Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-05 / 182. szám

HEINZ KRUSCHEL» Tábornok, te vagy az isten? ú LESZ-E MÉZEIM VAJÁN? Egy kezdeményesés göröngyös útja Süvít a* északkeleti Síéi, s bár szobámon kettős ablak van, mégis ériem. Sza- háiytalan időközökben eső­cseppek vágódnak a* ablak­üvegre, szeretem ezt a zajt, mert erősebb az ágyam fölött levő Geiger-szémlálócső egy­hangú kattogásánál. Szobámban egy sugárfertő­zését, tárgy van. Ez a tárgy én vagyok. Én, Billy O’Brien őr­mester, aki nem érzek semmit, ■aromi fájdalmat. De gondol­kozom, látok és hallok. Neon «okát látok. Fehér falakat, ágyam előtt egy félmagas ólom védőfalat, az ablakot, az esőtől nedves ablaküveget és egy vékony repkényindát, amely táncol az erős szélben. Nem tudom, mennyi az idő, a repkényinda a* órám. Még tíz levelet számoltam meg, rö­videsen mind lehull, s letelik az én időm is, az utolsó levél­lel meghal Billy O’Brien őr­mester. Tegnap meglátogatott a tá­bori lelkész. A hangja egyál­talán nem volt kenet teljes, vi­lágosan. acélosan csengett, szinte fájt. S a szavai is fáj­tak, amelyeknek pedig vigasz­talniuk kellett volna. „Isten örökkévaló, de az em­ber halandó, ezért ne is tu­lajdonítsunk neki semmiféle jelentőséget.” Jót hallottam, j<9l értettem, de beszélni már nem tudok. Ha megpróbálom, érzem, hogy fejambe száll a vér, elvörösö- dök, de csak valami hörgés hallatszik. Tehát a pilóta nem fontos... De hiszen ezt már tanultuk az egyetemen Is. Nyugodj bele a halálba, úgysem tudsz előle kitérni, feltétlenül utólér. Dü­hét ki parancsol a halálnak? kicsoda? Az isten? Az utolsó 'elderítő repülést Augsburg és Grönland között nem az is­ten rendelte el, hanem a tá­bornok. Ablakom előtt le­pergett egy levél. Még kd­’enc maradt. — Százhatvan- kétszer tetteim meg az Augs­burg és Grönland közötti utat. Huszonnégy óna az út, egy nappal és egy éjszaka. Az éjszakák rosszak voltak és veszedelmesek, mert fedél­zetünkön atombombát vittünk, két ólomhüvéllyel biztosított atombombát. Mindig minden simán bonyolódott Csak néha fordult elő, hogy a le­génység egyik-másik tagjának az idegei felmondják a szolgá- gtot. mint Tom Daisynek, aki ’e akarta dobni az izéket és 'd akart szállni- Meg keHett ö*öznÜTvk. Most valahol az y.pvesült Államok nyugati ré­szén él egy ideggyógyintézet­ben, ezt igy nevezik. Az indán egy parányi elsár­gult levél összezsugorodik, mintha védekezni akarna a pusztulás ellen. De semmi sem használ, leesik és nyolc levél marad. Minden megy a maga jól elrendezett, szükségszerű út­ién, sehol semmi játékos vé­letlen, minden az úr bölcs irányításával történik, így mondta a tábori lelkész. A szemem ég, szeretném lecsuk­ni, de már nem tudom, nincs bőr a szemhéjamon. Az utolsó repülés úgy kez­dődött, mint a többi. Kigurf- fottuk gépeinket a betonpályá­ra, egy földalatti felvonó fel­hozta a bambákat, acélkarmok megragadták és a gépbe, a bombateknőbe emelték a ter­het. A startolásnál észrevet- 'sm, hogy a gép könnyebb, min* máskor. Nem törődtem vele. Gyorsan elértük^ az elő­írt magasságot és rátértünk a szokásos útvonalra. Északra tartottunk s állandó összeköt­tetésben voltunk a reptérrel. Bekapcsoltam a rádiót, s fel­hangzott a friscói adóállomás dzsesszzenekara. Satchmo ját­szott Teltek az ótók, nem szá­moltat * Ábrándozom, a trom­bitaszóló végigbizsereg rajtam lágyan és szomorkásán — mint valami öreg anyóka jóságos mosolya.., A repkényindán még hat le­vél van, a szód erősödött, vadul pörgeti a kicsiny ágakat.., Amikor Grönland előtt meg­fordultunk, erős kimerültsé­get éreztünk. És szomjúságot, valami olthatatlan szaruját... Izgatószereket vettünk he, mint mindig, de semmi nem segített. George Bran ton, a távirdász hányt. Először hús- mérgezésre gondoltunk, azok a fickók ott a kantinban nem megbízhatók, elsősorban a sa­ját zsebükre dolgoznak. A vissaarepülés egy örökkévaló­ságig tartott. Néhány órával a landolás előtt belázasodtunk, s a szék­letünk vizenyőssé és véressé vált. Kín volt a repülés. Cso­dálkoztam, hogy a reptér olyan gyakran érdeklődik a rosszul- lét tüneteiről. Három órával a lan­dolás előtt WiKiam Asterhild- nek, a mechanikusnak vérezni kezdett a bőre. Abban a perc­ben már gyanítottam valamit... A repkényinda csupaszodik. Még öt levél vívja hasztalan küzdelmét— George Brantom- naik alig volt már ereje, hogy továbbítsa a reptérre a jelen­téseket A kezdeti kimerült­ség! állapotot heveny izgalmi állapot váltotta fel, mindhár­man fájdalmat éreztünk a má­junkban és rettegtünk, hogy 6oha nem érjük el célunkat. Én már tudtam, mit jelente­nek ezek a tüneteik. Néhány hónappal ezelőtt a kezembe került egy japán professzor írása. Egy tanulmány a sugár­fertőzésről, Amikor Asterhild- nél fellépett a bőrfelületi vér­zés, igazolva láttam sejtése­met: sugárfertőzés. Nem Kzóltam semmit, de eszembe jutott, milyen köny- nyű volt a startolásnál a gép. Lepergett az ötödik levél, hozzávágódott az ablaküveg­hez, majd eltűnt. A vihar csön- desedik, csak a Geiger-szám- lálócső recsegi borzalmas — lélektelen dallamát. Még négy levél... Augsburg előtt egy órával következett be a nagy krízis: George Branton kény­telen volt beszüntetni a rádió működését, tüdeje és hólyagja úgy fájt, hogy kínjában a föl­dön fetrengett. Reszkető kéz­zel tartottam a kormánykere­ket. Nem tudtunk beszélni. Utolsó eromegfeszí­téssel landoltunk az au ge­bürgt katonai repülőtéren. George Branton halott volt. Amikor kiemelték, az együk egészségügyi véletlenül a hajá­hoz nyúlt, s az csomókban a kezében maradt. William el­vesztette eszméletét. S én, amikor eszméletre tér­tem, már ebben az ágyban feküdtem. Az ablak előtt három levél járja haláltáncát... Meg kell halnom; William már nyilván halott, tizenöt évvel volt idő­sebb nálam, és odahaza Man­hattanban négy gyermeke vár­ja. Ordítani szerettem volna, amikor a tábori lelkész elme­sélte, hogy a tábornok rendel­kezésére, kísérletképpen az egyik repülőgépet csupasz vé­dőburok nélküli atombombák­kal kellett megrakni — de már nem tudtam kiáltani. Már nem tudtam ellene lázadozni, de a borzalom nyilván ott ült a szememben, az elképzelhe­tetlen borzalom, hogy embe­rek, amerikaiak, amilyen én is vagyok, testvéreiket, más embereket a kísérlet kedvéért a halálba űznek. Élő holttest vagyok. A lelkész azt mondotta, a tábornok is csak eszköz, a parancsok végrehajtója, de semmi esetre sem okozója a történteknek. Amikor istenről beszélt, szétroncsolt kezemet egymásra rakta és hangosan imádkozott, rémisztőén fagyos hangja belesüvített a fülem­be. „Megnyugvással veszem akaratod, nem zárom be az ajtót, hogy ellened védekez­zem, bensőmben nem él ve­led szemben harag, a tied min­den bizalmam. Nincs fensége­sebb irgalmasság, mint a te legmagasabb gondolkodásod.” Humanista vagyak, de eb­ben a pillanatban... meg tud­tam volna fojtani a tiszteletest. Megfojtani, mint egy veszeti kutyát... Miért? Miért? Miért? Még kőt levél. Még két le­velet ér az életem, két leve­let. A fából épült kicsiny tanyai ház meleg volt, és anyám keze úgy tudott simogatni, mint senki másé. Csak ne lett vol na a tiszt ece­tesnek olyan rideg képe... Isten a halál percében ma­gához szólítja a lelkeket. A nedves ablaktáblák mö­gött látom istent a táborinak képében. É6 elmosódva látom az utol­só levelet. Egyetlen levél. A szél elült. Jaj, csak ne kattog­jon ilyen hangosan a G-eiger- számlálócső', odakint csak esik, csak esik— Leukémiám ven, így mondták az orvosok, tehát va­lamiféle vérrák... Miért kell repülnünk? Hiszen senki sem akar megtámadni bennünket! A jóistennek olyan az arca, iránit a tábornoké, egy borzal­mas torakép. Tábornok, menj el előlem, látni akarom a levelet, a le­velet! Hol van a levél, hol az utolsó levél...!? Vegyétek le az arcomról a kendőt, hagyjátok a szívemet, tábornok, isten! Tábornok... te vagy... te_ vagy™ tehát... az isten? Az utóbbi évtizedben me- gyeszerte kisebh-nagyobh szán­dékok keltek életre, hogy he­lyi múzeumok létesítésével megmentsék az utókornak mindazt a tárgyi hagyományt, amely arra méltó. Tudunk róla, hogy e sok kezdeménye­zés közül legeredményesebb a nyírbátoriak törekvése volt, ahol ma már külföldön Is Is­mert, igen szép és értékes i anyagú múzeum van. Me­gyénk e mozffnlomszorű érték­mentő munkája sok külföldi érdeklődő, tudományos és kul­turális szakembernek feltűnt, követendő példaként vitték haza e gondolatot. Vaján áll egy várkastély, amely műemlékiként épp a kö­zelmúlt hónapokban nyert res­taurálást. A várkastélyhoz tör­ténelmi nevezetesség fűződik. 1703 és 1711-ben itt folytatott tárgyalásokat II. Rákóczi Fe­renc, a haza sorsáról. A vár­kastély sok Rákóczi, kuruckori emlékkel rendelkezett, ame­lyeket 1950-ben Sárospatakra, Buda,pestre és Nyíregyházára szállítottak. A várkastély kör­nyezete mindenképpen alkal­mas arra, hogy a tájegység­nek megfelelő, s főként a ku­rucok hagyományaira épülő múzeumot rendezzenek be az évszázados falak között. Ezért született a terv néhány lelkes vajai ember, pedagógus, párt- titkár, tanScsvezető közös aka­ratából, hogy visszakérik az elvitt emlékeket és a várkas­télyban valóban múzeumot lé­tesítenek. 19P1 október 9-én erre egy népfrontbizottsági ülés alkalmával határozat is született. A megye természe­tesen segíti a Vajatok elkép- zeüését, és helyesli minden múzeummal kapcsolatos fölöt- tes szerv is. A minisztérium múzeumi főosztálya js nagy támogatást nyújtana, ha... Ha időközben nem változik a va­jai községi vezetők elhatáro­zása. E szerint már nem mú­zeumot kívánnak berendezni a várkastélyban, hanem a köz. séfri tanács céljára akarják berendezni. Nem kívánunk beleszólni a vajai községi tanács szándé­kába, de hogy a tervük nem Szentlélek Bankja Nézd csak™ A mennyből hullt elém? Utcák és terek szegletén, Ml ez a tábla, ez a fény? — Szentlélek Bankja. — Mi lehet ott bent?... — Számvetés! Kamatozik a szenvedés! — Mi fűt ott bent?™ — Nyerészkedés! Szentlélek Bankja. — Mi készül ott? Miféle Üzlet? Aranyra ki veri kezünket? Nem félsz, hogy lesz ki érte büntet? Szentlélek Bankja? — Meddig szövődnek itt a szálak? Mily istent szolgálnak e várak? — Egyszer majd még e nép is lázad, Szentlélek Bankja! — Nem vonzza Péter lábfejei És fegyvert érint, majd keze! Szabadság lesz az istene, Szentlélek Bankja! És átlép majd a küszöbön, — Uralmat! Pénzt! — Rád így 'köszön, S világnyi nagv lesz az öröm, Szentlélek Bankja! Gereblyés László A Köznevelés című folyó­iratban ír Tamás István ezen a címen riportot Kemecséről és Tímárról. Kemecsén 37 cigánycsalád 197 tagja közül 72 analfabéta. 51 tanköteles gyerek közül 32 nem jár iskolába. A termelő­szövetkezetbe egyszerűen nem hajlandók felvenni a cigányo­kat A tapasztalat azt mu­tatja Kemecsén is, hogy a nem dolgozó szülők gyereked nem járnak iskolába sem. Vasmegyeien szorgalmasan dolgoznak a cigányok a téesz­helyeselhető, arról beszél az is, hogy ezután újabb tervük is született, bár ez sem mú­zeum létesítésére szól. Még­sem közömbös azonban a mú­zeum gondolata az egész me­gye, sőt az ország szempont­jából eem. Mit jelent egy jól berendezett tájmúzeum? Első­sorban kulturális központot. Bőséges ismeretanyagot mind az ifjúság, mind a felnőttek számára, Idegenforgalmi érde­kességet. És nem utolsó sor­ban egy olyan mozgalom ál­landó éltető elemét, amelynek hasznos szenvedélye — mint Nyírbátorban láthatjuk, — sok sok embert foglalkoztat, ifjat, öreget, értelmiségit, dolgozó parasztot egyaránt. S e moz­galom új és új értékekei ment­hetne meg, állíthatná nyilvá­nosság elé. Felmerült egy sza­badtéri múzeum terve is, a várkastély kertjének kapcsán. M't je'entone ez? Olyan tudo­mányos érdekességet, amely példátlan lenne vidékünkön, s külföldre is szólna. A szabad­téri múzeum keretében a vár­kastély kertjében állíthatnák fel a megye olyan egyedülálló értékeit, mint a túristvándi ví­zimalom, a vámosoroszi szá­razulatom, a tábori templom, s más megőrzésre méltó épít­mény, tárgyi emlék. Nőm kö­zömbös tehát a vajai mű* zrum gondolata, s ezért talán nem is egészen és kizárólag csak a vajatok gondja. De lesz-e múzeum Vaján? Megérik-e tetté a gondolat? (Slpkay) Egy ausztráliai lány — Joy Black — 1950-ben férjhez megy egy német származású fiatalemberhez, Stephen Mil­lerhez. Boldogan élnek, két lánykájuk is születik, amikor — 1960-ban Nyugat-Német- országba, Nyugat-Berlinbe lá­togatnak, ahol Mr. „Miller“ famíliája, a von Mahlerek előkelő nemzetsége lakik. Ho­gyan jön rá az életnek eddig csak kellemes felületeit isme­rő fiatalasszony, hogy gyilko­sok közé került. Hogyan döb­ben rá a világveszélyt jelentő neofasizmusra, — erről szól a nemrégiben hazánkban is járt ausztráliai írónő legújabb, a Kossuth Könyvkiadónál most megjelent regénye, amelyet Vámosi Pál fordított ma­gyarra. ben és szorgalmasan járnak a gyerekek is iskolába. Tímáron már megoldottnak tekinthető a cigányok helyze­te, mert törődnek velük, fog­lalkoznak velük. Dolgoznak. Új, egészséges lakásokat épí­tenek. Nem is csoda, hogy a meglátogatott harmadik osz­tályban jelen van mind a 7 cigánytanuló. Nem hiányoz­nak, jól viselkednek. Két község — azonos prob­lémákkal, de nem egyforma akarattal. Magyar sikerek a VIT művészeti vetélkedoj én Helsinki, (MTI): A VIT központjában pénte­ken este nyilvánosságra hoz­ták a fesztivál keretében ren­dezett zeneművészeti verse­nyek eredményeit. A fiatal mű­vészek vetélkedője szép ma­gyar sikerrel zárult. A VIT aranyérmét, a fesztivál leg­magasabb elismerését nyerte el Gyarmati Vera hegedűmű­vész, Mező László gordonka- művész, valamint a Magyar Állami Népiegyüttes tánckara Ezüstérmet nyert a VIT mű­vészeti versenyein Lene Jó­zsef énekes, bronzérmet ka­pott Antal Imre zongoramű­vész és Várnai Edit énekes. A magyar művészek közül el­ismerő oklevelet kapott Barlai Zsuzsa és Békás Janka éne­kes, Kovács Béla és Kovács Lóránt klarinét-, illetve fu­volaművész. A kitüntetettek érmeiket és okleveleiket szombaton vették át R vili 8 legkisebb televíziós készüléke Japánban szerkesztették meg a Világ legkisebb trau- zisztoros televíziós készülé­két, A készülék magassága 110 milliméter, szélessége 150 milliméter. Az új típus már az idén kapható lesz. Joy Black nem forradal­már, polgári, sőt nagypolgári környezetben nevelkedett, s a társadalmat irreálisan látó nézeteket, hamis előítéleteket is neveltek belé. De mégis csak a szabadabb, frissebb Auztráliábál jött egy, a po­rosz miiitorizmus minden vé­res „hagyománya"-t híven őrző család körébe, Nyugat- Berlin „előkelő" negyedébe, ahol alkalma van megismer­kedni a szervezkedő újfasizmus minden torz, az emberiséget, de a német népet is fenyegető megnyilvánulásával. Időbe telik, míg Joy szeme teljesen kinyílik. Férjét — aki eddig is irtózott a Mahlerek szellemétől, de nem volt bá­torsága végleg szakítani azzal — kiszakítja a náci rokonok gyűrűjéből és az önfeláldozó anya segítségével az egyik Muhler-unokát is magával vi­szi Angliába. Az írónő nyitna hagyja Joy és férje további sorsát, magatartását. Nem ál­lítja azt róluk, hogy menekü­lésükkel már a legtudatosabb, legokosabb antifasisztákká lettek. De ezek a rájuk nehe­zedő, átkos tradíciókkal le­számolni tudó emberek abban az irányban haladnak, ami felé sok, polgári származása és neveltetésú értelmiségi fej­lődik mostanában Nyugaton, még Nyugaí-Németországban is... Hogy a választék­KgZEN, VALLON HORDHATÓ BŐR ISKOLATÁSKÁK 65,— Ft-tól 135,— Ft-ig. DIAKTQLLAK 14,40 Ft-tól 56,— Ft-íg. PASZTEL IKONOK 3.— Ft-tól IP.— Ft-lg. ISKOLA KÖRZŐK 11,— Ft-tól 33.— Ft-íg. BŐRBŐL. FABÖL; MŰANYAGBÓL készült TOLLTARTÓK 5.80 Ft-tól 48,— Ft-ig. A PAPÍR- IRÓSZERBÓL­tojcban. Áruházakban ES FÖLDMŰVESSZOVET- KgZETI BOLTOKBAN. Látogatás két szabolcsi iskolában Képziiivészelnl! vázlatkönyvéből JK ÖNYVIBSIPOILC Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom