Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-31 / 25. szám
EGYSÉGBEN AZ E RC Képek a szatináresekei tagé r t e kéz I et rő I * i ‘Z,'** m$-<L & A helyi termelőszövetkezet tagja Király Mihály né is, aki az asszonyok munkájával foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy' a jövő ben a földművesszövetkezet vezetősége fokozotabban bízza meg munkájával az asszonyokat is, hiszen nagy segítségére lehetnek a vezetőségnek az ellenőrzés munkájában, különösen a boltos és szolgáltató bizottságok feladatainak elvégzésében. A küldöttgyűlés után a helyt énekkar tagjai szórakoztatták ;* résztvevőket. Élvezettel hallgatták a szebbnél szebb számokat a küldöttgyűlés tagjai, hiszen az énekkar már közel 10 eve megalakult és sok szép sikerre tekinthet vissza. Lakatos József, az énekkar vezetője fáradhatatlan szorgalommal oktatja a fiatalokat cs időseket egyaránt és jelentős részben neki köszönhető, bogy hosszú évek óta ilyen fáradhatatlanul szorgoskodnak a községben az énckkultúra elterjesztése térén. Sztár oszt* József termelőszövetkezeti tag hozzászólásában árról beszélt, hogy milyen komoly feladatok hárulnak a megválasztandó vezetőségi tagokra. — Fokozni az ellenőrzéseket — mondotta — és nagy súlyt kell fektetni a vagyonvédelemre, a szükségletek fokozotabb kielégítésére. Ez legyen a megválasztandó vezetőségnek legfontosabb feladata. Farkas László elvtárs, a földművesszövetkezet igazgatóságának elnöke beszámol az elmúlt négy' é\ munkájáról, ismerteti a tagsággal, hogy milyen fejlődést ért cl a föklmíí- vesszövetkezet és mit terveznek a következő évekre. Kopasz Károly pedagógus, a falusi ifjúsági szövetkezet elnöke arról beszélt, hogy a gyerekek milyen eredményesen dolgoztak a® elmúlt évben. 150 nyulra kötöttek szerződést, amit át is adtak, de a következő évben nagyobb gondot fordítanak az állattenyésztés mellett a kertészetre is. — Megszerették a gyerekek a közös munkát — mondotta — és emellett szép jövedelmet is értek el, amit ez évben még fokozni kívánunk. | 4 KfcüT-M£OYAKORS£AG línMválaszfó cipüboll Tarpon Az elmúlt esztendő a szövetkezeti kereskedelem üzlethálózatának fejlődé- 'sében jelentős állo- 'tnás volt. Az önkiszolgáló és önkivá- lasztó üzletek egész Jsorát nyitották meg 'és adták át a i'öld- ! művesszovetkezetek 'vezetőségei a falu dolgozóinak. Az elmúlt évben 30 önkiszolgáló és önkivá- lasztó bolttal bővült ;a szövetkezeti keres- .keddem üzlethálózata. Többek koaofct Tarpan önkivalaszto ci- pőboltot, Éi-patakon. Gégényben és Ló- nyán önkiszolgáló élelmiszerboltokat nyitottak. Az új kereskedelmi formában működő üzleteket nemcsak a vásárlók kedvelik, hanem az egyes boltvezetők is. akik a MÉSZÖV kereskedelmi főosztályát személyesen keresik fel, hogyr a vezetésük alatt álló bolt átalakítását ön- kiszolgálóra engedélyezzék, mivel annak működése és. részükről a v ezetés is egyszerűbb és gyorsabb a kiszolgálás. A szövetkezeti kereskedelem üzlethálózatában eddig 130 új kereskedelmi formában működő üzlet szolgálja a vásárlók érdekét. Az 1962-es esztendőben is közel félszáz újabb önkiszolgáló és önkiválasztó bolt megnyitása van tervezve. Gégény Gábor MÉSZÖV Kér,, is aerv;., csőn y. JCidtuLtáííí ftqq.ziie.kt Egy értekezlet margójára i z elmúlt napokban a TIT helyiségében gyűltek öszsae megyénk földművesszövetkezeteinek legjobb kultúrcso- port vezetői, művészeti vezetők, igazgatósági elnökök, szakszervezeti és kulturális aktívák. Az össze jövetelre az adott okot, hogy a MÉSZÖV Igazgatósága értékelte az elmúlt évben végzett kulturális tevékenységet és ebből az alkalomból az arra érdemeseket megjutalmazta. Most nem is erről akarunk beszélni, hiszen ez már megtörtént, írtunk is róla! A tollat, most az a néhány megjegyzés és tapasztalat adta kezünkbe, amit ezen a szűk, — mondhatni baráti — megbeszélésen elmondottak a résztvevők. Nyírbátorból a határőrség kultúrtisztje „képviselte” a íöldművesszövetkezetet (holott az fmsz kultúrfelelőse is kapott meghívót) és elmondotta, hogy milyen szép eredményeket értek el eddig az együttműködés során. Megnyerték — már több ízben — a kerületi kultúrver- senyt és jelenleg is szép eredményeket érnek el. Elmondotta viszont azt is, hogy jelenleg az fmsz vezetői nem • sok