Kelet-Magyarország, 1962. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-20 / 16. szám
SPORT 1962. januar 20. szombal J Kenw; FÁMÁN es SEBESTYÉNJ A NAP ESEMÉNYEI. J i 12# évvel ezelőtt született Ken-] koly-Tege Miklós, csillagász, a. magyar meteorológiai kutatás út-j töróje. ö szervezte meg a ma-; gyár időjárás előrejelzés távirati; (erjesztését. J Eötvös lóránd az akadémián; 1890-ben mutatta be az első tor-; /Sós ingát. < ★ \ böki KARTÁRS : nem tud egyet érteni azzal, hogy' a nyíregyházi Gorkij moziban! különösen az utóbbi időben már < az előadás vetítésekor is gyak-; ran zajongnak, székeket csat-; togtatnak a későn érkezők.; Miért nem szereznek a kezdé-; .«. illetve a nézőtérre való be- J lépési rendnek itt is érvényt, ; amely szerint későn érkezők csak; az előadás szünetében léphet- *iefc be a nézőtérre!-k KÖZÜS TELEVÍZIÓ NÉZÉST' SZERVEZNEK a tiszalöki járási községeiben, a művelődési házak! vezetői. Eddig is sok nézője volt! már ugyan az előadásoknak, s most szervezettebbé tételének! azonban az a célja, hogy a műsorokat kollektíván meg is vitatják. ■á A NYÍRTASSI DÓZSA TSZ- BEN eddig még nem foglalkoztak baromfi neveléssel és tartással. De mert jövedelmezőségük lehetőségeit tovább akarják szélesíteni, ezért idei tervükben már 6000 naposcsibe es 500 naposkacsa felnevelését irányoztak elő. ★ EZ ÉV ELEJÉN rövidhullámú es ultrarövid hullámú fokozaton tanfolyam kezdődik az MHS megyei rádió klubjában. A tanfolyam célja a szakosztályokban folyó munka megjavítása, továbbfejlesztése. ! ★ JELENTŐSEN TOVÁBB FEJ- 1 .ESZTI állatállományát a tisza- berceii Bessenyei Termelőszövetkezet. Különösen a tehén létszámot emelik. Így év végére a jelenlegi 50 darabbal szemben 100 darab — jelentős részében törzskönyvezett — (ebene tesz a turnék ★ A NYÍREGYHÁZI radio MŰSORA Hétvégi krónika. — Letter Vig özvegy. Resztetek. — Egy határ vidék. Verses, zenés összeállítás. — Fuvószene ★ VARHATÓ IDŐJÁRÁS szombat estig: párás, ködös idő. Főleg nyugaton és északon néhány helyen ködszitálás, kisebb eső. Ónoseső. A Dunántúlon kissé é'.énkebb légáramlás. Várható legalacsonyabb nappali hőmérsék let keleten mínusz 1. plusz nyugaton nulla, plusz három fok között.-natroOO KELKT-MAGV A RORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt SiaholcB-Sz&tmár megyei olzottsága és a Megyei Tanács tapla. Felelős szerkesztő: Bálint Lajos. módja a Kelet-Magyarország lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: Farkas Pál. Saeritesztőség: Nyíregyháza, Benczúr tér sí. Tel: lB-70. 16-71. 1S-12. Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov u. t. Tel: 30-00, ■atrittdőtt kéziratot nem őrzOnk meg és nem adunk vissza. Terjesed a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. fezabotcs-Szatmár megyei Nyomda- j tesri Vállalat. Nyíregyháza, Dózsa; GySgy o. 5. • ti FÉLIDŐBE*: Labdarúgó csapataink ..félévi bizonyítványa ♦ ♦ V mtHrnap rendezik meg Nyíregyháza asztalitenisz bajnokságát 4NA<GWn • 5 HÍREI ^x.~z&ä3st* 300 millió kopasz fej AL Egészségügyi Vilagszerve- Mt szakértőinek jelentése szerint földünkön összesen vagy millió kopasz ember él- Az egyik amerikai alapítvány nagy összeg* jutalomban részesíti azt. akl ve*' re hatásos hajnövesztőszert tálát fel. Hány lakosa van Svájcnak ? A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Svájc lako^ága az elmúlt tíz esztendő alatt 4mii lióról 5,43 millióra növekedett. A német-svájci lakosság szama it millióról 3,8 millióra, az _otaM- svájciak száma 279 ezerről 514 ezerre emelkedett, s meg a h kisebb népcsoport, a reU>-roma^ nők is szaporodtak, 4eaerröl 51 ezerre emelkedett. Adatok Amerika indián lakosságáról Amerikában ez idő szerint 5M ezer indián lakik. Az indián lakosság, mely 1500-tól 1900-iga- landóan csökkent, most gyorsab- ban szaporodik. Amerika feher bőrű lakosságánál. Az indiánok száma évenként 2,5 százalékkal, a fehéreké pedig csak 1,7 százalékkal növekszik. Amerika felfede zésekor körülbelül 850 ezer indián lakta az új világrészt. Minden 23 percben egy kivándorlás Hivatalos adatok szerint J« Egyesült Államok lakossága 1901 november vegén 185 millio tot számlált A szaporulat evenként 5 millió. Statisztikai adat«* szerint minden hetedik másodpercben születik új aUampolgar Kunden 19. másodpercben egy haláleset, minden 90 másod nercben nő a bevándoroltak sza- ma és minden 23. percben vándorol ki egy ember az Egyesült Államokból. Öaezettasonlitb« Kennoify és Ewenbower Körött A stattscnwka-kedvető *ne*Ji: kaiak az US News and Work* Report hasábjain összehasonlít»; statisztikát közöltek Kennedy orr Eisenhower elnökök tevékenységéről. Néhány adat a suiusztikaecú^ Kennedy elnöki tisztségének eteo* félévében 53 üzenetet intézett a. kongresszushoz (Eisenhower 35-otk Kennedy üzenet« 78 500 szóból álltak (Eisenhower üzenete: 34 000-bot), Kennedy 216 törvényt írt ala (Eisenhower 223-at), Kennedy 17 idegen áflamfén&t ío0a_ dobt a Fehér Házban, Eisenhower négyet- Ugyanezen idő alatt Kennedy nyolcszor golfozott, B«*»- hower 23-uzmr. a u»ttö A Sparttogadum m igazgatom« tójétoatoíám 3. harmadáé játékbébe 4 3W«* iouoszelvény énkieseát be: kUTagy-egy nyerőosztűíjza **■' Irtot jót Az adonyi fnóveHkte*1 jtlhonban megtartott sorsoláson a sövettoeaő n*«í^szá«noAa4 kmrtifc si: a*, se. fi. J». "*• Ny.baton D. 14 8 2 4 18:14 M A Nyírbátori Dózsa leikeeeo észült az 1961/1962. évi bajnokságra. A bajnokság kezdete előtt sportkör vezetői átkon bajnoki eményeket fűztek a csapathoz, mondván kihasználva az igazolási ehetőségeket, megmutatják, hogy Nyírbátorban ismét lesz NB III-as sapat. Jól is kezdtek, hisz első ét mérkőzésükön három pontot szereztek. Nagyhalászt legyőzték, míg Mátészalkán döntetlen eredményt értek el. Harmadik mérkőzésükön azonban hideg zu- lanyként hatott a csapatra, hogy azai pályán Nyírbogdánytól 1:0 arányú vereséget szenvedtek. A Következő mérkőzésükön sem zereztek pontot, hisz Nagykálló- >on 2:0-ra kaptak ki. A további mérkőzéseiken már váltakozóbb sikerrel játszott a csapat, és kü- önösen a Nyíregyházán a VSC ellen elért 3:2-es győzelem adott önbizalmat a csapatnak. Balkány- ban ugyan 1 gólos vereséget szenvedtek, de közben szép győzelmeket is arattak, így a 14. forduló után három pont volt csupán köztük és az első helyezett között a külömbség. Az utolsó mérkőzésükön Ibrányt 4:l-re győzték te, az előtte állók is szereztek pontot, így a 4. helyen. 18 ponttal előkelő helyen végeztek az őszi szezonban. A csapat végig sportszerűen, fegyelmezetten küzdött s ha tavasszal is hasonló küzdőszellemben, sportszerűen fognak játszani, a hamm pontos előny nem behozhatatlan, nem lehetetten, hogy az igen értékes bajnoki címet is megszerezzék’ * 5. Nyirmadai M. 14 « 4 4 23:3« H Nyínmada labdarúgosportja sikerekben igen gazdag múltra tekint vissza. Igaz az NB Ill-ból való balszerencsés kiesés után a csapatnál nagymérvű letörés, «- kedvetlenedé« következett be es a csapatot már a széthullás veszélye fenyegette az 1961 1962. évi bajnokság megindulása előtt. Erre fel figyelt a községi párt- bizottság, a községi tanács, az állami gazdaság vezetősége. Közösen megbeszélve a tapasztalatodat, megindult a szervező munka. Újraválasztották a sportkör vezetőségét. Az új vezetőség nehéz feladat előtt állott. De a kitűzött feladatokat aranyág rövjd idő alatt sikerült végrehajtani, annak ellenére, hogy a csapat egyes mérkőzésein igen úlyos kisiklás«*: voltak. Nyírbog- ánytól 6:1-es, Nyírbátorban pe- ig a Spartacus tol 9:0-ás vereséget szenvedtek. Ezt azonban most kiértékelés során nem tekintik ragikusnak, mert mint mondják zeknek tanulságait a téli időszakban levonják és igyekeznek a tavasa szezonban hasznosítani. A közönség nevelésével kapcsolatban a téli estéken előadásokat tartanak, ahol őszintén feltárják, hogy a csapat jelenlegi képessége még nem éri el a régebbi színvonalat, ezért. ne is lépjen fel túlzott követelésekkel a csapattal szemben. Tartózkodjanak a tavaszi mérkőzéseken a mindenáron való győzelem kierőszakolásától. örvendetes — amint Dárdai András szakosztályvezető elmondotta, — hogy most a sportkör vezetősége nincs magára hagyatva. A helyi pártszervezet, a községi tanács, állami gazdaság, a gépállomás, a helyi Kossuth és Üj Élet Tsz vezetői a sportkört úgv erkölcsi, mint anyagi vonat4 < i kozasbeúi segíti, így bizakodással; nézhetnek a tavasz elé. örvendetes, hogy tavasszal az ősszel szerepelt játékosokon kívül Szoboszlai András fiatal tehetséges játékossal tovább fiatalítanak, de ezenkívül rendelkezésre áll a csapatnak a volt NB III-as csapatuk jobbszárnya Dorka Zoltán és Kozma József is. Egyébként további célkitűzése az új vezetőségnek, hogy az elég gyengén szereplő Ifjúsági csapatot is megerősítik. Ha a csapat minden tagja és a közönség is megérti a vezetőség célkitűzéseit, bízhatnak abban Nyírmadán is, hogy nem sokára eljön az idő, hogy az igen igényes hazai közönség ismét NB III-as mérkőzéseket láthat majd. tekepályát építenek Oruson Oroson a helyi sportkör kezdeményezése alapján a sportkedvelők elhatározták, hogy a sportpálya mellett ikertekepályát építenek társadalmi munkával. Eddig hatvanhárom dolgozó ajánlotta fel segítségét. A jelenlegiek szerint több, mint ezer munka- < órát ajánlottak fel, s mintegy] 150« forintot, hogy minél előbb < megépüljön a sportlétesítmény, a] társadalmi munkában igen sok; mesterember — asztalos, ács, la-j katos — stb kíván részt venni, j Vasarnap délelőtt az Irodaház nagytermében kerül sor Nyíregyháza 1961. évi egyéni asztalitenisz bajnokságára. A benevezések során néhány érdekes nevezés is történt. így például nagyon hasznos dolognak tartják a szakemberek, hogy « a IV-es számú általános iskola-; ból mintegy harminc tanuló ne-; vezett be. Az AKÖV dolgozói; közül is számosán indulnak a; városi bajnokságon, az igazolt! és ismertnevü versenyzőkön ki-; vül. ! Magyarország labdarúgó válogatottja Angliával, Argentínával én Bulgáriával került egy enoporiba A lietedtk labdarugó viragbaj- noksag egyik legérdekesebb eseménye kezdődött meg csütörtökön Santiagóban: a tizenhatos döntőbe jutott csapatok csoportba sorolása. FIFA vezetői közötti különböző megbeszélésekre — zárt ajtók mögött — már a kora délutámi órákban sor került s estefelé mindössze annyi szivárgót ki, hogy 1958-hoz hasonlóan sorsolnak. Nagyjából a Stockholmban is elfogadott magyar javaslatot alkalmazták: csoportonként kiemelték a négy délame- rikai, a négy nyugateurópai és a négy középeurópai országot. Ezenkívül létesítettek egy vegyes csoportot is Columbia. Mexico. Svájc és Buigátáa részvétele vei. A sorsolást a svájci E. Thomenn, a FIFA ateinöke. a VB versenybizottságának elnöke vezette le. Először ellenőrizte a fekete bársony zacskóba elhelyezett vörös és fehér színű golyókat, majd feszült légkörben megkezdődött a sorsolás. Maduro (Curacao) elsőnek Columbiát húzta ki, aztán egymás után a többi tizenöt országot Ennek alapjan a 16-os mezőny négy négyes csoportja így alakult: (a mérkőzések színhelyeinek megjelölésével.) ARRA: Columbia, Uruguay, Seov jelűmé, Jugoszlávia. SANTIAGO: Svájc, Chile. NSZK, Otasaor- szág. RÁNC AGO A: Bulgária. ArgentiMk Magyar- ország, Anglia. VINA DEL MM: Mexico, Brazília, SpuajMjton- azág, Csehszlovákia. A bizottság a towebtoaatabaB elkészítette a május 30 — június 17 között somakerüiö jnérkőzés- sorozat teljes menetrendjét is. Magyarország Anglia ellen kezd, majd Bulgária és végül Argentína következik. Barcs Sándornak, ar MLSZ elnökiének véleménye a sorsolásról — Nem «merj ók a vetünk egy csoportba sorolt csapatok felkészültségeit, véleményem szerint azonban a papírformát alapul véve nem kaptunk rossz sorsolást. Ha minden jól megy, bekerülhetünk a legjobb nyolc koae. * (YMftifbm £s ű ra I DÓZSA: jan. 18—21-ig (csütörtöktől—vasárnapig) SZERETLEK] ÉLET. Szovjet film. (Széles változatban.) j Előadások kezdete: 4, 6 és 8 órakor. ; SZÉLESVÁSZNÚ MÓRICZ ZSIGMOND MŰVELŐDÉSI HAZ:1 ÜJRA EGYEDÜL Francia film, Michel Morgan foseereplé-l sével. J Előadások kezdete, fel 6 és este tél 8 oraáor BÉKE: jan. 18—21-ig (csütörtöktől—vasárnapig) ÉVA MtUOMl] AKAR. Lengyel film. | Előadások kezdete: fél 5, fél 7 és fél 9 órakot. GORKIJ: jan. 18—21-ig (csütörtöktől—vasárnapig) BÉKÉT A*| ÉRKEZŐNEK. Szovjet fűm. 1 Előadásuk kessdete: 4, ( ás f ómkor. t