Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-14 / 163. szám
Várják a gabonát a vásárosnaményi terményforgalminál (Munkatársunktól.) Húsz gabonaraktár üres gyomra várja a friss terményt. Rend, példás tisztaság. A fehér mész illata terjeng a magtárakban. Sorra- járjuk őket Varga Péterrel, a Terményforgalmi Vállalat vá- sárosnaményi kirendeltsége vezetőjével. — Befogadóképességük 600 Vagon. Meg is telnek raktáraink. A vállalat becslései szerint különösen jónak mondhatók az intenzív búzafajták. Míg a hazai búza átlag 8,2 métermázsát ígér, addig a Bezosztája I. IS,4 métermázsát holdanként. Mindent összevetve a búzatermés jobb lesz, mint az ötéves átlag. — S hozzáteszi: — Persze a járás terméseredményéről beszélek. A rozstermés körülbelül megközelíti, vagy egybeesik az ötéves átlaggal. Érdemes elgondolkozni Varga elvtárs szavain... Hiszen a terményforgalmi munkája nem csupán abból áll, hogy begyűjtse a megtelt gabonaféleségeket. Rendkívül sokat tehetnek a jófajta, magas hozamú gabonák terjesztésében, általánosításában. Ehhez természetesen megfelelő mennyiségű vetőmagra van szükség. — Ez a munka eddig is egyik fontos teendőnk volt — mondja Varga. — Az idei zíven termő külföldi búzafajtát és 23 vagon Bánkutit fogunk tisztítani. Tehát a jövő évre még több magashozamú vetőmagot biztosítunk. A két vetőmagtisztítónál időzünk és figyeljük Halóka Gyulát, aki most végzi a karbantartási munkák befejező részét. Szerelget, próbál, vizsgál. Régi ismerősei ezek a masinák. Minden évben ő készíti őket elő az új Vetőmag fogadására. — Sok éven át probléma volt a zsákhiány. Ma már biztosítottunk zsákból is, ponyvából is megfelelő meny- nyiséget. Felvásárló gárdánk — összesen tízen — ugyancsak felkészült az átvételre. Speciális és tizedes mérlegeink is kijavítva, hitelesítve készen állnak. Látom, még a macskabejárókról sem feledkeztek meg. Csúfos kudarc vár a dézsmáló kártevőkre, ha megpróbálnak kenyerünkhöz nyúlni. TUDOMÁNYOS KÜZDELEM > a pulyka 99dur vasába“ a liba 99monogámiája66 ellen es Néha egészein furcsa feladatokat állít a tudományos kutatók elé — az állatok sajátos családi élete. Mostanában a szárnyasok különös szokásai késztették új módszerek kidolgozására a Kis- állattenyésztő Kutató Intézet munkatársait. Az egyik új eljárás, amit már sikerrel alkalmaznak is, a pulykák mesterséges megtermékenyítése. A baromfitenyésztésben az állatok szaporításának ez a módja még vetőmagtisztítási tervünk is ! szinte egyedülálló, s megöl- példa erre: 73 vagon inten- I dása igen bonyolult feladat. A Kecskeméti Konzervgyárba Őrből is szállítanak megy- gyet, Képünk: a szállítás egy mozzanatát örökítette meg. Hammel József felvétele Szükség Volt azonban rá, mert a pulykakakasok, főleg a nagyüzemi állományokban, gyakran „megsértik” a nőstényeket: kitépdesik a tolláikat és felsébzik a bőrüket. Az így meggyengített állatok persze lassabban híznak, kevesebb tojást adnak. Amióta a kakasokat külön tartják, a nősténypulykákat mesterségesen termékenyítik meg, sokkal egészségesebb az állomány, a tojásokból pedig éppen annyi és ugyanolyan egészséges Utód kel ki, mint azelőtt. A liba is a baromfiak csa- | ládjába tartozik, s ezért meglepő, hogy az ő számukra tulajdonképpen ellenkező ok miatt kell a kutatóknak ki- dolgoaniok a mesterséges megtermékenyítés módját. A vadlibát hatezer évvel ezelőtt domesztikálták Ázsiábah, de az így kialakult új állatfaj, az ízletes Húsú, májú, fehér liba azóta is megőrizte távoli őseinek egyik szép tulajdonságát. A vadlibát a kínaiak a házastársi hűség jelképének tartják, s a szelídített utód még ma is erősen monagdm. hajlamú. Ez, a háziállatok körében egyedülálló, s tiszteletreméltó tulajdonság azonban az állattenyésztők számára igen káros. Egy gúnár mellett ugxjanis legfeljebb há- tom-négy tojót lehet tartani, de rendszerint így is csak az egyiknek a tojása fias, vagyis csak ezekből lehet utódokat kikeltetni. Ha a libáknál is bevezetik a mesterséges megtermékenyítést — a kutatók egyelőre még keresik a megfelelő eljárást — akkor kevesebb gúnárt kell majd tartani, Hogyan arathatunk gyorsabban ? A kombájnok jobb kihasználása A* alábbi cikket szövet kombájngyár mérnöke irta, aki jelenleg a kombájnok munkáját tanulmányozza megyénk viszonyai között. A megyében lévő gépi arató berendezések —' kombájnok, aratógépek — a gabona aratásának mintegy negyven százalékát tudják elvégezni. Ésszerűsítéssel azonban növelhetjük a gépi aratás arányát, és sikerül a nehéz kézi aratás egy részét levenni a termelőszövetkezeti tagok válláról. Hogyan ésszerűsítsünk? Erre csupán egy példát említek, amelynek valóra váltásával több ezer holddal növelhető a géppel való aratás aránya. Szabolcs-Szatmár- ban 171 darab SZK—3 típusú kombájn áll rendelkezésre. E szovjet kombájnok felépítése olyan, hogy az ürítést a maggyűjtő ládából egy végtelen csigaszállító végzi. Ürítése üzemközben történhet úgy, hogy a traktor pótkocsija egyvohalban halad a dolgozó kombájnnal. Az üzemközbeni ürítés azért szükséges, mert ezzel drága időt takaríthatunk meg. Egy kombájn naponta 150— 300 mázsa magot csépel el. Ehhez mintegy 15—25 ürítésre van szükség. Ha a kombájn állva végzi az ürítést, egy-egy alkalomra 8—10 perc idő szükséges. Ez egy kombájnnál napi három, óra kiesés a munkából. Százhetvenegy kombájnnál már 513 óra a kiesés, amelv napi tízórás műszakot számolva ötvenegy kombájn egynapi teljesítményének felel meg. A kiesett idő alatt kombájnjaink 700 hold gabonát tudnának learatni. Az előbbi számítások alapján — tizenöt napos aratási idényt véve figyelembe — 10 500 hold gabona kombájnaratása válna lehetővé azáltal, hogy nem állva, hanem munka közben végeznék el a termény kiürítését. Azt hiszem, hogy a termelőszövetkezetek elnökei, mezőgazdászai elgondolkodnak a fentieken, és megfogadják a tanácsot, mert a menet közbeni ürítés végrehajtása lehetővé teszi, hogy 15—20 közepes tsz gabonaterületének megfelelő mennyiségű kalászost — a régi módszerrel szemben — még kombájnnal arathassanak le. Jurij Kovtun komb á j n-mémök 27 000 vasira tojótáp Az utóbbi években nemcsak a nagyüzemi baromfi- telepeken, de a háztáji gazdaságokban is népszerűek lettek a gyárilag készített baromfitápok s közülük is elsősorban a tojótáp. A fokozódó igények kielégítésére az erőtakarmánygyárak és keverő üzemek az eredetileg előirányzott mennyiségen felül az idén 1000 vagon tojótápot készítenek, illetve hoznak forgalomba. Mint a Földművelésügyi Minisztérium Takarmány gazdálkodási Osztályán tájékoztatásul közölték, a tudományos kísérletek alapján összeállított takarmány-koncentrátum rendszeres etetésével a tyúkok tojáshozamát átlagosan 30 százalékkal lehet növelni, ugyanakkor a takarmányozás költsége — a korábbi etetési és tartási móddal szemben — 20—25. százalékkal csökken. » lljabb lendülettel szervezik a Kelet-Magyarországot Az elmúlt hónapban végzett szervező és felvilágosító munka eredményeként több mint kétezer új előfizetővel növekedett a „Kelet-Magyar- ország” olvasótábora. Ez az eredmény igazolja: a dolgozók szívesen rendelik meg és Olvassák a párt megyei lapját, ha ennek jelentőségéről többször is beszélnek a népnevelők. A június hónapi szervező, felvilágosító munka eredményei és hiányosságai figyelembevételével született tneg az a döntés, hogy megyénk mihdefi községében — követve az újfehértói példái és módszert — sajtószervezési agitáciös napot kell rendezni. Az elmúlt hétén 5 járás községeiben keltett, s ezen a héten ismét öt járás községeiben kell megrendezni az agitóciós napokat. A a megyei sssántóversenyt (Munkatársunktól). AZ idén augusztus 18-án, szombaton reggel 8 órai kezdettel, a Gyulatanyai Állami Gazdaság területén mérik ösz- sze tudásukat, ügyességüket a traktorosok. Minden járásból a járási szántóversenyek legjobb 3 versenyzője nevezett be a megyei döntőre. Tizennégy tagú bizottság értékeli a szántás minőségét. Ezenkívül 3 fős mélységmérő bizottságot is létrehozott a tegnap megalakult megyei szántóversenyl szervező és rendező bizottság. A megyei vetélkedőn minden traktorost 3 rendező segíti majd az előkészületekben. A megyei verseny legjobb három felnőtt és egy ifjúsági helyezettjét értékes jutalomban részesítik, A megyei szán tó ve1 élkedé? legjobbjai ré3zt vesznek majd az országos döntő versen yen. Ónodvári Miklós A ÉÁKGA DOSSZIÉ iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiniiiiimiiiiiiiiiiiu, iniiiii XII. Mr. Rogger elmosolyodott. — Ez is... az is... Alápo- sen ki kell próbálni. Minden oldaláról. De ettől függetlenül semmi nem ment bennünket annak állandó szemmel tartásától, hogy Ígéreteinkben csak lassan haladjunk előre Ezredes, maga rögtön egy svájci klinikát Ígért. Toronyórát lánccal. Ez nem volt helyes. Túlzásba viszi bőkezűségét. Ha így halad, szétosztogatja az Egyesült Államokat. Gondoljon arra. hogy mi marad nekünk? Nem igaz. A bárszekrényhéz lépett, töltőt*, magának és felhajtotta az italt. — Velem viszont szűkmarkú. Mohdia. miért nem tart jobb i áit? Elhúzta a bordó fitegön vt r fal elő*?. Térkép vált láthatóvá. Töprengve szemlélte. 2 július 14. — A patkány-akció befejezése égetően sürget. Engem állandóan eredményért gyötörtelek, de ezen a ponton képtelenek vagyunk előbbre jutni. Nyár óta három emberünk bukott le. A magvar elhárítás ördögien dolgozik. Ezit én mondom magának, ezredes. Nem muszáj másnak elmondania. Tudja, mi történt a 127-essel? — Lebukott? — Le bizony. Pedig a legei őse bb emberünk volt. Úgy bíztam benne, mintha a saját fiam lett volna. S mégis: ez az ökör felmászik egy református templom tornyába. A harangozóval paktált ösz- sze, de az első adását bemértek. Úgy szedték le, mint a fiatal galambot a fészekből. Nos, mikorra várható az orvos munkába állítása? — Ez egy kicsit öntől is függ. — Hogyan értsem? — Pénzre van szükség. — Rendben van. Egyelőre | kétezre, utalok. Ezt előleg- j be. A lány mennyit kap? Körner gúnyosan elvigyo- rodott. — A félét annak, ámít Ígértünk... — Yes. Maga tudja, csak aztán kJ ne szaladjon a kezünkből. — Azt hiszem, éppen ezzel tartjuk fogva... Mind a ketten nevettek. Mr. Rogger közben visszarántotta a térkép elé a bordó függönyt és leült szemben az ezredessel. — Képezzék ki ezt az embert minél hamarabb, minél gyorsabban. Minden erőt a patkány-akció lebonyolítására kell összpontosítani. Mit gondol, használható lesz az orvos? — Azt hiszem, igen. — Süsse meg! — gurul méregbe a ffihök. — Igén, vagy nem? — Ezredes úr... az utóbbi időben néhány használható emberünk vált használhatatlanná. Ön is erről beszélt az imént. — Már pedig — Mr. Rogger türelmetlenül csapott az asztalra — a patkány-akciót mindenáron végre kell hajtani. ötvenezret kapunk érte. Érti, Körner: ötvenezret, s nekünk nem kell felmászni a toronyba, ahonnan könnyen leszédülhei az ember, hehe- he... Alig egy árnyalatra Körner is elmosolyodott. Mr. Rogger mélyet szippantott szivarjából. Ismét a bárszekrényhez lépett, töltött magának és ivott. Ujjávai idegesen dóbolt az üres pohár szélén. — Nem szabad az orvost abban a hitében hagyni, hogy szolgálata milyen fontos nekünk. Éreztetni kell véle, hegy mi teszünk jót neki, ha véglegesen átmentjük Ausztria területéről. Ki kell éhez- tetni. Ért engem, ezredes? Ki kell éhezhetni, hogy térdenáll- va könyörögjön a munkáért és vegye megtiszteltetésnek a megbízatást. Erről jut eszembe: jöjjön velem ebédelni. Pokolian megéheztem. Már indúltak amikor nyílt az ajtó. Elza lépett be. Mosolyogva fogadták. De csakhamar areukra fagyott a mosoly. Elza alig tudva leplezni felindulása gát. — Ezt jól elrendezték! — Mit Elzácska? Mind a két ember csodálkozó arccal meredt rá. — Karácsony est e fej beverni és elrabolni valakit — mondta és érezte, hogy a füle tövéig elpirul. Körner elsápadt, ekkora vakmerőségre Mr. Rogger sem számított, Volt már rá eset, hogy Elza alaposan megmondta valamiről a véleményét, olykor örült is ennek, mert Elza éleslátása sok rejtett hibára hívta fe' a figyelmet. De ez a kritika kellemetlenül érintette. Utóvégre, hogy jön ahhoz ez a lány, hogy a dolgaikba avatkozzék! Voltaiképpen pedig Körner előtt szégvelte magát, hiszen az orvos elrablását Mr. Rogger dolgozta ki. amelyet először Körner sem helyeselt. Elza kijózanodott, bánra, hogv berontott, nem számító t rá. hegy Mr. Roggert is ott találja. — Sajnálja, kisasszony? — kérdezte Mr. Rogger fagyosan. — Más elbánást érdemelt volna — felelte Elza. — All right! — kiáltott az ezredes —, csak ennyi a baj? Akkor magára bízzuk. Jöjjön velünk ebédelni, Elzácska! A gépkocsi a ház előtt állt. Kömer ült a volánhoz. Mr. Rogger Elza mellett foglalt helyet. Az úton a járókelőket figyelték nem beszélgettek. Mr. Rogger csak a leves után szólalt meg: — Van egy jó hírem az ön számára — mondta Elzához fordulva —, ismét Bécsbe utazhat. Oda mindig szívesen ment... A válasz mindkettőjüket meglepte. — Jobban szeretnék ittmaradni... — Ahogy gondolja— felelte elmélázva Mr. Rogger. (Folytatjuk) csengeri járásban — a járási pártbizottság jó irányításával — csupán néhány nap alatt 85-ről több mint négyszázra emelkedett a helyi lap megrendelőinek száma. Balkányban, ahol az elmúlt hónapban szinte semmit seat tettek, különösen az állami gazdaságban az olvasótábor növeléséért, a bírálat utón lényeges javulás történt! 25 új előfizetője van a megyei lapnak, s az állami gazdaságban ötven előfizetőre számítanak, Máriapócson az elmúlt héten 35 új előfizetőt szerveztek, élen Dankó Ferenc postamesterrel, Pócs- pettiben kilencet Szigetfalvi elvtárs Hathatós segítségével. A tiszalöki járásban Is eredményes volt az agitáció: Ti- szadobon 24, Tiszadadán 30 előfizetés történt. A bakta- lórántházi és nyíregyházi járásokban azonban csak egyes községekben rendeztek szervezett agitációt, kevés eredménnyel. Egyes megyei intézményekben, az elmúlt hónapban elirt s teljesített feladatok Után ebben a hónapban újabb sikereket értek el. A MÉK-nél, előirányzatuk teljesítése után most ismét 12-vel növekedett a megyei lap olvasóinak száma. A KISZÖV, ahol az elmúlt hónapban szinte semmit sem tettek az előirányzat teljesítéséért, a birálat után 132 új előfizetővel növelték a párt megyei lapja olvasótáborát Eredm -n ve sen dolgoznak Zsurakovszki Mihály és Cimbalmos István elvtársak. Az erdőgazdaságban néhánv nap alatt 30, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál 48, a Húsipari Vállalat 20 darabos előirányzatával szemben az utóbbi napokban ismét 27, a MOKÉP 33 és a Gépjavító Vállalatnál 19 új előfizetőt biztositottak. Azonban a tűzoltók, a dohánygyár, a Vd- rosgazdálkodási Vállalat,, a népművelési osztály, a megyei tanács, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága, a ruhagyár, a cipőgyár, a Termény forgalmi és Malomipari Vállalat, az Állami Áruház, a Népművészeti és Háziipari Szövetkezet, a T1TÁSZ, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, az Építőipari Vállalat és még néhány helyen, mint megyei szervek részére megadott irányszámokból szinte semmit sem teljesítettek, illetve egyes helyeken nem ösz- szegezték az eredményeket. Kisvárdán néhány nap alatt mintegy 140 előfizetés történt a megyei lapra. A kisvárául példa pedig bebizonyította: lehet eredményesen dolgozni, csak minden községben jól kell megszervezni a munkát. Amelyik községben az elmúlt héten nem rendezték meg a sajtószervezési agitációt, pótolni kell ezen a hétén a mulasztást. Az e héten soron következő járásokban pedig alapos gonddal kell szervezni, irányítani a szert vező, félvilágösító munkát, mert csak így lesznek eredmények.