Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-25 / 172. szám
Mint ismeretes, 1962. július 18-an Peruban a hadsereg átvette a hatalmat és katonai junta létesült. Etz alkalomból rövid áttekintést adunk az 1,3 millió négyzetkilométer nagyságú és 10,3 millió lakosú dél-amerikai köztársaság gazdasági életéről Peru világgazdasági jelentőségű bányászattal rendelkező, fejletlen mezőgazdasági ország. A perui exportban 47 százalékkal részesedő bányászat. közpofítjai az ország területén észak—déli irányban végighúzódó Andok láncai között fekvő felföldön, a Sier- rán találhatok. Közép-Peru- ban Oerro de Pasco környékén .fekszenek a legfontosabb ezüst-, antimon-, vanadium- wolfram- és rézbányák. Peru ezüstből évenként 800, antí- monból 700—800, wolframból 500, vanádiumból 300—400 tonnát termel Réztermel ése évi 50 000 tonna körül mozog. Casapalca-nál találjuk az ország legnagyobb ólombányáját. Az évi ólom termelés ltO 000--130 000 tonna. Igen fontos továbbá cinkércbányászata (28 000—32 000 tonna éven tej, valamint az évi 350— 400 tonnás bizmuttermelése is. Dél-Peruban. a Toquepala-nál újabban vas- és rézércbányákat nyitottak meg. Peru feldolgozóipara csupán az élelmiszer- és textilipari j ágakra korlátozódik. Legnagyobb városai. így — az ország fővárosa —■ az 1,2 millió lakosú Lima, továbbá a 125 ezer fős Arequipa, a 70 ezer lélekszámú Cusco és a 40 ezer lakosú Piura a textilipar legnagyobb központjai. A Peruban kitermelt színesércek legnagyobb részét La Oroya városában kohósítják. A színesércbányászat és kohászat 75—80 százaléka az USA-monopóliumok leányvállalatainak kezén összpontosul. Ugyancsak amerikai tőkebefektetéssel dolgoznak az ország északi részén, Talara környékén fekvő kőolajmezőkön is. (Évi kőolajtermelés 2—2j!r-'--#hilHó *UMme).' Az ország, fő kikötője a 140 ezer lakosú Callao, mely Limától csupán 15 kilométernyi távolságra fekszik nyugatra, a Csendes-óceán {jártján és ezért a főváros kikötőjének tekintendő. Az észak- perui Talara a kőolaj, Pisco és Mailen do pedig a gyapot kiviteli kikötői. A zömében nagybirtokokon termelt gya- : pot Peru mezőgazdasági terményei közül a legfontosabb exportcikk. Mollen do egyúttal ; Bolívia egyik legfontosabb ; tranzitki kötője is. I magyar emlékmű iSikerül-e megőrizni Algéria egységét? A német fasiszták által elhurcolt és a mauthauseni koncentrációs táborban meggyilkolt, több tízezer magyar áldozat emlékművét a monumentális szobrászati alkotást, a tábor felszabadulásának évfordulóján 1963. május 5-én leplezik le. Az emlékmű Mak- ! rísz Agamemnon szobrászművész alkotása. Újabb terrorper Görögországban Athén, (TASZSZ): Az athéni katonai törvényszéken megkezdődött F. Vettasznak, a Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának pere. Vettaszt .kémkedéssel” vádolják. A vád tanúi a görög titkosrendőrség tisztjei, nagyjából ugyanazok a személyek, akik 1959-ben Manóiisz Gle- zosz ellen tanúskodtak. Elénk diplomáciai tevékenység Algériában Algír, MTI): Az FLN Politikai Bizottságának megalakulásával tovább bonyolódott az egyébként is rendkívül zilált algériai belpolitikai helyzet Az ideiglenes kormány helyzete megingott Szaad Dahlato külügyminiszter, aki már korábban kijelentette, hogy amennyiben a nézeteltéréseket nem sikerült megoldani, lemond tisztségéről, benyújtotta lemondását. Újságírók előtt tett nyilatkozatában kijelentette, hogy elhatározását nem változtatja meg, Rafoah Bitat államminiszter pedig a Ben Khedda és Ben Bella között folyó vitában nyíltan Ben Bella miniszterei nők-fielyettes mellett foglalt állást és nyilatkozatában élesen támadta A honolului replőtéreri, fedélzetén 40 személlyel, lezuhant a Canadian Pacific légiforgalmi társaság egyik négymotoros, turbolégcsa varos, utasszállító repülőgépe. Eddigi jelentések szerint 27-en meghaltak, 13-an túlélték a katasztrófát. A Honoluluból Sidney-felé tartó repülőgép 45 perccel a start után motorhiba miatt visszafordult A pilóta az óceán felett kiengedte az üzemanyagot, hogy a tervezett kényszerleszálláskor elkerülje a robbanás veszélyét A gép már csak néhány centiméter magasságban siklott a kifutópálya felett, amikor irányt tévesztett, nekiütközött a pályamenti építkezésnél dolgozó földgyaluknak, kettétört majd láng- haborult. 1945 óta nem történt olyan súlyos vasúti szerencsétlenség Franciaországban, mint hétfőn Díjon városának közelében. A Párizs—Marseille expresszvonat öt kocsija kisiklott ék egy kocsi a viaduktról ötven méteres mélységbe zuhant. A mentési munkálatok egész éjszaka reflektorfényben folytak. A szerencsétlenség színhelyét felkereste Roger Dus- sealux közlekedési miniszter. A legfrissebb jelentések szerint a halálos áldozatok száma 38, a sebesülteké 52. az ideiglenes kormány „egyes vezetőit”. Bizonytalan formában ugyan, de lemondással fenyegetőzik Jazád tájékoztatásügyi miniszter is. Ben Khedda miniszterelnök — mint a nyugati hírügynökségek rámutatnak — .kétségbeesett kísérleteket” tesz a nézet- eltérések rendezésére. Tlemcenbe, Ben Bella és a politikai bizottság főhadiszállására küldte Szaid Mohame- di államminisztert azzal a megbízatással, hogy tájékoztassa a kormány javaslatairól a. miniszterelnök-helyettest. Jól értesült körök szerint hétfőn délután tartott ülésén az ideiglenes kormány elismerte a héttagú politikai bizottságot, kikötötte azonban, hogy annak összetételét az FLN Országos Tanácsának kell jóváhagynia. Indítványozta, hogy a bizottság egy évig maradjon hivatalban, majd az FLN kongresszusán válasszák meg az új testületet. Az ideiglenes kormány az FLN Politikai Bizottságának támogatására hívta fel azt a két vila- ját is, amely eddig Ben Bellával szemben foglalt állást. A helyzet tehát meglehetősen feszült. Az erőviszonyok ma nagyjából így oszlanak meg: a tunéziai határtól Oránig terjedő északi terület, Ben Khedda mögött áll. Az ország belső területein elhelyezkedő katonai körzetek — a tisztsége alól felmentett Bumedien ezredes hívei — Ben Bellát támogatják. Bár ez a kettáosztottság csak elméleti jellegű, és maguk az algériai vezetők is elképzelhetetlennek tartanak bármiféle fegyveres összetűzést,., mégis számottevő diplomáciai erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy a függetlenségét most elnyert ország számára oly szükséges egységet helyre tudják állítani. Algírban hétfőn tűzharc tört ki algériai és európai katonák között. Négy európai életét vesztette. Az összecsapást két nagy robbanás előzte meg. Indonéz—szór Jet közös közlemény Tito beszéde a JKSZ Központi Bizottságának plénumán Belgrad., (MTI): A JKSZ Központi Bizottságának IV. plénumán, amely vasárnap és hétfőn már be is fejezte munkáját, Joszáp Broz Tito, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára is felszólalt. A jugoszláv külkereskedelemről szólva aláhúzta a fejlődőben lévő ázsiai és afrikai országok felé irányuló jugoszláv kivitel jelentőségét, „még ha ez az elején bizonyos áldozatokat és hitelnyújtást követel is”. Tito hangsúlyozta, hogy az integrált, zárt nyügat-euró- pai piac folytán Jugoszláviát bizonyos mezőgazdasági termékeket. illetően már most veszteségek érték. Mindamellett aláhúzta, hogy a jugoszláv vállalatok lépjenek kapcsolatba és működjeinek együtt a nyugati országok vállalataival, de — amint mondotta — jelenleg még fontosabb, hogy a szocialista országokkal működjenek együtt Djaikarta, (TASZSZ): Djalkartában indonéz—szovjet közös közleményt adtak ki Mikojan indonéziai látogatásáról. Mint a közlemény rámutat, az Anasztasz Mikojannal lefolyt találkozókon Sukamo elnök „felvilágosításokat adott annak a harcnak jelenlegi szakaszáról, amelyet az indonéz nép vív Nyugat-Iriánnak a holland gyarmatosítók uralma alól történő felszabadulásáért”. Ezzel kapcsolatban Mikojan „kifejezésre juttatta a Szovjetunió kormányának és népének rokonszenvét és támogatását a Nyugat-Irián felszabadításáért folyó harchoz, és kifejezte azt a meggyőződését is, hogy Nyugat-Irián- nák vissza kell térnie az Indonéz Köztársaság szuveréni- tása alá és hogy ez meg is fog történni”. A közlemény szerint a Sukamo elnökkel lefolyt egyik találkozón Anasztasz Mikojan megvilágította a Szovjetunió kormányának szempontjait és álláspontját a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Mikojan találkozott Djuan- da első miniszterrel is. E találkozón — mint a közlemény rámutat — „véleménycserét folytatlak Indonézia építésének problémáiról általában, különösen pedig az Indonéz Köztársaság és Szovjetunió közötti gazdasági és műszaki együttműködés keretében történő építésről. Kennedy szigorít Washington, (Reuter): Kennedy elnök hétfőn a* 1963-as költségvetési évre további 255 ezer dollár megszavazását kérte a kongresszustól a kereskedelmi minisztérium számára, A Fehér Ház közleménye szerint a póthitelt az exporttevékenység ellenőrzésének megszigorítására kívánják fordítani. így akarják megakadályozni, hogy Kuba más országok közvetítésével árukat vásárolhasson az Egyesült Államokból továbbá, hogy az úgynevezett „vasfüggöny mögötti országok” amerikai műszaki értesülések birtokába juthassanak. 1958 júniusában tortént a • Csendes-óceán egy távoli körzetében, a Karoiina-szige- teácnél. A „Vityáz” nevű szovjet expedícióé hajó a Nemzetközi Geofizikai Év terve alapján széles körű megfigyeléseket végzett. Fedélzetiére váratlanul radioaktiv eső hullott, jóllehet a hajó több mint 1600 mér- földnyire volt az amerikai magfegyver-kísérletek színhelyétől. Az atom bomlási termékei, amelyeket a szél széthord az óoeánon, erősen veszélyeztetik a békés hajózást, a légi közlekedést, a halászatot, a tudományos expedíciókat, sok ország és sziget lakosait. A „Vityáz” kénytelen volt idő előtt visszatérni tudományos célú útjáról. A, hajón tartózkodók az idejekorán tett óvintézkedések folytán nem kaptak sugárbetegséget. A termonukleáris bambával végzett amerikai kísérletek komolyabb következményekkel is jártak. így például radioaktív hamu hullása következtében a „Szerencsés Sárkány” nevű japán halászhajó legénységének valamennyi tagját súlyos sugárbetegség támadta meg: egyikük, Kubojama rádiotávi- rász meg is halt. A „Vityáz”-on szerencsére meg tudták határozni a radioaktivitás fokát. Azonban a Csendes-óceán számtalan kis szigete lakosainak, a több ezer halászhajónak, sőt a nagy hajóknak sem állnak rendelkezésére olyan műszerek, amelyek számonfartanák a levegő és a víz radioaktivitásának fokát. Az amerikaiak folytatják atomrobbamtásai'kat. Június 4-én példáud egy Thor rendszerű amerikai rakéta Johnston-sziget fölé emelkedett, s hidrogén töltetű gyújtófejének 50—65 kilométer magasságban fel kellett volna robbannia. Am a föllövés után néhány perccel kiderült, hogy a repülést ellenőrző rendszer rosszúl működik, mire a rakétát kénytelenek voltak likvidálni. A robbanófej azonban nem robbant fel és a rakéta maradványaival együtt a tengerbe hullott. A robbanófej pusztító erejű töltete természetesen az óceán vízének veszélyes mértékű radioaktivitását idézheti elő és veszélyezteti az emberi életet. Az atomipar fejlődése és a radioaktív izotópoknak a technikában való széles körű alkalmazása azzal jár, hogy nagy mennyiségű radioaktív hulladék halmozódik fél. Az amerikai atomfanatikusok, figyelmen kívül hagyva neves szakértők véleményét, az egész békeszerető emberiség követelését, a radioaktív hulladékot tartalmazó tartályokat mély helyeken a tengerbe dobják, a radioaktív hulladék egy részét pedig Űj-Skócia partjainál csövekbe, valamint a Tannessee Htom és óceán folyóba engedik. Az angolok erre a célra az Ir-tengert, a franciák a Földközi-tengert, használják fel. fiz pedig reális veszélyt jelent minden élőlényre. Hiszen a víz keveredése, a biológiai eltolódások eléggé gyorsan mennek végbe. Az ártalmas radioaktív anyagok pedig előbb-utóbb bejutnak a növények, emlős állatok és halak szervezetébe... Az úszó hajókon elhelyezett magreaktorok szintén növelhetik az óceánok természetes radioaktivitását. A „Savannah” nevű amerikai hajó például a radioaktív hulladékot egyenest a tengerbe, többek között a kikötők vízébe veti. Erről számolt be két amerikai szakember, Godwin és Warf, az atomenergia békés céLú felhasználására összehívott II. genfi értekezleten. A Szovjetunihan merőben másképp tekintenek erre a kérdésre. A békés célok szolgálatában álló atomnak a legkisebb mértékben sem szabad veszélyeztetnie az embert és környezetét Hamarosan megkezdődik az új sarkhajózási időszak. A fagyos vizű tengerek ormótlan jégtáblái közt megindulnak a hajókaravánok, hogy anyagot szállítsanak a Távol-Észak építkezéseihez, hogy mindem szükségessel ellássák a Sarkkörön túl áttelelő kutatókai Újból elől halad majd a szovjet sarkvidéki flotta vezérhajója, a Lenin atom jégtörő. A szovjet tudósok szívükön viselik a tengerészek egészségéi ezért megbízhatóan működő sugárbiztonsági rendszert létesítettek ezen a hajón. Az atom, a technika és a termelési kultúra merőben új színvonalát követeld meg. Ezzel kapcsolatban teljességgel új igények jelentkeztek a műszerek és automaták pontossága, az anyagok tisztasága, a végrehajtandó műveletek szabatossága iránt. — Ezen követelmények megvalósítása — a reaktorok megbízható működésének záloga. Az atomberendezést és az egész radioaktív első kontúrt páncélszekrénybe zárták. A biztonsági acéllemezek vastagsága 300—420 milliméter. Ezenkívül a biológiai védelem szolgálatában állnak a súlyos beton- és vízrétegek. A védőburkolat általános vastagsága 2 méter, súlya pedig — csaknem 2000 tonna. Ez a burkolat a behatoló sugárzás mennyiségét a megengedett besugárzási szint néhány ti- zedrészére csökkenti. A jégtörőn lévő nyughatatlan neutronok biztos fogságban vannak, s csakis hasznos munkát végezhetnek. A folyosókon különleges fényjelzőket szereltek íeL Ezek mindig csak zöld fényben égnek, amá arról tanúskodik, hogy az atomjégtörő emberei teljes biztonságban élhetnek, s láthatják el a szolgálatot. A sárga fény, amely figyelmeztetést jelent, és a vörös fény, amely a veszélyt jelzi, — még egyetlen egyszer sem gyűlt ki. A békés célokat szolgáló szovjet atomjégtörő, akárcsak minden közönséges hajó, bármely tengeren és óceánon közlekedhet, minden kikötőbe befuthat, hiszen senkit sem veszélyeztet A szovjet atomjégtörő ártalmatlanságáról a külföld is meggyőződhetett. Amikor a „Lenin” Skandinávia körül hajózott — a Baltikumból a sarkvidék felé tartva, — kéretlen figyelők kísérgették: egy dán őrhajó, valamint dán, norvég, svéd és amerikai repülőgépek. Utóbbiak oly alacsonyan szálltak a békés hajó felett, ejtőernyőkön valamiféle tárgyakat dobtak le. Mint kiderült ezek az alkalmatosságok víz- és levegőpróbák vételére szolgáltak. Egy idő múlva a dán sajtó kénytelen-kelletlen elismerte, hogy a víz és a levegő radioaktív szennyeződésének elemzése kimutatta: a szovjet jégtörő egyáltalán nem okos radioaktív szenoyesődáet. Nem veszélyezteti sem álló» máshelye, sem hajózási útvonala körzetét. A jégtörő üzemelése során keletkező, radioaktív hulladékot tartalmazó szennyvizet különleges tartályokba gyűjtik, s ott addig tárolják, míg végbe nem megy a radioaktív anyagok nagyobb részének elbomlása. Utána a szennyvizet a tartályokból egy segédhajóra viszik, amely a jégtörő állomáshelyén horgonyoz. A bázison parti eszközök állnak rendelkezésre szilárd halmazállapotú hulladék elemésztésére, továbbá különleges berendezések vannak az atktív vizek megtisztítására. Az atomiéiílörő felhasználása sok új elemmel gazdagítja nemcsak a sarkvidéki hajózást hanem a társadalom életét is. f Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs hasonlata szerint az atomhajó hivatva van megtörni nemcsak az óceán, de a hidegháború jegét is, utat kell törnie a népek eszéhez és szívéhez, felhívja őket: hagyjanak fel az államok a fegyverkezési versennyel, inkább az atomenergiának az emberek javát szolgáló felhasználásában versenyezzenek. Leonyid Csernouszko Honolulu, Dijon Repülősserencsétlenség, vasúti katasztrófa 3