Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1961-11-18 / 271. szám

A Szovjetunió ipari fejlődése 196o-198o-lg Közkívánatra: vasárnap két előadás Verdi Traviáta című operájából ba kerül az előadás nyiregyhá­Közkivánatra ismét színre ke­rül a nyíregyházi színházban Verdi: Traviata című operája, két előadásban. Az esti, fél nyolckor kezdődő előadást a fel­nőtteknek tartják meg. Délután 3 órakor az ifjúságnak mutat­ják be az operairodalom egyik legkedveltebb, legtöbbet játszott gyöngyszemét. Az iskolák, tanulók és taná­rok egyaránt kérték az előadást, hiszen a rádióból, lemezről már az ifjú hallgatók közül is na­gyon sokan ismerik és szere­tik a Traviátát. Most azonban késlekednek az iskolák a legyek elővételével, a helyfoglalással, s ezért félő, hogy a vasárnapi elő­adás — kellő érdekődés hiányá­ban — elmarad, mert igen sok­zi megvalósítása, s azt csak tel­jes érdeklődés esetén tarthat­ják meg. Kérik ezért az isko­lákat, hogy ma jelentsék be igé­nyeiket a József Attila Műve­lődési Házban. EfetronUiu- súgó Waclaw Brzezinsky lengyel; technikus elektronikus súgót j konstruált. A parányi készülé­ket, amely a szöveget fülbe ! j súgja, a színész feltűnés nélkül í I elhelyezheti a fülkagylója mö-! gött. A kísérletek sikereseknek ! bizonyultak és megkezdték az j új készülék sorozatgyártását. 120 kommunista nő tanácskozásáról A FÉRFI TÁRSADALOM azt vallja, hogy a „gyengébb nem” érzékenyebb. Ez így igaz, csak az a baj, hogy a nőknek e tu­lajdonságát sokan egyoldalúan fogják fel — ha többoldalúan is értelmezik — s ez is oka, hogy az érvényesülésükhöz vezető út göröngyös. Igen, mert — amint ezt a párt nyíregyházi járási bi­zottsága által megtartott kom­munista nők tanácskozásán is ta­pasztaltam — ők az érzékeny­ségükkel nemcsak észlelik, ha­nem zóvá is teszik a ferdesé- geket, jogtalanságokat, ami egyes vezetőknek nincs Ínyére. Ezért ütköznek aztán itt-ott kí­nai falba ma is a nők. Akadnak szövetkezeti vezetők, akik job­ban félnek az asszonyok „nyel­vétől” mint ördög a tömjénfüst­től. Vajon miért? Mert tudják, hogy a nők többsége — termé­szetüknél fogva — nem nézi el az igazságtalanságot, s ezért az­tán inkább távol tartják őket mondván: „főzőkanál mellett a helyük”, vagy „ők csak dolgoz­zanak, ne szóljanak a vezetés­be”. IGAZÁN JÓL ESETT halla­ni Barczi Gyula elvtársnak, a járási pártbizottság titkárának e tekintetben is elgondolkodtató, a mezőgazdasági problémák megoldásához a nőktől segítsé­get kérő beszámolóját, melyben körvonalazta a kommunista, de a falun élő minden nő, a szö­vetkezeti nőbizottságok és a községi nőtanácsok szerepét. Ez a tanácskozás kissé mérce is, például is szolgált. így érzem. Miért? Mert a nők löszére az ő „szemükkel”, s gondolkodásuk alapján vázolták tennivalóikat az ötéves terv mezőgazdasági részének feladataival kapcsolat­ban, a tavaszi, nyári, őszi és téli munkákban, a mindennapi élet­ben. Gondolják egyesek: mit érdekelte ez a nőket? Csak hall­gatták volna a felszólalásokat. Pedig Barczi elvtárs csupán né­hány érzékeny „húrt” pendített meg: a tudat átformálását a mezsgyék eltüntetését a fejek­ben, az öntözéses kertészet fel­lendítésének lehetőségeit a Ti­sza-menti falvakban, a háztáji gazdaságok, a sertés hizlalás és a baromfitenyésztés lehetőségeit, az öregekről való gondosko­dást, az óvodák és napközi ott­honok problémáit, s mindezek- ael kapcsolatban a nők felada­tait... Hogy politizáltak-e? De még mennyire! OLÁH NÉNI az ibrányi Petőfi Tsz tagja csak ennyit mondott: „Én nem akarok sokat beszélni. Keresztülvisszük, hogy 20—30 holdon öntözéses kertészetet lé­tesítünk, s az öregeknek is munkát biztosítunk.” Megtapsol­ták. Jászai Jánosné a gávai tsz vezetők tehetetlenségéről szólt. „Van nálunk egy kacsa-tó. így nevezik. Tizezerszám lehetne nevelni benne a szárnyasokat A hely ideális, minimális be­fektetéssel százezreket hozhat­na, s még sincs, aki megoldja — mondotta. Beszélt az enyveske- züekről, akik szedéskor szaty­rokkal vitték haza a krumplit, s kupákkal a tengerit. 9 nagy derültség közben mondta el, hogyan érvelt ezekkel szemben. Vagy ne érdekelte volna Luczá- nét a jövő, aki társaival együtt a demecseri Dimitrov Tsz-ben 35 hold gyümölcsösből 2 millió forinttal gazdagították a nagy családot? Nem tévedek ha azt mondom: elsősorban azokat érdekli elő­rehaladásunk, a tervek megva­lósítása, a szövetkezetek fejlő­dése, az életszínvonal ügye, akik szószólói és kíméletlen ostoro­zol a hibáknak, igazságtalansá­goknak, s nem közömbös szem­lélői ezeknek. S ilyen kommu­nista és pártonkívüli nő nem kevés van. Pappné a demecseri Ezüstkalász Tsz ellenőrző bi­zottságának tagja, éjjeli ellen­őrzésre biztatta a vezetőket ku­koricahordás idején. S nem hi­ába. A nagyhalászi asszonyok, azt kifogásolták, hogy az álla­mi óvodában miért van három, míg a szövetkezetiben egyetlen óvónőt sem biztosítottak az idén. Czikora Józsefné az ibrá­nyi Béke Tsz tagja megmutatta hogyan kell szervezni, munkára serkenteni példamutatással a tagokat. így mentették meg a Nagy-tanyán pusztulásra ítélt kukoricát és kendert a közös­ségnek. ŐSZINTESÉG, tenniakarás és felelősségérzet jellemezte a százhúsz kommunista nő tanács­kozását. Szabadon érvényesült a korunkat meghatározó XXII. kongresszus szelleme. Ennek tu­datában szólt Harasztiné az önmagukat csalhatatlannak kép­zelő vezetőkről. Igazán prak­tikusan és célravezetőén ele­mezték a kommunista asszo­nyok a problémákat és a fel­adatokat. Ügy éreztem: nemcsak han­goztatja a járási pártbizottság, hogy nők nélkül nem építhető fed a szocializmus a falun, ha­nem ezt vallja és hiszi is. Szá­mít rájuk, mert tapasztalták, hogy nem csalódtak bennük. így válhat valóra négy év alatt a tervbevett 300 hold öntözéses kertészet. Kik dolgoznak majd benne? A nők. A meglévő 4860 hold mellé telepítendő 6 ezer hold gyümölcsös művelése is asszonyokat dicsér majd. Gon­doskodásuk nyomán nevelődnek fel százezerszámra a csirkék, s válik még jövedelmezőbbé az állattenyésztés is. E KÖZELI ÉS HOLNAPI fel­adatokkal foglalkozott a kom­munista nők tanácskozása. S mi tagadás: érzékenyen. S ez jó jel, mert láttam, hogy érdekli a kommunista nőket a holnap, s biztosak lehetünk benne, hogy ők ott lesznek az ügyért tevé­kenykedők első soraiban a nyíregyházi járás minden szö­vetkezetében. Farkas Kálmán El a valakinek tíz évvel ez- előtt azt mondták volna, hogy a Hotel Hungária — ahol valamikor a milliókkal szélhá- moskodó ál-lord Hampton la­kott — olyan hely, ahol nem iehet kibírni az életet, ahol nyo­masztó a légkör, ahol fogház­ban, mit fogházban, az Ördög- szigeten érzi magát a vendég, nyilván kinevették volna — és méghozzá teljes joggal. — De most a hotel — való­ban fogházzá vált. Fegyházzá. amelybe önként mennek ugyan be a rabok, de kijönni csak né­ha lehet belőle a séta idejére (egy kis tűzszünet délelőttön­ként. két légitámadás hullámai között). A szálló menedék is, lakás is, — s mégis, mégis affé­le rácsnélküli börtön, aranyka­litka, amelyben mindenki más­nak mondja, mint ami valójá­ban. Péter néha már meg is feled­kezik arról, hogy Tamás reme­kül hamisított igazolványa a mentőangyala. Fogalmai megvál­tozóban vannak: amit az első nap életmentő szabálytalanság­nak érzett, most természetes tör­vény. Hazudni kell. Mindenki hazudik. Talán csak a naptár nem. amelyen az utolsó lap árválko­dik: 1944. december 31. Hirtelen eszébe jut: érdemes lenne lenézni a portára. Nem sok oka van ugyan rá — maga se vallja be önmagának, hogy ilyentájban tegnap ott látta Ma­rikát, s hátha most is? De miért is ne menjen le? Aki nem találja a helyét, annak mindegy, hol nem találja. A porta is veszített már fé­nyéből. És nem használ az előcsar­nok eleganciájának se a törött üvegajtó millióm szilánkkal dí­szelgő, különös pókhálóra emlé­keztető csillogása, se az a ma­gas. szélesvállú. pisztolytáskás, nyilas karszaiagos katona, aki most tápászködik fel az egyik bőrfotelből és kiballag az ajtó elé. — Ez meg micsoda? — kér­dezi udvariatlanul a portást Pé­ter. — Állandó őrséget kap­tunk? — Ez, kérem, speciális eset — monja széttárt tenyérrel, mint­egy mentegetőzve a tányérsap­kád férfiú. >— A Feri. itt volt londiner, úgy látszik visszahúz­za a szíve. És a tetejébe most azt hiszi, mert ö mindent is­mer, hát ő vigyázhat a legjob­ban. .. Tetszik érteni... A kapu előtt motorkerékpár fékje jajdul. Nagy NSU-motor, aírikasárga-terepszínre festették. Aki leszáll róla: bőrkabátos, pi­lótasapkás, termetes fiatalember, géppisztoly hintázik a jobbvál- ;án. S jön be a hallba, mintha világéletében itt lakott volna, sőt. mintha övé lenne az egész szálloda. S akkor elé áll az egykori londiner és ráreccsen. 1— Kicsoda maga cs hogy mer óppisztólyt viselni? De a nagydarab motoros nem szívbajos természet. — Ahhoz magának semmi kö­ze — válaszol, minden hang­fogó nélkül. — Igazolja magát, amíg fi­nom vagyok! — kapcsol rá az erőteljesebb hangra a katona is. — Eszem ágában sincs — mondja a jövevény és meglódít­ja géppisztolyát. Ujja a rava­szon. Olyan csend van a hallban, hogy ha lenne légy, a repülését hallani lehetne. S most halk zaj mégis: az egyik bőrfotelből jön. A kis ürgeorrú Mihalkovics ül benne és olyan apróra húz­za össze magát, hogy teljesen eltűnik a támla mögött... Hát­ha. .. De nem lesz verekedés. Sőt: Feri, az ex-londiner megjuhá- szodik a határozott modor lát­tán s azt mondja: — No, most már igazán ki­váncsi vagyok, ki vagy... — Hát, ha annyira érdekel. .. S a bőrkabátos a zsebébe nyúl. Nyomtatott cédulát húz elő. A katona orra alá nyomja. Az né­zi a papírost, aztán táskájába csúsztatja a pisztolyt és na­gyon csendesen azt mondja: — Kérem, az más. És már ott sincs. Csak ak­kor sétál elő, amikor a bőrka­bátos vendég felrobog a lép­csőn, győztes magabiztossággal. Senkise kérdez tőle semmit. De a portás kérdő tekintetére úgy érzi: mégis csak meg kell indokolnia, miért lett olyan kis fiú egyszerre. — Mi az úristent csináljak vele? Gestapo-papírja van... — Aranynak hívják... A portás hirtelen kinyitja a száját, mintha mondani akarna valamit, aztán csak krákog ket­tőt. És valami nagykönyv fölé­be hajlik, némileg túlzott siet­séggel. S csak akkor lesz beszédesebb, amikor „Feri” odébbáll. — Gestapo —\ mondja a sö- tétkék-zubbonyos ember a por- táspult mögött. — Látta, hogy vigyázzba állt előtte a végén ez a mi londinerünk? Pedig lehet, hogy ennek a Gestapós- nak régen fejbelőtték valahol a mamáját... — Ismeri? — Kérem, mi mindenkit is­merünk és senkit sem... Ez a fiatalember sokat kockázott itt a kis bárban... A tét néha egy üveg Dry Gin volt, néha egy szép versenyló. Néha csak ezer pengő... Aranyifjú, tetszik ér­teni. .. De hogy ehhez a papír­hoz hogy jutott, nem tudom. Igaz, az anyját is eladta volna jó pénzért mindig. Ilyen az egész társaság... — szalad ki a száján, aztán egy pillanat tö­redékére elhallgat. Udvariatlan volt? Eh, mit, nem bán meg semmit. 1944. szilvesztere van. És ez a csendes, bujkáló mér­nök (ő ezt is tudja) — nem tartozik igazán a bandához, ha valaki olyan segített is rajta aki félig-meddig odaszámít. — Az egész társaság? — ka­paszkodik bele mégis a szóba Soós Péter. — Ugyan kérem, hát mit gon­dol, miből élnek? Ez — int a lépcső felé, s Péter érzi, hogy a bőrkabátosra szól az intés, — megcsinálta azt a stiklit is, hogy vállalta, kihozza a mun­katáborból egy likőrgyáros fiát aztán az ügy nem sikerült, ná­la maradt a pénz. A következő héten a Gestapo véletlenül el­vitte a papát is a Svábhegyre, s csodálatos módon ki lehetett hozni, de azért is ennek kellett adni húszezret. Az isten ismeri ki magát rajta... De a Lexi bá­ró se különb... — Gondolom — bóKnl ön­kéntelenül Péter. flSeiytaljitfc) 5 F érfi$zemmel ts dd! Bállá Ödön é. ' 9 Baktai Ferenc / / A ü riportregénye Hútet ——— HUNGÁRIA" 6. A portás meglepődik

Next

/
Oldalképek
Tartalom