Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-17 / 192. szám

RIPORT — RIGMUSBAN ELBESZÉLVE ÜRES A TSZ-IRODA. Csak a főkönyvelőt találom meg, őt i* keresés után. A hor­dárnál és a csépiéinél van mindenki. A sok kötelesség foglalja le az embereket. A nyíregyházi járás versenye is, meg külön Jármival a páros­verseny. Augusztus 20-ára, al­kotmányunk ünnepére nem­csak a cséplést, hanem a nyá­ri mélyszántást is befejezik. Szépen fizet a búza, és az őszi árpa. Jóval többet a ter­vezettnél. S a más területe­ken: a gyümölcsösben, állat­tenyésztésben és a kapásoknál is ugyancsak jó évet várnak. A MÉK szakemberei szerint 90—95 százalékos exportminő­ségű almára számíthatnak. A timárí burgonyatermelési ver­senyfelhívást nemcsak magu­kévá tették, hanem 100 má­zsával többet is fognak adni a szerződött mennyiségnél. És sorolja, sorolja Pecséri Ernő elvtárs, főkönyvelő, aki párttitkár is egyszemélyben. Én azonban verssorokat pil­lantok meg a falon. És azok­ra figyelek. t A NAP MAR MEGSZ1TTA a két papírlapot, pedig még friss, a napokban tették oda őket. Kezembe veszem egyi­ket is, másikat is. Olvasom a sorokat. Az első pillantás után látom, hogy nem fogja feljegyezni őket az irodalom- történet, de még sem tudom letenni. Elolvasom egyszer, kétszer és még miután elkö­szönök, a kocsiban is nézege­tem őket. A munka új dalai etek. Máskor is születtek rigmu­sok a munkáról. A paraszt- ember tehetsége szerteágazó, átfogja az egész életét, tehát nem csodálkozom most eze­ken a verssorokon sem. Hanem a tartalma! Nyoma sincs a nép ajkán egykor megszületett kesergők­nek, amelyeket lehet éppen ezek a mai versfaragók szép- apjai tördeltek darabos, fáj­dalmas rímekbe. Július végén az aratás be­fejezésekor ezt irta rigmusá­ban Kiss Gusztáv: Jó volt a kaszásunk, ha elfáradt, megállt. (A markába köpött, aztán vágta tovább.) Velem Varga Ferenc szedte fel a markot. (Habár hetven éves, de azért kitartott.) Vág­ták a kaszások erőt nem kí­mélve. (Sorakozott rendben a sok-sok búzakéve.) Végre be­fejeztük csütörtökön délben. (Tyúkhúsleves legyen minden arató ebéde.) Hogyan is volt egykor?... Van vereshagyma a tarisz­nyában, keserű magában. Szolgalegénynek, hej* a sze­génynek, de kevés vacsora. Hát így változnak a dalok. A népek ajkán született rig­musok mindig a sorsot be­szélték el. Ma is! A hetvenéves Varga Fe­renc, aki a rendet szedte, most a cséplőgépnél dolgozik. Nem akar elfáradni soha. Igaz, kazalra már nem en­gedték a fiatalabbak, így az­tán a törekkel foglalatosko­dik. Vagy a többi öreg, idős Kuritár Endre, H. Pecséri András, Varga János oszta­got raknak. És a fiatalok is. Aratásban, szorgalmával ki­magaslott a KISZ-brigád. Szalmást Jenő, a szövetke­zet másik rímfaragója ilyen sorokat ír: Másodvetésre is mindenki gondoljon. (Hogy a traktor- Zetor minél többet szántson.) A behordás után csépeljük a búzát. (Legelőbb adjuk be az állami tartozást.) Nem kérdezem Szalmási Je­nőtől (Hogy is kérdezhet­ném?), tudom, néhány évvel ezelőtt még ő is, mint nagyon sok parasztember nem szíve­sen barátkozott a géppel, s lám, hogy lelkesedik most a Zetorért. Soraival a munkát sürgeti. Az állami tartozás? A kötelességtudat így ver gyökeret átalakuló emberek­ben. ALKOTMÁNYUNK ÜNNE­PÉRE készülnék a fülpösda- róciak! A jogot, a sokáig szomjazott jogot ünneplik ők is. Ünnepük a járáshoz első­nek bevitt búzakoszorút, ün­neplik a jobb sorsot, amelyet az éltető munka ad. Aratóbált rendeznek 20-án és mint a dologban, együtt lesznek öre- gek-fiatalok. Hiszen jól tud­ják, az itteni parasztemberek, hogy kétféle küzdelem van: az egyik megfélemlíti az éle­tet, a másik megtermékenyíti a holnapot. S a mostani küz­delemben a holnapot látják. Vmcze György Á Sándor tanyai emberek A féllábú gróftól Tóth Károly brigadérosig Valamikor a féllábú gróf Tisza Lajos és a többi föl­desúr birtokolta a Sándor ta­nyát. Cseléd családok éltek itt nyomorban évtizedekig. Erejüket adták bérbe a fér­fiak, az anyák pedig bére­seknek valókat szültek az uraságok szolgálatára. Villany, betonút Maga ura lett a Sándor ta­nyai ember is. Üj életet kez­dett a szövetkezetben. S ahogy erősödik, úgy oszlik el az előítélet, a kétségek az emberek fejéből. Lerombolták az egykonyihára nyíló cseléd­Szeretek tanulni, és bőven lehet játszani4Í Illetékes nyilatkozat Tiszadobon Tíkkadb hőségben járjuk a tiszadobi gyermekváros fes­tőién szép parkjának útjait. Színpompás virágok, élénk­zöld gyepszőnyegek között vi­dám gyermekhad sportol. Egy csoport horgászik a Tisza portján, a máisik lubickol a Tisza hús vizében. Olyan a kép, mintha egy gyönyörű üdülőben látogatnánk el és nem egy komoly tanulóinté­zetbe, ahol 12 év óta nevelik, tanítják, szakmára képesítik azokat a gyermekeket, akik­nek nincsenek szülei, félár­vák, vagy nevelésük nincs odahaza biztosítva. 250 a rendes létszám a gyermekotthonban 6-tól 18 életévig. Azok a tanulók, akik 16 éves korig nem tudják el­végezni a 8 általánost, ipari pályára mennek, ipari tanu­lók lesznek, vagy mezőgazda- sági szakiskolát végeznek. Asztalos, kőműves, szobafestő Jól képzett asztalos, kőmű­ves, szobafestő ipari tanulók nyernek itt képesítést. A szakképzettség elsajátítása után az intézet el is helyezi volt tanulóit. — Adtunk már jó néhány dolgozó szakmunkást a Lenin Kohászati Műveknek — mon­dotta Ferenczik József né, a gyermekotthon egyik legré­gibb nevelője. Tanulóink kö­zül többen kerültek egyetem­re is. Érdekes, hogy a gyer­mekotthonunkból elkerült egyetemi hallgatók annyira megszerették régi otthonukat, hogy a nyári szünetben ha­zajönnek hozzánk nyaralni. Az egyetemisták — Mivel töltik idejüket az egyetemisták? — kérdezzük Koncz Lajosnét, a gyermek- otthon másik nevelőjét. — Amellett, hogy sportol­nak, strandolnak, elvégzik a szabadságon lévő nevelők munkáját is. Helyettesítik a nevelőket, s erre az időre rendes fizetést kapnak. Szon- dy György nevelő elmondja, hogy a nyári hónapokban azok a gyermekek tartózkod­nak a gyermekotthonban, akiknek nincsen közelebbi hozzátartozóik, nincsenek szü­leik és nincs hová hazamen­ni. A nevelők gondoskodnak arról, hogy ezek a gyermekek a nyáron is rendes foglalkoz­tatásban vegyenek részt, s azért meglegyen a szórakozá­suk, sportjuk is. Búcsúzóul egy élénkszemű kisfiút „nyilatkoztatunk”, íme: Van mindenünk — Hogy hívnak kisfiú? — Gere Gyula ötödikes ta­nuló vagyok, most megyek a hatodikba. — Jól érzed itt magad? — Nagyon! Szeretek tanul­ni és lehet játszani is bőven. A nevelök jók hozzánk, el­visznek kirándulni is bennün­ket. Voltam két hétig Szilvás­váradon is. — Mi tetszett ott a legjob­ban? — A vízesés az nagyon gyö­nyörű volt. De nagyon tet­szett az ősember barlangja is és felmásztunk a legtetejére. Ott sütöttünk szalonnát. — A tanulási időben is szórakoztok? — Van itt minden bőven. Sportolunk és nagyon szere­tünk futballozni. Van klub­szobánk, televíziónk, rá­diónk, filmvetítés, nem unat­kozunk, még úttörő táborban is, voltam a Sóstón és még hozzá őrsvezetői táborban. A volt grófi kastély II. emeleti erkélyéről mégegyszer végig tekintünk a sok száz holdas gyönyörű parkon, a vi­dám gyermekségen és az­zal az érzéssel távozunk, hogy a tiszadobi gyermekotthonban jó munkát végeznek a neve­lők. Farkas Pál. Jóízű marad a víz Újfajta vízfertőtlenítő berendezést próbálnak ki Vízmüveinkben eddig kló­rozással fertőtlenítették az ivóvizet, de a nagyobb klór­adagolás elrontotta a víz ízét, néha szinte élvezhetetlenné tette. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság ezért most új­fajta vízfertőtlenítő berende­zést próbál ki a balatonföld- vári felszíni vízműben. A külföldről vásárolt berendezés nem klórozással, hanem oxi­génnel pusztítja el a vízben élő baktériumokat és a sza­bad szemmel nem látható fer­tőző csírákat. Elektromos szerkezet választja ki az oxi­gént a levegőből és ezt fel­dúsítja, ózont kever a vízbe. Az új módszer gyorsabban fertőtlenít, mint a klór, de ennél is nagyobb előnye, hogy nem rontja el a víz ízét. lakásokat Helyébe pirostete­jű házak nőttek ki a földbŐL Olyan emberek építették, mint Földi Miklós, a cselédember fia. Villany világít mécses he­lyett. A modern bútorokkal berendezett szobákban rádió szóL Az utcasor között be­ton út kígyózik végig Ko- esordtól idáig. Viccesen mondják, hogy most Tóth Károly az úr. Aki nemcsak a lakodalmakban prímáskodott egykor, hanem itt is. Hiszen ő a kocsordi Üj Elet Tsz Sándor tanyái brigádjának a vezetője. — Engem választottak meg — mondja szerényen Tóth Károly itt a cséplőgép mel­lett, ahol megállunk beszél­getni — 700 hold közös és 200 háztáji földről kell gondos­kodnom. Tavasztól, a kiosz­tástól egészen a betakarításig — magyarázza. — 14 fogat, egy Zetor, meg a gépállomás­tól 2 gép segíti a munkát. Szorgalmas nép Duruzsol a cséplőgép. Az árokparton kérgestenyerű pa­rasztok pihennek. Fenn az asztagon1 széles karimájú szalmakalapos fiatalok se­rénykednek. Távolabb a tar­lón fürge Zetor fut. Nyergé­ben Földi Miklós meg az ap­ja. A terhét lerakja, aztán megáll. Pihenni, szusszanta­ni. Pannónián fut be Tóth József, a gépállomás agro- nómus párttitkára, kerékpá­ron pedig Katona Sándor, a brigád bérelszámolója. Beszélgetünk. Tóth. a bri­gádvezető viszi a szót. — Szorgalmas nép a Sán­dor tanyai — így Tóth. — Elégedett vagyok. Pedig az idén nem volt könnyű. Ugyanis abban állapodott meg a tsz vezetősége, hogy min­den növényápolónak egyenlő területet adnak. Megmondom őszintén, mi lódítottunk egy kicsit. Mikor megkérdezték hány növénytermelőnk van, én 95-öt jelentettem, de csak 75 van. így most izzadni kell, mert 6400 öl kapás jut egy­re. De megművelik becsülete­sen. — Nagy akaratú emberek — vélekedik a másik Tóth, a párttitkár, akinek volt ide­je meggyőződni erről, hisz ő KBONIKA Uj csillag az égen... í A minap a város szélén jártam, s az egyre sötétedő égbolton a kigyuló csillagok mellett egy imbolygó csillogást vettem észre. Nem értettem, hogy mi is lehet ez a pisla fény, amely néha szökkent egyet, tétován, óvatoskodva mozgott, meg-megállt. Bár augusztusban gyakori a hulló csillag, az éppúgy nem lehetett, mint egy repülőgép jel­zőlámpája, hiszen azoknak más a mozgásuk. Hamarosan feleletet is kaptam hirtelen tá­madt problémámra, mert a rekkenő hőség miatt csak most ki-kibujó emberek a házak elé csődültek, s ők is felnéztek, erről beszél­gettek. Az egyik néni aztán meg is rnagya- rázta: — Hát a Lászlófiék Janija csinálta. Per­sze, hiszen az jár oda a szabadságharcosok­hoz, vagy hova. Annak jár mindig az ilyen furcsaságokon az esze, még végül az is va­lami szputnyikember lesz talán. Mert semmi különös nem történt: csak *jy sárkány volt fenn a levegőben. Csakhogy spárga helyett vékony, finom drót tartotta a lebegő játékot, s a nádszálak találkozási pontjában egy kis villanykörte égett, amely­hez a földről egy kis agregátor szolgáltatta az áramot. Semmi különös? Igaz, nem nagy dolog. Talán akad olyan is, aki azt mondja, hogy lám, ennek a sok évszázados gyerekjátéknak a romantikáját is elrontotta a technika. De én nem ezt gondoltam. Hanem azt, hogy a mi gyermekkorunkban ilyesmivel még nem játszottunk, s azért nagyon jó, hogy ezek a 14 évesek már ilyeneken törik a fejüket, s egy-egy elgondolásukat meg is valósítják. Nem beszéltem a gyerekkel, mert mesz- sze volt tőlünk: így nem tudom, hogy az Ezermesterben, vagy másutt olvasta-e ezt az ötletet. De akárhonnan vette: örültem ne­ki. Tetszett az ötlet is, a végrehajtás is. — Csak tanuljon az alvégen lakó Lászlófiók Janija modellezést és elektrotechnikát a körben, törje a fejét, hogy milyen módon lehet magasba vezetni a világosságot, a fényt: hogy le ne húzza a sárkány testét a drót súlya, s a kis áramfejlesztő is legyőzze a hosszú vezeték ellenállását. Csak tanuljon: játszva és előre tekintve, boldogan, hogy sok kis apró fény, a békés öröm és munka, a törekvés fényei ragyogják be életét, — s a mienket te W vezette a tanyán az ezüstka­lászos tanfolyamot. — Sikere­sen birkóztak a tanulni va­lókkal — magyarázza. — Még idős Földi István is. Pedig nem ismer írást. S miután belekóstoltak a tudományba, addig ösztökéltek; míg el nem vittem őket Penyigére, a Nyírségi Kutató Intézet tele­pére Huszonötén tettek vizs­gát, lettek ezüstkalászos gaz­dák — mondja büszkén. Mint az öreg Földi, Jakab, Barta — Ha olyanok lennének mind, mint az öreg Földi, az­tán Farkas Zsigmond, Jakab M. Zsigmond, idős Laczkó Já­nos, meg Barta Károly bá­csi — fűzi tovább előbbi gon­dolatát a brigádvezető. — A mostani jövedelemnek a más- félszeresét is elérhetnénk — vélekedik. — S mi tagadás, mióta elvégezték a tanfolya­mot, kevesebb a felesleges vita, tudják miért szükséges a mélyművelés, hogyan kell az állatokat szakszerűen etetni, gondozni. Itt van Föl­di Pista bácsi esete. Tavaly 200 olyan sertést hizlalt meg, amelyikről mér lemondtak a szövetkezetben. Ö vállalta. Szakszerűen, ahogy tanulta, úgy végezte munkáját. Vala­mennyit 150—160 kiló® súly­ban adtuk el. És dicséri az öreg Földit, a vicces embert, a tréfacsi- nálót, aki aratáskor megtette azt, hogy előre kiment a bi­valyfertői dűlőbe. Nőnek öl­tözött, s megnevettette az ara­tókat. Jó kedvvel, vidáman kezdték az aratást. S így fe­jezték be is. Idős Földi ko­molyra fordítja a szót. míg a többiek kuncognák. Meg kell lenni — De ment a munka is — mondja büszkén. — Most sem állunk. És sorolja, miből mennyit termel. Hallgatjuk. A bérelszámoló, Katona Sán­dor akkor neveti el magát; mikor azt monda Pista bácsi, hogy az 500 ölön 40 mázsa Aranyalma burganyája lesz. — Mit kacagsz? — fordul a fiatalemberhez. — Nem hi­szed el? Meg kell lenni any- nyinak. Ha nem, egyenként eszem meg — fogadkozik. Ilyen akaratos a fia is. Is­kolája ugyan nincs, de írni, olvasni megtanult. Éjszakai műszakban szántott a trakto­rosok helyett. Házat épít, ta­taroz, motort javít, s elvé­gezte a tanfolyamot is. Ezüst- kalászos gazda lett. Sándor tanyai emberek, ök az új földbirtokosok. S az eredményeik azt mutatják, hogy nemcsak a földbarázdá­kat szántották egybe. Közös lett az érdek is. Azok a csa­ládok élnek itt, akik évtize- dekkel ezelőtt. Az anyák gye­reket szülnek. Csak már nem béreseknek, úri szolgáknak. Farkas Kálmán Szeptemberbe üzemképes a haidú- szoboszlói földgázmezfi Hazánk legnagyobb földgáz­lelőhelyén, a hajdúszoboszlói gazdag gázmezőn, ahol 1959-től az elmúlt hónapokig kutatás és a gázkincs feltárása fog­lalkoztatta a szakembereket, a munka most új szakaszába érkezett: hozzáfogtak a gáz­termelő kutak fúrásához és a kutaknak termelésre való ki­képzéséhez. Fontos része ez annak az országos, nagy föld­gázprogramnak, amelynek el­ső lépéseként Hajdúszoboszlót a Tiszai Vegyikombináton ke­resztül távvezetékkel összekap­csolják a Borsodi Vegyikombi­náttal, ahol ősztől kezdve földgázalapajnyagból gyártják majd a nitrogénműtrágyát. A kilenc termelő kút fúrása már be is fejeződött, terme­lésre való kiképzésük folya­matban van, a két régi kutató fúrással együtt. Szepternbef végére mind a 11 termelésre kész állapotban lesz. Érdekes témáról beszélget­tünk a napokban a Kisvár- dai Vulkán igazgatójával. Kö­zölte: nagy izgalomban van­nak a szocialista cím elnye­résére pályázó brigádok, — vajon kik kapják meg? „Nem adjuk egykönnyen. Igaz, ko­rábban majdnem felelősségre vontak bennünket azért, hogy csupán egy brigádnak ítéltük oda a kitüntető címet, de el­határozásunktól most sem tágítunk: csak azokat tűntet­jük ki, akik minden vonatko­zásban érdemesek rá.” Kik reménykedhetnek hát, kiket lehet nevezni jogos vá­rományosoknak? Időszerű kérdés ez, hiszen sok helyütt az alkotmány ünnepét hasz­nálják fel jó alkalomnak a „névadásra”, az egy esztendei munka értékelésére. Jó az, hogy a legtöbb helyen azt vizsgálják, megtartották-e a brigád tagjai 3 legfontosabb fogadalmukat: szocialista mó­don éltek, dolgoztak, tanul- tak-e. Nem könnyű feladat a mérlegelés. Néhol túlságosan aprólékosan vizsgálják a fel­tételek teljesítését, merevség hatalmába kerülnek. Ez leg­alább olyan , hibás felfogás, mint ahol felületesen, „nagy­vonalúan” értékelnek. Hol cselekednek helyesen? Ott, ahol nem választják külön a termelési mutatókat az együttélésben, a művelő­désben végbement fejlődéstől. Nem „emelik ki” egyiket a másik rovására csak azért, hogy valamelyik brigádot el­üssék a szocialista címtől, avagy érdemtelenül hozzáse­gítsék. Kisvárdán tavaly fel­tűnően jól alakult az egyik brigád termelése, „jól álltak” a közös rendezvények terén ih — mégsem nyerték el * büszke címet. Helyes volt a dolgozók döntése, hiszen az említett brigádban olyan tár- . sadalmi tulajdon elleni vétség, < „kilengés” történt időközben, j melyért nemcsak az elkövetőt ] terhelte a felelősség, hiányos ; volt a munkafegyelem. Kik kapják tehát a keve- 1 seknek kijáró címet? ^ Azok, akik nem öncélúan szerveztek közös összejövete­leket, kirándulásokat, nem csak a .Jelentés kedvéért” hallgatták a munkásakadémia előadásait, hanem mindezt azért tették, hogy a termelés érdekében jobban „együtt le­gyenek”, hogy a tanultakat a gyakorlatban gyümölcsöztes- 1 sék. Természetesen nem sza- í bad hátrányos helyzetbe hoz- ’< ni azt a brigádot, amelynek < naplójába nincs elegendő kö- 1 zös megmozdulás: mozi, vagy < színházlátogatás, stb. Arról * kell megyőződni, a korábbi- 1 hoz képest mennyit fejlődött 1 a tagok általános műveltsége, 1 melynek az önművelés az ■ alapja. Hasonlóképpen kell f mérlegelni az együttélésben : elért eredményeket is. Van '< olyan brigád, amely valóság- i gal halmozta a közös meg- < mozdulásokat, csak azért, hogy i „ebben sem maradjanak le”, i vajmi kevés ragadt meg ben- i nük. Másik véglet: csoportos szórakozás, tanulás helyett i egyénileg, esetleg párosán 1 használták ki szabad idejüket, ' célszerűen, eredményesen. 1 Könnyen észre lehet venni 1 mindezt, nem lehetetlen az I igazságos osztályozás. Alapos, következetes értéke­léssel lehet csak megőrizni és ápolni a szocialista brigád­mozgalom népszerűségét. Angyal Sándor Kik kapják ? 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom