Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-17 / 13. szám
SPORT t einölt és ifjúsági számokban rendezik meg Nyíregyháza egyéni asztalitenisz bajnokságát A megyei asztalitenisz szövetség 1962. január 25-én rendezi meg Nyíregyháza város 1962. évi egyéni asztalitenisz bajnokságát férfi és női, felnőtt és ifjúsági számokban. Ifjúsági számokban az 1944. július 1. után szüÚj sportkönyveh jelentek meg A Medicina kiadásában az utóbbi napokban öt újabb sport- könyv jelent meg. Megjelent a „Cselgáncs kézikönyve”, a ..Kosárlabdázás szabálykönyve”, a „Tenisz” című könyv, mely a játékszabályok mellett az összes sportággal kapcsolatos tudnivalókat magában foglalja. Ezeken kívül ..A kézilabdázás technikája és taktikája”, valamint az „Aggtelek és környéke” című sportkönyvek | A töröliÖK ellen kezá az UEFA tornán a magyar csapat Bukarestben elkészítették az | UEFA ifjúsági labdarúgótorna mérkőzéseinek sorsolását. A versenysorozat ismét megerőltető lesz, mert a fiataloknak öt nap alatt három mérkőzést kell ját- szaniok. s a továbbjutók ismét csak két-három napi pihenőt kapnak a következő találkozókig. A magyar együttes a C csoportban szerepel, s első mérkőzését Törökország válogatottja ellen vívja, majd Spanyolország' és Franciaország a sorrend. A mérkőzéseket négy városban: Bukarestben, Ploestiben. Kons- tancában és Brassóban játsszák le, az elődöntők és döntők Bukarestben lesznek. Április 26-án, az elődöntőben a csoportgyőztesek mérkőznek. 29-én pedig az 1—2 és a 3—4 helyért folyó mérkőzésekre kerül sor. •k Bulgária idei Legjelentősebb sporteseménye a XV. sakkolimpia megrendezése lesz. A versenyt a Várna közelében lévő Aranyhomok üdülőtelepen bonyolítják le szeptember 15. és október 10. között. Nem véletlen, hogy Bulgária kapta meg a rendezés jogát,' ugyanis Bulgáriában több mint félmillió dolgozó sakkozik rendszeresen. APRÓHIRDETÉSEK Szoba, konyhás ház 184 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. Szikla u. 4. Érdeklődni hátul az udvarban. (Friedmann telep) (145) a pás-vétel. 150 kg-os príma hízott sertés eladó. Holló u. 85. (150) Modern ebédlő egészben. vagy darabonként eladó. Bertalanné. Bocskai u. 56. (147) Tetőfedő nád van eladó. Nagy István, Nyíregyháza,. Marx tér 8. (146) Kettő darab 200 kg-os zsírsertés eladó. Árok u. 34. (153) Budapestről lehelyezett fiatalember albérleti szobát keres. Címet , .Intelligens ” jeligére a Kiadóba kér. (151) EGYÉB A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Igazgatás- rendészeti alosztályára 2 db férfi kerékpárt szolgáltattak be. Igazolt tulajdonosa fenti kapitányságon átveheti. -WioaxwuoooooaxJucKxxxxx» alvássá es terjessze a Kelet-Mdyvarországot ^XXXXXXiCXXXXXX»OOCXDOOOOOOOO< 1961. december 21-én Szakoly községben az I. sz. vegyesbolt előtt 1 db férfi kerékpárt találtak. Igazolt tulajdonosa a nagy kallói Rendőrkapitányságon átveheti. Gyönyörű mübútor francia hálószoba. Tátra 57,03 személyautó eladó. Rákóczi u. 53. (85) Szép sötét diófa hálószobák, kombináltszobák. dupla re- kamié, kis és nagyméretű konyhák, olcsó barna hálók, ruhásszekrények. sez- lon eladók, használt bútorokat veszek. Soltész Mihály u. 29. (57) Épület bontásból nagy mennyiségű vályog elszállítható; térítés nélkül. Érdeklődni: ingatlankezelő Vállalatnál. Rákóczi u. 23; (139) Mindazoknak, akik felejthetetlen férjem és édesapám j Ferenczy Ferenc temetésén részt vettek ezúton mondán..; köszönetét. Felesége és fia. (152) Csinos ruhában, még csinosabb a no a farsangi bálon! BÁLI RUHÁRA VALÓ ANYAGOK: Francia velour bársony (lila, sötétkék, és fekete) 260,— Ft TAFT, (rózsaszín, világoskék, sötétkék) 44,— Ft Csipkeszövet (fehér) 126,— Ft Kínai brokát 73,— Ft Kínai sang’ean fait 66,— Ft Fémszálas taft 64,— Ft óriási választék az Iparcikk KISKER Vállalat méteráru szaküzleteiben. (Mátészalka. Kisvarda, Nyíregyháza) (155) jnmJM m u s o r a SZÉLESVÁSZNÚ DÓZSA MOZI:Én és a tábornok. Angol íilmvíg- játék. Ne.- nann WFalom főszereplésével. Előadások kezdete: 4. 6 és 8 órakor. SZÉLESVÁSZNÚ MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HÁZ: Délibáb minden mennyiségben. (Széles változatban!) Uj ma-j gyár film. Előadások kezdete: fél 6 és fél 8 órakor BÉKE MOZI: Én és a tábornok. Angol íilmvígjáték Normann I Wisdom főszereplésével. Előadások kezdete: tél 5. fél 7 és fél 9 órakor. GORKIJ MOZI: Csodacsatár. Magyar film. Előadások kezdete: 4, 6 é* 8 órakor. (141 4 1962. január 17. szerda < Névnap: ANTAL ; 4 A NAP ESEMÉNYEI: 1857-ben ezen a napon halt! meg Vajda János költő. Ugyanezen a napon 105 éve; született Wilhelm Kienzl, osztrák; zeneszerző. ■ 45 éve halt meg Johan Sars.; norvég történetíró és politikus. ; it ! BÖKI KARTÁRS Baktalórántházáról a Kossuth', utcában lakó pedagógusoktól ka-', pott levelet. November 1-töl I meg máig is tart a vegyes ktsz'< által felvállalt tatarozás. A ha-' táridőt már jóval túllépték és; a festés még mindig nem ké-; szült el. ★ KÉPEZIK MAGUKAT A KÓ-: TÁJI Ü JELET TSZ VEZETŐI. A szövetkezet elnöke és hét bri-; gádvezetője rendszeresen látogat-; ja az Ezüstkalászos tanfolyamot.: 4r A NYÍREGYHÁZI MÁV ÁLLOMÁS és Fűtőház dolgozói el-! ■ határozták, hogy akik azelőtt nem tudták, most elvégzik az általános iskola nyolc osztályát. Jelenleg a hetedik és nyolcadik osztályban 74-en járnak és sok hallgatója van a munkásakadémiáknak is. 4r AZ MHS NYÍREGYHÁZI ELNÖKSÉGE személygépkocsivezető taníolyamot szervez. Jelentkezni lehet az MHS motoros klubjánál. Határidő: február 1. ★ IGYEKSZENEK MEGTÖLTENI A JÉGVERMEKET Ibrány községben. A jég vágását és hordását a helyi termelőszövetkezet tagjai társadalmi munkában végzik. ★ ISMERETLEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT tűz ütött ki Sándor Imre nyirgelsei lakos portáján. Leégett a dohány pajta, benne a termés. A szerencsétlenségben is szerencséje volt Sándor Imrének, mert a háztáji biztosítás alapján 19 800 forintot kapott az Állami Biztosítótól. ir Két héttel ezelőtt a ..Föleimúvés- szövetkezet!’ mellékletben cikk jelent meg „Nem jellemző” címmel, amelyben a nagyhalász! étterem dolgozóit bíráltuk, mivel kora délután nem tudtak meleg ételt biztosítani. A cikk értelemszerűen a dómbradi étteremre vonatkozik és téves információ miatt irtunk nagyhalászi vendéglőt. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA Keletmagyarországi Krónika; — Fel év előtt 3 iskolában; — Választások az egészségügyi szak- szervezetben: — Kikeltek az első csibék; — Hírek; tudósítások. — Iskola kórusok énekelnek. — Gyermekműsor: a tiszaszalkai úttörőknél. — Balettmuzsika. — Esti posta. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szerda estig; változó mennyiségű felhőzet, főként nyugaton és északon, kisebb havazások, kisebb esők. A Dunántúlon élénkülő délnyugati szél, keleten még csendes, párás, többfelé ködös idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 4 fok között. ; 4> o o o o c o o © ce ® c « © o © © o o • KELET-IU AGY AKORSZAO A Magyar Szocialista Munkáspárt-; Ezabolcs-Szalmár megyei oizottsága' és a Megye! Tanács lapia. ! Felelős szerkesztő: Bálint rajos. ■ Kiadja a Kelet-Magyarország Lap-! kiadó Vállalat. ! Felelős kiadó: Farkas Pál. ; Szerkesztőség: Nyíregyháza, Sztálin! tér 21. Tel: 16-70. 16-71. 16-72. : Kiadóhivatal: Nyíregyháza, Zsdánov u. i. Tel: 30-00. ! Beküldött kéziratét nem érzünk meg; és nem adunk vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Szaboics-Szatmár megyei Nyomdaié ári Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa Gyógy u. 5. 6 F ÉJ L I U O B fi \: Labdarúgó csapataink „félévi bizonyítványa“ ii. [6. Ny. Munkás 15 4 7 4 23:16 15 , A megyei bajnokságot a Mun- [kás labdarúgói hét pontos előnyínyei nyerték meg, aránylag köny- ínyen ment a bejutás, de ez még- í sem tette elblzakodottá a csapat • vezetőit és a játékosokat. Ál• talános vélemény volt, hogy leg- ! fontosabb feladat: gyökeret eresz• teni az NB Ill-ban. • Jól rajtolt a csapat, s tisztes ; szereplésre lehetett számítani, sót •arra is, hogy az élmezőnyben végeznek az őszi mérkőzések lejátszása után. Ez nem következett í be, mert a csapat váratlanul ve- íreséget szenvedett hazai pályán ía D. Honvédtől, Egertől és a ► Miskolci Bányásztól. Érdekes, ► hogy a többi NB-s csapatokkal ► szemben a Munkásnak sokkal [biztosabbak voltak a pontszerzést lehetőségei az idegenbeli mér- [közéseken, mint a hazaiakon. ► Köztudomású, hogy a Munkásában a tehetséges fiatal labdarúgók mellett néhány idősebb já► tékos van csak. A csapat szeneimével nem-volt különösebb baj. [Azért jó megemlíteni, hogy [csemniczkinek, a tapasztalt idő► sebb játékosnak le kell szoknia [arról, hogy játékostársait — fő- [leg a fiatalabbakat — a pályán [kritizálja, szidalmazza. Felesleges reklamálásaival csak a csa- [patnak árthat. | A Munkás labdarúgói szeretné-' nek a tavaszi szezon végeztével | az élmezőnyben kikötni. De mint ; ezt már korábban említettük nem ez a vágyuk. Céljuk, hogy a fiatalok megszokják az NB III légkörét, rutint szerezzenek, s 1—2 év múlva akarják elérni, hogy magasabb osztályba jusson a csapat. A jelenlegi játékerőt vizsgálva: ha a fiatalok megerősödnek, hozzáidegződnek a hevesebb küzdelmekhez a feljutás sikerülhet a Nyíregyházi Munkásnak. letettek indulhatnak. Üj szint jelent a versenyben, hogy az I—II. fordulóban kiesett versenyzők részére vígaszversenyt is rendeznek. A megyei, városi és üzemi bajnokságokban szereplő csapatok játékosaira feltétlenül számít a versenybizottság. Ugyan- J csak számítanak a városi közép- j iskolák tanulóira, valamint az j ált. iskolák felső tagozatú ver-1 senyzőire is. : ALJ.AS ■ ■ - ■ I ! A Tiszavasvári Földmüvesszövetkezet szak- .■_tt kíi- ikairendezűt ! felvesz azonnali belépéssel. Fizetés kollektív ! szerint. Jelentkezni le- ; hét a Földmüvesszövet• kezet központi irodája- 'ban. Útiköltséget felvé■ tei esetén térítünk. • (148) ► Gyakorlattal rendel• kező gépipari techni► kumot végzett I íeclMMSl £ azonnal felvesz a , Mezőgazdasági Gép- | javító Vállalat. Je► lentkezés a vállalat [ munkaügyi osztályán [ írásban, vagy szó► ban. (Acél út s,.) ! (154) . Félnapi háztartási ! munkára középkorú értelmes bejárónőt felveszek. cím: a Hírdető[ HÁZ-INGATLAN \ Sóstóhegy, Kemecsei [ út 26. számú szoba konyhás, mellékhelyisé- ! ges ház 690 négyszögöl I oicsös kerttel eladó. Vétel esetén be- | költözhető. (144) $&i£ede£e4Pi! Kössön ntéff nut SERTÉSHIZLALÁSI SZERZŐDÉST ui Állat forualmi Vállalattal