Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-16 / 191. szám
194R. mi gusztus 16, csütörtök Névnap: ABRAHAM, A Nap kél 4 őrá 40 perckor, nyugatik 18 óra 56 perckor. ★ Megyei szántóversenyt rendeznek szombaton háromnegyed nyolc órától negyed 12-ig a Gyulatanyaá Állami Gazdaságban. Délután két órakor kerül sor az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra. ★ Műanyag hallócsontok. Egy londoni kórházban 45 betegnél nagyszerű eredményeket értek el elmeszesedett hallócsontoknak műanyaggal való helyettesítésével. Tizennyolc hónappal a műtét után a krónikus süketségben szenvedők eldobhatták a hallókészülékeiket és normálisan hallottak. ★ • . A műcsarnok és a nyíregyházi József Attila Művelődési Ház kisplasztikád és grafikai kiállítást rendez a művelődési házban augusztus 12-től 24-ig. A mai művészeink alkotásaiból összeállított kiállítás díjtalanul tekinthető meg délelőtt 8-tól 12 óráig és délután 4-től 8 óráig. A nagyecsedl Rákóczi Termelőszövetkezetben 100 mázsás termést várnak holdanként fehér burgonyából, ö&z- szesen hatszáz holdon nem ígérkezik rossz jövedelemnek! ■ír Büntetést fizet, mert „megsértette a Dúcét”. Az olasz Alpesekben, Villa Santina városkában a postás bírósági végzést kézbesített Ignazio Cristiani köteles 600 líra büntetést fizetni, amiért „megsér- sértette a fasizmus vezérét, a Dúcét”. ★ „Tiltsák be a motorkerékpárokat!" Az angol orvosszövetség Belfast-i értekezletén Dr. Qsmond-Clarke sebészorvos a motorkeréknárok teljes betiltását követelte. Erélyes követelését azzal támasztotta alá, hogy a motorosok különösen védtelenek a közlekedés veszedelmeivel szemben. Huszonöt év alatt a legtöbb halálos végű közlekedési szerencsétlenség motorosakkal történt. A tiszavasvári Petőfi Termelőszövetkezetből írja Maráz Lajos, hogy a lakosság zöldséggel és egyéb kertészeti árukkal való állandó ellátására egy zöldségboltot épített a téesz a telephelyen. A boltot ma nyitják meg. A téesz állati termékeket is árusít a lakosságnak. Televíziós programcsere az EAK és az NDK között. Kairóban nemrég írták alá azt a kölcsönös egyezményt, amely ötéves televíziós programcserét irányoz elő az EAK és az NDK között- A műsorcserén kívül az NDK technikád felszerelést is szállít az egyiptomi televíziónak. ★ Mi a „Trattipax44? „Traffipax”-nak (közlekedési béke) hívják azt az új készüléket, amelyet a belga népkocsivezetők néhány út- rákaszon most próbálnak ki. A parányi műszer csalhatatlanul, teljes pontossággal jel- z' ' a legapróbb közlekedési l hágást is. Két fotokamerá- ijnl. gyors mérőműszerrel és más egyéb ügyes műszerekkel van felszerelve és nemcsak az elhaladó járművek sebességét regisztrálja, hanem a szabálytalan előzéseket3 a kocsi rendszámtábláját is lefényképezi. A leg- anyafurtabb mellébeszéléssel is felsül utólag a hibáért felelős gépkocsivezető. Antal Lajos, a Beruházási Bank nyíregyházi fiókjának technikusa a szamosszegi politechnikai. tanterem tervének és az újfehértói tanulóotthon bővítési tervének az elkészítésével harmincezer forint értékű társadalmi munkát végzett. ★ Az augusztus 8-í kibővített értekezleten úgy határoztak a záhonyi állomáson a párt és KISZ titkárok, hogy 19 helyen szerveznek pártoktatást, 8 helyen KISZ-oktatást, 5 helyen a szakszervezet servez politikai oktatást. A szakmai oktatás keretén belül 10—15 perces politikai tájékoztatót. tartanak minden alkalommal, vagyis tíznaponként. Ezeken körülbelül 1500 dolgozó, vesz majd részt. ★ A Tiszavasvári Állami Gazdaságban a napokban megkezdik a paprika vagontételes szállítását. A negyven holdas paprikaföldről 36 vagon paprika szállítását tervezik, főleg exportra. A nyírteleki termelőszövetkezetek több mint 3300 mázsa gabonát szállítottak eddig az állami terményraktárba. Az értékesítési terv alapján Szabad Nép, Üj Világ, Zöld Mező a teszek sorrendje. ★ ELADÓ AZ ISKOLÁNK! Az angliai Esmouth város helyi lapjában a következő szokványos szövegű hirdetés jelent meg: „Csodálatosan szép, György király korabeli ház eladó..Az érdeklődők a helyszínen meglepődve állapították meg, hogy a meghirdetett ház egy iskolaépület. Kiderült, hogy az iskola pajkos diákjai adták fel a hirdetést. Megszelídíthetetlen a farkasember. A balrampuri orvosok lemondtak arról, hogy „megszelídítsék” és emberré neveljék a két évvel ezelőtt Lucknow környékén feltűnt körülbelül 17 éves „farkasembert”, aki az erdőben a vadállatok között nevelkedett. BÖKI KART ARS NEM HISZ A VÉLETLENEKBEN Azt sem tartja véletlennek, hogy változatlanul nagy a sorbanállás — ki tudná megmondani már mióta — a nyíregyházi egyes számú postahivatal pénz be- és kifizető ablakainál. Sokat gondolkodott rajta. Tényleg lehetetlen megszüntetni ezt a lehetetlen állapotot? ★ 59 ismeretterjesztő előadást tartottak tavaly egész évben Tiszalökön. Az idén már eddig ötvenkettőt tartottak. A Kállóscmjéni Növényvédő Állomás négy szállító eszközzel sietett a biri Táncsics Tsz segítségére a behor- dás idején. Az állomás dolgozói hatezer keresztet, a gabonatermés felét hordták asz- tagokba. Híd a Szuezi-csatomán. A Szuezi-csatoma igazgatósága tervbe vette, hogy hidat épít a csatornán. A tervek szerint a híd hossza 317 méter, szélessége pedig 14,8 méter lesz. Az EAK ötmillió dollárt irányzott elő a híd építésére. ★ Tízszemélyes lengyel gyártmányú buszt kapott a napokban a megyei könyvijár. Az új művelődési kocsit ismeretterjesztő előadások, könyv- ismertetések szervezésénél, kisegyüttesek szállítására, irodalmi színpad szállítására és még megnem határozott könyvtári célokra használják fel. Georgikon napok. A nemzetközi viszonylatban is nagy tudományos jelentőségű georgikon napokat idén szeptember 20—22-én rendezik meg Keszthelyen. A tudományos ülésszak fő témája a szocialista mezőgazdaság fejlődésének egyik kulcskérdése, a takarmánygazdálkodás lesz. A vitában a hazai szakembereken kívül szovjet, csehszlovák és német tudósok is részt vesznek. A Miskolci Nemzeti Színház három előadást tart egymás után a nyíregyházi szabadtéri szín radon: 19-én Millöcker Koldusdiák című operettjét, 20-án Heltai Néma leventéiét, ?8-án ismét a Köldusdiákot adja elő. ★ Fülledt hőség Várható időjárás csütörtök estig: ma legfeljebb néhány helyen, holnap főként nyugaton “több féle záporeső. zivatar. A meleg holnap nyugaton kissé mérséklődik keleten a fülledt hőség tovább tart. Mérsékelt, változó irányú, a zivatarok folyamán megélénkülő szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet holnap keleten 31—35, nyugaton 26—30 fők között. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA Falust hétköznapok. A nyíregyházi rádió mezőgazdasági híradója. Mit tegyünk az őszi vetésért?: Az ibrányi Dózsa kertészetében; Kísérletek Nyírtasson; Kisvárdai mozaikok. — Ki mit szeret. Zenés kívánságműsor. — Hírek, tudósítások. Ida, Kemecse törölve! 120 vonal és 16 nő — A 08 — Nyíregyházán távbeszélőgóc — Látogatás a telefonközpontban « Na végre «*» Jt . . t Miért viszed a testvérkéimet as orvoshoz. Add be inkább a legközelebbi szervizbe. Szombat délelőtt. Csúcsforgalom a nyíregyházi távbeszélő-központban. Foglalt mind a 120 interurbán vonal. 16 fiatal nő a hosszú asztal két oldalán ülve, kezük néhány biztos mozdulatával távoli városokat, falvakat hoznak hangközeibe. Meg kell szokni Eltelik néhány perc és az eddig zavarosnak tűnő hallózásokból összefüggő mondatok válnak ki: — Halló Balkány! — Nyírtelek? Kapcsolom Naményt.. Halló! — Ida, 16—64-nek Kemecse törölve. — Maradjon kérem, itt van Budapest! Halló! Tessék beszélni! — Ili, a kórház sürgeti az in- tert, kapcsoljátok! — — Bizony, ezt megkell szokni — mondja mosolyogva Salamon Győzőné rendező. — Mi már nyugodtan dolgozunk ebben a zajban. Nyugodtan!? A rendező asztalán félpercenként cseng a telefon. Hívják a 08-at. Sürgetnek a felek. Türelmetlenek. S, néha gorombák is! A válasz mégis minden esetben kifogástalanul udvarias. — Nyíregyháza távbeszélőgóc. Innen a világ minden tája elérhető a telefon segítségével. — Folytatja a megszakadt beszélgetést a rendezőnő. Kanada és Virányos — A külföldi beszélgetések hallhatósága? — Kifogástalan! Közvetlen vonalunk csak Ungvárral van. Nyíregyháza Ungvárral kapcsoltathatja a Szovjetunió bármely pontját. Minden más külföldi vonalait a budapesti központ közvetít. Ennek ellenére például Kanada. vagy Ausztrália valamelyik városával történő beszélgetés jobban hallható, mint sok esetben mondjuk Kemecsével, vagy Virányossal. — De ez nem azt jelenti, hogy a belföldi távbeszélgetések minősége kifogásolható lenne. Igaz, előfordul néha egy-két technikai hiba, hiszen az országon belül is más városok telefonközpontjain keresztül bonyolítjuk le a legtöbb interurbán beszélgetést. Ungvárral naponta 15—16 alkalommal veszik fel a kapcsolatot. Három szomszédos megye Szovjetunió felé menő beszélgetését közvetíti a nyíregyházi telefonközpont. Más országokkal általában heti 4—5 alkalommal kell telefon-összeköttetést teremteniük a felek kívánságára. Négy nyelven; Békési Istvánná oroszul, Feledi Emőné románul, Orosz Tibomé németül, Salamon Győzőné franciául közvetít beszélgetést, ha kell Különleges kérdések Köztudomású, Nyíregyházán nincs különleges tudakozó. Mégis előfordul, hogy különleges kérdésekkel hívják fel a 08-at. — Egyik előfizetőnk azzal fordult hozzánk, mondjuk meg, mi jobb sülve: a kacsa, vagy a liba? Egy másik alkalommal pedig azért csengettek ránk, mert névesitére mentek és tőlünk kértek tanácsot, milyen ruhát öltsenek magukra. — — De vannak ismeretlen „hódolóink” is, akik rendszeresen felhivogatnak minket Már megismerjük a hangjukat. Nem tehetünk semmit Udvariasan válaszolgatunk a kérdéseikre. — Ezeket a „lovagokat” talán még meglehet érteni. De annál inkább nem azokat, akik ízetlen tréfáikkal zavarják a telefonközpont éjszakai ügyeletesét munkájában. Mert itt éjjel is dolgoznak! Átlagosan 30—35 beszélgetést bonyolítanak le, és ellátják az ébresztő, valamint a tudakozó szolgálatot is. Kárpótlás a gorombaságért Vannak alkalmak, amikor a sok gorombaságért kárpótlást kapnak a szolgálatkész távbeszélő-kezelők. Ilyen május első éjszakája, amikor a felberregő telefonkészülékből zene árad. A hívó és a hívott fél ismeretlen. Csupán a „08 hangja” ismerős. Kellemes csengésű, kedves hang. Vagy: újév hajnalán a soksok jókívánság köszönet az egész évi fáradozásért, türelemért. Ilyenkor egy kicsit elfelejtik a felcsattanó, durva szavak emlékét. Mert, „ugye, milyen kedvesek, figyelmesek a telefonelőfizetők?” K. E. „Start“ előtt a nemzetközi borverseny 1007 borminta 10 000 palackban Tárja a bírálatot 39 400 ismeretterjesztő előadás Elkészült az 1961. évi népművelési • statisztika A Művelődésügyi Minisztériumban elkészült az 1961. évi népművelési statisztika. A számadatok képet adnak az ország közművelődési helyzetéről, a lakosság művelődéséről és szórakozásáról. Hazánkban jelenleg 2520 tanácsi művelődési intézmény van, „művelődési termek” száma egy év alatt több mint százzal növekedett. 1961 végén a községek 73 százalékában 2348 kultúrotthon működött. Az elmúlt évben jelentősen nőtt az ismeretterjesztő előadások száma is. Budapesten, a vidéki városokban és falvakban összesen 39 400 ismeretterjesztő előadást tartottak. A hallgatók száma elérte a két és félmilliót. Örvendetesen fejlődtek az ismeretterjesztés új, magasabb formái, az úgynevezett munkás-, tsz-, szülő és ifjúsági akadémiák. A művelődési otthonokban ugyancsak elterjedtek az ismeretterjesztő szakkörök. A fővárosban 60, a vidéki városokban 314, a községekben pedig 2780 ismeretterjesztő szakkör működött, s ezekben munkálkodók száma elérte a 74 000-et. A tanácsi kultúrott- honok 1698 kiállítást rendeztek. A kiállítások és a múzeumok látogatóinak száma meghaladta a hárommihót. Egy év alatt a művelődési intézményekben 29 275 alkalommal vetítettek filmeket, amelyeket 3 451 000-en néztek mqg. pán egy harmad arányban szerepelnek. Az eddigi nemzetközi borversenyeknél ugyanis a versenyt rendező ország helyzeti > előnye gyakran kétharmados túlsúllyal érvényesült. A külföldi borok között most először vesznek részt a budapesti döntőben Portugália, továbbá Japán és az Amerikai Egyesült Államok legkiválóbb borai. A Racke nyugatnémet cég a Rajna-menti Bingenből puszta néven rizlinget és csárdás címkével kadarkát küldött a versenyre. Mindkettőt Magyarországról importálták, s most szép palackozásban újból itt vannak: a hazai borok vetélytársaiként. Mély fájdalommal tudatjuk -ogy a drága jó feleség, desanya, gyermek és testér, PETNEHAZ1 GYULANÉ szül. Szkita Zsuzsanna . hó 11-én váratlanul elhunyt, ■■'emetése f. hó i<í-án 17 órakor a ravatalozóból lesz. Gyászoló család A Vajdahunyad várában augusztus 16-án kezdődő, nemzetközi borversenyre érkezett hazai és külföldi borok a szőlészeti kutató intését kőbányai pincéjében 12. fokos hőmérsékleten várják a verseny kezdetét. Az idei budapesti nemzetközi borver- 5eny méreteiben és jelentőségével minden eddigi nemzetközi borversenyt felülmúl. Eddig 1007 borminta több, mint 10 000 palackját helyezték el a pincében, ebből 700 bort a külföldi cégek, illetve pincegazdaságok küldtek a nagy vetélkedőre. Hétfőn az utolsó 73 külföldi borminta érkezését jelentették a pályaudvarokról. Érdekessége az idei versenynek, hogy a benevezett borok többségét külföldről küldték, a hazai borok csuA Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott- ! sága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti: s szerkesztő bizottság Főszerkesztő. Bálim Lajos. Kiadja a Kelet-Maayarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőségi Nyíregyházai í Benczúr téi n. Tel. 16—70. 16—71; 16—72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdá* nov u. li Tel, 30—00. Beküldött kéziratot nem őrzflnk meg. és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Elő- Hzethető a helyi postahivataloknál és kézbesitőknéL Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháziéi Dózsa Gvörjar m. Á.