Kelet-Magyarország, 1962. május (22. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-10 / 107. szám
JHapAZjélen A főkönyvelő F ülemüle-dal ne as asztaltól irányítsam Mondják a Nyíregyháza Ingatlankezelő Vállalatnál, segítsünk rajtuk, örök patvar a há- zatájuk, nincs nyugtuk a bérlőktől. Ha szivárog a csap, vagy nem sül elég pirosra a piskóta a lerben, rohannak a lakók a KIK-hez: még ma javítsák meg, küldjék a szakembert mert különben... És jön az ezerszer hallott, akkor így, meg úgy. A legkülönbözőbb esetek abban megegyeznek, hogy ez az ingatlankezelő kötelessége, tessék díjtalanul elvégezni. — Itt a bökkenő-kontráz a KIK zsebében az ÉM tavaly megjelent 13-as számú rendeletével, amely félreérthetetlenül kimondja, mire köteles a bérlő és mi terheli az ingatlankezelőt. És lám, a követelező bérlök előszeretettel a maguk javára értelmezik a paragrafusokat. (Pardon, ezt a KIK látja így!) Pedig, kérem — tovább a KIK — mi jelenleg már csak a selejtezéssel foglalkozunk, akkor segítünk, ha valamelyik berendezési tárgy használhatatlanná vált, továbbá akkor, ha a parkett ennyi és ennyi négyzetméteren felül hi- básodott meg, esetileg ha a tető, mondjuk... És újra méterek következnek, feltételek, egy sor. ha így, ha úgy, s utána egy kérdés: világos? Arany, A fülemüle szerzője jut eszünkbe: ő talán jobb tanácsot, adna. Mi csak azt ajál- juk, a „zenebonát, örök pat- vart”, amely „majd felfordítja az udvart” úgy szüntethetik meg, ha azt a bizonyos 13-as rendeletet lefordítják a bérlők nyelvére, s mindenkinek tudtára adják, ki mennyit élvezhet — a fülemüle-dalból. —gyal. Az általánosítás kára Ellensége vagyok az általánosításoknak. Rossz a párt és a munkafegyelem — mondják egyes taggyűléseken, termelési tanácskozásokon, s lekapják az embereket. De csak úgy általánosságban. Máshol hangoztatják: sok a selejt és a lógás. Egyik vállalatunknál a vezető bírálta azokat a nőket, akiknek a férjei különböző állami és pártfunkcióban vannak. „Nem dolgoznak megfelelően a funkciósok feleségei” — hangoztatta a taggyűlésen. Mit eredményezhet az ilyenfajta általánosítás? A világon semmit, mert ettől még nem szűnnek meg a hibák, r.em lesz jobb a munka. Sőt! Sértésnek veszik a kommunisták és pár- ton kívüliek, hiába gondolják egyes párt- és gazdasági vezetők, hogy az efajta bírálatukat vegye magára az, akinek inge. Arra már nem gondolnak, hogy azokat is érintik — s jogtalanul —, akiknek semmi közük nincs az elkövetett hibákhoz. Rossz vezető az, aki általánosít. S e helytelen elvnek elsősorban ez az oka. Miért nem mondják meg személy szerint ki miben » ludas, milyen hibáért felelős? Elsősorban azért, mert az illető vezető nem ismeri az üzemét, az embereket, s nem tudja hol történt a hiba, ki követte el. Csak úgy általában vezet, s általában bírál, aminek semmi értelme sincs, mert ezzel nem serkent a tervek teljesítésére, a fegyelem javítására, a selejt csökkentésére. Semmire! Nem vagyok híve az általánosításoknak azért sem, mert tuAcóltoivasztó napkohó Sídneybea befejezéshez közele dik egy hatalmas napkohó építő se, amely olyan vékony nyalábbi gyűjti a nap sugarait, mint égj emberi hüvelykujj. Ezáltal négy eaer Celsius fok hőt tud fejlesz teái, vagyis olyan „fáklyát” ké pez, amely másodpercek alat megolvasztja az acélt. A napko hót az Üj Dél-Wales-i egyeten is felhasználja majd tudatná ajros- kutatótokra. dóm, hogy nem vagyunk azonos vérmérsékletű emberek, akiket egyformán érintene az általános bírálat és dicséret. Az ujjunk sem egyforma, hát még az emberek! Aki ludas a hiba elkövetésében az meghúzza magát, aki viszont úgy érzi semmi köze hozzá, a selejt termeléshez, a közvagyon elherdálásához vagy megcsonkításához, az felháborodik. Mindenkor nevezzük nevén a gyereket. Mondjuk meg Péternek is meg Pálnak is, amit tudunk róluk, ne rejtsük véka alá, az általánosítás függönye mögé a hibákat. Az általános dicséret hasonlóan csekély értékű. Káros az általánosítás mindenképpen. Csak a személyekhez szóló bírálatnak és dicséretnek van értelme, ennek van lelkesítő, mozgósító ereje, hisz az egyes emberek konkrét munkája, tevékenysége alapján válik jobbá az élet, lesz több a termék s halad előre a társadalom. Farkas Kálmán Nemcsak a mennyiség, az előállítási költség is fontos — Egyséig csak elvégzett munkára! — Egy jól dolgozó szakember tapasztalataiból Szabó Károllyal, az állami gazdaságból a tiszavasvári Munka Tsz-be két évvel ezelőtt áthelyezett szakemberrel beszélgettünk. — MIN ALAPSZIK A JÓ ÖN- KÖLTSÉGSZAMÍTÁS? — Állami gazdaságból jöttem. A termelőszövetkezetben mindent, ami ott helyes, nem lehet alkalmazni, de alapjában — mivel a tsz is mezőgazdasági nagyüzem — hasonlónak kell lenni. Nagyon fontos a jó leltár, a készletek pontos nyilvántartása és a megbízható alapbizonylatok. — HOGYAN ALAKULT A NÖVÉNYTERMELÉS ÖNKÖLT- SÉGE” tudtunk adni. A másik hiba, hogy gyenge tejelő az áilományuhk. Így történhetett, hogy az egy tehén évi eltartása 11 592 forintba került 7000 forint hozam ellenében. Tehát tehenenként 4,500 forintot fizettünk rá. Ezért lett nálunk egy liter tej önköltsége 3,80 forint. Ez a példa megmutatja, hogy mit tegyünk: fokozatosan javítani az állományt, olyan és annyi takarmányt termelni, hogy ne csak tartsuk a teheneket, hanem tejtermelésre is tudjunk takarmányt adni. A sertéshizlalásnál azért tudunk 76 százalékos költségszinttel vagyis 13,76 forintjával előállítani egy kilogramm húst, mert jó a takarmány értékesítés. Nálunk 100 kilogramm abraktól nem 16—18 kilót gyarapodnak a sertések, hanem 25 kilót. — Bennünket az aszályon kívül még a jég is súlytott. Az Állami Biztosító ugyan megtéri- tett a kiesett termésből, de hasznosabb lett volna ha a raktárba jön be a termés. A tervezett 1070 kiló helyett 730 kilót csépeltünk kenyérgabonából. Itt 105 százalékos költségszinttel dolgoztunk, egy mázsa kenyérgabona 223 forintba került. Viszont 140,58 forintért állítottuk elő a takarmánygabona mázsáját, ami már csak 73 százalékos költségszint. A cukorrépa mázsáját 37,95 forintért termeltük, a költségszint 76 százalék. Amint a számok igazolják a kenyérgabona kivételével a főbb növényeket jóval a költségszint alatt 'termeltük. A termésátlagaink ugyan a tervezett alatt maradtak, de jövedelmünk volt, mert olcsóbban termeltünk. milyen következtetéseket VONTAK LE° — Először is. Idejében és jó minőségben végezni minden munkát. A múlt őszön minden arra alkalmas talajt leszántot- itunk. Ennek termésfokozó hatása az idén mutatkozik. A szántást a saját gépeink jó kihasználásával végeztük. Amíg a gépállomás 100 forintért végez nekünk egy normálhold munkát, mi jó szervezéssel 48,80 forintént végeztük. Ez is sokezer forint lesz majd az önköltség alakulásában. A másik fő feladatunk a szilárd takarmánybázis megteremtése. Vásárolt takarmányra csak ráfizetni lehat. Azt tapasztaltuk, hogy a kertészet nagyon kifizető. Minden hold kertészeti föld 12 460 forint bruttó értéket hozott. A zöldségtermelést 24 holdról 42 holdra emeltük. Bevezettük néhány növénynél a szántóföldi öntözést* például öntözzük a mákot is. Géppel ültetjük a burgonyái, ami olcsóbb, de jobb minőségű is mint a kézi ültetés. Hasonlóan kevesebb fáradozással, gyorsabban végezzük a palántálást géppel. MILYEN MUNKAMÓDSZERT TUDNA AJÁNLANI A TÖBBI SZÖVETKEZETI KÖNYVELŐKNEK? Javasolni tudom, hogy az utólagos viták és a munkaegység- hígítás elkerülése végett mindenütt létesítsenek központi mun- kaegység-elszámolót. 1960-ban mi 13 000-rel léptük túl a tervezett munkaegységet, a múlt évben már csak kettőezerrel, de e mögött termelés is volt. Például tavaly kiszámoltuk előre, hogy 12 000 póré dohány csomózására hány munkaegységet használhatnak fel és azt ellenőriztük. Ahány százalékkal túllépték, annyi százalékkal csökkentettük az ott dolgozók munkaegységét. Egységet csak elvégzett munka után írtunk jóvá. Fontosnak tartom, hogy a főkönyvelő nemcsak az asztaltól irányítson, hanem szinte naponként ellenőrizze a végzett munkát, csak így lehet ellenőrizni a tervek tényleges teljesítését, a pénz, az anyag és a munkaegység helyes felhasználásált, vehetünk-e fel előleget a tervezett terményre, szükség van-e az év elején betervezett pénzre, anyagra, illetve kifizető-e az. Csikós Balázs MIÉRT DRÄGA A TKHÉNTARTAS? Az egyes takarmányokat ugyan olcsóbban termeltük, mint az országos irányár, például a pillangós szénát 100 forint helyett 66,76 forintért állítottuk elő, de nem volt elegendő jó minőségű takarmányunk. A tehenek alig kaptak többet, mint az életfentartó takarmány. Termelésre már nem A kis önző GEORGIJ MARTINOV TUDOMÁNYOS - FANTASZTIKUS REGÉNYE, 7Fölöttünk tízemeletes háznyi magasságban’ csillogott a napon az űrhajó 27 méter hosszú, 6 méter széles, fehér teste. Alakja egy óriási szivarra emlékeztetett. Orrészén aranybetűs neve ragyogott: „SZSZSZR— KSZ 2”. Larin mérnök elbúcsúzott tőlünk. Háromnegyed tíz volt. Távozásával megszakadt utolsó kapcsolatunk az emberekkeL — Indulás! — mondta Kámov. A felvonó gyorsan felrepített bennünket a kis előtérre. Közelről láttam, hogy a hajó nem áll szigorúan függőleges helyzetben, hanem kissé nyugatnak dől. Kerek bejárati nyílása keskeny volt és csak hasmánt lehetett rajta bekúszni. Elsőnek Belopolszkij tűnt el a hajó belsejében, majd Pajcsadze. Én következtem. Az utolsó, amit a nyílásba Való bemászás előtt láttam, egy piros rakéta volt, amely a távoli látóhatáron röppent magasba. Utánam Kámov következett. Megnyomtunk egy gombot és az ajtó légmentesen bezárult. Tíz percünk volt az indulásig — jelezte a piros rakéta. HAJIAM A M ARSON Az űrhajó felső, vagyis elülső részébe jutottunk, ahol az obszervatórium és a parancsnoki központ helyezkedett el. A helyiséget erős villanyfény világította be. Pajcsadze nagy bőrsisakot adott nekünk. — Megkíméli fülünket. — mondta. — Vegyék fel a sisakot, szíjazzák le magukat szorosan és feküdjenek le. — A padlón fekvő széles matracra mutatott. — A felgyorsulás húsz méter. Ez r.em sok, de jobb fekve átvészelni. Eltart csaknem félóráig. Az ablakokat akkor nyitjuk majd ki, amikor a motorok leálltak. Felvette sisakját és Belopolszkij mellé feküdt. Követtem példáját. Kámov sisakban a vezérlőpult előtti bőrfotelben ült. Szemét nem vette le a másodpercmérőről. Órámra pillantottam. Két perc múlva tíz. Nehéz leírni, mit éreztem ezekben a másodpercekben. Ez már nem izgalom, hanem érméi sokkal erősebb, szinte mar gyötrő valami volt... Másfél perc... Egy perc... Társaimra pillantottam. Belopolszkij szeme csukva, arca nyugodt. Pajcsadze felemelte karját s az óráját nézte... Harminc másodperc. .. Húsz... Tíz... Kámov elfordította a vezérlőpult egyik fogantyúját, aztán a másikat. A fülemet szorosan lezáró sisakon keresztül egyre erősödő zúgást hallottam. Ereje fokozódott. Éreztem, hogy megremeg az űrhajó teste... Aztán egy láthatatlan, gyengéd erő a padlóhoz szorított. Tíz óra egy perc. Tehát már repülünk. A zúgás többé nem erősödött. Az űrhajó egyre gyorsabban repült, másodpercenként 20 méterrel növelve sebességét. Irigyeltem Kámovot, aki két periszkópot is használhatott. Nézőkéjük előtte fügött a vezérlőpulton. Olykor beléjük nézett: ellenőrizte az űrhajó repülését. öt perccel a start után elhagytuk az atmoszférát. Miután gondolatban ezt kiszámítottam, megállapítottam, hogy a duplájára nőtt nehézkedési erő ellenére agyam egészen normálisan működik. Telt-múlt az idő. Körülbelül tizenöt perce repülünk. Messze az atmoszféra határain túl, az üres térben száguldottunk. Lázas türelmetlenség vett rajtam erőt. Egyre kínosabb volt a fekvés. Atomhőlégaagaras motorjaink szörnyű zúgása az idegekre ment, és a sisakon keresztül is kibírhatatlanul hangos voit. Irigyeltem azt a rendkmiß nyugalmat, amellyel Belopolszkij türelmesen várta ennek a gyötrelemnek a végét. Pajcsadze idegesebb volt. gyakran nézegette az óráját. Körülbelül húsz perccet a start utár.' Kámov váratlanul felállt és az egyik ablakhoz ment. Látszólag könnyedén mozgott. Kissé félrehúzta az ablakzáró lemezt és kinézett a keskeny nyíláson. Az utolsó percek valószínűtte-, nül lassan teltek. Az óra ma-) tatói mintha teljesen' megáBtafcJ) volna. Három perc volt még. Majd kettő... (Folytatjuk.) S KELEJ-MAiGXABOSSZAíí *
