Kelet-Magyarország, 1962. augusztus (22. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-03 / 180. szám

Országos repülőnap ' Nyípesj'hazán Tóth József mürepülő-világbajnok bemutató repülése — Helikopter-bemutató — Ejtőernyősök kombinált és csoportos ugrása — Motorkerék­párosok akrobatikus gyakorlatai A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Megyei Elnök­sége komolyan készül az au­gusztus 12-én, Nyíregyházán sorra kerülő országos repü­lőnap lebonyolítására. Az elő­készületekből ítélve az ér­deklődő közönségnek feledhe­tetlen élményben lesz része, hiszen ilyen nagyszabású re­pülőnapot még nem rendez­ték Nyíregyházán. A repülőnap délelőtt 10 órakor kezdődik. Az ünnepi megnyitó befejeztével hat­száz méteres magasságból há­rom női ejtőernyős hajt vég­re bekötött ugrást piros, fe­hér és zöld színű ejtőernyők­kel. Igen érdekesnek ígérke­zik a hat darab Super Futár típusú vitorlázó repülőgép követési gyakorlata is. A re- pülőnap legkiemelkedőbb szá­ma Tóth József motoros mű- repülő-világbajnok szereplése lesz, aki Tréner gépével mu­tatja be a világbajnokság kö­telez^ műrepülő gyakorlatát. A közönség minden bizony- nyai sokat fog tapsolni az ej­tőernyősök kombinált ugrá­sának is, először három ejtő­ernyős hajt végre ugrást úgy, hogy szorosan összefo­gózva hagyják el a "gépet, s csak a nyitás időpontjakor távolodnak el egymástól, majd úgynevezett gulaugrást mutatnak be az ejtőernyősök. Ezeket a gyakorlatokat 2000 m. magasról AN—2-es gépből végzik. Érdekesnek és szóra­koztatónak ígérkezik a há­rom Master típusú gép ba- lonvadászata, valamint Pál Zoltánnak, a magyar műre- repülő-világbajnok csapat tag­jának egyéni műrepülése is. Ifjúság típusú vitorlázógép­pel végrehajtott műrepülést is láthatnak a nézők, vala­mint a közönségtől 100 mé­terre elhelyezett célkeresztre végrehajtott két-két fős cso­portos ejtőernyős oélbaug­rást Láthatják a nézők a világ- bajnokságon résztvett Fejes Péter, Katona Sándor és Fe­hér Miklós kötelék műrepü­lését. Mindhárman Tréner típusú géppel repülnék. Ugyanakkor a nézőközönség­hez közel — jól láthatóan — kerül sorra a helikopter be­mutató repülésére is. A mű­sor végén két darab AN—2-es gépből csoportos ejtőernyős ugrást hajtanak végre, s ez fogja bezárná a nem minden­napos sporteseményt. A bemutatón az egyes szá­mok közötti felkészülési szü­neteket motorkerékpárosok akrobatikus bemutatója, vala­mint a repülőmodellek gya­korlatai töltik ki. ■ A repülőnap megtekintésé­re külön autóbuszjáratokat indítanak a MÁV pályaudvar­ról és a Beloiannisz téri autó­busz állomásról. Rét labdarúgó szenzáció egy napén: Winterbottom lemon­dott, Del Sol a Juventusé Csütörtökön két nagy lab­darúgó-szenzációt röpítettek világgá a hírügynökségek, az egyiket Londonból, a mási­kait pedig Madridból. Winter- bottom, az angol labdarúgó- válogatott kapitánya lemon­dott, Del Sol, a Reál Madrid válogatott csatára pedig a Juventus játékosa lett. R FUCToszláp l'eréhpáros körverseny ötödik szaka­szának eredményei A jugoszláv kerékpáros körverseny szerdai, ötödik szakaszát — mint már jelen­tettük — Megyerdi Antal nyerte, míg Balaskó a 15., Horváth a 23.. Juszkó a 43. és Juhász a 49. helyre került. Az egyéni összetett ver­senyben a jugoszláv Skerl áll az élen (15:40,31 ó), hon­fitársa Valenesics és Sebe- nik előtt. A magyar verseny­zők közül Juszkó a 8. (15:45,09 ó.), s Juhász a 12. (15:46.66 ó.). Az összetett csapatverseny állása: 1. Jugoszlávia 47:03,32 ó., 2. Magyarország 47:13,35 ó, 3. Lengyelország 47:29,09 ó. A Kelet-Magyarországi Lo­vas Szövetség Kábán rendézte meg a területi lovasbajnok­ság II. fordulóját. A nyíregy­házi lovasok nívós küzdelem­ben sokszor ragadtatták tapsra i mintegy kétezer főnyi lel­kes közönséget. A díjugratási versenyeken nyíregyházi lo­vasoké lett a pálma, meg­nyerték a felnőtt és ifjúsági díjugratást, csapatversenyben pedig az A. és B. csapatunk is megelőzte Debrecen leg­jobbjait Eredmények: Ifjúsági díj­lovaglás: 1. Varga István (Debrecen), 2. Palicz István (Nyh.), 3. Gerda János (Nyh.). Pótló díjlovaglás: 4. Gerda János (Nyh.) Keverő nevű lovon. Kezdő és helyezetten lovak díjugratása: 1. Pádár Kálmán (Debrecen) Fikarc ni. 2. Borbély Béla (Nyh.) Csini­baba ni. 3. Palicz István (Nyh.) Dicső ni. Ifjúsági díj­ugratás: 1. Gerda János (Nyh.) Fenegyerek ni. 2. Csicska Ist­ván (Nyh.) Kevei’ő ni. Csapatverseny: 1. Nyíregy­háza A. csapata (Borbély, Palicz, Tóth) 12 hp. 2. Nyír­egyháza B. csapata (Kiss, Gerda, Kelenföldi) 16 hp. 3. Debrecen 19 hp. A KAPUBAN Egy kézilabdád naplójából Csendes, szerény fiú. A ké­zilabdázók csak „Cse- ló”-nak szólítják. Már tíz év óta tagja csa­patának. És mi mindent takar ez a tíz év! Megyei bajnokságok, osztá­Sporthírek A nyolcad döntő he jutott Nyíregyházi Spartacus férfi és női kosárlabda csapata szombaton és vasárnap ját­szik a továbbjutásért. Ezen a nyolcas döntőn résztvesz- nek a Csepel férfi és női, a Bp Orvosi Kar férfi (NB I-es) és a Fővárosi Kenyérgyár női csapata. A középdöntőbe a két első helyezett csapat ke­rül ☆ Előkészületi mérkőzéseket játszottak a szabolcsi labda­rúgó-csapatok. Eredmények: Kisvárdiai Vasas—Debreceni Építők 6:0 (1:0), Dombrád— Debreceni Dózsa 2:2 (1:1). ☆ Kettős nemzetközi mérkő­zést játszottak a Népstadion­ban. A Ferencváros—Slovan Nyitra együttesével játszott és l:0-ás félidő után 3:1 arányban győzött. A második találkozón az Újpesti Dózsa nagyszerű játékkal 4:2 arány­ban győzte le az osztrák baj­nok Austria együttesét. lyozók, hat város tornád. Mind megannyi feledhetetlen élmény. Amit a játékvezető nem vett észre 1957-ben az NB II. Keleti csoportjában szerepeit a csa­pat. Borsodban játszottak, és állandóan a hazai csapat tá­madott. Egyik labdájukat vé­dés közben a kapufa belső lapjához nyomta. Nem gól! S a szerencsés védés után a kidobásnál átemelte a gólvo­nalon a labdát, de a játék­vezető ezt nem látta. Milyen szerencse! Vagy ta­lán mégsem? A1 ester, cseréljen le! 1961-ben a hat város tor­náját veretlenül nyerték. A védés „nagyon ment”. A du­naújvárosiak ellen játszottak, s azok legjobb játékosa — Vitrédd — háromszor is csak a kapussal állt szemben, de Cseló mindháromszor jó ér­zékkel hárított. Vitrédi két­ségbeesetten szaladt edzőjé­hez és kérte: — Mester, cse­réljen le, nem tudok játszani! Számára ez többet jelen­tett, mint elismerés. Még megnyerhetjük Az eredmény 9:9. A mér­kőzésből alig két perc van hátra. Az ellenfél veszélyes támadást vezet. Gyors adoga­tás, aztán gólhelyzet. Már a hálóban láttuk a labdát, de a kapus bravúrosan védett. Az egyik néző megjegyezte: — Nahát, ez a gyerek ki­védi a szemüket! ★ így van ez. ha megy a já­ték. De mi van, ha „nem jön ki a lépés”? — Akkor a kispadról né­zem, és a Gyuszi véd — mondja szerényen Cselovszki László, a Nyíregyházi Mun­kás kapusa. Szereti a kézilabdát. Az üzemi bajnokság megindítá­sakor megszervezte a Kárpi­tos KTSZ csapatát Azóta is mérkőzésről mérkőzésre segíti őket, s nem kis eredménnyel: a bajnoki táblázat első helyét foglalják el. A nézők és sportolók egy­aránt szeretik, hiszen csapa­tának nemcsak alapító, de egyben egyik legsportszerűbb és legszorgalmasabb tagja is. Marik Sándor Kisvárdán rendezik a megyei ökölvívó-bajnokságot A Megyei Ökölvívó Szövet­ség augusztus 11-én és 12-én Kisvárdán rendezi a megyei egyéni ökölvívó-bajnokságot. A versenyen résztvesznek a Nyíregyházi ITSK, Nyíregy- I házi VS$, Mátészalka, Nyír- 1 bátor és a Kisvárdai Vasas legjobb ökölvívói. Ezen a bajnoíkságom állítják majd össze a szakvezetők a megyei ifjúsági és serdülő váloga­tott keretet, amely mérkőzni fog Hajdú-Bihar, Szolnok megye és Budapest váloga­tottjaival. Augusztus 12-én Három csoportban kezdődik az összevont labdarúgó-bajnokság Az elmúlt évekhez hasonlóan az új bajnoki évadban is beindul­nak az összevont járási bajnok­ság küzdelmei. Az eddigiekhez képest változás következik majd be, mert mindhárom csoportban 14—14-es létszámmal indul a baj­nokság, szemben a tavalyi 12-vel. Az irányítás is némileg változik, a kisvárdai és nyíregyházi cso­portokat nem a Megyei Labdarú­gó Szövetség, hanem az illetékes járási szövetségek intézik majd. A bajnoki nyitány időpontja mindhárom csoportban augusztus 12. Az alábbiakban közöljük a má­tészalkai és nyíregyházi csoportok sorsolását. NYÍREGYHÁZI CSOPORT; I. forduló, augusztus 12: Kemecse—Kótaj, Rakamaz—Hon­véd ASE, Gyulatanya—Ti szavas­vári, Vencsellő—Paszab. Tisza bér­céi—Nyházi Dózsa, Sóstóhegy— Gáva. n. forduló, augusztus 19: Gáva—Tiszabercel, Nyházi—Dó­zsa—Vencsellő, Paszab—Dózsaszöl- lő, Demecser—Gyulatanya, Tisza- vasvári—Rakamaz. Honvéd—-Keme- cse, Kótaj—Sóstóhegy. III. forduló, augusztus 28: Kemecse—Tisza vasvári, Rakamaz —Demecser, Gyulatanya—Paszab. Dózsaszöllő—Nyházi Dózsa, Ven­csellő—Gáva, Tiszabercel—Sóstó­hegy, Kótaj—Honvéd. IV. forduló, szeptember 2: Tiszabercel—Kótaj, Sóstóhegy— Vencsellő, Gáva—Dózsaszöllő. Nyházi Dózsa—Gyulatanya, Pa­szab—Rakamaz, Demecser—Keme­cse, Tisza vasvári—Honvéd. V. forduló, szeptember 9: Kemecse—Paszab, Rakamaz— Nyházi Dózsa. Gyulatanya—Gáva, Dózsaszöllő—Sóstóhegy, Vencsellő Tiszabercel, Honvéd—Demecser, Kótaj—Tiszavasvári, VI. forduló, szeptember 16; Vencsellő—Kótaj, Tiszabercel— Dózsaszöllő, Sóstóhegy—GyuLata- 1 nya, Gáva—Rakamaz, Nyházi Dó­zsa—Kemecse. Paszab—Honvéd, Demecser—Tiszavasvári. VII. forduló, szeptember 22: Kemecse—Gáva, Rakamaz—Sós­tóhegy, Gyulatanya—Tiszabercel, Dózsaszöllő—Vencsellő, Tiszavas­vári—Paszab, Honvéd—Nyházi Dó­zsa. Kótaj—Demecser. VIII. forduló, szeptember 30: Dózsaszöllő—Kótaj, Vencsellő— Gyulatanya, Tiszabercel—Rakamaz, Sóstóhegy—Kemecse, Gáva—Hon­véd. Nyházi Dózsa—Tiszavasvári. Paszab—Demecser. IX. forduló, október T. Kemecse—Tiszabercel, Rakamaz —Vencsellő, Gyulatanya—Dózsa­szöllő, Demecser—Nyházi Dózsa, Tiszavasvári—Gáva, Honvéd—Sós­tóhegy. Kótaj—Paszab. X. forduló, október 14: Gyulatanya—Kótaj, Dózsaszöllő— Rakamaz, Vencsellő—Kemecse, Ti­szabercel—Honvéd, Sóstóhegy— Tiszavasvári, Gáva—Demecser, Nyházi Dózsa—Paszab. XI. forduló, október 21: Kemecse—Dózsaszöllő, Rakamaz —Gyulatanya, Paszab—Gáva, De­mecser—Sóstóhegy, Tiszavasvári— Tiszabercel. Honvéd—Vencsellő, Kótaj—Nyházi Dózsa. mai műsora PÉNTEK, AUGUSZTUS 3. Kossuth rádió« 8,10- Tánczene. — 9,00: Tüske­vár. Regény folytatásokban. — 9,20; Operarészletek. — 10,10: Na­pirenden. — 10,15- Könnyűzene. — 11,00; A romfelügyelő. Regény­ismertetés. — 11,20: Kamarazene. — 12,15: Operettrészletek. — 13,00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról — 13,15; Zene­kari muzsika. — 14,08- Csilicsala csodái. Rádiójáték. — 15,10: Régi magyar dalok. — 15,30- A be­érkezés küszöbén. — 15,45; Szív küldi.. — 16,20- Periszkóp. — 16.40; Tömegdalok a bolgár rádió műsorából. — 17,15? ötórai tea. — 18.00: A budai Sándor-palo­tában történt. — 18.15: Bartók műveiből. — 18,45: A mikrofon előtt... — 19.00- Pénteken este. — 23,00; Operarészletek. Petőfi rádió: 14,15: Magyar nóták, csárdások. — 14.50; Kórusok. — 15,10: A jurták éneke. Versek — 36,05: Tíz perc a bíróságon. — 16,15: Opera- operetthangverseny. — 17,15; Fiatalok zenei újságja. — 17.40: Ifjú országjárók — 18.05: Könnyűzene. — 19.10; Irodalmi est. — 19,40 - Boda Eszter hang­versenye a stúdióban. — 20,10: Népi muzsika. — 20,35- Bemutat­ták... — 20.40: Könnyűzene. — 21,20: Századunk zenéjéből. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA Beregtöl—Biharig. — Szó­rakoztató muzsika. — Hírek, XII. forduló, Oktober 28. Rakamaz—Kótaj. Gyulatanya— Kemecse. Dózsaszöllő—Honvéd ASE, Tiszabercel—Demecser, Sós­tóhegy—Paszab, Gáva—Nyházi Dózsa, Vencsellő—Tiszavasvári. XIII. forduló, november 4: Kemecse—Rakamaz, Paszab— Tiszabercel, Tiszavasvári—Dózsa­szöllő, Kótaj—Gáva, Nyházi Dó­zsa—Sóstóhegy. Demecser—Ven­csellő, Honvéd—Gyulatanya. MÁTÉSZALKAI CSOPORT; I. forduló, augusztus 12: Szamosiangyalos—Mátéi ft&lkal VM, Mátészalkai VSE—Fehérgyar­mat Tsz, Nyírbogét—Jánkmajtis, Öpályi—Tyúkod, Kocsord—Nagy­dobos, Cégénydányád—Nábrád. Tarpa—Csenger. n. forduló, augusztus 19: Csenger—Cégénydányád, Nábrád —Kocsord, Nagydobos—Öpályi, Tyúkod—Nyírbogát, Jánkmajtis— Mátészalkai VSE, Fehérgyarmat— Szamosangyalos, Mátészalkai VM —Tarpa. III. forduló, augusztus 28; Szamosangyalos—J ánkmajtis, Mátészalkai VSE—Tyúkod, _ Nyír­bogát—Nagydobos, Öpályi—Náb­rád, Kocsord—Csenger, Cégény­dányád—Tarpa. Mátészalkai VM— Fehérgyarmat Tsz. IV. forduló, szeptember 2. Cégénydányád—Mátészalkai VM, Tarpa—kocsord, Csenger—Öpályi, Nábrád—Nyírbogát, Nagydobos- Mátészalkai VSE, Tyúkod—Sza- mosangyalos, Jánkmajtis—Fehér- gyarmat Tsz. V. forduló, szeptember 9: Szamosangyalos—Nagydobos, Mátészalkai VSE—Nábrád, Nyír­bogát—Csenger, Öpályi—1Tarpa, Kocsord—Cégénydányád, Fehér- gyarmat Tsz—Tyúkod, Mátészalkai VM—Jánkmajtis. VI forduló, szeptember 18: Kocsord—Mátészalkai VM. Cé- génydányád—Opálvi. Tarpa—Nyír­bogát. Csenger—Mátészalkai VSE, Nábrád—Szamosangyalos, Nagy­dobos-Fehérgyarmat, Tyúkod— Jánkmajtis. VII. forduló, szeptember 23: Szamosangyalos—Csenger, Máté­szalkai VSE—Tarpa. Nyírbogát— Cégénydányád, öpályi—Kocsord, Jánkmajtis—Nagydobos, _ Fehér- gyarmat Tsz—Nábrád, Mátészalkai VM—Tyúkod. VIII. forduló, szeptember 30. Öpályi—Mátészalkai VM. Kocsord —Nyírbogát. Cégénydányád—Má­tészalkai VSE, Tarpa—Szamosan­gyalos. Csenger—Fehérgyarmat Tsz, Nábrád—Jánkmajtis, Nagy­dobos—Tyúkod. Brumel nyerte a finn áliameinök tiszteletdiját Valerij Brumel, a szovjet magasugró világrekorder nyerte el Urho Kekkonen finn államelnök díját, ame­lyet a VIII. Világifjúsági Talál­kozó legjobb sportolója számá­ra alapított. IX. forduló, október 3« Szamosangyalos—Cégénydányád, Mátészalkai VSE—Kocsord. Nyír­bogát—Öpályi, Tyúkod—Nábrád* Jánkmajtis—Csenger, Fehérgyar­mat—Tarpa, Mátészalkai VM— Nagydobos. X. forduló, október 14: Nyírbogát—Mátészalkai VM, Öpá­lyi—Mátészalkai VSE. Kocsord— Szamosangyalos, Cégénydányád— Fehérgyarmat, Tarpa—Jánkmajtis* Csenger—Tyúkod, Nábrád—Nagy­dobos. XI. forduló, október 21; Szamosangyalos—Öpályi, Máté­szalkai VSE—Nyírbogát, Nagydo­bos—Csenger. Tjf-ikod—Tarpa; Jánkmajtis—Cégénydányád, Fe­hérgyarmat Tsz—Kocsord, Máté­szalkai VM—Nábrád. XIL forduló, október 2S. Mátészalkai VSE—Mátészalkai VM. Nyírbogát—Szamosangyalos, Öpályi—Fehérgyarmat, Kocsord— Jánkmajtis, Cégénydányád—Tyú­kod, Tarpa—Nagydobos, Csenger —Nábrád. XIII. forduló, november fe Szamosangyalos—Mátészalkai VSE, Nábrád—Tarpa, Nagydobos —Cégénydányád, Tyúkod—Ko­csord. Jánkmajtis—Öpályi, Fehér- gyarmat Tsz—Nyírbogát, Máté­szalkai VM—Csenger. II MOZIMŰSOR iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiiiiiiiiiimniiie BÉKE: augusztus 2—8-ig (cső­töktől—szerdáig) DARÁZS­FÉSZEK. izgalmas csehszlovák kémtörténet. Előadások kezdete, fél 5, #« 7 és fél 9 órakor^ GORKIJ, augusztus 2—8-ig (csü­törtöktől—szerdáig) RÁKÓCZI HADNAGYA. Nagysikerű szí­nes magyar film felújítása. Előadások kezdete; 4, S, és I órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÜ MOZIJA: augusztus 3—5-ig (péntektől— vasárnapig) Széles változatban FEKETE ORFEUSZ. Kápráza­tos színes francia, olasz film. Előadások kezdete: fél 6 és föl 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÜ KERTMOZI« augusztus 2—8 (csütörtöktől— szerdáig). A NAGYVÁROS ÖRÖMEI. Francia íilmvígjáték. Előadás kezdete: a jegyvál­táskor hirdetett időpontban. A P R Ó H I R DETÉSEK iimiiiimmiiiiiiiiiiir ÁLLÁS llllllltlIIIIIIIIIIIIMIIII’ Egy 14—16 éves fiút, lehetőleg nyíregyházi lakost kelmefestő és vegytisztító ipari ta­nulónak felvesz a Nyíregyházi Patyolat Vállalat. Jelentkezés Simái u. 2. alatt. (2788) tudósítások, nyék. riportok, esemé­Nagy gyakorlattal bíró KOZPONTIFÜTÉS SZERELŐKET, valamint vízvezeték­szerelőket önálló munkára felvesz az É. M Szabolcs megyei Építőipari Vál­lalat, Nyíregyháza, Széchenyi u. 43. (2776) VILLANYSZERELŐ ÉS SZIGETELŐ szakmunkást azonnal felveszünk. Építő és szerelő Vállalat Nyír­egyháza, Káliói u. 4. (2781) Az É. M. 44. sz. A1L Építőipari Válla­lat (Bp. V. Kossuth La­jos tér 13—15.) buda­pesti munkahelyekre azonnali belépésre felvesz kubikosokat vegyes munkára, kő­műveseket, ácsokat és állványozókat. Ta­nácsigazolás és mun­karuha szükséges. Munkásszállást biztosí­tunk. <2583) Buji Földművesszö­vetkezet vegyes ipar­cikk boltjába azonnali belépésre szakképzett boltvezetőt keres. A bolt árukészlete 500/m Ft. Felvételhez szak­munkád és erkölcsi bizonyítvány szüksé­ges. Bővebb felvilá­gosítást a földműves­szövetkezet irodahelyi­ségében adunk. Úti­költséget felvétel ese­tén térítünk (27600 IIIIIIIIIIIIIHI881HIIIIII EGYÉB «IIIIIIIIIIIB1IIIMIBIIIIIII1 12 kalapácsos új Zenit daráló áron alul eladó. Gál lakatosnál Gyüre. (2786) Palicz Mihály. Nyír­egyháza, Rókabokor 3. alatti lakos borjújának 612/1960. sz járlatle- velét elvesztette. A Nyíregyházi Városi Tanács VB Mezőgaz­dasági osztálya a jár- latlevelet körözteti és megsemmisíti. (2787) Juhász Pál nyírbog- dányi lakos 1950. évi születésű szürke he­réit lovának járlatle- velét elvesztette. A ló ismertető jele; bal nyakán 063, jobb nya­kán S. R. O. jelzés. A járlatlevelet a Nyír- bogdányi Községi Ta­nács VB • körözteti és egyben megsemmisíti. (2785) Balkány és Vidéke Körzeti Földműves­szövetkezet tulajdonát képező 1947 évi szüle­tésű szürke heréit ló járlatlevelét ismeretlen körülmények között elvesztette. A ló is- mertetőjele: bal hátsó lába kesely, homlokán csillag. Ugyancsak el­veszett 1950. születésű piros pely, heréit; nyakán 755 számjegy besütésű ló. A Balká- nyi Községi Tanács a, járlatleveleket körözi t.eti és egyben meg­semmisíti. (2789) Itt az ideje, hogy megunt régi bú­torát eladja. Jó pénzt ad érte a Bizo­mányi Áruház, Nyí­regyháza, Beloiannisz- tér 3. (2701) Nyíregyházi munkahét lyekre gyakorlattól rendelkező ács szakmunkásokat fel­vesz a Szabolcs megyei Álla­mi Építőipari Vállalati Nyíregyháza, Széche­nyi u 43. sz. (2790) HIRDESSEN a Kelet-Maoyarország hasabjaiu Nyíregyháziak nyerték a kábái lovas csapatverseny 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom