Kelet-Magyarország, 1962. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-27 / 72. szám
XIX. ÉVFOLYAM 72. SZÁM Ara: 5G fillér K észü I n eh a dohány-melegágyak A fraucia külügyminisztérium be jelen lése a francia—szovjet * ______________________diplomáciai kapcsolatokról Új sikerekre készülnek Sport Záhonyi híradó A tiszaszalkai Búzakalász Termelőszövetkezetben ez évben több. mint 40 holdon termelnek dohányt. Egymásután készítik a palántaneveléshez szükséges melegágyakat. Balázsi Taniás, Lénárt János és a többiek örömmel újságolják, hogy több ágyban már szépen kikeltek és a mostoha időjárás ellenére is jól fejlődnek a palánták. (Hammel József felr.) Két évvel ezelőtt bizony Simon Imre tilos sem gondolt arra, hogy rövidesen szakmát kell majd változtatnia és a nehéz fizikai munkát elvégző gépjcolosz- szus mellett, pormentes műhelycsarnokban fog dolgozni. Most hogy ott áll a mintegy hatvan méter hosszú gépóriás mellett, szinte remeg a hangja az örömtől, ahogy mondja: — Nekem csak annyi a feladatom, hogy a gépből kijövő szál- kendert elszedjem és minőség szerint osztályozzam. Oláh látván művezető meg már a gép munkájáról beszél elégedetten: — Egy műszak alatt 100 mázsa áztatott és szárított ken- derkórót képes feldolgozni készáruvá. Harminckét ember helyett ezt a munkát már csak 12 dolgozó közreműködésével végzi el a gép. Tegnap átadták rendeltetésének * Tiszántúli Rostkikészítő Vállalat nagyhalászi kender és matrac üzemében Magyarországon az első, teljesen automatizált kenderturbinát.' Az SPO—2-es típusú szovjet gyártmányú gépet harmonikusan egészíti ki a csehszlovák gyártmányú kóckiké- szitó gépsor és a magyar gyártmányú KIP-rázó és automata | adagoló. Az automata gépkomplexum üzembehelyezésével teljesen mo- ! dern alapokra helyezték az üzemben a kenderfeldolgozást. A gépsor elején szállítószalag segítségével indul el a ken- derkóró a gép „gyomrába" és a végén — emberi kéz érintése nélkül — kerül ki a készáru. A pneumatikus szállítás lehetővé teszi, hogy a melléktermékként jelentkező pozdorja mintegy négyszáz méteres csővezetéken keresztül egyenesen a feldolgozó üzembe, a farostlemez „gyárba” kerüljön. Megszűnt a kézi talicskázás és a porelszívó ventillátor szerte nyúló csőkarjai gondoskodnak arról, bogy egészséges. tiszta levegőt szívjanak tüdejükbe a munkások. Szép gesztus Április 4 tiszteletére járási kulturális kiállítást rendeznek Mátészalkán Felszabadulásunk évfordulójának tiszteletére nagyszabású kulturális kiállítást rendeznek Mátészalkán a járási művelődési házban. Ezen a kiállításon a járás szinte, valamennyi községe bemutatja a felszabadulás óta elért eredményeit. Hány új lakóház épült, háAhol as ember „kénytelen“ megállni... kirnltaiolt és akik készítik Bár hivatalosan már tavasz, van, de olykor még csípős szél ' seper végig a behavazott utcákon.! Az emberek fázósan behúzzák a! nyakukat és sietnek melegebb | otthonaikba. Azaz, hogy. .. Igen. egy pillanatra meg kell állni a 12 számú sport és játékbolt kirakata előtt. Valóban, akinek arra visz az útja, feltétlen időz néhány percet, hogy megcsodálja egy kicsit a rendkívül ötletesen elkészített kirakatot. Az előtérben sok-sok játék, mögöttük emeletes áruházak papír makettjei, az országúton suhanó autók, róllerező gyerekek. Fiatalok és öregek egyaránt szívesen időznek egy kicsit ennél a szemet gyönyörködtető látványnál, — Tulajdonképpen a mozgó gépkocsisor az, amely megállásra kényszeríti a járókelőket — ■mondja Kállai Károly, aki az - egész tervet kidolgozta. — Ezt ♦egy egyszerű futószalag segítsé- Jgével oldottuk meg. A mechaniz* must Makrai Tibor, a házakat épedig Mihályi György kollégáim * készítették el. { — Láthatunk-e a közel jövőben *is ilyen szép kirakatot? * — Húsvétra terveztem egyet. ♦■Csak a férfiaknak. Fémből egy ♦hatalmas nyakkendő-alakot készítünk, és erre rárakunk leg* alább 200 nyakkendőt, melyeket ♦számmal látunk ei. Az egész be- ♦rendezést egy nyúl fogja íorgat- Jni. A vásárlók így tetszés sze- Jrint kiválaszthatják az ízlésüknek ♦legjobban megfelelő darabokat ♦Az üzletben csak a számot keil {bemondani és az elárusító máris {adja a kívánt nyakkendőt. * — Mikor és hol láthatjuk? * — Néhány nap múlva a 14. szá- {mú férfi divatáru boltban. * Milyen jó lenne, ha az alh»- Jnyafloit, porosodé kirakatok he- ♦lyett egyre több ilyen „megállásira kényszerülő'' kárnkaetni Iwt- {nátük! HrfS ♦ 1002. MÁRCIUS 27. KEDD * Már egyre több kellemes meglepetésről hallunk. Az egyik helyen konyhabútort, másutt pár malacot visz ajándékba a téesz, ha férjhez megy. vagy megnősül valamelyik fiatal tag. Felkapott dolog az is, hogy benső,séges teadélutánokon látják vendégül a munkában megfáradt. nyugdíjas öregeket, érdekűdnek hogylétük fedi. felkínálják a segítséget a háztáji művelésében, a porta nagytakarításában. Rozsálvban sem feledkeznek el az ilyen „apróságokról”. Figyelemmel kísérik, megvan-e a kenyéré a falu öregeinek, hová kell vinni csomó gallyat, hogy szűnjön a szükség, élelemben, fűteniva- loban. Beszélik is, jól jön ez a szívesség a nyugdíjat élvező elagottaknak, áldják is a közöst a jóságért. Ebben az évben még teljesebb lesz a megelégedés. Megszavazta a tagság, hogy még többet tesznek félre szociális juttatásokra. Az idei összeg meghaladja a tízezer forintot. Ebből lepik majd meg az újhá- zasokat, segítenek a betegeken s azokon a családokon, ahol halálozás adódik. Tetszik ez a gesztus a téesztől... Mint azt az átadási ünnepségen megjeleni szakemberek elmondották az új üzem mintaképe a jövő kenderfeldolgozó üzemének. Bár az országban van már egy hasonló kenderturbina, de ennél a gépegységnél sikerült j először teljesen automatizálni a kenderíeldolgozást, vagyis emberi beavatkozás nélkül összekötni a különböző munkafolyamatokat. (tá)--------------------------- ! Nagyhalászból! özembe helyezte« az ország j első telfesen automatizált henderíeidoigozóiáti A szovjet, csehszlovák és magyar gépekből álló automata gépsor hossza eléri a hatvan métert nyat alakítottak át 1945 óta, hány kilométer hosszú villanyvezetéket kaptak, hány lakást érintőit az, milyen kulturális intézményekkel gazdagodtak, mennyivel növekedett, évről évre a televízió, rádió, kerékpár, motor- kerékpár, tulajdonosainak száma, milyen folyóiratok, napilapok járnak a község dolgozóinak, mennyivel javult a község lakosságának iskolázottsága. mi- ; Íven a mozik látogatottsuga. ' ezekre, és hasonló kérdésekre ad I majd választ a kiállítás fényké- pék. .kimutatások. grafikonok, szemléltető eszközök segítségével. A legjobb munkákat díjazzák: ] í I. díj 1 ezer forint, két II. díj (i00—600 forint, három III. díj [400—400 forint. rendezéssel lepi meg a mezőgazdaságot. A több gépből álló felszerelés lehetőv;é teszi, hogy a lucernát még aznap lisztté őröljék. A mezőgépipar újdonságai a Budapesti Ipari Vásáron A mezőgépipar az utóbbi hó- [ r napokban, s napjainkban is lé- i c nyegesen fejleszti gyártmányai- j s nak műszaki színvonalát, értékes | i segítséget nyújt a mezőgazdaság j j gépparkjának korszerűsítéséhez. í E jelentős fejlődést tükrözi majd tJ a Budapesti Ipari Vásár idei { mezőgépipari kiállítása is, ahol* 14 korszerű gépiípust tárnak aj látogatók elé. ♦ A többi között kiállítják a{ ZSMV típusú arató-cséplő gé- { pet, amelynek első példányai ép-* pen hétfőn készültek el az * EMAG-ban. A gép nemcsak ar- * ról nevezetes, hogy teljesítmé-* nye negyven százalékkal na- * 63'óbb, hanem súlya két mázsá- * val kisebb, mint a régi kombáj-* nőké. S ami a legfontosabb, az * idén több mint 1700-at gyúrna- * nak belőle, közülük 550-et hazai * használatra. ♦ A Budapesti Mezőgazdasági ★ Gépgyár a már sorozatban ké- { szülő egy- és kétsoros kukori- { eabetakarú;ó gépeit mutatja be, * amelyek letörik a csövet és fel- ★ szecskázzák a szárat. Kiállítja a { gyár a kukoricacső foszlósára al-* kalmas gépet is. Az utóbbinak * sorozatgyártása ez év harmadik ♦ negyedében kezdődik meg. * A Mosonmagyaróvári Mezőgaz- * dasági Gépgyár a takarmányliszt* avocs elkészítésére alkalmas be- í Kádár János elvtárs. az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke március 33-án, pénteken meglátogatta a Magyar Optikai Müvek több üzemrészét. A képen: Kádár János és kísérete a XII. osztály óraszereidében. (Vigovszki Ferenc felr.)