Kelet-Magyarország, 1962. június (22. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-10 / 134. szám
Amiért nem győzhetett a 600 000-e* francia hadsereg Erian után — választás előtt »«lan extábornok, az OAS fővezére, akit a francia hadbíróság nem mert halálra ítélni. A/, algériai nép 1954, november 1-én kezdődött fegyveres felszabadító harca Evianban győzelmet arató t, és most a sokat szenvedett észak-afrikai ország a teljes szabadságért és függetlenségért vívott harc egy új igen algériai hazafiak úgy vélekedtek, hogy a gyarmattá nyilvánítás puszta ténye is lépést jelent előre, hiszen az algériaiakat nem a franciáknak, hanem önkormányzattal nem rendelkező araboknak és berbereknek minősítené. A francia kormány annak idején még ezt az igen szerény követelést is elutasította. Ha az elmúlt 8 évi fegyveres harc eredményeit közelebbről megvizsgáljuk, meg kell állapítanunk, hogy az algériai függetlenség ügye az algériai nép fegyveres felkelése talaján, de nem a harcmezükön, hanem a politikai fronton aratott győzelmet. Az algériai nép politikai ellenállását a szörnyű 'vérveszteségek és szenvedések sem tudták megtörni, nem sikerült éket verni az algériai nép és az FLN közé. Az 1958. szeptemberében alakult ideiglenes algériai kormányt 1982. áprilisáig 31 ország ismerte el, e kormány tagjait szuverén állam vezetőinek járó tisztelettel fogadták sok országban, az algériai béke követelése az egész volt és még meglevő gyarmati fővezérét, valamint annak jobbkezét, a terrorista egységek súlyos vérveszteséget szenvedtek, — ennek ellenére még közel sem fejeződött be az OAS erejének megtörése, illetve a szervezet felszámolása.. Az OAS még ma is jelentős anyagi és katonai bázissal rendelkezik, Algír cs Órán utcáin nap, mint nap ártatlan embereket gyilkolnak és mi sem jellemzőbb arcátlanságukra, hogy a szervezetnek pl. könyvesboltja van Párizsban is, melynek kirakatában egyéb fasiszta írások között ott található Hitler „Mein Kampf’-jának francia nyelvű kiadása is. Mindezekből világosan kitűnik, hogy a most következő féléves átmeneti időszak alapvető célja csak a polgárháborús veszély elhárítása, a függetlenség kikiáltásának előkészítése lehet, és csak utána indulhat meg a harc a tényleges függetlenséget korlátozó gazdasági és egyéb béklyók lerázásáért. Működik az OAS. Halottak és sebesültek Órán és Algír utcáin. jelentős állomásához érkezett el. A közeljövőben megejtendő választások előtt állva érdemes néhány szóban megemlékezni az eddig elért eredményekről. Igaz, hogy az algériai felszabadító hadseregnek katonai fronton nem sikerült tényleges áttörést végrehajtania, viszont a francia hadsereg sem tudta felszámolni a partizánharcot, és a 600 ezer főnyi modernül felfegyver- zett francia hadsereg kevésnek bizonyult a fegyveres ellenállás megtörésére. Az FLN, az algériai nép harcát irányító Nemzeti Felszabadulás Frontja nem tudta az ország számottevő részét felszabadítani, nem tudta Algéria területén megteremteni a független államot, az algériai ideiglenes kormánynak mindvégig külföldön, Kairóban, majd Tuniszban kellett működnie, ennek ellenére sikerült rákényszeri- tenie a hatalmas katonai fölényben lévő francia imperializmust az ország függetlenségének és területi egységének elismerésére. Az algériai hazafiak 1953-ban még nem beszéltek függetlenségről, mindössze azért küzdöttek, hogy Franciaország ismerje el Algériát gyarmatnak, vagyis szakítson azzal az állásponttal, miszerint Algéria a francia anyaország szerves része, polgárai pedig francia állampolgárok. ^ Az KELET-MAG Y ARORSZÁG 2 világ és a szocialista tábor harci jelszava lett, az ENSZ-ben is hozzájárult a francia imperializmus elszigetelődéséhez, nehezítette a francia neokolonialista törekvéseke: Afrikában. A francia imperializmust az a veszély is erősen fenyegette, hogy az algériai háború internacionális jelleget ölt, és megjelennek a hadszíntéren az afrikai és ázsiai önkéntesek. Ugyanekkor a szabadságáért küzdő algériai nép felbecsülhetetlen segítséget kapott a francia dolgozóktól, akik országos sztrájkokkal és tüntetésekkel, sorozatos politikai akciókkal küzdöttek az algériai békéért. Az algériai nép harca e külső segítség nélkül kétségtelenül elbukott volna. A nyolcéves harc alatt egységfront alakult ki Algéria népe és a velük szolidaritást vállaló afrikai—ázsiai és európai szocialista országok közöl, t, valamint a francia munkásosztály között. Ugyanakkor az OAS fellépése megingatta De Gaulle hatalmát, és elmélyítette az ellentéteket az imperialisták táborában. Bár az OAS terrorszervezetet az utóbbi időkben érzékeny veszteségek érték, letartóztatták a szervezet és Algír utcáin. Patkányok A párizsi rendőrség irtóhad- . járatot hirdetett a francia főváros pincéiben tanyázó veszedelmes kártevők, a patkányok ellen. A hírek szerint jelentős rendőri apparátust mozgósítanak a rágcsálók kiirtására, bár az előzetes jelentés azt is hozzáfűzi, hogy ez az évente megismétlődő hadjárat még egyszer sem járt teljes sikerrel. Persze, ha a párizsi rendőrség az OAS banditái ellen folytatott igencsak kíméletes akció tapasztalataiból kiindulva készíti elő a palkányellenes hadjáratot, akkor az tdei „pat- kányclbárításnak” »cm jósolunk sok sikert. B, J. REKORD KATONAJ KÖLTSÉG- VETÉS AZ USA-BAN Washington, (MTI): Az amerikai szenátus költségvetési bizottsága pénteken jóváhagyta a következő évi katonai költségvetést, amelynek összege kereken 48.5 milliárd 'dollár, rekord magasság az eddigi összegekhez viszonyítva. A bizottság 522 millió dollárral többet szavazott meg, mint amennyit az elnök a kongresszustól kért és így hadiködt- ségvetés összege kétmilliárd dollárral lesz magasabb az előző évinél. Zalka Háté emléhUnnepség Hoszhvaban s. A Szovjet írók Hazában péntek este bensőséges ünnepségen emlékeztek meg Zalka Máté, a igendás Lukács tábornok hősi halálának 25. évfordulójáról. Az ünnepségen megjelent Karlo Lu- kanov bolgár külügyminiszter, Lukács tábornok egykori vezér- karú főnöke, Alekszandr Css- kovszkij, az Inosztrannaj.i Litye- ratura című szovjet világirodalmi folyóirat főszerkesztője, Anna Karavajeva és Piotr Ver.sieora szovjet írók, Marija Fortusz, Viktor Karaszjov, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökségi tagjai, Luis Balaguer, a Spanyol Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, Cesar Arconada spanyol író. Ott volt Oláh József, a Magyar' Népköztársaság moszkvai ideiglenes ügyvivője is. Megjeleni a spanyol polgárháború sok részvevője, számos moszkvai író. » magyar kolónia tagjai, sok moszk vában élő spanyol emigráns. Alekszandr Iszbah szovjet író, Zalka régi barátja tae.otl elő adást Zalka Máté életművéről, írói munkásságáról. Zalkára, az íróra és harcosra emlékezett Anna Karavajeva, Marija Fortusz, Valerij Firpotyin. Cesar Areona- da spanyol nyelven elszavalta Lukács tábornok emlékének szeréit versét. Az ünnepi est végén bemutatók a spanyol szabadságharcról készült egykori filmdokumentumokat. Dél-koreai diákok tüntetése Szöul, (MTI): A tegui egyetem mintegy 300 diákja a Léi-Koreát kormányzó katonai junta szigorú figyelmeztetése ellenén szombaton délelőtt újabb amerika-clle- nes tüntetést rendezett. A diákok az egyetem épületét zárt sorokban hagyták el és kórusban követelték a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok jogállására vonatkozó egyezmény megkötését. A menet csakhama- szembe találta magát fegyveres rendőrök nagyo'oo egységeivel. A diákok felszólításra sem voltak az Egyesült államok ellen hajlandók szétoszlani, hanem av u'ca kövezetére ülve folytattak tüntetésüket. —• A hé’ elején két szöuli egyetem diákjai hasonló tüntetést endez.ek. A tüntetésekre az adott okol, hogy az elmúlt hónapban két amerikai katonatiszt súlyosan bántalmazott egy koreait. A diákok követelik olyan egyezmény megkötését, amelynek értelmében a Dél-Iíe- reában elkövetett bűncselekményekért az amerikai haderők tagjai' d,5l-k'"'e"i bíróságok vonhatnék felelősségre. Strauss Ruskhai tárgyalt Washingtonban WASHINGTON. (MTI): Strauss nyugatnémet hadügyminiszter pénteken délután találkozott Rusk amerikai külügyminiszterrel és a külügyminisztérium vezető tisztviselőivel. Kora délután Strauss Grew 2 washingtoni nyugatnémet nagykövet társaságában eay értekezleten jelent meg a külügyminisztérium épületében. Ezután került sor Strauss hadügyminiszter és Rusk amerikai külügyminiszter találkozójára. Az egyórás megbeszélést követően 'Strauss közölte, hogy Rusk ismertette előtte küszöbönálló párizsi és bonni látogatásának célját. A nyugatnémet hadügyminiszter szerint Rusk e látogatásai során részletesen ismerteti a nyugatnémet kormánnyal a NATO májusi athéni miniszteri értekezletén már körvonalazott amerikai NATO-politika alapelveit. „Valószínű, hogy Bonnban a tárgyalások során ki"önös neveimet szentelnek majd a berlini kérdésnek” — mondotta Strauss nyugatnémet hadügyminiszter. Aie í\Dli kfilüjjyminisztcr-helycUcsének tiltakozása a nyugat>berlini francia övezet parancsnokánál BERLIN, (TASZSZ): I. König, az NDK külügyminiszter-helye- tese levelet intézett Toulouse tábornokhoz,. a nyugat-berlini. francia megszállási övezet parancsnokához és élesen tiltakozik a nyugatberlini rendőrség június 7-én elkövetett provokációja ellen. Mint a levélben rámutat, ezt a provokációt — amelynek következtében megrongálódtak az NDK lia- táriétesítményei — a NyugatBerlinben állomásozó francia megszálló csapatok katonáinak segítségével követtek el. A Német Demokratikus Köz- rátsaság Külüav min Isz'ér: urna, amikor bejelenti tiltakozását, egyben követeli, hogy vonják felelősségre a bűnösöket és tegyenek intézkedéseket, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló esetek. Véres összetűzések Argentínában BUENOS AIRES, (MTI): Az AP és a Reuter egybehangzó jelentése szerint, pénteken késő éjszaka a jogi fakultás épülete előtt véres összetűzés töriént peronista és peron-ellenes csoportok között. Hét egyetemi hallgató megsebesült. Az összetűzésre az adott okot, hogy peronista csoportok tüntetni akartak az 1956 júniusában meghiúsított peronista ielkelés évfordul jának előestéjen. A peron-ellenes diákok ezt igyekeztek megakadályozni. Mint az AP jelenti, az összetűzést megelőzően a rendőrség Buenos Aires egyik külkerü- ietében baloldali tüntetést oszlatott fel. Kelet-Magyarország Kiadóhivatal«. Nyíregyháza Zedáaov u. L *. NYOMTATVÁNY ■ Itt levág andó