Kelet-Magyarország, 1962. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-22 / 170. szám

tVSZ. július 22. vasárnap Névnap: MAGDOLNA A Nap kél 4 óra 9 perckor, nyugszik 19 óra 31 perckor. 1962. július 23, hétlő Névnap: LENKE A Nap kél 4 óra 10 perckor, nyugszik 19 óra 30 perckor. Dobi István látogatásai Dot» István, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke, aki Bulgáriában tölti évi szabadságát, körutat tett az országban, melynek során tanulmányozta a bolgár me­zőgazdaságot, a termelőszö­vetkezeti mozgalmat. ☆ Hangulatkép Péntek délután a Dózsa György utcai húsboltban. A vevők türelmesen várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Egy fiatalasszony súg valamit a sorban álló barátnőjének. A kiszolgáló kezében azonnal megáll a kés. — Ha súgdolóznak, leg­alább úgy csinálják, hogy én ne halljam — szólal meg go­rombán. Az emberek egymásra néz­nek. Mi volt ez? Közben a fiatalasszony meg­kapta az árut, fizetni készül. — 60 forint 90 fillér, meg 10 forint, az annyi mint 71J90 — ismétli a pénztárosnő. — Csak 70 forint 90 fil­lér — javítja fct a vevő. — Ne zavarjon! A kiszolgáló sem állja meg jsó nélkül. — Ha maga jobban tud szá­molni, mint a kartársnőnk, akkor üljön be a helyére. — Majd, a pénztároshoz fordul­va folytatja: — Ne azzal tő- vádi, amit a vevő mond, ha­nem amit én mondok. Bravó. Kiőre az udvariassági ver­seny sikeréért1 <b. ti-&■ Áramfejlesztő kerámia ru­dat állítottak elő az ameri­kai mérnökök. Az energia egyelőre minimális, de a fel­találók bíznak abban, hogy rövidesen emelni tudják az új találmány kapacitását. ■ír OLVASÓINKHOZ A Megyei Labdarúgó Szö­vetség elkészítette az 1962— 63. évi megyei labdarúgó­bajnokság sorsolását. Közöl­jük olvasóinkkal, hogy a teljes sorsolást lapunk Íred­éi számában közölni fogjuk. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a Megyei Tanács lapja. Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Főszerkesztő. Bálint bajos. Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Farkas Pál. Szerkesztőség: Nyíregyháza. Benczúr tér a. Tel: 16—70. 16—71. 16—72. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdá­nov u. t. Tel- 30—60. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg. ás oero adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Szabolcs-Szatmár megyei Nyom­daipari Vállalat. Nyíregyháza. Dózsa György u. 5. Hazaérkezett Irakból a kormányküldöttség A magyar kormányküldött­ség, amely az iraki kormány meghívására Molnár János művelődésügyi miniszterhe­lyettes vezetésével részt vett az Iraki Köztársaság nemze­te ünnepe, a forradalom 4. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségeken, vissza­érkezett Budapestre. ■ír NÉVADOÜNNEPSÉGET tartanak ma a tiszavasvári Petőfi Termelőszövetkezetben. A szülők a kisfiú keresztap­jának az egész tagságot meghívták. Mivel a tsz-ben nem lehet mindenki kereszt­apa, azért Lipták Istvánt, a tsz elnökét választották meg erre a tisztségre. ☆ Vasúti szerencsétlenség. Szombaton reggel a 8 óra 05 perckor elindított nemzetkö­zi gyorsvonatról Nyíregyhá­zán, a 4-es számú őrhely kö­zelében leugrott Varga Ká- rolyné 23 éves nyíregyházi fiatalasszony. Az esés követ­keztében súlyos fej, kar és lábsérüléseket szenvedett. A mentők kórházba szállították. 62800 forintot fizet a négyes A 29. játékhétre, nem vég­leges megállapítás szerint, 4 443 108 lottószelvény érke­zett be. Öt találat nem volt, négy találatot 53 fogadó ért el, nyereményük egyenként 62 874 forint. Három talála­tot 3922 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 424 forint. Két találatot 109 146 fogadó ért ei, nyereményük egyen­ként 15 forint 20 fillér. ★ 55 000 munkaegységet ter­veztek egész évre a szamócá­kért Üj Étet Termelőszövet­kezetből. Az első fél évben már 21 000 munkaegységet értek el. ★ Hatvan »éle félkészét«! kö­zött válogathatnak a vásár­lók. A választékkal együtt nőtt a mennyiség is. Az idén, tervek szerint, hatvaramMó forint értékű félkészételt hoz­nak forgalomba a fővárosban és nagyobb vidéki városok­ban. ★ A csecsemőhalandóság az utóbbi 15 évben nagyban csökkent a nyírbátori járás­ban. Az 1947. évi 14,5 szá­zalékkal szemben most csak 4,9 százalék. Kerékpár biztosítás Több irányból merült fiel az elmúlt időkben kérés, hogy te­gyék lehetővé a kerékpárosok­nak — a többi járműhöz ha­sonló — biztosítását. Most ezeknek a kívánalmaknak megfelelően az Állami Bizto­sitó bevezette a kerékpár biz­tosítását is, ami sok tekintet­ben nyújt védelmet a tulajdo­nosoknak. Hatálya ugyanis ki­terjed tűz, vagy lopás folytán keletkezett károkra, de vonat­kozik balesetre, vagy idegen személyekben, tárgyban oko­zott károkra, sérülésekre is. A kerékpárok biztosítását je­lenleg Szabolcs-Szatmár me­gye területén a járási székhe­lyek, továbbá Dombrád, Üjfe- hértó, Rakamaz, Nagyecsed, és Tiszavasvári postahivatalok dolgozói árusítják. 12625) Egymillió kedvezményt* tüzelőanyag-utalvány állt az idén a dolgozók rendelkezé­sére. Július 20-ig ebből 600 ezerrel váltottak be, 60 ezer­rel többet, mint a múlt év hasonló időszakában. ☆ Baleset. Pénteken délután a Honvéd utcán Matyasovszki Miklós 11 éves kisfiú az út- szélen játszadozott és az arra elhaladó motorkerékpáros el­ütötte. Ez időpontban érke­zett oda egy szovjet gépkocsi, melynek legénysége azonnal a sérültek segítségére sie­tett Elsősegélynyújtás után a kórházba szállították mind­kettőjüket. A kisfiú lábtörés­sel. míg a motorkerékpárve­zető sérülésekkel fekszik a kórházban. ■ír Az első egyiptomi űrrakéta Kairó, (AFP): Kairóban hi­vatalos közleményben jelen­tették be, hogy szombaton reggel, Nasszer elnök jelenlé­tében felbocsátották az első egyiptomi űrrakétát. A ra­kéta 600 kilométer magasság­ba emelkedett. ★ Az éves terv tű ttel jesitésre tett felajánlásukat az első fél évben 0,53 százalékra teljesí­tette a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár. ■úr A fogszuvasodás valószínű fertőző megbetegedés — je­lentette ki a Bethesda-i kutató intézet egyik munkatársa. Állítását patkányokon vég­zett kísérletekkel igyekezett alátámasztani. ■ír Záporeső Várható időjárás vasárnap estig: nyugat felől érkező feL hőátvcmilások, töbtíhelyen, főként északon és nyugaton záporeső, zivatar. Megélénkü­lő északnyugatira forduló szel. Várható legmagasabb napmii hőmérséklet keleten 28—31, nyugatén 24—28 fok között. Felvétel a 2 éves ápolónői iskolára Szabolcs-Szatmár megyei Tanács Ápolónőképző Iskolája t év október hónapban 2 éves, bejárásos ápolónőképzést indít Nyíregyházán. A hallga­tok ingyenes egész napi étel- rp-ezést, tankönyvet és szolgá­ja ti ruhát kapnak. Lakásról a hallgatók maguk gondoskod­jak, fEtetve Nyíregyháza és környékéről naponta beutaz­lak oktatásra. Az iskola álta­lános ápolónői munkára ké- jpesít. Az oklevél megszerzése után a végzett hallgatók me­gyénk valamelyik kórházába kerülnek beosztásba. Jelentke­zései határidő: 1962. augusztus 31-ig. Jelentkezhetnek mind­azok az egészséges nők, akik érettségivel, de legalább 8 ál­talános iskolai előképzettség­gel rendelkeznek és betöltött 17-évtől 32 éves korúak. Kér­vényeket Megyei Tanác^ VB Egészségügyi osztálya Nyír­egyháza címre kell beküldeni. Kérvényhez csatolandó iratok: születési anyakönyvi kivonat, utolsó iskolai bizonyítvány, or­vosi igazolás egészségügyi pá­lyára alkalamasságról, önélet­rajz, fénykép, szülők kereseti kimutatása és községi tanácsi javaslat. (2607) Hogyan igényelhető kölcsön családi hás építésére? Az OTP tájékoztatása a feltételekről Nap mint nap egyre na­gyobb érdeklődést tanúsíta­nak megyénk dolgozói a köl­csönnel történő családiház­építkezés iránt. Ezzel kapcso­latban számos dolgozó keresi fel az OTP fiókjait tájékozó­dás céljából. Az OTP megyei fiókjának vezetőjét, Bojtos István elvtársat kerestük meg, adjon tájékoztatást né­hány fontosabb építkezési kérdésben. E közérdekű kér­désekre az alábbiak szerint kaptunk választ. KIK KAPHATNAK KÖL­CSÖNT AZ ÉPÍTKEZÉS­HEZ? A kölcsönben részesülhet­nek a munkások, alkalmazot­tak, tehát bérből és fizetés­ből élő dolgozók, továbbá szellemi foglalkozásúak (írók, tudósok) és nyugdíjasok. MIRE ENGEDÉLYEZHETŐ KÖLCSÖN? A kölcsonakció keretében új családihoz (társasház) épí­tésére, félbemaradt családi ház építésének befejezésére, toldaléképítkezésre, személyi tulajdonban lévő lakóházak helyreállítására és tatarozásá- gáló helyiségek lakássá tor­ra, nem lakás céljára szod- ténó átalakítására. MI A KÖLCSÖNIGÉNY­LÉS ELŐFELTÉTELE? Kölcsönben részesülhet: a) aki telekkönyvileg saját telekkel rendelkezik; b) akit a munkáltató (vál­lalat, hivatal, intézmény) ve­zetője, nyugdíjasoknál a ta­nács végrehajtó bizottsága a kölcsönnel váló támogatósra javasol; c) akinek részére az illeté­kes építési hatóság az építési engedélyt megadta; d) aki a költségvetés össze­gének 25 százalékával pénz­ben vagy anyagban rendelke­zik. MIT KELL MELLÉKELNI A KÖLCSÖNKÉRELEM­HEZ? Az OTP által rendszeresí­tett kölcsönigénylési nyomtat­ványhoz mellékelni kell: 3 hónapnál nem régibb keletű telekkönyvi kivonatot, az épí­tési hatóság által jóváhagyott tervrajzot 2 példányban, va­lamint az építési engedélyt. A kölcsönkérelmet a terüle­tileg illetékes OTP fióknál kell benyújtani. HOL LEHET BESZEREZNI A MELLÉKLETEKET? A telekkönyvi kivonatot a járási telekkönyvi hivatal ad­ja ki. Az építési engedélyt a járási, illetőleg a városi ta­nács építési és közlekedési osztályától, a műszaki rajz 5 példányának becsatolása méL- lett kell kérni. Típustervek az OTP fiókjainál kedvezményes áron vásárolhatók. A tervet 5 példányban kell beszerezni. Két példányt az OTP-néi benyújtandó kére­lemhez kell mellékelni, egy példány az építési engedélyt aláíró tanácsnál marad, 2 pél­dányt az építkező őriz meg, melyből egy példányt a lak­hatási engedély kiadásakor kell felhasználni. MILYEN A KÖLCSÖN MÉRTÉKE? Az engedélyezhető kölcsön összege Nyíregyházán és Kis­várdán maximum 70 000 fo­rint, a megye egyéb területén 50 000 forint, mely nem ha­ladhatja meg az építési össz­költség 75 százalékát. Tekintettel arra, hogy a többszintes társasház-építke- zéssé a jövő, így az OTP a társasházat építők részére magasabb kölcsönt biztosít A kölcsön mértéke a megyében egységesen 120 000 