Kelet-Magyarország, 1963. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-10 / 7. szám
Választási felhívás a magyar néphez • • ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Szerdán a Parlament vadásztermében kibővített ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és megtárgyalta a február 24-i választások előkészítésében a népfront-mozgalom feladatait. A tanácskozáson megjelentek: Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, ár. Münnich Ferenc és Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Bognár Rezső, Darvas József, Harrer Ferenc, Szabó Pál és Z. Nagy Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának álelnökei, valamint társadalmi életünk sok más vezető személyisége, köztük az MSZMP Központi Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kormánynak több tagja, számos művész, tudós, író, egyházi személyiség, * munkás és dolgozó paraszt. i • Dr. Ortutay Gyulának, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának megnyitója után Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. Kállai Gyula elvtárs beszéde — A Hazafias Népfront Országos Tanácsának ülését azért hívtuk össze, hogy megtárgyaljuk mozgalmunk, s egyben egész népünk életének nagy jelentőségű eseményével, a február 24-i országgyűlési és tanácsi választásokkal kapcsolatos feladatainkat — hangsúlyozta többek között, majd így folytatta: • — Az új választások kiírásakor meg kell állapítanunk, Ibogy a négy évvel ezelőtt megválasztott országgyűlés és tanácsok megfeleltek a nép bizalmának, feladataikat jól ellátták, történelmi jelentőségű munkát végeztek. Hatékonyan részt vettek a szocializmus alapjai lerakásának befejezésében, — Az országgyűlés tudatába« volt annak, hogy a szocialista építő munkánk legfontosabb feltétele a béke. Megtárgyalta és megerősítette kormányunk külpolitikáját, s állásfoglalásaival kifejezte a magyar nép oithatatlan békevágyát. — A képviselőket és a tanácstagokat a nép iránt érzett nagyfokú felelősség érzése hatotta át. Erősödtek és szélesedtek kapcsolataik a dolgozók tömegeivel. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy a Hazafias Népfront négy évvel ezelőtti jelöltjei megválasztások után '•jő munkát végeztek. Az Országos Tanács nevében köszönetét mondok eredményes tevékenységükéit, — A februári országgyűlési és tanácsválasztásokat a népfrontmozgalom jegyében bonyolítjuk le. Népünket most is arra hívjuk fel, hogy szavazzanak a szocializmusra, a békére, — szavazzanak a Hazafias Népfront jelöltjeire. Ez megfelel népünk érdekeinek, megfelel pártunk politikai vonalának, amelynek legsarkalatosabb tétele és követelménye a kommunistáik és a pár- tonlüvüliek harmonikus együttműködése a szocializmus építésében. Ennek az együttműködésnek a kibontakozását és erősítését jól szolgálja a Hazafias Népfront, amely az utóbbi években szilárd, erős tömegmozgalommá vált, tisztább, világosabb lett politikai szerepe társadalmunk életében, javult és erősödött együttműködése a párttal, az állami szervekkel és a többi társadalmi szervezetekkel. — Szilárd meggyőződésünk, hogy a népfrontmozgalom szerepe és feladatai a szocializmus alapjainak lerakása után nem csökkennek, hanem éppen ellenkezőleg, még inkább növekednek. — A szocializmus teljes felépítésében a párt, a kormány számít a Hazafias Népfront segítségére. Sokasodó, növekvő munkánkat csak akkor tudjuk elvégezni, ha a szocialista nemzeti egység politikája alapján egyesíteni tudunk mindenkit, aki a szocializmus és a béke ügyéért akar tevékenykedni. Kállai Gyula a továbbiakban összefoglalta, hogy milyen területeken kellene ás lőhetne a mozgalom tevékenységét tovább erősíteni. Hangsúlyozta: — Mozgalmunk tovább növelhetné a társadalmi munka szerepét és jelentőségét a szocializmus teljes felépítésében. Még nagyobb tömegeket vonhatna be a feladatok megoldásába úgy, hogy ki-ki képzettségének, élethivatásának megfelelő munkakörben fejtse ki társadalmi tevékenységét. , Keresni kell a társadalmi munka új módszereit, hogy minél több feladatot oldhassunk meg önkéntes segítőtársaink bevonásával. A társadalmi munkának összhangban kell lennie a nép- gazdasági tervekkel. — Tovább kell javítani a népfrontbizottságok és a tanácsok együttműködését. A népfront és a tanács együttműködésének most új lehetőségei tárulhatnák fel. — Erősíteni kell a népfront kulturális és nevelő tevékenységét. Segítsük és támogassuk az új erkölcs minél szélesebb körű elterjedését, amelynek legfontosabb vonása a szocialista haza szereíete, a köz javának tisztelete, az elnyomás, a kizsákmányolás gyűlölete, a tiszta, feddhetetlen köz- és magánélet. Segítsük elő, hogy minél többen jussanak el korunk tudományos világnézetéhez, a marxizmus-len; nizmushoz. A falvakban fordítsunk nagy gondot a magasabb fokú szakmai ismeretek terjesztésére. A kihelyezett technikumok támogatása, a szaktanfolyamok szervezése, a hosszú téli esték megfelelő kihasználása a művelődés jegyében — ez legyen a népfront kulturális tevékenységének legfontosabb feladata. — A szocialista nemzeti egység harcos hirdetője, a népfront, gyökeret eresztett minden társadalmi osztályban és rétegben, de ilyen irányú tevékenységét inég tovább kell fokoznia. Erősítenünk kell például a munkás-paraszt szövetséget és meg kell gyorsítanunk az egységes szocialista parasztosztály kialakulását Megállapíthatjuk, hogy az értelmiségiek nagy tábora már lelkes hive mozgalmunknak. Bizottságainknak azonban nagy a lehetőségük, hogy jóval több orvost és gyógyszerészt vonjanak be a munkába. A népfrontban kifejtett tevékenység útján segítsük az írókat és művészeket kapcsolataik megszilárdításában az élettel, a tömegekkel. Többet kellene foglalkozni a városi kispolgársággal is, hiszen a szocializmus teljes felépítésében az ő munkájukra is számítunk, s a jövő útját nekik is csak a szocializmus jelentheti. — Mozgalmunk tovább erősítheti és elmélyítheti . az állam és az egyházak közötti viszonyt, amelyet most mi korrektnek és jónak tartunk. Örülünk annak, hogy az egyházak vezetői és papjai között — nem utolsósorban a Nyiksta IIru§c$Qv Lengve!ow*ágha utazott Moszkva, (TASZSZ): Szerdán Lengyelországba u’azott Nyikita Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a Szovje.unió Minisztertanácsának elnöke, és Nyikolaj Podgomij, az SZKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja, az Ukrán KP Központi Bizottságának első titkár*. Hruscsov és Podgomij úton Berlin felé, ahol részt vesznek a NSZEP VI. kongresszusán, néhány napot Lengyel- országban töltenek, eleget téve Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága első titkára és Josef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköz1ársaság Minisztertanácsa elnöke meghí sának. népfront munkájának eredményeként — növekedik azoknak a száma, akik megtartva lelkiismereti szabadságukat és meggyőződésüket papi hivatásukban — elismerik a szocialista társadalmi rendet. A népfront üdvözli az egyházak vezetésében és papjai között megnyilvánuló egészséges törekvéseket. —■ A népfront állandóan erősödő feladata a népek közöt'i béke és barátság eszméjének hirdetése, s annak tudatosítása, hogy népünk az üzemekben, a földeken, a hivatalokban és intézményekben végzett jó munkájával, szocialista társadalmi rendünk erősítésével teheti a legtöbbet a békéért — mondotta többek között Kállai Gyula, majd a magyar békemozgalom tevékenységének és népünk politikai r érettségének méltatása után így folytatta beszédét: — A választások szervezet.; előkészületei rendben folynak. A Hazafias Népfront meglelek! szerveinek javaslatára megalakultak az országos és a helyi választási elnökségek, bizottságok. Dolgoznak a végleges választói névjegyzékek összeállításán, amelyeket megfelelő időben közszemlére tesznek. A munka nagyobb része azonban még hátra van. A jelölések során maradéktalanul érvényesíthetjük pártunknak a VIII. koaigresz- Gzusom megerősített állásfoglalását: bármilyen közfunkciót beltölthetnek pártonkívüiiek. Jelöljük a tanácsokba és az országgyűlésbe olyan aktív, nagy szeretetnek örvendő, a közéleti munkában tevékenyei;« részvevő párttag és pártonki- vüli állampolgárokat, akik eddigi munkájukkal bebizonyították, hogy hűek a néphez, hűek a szocializmus társadalmi rendszeréhez és megvan a kellő felkészültségük a közügyek intézéséhez. — Szervezzük meg a jelölőgyűléseket úgy, hogy -miliők vegyenek részt a munkájukban, s mint az ország gazdái, mondják el véleményüket a párt és a kormány politikájáról, a jelölék munkájáról és feladatairól. — Nagy munka előtt állunk: az egész magyar nép véleményét kérjük a pártnak és a kormánynak eddig követett és a VIII. kongresszuson megerősített politikai irányvonaláról. — Bízunk benne, hogy mindez kifejezésre jut a választásokon, a népfront jelöltjei, pártunk politikájának célkitűzései mindenütt győzelmet aratnak — mondotta többek között befejezésül Kállai Gyula. Számos elhangzott felszólalása után Kállai Gyula válaszolt az elhangzott észrevételekre, majd az ülés részvevői egyhangúlag elfogadták a Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási felhívását. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának választási felhívása Magyar Dolgozók! Választópolgárok! Február 24-én új országgyűlési képviselőket, új tanácstagokat választ az ország népe. Az elmúlt négy esztendő nagy győzelmeket érlelt hazánkban. Népünk szorgos munkája nyomán valóra váltak nagy, építő terveink. Iparunk, mezőgazdaságunk, kultúránk évről évre egészségesen fejlődöttAz elmúlt négy év alatt nemzeti jövedelmünk 31 százalékkal, a foglalkoztatottak száma 21 százalékkal, a fogyasztás 19 százalékkal nőtt. Az élet országunkban jobb lett. Munkánk eredményei elismerésre találnak barátaink körében s azokat még ellenségeink sem tagadhatják. Hazánk nemzetközi tekintélye tovább nőtt. A magyar nép történelmi vívmánya a mezőgazdaság szocialista átszervezése. Parasztságunk, az egész társadalom segítségével, a korszerű, szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett. A szocialista ipar mellett létrejött a szocialista mezőgazdaság: leraktuk a szocializmus alapjait. Országunkban megszűnt a kizsákmányolás, nincs munka- nélküliség, a dolgozó embert nem gyötri a létbizonytalanság, az élet békés, biztonságos. Nincsenek többé ellentétes érdekű osztályok, ma minden becsületes embernek közösek az érdekei. Erősödik népünk szocialista nemzeti egysége. Közéletünk tiszta és az emberiesség szelleme hatja át. A szocialista törvényesség szilárd alapokon nyugszik. Becsülete van a tudásnak, a szorgalomnak, az alkotó munkának. A művelődés joga mindenkié, a kultúra közkinccsé válik. Megbecsülés jár minden jó szándékú embernek, aki magáénak vallja nemzeti céljainkat és kiveszi részét a közös munkából. Előrehaladásunk feltétele volt és marad, hogy az ország népe és vezetése egységes, összeforrott, hogy hazánk erejét az egyetemes emberi haladásnak, a béke megőrzésének szolgálatába állítottuk. Ahhoz a hatalmas szocialista, táborhoz tartozunk, amely a béke biztosításának, a népik testvériségének és boldogulásának jelszavát írta zászlajára. Eredményeink nagyok, de nagyok a feladataink is. A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kongresszusa az alkotó munka új programját határozta meg. A cél: a szocializmus teljes felépítése. A kongresszus határozatait népünk ismeri és magáénak vallja. Most az a feladat, hogy megvalósítsuk ötéves tervünket. Ez a terv reális. El kell érnünk, hogy az ipari termelés 48—50 százalékkal, a mezőgazdasági termelés 22—23 százalékkal. az egy főre jutó reáljövedelem 16— 17 %-al növekedjék. Ehhez még jobb munkára, a vezetés színvonalának további emelésére és gondosabb gazdálkodásra van szükség. A párt és a kormány az országépítés nagy feladatainak megoldására összpontosítja erejét, mindig szem előtt tartva az egyes emle- rek gondjait, mert a szocializmus legfőbb célja az emberek boldogsága. A jövőben is minden erejével küzd.a békés egymás mellett élés politikájáért, az általános és teljes leszerelésért, a béke megvédéséért. Ezeknek a feladatoknak az elvégzésében fontos szerep vár az új országgyűlésre és a* új tanácsokra. A választópolgárok a jelölőgyűléseken szabad, őszinte eszmecsere után tegyenek javaslatot a jelöltek személyére. A népfront azokat jelöli képviselőknek és tanácstagoknak, akik ismerik a nép gondjait, vágyait és lelkiismeretesen képviselik a dolgozók érdekeit. A Hazafias Népfront jelöltjei ol^annij legyenek — munkások, parasztok, értelmiségiek, a társadal^nj minden rétegének képviselői — akik eddigi munkájukkal kiérdemelték a dolgozók megbecsülését és bizalmát. Erőnk tudatában bizakodva nézünk a jövőbe. Rajtunk múlik, hogy jó reményeink valóra váljanak. Magyar Dolgozók! Választópolgárok! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, mert ezzel a szocializmus teljes felépítésére mond tok igent! . Szavazzatok a Hazafias Népfront jelölt-1 jeire, ezzel is erősítsétek közéletünk demok* ratizmusát, a szocialista nemzeti egységet! Szavazzatok a Hazafias Népfront jelöltjeire, erősítsétek népünk hatalmát, hazánk függetlenségét, védelmezzétek a világ békéjét. Éljen szabad hazánk, a szocialista Magyarország! Hazafias Népfront Országos Tanácsa. AHA: 50 FILLÉR 1963. JANUAR 10, CSÜTÖRTÖK IX, ÉVFOLYAM, 7. SZÁM