Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-03 / 180. szám
Elnyerték a Minisztertanács zászlaját A nyíregyházi Ságvári Tsz új munkasikerei Fecskó Erzsébet, Szikora Ilona és Gáti Mária a nyírká- tai termelőszövetkezet KISZ fiataljai nyári paradicsom- kapálás közben. Hammel József felv. Az elmúlt héten hirdették ki a termelőszövetkezetek múlt évi versenyének eredményeit A III, az 1200 holdon aluli szövetkezetek kategóriájában a nyíregyházi Ságvári Tsz — noha harmadik helyen, de az első három között szerepel. S ez nagy eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy az ország termelősizövetkezetei- nek többsége ebbé a kategóriába esik. A számok érzékeltetik a győztes esztendőt: — hétmilliió 793 ezer forint volt a versenyidőszak brutto termelési értéke. Egy szántó egységre a gazdaság eredményességéből háromezer 378 forint jutott. Bár a számok önmagukért beszélnek, ' mégis zöldséget, húst, tejet, gyümölcsöt rejtenek, amelyekből kimagaslóan nagy mennyiséget adtak belföldi fogyasztásnak és külföldnek egyaránt. Augusztus 19-én ünnepélyesen átveszik a Minisztertanács zászlaját a Ságvári Tsz vezetői, de a dicsőséget jelentő zászlóért ebben az évben is meg kell küzdeni. — örülünk, hogy vannak Romaníikus terv Vencsellőn A „véd- és dacszövetség“ és a realitás már a mieinknél jobb szövetkezetek — mondja Recska Sándor elnökhelyettes. — Azonban tanulság is, mert még szlvósabban kell dolgoznunk, hogy előbbre jussunk. Majoros Ferenc főagronómus közbeszól: — Minden munkánk naprakész állapotban van. A csép- lésnek a végén járunk, a dohánytörést már a múlt héten megkezdtük. Folyamatosan értékesítjük a szezongyümölcsöket és a kertészet termékeit. Szóval nem akarunk a harmadik helyen maradni... — Az idén szántóegységenként meghaladjuk a négyezret — kapcsolódik a beszélgetésbe Varga Sándor főkönyvelő. Ö a számok, eredmények ösz- szesítője, tehát el is sorolja a legfontosabbakat, amelyek a szövetkezet ez évi munkájának hű tükrei: — A konyhakertészet ez évi tervének már 36 százalékát teljesítette, pedig a főszezon még csak most következik. A gyümölcsösök hozama is jóval túlhaladja évi tervünket. Sertéshizlalási tervünket 160 százalékra teljesítjük. 110 darabbal adunk többet, mint eredetileg gondoltuk... Sokat ígér a terv, szép a Ságvári Tsz földje. Gondos, ápolt. Az út nyitva áll az első helyhez. Vincze György Hogyan ellensúlyozzák a terméskiesést a nyiicsaholyi Vörös Csillag Tsz-ben? Balogh Istvánnak, a község párttitkárának a Vörös Csillag Termelőszövetkezet életében beállott kedvező változásáról adott tájékoztatása arra enged következtetni, hogy nem volt hiábavaló sem a pártszervezetnek, sem pedig a tsz vezetőségének a tagsággal folytatott meggyőző munkája. Javult a munkafegyelem Ennek a meggyőző munkának lett az eredménye az, hogy ma már lényegesen megjavult munkafegyelemről adhatunk számot, amely kedvezően hat ki a termelésre és nem utolsósorban a tagság jövedelmére is. A megváltozott gondolkodásmód eredményezi azt is, hogy az 1962-es gazdasági évben már 30 forint munkaegységre számíthat a tagság a jelenlegi számítások szerint. ✓ Biztosított takarmány Nagy gondot okozott tavaly az állatok takarmányozása, átteleltetése. Idén 'biztosítottnak látszik a takarmány. Itt is jelentkezik a megfelelő ellenőrzés, de nem utolsósorban a tagság maga is érzi: az elmúlt évben elkerülhető • lett volna a felesleges kiadás. A takarmányellátás lénye* ges javulása lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az egyébként j£l jövedelmező pénzforrás a megtervezett munkaegység értékét biztosítsa. 1300 db állatállománnyal rendelkezik a Vörös Csillag Tsz. Ebben az évben már 450 db hízott sertés és 36 db hízott marha átadására került sor. Ebben az évben összesen 600 db hízott sertést és 84 db hízott marhát értékesítenek. Balogh elvtárs tájékoztatásából az is kiderült, hogy egyes termeivények terén az árvíz 230 000 forint termelési kiesést okozott. A tsz most az állattenyésztési terv túlteljesítésével igyekszik pótolni azt. Szárfelhüzásos burgonyatermesztés 75 kh. területen szárfelhűzásos burgonyát termelnek, melyből egymillió forint kerül majd a tsz pénztárába. Hasonlóan 1 millió forintra számítanak a szépen kezelt dohányból iis. A törést már megkezdték. Bízom abban — mondta búcsúzóul Balogh elvtárs —, hogy az elkövetkezendő hónapok újabb munkakedvet adnak majd a tagságnak., s az idén megelégedettek lesznek a zárszámadással a tsz tagjai. Nemes Gyula Sokam meglepődtek a hír hallatára Vencsellőn: mozgolódnak, valami újra készülnek a falubeli fiatalok. Egyesek mosolyogtak, mások lebecsü- lően legyintettek. „Halva született dolog”. „Több lesz a kár, mint a haszon”. Még a KISZ- saervezet titkára is kétkedett, legszívesebben visszacsinálta volna az egészet. Ám a „főkolompos” Berkó Laci, a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia szünidejét töltő hallgatója, s a többiek: Kohut Bandi, Ragó Miska, Krámer Márta s a diák Pájer Kati nem nyugodtak. „Csak azért is megmutatjuk, hogy tudnak a fiatalok dolgozni”! Július elején történt mindez, egy esti gyűlésen: elhatározták, külön Ifjúsági brigádot alakítanak a helybeli Szabadság Téeszben, az itthon lévő és a nyári szünidőre hazaérkezett fiaitalokból. A „véd és dacszövetség” tagjai nem maradtaik teljesen magukra. A Szabadság Tsz fiatal vezetői is bátorították, segítették őket. Jól sikerült a „premier”: már az első napon nagyobb darab káposztát gyomláltak ki 20-an kézzel, mint 30 felnőtt kapával. Kecsegtető volt a szerződés a vezetőséggel: az ifi brigád tagjai ugyanúgy mun- kaegységrészesedésit kapnak, mint a felnőttek, hét végén — minden szombaton, 50 forint zsebpénz előleget osztanak nekik a vasárnapi szórakozás fedezésére, a garantált munkaegység terhére, ezenkívül a legjobbak hó végén még plusz 50 forint jutalmat kapnak a vezetőségtől. Kezdetben még csak húszán voltak, ma már negyvennél is több a létszámuk. Ott voltak a növényápolási munkáknál: 20 hold burgonyát gazoltak ki, 16 hold kukoricát kapáltak meg, segítettek az aratásnál. Kilencen egy nap alatt több keresztet raktak egybe, mint 10 felnőtt. Jelenleg a lánycsapat a gyümölcsösben, a fiúké a gépműhely építésében szorgoskodik. Volt már közös rendezvényük, együtt járnak moziba, meg televízió előadásokat nézni: összemelegedtek a középiskolás, az egyetemista és az otthonmaradt fiatalok. Hó végén — a garantált fizetés jóvoltából — egységenként 30 forint előleget számfejtenek nekik is: telik ebből rabára, szórakozásra, a diákoknak könyvekre, tanszerekre. Még „nyakig vannak” a munkával, de már újabb meglepetésre készülnek. Megtudták, hogy ősszel kihelyezett mezőgazdasági technikumi osztály nyílik Vencsellőn, — a brigád falunmaradt tagjai megkívánták a tanulást a „szünidőzőktől”: sokan szeretnék kihasználni a kínálkozó lehetőséget. A csupa fiatal, jó szakemberekből álló téesz-ve- zetőség Ígérte, előkészíti a vállalkozókat a felvételi vizsgára, később pedig segíti, korrepetálja őket Von csellón megnőtt a fiatalok tekintélye. —gyal. Ónodvári Miklós JUL SÄMOJI. DOSSZIÉ (Uiiiiiiiiiiiii im mihi i Iliim nini ni uhui un iiiiiiiii ii mi min ni iiiiiiiii ni mii M in iiiiiiiiiiiii mi ír iiiiiui XXIX. Messze nagy ívben elkerülte, s bár már elhatalmasodott rajta a halálos kimerültség, minden tagját zsibbasztotta a fáradtság, ászán tan vonszolta magát tovább. Szomjas volt, kiszáradt a torka, megdagadt, alig fért el a szájában a nyelve, sokat adott volna most egy pohár vízért. Még inkább fokozta szomjúságát, hogy a faluban, a házak között gémeskutakat látott. — Nem, a faluba nem szabad bemennem. Erie szigorúan figyelmeztetett Rogger is. A határmenti községekben a lakosság figyel minden idegent. Aligha lakhat Itt három-négyszáz ember, azonnal feltűnnék közöttük és átadnának az első rendőrnek. Kényszerítette magát, hogy viselje el a szomjúságot, segy magaslaton, ahonnan viszonylag jól szemmel tarthatta a környéket, megpihent. Átvizsgálta zsebeit, nála volt minden, az igazolványok, amelyek Szabó Zoltán névre szóltak, zsebkése, öngyújtója, töltőtolla, 500 forint készpénzben és némi apró egy kopott pénztárcában. Sokáig nézegette a személyi igazolványba ragasztott fényképet, eltűnődött azon, hogy az utolsó hónapok alatt mennyit öregedett. A tengernyi izgalom, a megfeszített munka, a Helgával gyakran reggelig tartó lumpolások megváltoztatták arcát. Megnyúlt, a szája körül és a szeme sarkában ráncok ültek. — Még jobb is — tűnődött el ezen —, nehezebben ismernek fel. Ez a gondolat később sem hagyta nyugodni. Amikor Budapest felé robogott vele a gyorsvonat, ott is lépten-nyo- mon úgy érezte, figyeli valaki. Volt, hogy percekig nem mert megfordulni, vagy a fejét az újságból felemelni mert attól félt, hogy tekintete találkozik azzal a valakinek a tekintetével s képtelen les« magára nyugalmat erőltetni. .Szeretett volna már megpihenni, nagyot aludni, kényelmes, puha ágyban, felzaklatott idegeit meggyógyítani. — Miért nem mehetek egyenesen Újfalura, vagy környékére, minél messzebb a fővárostól, ahol ismerőseim vannak. Megborzadt, A hideg futká- rozott a hátán arra a gondolatra, hogy mi1 történne, ha a körúton nevén szólítaná valaki. Kicsi a világ, még a kétmilliós fővárosban sem lehet nyomtalanul eltűnni. Legjobb erre nem gondolni, hiszen csak még jobban felidegesíti vele magát. Kifelé bámult a vonat ablakán, s újra megtapogatta zsebében az igazolványokat. — Végtére is! Szabó Zoltán vagyok... az igazolvány szerint. Budapesten van bejelentett lakásom, utazó ügynök a foglalkozásom, a gyanú fel sem ébredhet, csupán megviselt Idegállapotom okozza ezt a félelmet és ha jól kialszom magam, minden rendbejön. Ki várhat vajon az állomáson? Titkon állandóan egy gondolat incselkedett vele: talán Elza? Amire Rose célzott, majd Rogger kijelentése egy' r U| találmány az állatgondozás gépesítésére Az általánosan használatos itatócsöbrök kezelése meglehetősen nehézkes és tisztántartása jelentős munkatöbbletet okoz az állatgondozóknak. A Dánszentmiklósi Állami Gazdaság igazgatója, Kelemen György és Hajdinák János főmérnök . elmés találmánnyal korszerűsítette az itatásos borjúnevelés módszerét. A szerkezet lényege egy villanymotorra felszerelt tejtank, amelyhez tíz adagoló berendezés tartozik. Ez a szerkezet több műveletet végez: egyszerre 200 liter tejet melegít fel, ezt teljesen zártan és • higiénikusan nyomja fel az adagoló berendezésbe, ahonnan gumicsöveken keresztül vezetik a borjakhoz. A növendék-állások előtt sínen futó gép rövid idő alatt egyszerre tíz borjút szoptat meg, s így az állatok etetése teljesen automatikus. Ezzel a találmánnyal —, amelyet a mezőgazdasági kiállításon isbevág ezzel. Lehetséges: ha Elza is beszervezett ügynök, akkor nagyon is lehetséges, hogy ő lesz ott. Hónapokkal ezelőtt átjuttatták a vöröskereszt ürügyén, ez mind feltételezhető. A vonat mosdófülkéjében ismét megtisztálkodott, úgy, ahogy tudta, rendbeszedte magát. Már közel járt a vonat Budapesthez, s hevesen kalapálni kezdett a szíve, amikor a hatalmas csarnokban kiszállt a gyorsból. Alig várta, hogy találkozzék végre a titokzatosságban rejtőző ismerőssel, de nem ment be azonnal az étterembe. Végig-hosszig sétált az állomás peronján, olvasgatta a menetrendet. Emberek jöttek-mentek mellette, csomagjaikkal lökdösték. Mindannyiszor összerezzent. Egy negyedóránál nem bírta tovább. Szeretett volna már mielőbb túlleni a találkozón. Benyitott az étterembe. Majd kővé meredt. Rose ült az asztalnál. Megdörzsölte szemét: igaz-e, vagy csak megbomlott idegei tréfálnak vele? A lány bécsiszeletet vagdosott apró darabokra. Lassan, időtöltésből evett. Az utasítás szerint Hor- váthnak sem jobbra sem balra nem nézve, oda kellett volna mennie hozzá, mint aki a feleségével találkozik a megbeszélt időpontban, a megbeszélt helyen. De képtelen volt erre. Nem tudott az ajtóból elmozdulni. Földbe gyökerementetnek meg a nagyközönséggel — lényegesen csökkent az állatgondozók munkája. Ennél is fontosabb, hogy néhány hónapos alkalmazása óta a gazdaságban egyetlen borjúelhullás, kényszervágás sem fordult elő. Minthogy az itatásra kerülő tej nem érintkezik a levegővel, semmilyen szennyeződés nem éri. A fiatal állatok állandóan testhőmérsékleten kapják a táplálékot. így megszűntek a különböző bélbetegségek, hurutok, s jelentősen csökkent a gümőkóros fertőzés lehetősége is. Az iparban, kereskedelemben és más területeken sok száz olyan agrár főiskolai zett a lába. Amikor Roset megpillantotta, csaknem felkiáltott meglepetésében. — Rose! Ez nem Igaz! A lány szeme haragos pillantást lövellt feléje, s az asztalhoz kapott hirtelen, hogy a tányért, vagy a virágvázát dobja Horváth fejéhez. Intett, hogy tűnjön el. Behúzta maga után az ajtót, megállt a folyosón. Csalódott tan, kiábrándultán dőlt neki a falnak. Elhagyta minden ereje: két lépést sem bírt volna megtenni. Nyílt az étterem ajtaja. Rose ment el mellette, magyarul sziszegte: — Ökör! Majdnem pisztolyáért kapott, hogy a lányt is lepuf- fantsa. Bosszúsan követte a poggyászmegőrzőhöz. A pénztár ablaka előtt érte utol. — Hol jársz ilyen sokáig, Zoltán? — förmedt rá Rose, mint egy házsártos ifjú feleség, hogy a mellettük állók is hallják —, elmegy a vonatunk, és te még meg sem váltottad a jegyeket. — Dolgom volt Ro... Ró- zsika — dadogta sápadtan a pénztárnál sorakozók enyhe derültségére — de máris intézkedem. — Köszönöm! A jegyeket megváltom én magam. Vedd ki a csomagokat. Itt vannak a bárcák. Cipeld csak te a förtelmes festményeidet. (Folytatjuk.) A legjobb, tsz-kombájnosok fővárosi meghívása A Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének elnöksége az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is családtagjaikkal együtt látja vendégül a fővárosban augusztus 19-ée és 20-án a legjobb kom- bájnvezetőket és aratógépkezelőket. A legjobb gépállomási és állami gazdasági komtoáj- nosokon és aratógépkezelőkön kívül az idén először a három legjobb termelőszövetkezeti kombájnost is meghívják. végzettségű személy dolgozik, aki annak idején nem tudott, vagy nem akart a mezőgazdaságban elhelyezkedni. A Földművelésügyi Minisztérium jelentős segítségei nyújt a megfelelő képzettségű, de gyakorlattal nem rendelkező szakembereknek, hogy ismét beleilleszkedjenek a mezőgazdasági munkába. Az állami gazdaságokban az Idén mintegy 250 ilyen agrármérnök tehet szert a szükséges gyakorlatra. Ennek megszerzéséig nem töltenek be önálló munkakört, hanem az állami gazdaság egyik nagy tapasztalatokkal bíró szakembere miellett dolgoznak és tanulnak, s ugyanolyan fizetést kapnak, mint előző munkahelyükön. A kellő gyakorlat megszerzése után állami gazdaságban, vagy termel őszövetkezeifben kép. zettségüknek és képességeiknek megfelelő munkakörbe kerülnek. A kezdeményezés néhány hete indult el, s már eddig több mjnt százan jelentkeztek a Földművelésügyi Minisztérium személyzeti osztályán. Egyrésztik • eddig önhibáján kívül nem dolgozhatott az azelőtt kevesebb szakembert igénylő mezőgazdaságban, mások, közöttük több nő, családi vagy egyéb okok miatt nem akartak falura menni. A jelentkezők közül többen már meg is kezdték gyakorlatukat az állami gaz* daságokban. Néhányan, akik' nek régebbről már van me* zőgazdasági tapasztalatuk, termelőszövetkezeti agronó- musként azonnal önálló mun* kakörbe kerültek. Száz agrárszakember jelentkezett, hogy visszatér a mezőgazdaságba Az állami gazdaságok segítsége a szükséges gyakorlat megszerzéséhez 2