rét tesz, lehajol, s nagy ákom- bákem betűkkel írja: „A szovjet pavilon nagyon szép, tisztelet és hála. Fekete Sán- doroé," Lapozok a' könyvben. „Ez volt a legszebb” — olvasom Bodó Katalin véleményét. Ta­lálni ebben aztán kritikát is. íme: „Ezek a könnyűipari termékek és szövetek elnyer­ték tetszésem. De több gondot a külsőségekre.” N. Józsefeié írta. A szovjet pavilon sajtó iro­dájában Alexej Korzin elv- társsal, a Szovjet Hiradó ma­gyar szerkesztőjével és Jurij Zsdanowal, a moszkvai rádió magyar osztályának vezetőjé­vel beszélgetünk. A helyiség kellemes: udvariasak, ezer­szám osztogatják a különböző gépek, motorok, autók pros­pektusait az érdeklődőknek, kik szinte minden három­négy másodpercben bekopog­nak. S csodálkozom: többsé­gük fiatal, s csaknem vala­mennyi oroszul beszél. Ez is világszínvonal! El­mondják, hogy az egyik uni­verzális szovjet esztergapad mellett egy munkásember a minap fejét csóválta. Valami nem tetszett neki. Megkérdez­ték, Hívták azopnal a pavi­lon mérnökét, Vladimir Gera- szimov elvtársat, ök tolmá­csoltak. Az érdeklődő Megy- gyesi Ernő az ÁMG egyik szo­cialista brigádjának tagja, esztergályos, kézzel lábbal magyarázta, hogy ő ért ehhez a masinához, s azt vette észre, hogy a munkadarab nem egész jól van befogva. Mosolyogtak. Megigazítot­ták. „Szeretnék újra fiatal lenni" A barátkozás azonban csak ezután kezdődött. Meggyesi elmondotta, hogy brigádjuk csak egyetlen követelményt nem tudott teljesíteni. Ez pe­dig, hogy kapcsolatot létesítse­nek valamelyik baráti ország gyárával. A szovjet emberek felajánlották segítségüket, s így a magyar brigádnak van most már kapcsolata a moszk­vai Gorkij gyárral. Említem nekik a könyvben jegyzett kritikákat. — Igaz — mondja Zsdánov elvtárs. — Tavaly is itt vol­tam. Akkor a pavilonunkban több volt a szenzáció, no meg a zaj is. Ezt a csavar, gyártó automata okozta. Most nem hoztuk. Van egy má­sik gépünk, mely 4 munka­folyamatot csinál, s szinte hangtalanul. — örülünk annak, hogy a magyaroknak is tetszett a könnyűipari kiállításunk. Az utóbbi egy év alatt nagyot fejlődtünk ebben is — mond­ta Korzin elvtárs. — S ezt csak az tudja lemérni, aki tudja, honnan indultunk. Ön harminc esztendővel ezelőtt, egy kauesuk üzemben dolgoz­tam Moszkváhan, Sokat fá­radtunk, de a fiatalos lendü­let és az akarás meghozta az eredményt. Az első ötéves ter­vet két és fél év alatt telje­sítettük. Most elnézem a technikánkat. Fiatal,'új s hol van a régihez! Sezeretnék új­ra fiatal lenni. — Hánv szerszámgépet, automatát hoztak? — kér­dem. Egy tizenhárom éves nyír­egyházi kislány csodálatosan, tiszta, könnyű lepkehangon énekli a Rege-regét a buda­pesti Bolgár Kultúrotthanban. A zenekar, . a „Nyíregyházi Vokal”1 diszkréten, pianóban kiséri. Félszemmel a zsűrit figyelem. Fényes Szabolcs Kossuth-díjas zeneszerző eleddig szigorú arca mintha valamelyest most felengedne. Az Erkel-díjas zsűritag egy mosolyt is megenged magá­nak. Amikor elhallgat a dal, a kis közönség nagy tapssal jutalmazza az énekest. A Re­ge-regével véget is ér a Ki mit tud? országos elődöntője, a zsűri rövid tanácskozás után dönt: a nyíregyháziak bekerülnek a középdöntőbe, amelyet már a tv is közve­títeni fog. Mi a véleménye róluk? — kérdezzük Fényes Szabol­csát az eredményhirdetés után. — Nagyon szép az ének­hang — mondja, aztán oda­fordul a zenekar tagjaihoz. — Gyerekék, néha bizony mellé­A három gyümöleslermesz­■** tő munkacsapatnak — irányítójuk Hűsíti Sándor — új nevet költöttek a hodá­szi Béke Tsz-ben: „testvér­brigád”. Nem! Nem testvérek nem is rokonok. Az eszten­dőkön át végzett közös mun­ka kötötte eddig őket egymás­hoz, az, hogy a szakma bár­mely mozzanatánál szükség van az összefogásra. A „testvér-brigád” csirája akkor kezdett kipattanni, amikor a három csapat tag­jai elhatározták: megszerzik e szocialista brigád címet. Igen- ám! De ehhez nem elég az hogy még szorgalmasabban szakszerűbben dolgoznak. Ta­nulni is kell, művelődni, meg ha már ráadták magukat, olyan kollektívát kialakítani amelyre rámondhatják: ezek­kel nincs nálunk baj.:. Könnyebb elhatározni va­lamit, mint megvalósítani. A termelés? Azzal tavaly nem volt baj. Hanem a tanulás. Permetezni késő estig, vagy éjszakán át, s utána könyvet, ceruzát fogni,,, Nehéz mes­terség. Általános iskola, tech­nikum — mindkettőből kinőt­tek már. Télen nem volt kü­lönös gond a szakmunkáskép­zéssel: huszonnyolc gyümölcs- termesztő hagyta maga mö­gött az első évfolyamot. Ha- laclgatnak, lassan a kihelye­zett technikumba is kerül kö­zülük .., De mindez nem tartozik a testvér-brigád cím tisztesség­hez. Maguk sem tudják már pontosan, melyik volt előbb. Az-e, hogy munka után neki- gyűrkőztek, s mikor reggel a falu népe arra járt, láthat­ta, hogy Simon Pál, Anda Imre vagy Gál János portá­ján — amelyik éppen sorra került — hatalmas kupac föld áll az építkezéshez. Mert tavaly három brigádtag épít­kezett, s felfért a szívesen adott segítség... A másik: egy a gondjuk, céljuk: Hodász egyetlen almáskert. Minden­kinek van, szinte kivétel nél­kül, háztáji gyümölcsöse, ezért a brigádtagok elhatároz­ták, közösen gondozzák ezeket a kiskerteket. Mert amilyen módszer jó a nagyüzemben, az nem lehet rossz a-ház körül sem! így aztán, amikor leg­többen már pihenőre vérnek, Lakatos Gusztáv, Kujbus László és Erdei Gyula csapa­tának a tagjai sorra járják egymás kertjeit: permeteznek, megteszik azt, ami sorra ke­rül. Komoróczi Jánosné kis gyü­mölcskertje tavaly kirítt a többi közül. Az asszony bete­ges volt. A brigád elhatároz­ta, hogy gondozásba veszi a kertet. Ezt csinálják az idén is. No emellett egyéb is van: 3 brigádból idős Moldván j.vörgy most épít házat... Ezek, az ilyen jelek is mu­tatják, hogy a három csapat tagjai szép előrehaladást tet­tek eddig is a „szocialista origád” című tantárgyban, s az évvégi vizsga — a közgyű­lés előtt —- meg is hozza szá­mukra a várt eredményt. Samu András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom