Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-14 / 163. szám

A HrnscsoT-beszéd és a TASZSZ-nyilatkozat visszhangja Berlinben Willy Brandt váratlanul engedékenységet mutat BERLIN, (MTI): Külföldi megfigyelők rend­kívül nagy fontosságot tulaj­donítanák a TASZSZ által ismertetett nyilatkozatnak, amelyben a Szovjetunió hi­vatalos körei csütörtökön vi­lágosan és határozottan kifej­tették a német békeszerződés megkötésével kapcsolatos ál­láspontjukat. Nyugat-BerUn uralkodó kö­rei és lapjai, a „frontváros” és a nyu­gatnémet rádióállomások különösen érzékenyen rea­gáltak a nyilatkozat eré­lyes hangú kitételére, amely szerint a Szovjetunió nem fog beleegyezni abba, hogy a három nyugati hata­lom megszálló csapatai to­vábbra is Nyugat-Berlinben állomásozzanak, s hogy a NATO-nak Európa szívében, a szocialista államközösségen belül, vagyis Nyugat-Berlin­ben továbbra is lehessen ka­tonai támaszpontja. A „frontváros” legtekinté­lyesebb lapja, a Tagesspiegel pénteken „figyelmeztető jel­zések” című vezércikkében fűz megjegyzéseket a TASZSZ-nyilatkozathoz. A vezércikkből kitűnik a hidegháború híveinek pá­nik félelme az esetleges külön békeszerződéstől. A lap „éberségre” int és azt jósolja, hogy „közeledik a konfliktus időpontja”. Hruscsov legutóbbi beszé­de némileg józanítólag ha­tott Nyu ga t-Berlin vezető po­litikusaira. Willy Brandt kor­mányzó polgármester, aki pénteken kezdte meg nyári szabadságát, elutazása előtt nemzetközi sajtóértekezleten visszavonulót fújt. Beismerte: a feszültség bizonyos fokú enyhüléséhez vezetne, ha Nyugat-Berlin hivatalos kö­rei közvetlen tárgyalásba kez­denének „Kelet-Berlin hiva­talos szerveivel”, vagyis az NDK hatóságaival. Eddig er­re nem mutatott hajlandósá­got. Brandt most már készsé­get mutat arra is, hogy az NDK „esetleg” Nyu- gat-Berlinben állítson fel olyan irodákat, ahol a nyugat-berlini lakosok be­nyújthatják az NDK fő­városba való látogatásra vonatkozó kérésüket. Ilyen irodák felállítását az NDK hatóságai már a múlt év végén javasolták, Brandt azonban mindeddig visszauta­sította ezt a kezdeményezést. A Német Demokratikus Ötévi fegyhúsra ítélték Otto Hunschet Bánii, (MTI); A frankfurti törvényszék több hetes tárgyalás után pénteken hirdetett ítéletet Otto Hunsche perében. Mint ismeretes, Hunsche SS-főro- hamosztag vezetői rangban Eichmann egyik szoros mun­katársa volt és vezető szere­pet játszott 1944-ben a ma­gyarországi deportálásokban. 3ár az ügyész életfogytiglani fegyházbüntetést követelt, a bíróság csupán „gyilkosság­hoz való segélynyújtás” miatt találta bűnösnek Hunschet és ötévi fegyházra ítélte, bele­számítva a büntetésbe a reckllnghauseni bíróság Hunsche ellen hozott korábbi ítéletét is. Miután a büntetés­be a vizsgálati fogságot is beszámítják, Hunsche másfél I év múlva szabadlábra kerül. Az ítélet kihirdetése után Wolf frankfurti föáLlamügyész kijelentette: „Egy olyan em­bert. mint Hunschét, aki ve­zető pozíciót töltött be Eich­mann osztályán, nem bűnse­gédként, hanem társtettes­ként kellene megbüntetni”. Köztársaság kormányköreiben nagy helyesléssel fogadták Hruscsov szovjet miniszterel­nöknek azt az új javaslatát, hogy a három nyugati hata­lom csapatai helyett norvég és dán, vagy belga és hol­land, valamint lengyel és csehszlovák csapatok állomá­sozzanak Nyugat-Berlinben, mégpedig az ENSZ zászlaja alatt. „Ez lehetővé tenné — jegyzi meg vezércikkében a Neues Deutschland, —- hogy felszámolják a nem­zetközi joggal ellentétes megszállási rendszert, amely a szocialista országok elleni NATO-támaszponttá változtatta Nyugat-Berlint”. n TflSZSZ nyilatkozata az Egyesült államok nukleáris fegyverkísérleteiről Mószkva, (TASZSZ): Az Amerikai Egyesült Ál­lamok elsőként, sok évvel a Szovjetunió elótt kezdte meg az atomfegyver-kiséreleteket, százával hajtotta végre a nukleáris robbantásokat, ame­lyek mindegyike a meglévő nukleáris fegyverek tökéletesí­tését és az új nukleáris fegy­verfajták "létrehozását szolgál­ja Ilyen körülmények között nemcsak az erkölcs és a jog, hanem az általános béke és a biztonság érdekei is meg­követelik, hogy utoljára a Szovjetunió hajtson végre nuk­leáris fegyverkísérelteket, — hangzig a TASZSZ pénteken közzétett nyilatkozata. Több mint másfél évtizeddel ezelőtt — hangzik a továb­biakban a nyilatkozat — az Egyesült Államok az első Dlgéria jövőjét nem szabad hitenni a régi pártok meddő játékainak Ben Khedda és Ben Bella az egység fontosságáról Ben Khedda, az algériai ideiglenes kormány minisz­terelnöke és Ben Bella mi­niszterelnök-helyettes, csütör­tökön két különálló tömeg­gyűlésen beszédet mondott. A két politikus az egység rend­kívüli fontosságát hangsúlyoz­ta. Ben Khedda Tizi Ouzouban a Kabil hegység körzetének központjában beszélt több mtnt százezer főnyi hallgató­ság előtt Csalódottak — Kisasszony, azért ezt nem hittük volna magáról!... Toncz Tibor rajza Nem tett említést a veze­tők közötti nézeteltérések­ről és nemzeti egységre, fegyelemre szólított fel, hangoztatva, hogy az algé- riaknak a nép jólétét szolgáló demokratikus államot kell felépíteniük. Ben Bella Oromban tartott beszédet. Ben Kheddához ha­sonlóan hangsúlyozta a nem­zeti egység jelentőségét. Ki­jelentette, ellenzi a személyi kultuszt és a kollektív veze­tés hívé. A kisebbségnek azonban még kell hajolnia a többség akarata előtt — tette hozzá. Hangoztatta, hogy Algéria jövőjét nem szabad kiten­ni á régi pártok meddő játékainak. Egy, fegyelmezett pártra van Szükség és az egység előtt majd meghátrálnak az ellen­forradalom erői — mondotta. Az algériai hivatalos körök várakozással tekintenek a ka­tonai körzetek parancsnokai­nak közelgő találkozója elé, remélve, hogy ezen a tanács­kozáson sikerül egységes arc- vonalat kialakítani. Egyes jelentések szerint újabb nyugtalanságot ész­leltek az algériai marok­kói határon. Az ALN egységei állítólag megtámadták az ott állomá­sozó marokkói katonákat. atombomba-kísérletekkel meg­hirdette az atomfegyverkezési verseny rajtját, sőt, mi több, az Egyesült Államok nemcsak kísérleteket folytatott e ha­lált hozó fegyverrel, hanem alkalmazta is azt Hirosima és NagasZakj japán városok békés lakossága ellen. Az emberek nem felejtették el és sohasem bocsátják meg ezt az emberiség ellen elkövetett szörnyű bűntényt, amelyhez hasonlót nem lehet találni a civilizált társadalom történeté­ben. A Hirosimában és N.aga- szakiban elégett emberek hamvai örökre emlékeztetni fognak erre a barbár csele­kedetre. A népek tudják, hogy az Amerikai Egyesült Államok, valamint Anglia, majd Fran­ciaország nem hagyta abba az újabb és újabb nukleáris fegy- verfajták megalkotását és ki­próbálását. A Szovjetunió ál­tal végrehajtott minden egyes atomfegyver-kísérlet csak vá­lasz volt a nyugati hatalmak cselekedeteire, az általuk vég­zett nukleáris fegyverkísérle­tekre, — hangsúlyozza a nyi­latkozat. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma ez év július 11-én nyilatkozatot tett köz­zé, amelyben suta kísérletet tett arra, hogy a Szovjetunió­ra hárítsa a felelősséget a* atomfegyverkezési verseny fo­kozásáért, ami pedig a NÄTO- hatalmak agresszív politikájá­nak a következménye. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériumának nyilat­kozata az első szótól az utol­sóig nem egyéb, mint a té­nyek dúrva elferdítése. A Szovjetunió már 1958-ban egyoldalúan megszüntetett minden nukleáris fegyverkí­sérletet és felhívta a nyugati hatalmakat, hogy kövessék példáját. A nyugati hatalmak erre hallatlan méretű nukleáris kísérletsorozattal válaszoltak, az óceánok óriási térségeit és számos szigetet a halált hozó fegyver kipróbálásának és tö­kéletesítésének lőterévé vál­toztatták. A nyugati hatalmak és el­sősorban az Amerikai Egye­sült Államok — hangzik be­fejezésül a TASZSZ nyilatko­zata — nem akarják megszün­tetni a kísérleteket és eluta­sítják a nemzetközi megálla­podás megkötésére vonatkozó tudományosan megalapozott javaslatokat, amelyek a nuk­leáris robbantások felfedezé­sére szolgáló nemzetközi esz­közök segítségével irányozzák elő az ellenőrzés megvalóal- tását. Súlyosbodott a politikai válság Peruban LIMA, (AFP). Mint ismeretes, Peruban hetek óta tart a politikai vál­ság azóta, hogy a június 10-én tartott elnökválasztások egyik jelöltnek sem biztosították a szükséges többséget és a kongresszus két házának jú­lius 28-ára összehívott együt­tes ülésére vár az új köztár­sasági elnök megválasztásá­nak feladata. Mint az AFP jelentette, Fernando Belaunde Terry, a népi akció jelöltje, — aki Torre után a legtöbb szava­zatot kapta — csütörtökön este a kormány megdöntését helyezte kilátásba .arra az esetre, ha az nem hajlandó Juan Landazuri Ricketts bí­boros elnökletével úgyneve­zett polgári bizottságot alakí­tani a június 10-i elnökvá­lasztásokon — Belaunde Ter­ry szerint — elkövetett visz- szaélések kiigazítására. A kormány az ultimátumot pénteken a hajnali órákban visszautasította. Az elutasító válaszra Belaunde Terry, aki Az angol textiloportörök- fifek nagy gondot okoz a ja­pán versenytárs. Ilyenkor ter­mesztésen az intézkedések egész sora követi egymást. Többek között a huszonnégy éves, kétségtelenül bájos An­gela Smith személyében meg­választották a Miss Pamutot és világkörüli toborzó útra küldték. A cipő és harisnya- gyárak először a legszebblá­bú nő címééri szerveztek ve­télkedőt, aztán áttértek a közvetlen reklámra, a Miss Ci­pő, a Miss Harisnya, sőt a Miss Tűsarok kiválasztására. A fehérnemű gyárosok nem maradhattak el, hát lett Miss Neglizsé, az optikusok a leg­vonzóbb szemeket keresik, és ígv tovább, mindenki a szak­máiéhoz legközelebb állót. Előfordulnak a versengés so­rán különös jelenetek is. A Riviérán, a gyümölcsfogyasz­tás fellendítésére, a szép Miss Limonádé pompázott, amikor Caiifornlábó) odaérkezett Ml6s Tin (magyarra fordítva: Miss Pléhdoboz}, aki fennen hir­dette. hogy szépségét kizáró­lag a konzerveknek köszön­heti. Nizzában egy estélyen a két kisasszony olyannyira képvisel' e megbízóit, hogy a szőke Miss Limonádé a sím szoros értelmében hajbaka- pott barna kolleganőjével. A vállalkozók elégedettek Vol­tak elvégre a botrány nem rossz reklám... A dolog odáig fajult, hogy a tápszergyárak szépségver­fi szépségűdet kulisszái mögött... senyt rendeznek háromhóna­pos csecsemők részére, s az angliai Lancashireben min­den évben Miss Rózsabimbót választanak — szigorúan öt éven aluliak közül. A csecse­mők nem sokat törődnek az effajta mulatságokkal, de a valamivel nagyobb gyerme­kekre már elszomorító hatást gyakorol mindez. Allisen Hol­den ötesztendős kislány az angliai St. Anne-ból, amikor a riporterek megkérdezték tőle mi akar lenni, ha - felnő, vá fiacskáját vohogatva felel­te: „Szépségkirálynő...” Szülei egyenesen nevelik erre, min­den elképzelhető versenyre benevezték, s a valóban szép kislány öt alkalommal nyer­té el az első helyezést. Ezt a nevelést látva, a Daily Mir­ror tudósítója megjegyezte, hogy a kislányba máris dupla adag hiúságadagot oltottak. S amikor valaki azt mondta, hogy ezzel a kislánnyal már nincsenek gondjai a szülők­nek, jogos gúnnyal fűzte hoz­zá: inkább a kislánynak nincs gondja szüleivel... A politika beleszól Az élmúlt esztendei Page­ant alkalmából az üzleti szem­pontok mellett a politikai ér­dekek is előtérbe kerültek. Pontosabban: a kettő nagyon jól megfért egymással. Hiába volt esélyes Misa Anglia, Miss Amerika és Miss Olaszország, váratlanul a német Marlene Schmidt-et ajándékozták meg a koronával, a velejáró ötezer dollárral s a földkörüli kirán­dulással. A huszonnégy éves Schmidt kisasszony ugyanis eredetileg a Német Demokra­tikus Köztársaságban, Hallé­ban tanult ösztöndíjjal az egyetemen, de azután külön­böző Ígéretekkel rávették a disszidálásra. A berlini Vál­ság idején, mondanunk sem kell milyen „sikk” volt egy német Miss, méghozzá Kelet­ről. így azután egyszerre hir­dethette a Colgate fogkrémet és a nyugati hatalmak német politikáját. Lemaradt ver­senytársnője a temperamen­tumos Miss Olaszország pedig kifakadt: „Ebbe is belekever­ték a politikát, lett Volna az a Marlenn svéd, ügyet sem vetettek vólná rá...” Időnként legendák szövőd­nek: ennek Is sikerült, annak is, hátha újra rámosólyog a szerencse Valamelyik induló­ra. És é2rék tódulnak a szép­ségversenyekre. Valóban akadtak és akadnak kárrié- iék Is. 1947-ben egy Giana Loris nevű húszéves lány lett Olaszország kameválkirálynő- je —» ma Gina Lollobrigidá- nak hívják. Az egyik Mise Franciaországot Aga kán vet­te feleségül, a világ egyik leggazdagabb embere, akinek súlyát az izmaelita szekta arannyal mérte. Néhányan eljutottak Hollywoodig, a filmgyárak epizódszerepeiig, sőt a római szépségverseny második helyezettje nagy szí­nésznő lett: Sophia -Lohen. Nem lesz mindenki Lollobrigida Ha azonban mérleget vo­nunk, nagyon keveseknek si­kerül, és nagyon sokaknak rtem. Kevesen lesznek Lollo- brigidák.., Annál többen zökkennek ki életük rendes kerékvágásából, s ha egyszer elkapta őket a könnyű élet hajtószíja, ritkán van vissza­út. Az elpő német szépség- királynő papírvirágokkal jár asztalról asztalra a müncheni bárokban. Carolina Otero, ahogyan nevezték a szép Otero, Párizs nagy sztárja hozzászokott a „nagyvonalú­sághoz” és egyetlen éjszaka eljátszotta egész vagyonát a mónte-carlói játékasztalnál. Az 1949-bén megválasztott Földkerekség Szépe kimerült­ségében idégróhamot kapott és vllágkörüli útja közepén kiugrott a negyedik emeleti száfiodaablakból. CRt zúzta halálra magát a párizsi álom- boulevard kövezetén. Többen közel-keleti és dél-amerikai lánykereskedőknél végezték. S a már idézett példák Hanni Ehrenstrassertől Ingeliese Bo- dinig... Slaughtar asszony természe­tesen magyarázattal szolgál: „Minden szakmának vannak munkanélkülijei, minden szakmában előfordulhatnak üzemi balesetek. Miért hiá­nyozzanak ezek a szépség­iparból? Tragédiák is akad­hatnak”. Vagyis, ahol üzlet van, nincs helye érzékenység­nek. Különben Is ki törődik a .tavalyi hó”-val? Hiszen már ütik a nagydobot, folynak az alkudozások a kulisszák mö­gött, közeledik az újabb Pa­geant. Jönnek a csillogó na­pok, s utánuk a szomorú, el­rontott évek. (Védé) a több mint százezer lakosú Arequipában ütötte fél „fő­hadiszállását" utasítást adott hívednek, hogy emeljenek ba­rikádokat. Az AFP jelentése szerint a városban megkezd­ték az útburkoló kövek fel­szedését. Belaunde Terry közben bejelentette, hogy „pártja riadókészültségben várja a további fejleménye­ket” és megismételte a pol­gári bizottság megalakításá­ra irányuló követelését. Ugyanakkor az országos vá­lasztási bizottság a 24 megye közül 19-ben jóváhagyta á választási eredményeket, köz­tük olyan megyékben is, ahol a népi akció választási csa­lásra hivatkozva az eredmé­nyek megsemmisítését köve­telte. A perui fegyveres erők pa­rancsnokai a péntekre híra­dó éjszaka közös közlemény­ben hangsúlyozták, hogy a június 10-1 választásokon „sú­lyos szabálytalanságok eltor­zították a népakarat kifejező­dését”. A közlemény szerint a fegyveres erők „egyetlen je­löltet sem támogatnak, csu­pán az országos választási fci- zo+tság csalárd manőverezé­seit óhajtják leplezni”. Végül az Apwa népi párt és az Odria tábornok — a harmadik legtöbb szavazatot kapott elnökjelölt — vezette konzervatív szövetség közös közleményben jelentette bé, hogy a két párt veiétől ta­nácskozást folytattak ■ „olyan alarelvek kidolgozására, ame­lyek a nemzeti egység létre­hozásává! véget vethetnek a politikai feszültségnek”. íz indoké?—holland bizalmas tárgyalások Ismét megkezdődtek Indo­nézia és Hollandia megbízott­ja között a titkos tárgyalások a nyugat-iriánj kérdés békés megoldásáról. A tárgyalásokat Washington környékén tart­ják meg nem nevezett he­lyen. Indonéziát Malik moszk­vai nagykövet, Hollandiát pe­dig Van Roijen, Hollandia Washingtoni nagykövete kép­viseli. Közvetítőül” jelen van Bunker nyugalmazott ame­rikai doplomata, akit ezzel a feladattal U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára bízott meg. 1962. július 14. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom