Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1961-11-12 / 266. szám
egy sakkpartira. Benicsák Pistának ugyancsak hamarabb telik az idő — egy kis szájharmónikázással. A gimnáziumhoz hallatszik, hogy nem messze vasat kalapálnak. Serényen munkálkodnak a Vegyesipari Vállalat vasipari részlegénél. Kész, vagy készülő munkákkal van tele a vállalat műhelye, udvara. S a dolgozók saját zsebükről tudják: nagyon érdemes jól dolgozni. Átlag 1700 forintot keresnek havonta. A késő ősz hamar alkonyt borít, de a község szélén ég a villany egy hatalmas, hosszú épületben. Benézünk. A betonjászlak mellett csendes, megelégedett szuszogás. Egy barátságos tekintetű fiatalember pedig villával a kezében, dudorászva egyengeti a frissen terített almot. Megtudjuk tőle, hogy a RáAz erőmű műszerfalának kezelése és ellenőrzése nagy felelősséget, hozzáértést és önuralmat kíván. kóczi Tsz tanyaközpontjában vagyunk, öt Kató Lajosnak hívják és tehenész a beosztása. Már éppen készül hazamenni, csak még igazít egy kicsit a jószágok közt. Hiszen nem éppen a semmittevéssel gyűjtött már össze 430 munkaegységet. A többiek, akiknek úgy van a beosztásuk, végeztek a betakarítással, vetéssel. Neki meg itt van a kötelessége. íme, a tiszalöki ismerkedés tanulsága: gazdagodás munkában, épülésben, szépülésben, kultúrálódás- ban. Ez a jelene. Jelene, amely magában hordja még szebb jövőjét. Matt előtt— (Foto: a. a Hammel A sok szép közül bizony nehéz kiválasztani a „kedvesebbet”. Elintéződik az ügy a tanácsházban. heletlen kincset ér; nemkülönben a Keleti Főcsatorna, amelynek mentén mind több földet öntöznek a bőségesebb termés érdekében... Az erőmű dolgozói többségükben jól képzett mérnök, technikus és szakmunkás, akiknek helytállására nagy szükség van. Mert nézzük csak a műszerfalat is, amelyen legalább 30 féle — az erőmű üzemeltetésével, termelésével kapcsolatos — műveletet ellenőriznek és végeznek egyszerre! Ehhez pedik a kellő hozzáértés mellett nagy felelősség, képzettség és önuralom szükséges. De nő, szorgalmasan tanul az utánpótlás. És jut majd belőlük nemcsak az erőműhöz, hanem más helyekre is. Mert igen, gimnáziuma is van már Tiszalöknek. Mára ugyan már vége a tanítási időnek, találomra azért benyitunk az egyik tanterembe. És no lám, csak sikerül meglesni valamit. Cseh István másodikos Tiszavasváriból jár be, s a vonat indulásáig van még egy kis ideje. Laky Lajost — aki harmadikos és helybeli — meghívta Ä legtöbb megkérdezett helybelinél azonnal kész a mai Tiszalök jellemzése: épül, gyarapodik. Meg még ilyenformán: mindig készülőben van valami új. Igen. Mert hol vannak már innen is a nádas, szabadkéményes, egészségtelen vityilók? Eltűntek. Helyükben tágas, modern sátortetős házak sorakoznak utcák hosszán. 1945 óta 350 ilyen új laben sem érheti felelőtlen megrövidítés. Eszerf nt hamar el is intéződik az ügy. Egy gyönyörű, szép helyen fekvő épületbe az „érdekelt” férfiak csak rendszeres látogatási idő alatt léphetnek be. Különös gonddal, vigyázva vá- róan terhes anyák előtt nvílik itt a hóí-nér ajtó. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy a járási szülőotthonról van szó. A szülőotthon 1955-ben létesült. Most éppen a Tiszaeszlárra való Alexa Lászlóné új erővel, boldog mosollyal veszi karjába László Anna madámtól a kicsi, életrevaló Lacikát. A község központját bátran lehet nevezni amolyan vidéki „üzleti negyedének is. A földművesszövetkezet kezelésében egész sor korszerű önkiszolgáló és önkiválasztó bolt áll a vásárlók rendelkezésére. S a dolgozók növekvő vásárló készségét és erejét ékesen bizonyítja, hogy az elmúlt esztendőkben átlag öt százalékkal emelkedett az áruforgalom. Ez évben pedig, csupán a kiskereskedelemnél mintegy 24 millió forint forgalom mutatkozik. De a többiek közül is. különösen kedves, meghitt vásárlóhely a kultűrcikkek boltja, ahol az ízléses, megannyi szép játék és egyéb áruk közül bizony nehéz a választás. Igazi büszkesége a községnek (de a megyének is!) a Tiszát teljes szélességében uraló erőmű. Talán eddig is tiszteletlenség volt nem említeni. Hiszen az általa termelt villanyáram szinte felbecsülkóház épült a községben. De a meglévő többieknek is mintegy 65—70 százaléka került felújításra, nagy obbításra. Nos, ismerjük meg hát közelebbről is ezt a Ti- rea-parti járási székhelyet. Tizenegy év óta elnöke a tanács végrehajtó bizottságának Csikós Bálint. Hosszan sorolja az elmúlt esztendők emlékezetes gondjait és értékes eredményeit, amikor nyílik a hivatalos szoba ajtaja. A Rákóczi Tsz fogatos munkacsapat vezetője, Kukoly József az ügyfél. Az elintézendő ügy pedig abból adódik, hogy az év végi leltárkor a íogatosoknak is pontosan le kell számolni a gondjaikra bízott közös vagyonnal S a tanács végrehajtó bizottsága korábban kétségbe vonta, hogy ezek a dolgok papíron felsorolva, aláírással elismerve kerültek volna a kocsisoknak átadásra. Hát Kukoly József ezt az iratot hozta el bemutatásra a tanácselnöknek. Hogy igenis rendben van minden, s a közös vagyont ebBoldog távozás a szülőotthonból. s