Kelet-Magyarország, 1963. március (23. évfolyam, 50-75. szám)

1963-03-27 / 72. szám

Lehet igazságot tenni *A tagaknak a lekaszált és betakarított szálas takarmány után harminc százalék jár... A terület egy-egy tag által teljesített munkaegység fi­gyelembe vétele mellett osz­tandó ki...” Ez olvasható a paszabi Petőfi Tsz premizálási javaslatában. — Helyes-e ez az elgondo­lás? — kérdem a pártszerve­zet titkárát. — Ügy tudom, hogy az elmúlt évben is prob­léma volt emiatt. — Sajnos, a szálas takar­mány terület kiosztásával mindig baj van. Nehéz igaz­ságot tenni... — Tavaly is ott ment tönk­re a sok takarmány — mond­ja Horváth Andrásné tsz-tag, — mert először kiadták, az­tán visszavonták a területet. Másodszori kiosztásnál húsz ölet kaptam. — Pedig kétszer is meg le­hetett volna kaszálni — szól közbe Vincze András, — ha igazságosan osztják ki. így az első kaszálásból nem sok lett. A minőségről nem is be­szélve. — Talán a legnagyobb probléma az — mondja a pártszervezet titkára, — hogy egyes tagok nem szívesen ve­szik ki részüket a közös mun­kából. de a szálas takarmány terület mindenkinek kellene. Vincze András: — Mégis azok kapták a legtöbb terüle­tet, akik kevésbé érdemelték volna meg! Sőt még olyanok is kaptak, akik mással ka- száltatták le. Hol itt az igaz­ság? —. Azzal, hegy a kaszáló területet a munkaegység ará­nyában osztják ki, a növény- termelőket sújtják legjobban — vélekedik Vattai Sándorné. — Márpedig ez évben is így osztjuk ld — szögezi le határozottan Lukács István brigádvezető. Másik brigád­vezető társa is megerősíti ezt. Vita alakul ki. Többen nem helyeselik ezt az álláspontot. A pártszervezet titkára ezt javasolja: — A legigazságosabb az lenne, ha figyelembe vennék a háztáji teheneket és azt, ki hogyan veszi ki részét a kö­zös munkából. Ennek arányá­ban osztanák ki a kaszáló te­rületeket. Természetesen 30 százalékra. A két brigádvezető állás­pontjával, nézetével nem le­het egyetérteni. Igaza van Vattai Sándoménak és még több tsz-tagnak, amikor azt mondják: a munkaegység alapján való kiosztása a ka­száló területnek a növényter­mesztőket sújtja a legjobban. Miért? A növénytermesztésben dol­gozók — beleértve a dohá­nyosokat is — a szálas takar­mány első kaszálásáig alig tudnak teljesíteni 40—50 munkaegységet. Míg a más munkaterületen dolgozók — vezetőik, állattenyésztők stb. — akik állandóan foglalkoz­tatva vannak, elérik a 150— 180 munkaegységet is. Nos, a teljesített munkaegység alap­ján ezek a dolgozók a ka­szálni való terület háromszo­rosát kapják meg. Akár van idejük becsületes munkával elvégezni a szálas takarmány betakarítását, akár sem. Lehet megoldást találni. Természetesen a tagokkal megvitatva. Mi volt a célja a megyei párt- és tanács ja­vaslatának amikor a har­minc százalékot javasolta a szálas takarmány betakarítá­sáért? Elsősorban abból indult ki, hogy csak ez biztosítja leg­jobban a betakarítási és be- kazlazási munka minőségét. Mert a munkafolyamat egész embert követel, sőt a család­tagok bevonását is megkíván­ja. ' Az a javaslatunk, hogy a tsz vezetői üljenek össze, vi­tassák meg és vigyék a köz­gyűlés elé a szálas takarmány betakarításának területi el­osztási tervét. Véleményünk szerint az volna a helyes, ha mindenki annyi területet vál­lalna, amennyit családjával becsülettel és minőségileg el tud végezni. A vezetőség elsősorban a közösség érdekeit és ne egy­két. hangoskodó ember véle­ményét képviselje. B. L. Kísérleti géptároló A károk megelőzése és csökkentése az ipari üzemekhez hasonlóan most a mezőgazdaságban is napirend­re kerül. kísérlet végrehaj­tására az Andráshidai Állami Gazdaságot jelölték ki, ahol olyan géptároló teret