Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-14 / 189. szám

Győzött jobb! Miskolci VSC—Nyíregyházi Spartacus 6:2 (SH)) Wsfcolcan, közei ötezer néző gólhelyzetük. A nyíregyházi előtt került sorra a két csa­pati találkozója. Az érdeklő­déssel várt találkozón a kát csapat az alábbi összeállítás­ban szerepelt: Miskolc: Novak — Homo- vics, Szabó, Péter — Zoüler, Kovács — Marosi, Tóth, Deák, Gyetván, Buczkó. Nyíregyháza: Hargitai II — Galió, Nagy, Lakatos — Pen­gő, Csürke — Kovacsics, Szo- koí, Paskó, Papp, Kaskötő. A találkozó rosszul kez­dődött a nyíregyházi csa­pat számára, mert az el­ső percek végén már há­lójában táncolt a labda, 1:0. A gyorsan kapott gól telje­sen zavarba hozta a védel­met s már a 10. percben 3:0- ra vezetett Miskolc. Ekkor kezdett magára ta­lálni a Spartacus. Kiegyenlí­tetté vált a játék bár ekkor is a miskolciaknak volt több Húszezer laps A nyíregyházi repülőté­ren húszezer ember figyelte a levegőben úszó, műrepülő gépeket. A bemutatott gya­korlatok kitűnőek voltak, a repülők remekeltek. A kö­zönség soraiban azonban egy olyan pilóta nevét is gyakran lehetett hallani, aki nem volt részt vevője a * nyíregyházi repülőnapnak. Nyikolajev, szovjet űrha­jós pilótáról és a szombaton fellőtt Vosztok 3-ról lehe­tett hallani csodálkozó, s el­ismerő véleményeket. Peregtek a repülönap mü- sorszámai, az emberek Nyi- kolájevről beszéltek.» ...amikor megszólalt a mik­rofon, s tájékoztatta a kö­zönséget, hogy a Szovjet­unióban fellőtték pályájára Vosztok 4. űrhajót, fedél­zetén Popovics alezredessel. S a következő pillanatban húszezer ember tapsolt! Örömujjongással fejezte ki véleményét a szovjet tech­nika, a szovjet emberek nagy sikeréről. Vasárnap a nyíregyházi re­pülőtéren országos repülőna­pot bonyolított le az MHS megyei elnöksége. A nem mindennapos sport­eseményen mintegy húszezer néző volt jelen. A nagysze­rűen rendezett bemutatón a NB II. bajnokság táblázata. L Diósgyőr 2 2 — — 4:1 4 2. Ganz-MAVAG 2 1 1 — 7:2 3 3. Miskolci VSC 2 1 1 — 6:2 3 4. Láng SK. 2 1 1 — 2:1 3 5. Ózd 2 1 — 1 3:1 2 6. Szolnok 2 1 *— 1 4:2 2 7—8 Kecskemét 2 1 — 1 2:2 2 7—8 Egyetértés 2 1 — 1 3:3 2 9. DEAC 2 1 —• 1 2:3 2 10—11. Nyh. Spart. 2 1 — 1 3:6 2 10-11. SZVSE 2 1 — 1 3:6 2 12. Borsodi B. 2 1 — 1 1:3 2 13. Bp. Spartacus 2 — 1 1 3:4 1 14. Salgótar. KSE 2 — 1 1 1:2 1 15. Bp. Előre 2 — 1 1 0:4 1 16. Egri Dózsa 2 — 2 0:2-9 csatárok körülményesen kö­zelítették meg ellenfelük ka­puját, s az adódott helyzetek­ben is hibáztak. Szünet után is igen jól kezdett a hazai csapat. Alig folyt néhány pedeig a játék, amikor újabb gélt lőtek a nyíregyházi csapat kapujába. 4:0. A gól után kissé megtorpant a vasutas csapat, feljött a Spartacus. A nyíregyháziak jól használták ki fölényüket, s gyors egymásutánban két gólt lőttek Paskó és Kaskötő révén. Ekkor izgalmasabbá vált a játék, s a hajrában új­ra a hazaiak voltak jobbak, s még két gólt lőttek, s így alakult ki a találkozó 6:2-es végeredménye. A labdarúgó NB I. második fordulója sem volt szegény meglepetésekben. Feltűnő, hogy a budapesti csapatok­nak továbbra sem megy a játék úgy, ahogy szurkolóik szeretnék. Ez egyben a vidéki csa­patok előretörését is je­lenti; kiegyenlítődtek az erőviszonyok. A meglepetések közül leg­nagyobbnak a Pécs—Debrecen találkozó eredménye s'zámít. Kevesen adtak esélyt a Városunkban került meg­rendezésre a háromtusa Ke­let-Magyarországi Kupa ver­senysorozata. A kétnapos ve­télkedésen a nyíregyháziak számára biztató eredmények születtek. A női mezőnyben a nyíregyházi csapat fölénye­számok gyorsan peregtek egy­más után. Különösen ki kell emelni Tóth József műrepülő bemutatóját. A műrepülő vi­lágbajnokság egyéni győztesé­nek bemutatója a repülés ma­gasiskolája volt. Ugyancsak kitűnő volt Pál Zoltán műre­pülése, valamint a Tréner kötelék bemutatója. E számo­kon kívül a motoros akroba­ta csoport bemutatója kapta a legtöbb tapsot. A repülőnapot nagyszerű szervezésben bonyolították lg. Gördülékenyen, különösebb fennakadás nélkül oldották meg a közönség ki és beszál­lítását is. A színvonalas sportesemény az MHS megyei elnökségének jó munkáját dicséri. A mérkőzés váratlanul nagy gólarányú vereséget hozott. A nyíregyháziak egészen gyenge napot fog­tak ki. A vereségben közrejátszott, hogy védelmünk olykor ki­hagyott, s a remek formában lévő miskolci csatárok ezeket jól használták ki. A találkozón a nyíregyhá­ziak közül Galió, Nagy, Csür­ke és Lakatos játéka tűnt ki. Mike játékvezető egészében véve jól vezette a mérkőzést. További eredmények: DEAC —Egyetértés 1:0, salgótarjáni Kohász—Bp. Spartacus 1:1, Ganz-MÁVAG—Láng 1:1, Diósgyőri VTK—Egri Dózsa 1:0, Szolnok—Bp. Előre 4:0, Özd—Borsodi Bányász 3:0, Szeged—Kecskemét 2:0. találkozó előtt a debrece­nieknek. Ugyancsak váratlan ered­ménynek számít * 1 a Salgótar­ján—Vasas, Komló—MTK és a Győr—Tatabánya találkozó eredménye is. / Az NB I. második forduló­ja a következő eredményeket hozta: Budapesti Honvéd— Szeged 4:1, Újpesti Dózsa— Ferencváros 2:2, Komló— MTK 2:2, Győr—Tatabánya 2:1 (t), Salgótarján—Vasas 1:0, Dorog—Szombathely 4:1, Pécs1—Debrecen 0:0 (!). Színvonalas volt a repülönap SS meglepetések fordulója volt! Az NB I. eredményei Háromtusa Nagyszerű nyíregyházi győzelem a Kelet-Magyarországi Kupa küzdelmeiben sen nyerte a versenyt, míg a férfi felnőtt csoportban is nyíregyháziak szerezték meg az első két helyet. A verseny­re kitűnő rendezés mellett ke­rült sor. Szépséghibája volt azonban, hogy az eddigi há­romtusa versenyeken kitűnő eredményeket elért békéscsa­bai versenyzők nem vettek részt a találkozón. Eredmények: Női egyéni: 1. Lovász Mária (Nyh.) 2522 pont, 2. Salzmann Katalin (Nyh.) 2344, 3. Négyest Ildikó (Nyh.) 2138. Csapatban: 1. Nyíregyháza 7004. 2. Debrecen 2936. Férfi felnőtt: 1. Tóth Tamás (Nyh.) 2851 2. Balogh Zoltán (Nyh.) 2809, 3. Zahorán Jenő (Miskolc) 2645. Csapaban: 1. Nyír­egyháza 7547, 2. Hódmezővásár­hely 5433. Férfi ifjúsági: 1. Kossá Ervin (Cegléd) 2661, 2. Nagy Sándor (Hmvh.) 2657, 3. Barucha György (Nyh.) 2625. Csapatban: 1. Hód­mezővásárhely 7731, 2. Cegléd 7656, 3. Nyíregyháza 7002. Férfi serdülő: 1. Fnkk István (Miskolc) 3096, 2. Stoll László (Miskolc) 2874, 3. Miklós Pál (Hm vh) 2824. Csapatban: L Miskolc 877» 2. Hódmezővásárhely 8278 3. Nyír­egyháza 8168. A verseny értékelése után az összetett versenyben első helyet Nyíregyháza foglalja el 29 721, ponttal, második Hódmezővásár­hely, harmadik Miskolc. NB III. bajnokság táblázata. 1. Ny.-hází M. 2 2-------3:0 4 2. Kazincbarcika 2 1 1 — 5:2 3 3. Fővárosi A. 1 1-------2:0 2 4. Kisvárda 2 1—1 3:2 2 5. Debr. Dózsa 2 1 — 1 4:3 2 6. Rudabánya 2 1 — 1 8:6 2 7. Egercsehi B. 2 1 — 1 4:5 2 8. Miskolci M. 2 1 — 1 2:2 2 9. Gyöngyös 2 1—1 3:3 2 10.—11. Nagykálló 2 1—1 5:5 2 10.—11. Miskolci B. 2 1 — 1 5:5 2 12. Hajdúszoboszló 2 1—1 3:4 2 13. D. GÖCS. 1 14. Egri Honvéd 2 — 1 1 3:5 1 IS. Szuhavölgyi 2 — 11 1:5 1 16. Somsály Megyei I. osztályú bajnokság táblázata. 1. Nyházi VSC 2 2 — — 9:1 4 2. Fehérgyarmat 2 2 — 3. Tiszalök 2 1 — 1 8:2 2 4. Balkány 2 1 — 1 5:1 5. Nagyhalász 2 1 — 1 4:1 6. Nyírbogdány 2 1 — 5:3 7. Nyírmada 2 1 — 1 8. Nvb Spart. 2 1 — 1 2:6 9. Nagyecsed 2 1 — 1 2:6 2 10. Nyb. Dózsa 2 1 — 1 3:6 2 11. Tiszavasvári 2 1 — 1 1:4 2 12. Dombrád 2 1 — 1 1:7 2 13. Ibrány 1 — — 1 1:2 0 14. M. szálkái M. 2 — — 1 0:7 0 15. Vásárosnamény 1 — — 1 0:7 0 16. Nyh. Spart. II. 2 2 — 0:2 4 1962. augusztus 14. Vereséget szenvedett Tiszátok Nagyecseden A megyei bajnokság eredményei A megyei labdarúgó-bajnokság második fordulója egyetlen igazi vaskos eredményt hozott, s ez Nagyecseden született Az elmúlt vasárnap súlyos vereséget szen­vedett ecsediek legyőzték a baj­nokjelöltnek számító Tiszalököt. Ugyancsak kevesen számítottak arra is, hogy a Nyírbogdányi Lombik simán ki fog kapni Fe­hérgyarmaton. Bizonyos fokig a meglepetés erejével hat a balká­I nyiak veresége is, valamint a nyírbátori helyi rangadó eredmé- j nye. Eredmények: Nyírmada—Bal- j kány 1:0, Nyíregyházi Spartacus | í —Vásárosnamény 4:0, Nagyecsed j I —Tiszalök 2:1, Dombrád—Nagyba- j I lász 1:0, Tiszavasvári—Mátészalka | i iflfí, Fehérgyarmat—Nyírbogdány | 2:0, Nyíregyházi VSC—Ibrány 2:1, j Nyírbátori Dózaa — Nyírbátori I Spartacus 2:1. Vereséggel kezdtünk Magyar gyapjú—Nyíregyházi Munkás 13:7 (8:3) Budapesten, a Magyar Gyapjú ellen játszotta az őszi szezon első mérkőzését a Nyíregyházi Munkás női kézilabdacsapata. Az együttes Nyeste, G. Nagy I, G. Nagy II, Szabó, Erős, Bodnár, No- vák, (Siska) összeállításban kezdte a mérkőzést. Egy eladott labda után a hazai csapat ragadta ma­gához a kezdeményezést, három perc alatt 2:0-ra húzott el, és a vezetést végig tartani is tudta. A nyíregyháziak védel­me igen gyenge formában játszott, főleg ez az oka a j túlzott gólarányú vereségnek. A nyíregyháziak góljait G. Nagy I (4), Erős (2) és Szabó dobták. I Szép győzelmet aratott a Nyíregyházi Munkás Vesztésre álló mérkőzésen mert Hagykáttó A szabolcsi NB III-gs csa­patok számára a második for­duló sem végződött rosszul, hiszen két csapatunk győzött, s Kisvárda is elsősorban an­nak köszönheti vereségét, hogy játékosai elvesztették a fejüket, vitatkoztak a játék­vezetővel. Ha mindezek he­lyett nyugodtan és lendülete­sen játszanak, gólokkal nye­rik a mérkőzést. NYÍREGYHÁZI MUNKÁS- MISKOLCI MUNKÁS 2:0 (0:0) A Nyíregyházi Munkás a következő összeállításban lé­pett pályára: László — Ka- bay, Bodnár, Fodor — Gaj­dos, Szász — Szilágyi, Gelics, Csemniczki, Eszemyi, Ger- liczki. A stadionban eléggé kevés néző volt a találkozón, pe­dig a jelenlévők élvezetes, jó mérkőzést láthattak. A nyír­egyházi csapat kezdett job­ban, s csak egy negyedóra múlva vált kiegyenlítetté a játék. A 25. percben a mis­kolci csapat vezetett táma­dást, s Siffmann lövése a kapufán csattant. A követ­kező percben viszont a nyír­egyháziak jutottak tizenegyes­hez, ezt azonban Szász gyen­gén lőtte, s a miskolci kapus kivédte. Szünet után változatos já­ték alakult ki, hazai fölény­nyel. A 20. percben szabad­rúgáshoz jutottak a nyíregy­háziak a kaputól mintegy 20 méterre. Csemniczki futott neki a labdának, bombalövé­sét Tóth kiejtette, s a szem­füles Szilágyi a hálóba lőtt. Pár perc múlva ugyanez a helyzet ismétlődött meg, any- nyi különbséggel, hogy a szabadrúgás után kipattant labdát Szász kapu mellé lőt­te. A játék keményebb lett, s a durvaságokban inkább a miskolciak jeleskedtek. Közü­lük Dévait ki is állította a játékvezető. A ’ 86. percben kezezés miatt büntetőhöz ju­tottak a szabolcsiak, s ezt Ka bay értékesítette. 2:0. A nyíregyházi csapat tel­jesen megérdemelten jutott á két ponthoz, a csapat min­den tagja dicséretet érdemel a szép játékért. Ha a Mun­kás labdarúgói a vasárnap lá­tott játékot meg tudják is­mételni a többi mérkőzései­ken is, sok kellemes megle­petést okozhatnak szurkolóik­nak. NAGYKÄLLÖ— RUDABANYA 5:3 (2:1) Már az első percekben hagy iramban kezdődött a játék, s a hazai, káliói csapat Ve­res révén már a 10. percben 2:0 arányú vezetésre tett szert. A félidő befejezése előtt azonban a vendégcsapat szé- . píteni tudott. Szünet után a rudabányaiak kezdtek jobban, s vezetéshez jutottak. A 72. percben Vágó egyenlített, utána Lelesz lőtt gólt, majd Ács állította be a végered­ményt. A kallói csapat áldozatos és gólratörő játékával rászol­gált a győzelemre. HAJDÜSZOBOSZLO— KISVARDA 2:1 (1:1) A találkozón a hajdúszo- boszlói együttes igen rossz napot fogott ki, s az első fél­órában még a hazai szurko­lók is a vendégcsapat győzel­mét várták. Hogy ez nem történt így, annak elsősorban az volt az oka, hogy a Va­sas védelme két esetben meg­ingott, s összekötői is egészen halványan játszottak. A 34 fokos hőségben kez­dődött találkozón az első ne­gyedóra a hajdúsági csapat fölényét hozta, s az egész félidő inkább hazai fölény­nyel telt el. A Vasas szór­ványosabban, de mindig na­gyon veszélyesen támadott. A 35. percben Halasi lövését Herku kiütötte Gellert elé, aki a hálóba lőtt, 1:0. Közép­kezdés után' egy előrevágott labdára Balázsi futott rá, s a kiinduló kapus mellett a hálóba fejelt. 1:1. Szünet után, a 76. percben Ha vacs a kisvárdai kaputól mintegy 20 méterre laposan beadott. A labda három vé­dő lába mellett is elcsú­szott, s végül Viktor elrúg ás helyett átlépte a beadást, s a labda a megdermedt I-Ier- ku mellett a jobb alsó sa­rokba csúszott. 2J.. Nagy vé­delmi hiba. Az utolsó tíz percben erő­sen támadott a Vasas, de nem tudott egyenlíteni a jól vé­dekező hazaiakkal szemben. A befejezés előtt 6 perccel Viktor fölvágta a labdára in­duló Halasit, s a játékvezető a Vasas játékost kiállította. Az idegesen és néha túl keményen játszó Vasas, hig­gadt, tervszerű játékkal el­hozhatta volna mindkét pon­tot. További eredmények: Fővá­rosi Autóbusz—Eger csehi 2:0, Miskolci Bányász—Debreceni Dózsa 2:0, Kazincbarcika— Somsály 3:0, Gyöngyös—Egri Honvéd 3:1, Sauhavökgy—D. GÖCS ÓUL Ez a helyzet a totóban 1. FTC—U. Dózsa 2. MTK—Komló X M 3. SBTC—Vasas 1 1:0 4. Pécs—DVSC X 0:0 5. Tatabánya—Győr 2 1:2 6. Szombah.