Kelet-Magyarország, 1963. március (23. évfolyam, 50-75. szám)
1963-03-14 / 61. szám
N APID 19(3. március 14. csütörtök. Névnap: MATILD A Nap kél 6 óra 00 perckor, nyugszik 17 óra 47 perckor. A Hold kél 21 óra 57 perckor, nyugszik 8 óra 03 perckor. FURCSA Csatornáznak, vízvezetékeket rairnak le a városban. A járókelők kerülgetik az árkokat, földhányásokat, elnyelik az ebből adódó apró kellemetlenségeket. Megértik, miért ne? Ez a jövő, a fejlődés velejárója, a városfejlesztés alapja. A Rákóczi utcában, a Búza. tér környékén is ásnak. Itt az épülő vízmű eternit nyomócsöveit. fektetik le az építőipari vállalat mélyépítő részlegének dolgozói. Ez is rendjén van, de az már nem, hogy ide az ősszel fákat és cserjéket ültettek, ezeket most kiszedik és elviszik. ■ Felesleges munkát végeztek a kertészeti váUale.t dolgozói? Az emberek megállnak és csodálkoznak. Van okuk ráf Megkezdődött a munka az ÉM Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat valameny- nyi félbehagyott munkahelyén. Jelenleg 120 építkezésen folytatják a tél miatt félbeszakadt munkát és rövidesen újabb 73 helyen kezdenek új építkezést a megyében. Háromszorosára növekedett a nyíregyházi állami könyvesbolt forgalma az időleges könyvárleszállítás óta. A nagy érdeklődésre jellemző. hogy a fele áron kapható József Attila összes műveiből március 4 óta 150 kötetet adtak el. Böki Kartárs jóleső érzéssel nyugtázza azt az előzékenységet, amelyet kedden este a nyíregyházi MÁV állomás utasellátó éttermében tapasztalt. Ugyanis egymásután négy felszolgáló is megkérdezte, hogy mit óhajt Csodálkozik viszont azon, hogy az első érdeklődőnél megrendelt italt csők másfél óra múlva szolgálták kL A* elkövetkezendő hetekben az ország négy takarmány- élesztő gyártó üzemét felújítják, s a termelést a tavalyinak három-.négj'szeresére növelik. A tavalyi kísérletek tapasztalatainak felhasználásával a takarmányélesztőt ez évben már üzemszerűen használják a takarmányfélék fehérjetartalmának dúsításain. A tarvek szerint az idén országosan legalább 150 ezer hektoliter élesztötejet etetnek fel elsősorban a termel őszö- ’etfcezeti tehenészetekben. Nyíregyházi rádió műsora 18,00: Eseménynaptár. — 18,15: Ki mit szeret. Zenés kívánságműsor; — 18,40: Falusi hétköznapok. A nyíregyházi rádió mezőgazdasági híradója. Nagyarányú fásítás Nyíregyházán 2 070 fa én 16300 cserje — Vezet a platánlevelü Már szinte hagyománnyá vált, hogy évről évre megrendezik a fásítási hónapot. Az idén március 10. és április 10. között bonyolítják le. A fásítási hónap feladataival kapcsolatos teendőket kedden délután beszélték meg a városi tanács épületében a tanács, a Hazafias Népfront, a nőtamács, a KISZ bizottság és az erdőgazdaság képviselői. Az egyes közületeknél, mint például a Húsipari Vállalatnál, Állami Gazdaságnál, a vállalat KISZ-fiataljai vég75 dekás férficipő A Budapesti Nemzetközi Vasárra készüt városunk cipőgyára Ma 80 éve, 1883 március 14-én halt meg Marx Károly. Emlékmű Marx Károly sírján a londoni High-Cate temetőben. A takarékosság története címmel az OTP rendezésében vándorkiállítás nyílt a megyében. A jelenleg Üjfehértón kiállított dokumentumok március 15-én, pénteken kerülnek Nyíregyházára, az OTP helyiségébe. Az ünnepélyes megnyitó délelőtt fél kilenc órakor lesz. Ezt követően, március 21-től Nyírbátorba, Mátészalkára, Kisvárdára, majd Tiszavasváriba viszik a kiállítás anyagát. Többszörösen túlteljesítették a kongresszusi versenyben az elmúlt évre vállalt kötelezettségeiket az Építőanyagipari Vállalat dolgozói. A jó munka eredményeként a vállalat dolgozói egyhónapi fizetésnek megfelelő összegű nyereségrészesedést kapnak. Ifjúsági nagyaktívát rendez március 19-én fél 10 órai kezdettel a KISZ megyei bizottsága az SZMT nagytermében. A nagyaktíván az állattenyésztő és a mezőgazdaságban dolgozó ifjúsági munkacsapatok tagjai vesznek részt. Zápor eső Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások többféle futó záporesővel, záporszerű havas esővel, a hegyekben hózáporral. Élénk, helyenként erős nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet négy — hét fok között. Az Országos Filharmónia hangversenye Március hó 17-én este 7 órakor tartják meg a Filharmóniai bérletsorozat harmadik hangversenyét a József Attila Művelődési Házban. A hangversenyen közreműködik az Állami Zeneiskola tanári kara, valamint a József Attila Művelődési Ház szimfonikus zenekara Vikár Sándor vezényletével. Műsoron: Quantz. Cimarosa. Mozart, Schubert és Mendelssonh művek, kamazenei számok és koncertek aenekarkísérettel szerepelnek. Nyíregyháza anyakönyvi hírek Születés Somogyi István és Túri Elvira fia Tibor, Ferenc, Móré István és Vajai Katalin lánya Zsuzsanna, Katalin, Nagy Győri János és Földesi Ilona fia János, Nagy Sándor és Eakatos Margit lánya Anna, Iváncsik István és Kocsis Ilona leánya Anikó, Hona, Nagy Gábor és Izsák Anna lánya Erzsiké, Gyöngyvér. Farkas Kálmán és Egri Anna fia János, István, Nagy Arnold és Makai Katalin fia Tibor, Halászi András és Szikszai Jolán lánya Anna. Halálozás Tímárt Imre 95 éves és Kozmán Názár 65 éves elhunytak. Még csak egyszer, öt évvel ezelőtt szerepelt a Budapesti Ipari Vásáron a nyíregyházi cipőgyár. Azóta megnőtt a vállalat, jó híre eljutott a Budapesti Nemzetközi Vásár rendezőihez, akik felkérték a nyíregyházi cipőgyárat, vegyen részt az idei nagyszabású ipari seregszemlén. Bagi Dömötör főmérnök mondja: — Tíz pár minőségi férficipővel képviseljük a szabolcsi helyiipart a nemzetkörivé nyilvánított budapesti vásáron. Az a célunk, hogy a külföldiekkel is megismertessük termékeinket s lehetőséget teremtsünk az exportra. Már készítik a Tóth Károly által , tervezett új vonalú férfi- cipőket. V alószínűleg szép sikere lesz annak a rámán varrott férfi borjúbox cipőnek, amely a jelenlegi 95 dekagramm helyett csupán 75 dekát nyom majd páranként. Elkészítik a mérsékelten nyújtott orrú, úgynevezett félfrancia cipő legújabb változatát is. Ezenkívül az Európában — főleg nyugaton — általános divattá vált keresztülvarrott, talpráma nélküli férficipők sem hiányoznak majd a nyíregyháziak csomagjából. rik az ültetést. A felsősimái Béke Őre Termelőszövetkezet 7 hektár, a nyíregyházi Dózsa Tsz pedig 5,9 hektárnyi fa ültetését tervezi. A nyíregyházi KISZ-fiatalok vállalták, hogy felsősimán 4 hektárt, a Dózsa Termelőszövetkezetben 2 hektárt ültetnek el társadalmi munkában. Nagyarányú fásítási munkálatokat végeznek Nyíregyházán is. 13 utcában utcamenü fákat telepítenék. Két parkban — a Bessenyei és a Benczúr parkban — szintén útmenti fatelepítést végeznek. 4 utcában cserjésítenek. Kiültetnek összesen 2070 darab fát és 16 300 darab cserjét. A Vasvári Pál utcán például 90 darab, az Egyház utcán 40 darab, a Dimitrov utcán 300 darab fiatal platánlevelü juhar karúi gyökereztetésre. Három évre ítélték a besenyőd! gyilkost A rajnai várkastély VALENTYIN IVANOV tudományos-fantasztikus regénye nyomán írta: Cs. Horváth Tibor, rajzolta: Sebők Imre (16) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága jó feleségem, édesanyánk és nagymamánk KURÜCZ MIHALTNÉ seöl. Zemencsik Erzsébet temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család cm) Geszten János, besenyődi lakos aligha beszélhetett ar- ról a bizonyos gondtalan gyerekkorról. Szülei között állandó volt a veszekedés, ci- vakodás. Apja számtalanszor megverte édesanyját, ' és ebből a verésből Geszten Jánosnak is kijutott A fiatal, vékony dongájú fiú valósággal rettegett atléta termetű apjától. 1956-ban, amikor édesanyját ismét megverte, Geszten János baltát ragadott és a fejére sújtott vele. A csapás halálos volt. Édesanyjával együtt még azon az éjszakán elásták az 61 mellett. A faluban azt hí- resztelték, hogy az ellenforradalom idején disszidált. Az édesanyja közben ismét férjhez ment és az egész történetet elmesélte új férjének, akit hamarosan kerékpárlopás miatt letartóztattak. Az új férj bosszúból feljelentette a feleségét. Hogy a bűncselekményt leplezzék, kiásták az ól mellől a csontokat, és a kemencében elégették. A rendőri nyomozás és az orvosszakértöi vélemény azonban megállapította a tényállást A íricgyei bíróság a napokban tárgyalta az ügyet. Geszten Jánost erős felindultság- ban elkövetett emberölés büntette miatt 3 évi börtönre ítélte. Az ítélet jogerős. (b. t J A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs- Szatmár Megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti a Szerkesztő Bizottság. Főszerkesztő: Ordas Nándor: Szerkesztőség: Nyíregyháza. Benzcur tér jl. Tel: 16—7». 16—71, 16—7*. Felelős kiadó. Farkas Pál. Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov ti l. Tel: so—oe. Terjeszti a Magyar Posta. Index szám: 25 059. Szaboles-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat, Nyíregyháza. Felelős vezető: Szokolal Sándor. Készítményeikből szép kiállítást rendezitek a Vendéglátóipart Vállalat cukrászai az Anna cukrászdában. A képen Mészáros Erzsébet édességei között. H. J. II MOZIMŰSOR SZÉLESVASZNtT DÓZSA MOZI: márc. 14—20-ig. (csütörtöktől— szerdáig.) Széles változatban’ MI Cl NÉNI KÉT ÉLETE. Ka- » atóan szellemes új magyar í ~igjáték. Főszerepben Kisc hy ...uyi. Előadások kezdete: fél 1 fél S, fél 5, fél 7, és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: márc. 14—17-ig. csütörtöktől—vasárnapig.) NAPFÉNY ÉS ÁRNYÉK Különös találkozás q tengerparton. Díjnyertes magyarul beszélő bolgár film. Előadások kezdete 4* 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MÜVEI ,<*• ÜÄS! HÁZ SZÉLES VÁSZNÜ MOZUA: Szünnap.