forintig terjedhet. A visszafizetési határidő maximálisan 30 év. A típusterv alapján törté­nő csoportos építkezés esetén az egyes területre meghatá­rozott kölcsönösszegnél 10 000 forinttal magasabb kölcsön­ben részesülhetnek az építke­zők. A helyreállítási és ta- tarozási munkálatokhoz 15 évi visszafizetésre maximum 45 ezer forint kölcsönt engedé­lyez az OTP. Az engedélye­zett kölcsönösszeg és a jóvá­hagyott költségvetés közötti különbözetet az építtetőnek sa­ját építési anyaggal vagy készpénzben kell fedezni. En­nek minimális összege tehát a költségvetés 25 százaléka. Az utóbbi esetben előnyös a készpénznek takarékbetétben történő elhelyezése, illetve gyűjtése. MILYEN A KAMAT? A kamat évi 2 százalékos. A kölcsönt havi egyenlő rész­letben kell fizetni, mely ma­gában foglalja a kamatot is. A kölcsönkérelmet mindenkor az építtetőnek személyesen1 kell benyújtani, mely alka­lomkor beszélik meg a folyó­sítás módját és az építkezés­sel kapcsolatos egyéb tudni­valókat és teendőket. Az építeni szándékozóik ré­szére az ez évi építkezéshez is biztosítani tudja az OTP a szükséges kölcsönt. Az épí­tésre alkalmas időjárás és az idő előrehaladottsága miatt az építkezők mielőbb adják be kérelmüket a területileg illetékes OTP fiókhoz, hogy a felépítéshez kellő idő álljon rendelkezésre. Az építkezni szándékozók részére as OTP fiókok minden esetben kész­séggel adnak felvilágosítást. (nemes) II MOZIMŰSOR jsiimiiiiimiiiiiiiiiiiiiKiiiiiiiiiftif BÉKE; július 21—25-ig (szombat­tól—szerdáig). SZERELMI LE­VELEZÉS. Színes román filmvígjáték Előadások kezdete- fél 5, téi 7 és fél 9 órakor. GORKU: július 19—22 (csütör­töktől—vasárnapig) FERRARA HOSSZÚ ÉJSZAKÁJA. Amikor a bűn büntetlen marad. Ma­gyarul beszélő olasz film. Csak 18 éven felülieknek. Előadások kezdete: 4, 6, és 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ DÖZSA: július 21—25-ig (szombattól—szerdáig). CARMEN JONES. Széles vál­tozatban. Színes amerikai film. Előadások kezdete-. 4, 6 és t órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐ­DÉSI HÁZ SZÉLESVÁSZNÚ MOZIJA: július 20—22-ig (pén­tektől—vasárnapig). Széles vál­tozatban. BANDITÁK. Díjnyer­tes olasz film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ KERTMOZI: jú­lius 19—25 (csütörtöktől—szer­dáig). Széles változatban. CARMEN JONES. Színes ame­rikai film. Előadás kezdete: a i egyvál­laskor hirdetett időpontban. CARMEN JONES Nem „szentségtörés” ez? — teszi fel magának a kér­dést a néző, amikor gyanútlanul beül a moziba és Geor­ges Bizet Carmen című operájának zenéjére az eddig is­mert klasszikus Carmen helyet Carmen Jones-1, egy ameri­kai ejtőernyő-gyár munkásnőjét pillantja meg. Az igaz, hogy a tizedest Joe-nak, a torreádort Husky Miller-nek hívják, de a történet lényege nem változik, csak művészien modernizált változatban láthatjuk a szí­nes, szélesvásznú amerikai filmen. IffUkl 9 Ä Magyarországon vendégszereplő |||g| fl ■ Szófia bolgár nagycirkusz * Nyíregyházán, augusztus 2, 2, 3, 4, 5-én Tiszavesváriban július 30, 31. Kisvárdán augusztus 6, 7, 8-án, Fehérgyarmaton augusztus 9, 10., Mátészalkán augusz­tus 11, 12, 13., Nyírbátorban augusztus 14, 15. GÖRKORCSOLYÁZÓ és MOTOROZÓ MEDVÉK, UGRÓD ESZKA-AKROBATÁK, VADÁLLATOK, BOHÓCOK, 16 VILÁGSZÁM EGY MŰSORBAN! _____ SZERETETTEL várják ÖNT és kedves CSALÁDJÁT a BOLGÁR VENDÉGMŰVÉSZEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom