Kelet-Magyarország, 1962. április (22. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-14 / 87. szám
Érdektelenség, vagy mulasztás? Kevesebb a felnőtt tanuló a csengeri járásban Sajnos, kevesebben járnak a dolgozók általános iskolájába az idén — ebből indult ki a beszélgetésünk Csengerben Barcsai Sándorral, a járási pártbizottság ágit. prop. osztályvezető helyettesével és Sztároszta Pállal, a járási tanács tanulmányi felügyelőjével. A múlt iskolai évben a járás hét községében 134-en vizsgáztak, az idén öt községben 88-an, nem számítva az osztályozó vizsgára jelentkezetteket. Ehhez hasonló példát aligha találnánk ma megyénkben, hiszen köztudomású, hogy évről évre jelentősen több a felnőtt tanuló. — Járásunkban ma már alig van funkcionárius, aki ne végezte volna el az általános iskola nyolc osztályát — hangsúlyozta Sztároszta Pál. Ez a tény kétségkívül örvendetes, de akinek egyébként is kötelező a nyolc osztály elvégzése, azoknál érthetően nincs sok meggyőzésre szükség. — Falvainkban nem vették elég komolyan a nevelők ezt a munkát. De a község vezetői sem. Sok helyen a személyes példa- mutatás maradt el — mondja Barcsai Sándor. Tehát inkább ezek miatt van ’ .* aA . , , , f _ _ _ fejjel-nappal — 22 termelőszövetkezetbe** dolgoznak a nyírteleki traktorosok Bizony igyekezni keli a nyírtelekieknek, hogy utolérjék az időt. A rendkívüli időjárás miatt az elmúlt héten még nem lehetett dolgozni a földeken. A nagy eső titán mindössze Öt nagy teljesítményű lánctalpas traktor tudott csak szántani, de ezek is homokos talajon. Pedig a többi gépek is munkára készen álltak. A téli gépjavítás alatt 100 erőgépük mellett 30 tsz 70 traktorán végeztek generáljavítást. Ezenkívül javításra kerültek a munkagépek is. Szükség is van a jól felszerelt, kijavított gépparkra, hiszen a gépállomásnak 22 termelőszövetkezettel van szerződése a i szántás, vetés és növényápolás gépi elvégzésére. Hogy a munkát könnyebben elvégezhessék, jelentősen bővítik a gépállományt is. A minap mintegy 50 boronát vásároltak és most 35 új traktort várnak a gépállomásra. Ha az idő engedte, eddig is minden lehetőséget kihasználva — éjjel-nappali műszakban — dolgoztak a traktorosok. Mintegy 1000 hold szántását végezték el. Végre kisütött a nap, szárad s föld és a traktorosok szorítják a munkát, hogy a műszakokban, a norma mellett még az elmaradást is behozzák. A gépállomásnak nemcsak a mezőgazdasági munkák végzése nehéz feladat. A környékbeli termelőszövetkezetek közül mái sokan vásároltak erő- és munkagépeket. A gépállomás vezetősége szervizállomást hozott létre és nagyobb hiba esetén itt javítják ki a gépeket. Ezenkívül tíz köraeti saeneKÍ járja állandóan a környék termelőszövetkezeteit. Ahol szükséges elsősegélyben részesítik a traktorokat, munkagépeket. előzetes a nyíregyházi üzletekből hanyatlás. Az igaz, hogy sem a nevelők, sem a községi vezetők nem kötelezhetők arra, hogy családlátogatásokon győzzék meg a dolgozókat, hogy tanuljanak, de véleményünk szerint van erkölcsi kötelesség is, hivatástudat is. Éppen Sztároszta Pál esete is bizonyítja: tavaly még Tyúkokon tanított és amikor orosz nyelvtanfolyamot szervezett, elment az iskolás gyerekek szüleihez és meggyőzte őket, hogy mennyivel jobban tudnának segíteni gyereküknek, ha oroszul tanulnának. Meg is volt az eredmény. Húszán vizsgáztak eredményesen. Most pedig — bár Sztároszta Pál már nincs ott — maguk a szülők kérik, hogy indítsanak haladó tanfolyamot. Hasonló problémák is vannak a dolgozók általános iskolájának szervezésével is. A járási pártbizottság végrehajtó bizottság egyszer sem foglalkozott a dolgozók általános iskolájával. Csupán a párttagok és a vezető állásban levők iskolai végzettségét vizsgálta - még tervszerűen, de a végrehajtást itt sem ellenőrizte. A járási tanács végrehajtó bizottsága is csak most készül foglalkozni először az üggyel. Gál Béla Élmveiités — Egészségügyi előadás lizinnka tanfolyam A mátészalkai nőiunács programjából (Tudósítónktól:) A múlt évben újjáválasztották Mátészalkán a nőtanács vezetőségét. A sokoldalú tevékenysége közül említésre méltó, hogy a nötanács által rendezett báli bevételből több mint 1300 gyermeket láttak vendégül és központi előadóval jól sikerült nőnapot rendeztek. Filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadást is szerveztek, ahol dr. Hatala István kórházi főorvos, nőgyógyász, a terhesség megszakításával kapcsolat10« FÉLE ILLAT. Készül a húsvéti illatfelhő az illatok birodalmában a megye illatszerboltjaiban. Százféle kölnivel várják a húsvételőtti forgalmas napokat. Nem hiányzik a márkás francia kölni sem, a franciák évszázados illatszer-tu- domán;-''n"k mai változata. HÚSVÉTI SLÁGER Már kapható — a torta kedvelők és a háziasszonyok örömére — a félkésztorta. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiba 20 ezer higiénikus csomagolású félkésztorta érkezik a jövő hét elején. Elegendő tortakrémről is gondoskodtak. Finom réteslisztben sem lesz Víiónv. tos problémákról és a csecsemőhalandóság elleni küzdelem eredményeiről tájékoztatta a hallgatóságot. Ismertette, hogy milyen veszélyekkel járhat a tiltott mű- tét és a kuruzslás. A nőtanács még egy Halasi csipke kézimunka-tanfolyamot is szervez. Máris sok a jelentkező. - Védnökségen vállaltak a termelőszövetkezetben létrehozott nőtanácsok munkája felett is. Segítenek a háztáji földek terméseinek szerződéskötési munkái elvégzésében is. Szántó Géza Tápén is készülnek a húsvéti locsolkodásra. Miért keüi újságért távgyaíogolni? Valamikor igen kevés emberhez jutott el az újság, ma viszont 140 ezer példányban jár megyénkbe hírlap, folyóirat. Ügy igaz, újságolvasók lettünk. Am, nem tagadhatjuk: még több lapot olvasnának, szeretnének meg Öntözés, szellőztetés, fagyveszély Dohánytermelést tanácsadó Minthogy a kedvezőtlen időjárás hátrányosan befolyásolta melegágy i előkészületeinket, pa- látáink gyorsabb fejlődését fokozottabb ápolási munkákkal kell biztosítanunk. A dohány palánták ápolási munkái közül legfontosabbak az öntözés, szellőztetés, gyomirtás és ritkítás, valamint a növényvédelem. Öntözés mértékét és idejét minden esetben a talaj vízigénye szabja meg. Elhanyagolása vagy túlzott alkalmazása egyaránt káros. Az öntözés langyos vízzel és olyan időben történjék, hogy ezáltal a melegágy lehűtését elkerüljük. Esőzés esetén melegágyainkat takarással védjük a felesleges csapadéktól. Szellőztetésre a palánták fejlődésének kezdeti szakaszában is szükség van. Kezdetben rövi- debb, a fejlődés mértékével párhuzamosan növekvő ideig szellőztessünk. Kiültetés előtt álló palántákat végül egész nap ta- karatlanul hagyjuk, a takarót csak fagy veszély esetén éjszakára tesszük fel. A szellőztetés Nándohon is csallahezlak láiteijesitik a kukorica, a buryonya és a napraíarya tervei Több bízott sertést, tejet, és baromfit szállítanak A máncloki Űj Élet Termelő- ezövetkezet vezetősége és tagsága elhatározta, hogy csatlakozik a milotai versenykihíváshoz. Egyben parosversenyre hívta a község másik szövetkezetét, a Kossuth Tsz-í is. Az elkészült termelési terv csaknem minden pontját jelentősen túl akarják szárnyalni. Például az aranyalma burgonyából az egy holdra elő- fa-ányzatt 100 mázsa helyett 110 mázsát takarítanak be. Kukoricából holdanként a tervezettnél egy és fél mázsával (szemesen), napraforgóbál pedig 20 százalékkal növelik a termést. 100 hold kukoricában köztes babot termelnek. Az állattenyésztésben a szarvas- marha létszámot 50-röl 60-ra növelik s az árus tejet tehenenként 2500 literre emelik. A koca- állománynál egyedenként a beütemezett 7 darabbal szemben 8 darab malacot választanak,, nevelnek fel és a választási súlyt 13 kilóról 15 kilóra növelik. Hízó sertés értékesítési tervüket 35 darabbal teljesítik túl. Terven felül kétezerrel több baromfit értékesítenek. A háztáji gazdaságok termékeit (burgonyát, babot, tejet, baromfit stb.) közösen adják el a felvásárló vállalatoknak. minden esetben a szél irányával ellentétes oldalon történjék. Betegségek megelőzésére különösen fontos a melegágyak és környékük gyommentesen tartása. Sűrű kelés esetén a ritkítással ne késlekedjünk. A zárt állományú (szellőzetlen) melegágyak a fertőzéseknek nagyobb mértékben vannak kitéve. Ritkítás és gyom- lálás után a felülszórást azonnal végezzük el, majd öntözéssel a beiszapolódást biztosítsuk. A peronöszpóra elleni preventív (megelőző) védekezésként dohánybeváltó üzemeink a Zineb védőszert ingyenesen biztosítják. Kelés után 3 naponként 12 alkalommal 0,2 százalékos oldattal a permetezést késedelem nélkül végezzük. Ez után már 0,4 százalékos oldattal permetezzük. Nagyon fontos, hogy a permetlé a palánták teljes felületét bevonja. Gyökérfekély, tőfekély, vagy nyáíkásrothadás fellépése esetén az öntözést korlátozzuk, illetve egy-két napra szüntessük meg. A betegfoltok helyét íahamuvai szórjuk be és az egész melegágyat 1,2 százalékos bordóilével permetezzük meg úgy, hogy a talaj is fertőtlenítve legyen. Szakszerű palántaneveléssel a kedvezőtlen időjárásból adódó lemaradást megszüntethetjük és a korai ültetéshez szükséges palántákat biztosíthatjuk. Nyíregyházi Dohánybeváltó- és Fermentáló Vállalat Termelési Osztálya. az emberek, ha a helyükbe vinnék azok, akiknek feladatuk lenne. Nem jogtalan, s nem nagy az igény, hogy árusítsanak hírlapot, folyóiratot a város központjától kivüleső helyeken is, ment a belterületen lévő összesen hat árusítóhely bizony vajmi kevés egy fejlődő, s máris nagy lélekszámú városnak. így például nincs újságárus pavilon a kórháznál, a megyei rendelőintézetnél, a piacokon, a Guszev lakótelepen, s főképp a már télen is nagy forgalmú Sóstógyógyfürdőn. Ideje véget vetni annak, hogy újságért kilométereket gyalogoljon az olvasni szándékozó! (K. J.) csokolAdé-országböl. Csak az Élelmiszer Kisker boltjaiban 15 mázsa csokoládé nyuzsi, tojás és egyéb készítmény között válogathatnak felnőttek, gyerekek egyaránt. Még a jelenlegi készleten kívül 10 mázsa csokoládét várnak, hogy a csúcsvásárlások óráiban senkit ne érjen meglepetés. MEGNŐTT A PÉNZTÁRCA. Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 550 dolgozója a napokban kapta kézhez az 1961. évi nyereségrészesedést. A vállalat többletnyereségének minden száz forintjából 46 forint 52 fillér a dolgozók pénztárcáját nagyobbí- totta. Százhetvenegyezer forintot vettek fel. Már csak az okoz gondot a bolti dolgozóknak; hegy marad idejük önmagukat kiszolgálni az ünnepi forgalom sodrában. Könyvbál Szakolyban Mesedelelőtt — Tímár Máté előadást. Filmvetítés A Hazafias Népfront, a nőtanács, a MÉSZÖV és a Megyei Könyvtár rendezésében vasárnap nagyszabású „Könyvbarát nap ’-at tartanak Szakoly községben. A délelőtti órákban a pedagógusok elmennek a falu legtávolabbi házaihoz is, és a családokkal elbeszélgetnek a könyvekről. Ezzel párhuzamosan 10 órai kezdettel a gyermekek részére tartanak mesedélelőttöt, amelyen a kisdiákok diafilmvetítést és mesekönyvbemutatót láthatnak. 11 órakor Balogh Ferenc elvtárs, a járási könyvtár vezetője tart számukra irodalmi fejtörőt. Délután folyamán Sárközi Péter elvtárs, a Magyar Mezőgazdasági Könyvkiadó főszerkesztője tart előadást aktuális mező- gazdasági kérdésekről, amit Tímár Máté budapesti író irodalmi előadása követ. Szamos irodákra alkotás kerül a közönség elé neves művészek tolmácsolásában. 18 órakor Galambos Lajos Megszállottak c. fimjét vetítik. Este nyolc órakor kezdődik a könyvbál, melyet könyvsorsolás, tombola, és zene tesz még hangulatosabba. Bontják a felüljárót, átterelik a forgalmat A nyíregyházi konzervgyár építésével kapcsolatban szükségessé vált a Ságváiri lakótelep-' hez vezető vasúti felüljáró elbontása. A nagyforgalrrtú utat» április 16-án, hétfőn reggel 7 óra-j kor zárják le, s ezzel megszűnte-; tik. A Ságvári telepre, valamink a Dohánybeváltó- és Fermentáló! Vállalathoz a jövőben De*skoví)Ss> úton át lehet eljutni.