Kelet-Magyarország, 1961. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1961-11-05 / 261. szám
Vlléf proletár!*! ,tf)f«i4<i«t€á MSZMP SZABOLCS-SZATMtR MEGYEI BÍZOTT S /í-G A ÉS A MÉGY E i TANÁCS LAPJA XVUL ÉVFOLYAM, 261. SZÁM Ara 70 lillór 1961. NOVEMBER 5, VASÁRNAP Movember 7. tiszteletére a csengeri, fehérgyarmati, tiszalöki és vásárosnaményi járások termelőszövetkezetei befejezték a kenyérgabona vetését Az őszi mezőgazdasági munkák kezdeten a szarvasi és gyomai járás versenyfelhívásához csatlakoztak a csengeri, fehérgyarmati, tiszalöki és vásárosnamé- nyi járások termelőszövetkezetei is. A nyári országos versenyt kezdeményező járások', a tiszalöki és csengeri, de a másik két járás is megtartotta azt a versenylendületet, amivel a kenyérgabona betakarítását végezték. Szükség is volt minden percnyi idő és minden lehetőség léthasználására, hogy az utóbbi évtizedekben nem tapasztalt aszállyal megbirkózzanak. A legtöbb területen három-négyszeres munkát kellett végezni, hogy elfogadható magágyat készítsenek a vetéshez. Ezekben a járásokban nagy gondot fordítottak arra, hogy a gépállomások míhden arra való gépe az őszi munka végzésében tevékenykedjen. A gépekre két műszakot szerveztek és ha éjjel valaki ezeket a járásokat járta, minden község határában ott villogtak a traktorok fényei. De nemcsak a gépállomás, hanem a termelőszövetkezetek géKitüntetések a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44• évfordulója alkalmából A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulója alkalmából eredményes párt- és tömegszervezeti munkájuk elismeréséül 114 dolgozónak kor- ménykitüntetést adományozott. A kitüntetéseket Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szombaton délben az országház kupolacsarnokában nyújtotta át. A kitüntetések átadásakor je- lep volt Marosán György és Fehér Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának titkárai, dr. Mün- nich Ferenc államminiszter, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Nagy Dániel, az Ellöki Tanács elnökhelyettese, Samdor József, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömeg- »aerveaetek osztályának vezetője. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend kitüntetést adományozta Gosztonyi Jánosnak, az MSZMP Vas megyei bizottsága első titkárának, Molnár Frigyesnek, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottsága első titkárának, Csáki Istvánnak, az MSZMP Szolnok megyei bizottsága első titkárának, Pados Istvánnénak, az MSZMP Központi Bizottsága osztályvezető-helyettesének, Balogh Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága alosztályvezetőjének, Besenyei Miklósnak, a postás szakszervezet főtitkárának, Farkas Józsefnek, a budapesti javító törszt igazgatójának, Jánki Kálmánnak, az MSZMP budapesti XIX. kerületi bizottsága első titkárának,’ Kaunicz Bélának, az MSZMP Központi Bizottsága alosztályvezetőjének, Somoskői Gábornak, az Építő- Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete főtitkárának. Hetvenhetén a Szocialista Munkáért Érdemérem, huszonheten a Munka Érdemérem kitüntetést kapták. Dobi István a kitüntetések átadásakor beszédet mondott. A kitüntetettek nevében Molnár Frigyes mondott köszönetét. peit is jól bevonták a munkálatok meggyorsítása érdekében. A talajmunkában ugyan a gépeké volt a szó, mert a fogatok ezekben a kötött talajú járásokban szinte meg sem tudtak mozdulni, mégis meg kell emlékezni a gépet irányító traktorosokról, a betakarítást lelkesen végző szövetkezeti tagokról, akik a kemény rögökkel, a kietlen időjárással vívott harcukban győzedelmeskedtek. Dicséret illeti mind a négy járás dolgozóit ezért a kiemelkedő munkájukért, amit a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 44. évfordulójának tiszteletére teljesítettek. * Megmutatták, hogy mekkora erő rejlik a szövetkezeti gazdaságokban, soha ilyen korán még ezekén a területeken a kenyérgabona vetését nem fejezték be! A még hátralévő mélyszántások teljesítése után elmondhatják, hogy jól készültek a zárszámadásokra. Szamospart — (Csengeri mozaikok címmel képriportunk az ötödik oldalon.) Egészségügyi kiállítás nyílik november 8-án Nyíregyházán A Zsdánov utcai II. számú általános iskolában november 8-án délelőtt 10 órakor ünnepélyesen megnyitják „Az anya és csecsemővédelem” című kiállítást. A kiállítást a megyei tanács egészségügyi osztálya, a Megyei Nőtanács elnöksége