—Dorog 2 1:0 7. Eger—DVTK 2 0:l 8. DEAC—Egyetértés 1 1:0 9. SZVSE—Kecskemét 1 2:0 10. Szolnok—Előre 1 4:0 11. Csepel Autó—Budai S. 2 •:1 12. Mosonm.—Oroszlány X 2:2 15. Győr MÁV—PVSK 1 14 mai műsora Kedd, augusztus M. Kossuth radio Plusz 34 fok árnyékban — Gyere már ki, Ede, megromlik minden ennivalóm! (Gerő Sándor rajza) II MOZIMŰSOR iiiimmimiiiimiimiiiiiiiiiiiiiiir BÉKE: augusztus 11-től 15-ig. — (szombattól—szerdáig). SZEM­TŐL SZEMBE. Üj izgalmas csehszlovák film. Előadások kezdete: fél 5 fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ: augusztus 14—16-ig. (keddtől—csütörtökig.) A FE­KETE ZÁSZLÖALJ. Díjnyer­tes csehszlovák film. Előadások kezdete: 4* 6; és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: • augusztus 10—15 (péntektől—szerdáig). LÁZA­DÁS. (SZÉLES VÁLTOZAT­BAN1). Nagyszabású színes, iz­galmas argentin film. Előadás kezdete; fél 6 és fél 8 órakor. SZÉLES VASZNÜ KERTMOZI: augusztus 9—14 (csütörtöktől— keddig). A VIHAROK BOLY­GÓLYA. Színes, fantasztikus szovjet film. Előadás kezdete: a jegyváltás­kor hirdetett időpontban. Ha azt akarja, hogy LAKASA ÍZLÉSES LEGYEN, FESTESSEN A NYÍREGYHÁZI SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLÖ Ktsz-szeL Nyírta tér IS. Telefon: 31—21 és 11—26. (2873) 8,10; Dallal, táccal a väag kö- rül — 8,50- A Gyermekrádió mű­sora. — 9,30: Dalok és hangszer­szólók. — 10,10: Könnyűzene. — 11,00: Élő világirodalom. — 11,20: Blrkás Lilian, Mátray Ferenc és Jámbor László énekel. — 12,1.). Tánczene. — 13,00 Paui Éluard: Versek a békéért. — 13,05; Ope­rettmuzsika. — 14,00; Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14,20: Beetho­ven müveiből. — 15,10; Magyar fűvósátiratok — 15,25; Ez nem tréfa. — 15,40: Kórusok. — 16.05: Megtudtuk, elmondjuk. — 16,25: Tánezene. — 17,15; Zenekari mu­zsika. — 18,05; Áz Ifjúsági Rá­dió műsora. 18,30: Fényes Sza­bolcs operettjeiből. — 19,06- A Szabó család. — 19,35; Lazarij Berman zongorázik. ’— 20,25: Tánczene. — 21,10: Tóbiás... Foly­tatásos rádió komédia. — 21,40; Aureliano Fertile énekel. — 22,15- Mai szemmel. — 22,30; Szórakozó tető muzsika. — 23,10: Zenekari muzsika. Petőfi rádió. 14,15: Könnyűzene. — is.l»; Darfur dombjai. — 15,25; Magyar nóták, csárdások. 16,05: Mozart művek. Elbeszélés. — 16,40: A hattyúnyakú liba. — 16,55; Tö­megdalok. — 17,15: Időszerű nem­zetközi kérdések. — 17,25- Zenei műsor. — 18,05: Népdalok, népi táncok- — 18,30; Aratástól az el­ső kenyérig — 19,05: Jan Cla­ude Pascal és Gécri Dorottya énekel —19,50; Vadászkalandjaim. 20,00: A MÁV szimfoniku­sok hangversenye. 21,10; Nyári egek alatt. — 21,45: Gyermekne- velés. 22,00; Gesualdő, a különös madrigálköltö. — 22,45. a feke­terigó. Regényrészlet. A televízió műsora. 18.20: Fimműsor kicsinyeknek. — 18,50: Fedezzük fel a Dunaka­nyart. 19,20; Orvosi tanácsok. —- 19.30; TV Híradó. — 20.00: Ha­mis alibi. Csehszlovák film. — 21.35-, Szép könyvek. — 22.05- Hí­rek és a TV Híradó ismétlése. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA Városaink falvaink életéből. — Zenés műsor hírekkel, tudósítá­sokkal, riportokkal. iTudatju^baráta^^^í^^T I nerőseinkkel, hogy drág I ó édesanyánk 1 *zv- SUTÁK mihalyn: I I lhunyt. Temetése augusz I tus 15-én fél 3 órakor Iesr I a ravatalozóból. Gyászoló gyermekei (296? 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom