Kelet-Magyarország, 1962. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

1962-09-16 / 217. szám

„Leszek patrióta“ Egy gazdag vendégkönyv - ProtWolJon - Oppidi Nag^Kálló — Klub a könyvtárban Egy könyvtáros és a könyvtár Ahogy belép a vendég, meg­ragadja a csín, a tisztaság, ízig, vérig modem a könyv­tári. Üj épületben, új bútorok, korszerű felfogás. Az első te­rem közepén Y alakú, alacsony könyvállvány, vagy asztal? — minden szögletben fotelek, kisasztal. Az olvasó leül és könnyedén válogat a bőséges olvasmányban. Négy helyiség? Az olvasóte­remben csend, és a könyv- szekrényben a legszükségesebb könyvek. — Itt készülnék fel a diákok, dolgozatírásra, itt ol­vas a tsz elnöke, ha szak­könyvet akar — mondja a könyvtáros. De ahogyan mondja? Nem most találkozom vele élőször, egy könyvnapon már beszélgettünk. De most isimét meglep hangjának melegsége, az a rajongó szeretet, ahogyan a könyvekről, könyvtárról be­Nem egyedül A felesége hivatalosan nem dolgozik, de mégis itt van. Nem tartozik a könyvtár személyzetéhez, de a házaspár együtt él a munkában is. — Hatvanegy féle folyóirat jár — mutatja Balogh Ferenc a polcokat. — S ha nem a friss lapok érdeklik az olva­sót, bekötve megtalálja évek­re visszamenőleg. 1956-tól szinte minden jelentős folyó­irat bekötött példánya ren­delkezésre áll. A könyveket filmolux- műanyagborítással védjük. Lám, a Nagyvilág mostani számát tönkre olvas­ták. A Művészet-nek is van olvasna, ime, a fülek. A vi­déki raktárt tervszerűen bő­vítjük. ,. Nem emlékszem, mi min­dent sorolt fel szinte egy lé­legzetre. Annyi bizonyos, hogy a nagykállóiak büszkék lehetnek. Meghitt sarokban ülünk. Hátomfc mögött lemezjátszó. Valóságos klub ez. dolgozni, jó látni, hogy érek valamit, hogy munkám nyo­mán eredmények születnek. És... Egy könyv fotókópiáját te­szi elém, „.olyan gazdag ez a község! — Tessék, egy 1787. évi ki­advány, nagykállói jegyző­könyvek. „Prothocollon —Op­pidi NagyKálló”. Mennyi ha­gyaték! Mennyi szóbeli és tár­gyi emlék, amelyeket meg kell menteni! De csak nagyon ke­vesen tudják, hogy Nagyfcál- ló gazdag város az ilyenek­ben. No, és a jelen? Milyen izgalmas a jelent térképezni! Rengeteg fényképet borít az asztalra. — Nem tűi jók — moso­lyog öngúnnyal. — De na­gyon szeretek fényképezni is. Egy sor szalma— — Szóval, — folytatja visz. szaülve a fotelbe, de tudom, nem sokáig marad ott, nyug­talan, mint aki örökké siet, — akad tennivalója egy könyvtárosnak. A napokban volt a mánapócsi búcsú. Hall­gattam a fiatalok beszélgeté­sét Rájöttem, hogy azok a fiatalok, akik még mindig el­járnak búcsúra, nem meg­győződésből mennek, hanem a szüleik parancsára. Vagy szokásból. Látják, és azt hi­szik, így kell tenniük. Több könyvet kell adni a paraszt­fiatalság kezébe. Sok, sok könyvet! Meg kell győzni őket arról, hogy a búcsú, ahol egy sor szalma, egy sor sze­relmespár... por és üzlet al­kotják a főszerepet nem egyéb, mint idejét múlt szo­kás. De hiszen, a fiatalok is érzik ezt már, alig van közöt­tük, aki elmegy. Könyv, könyv, sok könyv kell a dol­gozó parasztok kezébe. S több könyv lesz kezükben, ha Nagykálló pedagógusai, s más értótandségiek közelebb kerülnek egymáshoz. Minden­esetre, — néz szét örömmel a nagyszerű könyvtárban, — ez már nagy nyereség. Bizony, az. Sipkay Barna Ha ez a tégla szilárdan áll a falban... Jegyzet egy taggyűlésről Amikor azt mondták, hogy már mindenki jelen van: nyolc kommunista és két pártonkí- vüli ülte körül az asztalt a tiszai tiki Kossuth Termelőszö­vetkezetben. Egy háromszáz­nál is több tagot számláló ter­melőszövetkezetben bizony ennyi párttag nem sok. A gyülekezés ideje alatt derűsen mondták el az első taggyűlés történetét: egy volt aki java­solt, egy elfogadta, a harma­dik pedig a javasolt titkár Együtt a munkában (Hammel József felv.) volt. Két év telt él azóta és ma már nyolcán vannak. A beszámoló után kétszer sem kellett a „szóljunk hozzá elvtársak” biztatást elmon­dani. A családias kis megbe­szélésen kevés szó esett ugyan Kubáról, a Kínában lelőtt U—2-es kémrepülőről, sőt az Irányelvek és a Szervezeti Szabályzat szavak sem röp­ködtek sűrűn a levegőben. Az ízzóhangú bírálatokban, javas­latokban — áttételben ugyan —, de ott volt a béke védelme és a szocializmus építése is. A szövetkezetükről beszéltek, ar­ról a tégláról, ami az ország, a szocialista tábor egy darab­kája, és ha ez a tégla jól áll a falban, akkor a tiszalö- kiek a legfőbb kötelességük­nek eleget tettek. Miről beszéltek? . Egyéni problémákról, egyéni problémán keresztül az egész szövetkezetről és olya­nok is voltak, akik nem „pa­naszkodtak”, csak javasoltak mindnyájuk érdekében. Igazságosabban kell eloszta­ni a kaszálót, ne lehessen a hasonlóan dolgozó tagok egyi­kének kétszer akkora széna­boglyája, mint a másiknak! Sürgették a dohánypajta fedé­sét, ha megjön a régen várt eső, nehogy megázzon az .ér­tékes dohány. Dicsérték a trak­torosokat, jól hadakoznak a kegyetlen kemény földdel. Ja­vasolták, hogy jövőre öntözzék a háztáji tehenek legelőjét és akkor kevesebb lesz a takar­mánypanasz, de több a tej a csarnokban. Nincs komolyabb probléma a közös munkával, de most a szokottnál jobban talpon kell lenni a vezetőség­nek. A következő hetekben szedik a háztáji burgonyát, tö­rik a kukoricát, sok tagnak van egy kis szilvás kertje és vanhák még olyanok — már egyre kevesebben —, akik he­tekig elszöezmö tölnek \ ezzel a munkával. Egyhangú volt aZ 'állásfoglalás a vetés megfcea- dése és a tavalyinál nagyobb területen való búzatermelés mellett. A kétórás vitában sok szó esett a kertészet idei problé­máiról, az árusításról, a jövő évi paradicsom és uborka ter­melésről, a politikai, szakmai oktatásról és egyebekről. A sok fontos termelési, közvet­len anyagi természetű kérdés közül egy dolog, mint a fej­lődés dokumentálója kiemel­kedett Többen is örömmel emlegették, hogy két és fél év után e héten sikerült 12 fiatallal megalakítani az ön­álló KISZ-szervezetet. Három kicsinyke helyiségben zsúfoló- dijjc össze a szövetkezet iro­dája — ez sem sajátjuk —t nincs párthelyiségük, de min­den felszólaló egyetértett az­zal, hogy a fiataloknak terem kell, ahol összejöhetnek ta­nulni, szórakozni. Dicsérték a fiatalok munkáját. A növen­dékmarhák gondozását há­rom fiatal olyan állapotban vette át, amikor már csont és bőr volt valamennyi jószág. Most előszeretettel mutogat­ják ezt az istállót bárkinek. Szeretnék nemcsak megtarta­ni a jelenlegi fiatalokat, ha­nem szívesen fogadnák vissza az elmenteket is. Már jövőre rengeteg zöldségfélét termel­hetnének a Nyíregyházán épülő konzervgyárnak, • csak