Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-24 / 171. szám
MR. jüfius 34, keM Névnap: KINGA A Nap kél 4 óra n perckor, nyugszik V9 óra 29 perckor. Országos ankelot rendeznek augusztus elsején és másodi- kán Nyíregyházán, a megyei tanács nagytermében „Gyü- mölcs- és szőlőtelepítési feladatok a második ötéves tervben1’ címmel. Az ankéten neves szakemberek tartanak előadást és a Nyíregyházi Kertészeti Technikum Ilona-tanyai tangazdaságának megtekintése is programon szerepel. '•ir Nyolcvanezer forint bevételre számit a nagyhalászi Petőfi Termelőszövetkezet 3 és fél holdon termelt karósbab után. A karózási munkálatokat, amelyet fiatal leányok végeznek, már be is fejezték. V NÉGYÉVES ZSEBTOLVAJ. Olaszországban elfogtak egy zsebtolvajt, aki mindössze négyéves, alig tud beszélni, de „ügyes” édesanyja mégis •mindarra megtanította, omit egy zsebtolvajnak tudnia kell. ★ Törik a dohányt. A nyírbátori Kossuth Tsz határában megkezdték az idei dohány törését. 150 póré dohány már csaknem teljesen megszáradt a szövetkezet pajtájában. ☆ BÖKI KARTÁRSNAK a napokban panaszolták o Timári Háziipari Szövetkezet dolgozói, hogy a központ már hónapok óta ígérgeti a jogosan követelt munkaruha kiadását és még a mai napig sem kapták meg. A legutóbb iljabb időpontot közölt a központ. kiküldötte. Böki kartárs most azt kérdezi: — mikor nyer elintézést végre a timari szövetkezet dolgozóinak jogos kérésé? + Eisenhowernek elveszett az útlevele. Eisenhowei §s felesége a napokban indult el hajón Európába. Közvetlenül az utazás előtt kiderült, hogy a volt amerikai elnöknek nincs meg az útlevele. A szükséges okmányokat és fényképeket különrepülőgépen juttatták el Washingtonba. Szélesvásznú mozi Fehér- gyarmaton. A MOKÉP dolgozói az MSZMP VIII. kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy a fehérgyarmati mozit társadalmi munkával szélesvásznú mozivá alakítják át Az ünnepélyes átadásra augusztus 20-án kerül sor. ■fr KUTYA-CSOKI. Egy angol eég speciális csokoládét gyárt — kutyák részére. A csokoládét proteinnel és ásványi anyagokkal dúsítják; állítólag nem csak kutyák, de emberek számára is élvezhető. Kutya egy élvezet lehet... ■ir Tervdokumentáció- átadás Nyírtasson A Hazafias Népfront megyei műszaki akciócsoport tagjai elkészítették a nyírtass! Dózsa Termelőszövetkezet 1700 méter hosszú bekötő útjának tervdokumentációját. A dokumentáció átadására ma délelőtt kerül sor. Az átadó ünnepségen megalakítanak égy szervező bizottságot, amely a bekötő út megépítéséhez szükséges társadalmi munkát szervezi és irányítja. ♦ Veszedelmes hobby William R. Royal 60 éves floridai építőmesternek furcsa kedvtelése van: cápákra vadászik a vízbe merülve, kézifegyver segítségével. Csak békaember-maszkot visel, oxigénkészülék nélkül. Rekordja egy 4 méteres cápa. Egy év eltelte után, ismét, megnyílt Nyírbogát*» a gyógyszertár. ★ Növekszik a halászzsákmány. A nyíregyházi Alkotmány Halászati Szövetkezet 1961 első felében 191 mázsa halat kerített hálójába s ezzel szemben az idén, ugyanannyi idő alatt a zsákmány 343 mázsa hal volt. 'ír EGY 19 ESZTENDŐS görög színi növendék Athénben egy ötemeletes épület erkélyéről szavalta Hamlet híres monológját az alant összegyűlt turistáknak. A nagy monológ közepén elveszítette az egyensúlyát és lezuhant a mélybe. Szörnyethalt. V * A Hazafias Népfront bizottságok megyénk 16 termelőszövetkezetében nyújtottak segítséget a „Szocialista munkabrigád” cím elnyeréséért küzdő munkacsapatok szervezéséhez. Ötvenegyezer forintos mozibérlet. Május óta megyénkben sok termelőszövetkezet váltott mozibérletet, amellyel legkiválóbb dolgozóikat ajándékozzák meg. A bérletekre eddig befizetett összeg közel ötvenegyezer forint ★ Fatális szereplési viszketegség. Anne Húré francia írónőt, akit néhány évvel ezelőtt csekkhamisításért már egyszer elítéltek, most ismét letartóztatta a rendőrség. Január óta körözték lopás miatt, de hiába. Most a francia televízió képernyőjén fedezték fel a régóta kutatott hölgyet. / Történelmi múzeum Washingtonban Az Egyesült. Államok fővárosában, Washingtonban nagyszabású múzeumot létesítenek a hatalmas Washington-emlék mű közelében. A múzeumban bemutatják az Amerikai Egyesült Államok történelmi és technikai fejlődését. Látható lesz többek között egy röpirat, amelyet 1622-ben Londonban adtak át minden utasnak, aki Amerikába hajózott. Bemutatnak egy mozdonyt, amelyet 1892-ben szállítottak át Angliából az USA-ba, kiállítják Edison kísérleti műszereit, továbbá azt a laboratóriumot, amelyben Fleming, a penicillin feltalálója dolgozott. Megnyílt a fiit. Nemzetközi Rákkutató Kongresszus Vasárnap Moszkvában a Krend-paloéa kongresszusi termében a világ liiilönböző részeiből érkezett ötezer rákkutató tudós és orvos részvételével megnyílt a VIII. Nemzetközi Rákkutató Komgresz- szus. Nemes cél érdekében jöttek össze hetven ország orvostudományának képviselői, hogy együttes erőfeszi; téssel hozzák közelebb az ember győzelmét az egyik legszörnyűbb betegség fölött. A Vili. Nemzetközi Rákkutató Kongresszus 800 előadást vitat meg a rákbetegség Keletkezésének, kifejlődésének, megelőzésének, diagnosztizálásának és gyógyításának problémáiról.-k Televíziós prés t A technikában gyakorta megtörténik, hogy valamely bonyolult alkatrészt vagy egy egész szerkezetet a sorozatgyártásba vétel előtt deformálódnak, vagy nagy nyomás alatt széttörnek. Mi ennek a magyarázata? Az, hogy tisztázzák a kipróbálandó alkata rész maximális terhelését és élet tartalmát. Szovjet mérnökök nemrégiben olyan vizsgálóprést szerkesztettek, amelyhez egy televíziós készülék is tartozik. Ennek segítségével az alkatrész, pusztulása közben tanulmányozható. A távvezérlő asztalon nagy képernyő van, a televízió lencséje pedig a présen az alkatrész szerint átállítható, s megmutatja az alkatrész nyomás alatt lévő különböző helyeit. A vizsgálandó alkatrész folyamatos figyelése teljes képet nyújt a végbemenő deformálod ásókról, az alkatrész erős és gyenge részegységeiről, szilárdsága végső értéké- rőL A televíziós prést Voro nyezsben, a forgácstalan fémalakítás gyárában készítették. ★ Felhőképződés Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, néhány helyen zápor, vágj’ zivatar. Mérsékelt, időnként élénk északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—29 fok között. Egy taxisofőr vallomása Egy demizson bor — Lefülelt suhan colt Félkilós vasdarab, s ami mögötte van — Hová szabad vinnem kedves utas? Ki tudná megmondani, hogy 7 év alatt hányszor tette fel a kérdést Bonbás Béla taxisofőr. Közel százezer kilométert kocsizott. Nem csődéi, ha nem emlékszik rá. — Milyenek az utasok? — kérdezem. — Sokfélék. Vannak udvariasak és kötekedők, jópofák és különcök, józanok és részegek. Érdekesebb élményeiről, eseteiről faggatom. — Van belőle bőven, — feleli nevetve, miközben emlékei között kutat. A táskás utas Egy jól öltözött, középkorú férfi szállt be a kocsimba. A Rákóczi útra kellett vinnem, ahol valami . elintéznivalója volt. — Öt perc az egész. — mondta s még a táskáját sem vitte magával. öt perc múlva valóban visz- szatért, és a kórházhoz vitette magát. A táska ismét a kocsiban maradt. Utána meghívott egy feketére a Békébe, majd a Guszev-telepre hajtott. Itt viszont a táskáját is magával vitte. Másfél órát vártam rá, de nem jött. A 86 forintos taxiszámlát nekem kellett kifizetnem. ,Apa vagyok — Apa vagyok, apa vagyok! — ismételte szinte hisztérikusán egy férfi, miután beugrott a kocsimba. — Még hozzá nem is akármilyen. A feleségiem ikreket szült. Se szó, se beszéd, kétszer megcsókolt, aztán könyörögni kezdett, hogy amilyen gyorsan csak tudom, vigyem őt Szakolyba, mert látni akarja a kicsinyeket. Egész utón beszélt, énekelt, még sirt is örömében. Pompás ebéden látott vendégül. Adott 60 forint borravalót és egy demizson bort. Veszélyes fuvgr | A civil és a katona már akkor gyanús volt, amikor beszálltak. Enyhén spiccesek voltak, egész úton sugdolóztak valamit A Pazonyi útra vitették magukat. Az eset közvetlenül a pesti Kép saSveg nélkül mai műsora KEDD, JÜLIUS 21, Kossuth rádió: 8,19, Operarészletek. — 9.00: Tüskevár. Regény folytatásokban XVI. — 9,20: „Éljen a krumpli...’! — 9,40: Mezei csokor. — 10,10: Szívesen hallgattuk. — 12,15: Egy falu — egy nóta. — 13,00- Kaffka Margit versei. — 13,05; Zenekari muzsika. — 14,00: Munkában a riporterörs. — 14,20: Táncmelódiák. — 15,10: Tömegdalok. — 15,25; Az örökbefogadásról. — 15,40: Fúvósátiratok — 16,05: Megtudtuk — elmondjuk. — 17,15: Könnyűzene. — 18.10: Horizont. — 18,30; Zenekari muzsika. — 19,05; A Szabó család. — 19,35: Mostan kedvem kerekedik. Zenés irodalmi összeállítás — 20,25: Huszka-est. — 21,05: Részletek az Irodalmi Színpad műsorából. — 21.35; Szórakoztató magyar muzsika. — I 22,15; Mai szemmel. — 22.25- Puccini: Angelica nővér. Egyfelvonásos dalmű. — 22,35: A Gyimesi—Tatár duó játszik. Petőfi rádió; 14.15: Fantasztikus szimfónia. — 15,10: A nemzetközi rádióegyetem műsorából. — 15.25. Grófé: Mississippi-szvit. — 16,05: Operettrészletek. — 16,40: A jövendő tavaszán. Könyvismertetés — 17.15; Ókori megváltók és — 16.55í Tánczene. — szabadítok. — 17.30; Lucia Statiescu és Dimitr Uzonov énekel. — 1810; Az Állami Népi Eevüttes zenekara játszik. — 18,30: Egy humorista ábrándja. — 19,05: Közvetítés a nizzai ünnepi hetekről. — 19,50: Irtősz.erfl nemzetközi kérdések. — 20.00. A kamarahangverseny folytatása. — 20.30; Részletek Nikolas Lenau: Faust című drámájából. — 20.50: Borodj. Közén-Azsia pusztáin. — — 21.05; Tánczene. — 21.35: Gyermeknevelés. Miért csak a gondokról? — 21,50- Közvetítés a Bartók-teremből. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 18,00: Az Ifjúsági TV műsora. 1. Ifjúsági Híradó. 2. Fényszóró. — 19.00: Eső után kisüt a nap. Lengyel kisfilm. — 19,10; Amiről beszélnek. Külpolitikai műsor. — 19,30. TV Híradó. — 19,45- A Magyar Hirdető műsora. — 20.00: Leoncavallo: ..Bajazzók”. Átvétel az NDK-ból. — 21,00: A kulcs, szovjet rajzfilm. — 21.50- Hirek. TV Híradó ismétlés. a nyíregyházi rádió MŰSORA Városaink, falvaánk életéből. Zenés műsor riportokkal, tudósításokkal, hírekkel. taxisofőr meggyilkolása után történt. * — Nyolc forint. — szóltam, miután megérkeztünk. — Most maga ittmarad, éa megvár bennünket! — így a katona ellentmondás nem tűrő hangon. Esküvőre kellett mennem, nagyon siettem. A két utas tovább erosködött. Szó szót követte, parázs vita kezdődött. — Nehogy úgy járjon, min* a pesti kollegája, akit hátulról leszúrtak. — mondta a civilruhás és a zsebében 'kutatott. Nem akartam úgy járni. Gyorsan elővettem egy félkilós vasdarabot, amit állandóan magamnál hordok. A megszeppent suhancok azonnal elszaladtak. Bementem a rendőrségre és kivittem két nyomozót, akik egykettőre lefülelték őket. — Ilyen a mi szakmánk. Szép, változatos, olykor izgalmas is. Nagyon szeretem. Terveim? Még több örömöt szerezni az utasoknak a gyom kiszolgálással és legalább félmillió kilométert kocsikázni... Bogár Ferenc A magyar borok nemzetközi versenyen Á Vajdahunyad vár román termében augusztus közepén kezdődő nemzetközi borversenyre országszerte készülnek az állami gazdasági és termelőszövetkezeti pincészetek, valamint az állami pincegazdaságok, amelyek az országos versenyen kitűnően szerepelt 113 borukkal jutottak, be a nemzetközi döntőbe. Az eddigi versenyek tapasztalatai szerint különösen az 1961. évi termésű, fiatal, szénsavban, íz- és zamatanyagokban gazdag fehér, valamint az átlagosnál jobban sikerült vörös, boraink indulnak jó esélyekkel a harmadik nemzetközi borversenyen, < Országos elsőségért küzd a rakamazi takarékszövetkezet Nemcsak megyénkben, de országos viszonylatban is elismeréssel nyilatkoznak a rakamazi takarékszövekezet munkájáról. Egyrészt azért, mert a községben kifejtett jó munka eredményeként egyre növekszik a lakosság betét- állománya, másrészt, mert érdemi lépéseket tettek, hogy Rakamaz község „takarékos község” legyen. Ez a törekvés nem volt eredménytelen. Jelenleg 1275 tagot számlál MOZIMŰSOR iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinir BÉKE: július 21—25-ig (szombattól—szerdáig). SZERELMI LEVELEZÉS. Szines román film vígjáték Előadások kezdete; fa 5. fa T és fa 9 órakor. GORKIJ; július 23—25-ig (hétfőtől —szerdáig) VADÁLLATOK A FEDÉLZETEN. Egy vidám utazás sok bonyodalmakkal. Színes szovjet film. Előadások kezdeté; 4. «, és 8 órakor. SZÉLES VASZNŰ DÓZSA; július 21—25-ig (szombattól—szerdáig). CARMEN JONES. Széles változatban. Színes amerikai film. Előadások kezdete; 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ SZÉLES VASZNO MOZIJA: MONTPARNASSE 19. Az elátkozott festő, Modigliani élete. Főszerepben Gérard Philipe. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. SZÉLES V ASZNŰ KERTMOZI: július 19—25 (csütörtöktől—szerdáig). Széles változatban. CARMEN JONES. Színes amerikai film. Előadás kezdete: a jegyváltáskor hirdetett időpontban. a szövetkezet Ez a számadat bizonyítja, hogy a községben lévő családok 65 százaléka a takarékszövetkezetnél helyezi el megtakarított pénzét. Az eredményes munkám jellemző, hogy a betétállomány ebben az évben másfél millió forinttal emelkedett így a ossz takarékbetét-állomány elérte a 3,5 millió forintot. A postahivatalnál elhelyezett betétekkel együtt Rakamaz községben közel 5 millió forint van takarékbetétkönyvben. A takarékstovetkezet mesz- szemenő segítséget nyújt a tagságnak célkitűzéseik megvalósításához. 713 tagnak 1 millió 600 ezer forint kölcsönt folyósított. Megyénkben első helyen, országos viszonylatban a bá- taszéki takarékszövetkezet után a második helyen áll a rakamazi szövetkezet. Most célkitűzésük kettős: — ez év végére elérni a 4 millió fo- rístos betétállományt és megszerezni az országos elsőséget — nemes — A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Főszerkesztő. Bálint Lajos. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Tel- 14—70. 18—71, 16—72. ' Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdá* nov u. L Tel, 30—00. Beküldött kéziratot nem őrzttnk meg. és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. EM- fizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknéL Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyházak Dóasa György a, s.