alakí­tanak ki. amely alkalmas a korrózió védelem megszerve­zésére. Az állami gazdaság gépesítési szakemberei kipró; hálják a különböző korrózió­gátló olajakat és zsírokat és rögzítik a kísérlettel kapcso­latos megfigyeléseket. Kossuth Lajos herbáriuma, Kitaibel Pál útinaplója Európában szinte egyedül álló a Természettudományi Múzeum növénytárának tudo­mányos anyagé. A növénytár, amelynek alapjait Kitaibel Pál, a „magyar Linné" ma már klasszikussá vált gyűj­teményével rakták le, a há­ború idején majdnem teljesen elpusztult. Különleges ér­ték Kossuth Lajos herbá­riuma, amely mintegy 40 cso­magból áll, s ezeket Ívé: ere­deti szekrényben őrzik. A csaknem 100 000 kötetes szakkönyvtár féltve őrzött kincsei között megtalálható Kitaibel Pál úbinaplójának teljes kéziratos anyaga és a nagy magyar botanikus 1802- ben írott, 3 kötetes, kézzel festett színes képekkel illuszt­rált munkája: Magyarország ritka növényeiről. Kiíliárusííás baráti alapon A kocsordi tbc. kórház ápoltja vagyok. A napokban kimentem cigarettázni az udvarra, éppen akkor érke­zett meg a Mátészalkai Sü­tőipari Vállalat kenyeres ko­csija, kenyeret hozott a kór­ház részére, de láttam, hogy egy kosárban péksütemény is van. Megkívántam a szép ropogós kifliket és gondol­tam, hogy veszek egy párat. A kény ér szállítók egyikét kértem meg, adjon el ne­kem öt kiflit. Nem valami barátságos hangon utasított el, mondván, hogy „van öt­ven, de kell a kocsmának.’' Szó nélkül arrébb mentem, _ , de egy kis idő múlva arra Egy gyermek TOSSZ lettem figyelmes, hogy az_ egyik nőalkalmazott köté- úton __Kivételezés nyébe 10 darab kiflit szá- -------------------------------­moltak. Vissza mentem és „ „ . ól tan 4 szóvátettem a történteket, de holy 1,81811 dltaa.d­dúrván leintettek, hogy „ne oktassam" őket. A kórház üOSÍtáS __ Amíg 3 területén nincs büfé. -----------------------1 lévő vakolat hullik levő kocsmába nem mehetek , kiflit vásárolni! Nagy Mihály Kocsord tbc kórház Életveszélyes vita Nyíregyházán legyen Szamuely szobra! Fel (öltötték a vajai víztárolót. A jő természeti elhelyezkedést kihasználva, alig 120 ezer forintos költséggel épített zsilip alkalmazásával több, mint egymillió köbméter vizet tud­nak itt tárolni, (Hammel József felv.) A március 20-i számunk­ban megjelent „Életveszély!” című cikkünkben felhívtuk az illetékesek figyelmét, hogy a Széchenyi utca és a Bessenyei tér sarkán álló földszintes ház falán elhe­lyezett .4 Vigyázat életve­szély! A vakolat hullik" feliratú szerény Ms táblács­ka nem óvja meg a járóke­lők testi épségét az állan­dóan potyogó kilós tégla és malterdaraboktól. A Városi Tanács VB. Épí­tési és • Közlekedési Osztá­lya az alábbi választ adta: „Jelenleg tulajdon jogi vita folyik a Városi T anács ék az épületet bérlő Egyház­ügyi Hivatal között. A vita eldőlésével sor kerül a ház tatarozására. Addig is a Szé­chenyi u. 5. számú ház előt­ti járdaszakaszt korláttal zárják le.” Mint szorgalmas napilap olvasó, vasárnap is kezembe vettem a Népszabadságot és a helyi. lapot. A Kelet-Ma- gyarország 4. oldalán Far­kas Pál cikkét is elolvastam, „Drámai küldetés" címmel Szamuely Tibor életregé­nyéről. Egy sokat szenvedett elvtárs, aki a Tanácsköztár­saság, idejében rendíthetet­lenül letartott és hű maradt elveihez, mártírhalált halt és aki .gyermekéveit váro­sunkban töltötte, sőt iskolai tanulmányainak egy részét is Nyíregyházán végezte — vajon miért nem itt állítot­ták fel emlékene a szobrát? Miért kellett azt a győrná- dorvárosi új lakótelepen fel­állítani? Mivel itt is született, két­szeresen bennünket illetett volna az a megtiszteltetés, hogy a szobrot itt helyez­zék el. Kérdésemre a Keiet-Ma- gyarországtoan szeretnék vá­laszt karú. Egy olvasó. Rudi helyzete nem változott A Kelet-Magyarország múlt évi október 20-i számában „Tárgyalás Rudi ügyében", címmel írtam K. Rudolf 12 éves őri kisfiúról, akinek életútját rossz vágányra te­relték családi körülményei. A járási tanács vb. gyám­ügyi főelőadója, az általá­nos iskola igazgatója, a köz­ségi ianács vb. titkára, a tsz. elnöke az édesanyja je­ALükSZANDR NASZIB0V: fordította: SZATHMÁRI GÁBOR 47. — De nem fejeztem be... Szóval követtem, Jól tudtam, hogy nem messze egy átjáró- ház van. Felkészültem. Kide­rült, hogy ő is tudott erről az épületről. Nem tudom, ön mit tett volna, ha az én helyzetem­ben van. A kapuig már csak néhány lépés, s ő besiet rajta. Ha besurrant, átszalad az ud­varon és máris a főutcán van. Ott aztán keresheti az ember. Ön mit tett volna? Úgy éljek én; hogy ment volna utána. Ezt tettem én is. S ő éppen erre pályázott. Arra, hogy utá­na eredek, s beszaladok a ka­pu alá. És otj megvárt... — Adolf Torp elhallgatott. Szo­morúan leszegte a fejét. — Tudja-e azt, Torp, hogy Langet, alánéi idegen névre szóló iratok voltait, és azt a másikat az oroszok küldték? —Igen, — suttogta- Torp. — Ók szálltak le az ejtőernyővel. — Végre, hogy gondolkozik, Torp! A Sturmführer felszisszent. — Mi az? Fáj nagyon? — 1963. március 27. kérdezte Backer. — Pedig ép­pen ideje, hogy elmenjünk ahhoz a hisztérikához. — Az imént idiótának ne­vezett; most meg együtt érez velem. Pedig sokkal nagyobb barom vagyok és reménytele­nebb, mintsem megérdemel­jem az együttérzést. Becker, leült és rágyújtott. — Igaz, ami igaz, Torp, — mondta Becker — saját kezé­vel dobta el magától a „Vas- kereszt”-et, az obersturmfüh- reri rangot, és könnyen lehet­séges, hogy még más egyéb ráadást is. Torp bánatosan lehajtotta a fejét. — El kell fogni azt az ejtő­ernyőst, — csapott az asztalra Beeker. — Bármibe kerül is ez nekünk. Torp felemelte a kezét, mint­ha esküt fogadna. . — Esküszöm, nem szabadul meg a kezem közül! — Azt hiszem, — szólt hű­vösen Beeker — hogy a „Zöld­re” kell tennünk a legfőbb té­tet. A főnök emellett van, és gondolom, nem téved. Szóval: minden figyelmet a „Zöldre” kell fordítani. Ejtőernyősünk minden körülmények között kénytelen kapcsolatot keresni vele. TIZENKETTEDIK FEJEZET Staleckerék este nyolc óra körül értek haza. Aszker az ablakból látta, amint lassan közeledtek az utcán. Otto jobbjával gyöngéden karon- fogta az asszonyt, a balkezé­ben pedig Bertha táskáját hozta. Aszker nem várta meg, míg csengetnek. Előre ajtót nyitott Stalecker amint beért, alig észrevehetően biccentett a fe­jével Aszkerra. Az ebédnél — amelyből mór vacsora lett — nem beszélget­tek. Frau Bertha később ki­ment a szobából, s a férfiak egyedül maradtak. Stalecker felállt, kinyitotta a díványon lévő táskát, s elő­vette belőle a rádióadót. — Köszönöm! — Aszker megszorította Otto kezét. Stalecker kivitte a rádióadót a szobából. — Mindén eshetőségre szá­mítva, ne felejtse el: a szenes­kamránál dugtam el a leadót, — mondta Aszkernak, amikor néhány perc múlva visszajött. — Ott, a szeneskamra mellett áll a kutyaól. Abba tettem be, a szalma alá. — És van ott kutya? — Igen. Méghozzá félelme­tesen hamis. — No csak — Aszker elmo­solyodott. — Ezt ügyesen ki­gondolta. — De mit kell tennünk a továbbiakban? — kérdezte ' Otto. — Mik a tervei? Aszker nem válaszolt. Kissé halkabbra fogva a hangját, el­mondta, mi történt vele az utcán. Stalecker elgondolkozott. — Nagyon nehéz a helyzete. — Ilyen körülmények közt általában nem könnyű... — Mindenesetre — mondta határozottan Stalecker — va­lahol, biztos helyen ki kellene várnia most egy kis időt. Mondiuk egy hetet. — Ez valóban jó lenne. De hol? — Maga, ahogy sejtem, tel­jesen egyedül van, ugye? Aszker nem felelt — Egyedül, — ismételte magát Stalecker. — Ilyen körülmények között egyetlen megoldás látszik lehetséges­nek. Itt kell maradnia. — Vállalkozik egy ilyen kockázatra? — kérdezte hal­kan Aszker. — De hiszen nincs más kiút a maga számára! Aszker ismét hallgatott. Gondolkozott. — Maradjon itt, — folytatta Otto, — aztán pedig majd meglátjuk, hogyan legyünk tovább. — Nem lehet, Stalecker elvtárs. Túlságosan veszélyes, különösen magára és feleségé- gére. Természetesen már most talpon van az egész kémel­hárító szolgálat, hogy felku­tassanak engem és elfogjanak. Nézzük csak meg az egészet a Gestapo és az Abwehr sze­mével. Mindenekelőtt azt mondják: az a másik il­lető Herbert Langeval jött együtt, nála pakolt le. Miért? Bizonyosain azért, mert Ost- burgban nincs lakása. — Ez igaz, — bólintott Stalecker. — Menjünk csak tovább. Herbert Lange, aki idegen igazolványokkal jött: halott. A vendég elment a házból. Nyomon követték egy dara­bon, de nem sikerűit egér­éi tat nyernie. Tehát itt .van a városban. Számításba kell venni, hogy most minden Ostburgból kivezető utat gon­dosan lezártak. Tudja, hogy keresik őt. Természetesen igyekszik elrejtőzni. De hol? Mindenekelőtt a barátainál, vagy Lange barátainál. — Tehát esetleg házkuta­tást is tarthatnak? — Minden lehetséges Sta­lecker elvtárs. És akkor ma­guknak. frau Berthával alapo­san meggyűlne a bajuk. S ráadásul a fasiszták: szemszö­géből nem tiszta felesége múltja. — Magáról nem is beszél, — mondta csendesen Otto. . Aszker hallgatott. Stalecker mélyen a gondo­lataiba merült. Az asztal mellet ü'lt, fejét a mellére hajtotta,' s ujjait a*/■ asztalon táncoltatta. — Jó, — mondta végül, miközben, kiegyenesedett, s megigazította a nyakkendőjét. — Tegyük a következőt: ma­ga véglegesen civillé válto­zik. Ezt pedig — Aszker egyenruhájára mutatott — az egészet gyorsan elégeti a kály­hában frau Bertha. (Folytatjuk) leni étében beszélgettek Rudi jövőjéről. Szó volt a gyerek intézeti elhelyezéséről is, a körülmények e mellett szól­tak. De a jelenlévők hosszas megfontolás után úgy hatá­roztak, hogy társadalmi ösz- szefogással segítik rendezni Rudi életét. ígéretet tettek, hogy megállítják a lejtőn, becsületes, embertársait tisz­telő jó munkásembert ne­velnek belőle. Sajnos — amint erről a napokban a helyszínein tá­jékozódtam — a társadalmi összefogás nem járt ered­ménnyel. Ebben áz iskolai évben is Rudi csak 15—20 napot volt iskolában. Bár két kisebb testvérét állami gondozásba vették, édesany­ja így sem képes Rudit fé­ken tartani, továbbra is csa­varog. folytatja eddigi élet­módját. Sőt, egy-két esetben már édesanyjára is támadt, téglával' ütötte meg! Helyes lenne Rudi jövője ér­dekében — de ezt kívánja a társadalom élete is — állami gondozásba venni. Erős kéz­be fogni, nevelni, irányítani, hogy hasznos tagjává váljék társadalmunknak. Kricsfalussv Béla Báktalórántháza. Az Illeíéltes válaszol Az elmúlt hetekben a Kelet-Magyarország foglal­kozott a magyj dolgozók pa­naszával, hogy. már egy hét® nem működik a veze-, iékea rádió, A bírálat alap­ián vizsgálatot folytattunk és megállapítottuk, hogy csupán egy helyen, a pa- naszttevőnél. ifj. Baróczy Pál ' magyi lakosnál nem szólt a hangszóró. Panaszá­ra az ado‘t okot. hogy a szóban lévő zavart nem je­lentette be a magyi főposta vezetőjének, hogy a hiba elhárítása érdekében intéz­kedhetett Volna. A cikk megjelenésének napján Mjavították a meg­hibásodott hangszórót és azóta nem hangzott el pa­nasz a vezetékes rádió előfi­zetők részéről. Postaigazgatóság Debrecen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom