Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-16 / 191. szám

Salgótarjáni Bányász—Nyíregyházi Spartacus 1:1 (0:0) Tfyfoegyfoáza, 2000 néző, ve- aette: Dévényi. Salgótarján: Cserháta — Agócs, Sándor, Oláh — Men- cael, Salgó — Horváth, Kris- .;ó, Toldi, Gerencsér, Taliga. Nyíregyháza: Hargitai II — Gallé, Nagy, Lakatos — Csűr- ke, Pangó — Harcsa, Kova- csics, Paskó, Pap, Kaskötő. Az első lövés a 8. percben ment a salgótarjáni kapura, s Harcsa labdája a jobb ka­pulécről vágódott ki. Fokoza- osan feljött a bányászcsa­pat, s enyhe raezőnyfölényt harcolt ki. A 35. percben Ge­rencsér érvénytelen gólt szer­zett Nagyjából kiegyenlített játékkal telt el az első félidő. Az NB I-es csapat többet tá­madott, de a jól záró nyír­egyházi védelem mondént há­rított. Szünet után a Nyíregyházi Spartacus második csapata lépett pályára a következő öszeállításban: Hargitai II — Fáki, Szokol, Ignéezi — Bo­ros, Tóth — Balogh I, Ba­logh II, Pál, Maár, Aranyt Nagy meglepetésre a máso­dik csapat az első tíz percben teljesen zavart« hozta a sal­gótarjáni védelmet, azonban 2 nagy gólhelyzetet hagyott kt Később feljött a bányászcsa­pat, s fölénye góllá is érett a 15. percben, amikor Geren­csér fejelt védhetetlenül a hálóba. 1:0. öt perc múlva Balogh I erős lövését Cser­háti csak szögletre tudta há­rítani. A 30» percben szép nyíregyházi támadás gördült a pályán, melynek végén Ba­logh I labdája centiméterek­kel süvített el a bal alsó ka­pufa mellett. Cserháti meg­dermedve, tehetetlenöl néz­te. Közvetlen ezután szögletet harcolt ki a nyíregyházi csa­pat, és csak nagynehezen saa­Kispest, 12 00 néző, vezet­te: Gere. Mindjárt a kezdés után a Honvéd lépett fel támadólag. Szinte a kapuhoz szegezte el­lenfelét A 20. percben ért góllá a Honvéd nagy fölénye. Palotás lábáról a labda Tichy elé perdült aki hét méterről a kapu közepébe lőtt. (1:0). A 44. percben Tichy húsz méteres nagy lövése Kun ke­zét érintve vágódott a háló­ba (2:0). baduft fel a tarjára kapa. A 35. percben szép nyír­egyházi támadás végén Ara­nyi jól eltalált lövése a bal felső sarokban kötött ki. 1:1. Ezután izgalmassá vált a já­ték. A szabolcsi csapat egyre- másra vezette támadásait, s as NB I-es csapat védelme bizony csak üggyel bajjal tud­ta azokat hárítani. Szinte baj­noki hangulatban ért véget a találkozó, melynek végén két gyors támadás után a salgótarjániak hagytak ki gól­helyzeteket. Az 55. percben a Honvéd védők késlekedtek a hárítás­sal, a szemfüles Iván ott ter­mett és a kifutó kapus felett a hálóba emelte a labdát (2:1). Az 59. percben Szőcs vitte fel a labdát, nagyszerű átadá­sával Garad kiugrott és 18 mé­terről a kapu jobboldalába bombázott (2:2). Jók: Marosi, Perecsi, Ko- tász, Tichy, illetve Kun,, a hátvédhármas, Garai és Iván. Bp. Honvéd—Komló 2:2 (2:0) Vaskos meglepetések as összevont fúrási bajnokság nyitányán Az elmúlt vasárnap játszot­ták le a csapatok az össze­vont járási labdarúgó-bajnok­ságban az első fordulót Mind­három csoportban bőven akad­tak meglepetések. A nyíregy­házi csoport legváratlanabb eredménye, hogy a Nyíregyhá­zi Dózsa súlyos vereséget szenvedett Tiszabercelen, to­vábbá Demecser nagy gól- aránnyal kapott ki Dózsaszöl- lőben. Arra is kevesen számí­tottak, hogy a tavaly még megyei bajnokságban szereplő Honvéd ASE mindkét pontot Rakamazon hagyja. Egy sport­szerűtlenség is előfordult: a Kemecse—Kótaj találkozón a kótaji csapat a 84. percben egy tizenegyes megítélése miatt levonult a pályáról. A kisvárdai csoportban az első forduló a záhonyi szur­kolókat lepte meg, s nem is a legkellemesebben. Hazai pá­lyán csak döntetlent tudtak elérni Pap együttesével szem­ben. Tomyospálca pedig ha­zai pályán kapott ki Ajaktól A mátészalkai csoportban az újonc Tarpa döntetlent játszott Csenger ellen, s Nyírbogát ha­zai pályán kénytelen volt mindkét pontot átengedni Jánfcmajtisnak. Eredmények: Kemecse—Kó­taj 2:1 (A 84. percben félbe­szakadt.), Rakamaz—Honvéd ASE 2:1, Gyulatanya—Tisza- vasvári TSZ 1:0, Vencsellő— Paezab 2:0, Tiszabercel—Nyír­egyházi Dózsa 6:3, Gáva—Sós­tóhegy 2:0, Dózsaszöllő—De­mecser 6:1, Mándok—Nyírtass 4:0, Ajak—Tomyospálca 3:1, Tuzsér—Ibrány 4:0, Záhony— Pap 1:1, Anarcs—Kisvárdai Vasas II 3:2, Gyulaháza—Bak- talórántháza 1:0, Vaja—Apagy Jól szerepeltek az NYVSC kerékpárosai Sajószentpéteren Az elmúlt vasárnap az NYVSC 10 kerékpározója vett részt a sajószentpéteri terü­leti Béke Kúp« versenyen. A fakerekes ifjúságiak 80 kilo­méteres versenyén a nyíregy­házi Farkas László 27 induló közül szerezte meg az első­séget 2 óra 26 pierces ered­ményével. A fakerekes III. osztályúak versengésében, 100 kilométeres távon Hangácsi János a második, Szatlóczki András p>edig a harmadik he­lyen végzett. Idejük egyfor­mán 2 óra 42 perc, 37 kilo­méteres óránkénti átlagot haj­tottak. Hangácsi könnyen megnyerhette volna a ver­senyt, 500 méterre elszállt az élbolytól, de sorompót ka­pott, s végül egy debreceni versenyző centiméterekkel verte meg. Szokol ebben a A lengyelek elleni válogatott keret A magyar labdarúgás szep­tember 2-án többfrontos ta­lálkozón vesz részt, Lengyel- ország válogatottja ellen lép- pályára Magyarország A-, B- és utánpótlás válogatottja. Ba­ráti Lajos szövetségi kapitány kijelölte azokat a játékoso­kat, akiket számításba vesz­nek a csapatok összeállításá­nál- Debrecenből Jakab, a DVSC jó formában lévő ka­pusa került a B-kéretbe. A két keret tagjai. A-keret: Ilku, Szentmihályi, Mátrai, Mészöly, Sárosi, Ihász, Solymosi, Nagy, Sipos, Mol­nár II. (Szombathely), Göröcs, Albert, Rákosi, Monostori, Fenyvesi dr. — B-keret: Ja­kab, Cselényi (Szoktok), No­vak, Szabó (Szeged), Lakat, Fellegi. Palotai, Színi, Bakos, Bene, Nemes, Machos, Kertes, Csórt, Kuti. számban defekt miatt fel­adta a versenyt. A vaskere­kes ifjúságiak 50 kilométeres távú versenyében Gincsai István szintén sorom piát ka­pott, s 1 óra 48 pierces ered- j ménnyével a negyedik helyen j végzett. A vaskerekes serdü­lők 20 kilométeres távú ver­senyében Hudák György ne­gyedik, Tamás István pedig ötödik helyen végzett egy­aránt 36 pierces idővel. Ma délalán Kezdődik Nyíregyházán a sakk- vegyesmester verseny Ma délután 15 órai kez­dettel nyitják meg Nyíregy­házán a sakk-vegyesmester versenyt. Ez alkalomból Szu- hay Géza, a Megyei Test- nevelési és Spiort Tanács munkatársa üdvözli a ver­senyen résztvevő vendégsakko­zókat és az induló szabolcsi j sakkozókat. Utána megejtik a sorsolást, majd az első játszmákra kerül sor. A ver­senyt Krokovay Károly I. osztályú játékvezető vezeti le. Díjtalan úszóoktatás a Sóstón 4:2, Mátészalkai Vö’>s Meteor —Számosán gyalos 2:0, Máté­szalkai VSC—Fehérgyarmati TSZ 7:2, Jánkmajtis—Nyírbo­gát 3:2, Ópályi—Tyúkod 6:1, Kocsord—Nagydobos 5:0, Cé- génydányád—Nábrád 2:2, Tar- pia—Csenger 1:1. Nyíregyházi csoport 1-2. Vencsellő 1 í — — 2:0 2 1-2. Gáva 1 í — — 2:0 2 3. Gyulatanya 1 í — — 1:0 2 4. Dózsaszöllő 1 i — —­6:1 2 5-6-7. Kemecse 1 l — — 2:1 2 5-6-7 Rakamaz i 1 —< — 2:1 2 5-6-7. Tiszabercel 1 1 — — 6:3 2 8-9-10. Kótaj 1 —' *— 1 1:2 — 8-9-10. Honv. ASE 1 — --­1 1:2 — 8-9-10. Nyh. Dózsa 1 — —. 1 3:6 — 11. Demecser 1 — — 1 1:6 — 12. Tvasvári TSZ 1 —- 4— 1 0:1 — 13-14. Sóstóhegy 1--1 _ 1 0:2 — 13-14. Paszab 1 — —» 1 0:2 — Kisvárdal 1-2. Mándok csoport 11------­­4:0 2 1-2. Tuzsér 1 1 *­— 4:0 2 3. Gyulaháza l 1 ~ — 1:0 2 4. Ajak 1 1 — — 3:1 2 5. Vaja 1 1 — — 4:2 2 6. Anarcs 1 1 — _ 3:2 2 7-8. Záhony í — 1 — 1:1 1 7-8. Pap i — 1 __ 1:1 1 9. Kisvárda II. 1 •---------­1 2:3 __ 10. Apagy 1---- ---­1 2:4 11. Tomyospálca 1---- — 1 1:3 _ 12. Bháza. l — —_ 1 0:1 _ 19-14. Nyírtass 1 _ . __ 1 0:4 __ 13-14. Nyíribrony l — 1 0:4 — Mátészalkai 1. Kocsord 1 csoport 5:0 2 2. Mszalkai V. M. 1 1 — _„ 2:0 2 3. öpályi 1 1 — _ 6:1 2 4. Mszalkai VSC 1 1 — __ 7:2 2 5» Jánkmajtis l 1 — 3 2 2 6-9. Tarpa 1 — 1 __ 1:1 1 6-9. Csenger 1 — 1 __ 1:1 1 6-9. Nábrád l — 1 _ 2:2 1 6-9. Cd^ényd., 1 — 1 2s2 1 10. Nyírbogát 1 — __ 1" 2:3 11. Fgyarmati Tsz 1 __ __ 1 2:7 _ 12. Tyúkod 1 _______ 1 1:6 13. Sz. angyalos í 4— __ 1 0:2 _ 14. Nagydobos 1 — ^ 1 0:5 — Horgászverseny Tiszabercelen A Nyíregyházi Sporthorgász Egyesület hagyomány os verse­nyét augusztus 19-én, vasárnap rendezi meg Tiszabercelen. A verseny reggel S Órakor kezdő­dik és 13 óráig tart. Benevezni a helyszínen lehet. A vezetőség szívesen látja a sporttársakat, hozzátartozóikat és minden ér­deklődőt, aki tanúja akar lenni e nemes vetélkedésnek. Ételről italról a rendezőség gondoskodik. Nem lesz hiány halászlében és rántott halban sem. Még akkor sem, ha netalán a halak valamilyen utón módon tudomást szereznek a versenyről éo nem mutatnak hajlandóságot a „kapásra”. A legügyesebb sportolók között értékes horgászfelszerelési tár­gyakat osztanak ki. Felhívás A Megyei Testnevelési és Spiort Tanács és Üsző Szö­vetsége tegnaptól kezdve megnyitotta úszóiskoláját a sóstói hidegstrandon. Az úszó­iskola ingyenesen megtanítja úszni azokat a 6—10 éves gyerekeket akik részt vesz­nek a Kilián Testnevelési Mozgalomban. Az úszóokta­tást Heringh János és Szi­lágyi Ferenc okleveles úszó­mesterek vezetik. Az oktatás időpontja: minden kedden és csütörtökön délután 5 órától 7 óráig. A Nyíregyházi Városi Tanács VB Kereskedelmi Osztálya felhívja az érdekeltek figyel­mét, hogy Nyíregyházán a heti és országos vásárokra sertést felhajtani tilos, a to­vábbi intézkedésig. A sertés­vásár lezárásának oka a Nyír­egyháza város területén elő­fordult sertéspestis megbete­gedés. Az 1962. szeptember 3-án az országos állat- és kirakodó- vásárt megtartjuk, természe­tesen sertés felhajtás nélkül. (2985) i APRÓHIRDETÉSEK 1lnlltlIllllllllllllllllN, ÁLLÁS fiiiiHimniiiinitmtm Az űjfehértói föld­művesszövetkezet vas­műszaki boltjába azon­nali belépésre szak­képzett boltvezetőt keres. A bolt áru­készlete 800,—/m Ft. Felvételhez szükséges szakmunkás, műkö­dési, s erkölcsi bizo­nyítvány. Jelentkezés a földpnűvesszövetke- ze* igazgatóságánál. ■Útiköltséget csak fel­vétel esetén térítünk. (2062) Szabolcs megyei Ál­lami Építőipari Vál­lalat (Nyíregyháza, Széchenyi k. 43.) szakipart részlege több éves gyakorlattal rendelkező villany­szerelő szakmunká­sokat azonnali belé­péssel felvesz. 'iitiiiiimiiiiiiiiiiifttff ADAS — VETBL 1*1111111111111111111111111 Kettő 8 hónapos sertés eladó Arany János utca 35. Udvar­ban. (2968) iiHimHiiiHiiimiiiiii LAKÁSCSERE lilllllllllllllllllllllllH Elcserélném salgó­tarjáni kétszobás összr komfortos lakásomat Nyíregyházán hason­lóért. Esze Tamás utca 34. (2884) iiiiiifiiiiiiiiniiiiiiiiiii EGYÉB .immiiiiimiiiiitimii Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-me­leg dauerét, hajfes­tését MARIKA hölgy­fodrász garanciával megcsinálja- Kiss Er­nő u. 19. szám. Te­lefon: 35—08 (56) Az Állami Biztosító az egyéni gazdálkodók, tszcs-k és szakszövetkezeti ta­gok számára korszerű, elő­nyös, többféle káreseményre kiterjedő biztosítást vezetett be. Az újfajta biztosítás érvé­nyes: az épületekben és azokban elhelyezett házi, gaz­dasági és használati ingósá­gokban, termés, terményben, állatokban, a kerítésben tűz, villámcsapás, robbanás, kő- és földomlás, vihar és idegen járművek nekiütközés által okozott károkra. Épületek tetőzetében jégve­rés által előidézett károkra, esőzésre, vagy felhőszakadás­ra, ha a lakóépület tetőzete, fala, vagy maga az egész épület összeomlott. Betöréses topás, rablás ál­tal szilárd alapépítményű épületek lezárt helyiségei ben tartott ingóságokban okozott károkra. A biztosított ház és telek­tulajdonosi, családfői, mező­gazdaság üzembentartói és kutyatartói felelősségi (szava­tossági) biztosításra, balesetre, mely a biztosítottat és közös háztartásához tartozó család­tagjait éri (kivéve a mezőgaz­dasági főfoglalkozáson kívüli más foglalkozást, vagy gépjár­művezetés közben bekövetke­zett baleseteket.) A biztosítás évi díjat a sa­ját vagy bérelt földterület nagyságára való tekintet nél­kül: 1—2 szobás lakóháznál 120 Ft, 2-nél több szobás la­kóháznál 150 Ft. Részletes felvilágosítást nyújtanak az Állami Biztosító fiókjai és körzetfelügyelői. (2981) mai műsora Csütörtök, augusztus H. Kossuth rádió 8.10: Könnyűzene. — 8,55: Édes Anyanyelvűnk. — 9,00: A Gyer­mekrádió műsora. — 9,40; Izra­eli dalok. — 10,10: Napirenden. — 10,15: Kamarazene. — 11,00: Rá­dió-szabadegyetem. — 11,25: Táncdalok. — 12,15: Hlgoletto. Operarészletek. — 13,00: Gyer­mekversek. — 13,10: Egy falu — egy nóta. 13,45: Dvorzsák: Szláv táncok. — 14,25: Emberek sorsá­ról döntenek. — 14,35: Operett­részletek. — 15,10: Kapart. Re­gényismertetés. — 15,30: Colotte Der eal éneket — 16,05; Lányok, asszonyok— 16,20: Chopin zon­goraművek. — 17,10: Tánczene. — 18,00: Neves basszisták. — 18,20: Egri csillagok. Rádiójáték. — 20.25: Népi muzsika. — 20,55: Tóbiás. Folytatásos rádiókomé­dia. — 21,25: Slágerparádé. — 21,45: A budai Sándor-palotában történt. — 22,15: Gábor Andor írásaiból. — 22,30: A Tűz márciu­sa — oratórium. — 23,35: Operett- részletek. Petőfi rádió 14J5: Tánczene. — »M8- A Gyermekrádió műsora. — 15,80: Fúvószene. — 15,30; Kórusok. — 15.50: A külföldi sajtó hasábjai­ról. — 16,05: Fidibusz. Zenés or­szágjáró vonat. — 16,45; Lélek és gyógyszer. — 16,55; Zenekari muzsika. — 18,20: Részletek Le- hár Cigányszerelem e. operettjé­ből. — 19,05: Mező László hang­versenye a stúdióban. — 19,40: Tánczene. — 20,10; A wlndsorl víg nők. Háromfelvonásos vfg- opera. — 22,30: Népi muzsika. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 18.20: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. — 19,00; A jővő hét mű­sora. 19,05: Telesport. — 18,30: TV Híradó. — 20.00: A veréb ut­cai csata. TV Játék. — «,15: A Lengyel Néphadsereg Ének- Zene és Táncegyüttesének műso­ra. — 22,15: Hírek. A TV Híradó Ismétlése. Gyakorlattal rendelkező ÄCS, TETŐSZIGETELŐ, VILLANYSZERELŐ, KŐMŰVES és MŰKÖVES szakmunkást azonnal felveszünk. Építő és Szerelő Vállalat, Nyíregyháza, Kallói út 4. (2983) II MOZIMŰSOR llllllllUlllllllllltllllllllllllllllllllt BÉKE: augusztus 16—19-ig (csü­törtöktől—vasárnapig.) NAGY MÉRKŐZÉS. Drámai fejezet a német munkás sportolók életéből. NDK film. Előadások kezdete: fél 5 fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ: augusztus 18—16-ig. (keddtől—csütörtökig.) A FE­KETE ZASZLÖALJ. Díjnyer­tes csehszlovák film. Előadások kezdete: t ( és 3 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MO­ZIJA; Szünnap. SZÉLESVÁSZNÚ KERTMOZI: augusztus 16. (csütörtök.) Széles változatban. AZ ESŐ­CSINÁLÓ. Kathemia Hepbum és Burt Lancaster színes amerikai filmje. Előadások kezdete: este 8 órakor. Pénztámyitás este 6-kor. (2484) ex a nyá* üjeS&efzctä&f NYÁRI IDÉNYVÉGI KIÁRUSÍTÁS mégJKnang a kijelölt Állami áruházakban, SZÖVETKEZETI ÁRUHÁZAKBAN ES A SZAKÜZLETE K B E N OQOQOl1,* * * ■ * •

Next

/
Oldalképek
Tartalom