Kelet-Magyarország, 1963. február (23. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-27 / 48. szám
Választás után Nyúlcezerkétszáz-rntgyvenki- lenc tanácstagot, tizenkilenc ors*ágggyűlési képviselőt és tiz pótképviselót választott vasárnap Szabolcs-Szatmár megye. A hír nem újdonság, hiszen a úta minden községben tudják. Ismerik megválasztott k cp viselői két, tanácstagjaikat. Választási fogások, pártharcok és szónoklatok nélkül, egyszerűen, a hétköznapok munka- metódusával készültek megyénk lakói a szavazásra, s nyugodtan, az igazi felelősség tudatában járultak az urnák elé, hogy hitet tegyenek alkotó életünk, rendünk, békés építőmunkánk mellett. S hétfőn már újra ott voltak az emberek a műhelyek gépeinél, a szövetkezeti földeken, a tervkészítő asztaloknál, s a hivatalokban, hogy vaióraváltaák, vasárnapi Ígéretüket, gyorsítsák a közösség által épülő nagyszerű mű betetőzését. Bizalom volt a vasárnapi szavazás. A szocializmus és a béke ügye melletti kiállás, a szilárd hit a ma ép a holnap munkájában. Meggyőződés arról, hogy amit csinálunk, az egyre jobb, amit építünk, egyre több — s ahogyan csináljuk, egyre helyesebb. Újjáalakuló társadalom kellett hozzá, hogy eljussunk idáig. / Valamikor a falusi jegyző tartotta hét lakat alatt a köz- igazgatás pecsétjét, s az ügyesbajos dolgok formai elintézésében csak a tanító segített. Néhány nap múlva — az új tanácsok megalakulása után — nyolcezernél több ember végzi ugyanezt. S nem titoktartással, hanem az egész közösség szeme előtt — meat lelkiismerete és a választók figyelő szeme kötelezi erre. Néhány nappal ezelőtt beszélgettek megyei vezetők a társadalma önigazgatásról. Valaki azt mondta, hogy meg kellene próbálni: minden tanácstagnál legyen egy bélyegző, amely arra szolgál, hogy a lakosság ne menjen apróbb dolga miatt a végrehajtó bizottsághoz. Megkeresi a közelben lakó, vagy éppen veit dolgozó tanácstagot, aki kiál' lítja számára az igazolást. Nagy vita kerekedett a javas lat nyomán. Nem azon, hogy megbízzanak-e a tanácstagok mindegyikében, vagy nem, hanem inkább a formai kérdésekben. A vitatkozás vége az lett, hogy nem is a bélyegzőn múlik nálunk az önigazgatás. Tevékeny, tekintélyes tanácstagok eddig is maguknál hordták a bizalom kulcsát, 9 méginkább így lesz ez a mos* tani választások után, amiivoí valóban élő lesz a tanács, hi. szén tagjai a legmegfelelőbbek közül valók. Társadalmi önigazgatás —, éppen ez az, ami napjainkban a legfontosabb területe a tanácsmunkának. Előrelépésünk kulcsa, hogy képesek vg- gyunk-e mozgósítani, magunkkal ragadni az egész közösséget a falun, a várókban, a» üzemben és másutt, hogy termelési feladataink jó megoldásán kívül tudunk-e önerőből újat adni időről időre? Mert ebből a közösségi pluszból részesedik jobban a magánember is, teljesedhet ki az egyén érdeke. A kezdeményezésben, lelkesedésben, a feladatok megoldása, keresése iránti vágyból ma van éppen elég. Tenniaka- rást jelez a községekben társadalmi úton épülő gimnázium, a befejezett művelődési otthon, a főtéren padokkal felszerelt játszótér, a tavasz- szal zöldellő fűvű park. Ten- niakarást és tenni tudást nagyon sok minden mutat még minálunk ezeken kívül is. Hiszen bár sokunk van — több kell, egyre több. Méginkébb meg kell tanulnunk élni a lehetőségekkel. Ebben segít, s minden bizonnyal nem keveset a vasárnap megválasztott nyolc- ezerkétszáz-negyvenkilenc tanácstag, a képviselők, s a szavazók. Nem kevesebben, mint há- romszázhatvanegyezer-hatszáztizen. A KGST mezőgazda* sági állandó bizottságának ülése Szófiában február 19-től 22-ig megtartották a KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 13. ülését, amelynek munkájában Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország. Mongólia, a Np- met Demokratikus Köztársaság. Románia és a Szovjetunió küldöttsége vett részt. Megfigyelőként jelen volt az ülesen a Kínai Népközlársa- ság es a Vietnami Demokratikus Köztársaság képviselője. A bizottság megvitatta a fő távlati