Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1961-11-12 / 266. szám
Dér Ferenc: Szállási László; Cigányból L Lovasbemutató ÁLLT A BÁL, a nekifeledke- tó, nagyotvigadó mulatság. Csak egy lány nem táncolt még. A legszebb cigánylány. Ott ült fehér ruhájában azasz- szonyok között, egyenes derékkal, kicsit magasra emelt fejjel; fekete haján tompán tört meg a százkarú csillár fénye, s kék szeme úgy ragyogott elő szépvonalú barna arcából, mint valami csodaszép óarany-foglalatból egy pár drágakő. 2. A PICT MÁR RÉGÓTA nézte a lányt; amikor meglátta, a mellébe valami furcsa, heves szorítás markolt: ő lenne az? — de már tudta is, bizonyosan tudta, hogy igen. Magda... A hajdani kis mezítlábas cigánylány. Áz első lány... Zavaros összevisszaságban hirtelen rohanták meg az emlékek. Előrehajolt, becsukta a szemét. Hogvan is volt?... ...És emlékezetében hirtelen felvillant egy régi kép. A faluvég... A kis sárputrik előtt esténként összegyűlt cigányok tarka karéja, s a nóták, amelyeket énekeltek. Minden nyári estén így volt ez. És amikor vége lett a dalnak, odament a lányhoz. — Magda... A lány ránézett, s ahogy felállt, hosszú szoknyája meglsb- bent. — Hát itt vagy?... — Ügy kérdezte. mintha nem látta volna, mintha nem tudná, hogy minden este itt van, hallgatja a nótát. — Itt... — Aztán miért?... — Nagylá- nyosan csípőjére tette a kezét, derekát egy picit hátrahajlította, s úgy nézett fel rá. Lapszélen Gyűlés a „suszterszékeSien" Csöndes az üzem, pihennek a szerszámok. Csak a szerszámok tudnak igazán pihenni minden eszköz között. A szerszámok, amelyek igazán dolgoznak az ember kezében. Most pihennek, fáradtan, és elégedetten. Oldalt, a ládákon a félkész cipők, egyformák. sorozatban rendelték őket az NDK-ból. S a székekre nyugodt, komoly emberek ülnek le. halkan beszélőéivé, műszak után. Vezetöségválasztó gyűlést tart az üzemi pártszervezet. Sok mindenről szó esik. minőségről, hibáról, múltról, jövőről. Arról, hogy évekkel előbb ilyen üzemről még nem is álmodtak, most pedig mintegy hetven embernek ad kenyeret. Jó kenyeret. S a termékek innen. VencselW- röl eljutnak szerte a világba. Vi- lágpiacra termel a Vencsellői Ci- j pész KTSZ! íme, ez a valóság. \ bármilyen hihetetlen itt, a jellegzetes székek, polcok, szerszámok közelségében, falun. Tűnődve ülnek az emberek. Otthonosan ülnek a székeken. Mindez igaz. Igaz az a cipőhalom is, oldalt, meg a másik teremben, meg a szép, gondos ládákban, Igaz az újonnan vett gépkocsi az udvaron, a vcrsenyzászló az irodában. Hát már ez így van, minek ezen töprengeni? Halad a világ. És mégis, most ezen a gyűlésen. ez jut eszébe mindenkinek. Az üzem olyan, mint máskor. Csak most pihen. Pihennek a szerszámok, nyugodtan és elégedetten. Hallgatják, amint az ember beszél. S.— — Azért, hogy jössz-e már háza? Elkísérnélek... Az alvégtől nem messze, egy Utcában laklak mind a ketten. Elindultak a csillagfényes estében. 3. MOST FELÁLLT. Megkerülte a zenekart, — a prímás megismerte, köszönt neki és utána nézett. A táncolók között elindult a lány felé. Odaért az asszonyokhoz, észrevétlen megállt a lány mellett, Nézte, közelről nézte a kedves, szép arcot. Amikor a lány pirosvonalú szájára röppent a tekintete. újra elfogta a régi-régi ka- maszos remegés... — Magda... A lány ránézett, megismerte. És az évek messzeségéből tisztán Visszhangzottak a szavak: — Hát te itt vagy?... — Itt ... A lány felállt. Körülöttük mintha elcsendesedett, meghalt volna a világ, csak a százkarú csillár ragyogott fölöttük, mint egy régi nyári éjszakán a csillagok és a telihold az égen... Csak ketten voltak az óriás bálteremben, s csak nekik szólt a muzsika... — Itt vagyok... — S meghajtotta magát. — Szabad? Amikor vége lett a táncnak, nem engedte el mindjárt a lányt, — egy pillanat volt csupán. — puhán megcsókolta az ébenfekete hajat. A karcsú alak kibontakozott az ölelésből. — Nem. nem szabad... Már nem szabad... Ebben a pillanatban a prímás ért oda hozzájuk. Kipirultam kicsit csapzottan, de nevetve. Átölelte a lány vállát. —Régen nem láttunk már itthon... — Hozzá szólt a prímás, de ő csak az idegen kezet látta a lány vállán. — Nézd már. milyen szép asszony lett azóta a kis Magdából. — S a prímás büszkeséggel tette hozzá: — Az én asz- szonyom... Valami összeomlott benne egy pillanat alatt. Nem tudta, mi volt az, csak valami mély üresség támadt a lelkében... Elment. Egy szót sem szólt senkinek, senkitől sem búcsúzott. Soha senki nem látta őt azóta a cigánybálakon. ,i hetek óta fúvó, szokat la- nul meleg kora őszi szél erre a nevezetes napra, valósággal kölyök-orkánná vadult. Fújt. zúgott és nemcsak a fonnyadt katángkórót, s a kínjukban száradt faleveleket görgette maga- előtt, hanem fellegct csinált a nyíri buckák aranyszínű homokjából, fátyolszerű, végnélküli- nek tetsző felleget, melyet könnyen átzúgatott az útjában eső házak, vagy fák apró akadályain. Ilyenek lehettek valamikor az ősviharok, amelyek elhagyott folyómedrek homokjaiból teremtették meg a Nyírséget, aminek szelíd buckáiból itt is van mutatóban egypár. De hiába eibálta az emberek ruháját, vagy emelte köszönésre minduntalan kalapjukat, a lovasbemutatóra igyekvő embereket nem térítette el szándékuktól. Az áradó gyermekhadat nem veszem számításba, akik az utcán végigvonuló, büszketartá- sú lovak és lovasok láttán any- nyian lettek, mint a rostán a lyuk. (Ha kettővel-hárommal nem többen). Jöttek, szállingóztak az emberek. Az ismerősök az időt emlegetve üdvözölték egymást és szélenyhébe, a fák alá húzódtak, ami körülölelte az egész futballpályát. Onnan lehetett jól látni a nyüzsgést, a bemutató előkészületeit. Az akadályok felállítását, a színes rudakat, fehérszínű cövekeket és az örökké lobogó zászlókat, amikkel a pálya szélét jelölték. A tribünt, ahol a hangerősítő berendezést elhelyezték, a tsz vontatóihoz tartozó pótkocsikból rögtönözték, amit azonnal ellepett a gyerekhad. Szinte félrebillentették a kocsit, mert mindegyik elöl akart lenni. — Első lovas indulj! — hangzott el a vezényszó az üdvözlő szavak után. (A beszéd alatt a sportkör tagjai fehér nadrágban, fekete kabátban mozdulatlanul ültek a lovak nyergében.) Kecsesformájú és még kecsesebb mozgású paripa, aminek származását a szokatlan arab neve is fényjelezte, szinte átlibbent a különböző akadályokon. Amik közt a sorompó formájútól a léckerítés utánzatig, vagy a tömör falformáig mindenfajtájú volt. Már a mozgásával elbűvölte a nézőket, főleg a lóhoz értöket — hisz ki nem értett itt ahhoz, — ami nemcsak a feszülten figyelő arcokon látszott meg azonnal, hanem a szava- kon, amiket önkéntelenül mondtak egymásnak. — Vigyázz hé, mért kiesik! — mondja nevetve az előtte állónak egy mosolygóarcú fiú, mert az annyira figyeli a lovak mozgását, hogy szinte utánozza mozdulatukat. — Mi az, mi esik ki? — kérdez vissza egy kis idő múlva a fiú, de le nem venné szemét a pályáról. — Hát a szemed, te lüké! — amire harsogó nevetéssel válaszolnak a körülötte állók. Majd tovább terjed az egymást ugrató hangulat, mig megint meg nem állapodnak valakinél. — Ez a valami hé, nem a pü- fogó! — Ez tud ugrani, nem a traktor! — Ezen lehet feszíteni, nem a tiéden, és ha le nem üti a most futó szürke ló a rudat, talán estig is csipkednék azt a szelid- nézésű fiút, aki kékszínű kezeslábasban van, és nézi a versenyt. Hogyne esne jól nekik a macerálás, amikor alig egy éve, még ő sem adott volna egy rúgott csikót az egész gépállomásért, ahol most szorgalmasan dolgozik! A fiú szóra sem méltatja a csipkclődöket, csak néz, figyel és magában szidja azt a büdös sárgát, amelyik az akadály mellé vitte, azt a fehérnadrágos. gasztenyehajú gyereket. Majd én udnék neki pogácsát, csak ráte- hetném a fenekem — gondolja magában gyorsan. Eközben sípolva, zakatolva robog el a nyárfasoron kívül a négyórás vonat, amely ilyenkor zsúfolva szokott lenni a munká- baindulóktól. A miskolci és pesti gyárak felé mennek most a földművesből munkássá lett emberek, akik magukkal viszik as őszi mező minden varázsát. A pirosló almák szagát, a diós vagy mákos kalácsok illatát és szájukban a bücsucgók mt&eti a napraforgómag édeskés izét, A nézők sora megritkul am kicsit. Itt-ott hézagok támadnak a drót mellett, amin belül nem szabad menni, de csak egy %sü- lanatra. A szüretről jövők fiata- labbja, ahogy megpillantja mi van itt, otthagyja az öblös hordókkal teli szekereket és úgy, ahogy vannak, viselő ruhában elvegyülnék a nézők között. Hamar elkapja őket is a. hangulat, ők is őszintén szurkolnak annak a fiatal fiúnak, aki egy hosszúlábú barnapej lovon, a Tiszavirágon lovagol be a pályára. — A ló és a lovas egyforma idősök — mondja tréfásan a bemondó. mind a ketten most vannak a kilencedikben. És a lovas-induljra szinte lábujjhegy. re áll a közönség. Figyel, szorong és az utolsó akadályoknál már tapssal biztatják a fiút. — Hibapont nélkül egy perc öt másodperc — közli a mikrofon. amire újra felcsattan a taps. Még azok is tapsolnak, akik már különbet láttak máshol. Előttem három fiatalember lelkendezik, akiknek hálratett kezükben fatáska, kisbőrönd és egyéb élelem-hordásra alkalmas eszköz van. Ruhájuk félig parasztos, mert a csizmanadrághoz félcipőt és szandált viselnek, s ráadásul az alacsonyabbiknak svájci sapka van a fején. — Elment már a vonat hé, — mondja valaki a tömegből, az itthonmaradúk parányi kárörömével. — Hadd menjen, majd elmegyünk a másikkal — felelik, vissza kórusban és tovább nézik a lovakat. Hogyne néznék, amikor számukra még ezután jön az igazi bemutató! A helybeli tsz kettős és ötös fogata. Felemelt fej, lobogó sörény, szépen megnyú j- tott, biztos járás, nézni is jó, hát még hajtani! Néznek, lelkesednek és ha. holnap reggel majd álmosan mennek munkába, vagy esetlep elkésnek, lesz mivel nyugtatni lelkiismeretüket. Lesz ám, meri belőlük még mindig van itt valami, van. Nehéz eltépni azt a láthatatlan köldökzsinórt. Három nagy művelődési házat újítanak fel, diákotthonná alakítják a kállósemjéni kastélyt Egymillió nyule százezer forintot fordít megyénk jövőre a művelődési házak rcndbentartásüTű.. Ez összeg nagyobbik része az épül lő csengeri művelődési házat ilr leti. 1 200 000 forint értékből végzik el a művelődési ház munkálatait. Jelentős összeget igényel a a nyírbátori és a nyíregyházi’ városi művelődési ház felújítása is; Káliósemjénben a volt Kállay kastélyt az Országos Műemlék Felügyelősséggel karöltve eredeti, állapotába állítják vissza. E célra a megye és a Műemlék Felügyelőség együttesen mintegy egymillió háromszázezer forintot áldoz) A kastélyt műemlék-jellegének megtartása mellett diákotthonná alakítják, ahol felső általános Iskolai diákok nyernek bentlakásos elhelyezést, körzeti iskola! tanulmányaik folyamén. A diákotthont 1963-ban adják át rendeltetésének. > t W i » ( a I o k Soltész Albert tollrajzai. — (A Soltész Albert egyéni képzőművészeti kiállítása november 19-cn kezdődik a nyíregyházi múzeum kiállítási helyiségeiben.) 7