segítséget adnak ehhez a munkához. Megtörtént például az, hogy az fmsz boltjában dolgozó kislányt, — aki táncpróbán és versenyen volt — azzal fogadta a vezetője másnap, hogy neki. „nincs szüksége táncos dolgozókra” és fel is út, le is út. — Sajnos olyan tapasztalatom is van — mondotta a kul- túrtiszt elvtárs —, hogy a fiatalok — amíg próbaidejük tart — rendszeresen eljárnak a próbákra, de amikor megkötötte velük a szerződést a föld- művesszövetkezet azonnal abba hagyják a kultúrmunkát — ez is Nyírbátorban történt. Szatmárcsekén — ahol majdnem 10 éves énekkar van — a községi vezetők egyáltalán nem segítik a kultúrmunkát, sőt minden igyekezetükkel azon vannak, hogy minél több akadályt gördítsenek az énekkar munkája elé. Ez szerencsére nem jellemző megyénkre — de szinte hihetetlen, hogy még ma is vannak olyan szűklátókörű községi vezetők, akik ilyen és ehhez hasonló álláspontot képviselnek. A megyei tanács művelődési osztálya már ebben az ügyben tartott vizsgálatot és akkor „látszólag” egyet is értettek a megállapítósokkal, sőt a kijavítás módjával is. Azóta azonban nem sok javulás állott be ezen a téren. |, zt a két felszólalást azért J adjuk nyilvánosságra, hogy okuljanak ebből mások is. Kétségtelen, hogy tarthatatlan álláspont az, amit a nyírbátori i'msz képvisel, ahogyan a boltvezető viselkedik —, de ugyanolyan helytelen az is, ahogyan Szatmárcsekén „segítik” a kultúrnevelési munkái. Mindkét esetben egyet kell tenni — a lehető legsürgősebben; változtatni álláspontjukon és teljes szívvel-lélekkel segíteni azokat, akik a kultúra harcosai, akik munkát, időt és fáradságot nem sajnálva előbbre kívánják vinni a kultúrfor- radalom ügyét falvainkban. Megjutalmazták a szövetkezeti kereskedelem kirakatrendezőit A MÉSZÖV Kereskedelmi főosztálya értékelte a szövetkezeti kereskedelemben dolgozó kirakatrendezők munkáját, tevékenységét. Az elmúlt év második félévében egymással. versenyezve azon fáradoztak, hogy a kiírt verseny feltételeknek ki tud eleget tenné A feltételelvben szó volt arról, hogy a járási székhelyeken lévő üzletek kirakatainak nendezé- sén kívül a járás nagyobb szövetkezeteinél is rendezni kell — legalább havonta égj' alkalommal — és a legminimálisabb költségfel haszis lássál. Az elbírálásnál figyelembe kellett venni a helyi adottságokat, és a szezonális időszakoknak megfelelő kirakatok időbeni elkészítését a vásárlók részére az új áruféleségek bemutatásával. Az értékelés alapján többen teljesítették a versenyfeltételeket és ennek alapján négy kirakat- rendezőt pénzjutalomban részesít a MÉSZÖV kereskedelmi főosztálya. Jutalmat kap Iványi István a vásárosnaményi, Tó.th Kálmán és Vályogos János a nyírbátori szövetkezet és Ormos Mihály a nyíregyházi lé .1. K kirakatrendezői. r>. ll j ieriuékcK a fc^ialpnrlia« Az Építésügyi Minisztérium téglagyárai alkalmazkodnak a korszerű építési módszerekhez. Továbbfejlesztették hagyományos termékeiket és már négy helyen Békéscsabán, Zalaegerszegen, Kaposvárott és Szegeden megkezdték a latelemek gyártását. Az év végéig Egerben is berendezkednek az új termék gyártására. A téglaipar nemcsak a házak függőleges falaihoz, hanem a lakások mennyezeteihez is készít új szerkezeteket. Vékonyfalú és nagy térfogatú üreges téglaidomokból gerendát és mennyezeti födémpanelt raknak össze. Beton a ragasztóanyag, de feszített acélhuzalokkal is megerősítik ezeket a szerkezeteket. A törökbálinti téglagyárba az idén kísérleti üzemet építenek és megkezdik az új szerkezet félüzemi gyártását, hogy a tapasztalatok alapján kidolgozzák a tömeges ternaéléi gazdaságos módszerét. Szobahőmérsékletei* vulkaoizálődó «nini Di'. Török Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános és szervetlen kémiai intézetének adjunktusa, valamint dr. Gebnardt István, a balatonfűz- fői Nitrokémiai Ipartelepek vegyészmérnöke, munkatársaikkal együtt, újfajta „gumival” lepték meg a híradástechnikai iparág dolgozott A két kutatóvegyész I hazánkban először előállította .« j külföldön te rendkívül keresett, ■ úgynevezett szilikon-gumi egyik j változatát, amely szobahőmérsékleten; is vulkanizálódik. A világviszonylatban is számottevő vegyi termék a sikeres kísérletek után mée *z idén forjTgil u •• 1 .... AZ E RO