munkaerejük lenne. Sok szó esett arról is, hogy nemcsak a gépek kormány, kerekét és a kapát kell az idő­sebbek kezéből átvenni, ha­nem a íiatalok közül tervezik a, párttagok sorait is gyarapí­tani. A jelenlegi nyolc párt­tag közül négyen hatvan éven felüliek. ,Ez a taggyűlés jól példázta: a kicsiny magocska is nagy erőt jelent, hátha hú­szán, vagy huszonötén lenné­nek— Csikós Balázs "Az új hazám végleges“ — Nemcsak látszatna — mondja Balogh Ferenc élén­ken. — A valóságban is klub. Azelőtt nagyon nehéz volt összefogni a nagykállói értel­miséget. Pedig kisváros ez! És tna eljönnek, de tessék, ott van a teljes Bánk bán opera, bő részlet a Sevillai borbély­ból, s ha magyar nóta igénye volna valakinek, olyan lemez­zel is szolgálhatunk. Ha va­lamelyik pedagógus Bartókot í'karja megszerettetni a gyer­mekekkel, odakölcsönözzük. Iliért ne? S ha nem itt, ak­kor a lakásomon látok min­denkit szívesen... Vendégkönyvet tesz elém. Belelapozok. Nagy neveket lá­tok. Mesterházi Lajos... Né­meth László... Féja Géza... aztán a fiatal írógenerációbód: Tímár Máté, Fábián Zoltán, Galambos Lajos... egész sor, nem győzném leírni. — ök is szívesen látott vendégek. Galambos Lajos valóságos állandó vendég. Annyira megszerette már a káliói olvasóközönség, hiszen ■ gyakorta találkoznak szemé­lyesen is, hogy nem tudunk elegendő könyvet beszerezni tőle. De az iskolában is ma­gyar órán, ha valamelyik me­gyei, vagy jó ismerős írónak megjelenik új műve, novellá­ja folyóiratban, ezzel kezdik az órát: „Ez a mi írónk..." Nagyon sokat jelent ez író­nak, olvasónak egyaránt! Faggatom, miért ez a nagy szeretet? Csupán kötelesség? — Nem — nevet össze a Balogh házaspár. — Életcél — folytatja a könyvtáros. — Én Békés me­gyei vagyok. Nem is olyan régen jöttem ide. De úgy te­lepedtem le, hogy új hazám végleges. Én itt akarok ma­gamnak pátriát csinálni. Ügy szokták mondani, „száműze­tésbe megyek vidékre”. Mert mehettem volna Pestre is. De én a vidéket választottam. Nekem Nagykálló nem szám­űzetés, hanem...— csak int. Sokkal, sokkal több az egy­terű lakóhelynél is. — Jó A városi kiváltságlevélben biztosított jogok csak keretet, lehetőséget biztosítottak Nyír­egyházának a városi életfor­mához. Hogy mennyire, mi­lyen mértékben válik való­ban várossá, attól függött* lakói mennyiben tudtak élni a kiváltság adta lehetőségek­kel és főleg attól, mennyi­ben őrizték meg azt a harcos, kezdeményező szellemet, amely a kiváltsághoz hozzá­segített© őket. Pz első városrendezési terv A régi harcos szellemre most már nem a földesurak és a nemesi vármegye elleni harcban volt szükség. Tőlük most már békében, nyugod­tan élhetett a város. Minden erejüket a gazdasági és kul­turális élet fejlesztésére for­díthatták. Mindjárt a privilégium megszerzése utáni években olyan eredmények és kezde­ményezések születtek itt, ame­lyek kétségtelenül bizonyítot­ták, nem tört meg az egy­kori lendülete. A város új vezetősége úgy gondolta, hogv a városi név­hez városi külsőt is kell ki­alakítani. A városkép kiala­kításában az új városháza építése volt az első, legfon­tosabb lépés, a mai városhá­za helyén. Sokkal nagyobb szabású volt az a terv amely az egész város rendezését foglalta ma­gában. A város utcáira és tereire vonatkozó részletes tervek el is készültek, de fő­leg a közbejött szabadságharc és az azt követő elnyomatás miatt csak részben valósulhat­tak meg. A rendezéshez kapcsolódott stz, a terv is, amely a város összes házainak cseréppel va­ló befedésére vonatkozott. A terv megvalósításához létre is hoztak egy üzemet a város önerejéből. Idézzünk néhány sort Sú­lyán Adám szenátor 1839. má­jus 25-én benyújtott terveze­téből: „Nekünk jó vidékünk, határunk, kenyerünk, vásá­runk, piacunk... van... amel­Nyíregyháza századai Y. „Nekünk jó vidékünk, kenyerünk, piacunk van...“ (A polgárosodás útján 1838—1848) lett szabadok vagyunk, ma­gunknak dolgozunk, de hason­lítsuk tsak szarvasi, csabai, kövesdi. dorogi, nánási, báto­rt, kállói lakosokat hozzánk, akik Pestre, Miskolczra, Deb- reczenbe mindent árulni jár­nak — mink tsak ebbe a te­kintetbe is 10—20 forintot évenként nyerünk... Csak az mondja felőlünft azt, hogy nem bírunk a ki szorgal­munkat és erőnket nem es- meri és így ha akarunk, meg­lesz, mert az tsak egyenessen és egyedül az akaraton áll, több kifogás nintsen”. A gyár meg is valósult. Az első cserépmester, Fésűs Já­nos, aki vállalta, hogy min­den esztendőben készít a vá­rosnak „két száz ezer jó és alkalmatos tserepet”. ...a fő sl^er füstbe ment“ A városrendezési tervben szerepelt az is. hogy az újon­nan építendő házakat csak cseréppel lehessen befedni és a házak építését csak az elöl­járóság által jóváhagyott for­mában lehessen építeni. Az ekkor már régóta mű­ködő sóstói fürdő bővítésére és szépítésére szintén részle­tes tervet dolgoztak ki. Ék­kor fogtak hozzá a ma svájci lak néven ismert épület meg­építéséhez is. Ahogy a cserép- és tégla­gyárat, úgy a rézöntődét is a gyakorlati szükségesség hív­ta életre. May Adolf 1838-ban állított fel rézműves műhelyt. Itt gyártották nagyrészt a fel­szereléseket az ebben az idő­ben egymás után épülő szesz­gyárakba. Nagyobb szabású vállalko­zásnak indult a nyíregyházi gyufagyár, mely pár érvi küz­delmes működés után' lénye­gében megbukott. E gyár alapítójaként Bállá Sámuelt tekinthetjük, aki 1838-ban kezdhette el a gyártást, majd 1843-ban a „gyámok” több részvényessel társult. Ekkor a ,.dörs-gyufa-gyár társaság­nak” mindössze 30 részvénye volt. A részvényesek közül Juhász Mihály, Draskótzy Já­nos, Sztruhár Károly, Schmal Károly, Pásztor János és Re- guly Sámuel nevét ismerjük. A feltűnő, országos viszony­latban is érdekes vállalkozást nem sok siker koronázta. Egy 1847-ből kelt jelentés szerint főként Bállá Sámuel „hanyag­sága. gyakori rossz gyártmá­nya”, a gyári felszerelés ron­gálása miatt „jelenlegi állá­sunk szenvedőlegessé vált, a jó siker pedig füstbe ment”. Ezt az utóbbi megállapítást akár szó szerint is vehetjük, mert a gyufagyárat 1846-ban már negyedszer pusztította tűz. Ilyen veszélyes vállalko­zástól a városi ‘tanács is megrettent és az 1846. évi tűzeset alkalmával — a gyár betiltására hozott határoza­tot. Ebben persze nagy sze­repet játszott az is, hogy a város által fenntartott kár­mentesítő társulattól kártérí­tést kértek a részvényesek. A részvényesek nem nyu­godtak bele a tanács határo­zatába, s újból megindították a gyufa-, sőt a szivargyártást is: .. meg vagyunk győződ­ve — írják a részvényesek —■, hogy rendes munkálat, pon­tos ügyvitel, s szorgalmatos felügyelés mellett ezen gyá­ri készítmény biztos hasznot nyújt s mivel a gyufák ké­szítése módját immár ma­gunk is tudjuk, s jelenleg már általunk készített gyu­fáink mind jóságra, mind szépségre pesti, sőt bé­tsi gyártmányokat is fel- jül múlják, — mi meg­újított erőve folytatjuk... gyári munkálatainkat.. Hogy milyen körülmények miatt és mikor hagyta abba működését ez az érdekes gyá­ri vállalkozás, ma még nem tudjuk. Tanítóképezde, kisdedévé A gazdasági élet, az ipar fejlesztésének bátor kísérle­tei mellett a kulturális élet, egészségügy vonatkozásában is érdekes, emlékezetes kezde­ményezéssel találkozunk a fia­tal városban az 1840-es évek­ben. Kiemelkedő jelentőségű­nek kell tekintenünk a helyi tanítóképző intézet megszer­vezésének elindulását 1841- ben. Különösen érdekes, ho­gyan gondoskodtak az intézet növendékeinek gyakorlati, mai szóval élve politechnikai ok­tatásának biztosításáról is. A város úgy határozott, hogy az intézet részére 20 hold földet biztosít olyan feltétel mellett, „hogy azon földek, azon inté­zet által egyedül a mezei gaz­dálkodás ágainak gyakorlati oktatására használtassanak... s azon nem remélt esetre, ha vagy az intézet elenyész­nék. vagy a' föld nem a fent kijelzett czélra fordíttatnék, ezen föld ismét visszaesendő lészen a város birtokába”. Hasonlóan figyelemre mél­tó kezdeményezés volt Nyír­egyházán a kisdedóvó intézet létesítése. Az intézet a negy­venes évek közepén meg is alakult, s kisebb megszakítá­sokkal az óvodai intézmény városunkban ettől kezdve mű­ködött is folyamatosan. A fi­gyelemre méltó érdekesség az első óvoda életre kelésében az, hogy egyik pártolója, kez­deményezője a paraszitgyer- mekek nevelésének és gondo­zásának biztosításával indo­kolta annak szükségességét: „Efféle intézetek honunk több városaiban máris léteznek — olvassuk előterjesztésében —* dg Ka hol a kisdedóvó inté­zeteknek szükségé nagy, — Nyíregyháza, mint ahol a mezei munkások tömege meg- számíthatatlan (kiknek gyer­mekei nevelés s felügyelet nélkül nőnek) illy intézetet nem nélkülözhet”. Különváló gondok Az eddig említett létesít* menyek mellett már csak fel­sorolásszerűen emlékezhetünk meg a kórház létesítésének kezdeteiről, a laktanya fel­építésének megindításáról (hogy végre megszabadítsák a város lakosait az áldatlan ka­tonai beszállásolások terhétől- nyügétől), vagy arról is, hogy ebben az időben vetődik fel először egy városi zenekar lé­tesítésének a gondolata, sőt ebben a korban sarjadt ki magának a városi zeneisko­lának a gondolata is. .Ebben az időben indul meg* — a nyári szünidőben a felsőbb iskolákból hazajött diákok kezdeményezésére és részvéte­lével—a helybeli színjátszás, amelynek nagy szerepe volt az országosan ismert hivatá­sos vándortársulatok idecsalo- gatásában is. Mint látjuk, a város társa­dalma élt a kiváltság terem­tette lehetőségekkel, s gyara­podott, fejlődött a város. Dé az ezzel járó társadalmi, életszínvonalbeli emelkedés hovatovább egy szűk vagyo­nos réteg privilégiumává lett, s a ‘„mezei munkások meg- számíthatatlan tömege” a so­kasodó szegények gondja kü­lönvált a város, az elöljárók gondjától. Ez utóbbiak hova­tovább a városatyák ellen harcolva tudták csak a ma­guk mindennapi kenyerét megkeresni ebben a városban. Hársfalvi—Gál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom