Kelet-Magyarország, 1963. március (23. évfolyam, 50-75. szám)
1963-03-30 / 75. szám
így latiam a kaimból — A magyar sport évkönyve 9 UJ sportkönyvek jelentek meg 9 A Medicina Egészségügyi Könyvkiadó gondozásában érdekes sporttárgyú könyvek kerültek az olvasók kezébe a közelmúlt napokban. A labdarúgást kedvelők körében bizonnyal nagy érdeklődésire tart számot például Grosics Gyula könyve, melynek címe: így láttam a kapuból. A magyar labdarúgó- válogatott volt kapuvédője érdekesen, olvasmányosan,, sok képpel illusztrálva írta meg kapuspályafutásának gazdag tapasztalatait. A magyar sport évkönyve 1963. című most megjelent sportkiadvány is egyaránt hasznos a sportvezetőknek, s a sport iránt érdeklődőknek. Sportéletünk minden elmúlt évi eseményét, eredményét magában foglalja. Ezeken kívül szintén a napokban jelentek meg az alábbi sportkönyvek: „A nő és a sport’“, valamint a „Testnevelési játékok” című munkák. Mindkettő különösen a szakemberek, az edzők, oktatók és tes“nevelő tanárok számára jelent nagy nyereséget. Április 20-án kezdődik a városi labdarúgó-bajnokság Az elmúlt évhez hasonlóan idén is megrendezik Nyíregyházán a városi labdarúgóbajnokságot. Ez évben azonban lényeges változás lesz a megrendezésben. Az idei bajnokságban a csapatok rendes igazolással, sportorvosi engedéllyel rendelkező ,játékosokat szerepeltethetnek. A kétfordulós — tavaszi, őszi — bajnokságot nyerő csapat megszerzi a jogot, hogy a következő évben, az összevont járási labdarúgó-bajnokságban szerepeljen. Közöljük a városi labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének sorsolását. I. forduló, április 20: Vasút—Elölte, Ingatlan—Petőfi, Gépjavító—Vasas, Borbánya— Göngyöleg, Munkás II—Cipőgyár. II. forduló, április 27: Petőfi—Vasút, Vasas—Ingatlan, Göngyöleg—Gépjavító, Cipőgyár—Borbánya, Munkás II— illőre. III. forduló, május 4: Vasút —Vasas, Ingatlan—Göngyöleg, Gépjavító—Cipőgyár, Borbánya— Munkás II, Előre —Petőfi. IV. forduló, május 11: Göngyöleg—Vasút, Cipőgyár—Ingatlan, Munkás XI—Gépjavító, Borbánya—Előre, Vasas—Petőfi. V. forduló, május 18: Vasút—Cipőgyár, Ingatlan— Munkás II, Gépjavító—Borbánya, Petőfi—Göngyöleg, Élőié—Vasas. VI. forduló, május 25: Munkás II—Vasút, Borbánya—Ingatlan, Előre—Gépjavító, Cipőgyár—Petőfi, Göngyöleg— Vasas. VII. forduló, június 1: Vasút—Borbánya. Ingatlan— Gépjavító, Vasas—Cipőgyár, Petőfi—Munkás II, Előre— Göngyöleg. VIII. forduló, június 8: Gépjavító—Vasas, Ingatlan— Előre, Borbánya—Petőfi, Munkás II—Vasas, Göngyöleg—Cipőgyár. IX. forduló, június 15: Vasút—Ingatlan, Petőfi—Gépjavító, Vasas—Borbánya, Göngyöleg—Munkás II, Cipőgyár —Előre. Április 1-től a KELET MAGYARORSZÁG vasárnaponként 12 oldd! terjedelemben jelenik meg. ELŐFIZETÉSI DIJA HAVONTA 12,— FT. APRÓHIRDETÉSEK ALLA9 Nyírteleki „Uj Világ’* Tsz agronómust keres. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés fenti címen. (1003) A Nyíregyházi Városi Tanács VB Építési és Közlekedési Osztálya felvételt’ hirdet 1 általános mérnöki állásra. Építészmérnök is jelentkezhet az állás betöltésére. Illetmény szolgálati időtől függően a MŰM 116 1900. sz. rendeletben foglaltak szerint. Útiköltséget felvétel esetén ' térítünk. Szükség esetén lakást biztosítunk. (1008) AAA^VSAAAíVS EM. ‘nehézgépkezelői vizsgával és jogosítvánnyal rendelkező gyakorlott áramfejlesztő és kompresszor kezelőket felvesz az EM. Szabolcs megyei All. Építőipari Vállalat. Nyíregyháza, Széchenyi út A3, sz. Jelentkezés: személyesen gépkezelői bizonyítván y és jogosítvánnyal a vállalat gépészeti osztályán. (1026) Az EM. 31.’ sz. Állami Építőipari Vállalat 1. sz. Főépítésvezetőségére Kazincbarcikára keres kőműves szakmunkásokat. Bérezés:' teljesítmény, üzemi konyha és szállás biztosítva. Jelentkezés Kazincbarcikán az 1. sz. Főépítésvezetőség Munkaügyi Csoportján. (966) A Nagyhalászi Gépállomás üzemgazdászt keres (mezőgazdasági vagy pénzügyi technikumi végzettséggel). Fizetés 1700 Ft. Jelentkezés a gépállomás igazgatójánál. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. (958) HÁZ ’—INGATLAN Kétszoba konyha mellékhelyiségekből álló kertes ház beköltözhetően eladó. Kótaji út 60. (1017) Eladó egyszoba konyha, speiz, kamrás, mellékhelyiséges nagykertes családi ház. Beköltözhető. Alkotmány utca 15. (1018) Orökösföld IV. Tábor és Szerém utca közötti egy kát. hold szántó eladó vagy bérbeadó. Evangélikus Egyházközség. (971) Háromszobás kertes ház beköltözhetően j eladó. Ady Endre ut- ! ca . 20. Érdeklődni: délután 5-től. (1031) Makarenko utca 88. sz. ház részben beköltözhetően eladó. (1011) Nagycserkesz, Tamásbokor 10. számú családi ház 2000 öl telekkel olcsón eladó. Juhász Ernő. (1004) Rigó utcában 260 négyszögöl gyümölcsös házhelynek kiválóan alkalmas eladó. Makarenko utca 5. (999) Honvéd utca 43. sz. ház beköltözhetően eladó, (998) Háromszoba kony- hás ház igényesnek eladó. Kétszoba beköltözhető. Dimitrov utca 72. (997) Kétszoba, konyha, előszoba, speiz mellékhelyiséggel ház 400 négyszögöl kerttel beköltözhetően eladó. Rózsa Ferenc utca 28. (905) Simái út 26. szám alatti ház, egyszoba konyha előszoba mellékhelyiség kerttel eladó. (994) Beköltözhetően eladó Makarenkó utca 57; sz. ház. Érdeklődni este 6 után. (989) Házhelynek alkalmas 340 négyszögöl szőlő Sóstón a fürdő mögött eiadó. Érdeklődni: Derkovics utca 23. alatt. (987) Belterületen 512 négyszögöl szántóföld házhelynek vagy gyümölcsösnek is alkalmas eladó. Érdeklődni Sas utca 11. (934) Ujkisteleki szőlőben házhelynek is alkalmas szőlő, újtelepíté- sü gyümölcsös köves út közelében eladó. Laktanya tér 12. (918) Kemecsef út 37/a. alatt lakóház 600 öl telekkel, esetleg 1 szoba 300 öl telekkel külön is sürgősen eladó. (977) Kossuth utca 75 sz. telek eladó. Érdeklődni: Dózsa György utca 58. (878) Négy szoba, konyha, hallos, összkomfortos ínelléképülettel beköltözhetően a város központjában eladó. Cím a Kiadóban. (974) Egyszoba konyha mellékhelyiségből álló lakásomat eladnám, J vagy megegyezéssel kétszobásra elcserélném. Liliom utca 57. (1010) Kétszoba összkomfortos házfelügyelői lakásomat elcserélném főbérleti egyszobásért. Kossuth utca l. (1028) Kossuth u. 38. sz. kétszoba konyha speiz, több mellékhelyiséggel beköltözhetően, ugyanott Skoda Furgon eladó. (947) Kétszobás kertes •saládi ház beKöltöz- Lietően eladó. Rigó utca 5. (964) Közép utca 29—31. sz. ház felerészben beköltözhetően eladó. (961) Sóstón 1100 négyszögöl telek jutányosán is eladó. Cím a Kiadóban. (381) AAAAAAAAAAA ADAS-VÉTEL i/WWVWWV' Keveset futott Wartburg DE—LUX személygépkocsi igényesnek eladó. Tompa Mihály utca 14. * (1006) Nyirkos ruhadarabra permetezzünk egy kevés ablaktisztítót és az ablak, tükör, vagy a festett bútor felületét dörzsöljük be, majd utána száraz ruhával jól töröljük át. Az így megtisztított tárgy ragyogó tiszta, fényes lesz. (993) A TUNIT 23 játékfilm, 13 színházi közvetítés a tv második negyedévi programjában A televízió második negyedévben több estét betöltő kabaré, esztrád és revüműsort ad. A második negyedévben 23 játékfilmet, köztük két, egyenként háromrészes játékfilm- sorozatot láthatunk a képernyőn. A mozikban is vetített filmeken kívül sok filmet csak saját bemutatásra vásárolt a tv. Ebben a negyedévben láthatják majd a nézők a Két nyár című. továbbá Illés Béla Honfoglalók című regényéből készült tv-filmet. A második negyedévben négy tv-játékot mutatnak be, Tolsztoj regényéből készült Kreutzer-szo- nátát. Örsi Ferenc Epeiosakció című tv-játékót, Szép Ernő Május című elbeszéléséből, továbbá Goll német író Hivatalos út című írásából készülő televíziós játékot. A második negyedévben 13 színházi — köztük négy opera — közvetítést tervez a tele vízó. A népszerű ifjúsági műsorok is bővülnek, megkezdődik a „Ki minek a mestere” sorozat adása is. Helyszíni közvetítést ad majd a televízió a Budapesti Nemzetközi Vásárról és az épülő Astoria aluljáróról is. Az ismeretlen Budapest című sorozatban Angyalföldre és Csepelre viszik el a kamerát. Sajáttermésű dán káposztamag kapható Zsdánov utca 55. Molnár János. (973) 300 kg-on íelüli hízott sertés eladó. Kö- tajl út 23. Kosa János. 1973) Rex bilérdasztal, zongora, konyhaszekrény eladó. Nyíregyháza. Ineédl sor 22. (976) Fényezett háló és egyszárnyú teleajtó eladó, öz köz 48. (978) Akácfák. jegenyék eladók. Sóstóhegy, Földművesszövetke- ' zet utca 7. Orosz Kálmánná. (979) 125-ös Csepel motorkerékpár, kaptár, mérleg, abrikter, 10 család nagyboconádi méh eladó. Hámán Kató u. 37. (Ságvárl telep). (980) Étkezési és vetöbur- gonya, minden fajtában, szarvaskerep vetőmag kapható'. Juhos Árpád, Csenger, Tisza utca 11. (982) Trabant Limousin eladó. Soltész Mihály utca 15. (985) Skoda személygépkocsi eladó. Nyíregyháza, Nyírfa utca 17. (1021) Mozaiklap, színes műkő kerítések, épület műkőmunkák Holczer betonosnál. Marx tér (temetőnél). (969) Abszolút igényesnek konyhabernedezés eladó. Kossuth utca 36. (991) Fürdöszobakályba. ajtó, ablak, ebédlő- bútor darabonként is eladó. Soltész Mihály utca 30. (996) 350-es IZS Pannónia oldalkocsival eladó. Alsópázsit, Akácos út 2. Oláh. (1091) Tollat, bőrt veszek, hívásra házhoz inegyek. Nyíregyháza, Soltész Mihály utca 13. Kristóf. (4583) Szép sötét diófa hálószobák, kombi- náltszobák, dupla re- kamié kicsi és nagyméretű konyhák, olcsó barna háló, ruhásszekrény sodrony, toalett tükör, sezlon eladók. Használt bútorokat veszek Soltész Mihály u. 20. (67) Moszkvics 402-es sürgősen eladó. Árpád utca 40. íszt. 2, (747) Kétszemélyes reka- miék, fotelágyak részletfizetésre. Kérjen díjmentes árjegyzéket. Román kárpitos. Budapest, Nagymező u. Sötét fényezett hálószobabútor eladó. Budai Nagy Antal u. 22. (1015) Keveset futott 250- es Jáva eladó. Bocskai u. 84. Bejárat a klsutca felől. (1029) Rövid Lauberger Glcss zongora eladó. Rákóczi u. 44. (1030) Uj Wartburg 5 személyes. igényesnek eladó. Nyíregyháza, Zsdánov utca 29. (1031) Világos hálószobabútor eladó. Béresé- u. 5. (1016) Uj modern rekamié garnitúrával eladó. „Jó vétel'* jeligén cím a Hirdetőben. (1032) AAAAA^WSrW EGYEB AA/VWWWW Egyszoba konyha speiz vízvezetékes kertes központban levő főbérletemet elcserélném kétszoba konyhás mellékhelyiségekért, . megegyezéssel. Érdeklődni: 8— 16-ig. Telefon: 33—48. (1014, Hengercsiszolást, főtengely görgőzést megbízhatóan gyorsan végez. Tuba, Nyíregyháza, Incédi sor 26. (983) Eltartásomért lakást adok. Érdeklődni: Árok uta 39. (»86) Különbé járatú bútorozott szoba kiadó. Homok tér 2. (990) Pehely, gyapjú, paplan készítés, átnu- zás Ujlakyné_ Bercsényi u. 7.‘ (Görög templom mellett.) (992) Guszevi kettőszoba összkomfortos lakásomat elcserélném egyszoba konyháséit. Cím „Becsület” jeligéje a Hirdetőben. (1000, Esküvőre női és férfi ruhát kölcsönöz, Debrecen, Bocskai u. 10. Jelmezkölcsönző. (1007) Szőrtelenltse lábát szörtelenítőkrémmel. Bajuszt, ajkat hónaljat (női) szőntelenítőpor- ral. Egészségre ártalmatlan. Adagja 8 Ft. Zsíros, mitteszeres. pattanásos, tágpórusú arcbőrre arcszesz. Korpás, zsíros fejbőrre hajszesz. Száraz, törékeny hajra fejbőrkrém. Hónaljizza- dás elleni púder. Lábizzadás elleni púder. Bőrkeményedés, tyukszemírtó lakk. Megrendelhetők utánvétel. Dr. Rabinek Aladár vegyészmérnöknél. Székesfehérvár, Piactér 53. (1009) Bőrfestést bármilyen színben mindennemű bőrféleségre vállalok. Kiss János. Takarék átjáró udvar. (1027) Akik zsiradékot hoztak, jöhetnek a szappanért. Horvátn szappanos, Nyíregyháza, Hunyadi utca 38. (1022) Fényképén műterem Nagyhalász (postával szemben, vállal mindehfajta felvételeket, amátőr kidolgozást, régi képek felújítását. Nyitva vasárnap is. Szerdán szünnap. (1024) Különbejáratú bútorozott szoba kiadó. Erdősor la. »93» Menyasszonyi nylonruhák, nylonfátylak; koszorúslány ruhák kölcsönzése. Dózsa György utca 20. (30) Két darab 69—70 kilogrammos fehér sertés elkóborolt. Megtalálója Simonyi Óbester út # szám alá jelentse. (1035) Kárpitos munkáinak szakszerű javítását vállalom. Meghívásra vidékre is. elmegyek. Bátkal István kárpitos mester. Nyíregyháza, Vöröshadsereg út 2. »03«) nem Érdemes GYŰJTENI a LOMOT bútort, mindenféle lakberendezési tárgyat, ruházati cikket; fényképezőgépet, nagyitót és más fotócikket, órát; porszívót; gyermekkocsit kefélőgépet, mosógépet; esavarógépet, elektromos jégszekrényt, rádiót, televíziót, magnetofont készpénzért is megvásárolja a Bizományi Aruház Nyíregyháza; Széchenyi utca l. Telefon: a—19. (910, Fényképezőgépet érát rádiót lemezjátszót olcsón vásárolhat a Bizományi Áruházban. Nyíregyháza, Széchenyi ö. l. Telefon: 31—19. (91» A Nyíregyházi Háziipari Szövetkezet talpú cipő OLCSÓBB S MÉGIS TARTÓSABB A BŐRNÉL! Női papucscipő Női rogyantott sarkú cipő Női körömeipő (puma) Férfi félcipő 99,50 Ft 135.50 Ft 175.50 Ft 225,— Ft 66. (667) Vennék keveset futott, garantált állapotban lévő 175-ös Jávát. Makiári Dániel, Vitka-tanya. (1002) Figyelem! Jól telelt jonatán és téli piros alma kilogrammja 3 forinttól 7 forintig. Bokor és futórózsák. Építkezéshez ajtók, ablakok, pult, Hősek, Liliom utca 8. (1005) Pannónia motorkerékpár eladó. Kismo- ’ tort beszámítok. Ugyanott világítós 4 személyes rekamié eladó. Búza tér 18. (1012* Használt, felújított BÚTORT részletre is vásárolhat a BIZOMÁNYI ARUszolgáltató részlegei a legrövidebb időn belül vállalják mosott Blsó és felső ruházati termékek vasalását, kerámia dísztárgyak és babák javítását. Luther u. 8.; és Széchenyi u. 15. sz. alatt. (941) NŐI ES FÉRFI ruhák alakítását fordítását Ingek gallérozását ágynemű függönyök varrását, garnitúrákra védőhuzat fcészíKAPHATÓ AZ IPARCIKK KISKER VÁLLALAT CIPŐSZAKÜZLETEIBEN, NYÍREGYHÁZÁN, KISVÁRDÁN. MÁTÉSZALKÁN. I (1025) 250-es kiskerekű’ Jáva príma állapotban eladó. Homok tér ll. (972) Jó korban lévő Pannónia motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Erdeiné, Mátészalkai Nagyposta. HÁZ BÚTOROSAT A- LYAN Nyíregyháza, Beloiannisz tér 3. Autóbusz állomásnál. (054) tését VALL ALJA a nyíregyházi Textilruházati KTSZ javító részlege, Zsdánov utca 5. (801) (1034)