és a Magyar Vöröskereszt megyei titkársága rendezi. A 15-ig nyitvatartó kiállítás országos és megyei dokumentumok alapján bemutatja az anya- és csecsemővédelem fejlődését, a helyes gyermekápolást, az anya és a csecsemő célszerű öltözködését. A helyszínen egészségvédelmi könyvek vásárolhatók. A kiállítás nyitvatartási ideje délelőtt 10 órától este 7 óráig. Megnyílt a szatmári őszi vásár Ma reggel nyitotta meg kapuit a két napos szatmári őszi vásár Csengerben. A vásáron a Újabb szakmérnöki szakok A művelődésügyi miniszter rendelkezése alapján 1962-ben újabb szakmérnöki szakokat szerveznek egyes fővárosi és vidéki egyetemeken. A budapesti műszaki egyetem villamosmérnöki karán a folyamat-szabályozási és finommechanikai-technológiai szakokon, a vegyészmérnöki karon a textilkémiai és az élelmiszeripari technológiai szakokon, az építőipari és közlekedési műszaki egyetemen a település és regionális tervezési szakon, a veszprémi vegyipari egyetemen a petro- kémiai szakon kezdődik szakmérnökképző tanfolyam. •, Az egyes szakokra 30—30 mérnököt vesznek fel, tehát a felsorolt szakokon együttesen száznyolcvanán képezheti magukat szakmérnökké. 8731 vagon nyersára év végéig— Malomkorszerűsítések — A Nyírségi Hengermalom az élen Nagy a forgalom megyénk malmaiban. A meg}1« kenyér- nekvalóját őrlik a hengerek. Folyik a verseny az idővel — az éves terv teljesítéséért. 106,1 százaiéi! ra teljesíti!! az éves tervet Az éveleji tervkészítéskor 8230 vagon nyersárut terveztek megyénk malmai. A közepes terméseredmények ellenére a tervet előreláthatólag 106,1 százalékra valósítják meg. A harmadik negyedév végéig 7279 vagon nyersáru hagyta el a malmokat. A terv teljesítésének érdekében munkaversenyt hirdettek A verseny eddig 8,4 százalékos termelékenység-javulást eredményezett a harmadik negyedév végére, megyei szinten. Korszerűsítés, termelékenységés minőségjavulás Befejeződött a baktalórántházi malom felújítása, teljes átszerelése. Golyóscsapágyasították energia-megtakarítás céljából a fehérgyarmati és a , nagykállói malmot. Jelentősen javult a liszt minősége Nyírbátor, Demecser. Vásárosnamény és Mátészalka malmaiban, a lisztkeverő kamrák beállításának következtében. Verseny indult a malmok közt — az egy munkásra jutó terven felüli üzemi eredmény 100 forintra való növeléséért. Ez az éves terv szintjén 480 ezer forintot jelentene. A harmadik negyedév végére a verseny tervével szemben 594 forintra teljesítették az egy munkásra jutó Üzemi terven felüli eredményt, ami év végére kétmillióegyszáz- ezer forintot jelent. A malmok közötti versenyben a Nyírségi Hengermalom 28,8 százalékos termelékenység-javulással vezet. Jó eredményeket értek még el Fehérgyarmaton, ahol 26,5 százalékos, Mátészalkán 11,2 százalékos és Rakamazon 10,3 százalékos a termelékenység-javulás. csengeri, tyukodi, porosai mai, mátészalkai és fehérgyarmati földműveszövetkezetek közel 5 millió forint értékű árukészlettel vesznek részt. A felállított sátrakban és rögtönzött pavilonokban bemutatják a ruházati, vasműszaki, üveg, porcelán és játék árukat, valamint a bútorok gazdag választékát. A vásár külön érdekessége az exportra kerülő alma csomagolási bemutatója, amely csaknem kizárólag gépekkel történik. A két napos szatmári őszi vásár sok hasznos tanúlságot és élményt tartogat a látogatóknak. Az olvasómozgalom megyénkben Több mint ötezren vesznek részt megyénkben a József Attila olvasómozgalomban. A résztvevők majdcsak fele termelőszövetkezeti tag. Igen népszerűek a hasonló céllal rendszeresített szellemi öttusa viadalok: 1962-ben 138 esetben rendeztek vetélkedést megyénk paraszt fiataljai, s ezeken közel 3 ezren vettek részt. Idényvége a természetjáróknál Külföldi túrát szervez a Pedagógus Természetbarát Egyesület November 6-án a Megyei Természetbarát Egyesületek tájékozódási versenyt tartanak Sóstón. November 5-én rendezi meg a PTE idényzáró kétnapos bükki túráját. A Pedagógus Természetbarát Egyesület két külföldi kirándulást tervez a tél folyamán. ötnapos cseh-lengyel túrát rendez december 26-án. A túra résztvevői Kassa—Eperjes— UlulldilUcU fJt/illlliCi cl ICllj^j Ci Zakopáné útvonalon kirándulnak. Ugyancsak öt napra 1962. január 2-án csehszlovák túrára mennek az egyesület tagjai. A csehszlovákiai út Prága—Karlovy Vary—Pilzenen vezet keresztül. A túrákra jelentkezni lehet a Közgazdasági Technikumban; Nyíregyháza, Báthori u. 30. szálát!