időszakra vonatkozóan a tagállamok mezőgazdaságának fejlesztésével kapcsolatos előzetes elképzeléseket és szakosítási terveket, majd jóváhagyta a mezőgazdasági állandó bizottság 1962. évi munkájáról szóló és további tevékenységére vonatkozó beszámolót Az ülés n testvéri együtt működés és a kölcsönös meg értés légkörében zajlott le. „Nálunk is megjelent a szocializmus“ • Az idén 10000 vagon konzerv készül A hazai vásárlók éveken át idegenkedtek a konzervektől, mert a tartósított ételek ize erősen eltért a megszokottól. Emiatt 1953-ban mindössze 3,5 kiló volt az egy főre jutó konzervfogyasztás. Az u' óbbi években azonban javult a líonzervék minősége, s 1962-re már megkétszereződött a konzervfogyasztás. Az idén tízezer vagon tartósított ételt készítenek a konzervgyárakban, a konzervipar azonban a kiemelt iparágak közé tartozik, az átlagosnál gyorsabban növekszik a termelése. A második ötéves terv végéig a konzervgyárakban a munkafolyamatok hatvan százalékét gépesítik, s ennek nyomán 1965-re az egy főre jutó konzervfogyasztás meghaladja majd a tizenhét kilót. Nincs elveszett ember Tolókocsival a munkahelyre — és T. Laci mégis boldog T. László 19 éves fiatalember. Nem* tud járni. Ül az asztal mellett, előtte írógép. Szomorúan magyarázza a történetet: — Izomsorvadást kaptam még gyerekkoromoan. Tizenöt esztendős voltam, amikor leestem a lábamról. Egyik alkalommal. amint ’ iskolába mentem, azon vettem észre magam, hogy nem tudok lépni, kiment minden erő a lábamból. Így kezdődött. De T. Laci, akit nagyon sokan ismernek Nyíregyházán, erős természetű fiú. Nem hagyta abba a2 iskolát, bármilyen fájdalmas is volt Már nyolcadikos koromban úgy döntöttem, olyan iskolába iratkozom, melynek elvégzésével ülő foglalkozást végezhetek. így iratkoztam be a Nyíregyházi Közgazdasági Technikum Pénzügyi Tagozatára. — Osztálytársaim sokat segítettek. Reggelenként Kiss Laci, Bene Kálmán, Marik Sanyi és a többiek vittek el tolókocsival az iskolába. De az egész IV/b együttérzett velem. S ez két éven át csaknem mindennap így volt. Háton vagy ölben vitték az osztályba, ültették a pedba, s itt maradt míg minden órának vége nem lett — Később egy Panni motort szereltek a kocsimra. Ez már üzembiztos volt, s egyedül közlekedtem. Végre 1962- ben 4-es eredménnyel érettségiztem. T. Laci tudta, hogy nem lesz könnyű elhelyezkednie mégis bízott az emberekben, hogy segítik. Az iskola az OTP-l'.ez helyezte munkára. Mikor azonban a végleges felvétele szóba került, munka helyett a következő magyarázatot adtak húgának, aki elkísérte: — Sajnos nem tudunk Lacinak megfelelő munkát biztosítani, itt állva kell tárgyalni az ügyfelekkel. A fiatalember elkeseredett. — Édesapám biztatott, hogy majd az építőipari vállalatnál, ahol ő dolgozik, elhelyeznek. — Talán itt lett volna a legjobb, mert édesapám reggel elvinne magával, munka végeztével pedig haza. ígérték is, hogy segítenek rajtam, de sajnos nem tudtak. T. Lad több helyen próbálkozott. Együttérzés, sajnálkozás, igen, de igazi segítség nem volt. A megyei pártbizottsághoz fordult. „Én akkor, amikor az iskolába jártam, úgy gondoltam, hogy mint csökkent munka- képességű is végezhetek egyenértékű munkát, s hasznos tagja lehetek a társadalomnak..." — írta. — És a párt gyorsan segí-* tett. *— Nagy Sándomé a Szabolcs megyei Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezet elnöke üzent értem. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik együtt éreztek velem. T. Laci szeme kénytől csillog. Érzi. hogy egyenrangú ember a többiekkel, ö a szövetkezet kalkulátora. Közvetlen főnöke, Czető Mihály műszaki vezető, elégedett a munkájával, de a vele egy szobában dolgozók is szeretik, segítik. — Igazán jók hozzám a kar- társak — így Laci. — Ha valakivel dolgom akal, behívják hozzám. Egy lépést sem kell mennem, örülök, hogy ilyen megértő és velem együttérző emberekkel dolgozhatom. Már semmiben sem érzek hiányt Reggelenként édesapja vagy az unokaöccse hozza tolóko- kocsival az üzembe. Este moziba, színházba viszik. Hogy el ne felejtsem, édesapjával a futballmeccsekre jár. S Alig várja már, hogy kezdődjön a labdarúgóidény. Laci boldog, mert boldoggá tették az emberek. Farkas Kálmán Török Böske és a Déryné Színház Zajta tavasza A faluban — Zajtán — már tenyérnyi tiszta havat sem találni. Megmozdult minden a tavasz első leheletére. Nemcsak a hó, hanem alatta a föld is. Az emberek nyugtalanok. Többet akarnak, mint tavaly, pedig nincs és. nem is lehet panaszuk az elmúlt évre Harminckét forint ötven fillért terveztek a Rákóczi Tsz-ben egy munkaegységre, és harminchat forint hetven fillért osztottak rá. No meg munkaegységenként két forint prémium... Szóval jobban összejött, mint várták. Deák László a régi tagok egyike. Két éven keresztül 1953—54-ben a szövetkezet elnöke volt. Mint mondja, abban a mindent elsöprő időben elnökölt — amikor a beadás végett a padlást is fel kellett seperni minden terménytől. Viccel, no ha amit mond, az komoly. Csak hát a múlt vidámsággá szépült mostanára. ő, Deák László, ötvenéves. Augusztus óta sertéstenyésztő. A tél elejétől az állattenyésztés kiváló dolgozója. 11 évvel ezelőtt volt 14 hold átkozott szikese, s vele a régifajta gondolkozás, ami hol becsapta, hol sikerült, de előre soha nem tudott pontosan élni, mint most. Odahív sertéseihez. Mutatja őket és szemével kérdezi: szépek? Hangosan válaszolok: gyönyörűek! Nem azért, mert így illik, hanem valóban olyanok az állatok, mint a kívánalom. Átlagosan háromszáz darab fehér hússertés nevelődik gondjaira bízva, amelyet Műszer Ferenccel oszt meg. Ezek itt 40—50 kilósak. Vagy ennél többek. Születésüktől kezdve jó kezekben vannak. Csakis így tudták a régi hizlalási időt, átadni n múltnak. Az előző 14—13 hónap helyett 7— 8 hónap alatt érik el a kívánt 10C—110 kilót. Említésre méltó, hogy az előző 8—10 kilogrammos választási súlyt 16 18 kilóra javították, azaz megduplázták. Ezek a tettek: nagyszerű eredmények! A szövetkezet nem állattartó már, hanem a szó pontos értelmében is állattenyésztő lett. Nem tartják és etetik az állatokat, hanem ésszerűen táplálják őket, serinek eredményeként magas jövedelemhez jut a közösség. A szövetkezet jövedelmének 35— 40 százalékát az állattenyésztésből kapja. Aztán nemcsak a sertéseK- rői, hanem mindenféléről beszélgetünk. Támasztjuk a kerítést, ráérősen aprítjuk a szót. Vagy inkább csak Deák íjászló, mert az emlékezés lomtárából a harmincas évek elejéről citálja elő a történetet. Színészek jöttek a faluba, olyan akkori komédiások. Azt sem tudja mit játszották, csak arra emlékszik, hogy közöttük volt egy Budayné, Török Böske nevű színésznő is. Az egészet meg azért hozta fel, mert nem látta az előadást, mivel 14 hold földje ellenére nem jutott hatvan fillér belépőjegyre. Aztán most megperdül az eddigi kényelmes sző és sorolja, hogy jelenleg a 400 sze- mc'j’yt befogadó művelődési házba 600-as préselődnek ösz- sze, amikor a Déryné Színház jön hozzájuk. És azt is példázza, hogy akkor a 14 hold dacára nem tudod egyszerre két pár csizmát venni, most meg csak semmi pénz. az a tizenöt forint, amit szmnaz- jegvért kell adni. Kis időre vár. Figyel, értem-e mindezt? Végképp mag akar győzni, ügy mondja: — Látja, nálunk is megjelent a szocializmus... — és megismétli: —- Megjelent. Azt tartja jónak, ámi van, mégis nyugtalan. , Amikor az ő egyéni, emberi tervét kérdezem, csak ezt feled: — Én a magam nevében beszélhetek. Bár a brigádvezető felettesem, de én Itt — mutat a sertéstertyészetne — a magam embere vagyok. Szóval a közösségé, de a magamé. És én azt mondom, versenyezzenek velünk, sertéshizlalás- ban a megye több szövetkezetei. Mi, szóval én, szívesen jegyezném a versenyeredményeket. Vincze György Néhány napja még Tóth Péter ott izgult a Nyíregyházi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum vizsgabizottsága előtt, hogy sikeres államvizsgát tegyen. A vizsga sikerült, s Tóth Péter idén már a felsősimái Béke Őre Termelőszövetkezetben fog dolgozok (Hammel József.) Éppen befejeződött a televíziós oktatófilm. Ez mintegy pontot tett a detektív- dráma-irók részére indított tanfolyam után. A film címe: „A beszappanozott áldozat", azt mutatta be, ho- gyan vedlett egy nyomozó- gyakornok álborbéllyá, aki hét áldozatot gyilkolt meg, míg végül ő maga is egy olyan áldozatnak lett az áldozata, aki csak tetette magát halottnak. Mindez természetesen csak azután következett be, amikor a gyilkosság miatt bűnvádi eljárás indult agy pap, egy nyugatnémet falu bírája, egy postás, egy kerékpár- versenyző és egy maneken ellen. — Hölgyeim és uraim — szólalt meg dr. Schwarz, a tanfolyam vezetője, a kri- monológia tanára — az imént látták, miről is szól egy mai bűnügyi dráma. Az olyan kezdőknél, mint Edgar Walace vagy Conan Doyle, a gonosztevő fejbevágni igyekszik a detektívet. De a bűnügyi drámák mai szerzője a közönséget vágja fejbe. Ehhez szüksége van elő- szöris több hullára, másod- zor több gyanúsítottra, s harmadszor olyan megoldásra, amely szerint olyasvalaki lesz a gyilkos, aki minden gyanún felül áll. Ha ehhez még lei tudnak találni néSZUPERDETEKTÍV DRÁMA hány gao-et, például olyasmit, hogy csengetnek, s az ajtóban mindig másvalaki áll, nem az, akit várna az ember — akkor önöknek, mint detektivdráma-íróknak biztosítva van a legteljesebb sikerük. Végeztem. A hóna alatt függő tokból kirántotta pisztolyát és búcsúzóul háromszor a feje fölé lőtt. Haza siettem, hogy papírra vessem ötletemet, amely jóval felülmúlja a beszappanozott áldozatot. 'Az eset színhelye egy New York-i szálloda, ahonnan három hét alatt mindennap eltűnt egy gazdag vendég. Huszonegy hulla volt benne és tíz folytatást jelentett a televízióban A gyanút sorjában rá tereltem az eladósodott hoteldetektitare, a csempész liftboyra, a részeges portásra, a kábítószereken élő szobaasszonyra, a büntetett előéletű első emeleti pincérre, a hotelből csupán éjszaka távozó vendégre és a holdkóros ablaktisztítóra. Gag-ek csak úgy hemzsegtek a történetben, például az egyik áldozathoz éppen húsvétkor kopogott be valaki és az ajtó előtt a Mikulás állt. S ekkor jött a nézőket fejbevágó, ragyogó poén: a gyilkos a detektivfelügyeló volt, aki a nyomozást vezette. De amikor bevittem a részletes szinopszist a nyugatnémet tv-hez, a kedves szöszke dramaturg-kisasszony megrázta a fejét: — Nagyon kedves, igazán nagyon kedves, kolléga úr, de az ötletét máris túlszárnyalták. Egész évi folytatásos detektívdráma közvetítését készítjük elő. Minden héten egy adagot sugárzunk belőle. Szuper detektív dráma lesz, amely mellett az ön története, sajnos, engedje meg, hogy így fejezzem ki magam: teljesen érdektelenné válik, önnél mennyi a hullák száma? — Huszonegy — feleltem szerényen. — Látja, a miénk ben kilencvennyolc. Szerepel benne egy kelet-ázsiai gőzös egész luxus-utas garnitúrája: hét milliárdos leánycsemete, negyvenegy milliomos papa, akiket teljesen kifosztanak, ön hány személyre tereli rá , a gyanút? — Hétre. A szöszi ismét étnevette magát. — A miénkben uram, nyolcvan gyanúsított szerepeli közte egy komplett futballcsapat, amelynek tagjai revitáncosnőknek álcázzák magukat, továbbá egy al-lord a családjával és cgij fedélzeti zenekar, amelynek tagjai ékszercsempészek. Az ön gag-je a húsvéti Mikulással nem rossz, meg is vesszük öntől, de feltétlenül megváltoztatjuk kissé. Mikulás helyett mondjuk egy rozmárt állítunk ez ajtóba. Ámde önnél a detektívfel- ügyelő a gyilkos. Tudja, ki a gyilkos a mi darabunkban? Megpróbáltam kitalálni: — A hajóskapitány? — Ugyan kérem! A kapitány a gyanúsítottak közé tartozik, tehát nem lehet a gyilkos! — Igaza min. Akkor hát a helytartó? — Az sem — A dramaturg-kisasszony összekulcsolta kezét. — A mi gyilkosunkat senki sem fogja kitalálni, kedves kolléga úr, még az ötvenkettedik, vagyis utolsó folytatás után sem. — Mégis kicsoda hát? — A szerző! Ez aztán a befejezés. mi? Szenzációs meglepetén ügye? (Fordította: Sárközi Gyulai 1963. február 27. Hatvan fillértől a tizenöt forintig 3
